Új Szó, 1965. július (18. évfolyam, 180-210.szám)
1965-07-29 / 208. szám, csütörtök
S arTcTy Boyd egy pillanatra abbahagyta a liftfülke üvegfalának törülgetését és kinyitotta az ajtót. Rámosolygott a beszáiló kollégákra. Ismerte őket: a lányok a liitelosztályon dolgoznak, ezek a férfiak a szőnyegosztály tisztviselői. Levitte őket a földszintre. Ott csomagokkal megrakott asszony szállt be. — Fölmegy? «— Igenis, asszonyom, föl! — válaszolta Sandy, s mielőtt becsukta az ajtót, a lányokra kacsintott, akik jól tudták, hogy a földszintről nem is lehet lefelé menni. A ragyogóra fényesttett lift egész nap szüntelenül fel-alá járt a Bright-testvérek új áruházában. Az áruház három szinten épült, de nemcsak a földszintről, a félemeleről is közvetlen kijárat vezetett az utcára. A vevők emiatt nehezen igazodtak el. Sandy mindezt sztoikusan viselte. Szerette munkahelyét, rokonszenvezett pár száz kollégájának nagy részével. Mindig barátságosan köszöntek neki, szemükben cinikus gúny villant, ha a megzavarodott vevők kérdezösködésére Sandy égnek emelt tekintettel sóhajtotta: „Föl, asszonyom, csakis föl!" Sandy mulatságosan hosszú, keskeny, ráncos arca, szerteszét ágaskodó világos haja már önmagában is megmosolyogtatta a kollégákat, az étkezőben pedig, annál az asztalnál, amelynél Sandy ült, mindegyre kacagás robbant ki. Sandy Angliából vándorolt ki Ausztráliába, feleségével és két lányával. Megnyitása óta itt dolgozott a Bright-áruházban. Aranysújtásos egyenruhájában hétfőtől péntekig egész nap, szombaton pedig délig vitte le-föl a vásárlókat. Fülkéjét még akkor sem hagyhatta el, amikor a cégtulajdonos karácsony tájt vendégül látta az alkalmazottakat, s mindnyájan táncoltak, nevettek, kicsit be is csíptek, finom vacsorát ettek, amelynek gondosan összeválogatott ételeit az emeleti Gyémánt étterem szakácsa főzte. A z áruház jól ment, sikeresen zárta a karácsonyi vásárt. Az alkalmazottak is itt szerezték be karácsonyi ajándékaikat, tíz százalék engedménnyel, aminek nagyon örültek, bár néha-néha eszükbe jutott, hogy az utóbbi hetekben csaknem egész fizetésük visszavándorolt a Bright-testvérek pénztárába. A munkanap vége felé Sandyt már el-elhagyta jó kedélye, egyre kényszeredettebben mosolygott a vevőkre s igazította útba őket. Álmában is velük bajlódott. Gyakran álmodta azt, hogy a tisztítótűz kapujában áll, és az égre mutatva ismételgeti: „Föl, asszonyom, föl!" Ojév után sem csökkent még a forgalom. Ilyenkor sokan kapták ki szabadságukat, ' ráértek vásárolni, eljöttek a szép új áruházba, hogy pótolják kiapadt élelmiszertartalékaikat, az asszonyok elcipelték férjüket, hogy együtt válasszák ki végre a rég kívánt bútort, szőnyeget, vagy új iskolaruhát vegyenek a gyerekeiknek. A cégnek mégis csakhamar kampányt kellett indítania a forgalom fenntartására. Egy tisztviselő ceruzával a kezében száguldozott az osztályokon, áthúzigálta az árcédulákat, s csökkentett árakat írt ki. A vásárlók kíváncsian követték, nézegették, mit kaphatnak meg olcsóbban. Hitelbe is vehettek mindent. „Örüljön most — fizessen később!" Ám minden igyekezet ellenére is mindinkább csökkent a forgalom, Sandy már megszokta, hogy szombatonként kisírt szemű lányokat visz le a liften: az irodából jöttek, ahol egyheti fizetéssel elszámolták őket. Sandy tudta, hogy a főnökség ezt előnyösebbnek tartja, mert feltételezi, hogy az elkeseredett alkalmazott a felmondási idő alatt többet lop, mint amennyit ledolgozik. M egjött április, a „mosoly hőnapja". Reggelenként az alkalmazottakat a cég belső rádióstúdiója a gladiátor-indulóval és „keep smiling" jelszóval biztatta jókedvre. A hitelosztályon azonban felszólító leveleket fogalmaztak. Szabadságra nem jó menni Sandy nyugtatta kollégáit: — Már hány éve s hány helyen látom ugyaneztl Tavasszal mindig rosszabbul megy a bolt, de aztán megint helyrejön. Majd meglátjátok, itt is úgy lesz. — Már aki itt lesz, meglátja... — jegyezte meg az edényosztály egyik elárusítója. Az étkező zajos hellyé vált. Az alkalmazottak hosszasan panaszolták, dühösen hánytorgatták a rossz fizetéseket, az igazságtalan elbocsátásokat. Felháborodva emlegették,' hogy a bútorosztály elárusítóival már irodai munkát is végeztetnek, csakhogy megtakarítsák egy kistisztviselő fizetését. Májusban a cégvezető helyettese felszólította az alkalmazottakat, hogy a szokásos szabadságon kívül mindenki vegyen ki egyheti fizetésnélküli szabadságot is. Azt mondta, hogy a főnökség így látja jónak, hogy elkerülhesse a további felmondásokat, pedig csak azért tette, hogy ne izgassa tovább a kedélyeket. A cégvezető ez alkalommal nagy beszédet vágott ki: hangsúlyozta, hogy e nagyszerű áruházban nagyszerű kiszolgálást kell biztosítani, s ennek alapelve: mindig a vevőnek van igaza. Sandy is kikapta a szabadságát. Miután feleségével és lányaival meghájiyta-vetette a dolgot, egy kis utazásra határozták el magukat. Ügy gondolták, Sandynak jó a munkahelye, van némi spórolt pénzük, miért ne néznének körül ebben az új ha. zában, a földi mennyországnak nevezett Ausztráliában. Sandy minél messzebbre akart kerülni a lifttől, ahol mint egy papagájnak egyfolytában mondania kell: „föl, asszo nyom, le, asszonyom". A cég, politikájához híven, a szabadságon levők munkájára nem vett fel kisegítőket. Így Sandy helyére ís az egyik takarító, Bert jackson került. Bert, hogy megfelelő külsővel jelenjék meg a vevők előtt, új öltönyt vett saját pénzéből, fényesre takarította cipőjét, és buzgón nekilátott új munkájának. Hajlongott a vevők elütt, udvarias magyarázatokkal szolgált, segített a csomagokkal, gyerekkel bajlódó asszonyoknak, nagyokat köszönt a főnököknek, s tréfálkozott az áruházi detektívekkel. Mindenki meg volt vele elégedve, kivéve a kollégákat, akiknek nem tetszett a hízelgő túlbuzgalom, amelylyel Bert a jó öreg Sandy munkáját ellátta. A szabadság leteltével Sandyt mégis visszavette a cég, s Bert megint takarító lett. Sandy tömérdek fényképet mutatott, mesélte, milyen csodás hetet töltöttek a tengerparton — igaz, ráment a spórolt pénze, de megérte. Most aztán bele kell feküdni a munkába, újra spórolni valamit. P ár napig nagyon kedves volt a vevőkhöz, még a legutálatosabbakhoz is, de hét végére már nyomát sem érezte a pihenésnek, tekintete szenvedővé vált... A cégvezető helyettese tudomást szerzett arról, hogy Sandy néha idegeskedik a vevőkkel, távolról sem olyan szolgálatkész, mint Bert. Szólt a takarítóbrigád vezetőjének: „Megállapítottuk, hogy el tudták végezni a munkájukat Jackson nélkül is, egy emberük felesleges..." Aztán a következő héten az áruházi detektívek gyakran szálltak be a liftbe. Sandy azt hitte, valami nagyobb lopást nyomoznak, s úgy hozzászokott utazgatásaikhoz, hogy már nem is törődött velük. Egyikük akkor ls ott volt, amikor Sandy in gerülten válaszolt egy kövér matrónának, aki sehogy se bírta megérteni, hol található a Gyémánt-étterem. És Sandyt utolérte végzete: felmond tak neki. Vele még ledolgoztatták az egyheti felmondási időt is, hiszen a liftből nincs mit ellopnia. Kollégái nagyon sajnálták, mert tudták, hogy idősebb embernek nehéz más munkát találnia, s ráadásul a szabadság elvitte egész tartalékát. Gyakran dünnyögték oda egymásnak: szabadságra nem jó menni, mert a „fizetés nélküli szabadság"-ról vajmi kevesen kerültek vissza a céghez. S ősz felé, amikor megélénkült a forgalom, a cég új alkalmazottakat vett fel, és osztályain egyre több idegen arcot lehetett látni. Megjött a tél, s a cég ismét estélyt rendezett az alkalmazottak számára. Kitűnő zenekar játszott, remek vacsorát szolgáltak fel, az elegáns fiatal osztályfőnökök udvarolgattak titkárnőiknek, sőt maga az igazgató is táncra kért egy bájos szőke elárusítónőt, majd nagy beszédet tartott. Csak egy kis csoport nem vett részt a mulatozásban, a tapasztaltak, akik kihúzták az évet a cégnél. „Együnkígyunk — mondogatták egymásnak — mert ebben az évben mi esszük meg a spórolt pénzünket — s ezzel maradunk ... B ert pedig nap mint nap vitte le-föl a liftet, leültette a hölgyeket, csitítgatta a bömbölő gyermekeket, segített a csomagokkal küszködő apáknak. Egy ízben a földszinten a zsúfolt s már-már induló liftbe • egy aszszony furakodott be s azt követelte Berttől, hogy vigye le. Bert arca rákvörössé vált, s mint szegény Sandy szokta, égnek emelte tekintetét: — Asszonyom, a földszintről nem lehet lemenni. Fölmegyünk asszonyom, föl, a félemeletre, ahol a női fehérnemű-, a férfi- és gyermekru ha-, a játékosztály és a kávéház ta lálható. Még feljebb, az emeleten szöveteket, bútort, szőnyegeket vásárolhat ... — Ó — mondta az asszony —, én az önkiszolgálót keresem... — Az pedig éppen ott van, ahonnan jött — válaszolta Bert, s kinyitotta az ajtót. A tömeg magával sodorta az asszonyt. Este zárás előtt, a földszinten ismét sokan megrohanták a liftet, akiknek az utolsó percekben még sürgős vásárolnivalójuk akadt. Beszállt megint az az asszony is, aki az önkiszolgálót kereste. — Kérem... — szólalt meg. — A lift fölmegy — közölte Bert elkeseredetten. i— De... — Fölmegy! Le nem mehet! — förmedt rá Bert magából kikelve. A lift egyik sarkában szorongott a cégvezető helyettese is. Pár perc múlva kiadta az utasítást: — Bert Jacksont szabadságra küldjük. S7ÁNTŰ IRÉN fordítása o 3 SS C3 eu 2 O H CC l< a. Vendégségben Budapesten NEM TUDOM, más miként van ve- évvel ezelőtt, a sematizmus idején le, én ahányszor arra járok, mindig elítélték ugyan, de most például a újból felfedezem Budapestet. Minden Madách Színház komolyan foglalkoalkalommal találkozom ott valamivel, zik azzal a gondolattal, hogy a jüami addig elkerülte figyelmemet, rá- vő évadban bemutatja Jókai eredeti csodálkozom magától értetődő dol- színművét, a „Bolondok grófját". Én gokra, és kissé egzotikusnak tűnő magam is remélem, hogy idővel belény számomra a pesti ember is, le- mutatják a többi eredeti jókai műgyen bár évtizedek óta barátom. vet is, például a Miltont. Fölényessége, magabiztossága, a |ff' v:' világ eseményeivel szembeni határo zott állásfoglalás? olyan érzést vált ki belőlem, mint a trapézon hintázó artista mutatványa. Csodálom, de kissé féltem is. Saját húsába vágó humoráért felnézek rá, életrevalóságát irigylem, bár néha meg sem értem ... A Körúton tompított fény fogad, mert mint olyan gvakran, most is túrják, fúrják a város egyik legfor- | galmasabb útvonalát. Ez pedig csakis a taxisofőröknek kedvez, mert félórás kitérőkkel mellékutcákon szállíthatják utasaikat a pálvaud- ^Je: Takács Marika és Horváth Gyula. A Szerencsés utazás című nyárt műsor két szerepvarhoz egészen közel fekvő utcákba is. így adódik alkalom észrevenni a régi házakon a háború okozta sebhelyeket, korlát nélküli erkélyeket, emberfejnagyságú belövések nyomait, (MTI felv.j Később megtudtam, hogy a közeli napokban a lengyel falujáró-szinház igazgatóját i várják csereakció megbeszélésére. Jártak már ebben az leszaggatott vállú Herkuleseket és al- ügyben Jugoszláviában, a Kárpátalkonyat után a sárgásfényű, régimó- ján, és szívesen felvennének hasondi utcai világítást. ló kapcsolatokat a komáromi Ma, .. . gyar Területi Színházzal is. FOLYIK, egyre szorgalmasabban fo- A XELE VJziô konkurrenciája ellelyik a tatarozás Budapesten, de néľe poziti v eredményekkel zárták azért még sok rendbe hozni való az évi mérleget. Szereplésük a TVakad az idők viharától erősen meg- ben arra ösztökélte őket, hogy minél tépázott magyar fővárosban. Aki ott színvonalasabb előadásokat tartsaél, észre sem veszi, és ha felhívják na krá a figyelmet, csak legyint. — Majd Másnap alkalmunk nyílt a TV—• rendbe hozzuk. Mindent rendbe ho- !e s stúdiójában végignézni a „Szerencsés utazás" című nyári műsor részletpróbáit. A teljes programot augusztus 8-án közvetítik abból az alkalomból, hogy a Lotto nyerezunk idővel... Az odalátogató idegennek az a benyomása egyébként, hogy ez a város „kinőtte" saját magát. Ezért ményhúzásán két tengeri utat sorszükséges folyton az utcákat széle- sóinak ki. Az egyik Konstantától sltení,, alagutakat fúrni, árkádokat Fiúméig a másik Athéntől Velencéig faragni, aluljárókat építeni, s ezért ta rt; M éS nem lehet tuda i' kik les z" keletkezik a délutárí öt és hat kn- " e k , a szerencsés utasok, de a te, „ ... levlzio musorszerkesztői mindenesetre zött „csúcsforgalom ^ejen egyre ká l. pótolnl klv ánják ezzel a műsortöbb forgalmi „dugó a tereken, út- számmal m i„dazokat, akik az útról kereszteződéseknél. És ezért kellett lemaradnak. A műsorban - mely lebontani a Nemzeti Színházat is, a Lehel Judit szakértelmét dicséri — pestiek legnagyobb svimorűságára. neves magyar művészek szerepelnek. Bár a legszomorúbb eb.yen a bánat- A rendező Fellegi Tamás. A keretjában mégis az, hogy a régi épület tékot Ungvári Tamás írta. nem is hiányzik onnan, ahol olyan sokáig helyet foglalt. Aki nem tudja, hogy ott volt, nem is hiányolja, aki pedig hiányolja, az megtalálja a Nagymező utcában a régi Royal Orfeum épületében. TANÚJA voltam egy jelenetnek, amikor a hajó éppen „megérkezik" Jugoszláviába. A kormánynál kapitányi rangban Takács Marika, a TV népszerű és csinos bemondónőjs rendelkezik, Horváth Gyula, mint MIKÖZBEN a kőszínházak bezárják idegenvezető mutatkozik be. Az utakapuikat, új bemutatóra készülődik sokat a „kikötőben" Bogdán DimitKulich Gyula-téri székházában a fa- rejevics Nová Sad-i zenekara vidám lujáró Déryné Színház. Sikerült be- zeneszámmal üdvözli. Azután Takács jutni G. B. Shaw „Warrenné mes- „kapitány" bejelenti: — Irány Szitersége" című színművének nyilvá- cílial — és a hajó „elindul". Leganos főpróbájára. A darabot újszerű lább is képzeletünkben. Teljes gőzfelfogásban a tehetséges Petrik Jó- Zel „halad", miközben Horváth Tivazsef rendezte. Az együttes, címsze- dar előadja a — Csempész balladát. repben a Jászai-díjas Czéh Gittával, Még megvárjuk, amíg a „kikötő" mindent elkövet, hogy a darabot si- rendőre leigazoltatja az újabb felkerre vigve. A budapesti közönség szállókat (az utasok jeles magyar nem fukarkodott elismerésével, pantomimmüvészek) ... azután irányt A szünetben alkalmunk volt elbe- veszünk a Városligetbe, mert kisüszélgetni Kertész főrendezővel a tött a nap, és ez majdnem olyan színház munkájáról és jövő tervel- szenzáció a borús napok után, mint ről. a hajókirándulás lesz a szerencsés — Négy hét alatt tanulunk be egy nyerteseknek, darabot — mondja. Színházunknak ... tizenegy együttese játszik állandóan , az ország tizenegy községében egy- Lü i™ nyomdokait kerestük a idejüleg. Évente összesen 2100 elő- Vurstliban, de nem talaltuk. A techadást tartunk különböző drlfajokban. nik a száz ad a gepesltette az olcsó ilLegnagyobb sikerünk a közelmúlt- lüzipkat is. Muskatne kórhintdia leban .az „Ezred lánya" (vígopera | és vegŐbén vágtató paripaival kürtös a „Denevér" volt, amit a televízió is angyalaival, nem vonzzák már a haközvetített. Prózai műfajban Miller: lásznadrágba öltözködő^ Julikát, aki Édes fiam, Kohout: Ilyen nagy sze- bodrozott fejű „ficsurja karjaba karelem, (90 előadás] c. darabot a P aszkodva inkább bukfencet vet egy .. w-íí 1 íí « A.x ^ t A 1 ŕ\4- +• nryniil/nTfitnn Hamlet (100 előadás) és Gyárfás Miklós legújabb darabját, az „Egérút" -at mutattuk be. Űj szerzőt is avatrepülőgépnek álcázott szerkezeten* Liliom pedig hófehér nylon ingben idegesen nézegeti karkötőóráján, (g?--.. Í \. • špi tunk, ősbemutatót is rendeztünk Fel- hogy meddig tart még a munkaidő. kai Ferenc — A király bolondja — Ujjé, a ligetben nagyszerű! — című darabjából. Az író „Könyves hangzott-Valamikor egy régi sláger, Kálmán" országépítő szerepét dol- amikor még nem találták fel a tűgozta fel ebben a drámájában. Az sarkű cipőket és nem szedtek annyi ifjúsági darabok közül Mikszáth — Hystepset, meg Meprobromint. Bondy:. Tavaszi rügyek, és Mark a MARGIT-SZIGET csendjére vágyTwain: Koldus és királyfi — került tunk mi is a „Hangli"-ból, de ki bemutatásra. Természetesen nígy voltunk tiltva onnan... Akkor ott prózai siker minden esztendőben Jó- is a V[ Z v oj t az úr... Gondolataim kai- ' az otthont keresték, s a nyüzsgő em- Maguk sem tudnak szabadulni berforgatagot, ^ a sokszínű várost Jókai bűvköréből? — kérdeztem. — Jókait mi hivatalosan is legnagyobb írónknak tartjuk. Nyolc-tíz DÁVID TERÉZ látva is az otthon melege kísértett és vonzott egyszerre. 1985. Július 29. * (JJ SZÖ 7
