Új Szó, 1965. július (18. évfolyam, 180-210.szám)

1965-07-03 / 182. szám, szombat

ÉL1ÄS BÉLA riportja Kifizettem a borsos taxiköltséget, és azzal vigasztalom magam, hogy Párizsban vagyok. Legalábbis Afrika Párizsban az elefántcsontparti Abldjanban. Miután vízumkérelmemet viszszautasitották anélkül, hogy magát az elutasítás tényét közölték volna, elhatároz-, tam, az első adandó alkalommal ellátogatok Abidjanba. Hála a nemzetközi légitársaságok szeszélyes Idő-, beosztásának, ez viszonylag könnyen sikerült. A nigeri Niameybôl Accrába utazva kénytelen-kelletlen egy napot Elefántcsontparton töltöttem; Nekem őszintén szól. va nem esett nehezemre. A hatóságok pedig észre sem vették, hogy ott vagyok. Mert Elefántcsontpart azon furcsa afrikai országok közé tartözik, ahová szocialista országbeli újságírónak nehezebb bejutnia, mint a bibliai tevének átbújnia a tű fokán. Annak ls megvan persze a magyarázata, hogy mii ért. A kormány politikusai nem kedvelik a kommunistáikat. S kétszeresen nem, ha azok Accrában dolgoznak. Az elefántcsontparti vezetők nyíltan bevallott reakciós politikát folytatnak, ami ellentétes nemcsak saját népük, hanem Afrika egységre és haladásra tő-, rekvő alapvető érdekivei is. És tehetetnek-e róla, hogy azt hiszik, ha nekem vízumot adnak, és hivatalosan beengednek Abidjanba, akkor két nap alatt felforgatom az ottani rendet? A repülőtéren, amikor kiszálltam az Air Afrlque gépéből, felcsendült az elefántcsontparti himnusz. Ne tessék félreérteni, nem az én tiszteletemre. Ekkor ér-: keztek egymás után Abidjanba az OCAM, az Afrikai és Malgas Unió elnevezésű szakadárcsoport vezetői, hogy döntsenek két kérdésben. Az egyik az volt, beengedjék-e Csombét a szervezetbe, a másik pedig az, bojkottálják-e az Afrikai Egység Szervezete szeptemberre tervezett csúcstalálkoi zóját. Azóta mindkét kérdésben döntöttek. Szembefordulva az afrikai országok többségével, zöld utat biztosítottak Lumumba gyili kosának, és elhatározták, hogy ha törik, ha szakad, felrobbantják az Afrikai Egység Szervezetét. Vagyis Abidjanba azoknak van szabad bejárásuk, akik az Imperialisták számára elfogad-, ható politikát folytatnak. Franciák mindenütt Eredetileg színes riportot akartam írni Abidjanről. De elöljáróban mindezt el kel-, lett mondanom, hogy az olvasó megértse, Afrikában sem minden arany, ami fénylik. Abldjanban pedig minden fénylik. Elfogultság nélkül meg kell mondanom, hogy a város valóban gyönyörű. Tengerparti sétányai-: va.l, felhőkarcolóival, hatalmas parkjaival és tereivel csak Párizshoz hasonlítható. Megkönnyíti a hasonlatot, hogy franciául beszélnek benne. Annál is inkább, mert rengeteg Itt a francia. Üzletemberek, diplomatáit, katonák és kalandorok hemzsegnek mindenfelé, ökttt a leggazdagabbak. Velük vannak tele a mulatók és az üzletek, ök ülnek nemcsak a luxuskocsik, hanem az elefántcsontparti gazdasági élet kormánykereke mellett ls. És az ő zsebükhöz mérték az árakat is. Elképesz-.. tő a drágaság. Viszont minden kapható, mi szem s szájnak ingere. Párizsból frissen Ideszállított szőlő kínálgatja magát az üzletek polcain. S a legfrissebb francia napilapok me.llett megtalálhatók az amerikai pornográfia „remekei" is., Lehet, hogy az OCAM-értekezlet miatt, de feltűnően sok a fegyveres rendőr és • katona a városban. Léptennyomon beléjük botlik- az ember. Minden valamire va-_ 16 hivatalt fegyveresek őriznek. Már emelem a fényképezőgépem, hogy megörökítsem a parlament kockára öntött betonépületét, ami-, kor elém áll egy géppisztolyos. Nem várom meg, hogy odaérjen hozzám. Udvariasan megfordulok, és mint aki j61 végezte dolgát, eloldalgok. Utóvégre gondolatszabadság van Elefántcsontparton is. Hogy mamagban mit gondolok, az én privát dolgom. Pihenő az utca : kövezetén Eb'dldőben bezárnak az üzletek, és a fehérek hazamennek, hogy néhány órát pihenjenek. Nem így a feketék, az igazi abidjanlak. ök leterítenek egy papírvagy gyékénydarabot a járdára, és szemmel láthatóan gondtalanul alusszák át az ebédidőt. Afrikai szieszta — gondolom magamban. Viszont a marxista logika meztelen valóságában állítja elém a kérdést: ha lenne nekik hol lehajtani, fejüket, akkor is itt, a forró járdán aludnának-e? A francia méretű és tartalmú abidjani lapokat böngészem egy park hűs árnyú fái alatt, lan Flemming hírhedt' szov.jetellenes könyvéből készült filmet hirdetnek „Oroszországból szeretettel" cín)mBl. Nem keli azonban attól tartani, hogy Elefántcsontpart egyszerű ember 'r,eit. elrontják ,vele. Egy .mo-i zijegy .ára ötszáz frank. S az abidjáiH munkás legfeljebb néhány ezer frankot keres havonta, örülhet, ha neki és családjának jut belőle betevő „falatra. Így az-, után , James Bond kémelhárító' ügynök' kalandjait csak azok élvezik, akik számára talajdonképpen készült, az elefántcsontparti francia kis- és nagypolgárok. Zajongó piac A laguna vize felett híd ível át. Egyik oldalán az abidjani kikötő, a másikon pedig az égbe nyúló függetlenségi emlékmű. Űriási felkiáltójel. Vajon mire figyelmeztet? Talán arra, hogy a politikai függetlenség még nem a dolgok teteje? Hogy ezen túlmenően még sok mindent kell tenni egy afrikai országnak, ha valóban önálló akar lenni? Naphosszat róvom Abidjan, az afrikai Párizs szép utcáit, és keresem Afrikát. Nem találom. Valahogyan és valakik ügyes varázslattal eltüntették előlem. A piacra kell mennem, hogy mégiscsak ráleljek. Emberek ezrei tülekednek, hogy megvegyék az olcsóbb helyi élelmiszert és gyümölcsöt. Az egész piacot megtölti a helyben sült hal illata. Szinte csurog a nyálom. Hatalmas termetű afrikai kofák, gyermekükkel a hátukon harsányan kínálgatják az olajban sült jamot és plantlrit. Él, mozog és zajong a piac, mint valami Párizsba belopott Afrika. A Ghana Airways gépe egyre gyorsabban emelkedik a felhők felé. Abidjan csodálatosan szép látképe lassan eltűnik a szemem elől. Vegyes érzésekkel búcsúzom Afrika Párizstól. Tetszik is, meg nem is. Cslllog-villog, mint egy óriási gyémánt. De a fénye hideg és barátságtalan. Remélem, eljön az idő, amikor melegségét is élvezhetem... „CSENDÉLET* A PIACON. (A szerző felvételei] ombaybűl Delhibe menet megtudtam az újságokból, hogy a vidékre két nap múlva megérkezik a monszun ... A birt nem a meteorológiai állomás Jelentése, hanem a sok ezer éves tapasztalatok áliitfjffn közölték. Nemsokára megjelentek a monszun-madarak is, amelyek minden évben újra és újra eljönnek, hogy Jelezzék az esős viharok közeledtét. Mindig az afrikai partok felől indulnak, ahonnan a monszun-szél is felkerekedik. Így is történt. A bombayi éjszaka megtelt permetező nedvességgel, amely beszívódott poggyászainkba és így magunkkal vittük a forró levegőjű, tikkadt Delhibe, ahol — mint India legtöbb városában — állandóan szomjasak az emberek, az állatok és a föld. A madarak nyitott csőrrel repülnek és a Járdákat ellepő emberek hálálkodva lélegzőnek fel, ha az úri kertekből a kertész egy kis vizet permetez rájuk locsolás közben. De a víz is 40—45 fokos meleg, akár a levegő. Az újságok naponta közlik a hőség okozta halálesetek számát és a kórházak tele vannak napszúrásos betegekkel, akik tiszta napfényt talán nem is láttak, mivel azt finom homokfüggöny takarja. Ez azonban nem csökkent! a gyilkos napsütés erejét. Csupán Bihar államban eddig 114 halottról adtak Jelentést. z indiai élet fonáksága, hogy akkor, amikor a víz értékesebb az aranynál, a fővárosban összeül az árvízvédelmi bizottság, hogy ellenőrizze, hogyan készülnek a károk felszámolására, amelyeket a várható esőzések okoznak. Az iilések rendszerint viharosok. A bizottság több tagja — okulva a múlt tapasztalatain — bírálja az előkészítő munkálatok lassúságát és következetlenségét. Végtelennek tűnik az a tizennégy forró nap, amíg még az •sőre várunk. A hőmérséklet jóval meghaladja az elmúlt évek átlagát. Ai ember igyekszik elvégezni munkáját a reggeli órákban — úgy kilencig —, amíg a hőmérő higanyszála csak 37 fokot mutat, hogy a nappali forróságban már csak a pihenésre ás a szomjúság elűzésére gondoljon. Az elsfi napokban kipróbáltunk minden szomjúság elleni receptet, amit jártasabb utasok, vagy régebbi telepesek ajánlanak. Egyesek szerint a langyos, kevéssé édes tea, mások szerint a nimbupanl (felforralt, jégszekrényben lehfitött víz, citromlé és cukor keveréke), vagy a Coca-Cola (ami nagy mennyiségben főleg a gyermekek számára nem ajánlatos) a leghatásosabb szomjúság elleni szer. Érdekes, hogy majd minden európai lakásában találunk egy mesterségesen lehűtött szobát, amelynek előnyein kívül az a hátránya is megvan, hogy az ember könnyen torok, sfit tüdőgyulladást is kaphat bennük, ha az erős hőségből Ide menekül. aapot csak ritkán lehet látni, mivel eltakarja a homokfüggöny. A szél sakkal melegebb, mint a levegő. ám az ember mindig azt reméli, hogy felfrissülést hoz. Ehelyett viszont — majd földig kényszerítve a fákat — finom homokréteggel von be mindent. Így szokott ez lenni mindig eső előtt. Ha nincs az embernek fontos dolga, szürkületig ki sem teszi lábát a szobájából. Gyakran olyan ez a különben népes város, mint egy elhagyott puszta. Estefelé azután egyszerre megelevenedik a város, megjelennek az árusok, cipőtisztítók, a fakírok és mindennemű vállalkozók és a város újra élt megszokott, zajos életét, bár az arcokon még látszik a forró, ság okozta bágyadtság nyoma. Ha az utas kibírja a városban este tízig, tanúja lehet, hogyan térnek a főváros lakói nyugovóra. Ezrek maradnak az utcán — akiknek az utca az otthona — mások apró agyagházaik előtt gubbasztanak. A gazdag hinduk számára szolgáik kiviszik a fehér ágyneműs fonott ágyat, a lakás előtti pázsitra (itt mlndea villához tartozik egy ilyen gyepes terecske). Az érzékeny európaiak, akik félnek a kígyóktól és az Indiai fauna többi képviselőjétől, inkább bepréselik magukat a hálószobákba és „teljes gőzre" kapcsolják a légkondicionáló készülékeket, hogy kibírják az átforrósodott matracokon. Később pedig, amikor a helyiség már kb. 30 fokra lehűl, meghűléstől tartva magukra húzzák állig lepedőjüket, amit itt takaróként használnak. B

ár az esős Bratislavából Jöttem, be kell vallanom, az Indiai esőt éppen olyan türelmetlenül várom, mint Delhi lakói. Az igazat megvallva nem tudom, milyenek Itt oz esők. De az biztos, hogy rövidesen megérkeznek. A bombayi újságok, melyeket a repülőgépen olvastam, valóban nem tévedtek. Délen és az ország nyugati partvidékein már hatalmas tömegekben hullik az életet adó víz a szomjas földre. Ez már nem is eső — ez felhőszakadás, de itt ez a természetes. JARMILA UHROVA INDIAI RIPORTJA Tavasz Madagaszkáron AHOL A KERÍTÉSOSZLOPON IS PÁLMALEVÉL Nö Madagaszkáron lassan véget ér a tél. Szeptember a tavasz első hónapja. Bármilyen furcsa, a déli féltekén akkor van nyár, amikor az északin tél. Persze, a két tél között is van különbség. Télen a hőmérő higanyszála nem süllyed alább 13 fok melegnél. A fák helyenkint hullatják leveleiket, de azért láthatunk zöld lombokat, virágkoronás fákat és cserjéket. Madagaszkáron a tél végét a mimóza jelzi. A városon túl a vidék színpompás paletta. A zöld fűszőnyeg alól kikandikáló föld vöröses, helyenként málnaszínű, lila, és rőzsiszínű árnyalattal. Helyenként hófehér a föld, a völgyekben — frissen szántva — szürkés, vagy zöld az első hajtásoktól, borostyánszínű vagy szürkéssárga ott, ahol már beérett a rizs, a cukornád, a kukorica. Az őserdőben ijesztő őriások. ként hatnak' a hatalmas raffiapálmák. Az állatvilág is a színek játékát mutatja. Ágről ágra ugrándozik a kék kauk, s a közönséges szürke galambok tömegéből több sötétzöld galamb válik ki. Fekete és fehér, kék és sárga madarak ülnek a narancsszínű, vörös, kék, lila virágokkal borított magas ágakon. A parton trőpusl növényzetben, banán-, narancs- és ananászültetvények között húzódnak meg a parasztok keskeny gyékényházai. A fennsíkon a paraszti tapasztott sárkunyhók vörös homokkőből vagy agyagbői épültek. Sok ház egyemeletes keskeny ablakkivágással, de üveg nélkül. Csak a gazdagok házal, meg az angol, francia, olasz és amerikai kőolajmonopőliumok tulajdonában levő benzinkutak üvegezettek, A kunyhókat cölöpkerítések veszik körül. Gyakori látvány, hogy a földbe vert cölöpön is pálmalevelek hajtanak. Ez is bizonyítja: gazdag ez a föld, ha még a frissen vágott fatörzs ls újjáéled benne. A sziget csodái között talán a legcsodálatosabb a lakosság. Amikor először láttam malgasokat, azt hittem Fülöp-szigeti lakókkal, s nem afrikaiakkal találkoztam. A nyelvük és a kultúrájuk is rokon a maláj-polinéziai csoportokéval. Az afrikaiakhoz jóformán semmi közük, bár az északi rész lakossága inkább hasonlít a szomszédos afrikai országok lakosságára. A malgasok sok régi szokásukat megőrizték. Egyik ilyen szokásuk az ősök tisztelete, áldozathozatal szellemeiknek. ... Egy dombot, melyről kilátás nyílik az egész fővárosra, fehér sírkövek' borítanak. Középütt fekete kőrakások. A kaparászó tyúkok csőréhez kapnak, valamin „osztozkodni" akarnak. Bikahájat nyeldesnek, mellyel az Imént egy paraszt bekente az egyik fekete követ, s áldozott őse szellemének. Más köveket mézzel, vajjal kentek be. A temető mellett katolikus templom. Az itteni emberek mind keresztények. A lakosság alávetette magát a kereszténységet terjesztő gyarmatosító akaratának, de régi vallását ls megőrizte. A természet bőkezű volt Madagaszkárhoz, de minden kincse a francia városok fényét emelte. Madagaszkár óriási sziget, területe két és félszerese Angliának. Évszázadokon át az anyaország nyersanyagszállítőja volt. A politikai önállóság kivívása után a függetlenség megszilárdításának útját kereste. Am Tananarive fővárosban és az egész országban a nagy és kis vállalatok, ültetvények, üzletek elsősorban a külföldiek, főként franciák tulajdonában vannak. A francia nyelvű feliratok: LYONI TÁRSASÁG, MARSEILLES-I TÁRSASÁG, SHELL, AZÚR, PEUGEOT, CITROEN stb. semmiben sem különböznek a párizsi feliratoktól. A malgasok szokásos mondása: nincsenek köztünk sem nagyon gazdagok, sem éhenhalók. A francia kapitalisták nem engedik, hogy a malgasok az ország természeti kincseinek kiaknázásával szerzett haszonból részesüljenek, ugyanakkor a bőkezű természet megmenti a népet az éhhaláltól. Madagaszkáron közeledik a tavasz, a szabadság tavasza, mely évről évre gazdagabb gyümölcsöt i£ér a népnek. K. PEREVOSČ5IKOV ÚTIJEGYZETE MADAGASZKÁR KELETI PARTVIDÉKÉN A CSATORNAREND SZERREL EGYESÍTETT LAGÚNÄK 660 KILOMÉTER HOSSZÚ VlZI UTAT ALKOTNAK. áw- v ,> , - < < >- - a - , w