Új Szó, 1965. augusztus (18. évfolyam, 211-241.szám)

1965-08-04 / 214. szám, szerda

ÉLVEZIK A NYARAT LÁTOGATÁS EGY PIONIRTÁBORBAN Aszoknyás A zeherjei EFSZ irodájának ajtaján korán reggel egy fiatal lány kopog. Válaszra sem várva benyit. Köszönés után az elnöknek szegezi a kérdést. — A mezőn vannak már a traktorok? — Igen. A válasz megnyugtatja. Az elnök bemutatja: — Navrátil Mária az agronómusunk. Egy éve került ide a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskoláról. Az agronómus leül régimódi íróasztala mögé. Iratcsomót vesz elő, de tekintete elsiklik a papírok fölött. Gondolata másfelé jár. Halkán, szinte csak úgy magának mondja. — Eljár az idő ... Június 15-én múlott egy éve, hogy itt dolgozom .., — Az évzáró gyűlésig mint csoportvezető ténykedett — mondja az elnök. — Megismerte az embereket, a határ fekvését... Most agronómus. — Kezdetben féltem az új beosztásoktól — mondja Marika. — Szokatlan volt. Ma már jól érzem magam az EFSZ-ben. Megszerettem az Itteni embereket. Nehéz szívvel válnék meg tőlük. Marika Rimaszombatbői Jár Zellerjére. A bejárás körülményes. Reggel hétkor jön az autóbusz. A szezonban ez nincs korán. Ha délután öt órakor nem utazik vissza, három kilométernyit kell gyalogolnia a későbbi járathoz. A nehézségeiről egy szőt sem szól. A közös gazdaságról kezd beszélni: — Ötszázhetven hektár szántóföldet bíztak a gondjaimra. Az idei év próbára tesz. Meg kell küzdeni a mostoha időjárással. Néha az ember azt sem tudja, hol a feje... Kapálás, takarmánybegyűjtés, mind, mind egyszerre. Mintha csak szavait akarná igazol-, ni, az elnök felé fordulva folytatja: — Kimegyek szétnézni a határba. Az elnök beleegyezően bólint. Az agronómus az iroda egyik sarkából gumicsizmát és nadrágot vesz elő. Várakozó tekintettel néz körül, Az elnök föltalálja magát. A gyógyszerek helyes raktározása Minden orvosság nagyon érzékeny. Alá van vetve sok külső tényezőnek, amelyek megváltoztatják a hatását. Ilyen a magas hőmérséklet, a nedvesség, a fagy és a fény. A háztartásban a gyógyszereket száraz helyiségben 10—15 fok C hőmérsékletnél tartjuk. Soha sem tesszük az orvosságokat az élélmiszerek közé, mert ez nem mindig marad következmények nélkül. Nagy figyelmet kell fordítanunk arra, hogy az orvosságok a gyermekek előtt zárva legyenek. Sok esetben tragikusan végződött a szülők feledékenysége. Több olyan orvosság, amely a felnőttekre gyógyhatással van, a gyermekeknek árt. Gyermekeket ne küldjünk a gyógyszertárba és ne nehezteljünk a gyógyszerészre, ha az orvosságot a gyermeknek nem adja ki. Ez csak elővigyázatosság, mert pl. 10 gramm szemcsepp olyan menynyiség, amely halált okozhat. Legjobb elhelyezést találunk az orvosságoknak áz elsősegély-szekrényben vagy zárható fiókban. Az orvosságok raktározását bízzuk a gyógyszerészekre és semmisítsük meg a régi orvosságokat. Helyettesítsük az otthoni orvosságraktárunkat egy elsősegély-szekrénnyel. NAGY GÉZA Későn... Ebéd után megszomjazott. A délutáni munkakezdésig még volt elég ideje, s a közeli büfében megivott két deci bort. Egy őrakor pontosan ott volt a munkahelyén, megindította a futószalagot, és folytatta a vagonból a burgonya kirakását. Négykor letelt a műszakja. Hazafelé készült, amikor egy gépkocsivezető barátja jött hozzá, és kisebb szívességre kérte. Az illető szalmát akart hazaszállítani tehergépkocsival egy közeli községbe, s barátját kérte meg a gépkocsi visszavezetésére. A kérést nem utasította vissza. Az ebéd utáni két deci borról régen megfeledkezett. Ütnak indultak a szalmával, a helyszínen lerakodtak, majd a vendéglőben egy pohár sörrel leöblítették torkukról a szalma porát. Utána átvette barátjától a Járművet, s elindult hazafelé. Csúszós volt az út, erősen sötétedni kezdett, a kocsit nem ismerte úgy, mintha ő járt volna vele. Az elfogyasztott alkohol azonban, ha nem agronómus Elszívunk egy cigarettát — int flz udvar felé. Az ajtó mögött mondja: — At akar öltözni... Más helyi-, ségünk pedig nincs .. s Félig sem szívtuk el a cigarettát, amikor az agronómus is megjelenik az udvaron. Határnézésre vele tartok. Munkájáról sok dicséretet hallottam. Ezekután más felől érdeklődöm. — Férfhezmenetelre még nem gondol? Azt hittem, megharagszik a kérdésért. Válasza azonban minden kételyemet eloszlatja. — Még a főiskolán megismerkedtem egy fiúval. A kapcsolatot ma is fenntartjuk. Igaz, messze vagyunk egymástól. Ö is el van foglalva, akárcsak én. A Dolný Kubín-i járás tvrdošíni szövetkezetének az agronómusa. Egyszóval, kollégák vagyunk... Ez talán az oka, hogy ritkán találkozunk. Emellett egy évi katonai szolgálat vár rá .., — Mivel tölti tehát szabad idejét?_ — A könyv a mindenem. Már az iskolában is erre költöttem a megtakarított zsebpénzemet. Lélekzetvételnyl szünetet tart, majd folytatja: — Rimaszombatban kevés a szórakozási lehetőség. A régi barátnők ls volt nagy mennyiségű, űgy látszik, növelte a bátorságát, mert jobban megeresztette a gépet, mint amennyire a látási viszonyok megengedték. Pedig csak tompított fénnyel világított, mert a kocsi reflektorai felmondták a szolgálatot. Tíz, tizenöt percet haladhattak az országúton, amikor mintegy harminc méter távolságban sötét tömeget vett észre az úton, melynek egyik oldalán stoplámpa vörös fénye pislogott. A következő pillanatban, körülbelül tíz" méternyire maga előtt egy emberalakot pillantott meg, aki sapkájával integetett a közeledő Jármű felé. A tragédia elkerülhetetlen volt. A gépkocsivezető a váratlan helyzetben nem tudott dönteni, későn fékezett, és elkésve rántotta oldalra a kormányt; az úttesten integető ember nem ismerte fel idejében a veszélyt. Kétségbeesetten próbált félreugrani, de már nem lehetett. A tehergépkocsi jobboldali sárhányója elkapta a szerencsétlen embert, aki a súlyos ütődéstől háromszor is megfordult a levegőben, majd mozdulatlanul elterült az úttesten. A tehergépkocsi az út menti árokban állt meg. Vezetője -falfehér arcférjhez mentek... Egyébként is köt az iskolában létrejött ismeretség. Beszélgetés közben észre sem vettük, hogy túljutottunk a hegygerincen. A közelben egy traktort pillantunk meg. A traktoros a kaszálógéppel bajlódik. Az agronómus is segít a meglazult csavarokat rendbehozni. Amikor a munkával elkészülnek, az agronómus a traktor nyergében terem. Vagy kétszáz méter után leszáll a gépről. — A főiskolán megszereztem a hajtási jogosítványt — mondja magyarázólag. — Ez most igen jól jön. Más szemmel néznek rám a traktorosok is, ha látják, hogy valamit én is értek a mesterségükhöz. Szótlanul haladunk tovább a göröngyös mezei úton. Az agronómus töri meg a csendet. — Régi vágyam volt, hogy mezőgazdasági iskolán tanítsak. De egyelőre elhalasztom arra az időre, ha majd férjhez megyek ... gyerekek lesznek... El sem tudom képzelni, hogy ne járjak munkába, s csak „gazdasszony" legyek. — Lakás van-e kilátásban? — A közeljövőben a szövetkezetünk egy két lakásegységből álló házat épít. Itt kaphatnánk lálkást „mi" is. Elhallgat, mintha megbánta volna, hogy erről beszélt, s témát változtat. — A múlt évben 1110 tonna silónk volt. Az idén sem lesz kevesebb. 50 tonnát a sertések részére készítünk. A takarmány másodszori betakarítását egészében gépesítve akarjuk elvégezni. Csak az időjárás embereiné meg végre már magát. Késő délután tértünk vissza a szövetkezet irodájába. Az elnököt már nem találtuk ott. Az agronómus táskájából ennivalót vesz elől. Falatozni kezd. — Száraz koszton élek — mondja bosszúsan. — Amikor idekerültem, az óvodába jártam ebédre. A járási Iskolaügyi szakbizottság azonban később megtiltotta ... Nem tudom meddig bírja a gyomrom a száraz ételt. Kint szemerkélni kezd az eső. Az agronómus borult arccal nézi az ablakot. Ráncba szalad homloka ls. Hosszan hallgat. Nézi a mezőről hazatérő embereket, traktorosokat, akik közül egynéhányan betérnek az irodába; a beszélgetés témája az időjárás, a másnapi munka. Az agronómus is bekapcsolódik a vitába. Amikor kettesben maradunk, mosolygó arccal mondja: — Nem bántam meg, hogy idekerültem', ' IV < S az ajtó előtti tócsában mosni kezdi a gumicsizmáját. NÉMETH JÁNOS cal, remegő lábakkal indult a földön fekvő áldozat felé. Ha esetleg segíte ni lehetne ... Nem volt segítség! Az erdőből fát szállító traktoros, akí a tehergépkocsi vezetőjétől segítséget akart kérni, belehalt sérülésébe. A gázoló is, az áldozat is bizonyos mennyiségű alkoholt fogyasztott vezetés előtt. Nem voltak részegek, csupán mérsékelt ittasságot állapítottak meg náluk. Az alkohol azonban mégis hatott, gátolta reflexeiket, s jelentős része volt a tragédia bekövetkezésében. Ladislav Luptíik Dolný Ohaj-1 lakos, aki a tehergépkocsit vezette, életében első ízben került bíróság elé. A huszonhat éves fiatalember munkahelyén is, lakóhelyén is jő hírnévnek örvend. Rendes, becsületes munkásembernek ismerik. Vigyázatlanságával mégis egy ember halálát okozta. A Bratislavai Kerületi Bíróság másodfokon nemrégen tárgyalta a gázoló gépkocsivezető ügyét. Ladislav Luptákot Jogerősen tizenhat hónapi szabadságvesztésre ítélte, és két évre eltiltotta a gépjárművek vezetésétől. («ál.) Az FSZM közép-szlovákiai üdülőiben az árvíz sújtotta vidékekről körülbelül 1300 gyermeket helyeztek el. A Középszlovákiai Téglagyár kuneradi „Tehliar" pionírtáborában június 28-a óta 136 ekecsl gyerek talált otthonra, ahol 3 tanító és 6 tanítónő, valamint a pionírtábor személyzete vigyáz rájuk. A pionírtábor meglátogatásakor Bak Piroska kolozsnémai tanítónővel találkoztunk először, aki a gyermekekkel együtt érkezett ide. „A gyermekek nagyon elégedettek, mindent megkaptak, amire csak szükségük volt, ruhát, cipőt, különféle higiéniai- és tisztítószert. A téglagyár dolgozói játékokkal, sportfelszereléssel is ellátták őket. És ami a gyermegszíveket a legjobban megörvendeztette, amiben a gondoskodás legszebb megnyilvánulását látják, az a Ružomberokról küldött 300 magyar mesekönyv. Kezdetben sok gyermek sírt az elhagyott otthon után, ma már megnyugodtak. Azok a szülők, akik meglátogattak bennünket, szintén dicsérőleg nyilatkoztak és bár gyermekeik távol vannak otthonuktól, a megnyugvás érzésével távoztak, hogy teljesíthessék kötelességeiket. Az üdülő vezetőjétől, Kováč elvtárstól ezeket hallottuk: „Az üdülő személyzete és jómagam is elégedettek vagyunk a gyermekekkel. Kezdetben féltem egy keveset, főként amikor Jobban megismerkedtem az „ottani" helyzettel és megértettem, hogy milyen lelkiállapotban vannak kis vendégeim. A kisebb kezdeti nehézségeken — sírás, félénkség — régen túljutottunk. Megszokták a rendszeres, napi ötszörös étkezést, amely mind mennyiségben, mind minőségben kezdetben „gondot" okozott nekik. Habár az étlap összeállításánál minden tényezőt figyelembe vettünk, a gyermekek egy része az előttük ismeretlen ételeket mégis bizonyos előítélettel fogadta. Ma már azonban, főként a kisebbek, visszanyerték elevenségüket, árad belőlük az életkedv, a vidámság, igyekeznek mindent megtanulni és bebizonyítani képességeiket és a pionírtábor élete zökkenőmentes." Cséfalvay Sándor, a vezetők egyike, A japán vezérkar 1944-ben rádöbbent, hogy elvesztette a háborút. Nem remélhette, hogy haditechnikájával és fáradt embertartalékalval döntően megváltoztathatja a háború kimenete lét, ezért — fana tikus hittel — va Iamilyen új csoda fegyverben bízott. E célból szervezték meg önkéntesekből az ún. élő torpedók, vagy japán nevükön kamikadzék osztagati. A szamurájok szellemét ápoló mindenre elszánt fanatikus hazafaik a robbanóanyaggal töltött repülőgépeket egyenesen a célba, rendszerint amerikai hajókra kormányozták, s a célpontot száz százalékosan megsemmisítve önmagukat is feláldozták. Történészeket, regényírókat, újságírókat egyaránt érdekelte a kamikadzék története. Részleteket azonban nem tudhattak meg, mert a halál jelöltjeinek kiképzése szigorúan titokban folyt, életükről senki sem fecseghetett, mert első és egyben utolsó bevetésükről senki sem tért vissza. Eddig legalább is így gondolták. A San Antonio- olasz hittudományi karnak van azonban egy Japán növendéke, szerzetesi nevén fra Lutgl. Nos, Luigl testvér bőven szolgálhat felvilágosítással a kamikadzékről, mert családi nevén Takaluku Malszuo maga ís a halálba indulók között volt, s csak véletlenül menekült meg. A nemesi hagyományok és az uralkodóház iránti végtelen odaadás szellemében nevelt szamuráj ifjú kitüntetésnek vette, hogy társaival együtt őt is elfogadták önkéntesnek. — Minden japán született katona. Választott nép vagyunk. Isten kiválasztotta a japánokat és országukat — így vezeti be fra Lulgi a háború évek légkörének jellemzését. A hazafias szellemben nevelt nemes ifjakba beoltották azt a tudatot, hogy a mikádő, a császár, isten fia, örök életű a túlvilágon s nagy dicsőség és kötelesség áldozatot hozni érte. A kamikadzék reggel ötkor keltek. Tíz percük volt öltözködésre és tisztálkodásra. Aztán következett a foglalkozás: angol nyelvet, számtant, a vereknyel kilencéves iskola tanító* ja, ezt mondotta: „Amikor az iskolaügyi osztályon megismertettek a helyzettel, minden további kérés nélkül idejöttem a gyermekekhez. Nem érdekelt akkor, és most sem érdekel, hogy szünetem van és hogy kapok-e ezért valamilyen anyagi juttatást. Elégedett vagyok, minden szempontból jól érzem magam és azt akarom, hogy lehetőségeimhez és képességeimhez mérten hozzájárulhassak ahhoz, hogy a rám bízott gyermekek is jól érezzék magukat." Ezután a gyermekekhez fordultunk. De beszéljenek ők maguk. Takács Veronika, 13 éves: „Minden nagyon szép itt, az elszállásolás és az étkezés is nagyon jó. Nem vagyok szomorú, már barátnőim ls vannak. Mindig van valami elfoglaltságunk, legszívesebben levelet íruiik haza, játszunk, kirándulunk, Rajecké Teplicére járunk fürdeni. Nagyon szép vidék ez, nem is vártam ilyet. Csókolom a szüleimet és azt üzenem nekik, hogy ne nyugtalankodjanak, jól vagyunk." A szintén 13 éves Dórák Barnabás egészen kifulladva, verejtékcseppekkel a homlokán futott hozzánk. — Mitől izzadtál meg ennyire? — Labdáztunk és sokat szaladtam, de mi nyertünk. Nagyon jól érzem itt magam. Lőrincz Jani azt üzeni, hogy nagyon várja az otthoni levelet, hiszen már eltelt néhány nap azóta, amióta itt voltak a szülei. Capai Jancsi (és még sokan mások is) nagyon szépen köszönik szüleiknek a személyesen hozott vagy postán küldött csomagokat. Azt üzenik, hogy nincs semmire sem szükségük, megvan mindenük. A kicsi, 7 éves Polácsek Lacika bátorsága egyenesen meglepő volt. Szintén igen Jól érzi magát, vannak pajtásai, akikkel játszik, ízlik az ennivaló és egészséges, mint a makk. Ezerháromszáz gyermek élvezi a nyarat, gyönyörködik a természet szépségeiben Közép-Szlovákia üdülőiben és várják, hogy újra felépüljön a vízrombolta családi fészek és szemük előtt újra kitáruljon az annyira szeretett és vágyott hazai táj. EDO IVANClK földrajzot, repülőgépvezetést tanultak. A legkisebb vétséget is szigorúan megtorolták, leginkább botbüntetéssel. Egy-egy oktató öt emberrel foglalkozott. Ha valaki vétett a fegyelem ellen, vigyázzba állították és többször ököllel az arcába sújtottak. Ha közben elájult, felmosták. A legkegyetlenebb büntetés az ún. repülő volt. A vétkest a repülőgépet utánzó széttárt kézzel, kiegyenesített fejjel lábujjhegyen órákig hagyták mozdulatlanul állni. Ennek is ájulás volt a vége. Amikor Onoszl tengernagy elindította a Szjö (győzelem) akciót, 150en voltak a kamikadzék. A bevetésük előtti utolsó hetek mostoha viszonyok között teltek, nehogy megkedveljék az élet gyönyöreit és lemondjanak eredeti szándékukról. Elvégre a legnagyobb gyönyör meghalni a császárért. A háború utolsó előtti évében, majd egészen a kapitulációig mintegy kétezer kamikadze pusztult el önkéntes halállal. Bevetésük előtt az utolsó esti létszámolvasáskor felolvasták azok nevét, akik másnap a halálba indultak. Utána parancsnokaikkal együtt vacsoráztak, majd megírták végrendeletüket. Aranyollöval levágták hajfürtjüket, és körömreszelékükkel együtt azt ls betették a hozzátartozóiknak írt levelükbe a végrendelet mellé. Hajnalban hlnomaruval, a halálba induló hősök szalagjával ékesítették, és szamurájkardot kötöttek derekukra. Takaiuku Matszuo egy Oka mintájú repülő torpedóra volt beosztva. Ezt a hordozó repülőgép bizonyos magasságban kioldotta, s a halálpilóta 12—20 kilométer távolságbői, sugárhajtóművek által óriásira növelve sebességét, pontosan a célba irányította a torpedót. Matszuo bevetésére azonban nem került sor. A bevetés előtti napon ugyanis atombombák robbantak Japánban, a szovjet hadsereg pedig megsemmisítette a kvantungi hadsereget. Japán kapitulált. A neme» Ifjú céltalannak látta további életét, így került missziósok hatása alá, akik a kegyetlen szamuráj erkölcsökkel szemben — érthetően — vonzóbb táv* latot mutattak neki. Varsázó a Laiorcan. (Zsilka László felvétele) A KAMIKADZE UJ ELETE A JAPÁN MILITARISTÁK UTOLSÓ FEGYVERE ® MEGELEVENEDIK AZ £ LÓ TORPEDÓK TRAGÉDIÁJA FRA LUIGI EMLÉKEZIK (J| SZÖ 4 * 1965. augusztus 4.