Új Szó, 1965. augusztus (18. évfolyam, 211-241.szám)

1965-08-16 / 226. szám, hétfő

"Világ proletárjai, egyesüljetek f UJSZO SZLOVÁKI A KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Tudósítóink jelentése a gabonaföldekről Az aratók vasárnap sem tartottak pihenőt BRATISLAVA 1985. AUGUSZTUS 16. Hétfő, XVIII. ÉVFOLYAM 228. szám Ára 30 fillér A lévai járásban 216 kombájn dolgozott • A galántai járás­ban vége felé tart az aratás • Sor kerül a kölcsön visszaszol­gáltatására • Kiváló eredmények a rimaszombati járásban • Bodrogközben sem pihentek a gépek Akárcsak a múlt vasárnap, tegnap is kedvező volt az időjárás. A me­zőgazdasági dolgozók a tegnapi vasárnapot sem hagyták kihasználatla­nul. Dolgoztak ott is, ahol még sok az aratnivaló, és ott is, ahol két­három nap alatt befejezik az aratást, fő példa rá a galántai, a rima­szombati, a trebišovi és a lévai járás esete. A lévai járásban a gabonaneműek­nek 55,3 százalékát learatták és 41,5 százalékát kicsépelték. Tehát a já­rás területén MUNKA MÉG VAN BŐVEN Az északi járásokból jött kombáj­nosok már elhurcolkodtak, mert ná­luk is megkezdődött az aratás. Az otthoni 224 kombájnra és természe­tesen a cséplőgépekre marad a ga­bona másik felének a klcsépelése. A lévai járás parasztsága az aratás­ból egy napot sem hagyhat ki. Va­sárnap is 216 kombájn dolgozott a gabonaföldeken, hogy minél előbb biztonságba kerüljön a termés. A já­rásban akad már néhány szövetke­zet, amelyben ELVÉGEZTÉK AZ ARATÁST, ám ezeknek a gazdaságoknak a ja­va részében a cséplés vasárnap is foglalkoztatta a tagságot. A galántai járás gazdaságai job­ban állnak az aratással, vasárnap azonban még itt sem volt pihenő. Az alsószeli határban a Kisvízmelléke­dűlőn négy szalmaprés dolgozott. Az alsószeliek ezen a dűlőn arattak először, s a gyom bizony már átnőt­te a szalmarendeket. A traktorosok csak a harmat felszáradása után láthattak munkához. Amint mond­ják, még 250 hektárnyi szalmát kell felszedniük, ezért NEM HAGYHATJÁK KI A VASÁRNAPOT SEM. A szövetkezetnek még 30 hektáron áll a gabonája, ez azonban már nem okoz nagy gondot. Vasárnap ka­pott egy kisegítő kombájnt, ennek segítségével ma estig már elvégzi az aratást. — Szerdára csak 11 faluban ma­rad aratnivaló — mondja Egri Lász­ló, a Galántai Gép- és Traktorállo­más helyettes igazgatója. — Kedd estére 36 szövetkezet végez az ara­tással. A galántai járásban vasárnap 163 kombájn dolgozott. Napról napra egyre több gépet csoportosítanak át az egyik gazdaságból a másikba. Nagymácsédon az állami gazdaság Hodyútl dűlőjében ls tegnap fejez­ték be a búza aratását. Három 2M kombájn küszködött az egymásra dobélt utolsó rendekkel. Saját ere­jükből nem is tudtak megbirkózni a szélső rendekkel, egy-egy dolgozó villával adagolta a kombájnoknak a búzát. Az állami gazdaságnak még HÁROM KOMBÁJN DOLGOZIK. Itt még több az aratásra váró ga­bona. Valószínű, hogy a galántai szövetkezetesek csak a hét derekán végeznek az aratással. Hasonló helyzet a járás területén már csak egy-kettő fordul elő. Sok kombájnt ezekben a gazdaságokban sem lehet összpontosítani, mert a traktorok nem győzik elhordani a kicsépelt magot. A galántai járásból tegnap indult útjára az első kombájn Csehország felé Csémi Vince és Kocsis Ferdi­nánd kezelőkkel és ma már A PŔEROVI JÁRÁSBAN ELKEZDI AZ ARATÁST. A többi kölcsön letörlesztését a hét közepén folytatja a galántai járás. Ekkor kerül sor vagy 65 kombájn útbaindítására. Egri elvtárs szerint, hogyha a szükség úgy hozza, a ga­lántai járás az itthon maradt kom­bájnokkal kisegíti a lévai, vagy az érsekújvári járást ls. Ennek kime­neteléről a napokban döntenek a termelési Igazgatóságok. -b)­KIVÁLÖ HEKTÁRHOZAMOK Vasárnap a Sajó mentén is ked­vezett az időjárás a gabonabetaka­rltásnak. A jó időt ki is használták a mezőgazdasági üzemek dolgozói. Mint hangsúlyozták, az idén a ga­bonabetakarítás igazán megérde­mel minden fáradságot, mert olyan termés ígérkezik, amilyenre a leg­idősebbek sem emlékeznek. Tor­naiján például búzából átlag har­mincöt mázsás hektárhozamra szá­mítanak. A KOMBÁJNOSOK JO MUNKÁT VÉGEZNEK A tornaijai szövetkezetnek az idén 230 hektárról kellett betakarí­tania a gabonát. Vasárnap a négy kombájn 36 hektárról csépelte ki a termést. A szövetkezet elnöke szerint erre a hétre már csak 40 hektár aratása és 100 hektár csép­lése marad. Tegnap két magtisztító is dolgozott, hogy a sörárpát mie­lőbb átadhassák a felvásárló Özem­nek. A szövetkezet elnöke szerint mindenekelőtt a kombájnosokat Il­leti dicséret, akik eddig a gabona 80 százalékát csépelték ki. GONDOT OKOZ A MEGDŰLT GABONA Kosztúr Barna, a méhi szövetke­zet elnöke nem jogtalanul panasz­kodott, hogy a gabona nagy része a földön fekszik. Nehéz az aratás. Minden lehetőséget felhasználnak a gabonabetakarítás meggyorsításá­ra. Tegnapig a gabona 60 százalé­kát csépelték kl, 47 hektáron ke­resztben van a búza, s a napokban itt is munkába állnak a cséplőgé­pek. A gabonabetakarítás mellett — mint a szövetkezet elnöke hangsú­lyozta — a jövő évi termés meg­alapozására is nagy gondot fordí­tanak. Szorgalmasan végzik a tar­lóhántást, s 30 hektáron már a középszántást is elvégezték. NINCS IDÖ A TÉTLENKEDÉSRE Beretkei Jánost, a Tornaijai Álla­mi Gazdaság helyi részlegének veze­tőjét a határban találtam meg. Jó­kedvű volt. Nem csoda, hisz a tornaijai, a sajószárnyal és a gö­mörpanyiti részlegen jól halad az aratás. Ennek ellenére tegnap sem pihentek. A négy kombájn húsz hek­tárról csépelte ki a gabonát, jól dol­goztak a rendrakók, s ezért 450 má­zsa gabonát szállíthattak a raktár­ba. A gömörpanylti részlegben már az őszi repce alá készítették elő a talajt. Ha az Időjárás engedi, ezen a részlegen csütörtökön befejezik a gabonabetakarítást. NEM PIHENNEK BABÉRJAIKON A sajószárnyai szövetkezetesek már befejezték a gabonabetakarí­tást, traktorosaik, kombájnosaik azonban vasárnap sem pihentek ba­bérjaikon. Legárt Zoltán a szalmát préselte, Sintaj János a lóherét, Po­tocký Árpád a szalmát hordta ka­zalba. 10 VAGON GABONA A tornaijai felvásárló üzemben tegnap reggel 8 órakor jelentkezett az első tehergépkocsi a helybeli szövetkezet sörárpájával. Később a hubai, méhi, runyai szövetkezet és az Oldalfalai Állami Gazdaság gép­kocsijai is megjelentek, s 13 óráig 10 vagon gabonát vettek át a fel­vásárló üzem dolgozói. Legtöbbet — négyszáz mázsát — a tornaijai szö­vetkezetesek szállítottak. (-nj-J Az árvíz sújtotta dél-szlovákiai városokból és községekből — Komárom­ból, Patról, Csalióközaranyosról, a Gyula-majori Állami Gazdaságból és a lándori gazdaságból 43 gyermek érkezett e napokban a tátralomnici Május 1 Gyermeküdiilőhelyre. Képünkön: Szabad idejükben vidáman játszadoz­nak vagy sétálnak a dél-szlovákiai gyermekek. (I. Ličková — ČTK-felv.) DEL-VIETNAM Ujabb 1200 tengerészgyalogos partraszállása Da Nangban Nguyen Cao Ky Csang Kai-sekkel Saigon (CTK) — Vasárnap dél­előtt Da Nangban 1200 amerikai ten­gerészgyalogos szállt partra. Ez egy része annak a 6400 főnyi erősítés­nek, amellyel a Dél-Vietnamban ál­lomásozó amerikai csapatok létszá­ma eléri a 90 ezer főt. Hivatalos saigoni jelentés szerint amerikai és dél-vietnami repülőgé­pek február 7. — a légihadjárat kez­dete óta — tízezer kalóztámadást hajtottak végre a VDK ellen. Nguyen Cao Ky dél-vietnami kor­mányfő vasárnap Tajpejbe érkezett, hogy Csang Kai-sekkel kétnapos tárgyalásokat folytasson. paktál A kínai nacionalistákkal folytatott tárgyalások célja „egy ázsiai anti• kommunista katonat szövetség lét­rehozása", amely esetleg átvehetné a SEATO szerepét. Nguyen Cao Ky Tajpejbe érkezése után kijelentette: „E világrészen minden kommunistát ki kell irtani." Megtagadta a választ arra a kérdés­re, kérni szándékozik-e tajvani csa­patok kiküldését a dél-vietnami ha­zafiak ellen. A saigoni kormányfő Tajvanról Thaiföldre látogat. GOROGORSZ A'G A görög reakció a Centrum Unió megbontásán mesterkedj k Az EDA figyelmeztet Athén (CTK) — Joannisz Passza­lidisz, az Egységes Baloldali Párt (EDA) elnöke sajtónyilatkozatban figyelmeztette azokat a Centrum Unió párti politikusokat, akik hajlan dók együttműködni a reakcióval Hangoztatta, hogy a görög nép el söpri azokat, akik parlamenti többsé get akarnak szembeállítani Papand reu törvényes miniszterelnökkel A királyt is óva intette az alkot mány megsértésétől, udvari pártok és kormányok alakításától. Passzalidisz követelte a törvényes rend helyreállítását, s meggyőződé­sét fejezte ki, hogy a demokráciáért és a függetlenségért vívott egységes népi küzdelem biztosítja a demokra­tikus jogokat. A királyi udvartól és az Egyesült Államoktól, valamint a többi NATO­hatalomtól támogatott reakciós erők összeesküvése, mely a Centrum Unió párt egységének megbontására irá­nyul, némi eredménnyel járt. Szte­janopulosz volt miniszterelnök-he­lyettes és Tszirimokosz volt belügy­miniszter elhatározta: hivatalosan bejelentik, hogy szakítanak Papand­reuval és kilépnek a parlamenti cso­portból. Athénben várják, hogy Konstantin király hétfőn a Centrum Unió Pa­pandreuval szemben álló politikusai közül bíz meg valakit az új kor­mány megalakításával. BRNO A VII. NEMZETKÖZI VASÁRRA KÉSZÜL GÉPIPARI ÚJDONSÁGOK SEREGSZEMLEJE A csatat szövetkezetben -azzal is meggyorsítják a gabonabetakarítást, houu a dolgozóknak az ebédet a munkahelyre szállítják ** (F. Spáčil felvétele.) A hazai és külföldi gépipari gyártmányok műszaki színvonalának összehasonlítására ad évenként al­kalmat a brnói nemzetközi vásár, amely a régebbi gépipari kiállítások és a prágai árumintavásárok hagyo­mányaira alapozta hírnevét. A sza­kosított gépipari vásár ez év szep­temberében már hetedszer nyitja meg kapuit. Célszerű elrendezésével, az egyes termelési ágazatoknak megfe­lelő felosztásával világhírnévre tett szert. A vásár szervezői két célt tarta­nak szem előtt: el akarják érni, hogy e vásár egyes gyártmányokat illetően a világszerte elért legma­gasabb színvonal seregszemléjévé váljék, s amellett megőrizze minden vásár döntő szempontját «-» kereske­delmi fontosságát. A korábbi évekhez hasonlóan ez idén ls gazdag műszaki és tudomá nyos programot készítenek elő a vá sár rendezői. Így például a vásár alkalmával rendezik meg a második „Vegyészmérnöki, gépipari és auto­matizálási" nemzetközi kongresz­szust, a „Bányaipari villamosgépek és automatizálásuk" nemzetközi ér­tekezletet, a kardlochlrurgia mű­szertechnikájára vonatkozó nemzet­közi értekezletet és számos egyéb nagy jelentőségű rendezvényt. A csehszlovák termelővállalatok gyártmányaik gazdag skálájából a .egjobbakat mutatják be Brnóban. A kiállított tárgyak között sok új­donsággal találkozhatnak a vásár látogatói. Kiállítják például a legújabb for­gácsoló szerszámgépeket. A világ­hírű Skoda Müvek a W-200 típusú vízszintes maró-fúrógépet állítja ki, amely a gépiparban használatos nagyméretű munkadarabok meg­munkálására szolgál. A korszerű szerkezetű gépek egyike a SIU 200 lipusu csúcseszterga ls, amelyen nehéz és nagyméretű — 63 000 kg súlya — munkadarabokat lehet megmunkálni. A gép elektromos má­soló-berendezéssel ls ellátható, s így sorozatgyártásban ls alkalmaz­ható. Az egyes gépipari ágazatok gyárt­mányai közül említést érdemelnek a tranzisztoros analógszámlálók, a pneumatikus szabályozókészülékek, a vulkanizációs, hosszú ékszíjak elő­állítására alkalmas rotációs sajtó, a Meopta A 8G 2 típusú filmfelvevő kamera, és mindenekelőtt az is­mert Arachne márkájú, szövetlen textilanyagok előállítására szolgáló textilgépek, amelyek felső ruháza­tok, dekorációs anyagok, huzatok, műszaki és szigetelő textilféleségek előállítására szolgálnak. A gép sokoldalú kihasználása érdekében az alaptípusból néhány variánst ve­zettek le. Ezeket különböző techno­lógiai eljárásokra specializálták. A gépjárművek közül nagy érdek­lődésre tarthat számot a ŠKODA MB „X" megjelölésű új variánsa. Az elegáns személygépkocsinak ön­hordozó négyüléses, kétajtós ka­rosszeriája és 45 LE teljesítményű motorja van. A kocsi óránkénti se­bessége 120 km, üzemanyagfogyasz­tása pedig csupán 7 liter (100 km). Az idei brnói nemzetközi vásár Iránt sok ország, nagyszámú gép­ipari vállalat érdeklődik.

Next

/
Thumbnails
Contents