Új Szó, 1965. június (18. évfolyam, 150-179.szám)
1965-06-06 / 155. szám, vasárnap
Ceyloni diákok felháborodottan tüntetnek az Egyesült Államok vietnami agressziója ellen. (CTK felv.) Szato sajtóértekezlete NYILVÁNOS VITA A ROMÁN MUNKÁSPÁRT SZERVEZETEIBEN Tokió (ČTK) — „Ellenzem a vietnami háborút és úgy vélem, hogy a vietnami helyzet tárgyalással megoldható" — jelentette ki Szato japán miniszterelnök tokiói sajtóértekezletén. Szato ezen a sajtóértekezleten ismertette először az új japán kormány politikai irányvonalát. Szavai szerint a japán politika továbbra is az Egyesült Államokkal való szövetségen Houston (CTK) — McDivitt és Whtte amerikai űrhajósok a szombatot további kísérletekkel töltötték. Fényképezték a Föld felszínét, figyelték az éghajlati viszonyok alakulását és mérték a Föld mágnesmezejének sugárzási változásait. Közérzetük jó, rendszeresen táplálkoznak, és mélyen alszanak. A hordozórakéta második lépcsőjét nem tudták elérni. A houstoni állomás a jelentős üzemanyag-fogyasztásra való tekintettel bizonyos kísérleteket törölt az űrhajósok programjából. A hordozórakéta második lépcsője tegnap este a légkör sűrű rétegei-, ben megsemmisült. A Kereszténydemokrata Párt a fasiszták támogatásával a csütörtöki parlamenti vitában leszavazta Corona szocialista művelődésügyi minisztert az új filmtörvény kérdésében. Ez az összecsapás súlyos válságot indíthat el a kormányon belül ls. Az olasz képviselőházban a szocialista Corona által benyújtott filmtörvény vitája során a kereszténydemokraták váratlanul egy módosító indítványt nyújtottak be, amelynek értelmében csak olyan filmet lehet állami támogatásban részesíteni, amely erkölcsi tartalommal bír. Ez a javaslat a legrosszabb formájú cenzúrát, a klerikális cenzúrát segíti elő. A kommunisták, az egységs.zocialisták, a szocialisták, a szociáldemokraták és a köztársaságiak mind ellenezték ezt a módosítást, maga Corona ls elutasította azt, azonban a kereszténydemokrata képviselők a fasisztákkal, a monarchistákkal és a liberálisok egy részének támogatásával keresztülhajszolták a javaslatot, megszerezték a többséget. Rögtön ezután Corona tiltakozásként benyújtotta lemondását. Az Olasz Szocialista Párt vezetősége ekkor sürgősen összeült és felkérte a minisztert, hogy néhány órá ra vonja vissza lemondását, s miután közleményben tiltakozott a Kereszténydemokrata Párt akciója ellen, úgy döntött, hogy Javasolni fogja a köztársaságiaknak és a szociáldemokratáknak, lépjenek fel közösen az ügy ben. A szocialista Párt balszárnya és alapszik. A miniszterelnök egyúttal arról beszélt, hogy el akarja mélyíteni a kapcsolatokat az ázsiai országokkal, a Kínai Népköztársaságot is beleszámítva. Megállapította, hogy Csou En-laj-nak és Kayasz-nak, a Japán Liberális Demokrata Párt elnökének nemrégi tárgyalása hozzájárult a két ország kölcsönös megértésének elmélyítéséhez. Az űrhajósok pénteken első ízben beszéltek feleségükkel. A houstoni ellenőrző állomás jelentése szerint McDivitt a Föld 19. körülrepülésekor nagy antennákkal ellátott mesterséges bolygót pillantott meg. Megpróbálta lefényképezni, de az izzó napsugarak ebben megakadályozták. Amerikai tudósok szerint a Pegasus amerikai tudományos szputnyíkkal találkozhatott az űrhajós. Az Egyesült Államok kormánya értesítette az Egyesült Arab Köztársaságot, hogy a Gemini 4. űrhajó hétfőn az EAK területén vagy közelében érhet Földet. 1 Lombardi csoportja követelte, hogy a párt azonnal lépjen ki a kormányból és De Martino, a párt főtitkára ís súlyosnak minősítette a helyzetet. Csupán Nenni, aki továbbra is véglegesnek tartja a szocialisták beolvadását a kormánytöbbségbe, ragaszkodott ahhoz, hogy a párt nyelje le a kereszténydemokraták újabb sértését is. A péntekre virradó éjszaka az olasz filmírók szövetsége táviratot intézett Saragat köztársasági elnökhöz, melyben tiltakozott a vélemény- és szólásszabadság elleni súlyos merénylet ellen. A képviselőházban megszavazott módosítás egy fasiszta előírást állított vissza, amely egyenértékű az előzetes cenzúrával. Pletro Ingrao, az olasz kommunista képviselőcsoport elnöke kijelentette, hogy a kormány törvényjavaslatát a kereszténydemokraták, a monarchisták és a fasiszták összejátszása változtatta meg. Ezután a szocialistáknak az a kötelessége, hogy a törvény ellen szavazzanak. Az olasz szocialisták készek kormányválságot előidézni, ha a kereszténydemokraták nem vonják vissza a filmtörvény módosítását. Erre az álláspontra helyezkedett az Olasz Szocialista Párt vezetősége péntek esti több mint három és fél órás viharos ülésén. Corona miniszter kijelentette, hogy a koalíciós pártok eredeti törvényjavaslatra vonatkozó egyezményének felújításáig nem vonja vissza lemondását. A VDK KÜLDÖTTSÉGÉ MOSZKVÁBAN Moszkva (CTK) — Vlagyimir Novlkov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese találkozott Le Thanh Nghivel, a VDK miniszterelnökhelyettesével, a Szovjetunióban tartózkodó vietnami kormányküldöttség vezetőjével. A több mint 2 óráig tartó baráti beszélgetésen jelen volt Nyikolaj Patolicsev külkereskedelmi miniszter és Ivan Arhipov, a külföldi gazdasági kapcsolatok állami bizottságának elnökhelyettese. JOHNSON ÉS ERHARD TANÁCSKOZÁSA Erhard nyugatnémet kancellár péntek délben a Fehér Házban másfél órás tanácskozást folytatott Johnson elnökkel. A megbeszélésről kiadott közös közlemény hangsúlyozza, hogy az elnök és a kancellár nagy fontosságot tulajdonít a két ország közötti „bensőséges és dinamikus szövetség" további fenntartásának. Johnson arről biztosította Erhardot, hogy az Egyesült Államok „atomhaderőre támaszkodó csapatai mindaddig Európában maradnak, ameddig ez kívánatosnak és szükségesnek mutatkozik". A két államférfi — folytatódik a közlemény — Jóváhagyta azokat a terveket, amelyek a kelet-európai országokkal fenntartott kapcsolatok megjavítását célozzák. Erhard biztosította Johnsont, hogy Nyugat-Németország támogatja az Egyesült Államok vietnami politikáját. UJABB ZAVARGÁSOK SZUDÁNBAN Kairó (CTKJ — Kairóból érkező, eddig meg nem erősített hírek szerint lezárták a khartúmi repülőteret. Az Associated Press hírügynökség azt írja, hogy a szudáni fővárosban zavargások törtek ki. Kairó és Khartúm között a telefonösszeköttetés is megszakadt. A londoni rádiótávíró társaság tegnap óta nem vesz fel Khartúmba címzett táviratokat. Csou En-laj . Tanzániában Dar-es-Salaam (CTK) — Csou Enlaf, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke négynapos hivatalos látogatásra Dar-es-Salaamba, Tanzánia fővárosába érkezett. Az ünnepélyesen feldíszített repülőtéren Nyerere tanzániai elnök üdvözölte a kínai miniszterelnököt. Csou En-laj tegnap megkezdte hivatalos tárgyalásait. Többek kőzött tárgyalnak a két ország kapcsolatairól, valamint az afroázsiai értekezlet előkészületeiről. Csou En-laj tiszteletére fogadást rendeztek, melyen Nyerere elnök hangsúlyozta, hogy országa valamenynyi baráti országgal hajlandó gazdasági együttműködést folytatni. Kína és Tanzánia előtt sok közös cél áll — mondotta az elnök. Szavai szerint ez a cél elsősorban a tartós béke, a szabadság és a gazdasági fejlődés. KELET-NYUGATI kerekasztal-őrtekezlet kezdte meg munkáját péntek délben Belgrádban. A tanácskozáson 18 kelet- és nyugat-európai ország mintegy 60 közéleti személyisége, valamint politikusa vesz részt, közöttük IIja Ehrenburg, neves szovjet író. ISMERETLEN tettesek bombákat dobtak három londoni zsidó épületre, két zsinagógára és az egyik zsinagóga melletti épületre. Az épületekre horogkereszteket mázoltak. EDDIG 43 ország jelentette be részvételét az ázsiai és afrikai országok második algíri értekezletén. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK hadügyminisztériuma 17100 újoncot hívott a hadseregbe. 1961 óta most van a legtöbb újonc. 80 ÉVES korában elhunyt Vilmos svéd herceg, Gusztáv Adolf király öccse. (CTK) BEFEJEZŐDÖTT a II. palesztinai nemzeti kongresszus, melyen határozatot fogadtak el a palesztinai kérdésről és a Palesztinai Felszabadító Szervezet elnökévé újból Ahmad Sukeirlt választották. FANFANI olasz külügyminiszter tegnap Párizsban De Gaulle-lal ebédelt, majd Couve de Murville-lel tanácskozott. ÍRORSZÁGBAN az autóbuszközlekedés alkalmazottjai sztrájkba léptek s a bérek növelését követelik. (CTK) Bukarestben nyilvánosságra hozták a Román Munkáspárt IV. kongresszusa 1968—1970. évi népgazdaságfejlesztési irányelveinek tervezetét. A tervezetet nemrégen a Román Munkáspárt Központi Bizottságának plénuma jóváhagyta. Most a pártszervezetek és a dolgozók gyűlésein, valamint a sajtóban vitatják meg, majd a tervezetet megtárgyalás és Jóváhagyás végett a IV. pártkongresszus elé terjesztik. Az irányelvek szerint az 1966— 1970-es .évek fő feladatai: A szocialista iparosítás folytatása a termelőeszközök termelésének elsődleges fejlesztésével, a mezőgazdasági tartalékok mozgósítása, a termékek minőségének és műszaki színvonalának javítása, a gépesítés és automatizálás fejlesztése, műszaki haladás, a szakiskolák fejlesztése és a szakemberképzés megjavítása, a lakosság anyagi és kulturális életszínvonalának állandó emelése. Az tpart termelés 1970-ig mintegy 65 százalékkal, a mezőgazdasági termelés pedig 20 százalékkal növekszik. Románia nemzeti jövedelme 5 év alatt 40 százalékkal lesz nagyobb, a reálbérek 20—25 százalékkal, a parasztok reáljövedelme 20 százalékkal emelkedik. Házasság — nepáli módra Vidám menyegző. A felékesített menyasszony méltóságának tudatában komolyan lépked. Lehet vagy tízesztendős. Díszes ruháját kölcsön vették, hiszen olyan szépnek kell lennie, mint a mesében. A menet megáll a „vőlegény" előtt. Ki ez a vőlegény? Egy fa, amely előtt a leány meakötl a szimbolikus házasságot. A fa gyökereire gyümölcsöket helyez áldozatul, majd letérdel és hűséget esküszik „urának", az esküt pedig a fa törzsére adott csókkal erősíti meg. „Házasság a fával" — a nepáli nép ősrégi szokása. Nepálban évszázadokon át a feleséget a férj tulajdonának tekintették. Ha a férj meghalt, a feleséget a férjjel együtt máglyán elégették. Idővel azonban felképes szertartással helyettesítették ezt a kegyetlen hagyományt. Jóval a házasságkötés előtt 8—15 éves korukban megesketik a lányokat a fákkal. Ha azután az Igazi férj meghalna, a feleséget többé nem fenyegeti a megégetés veszélye, mert nem az elhunyt Özvegye, hanem a fának a felesége; és miután a fa még él, a nő életben maradhat. MONGÓLIA EGYETÉRT A MOSZKVAI KONZULTATÍV TALÁLKOZÓ EREDMÉNYEIVEL A Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának ülésén határozatot fogadtak el a kommunista- és munkáspártok képviselői moszkvai konzultatív találkozójának eredményével kapcsolatban. A határozat megállapítja, hogy a találkozó fontos lépés volt a nemzetközi kommunista mozgalom marxista—leninista elvi egységének és összeforrottságának erősítésére. A Mongol Népi Forradalmi Párt egy új nemzetközi értekezlet összehívását szorgalmazza, hogy ez hozzájáruljon a mozgalomban felmerült nehézségek leküzdéséhez, a kommunisták egységes nemzetközi irányvonalának kidolgozásához. A plénum kifejezte a párt szilárd elhatározását, hogy mindent megtesz a kommunista- és munkáspártok egységének megszilárdításáért FOLYTATÓDIK A VITA AZ OLASZ KOMMUNISTA PÁRT KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK PLÉNUMÁN Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága folytatta a vitát Bufalint beszámolójáról, amelyben az olaszországi munkás- és szocialista mozgalom egységének kérdéseivel foglalkozott. Luca Pavoltnt, a Rinasctta című lap helyettes igazgatója hangoztatta, hogy egy új többség létrehozásának és a baloldal átszervezésének hónapok óta vitatott problémája nehéz, de elkerülhetetlen. Rámutatott arra, hogy nemcsak Nennt csoportjának szociáldemokratizálódása jelent problémát, hanem egész Olaszországban fennáll a szociáldemokratizmus veszélye. Ezért a Jelen politikai problémája a balközép kormány elleni küzdelem. Ez pedig nem halasztható az új többség kialakulásáig. Perna szenátor néhány fontos nemzetközi kérdéssel foglalkozott. Hangoztatta, hogy a békés együttélés több, mint a forradalom legmegfelelőbb területe — ez új nemzetközi és politikai rendszer, amelyre azok a burzsoá pártok és kormányok is törekedhetnek, amelyek nem akarnak az imperialista államoktól függni. Ai új világ kivívása elsősorban jelentse a háború kirekesztését. Scoccimarro szenátor hangoztatta, hogy sok szocialista még nem értette meg: a munkásmozgalom kettészakítottságának fő oka a szociáldemokratizmus id-eológlája és gyakorlata. Olaszországban ma két irányzat figyelhető meg: a konzervatív osztályoknak már nincs erejük konzervatív programjuk megvalósítására, ezért egyre élesebb az ellentét az uralkodó osztály és a dolgozó tömegek nyomása között, mellyel az egység erősítését szorgalmazzák. Az első irányzatnak a szociáldemokrata egyesülés távlata felel meg, a másik irányzat politikai kifejezője az OKP kezdeményezése és egységtörekvése. A vítáblm számunkra" % legjobb vezérfonal a marxizmus—leninizmus, — hangoztatta Ščóccimarró. A marxizmus-leninizmus több, "miíit'a munkásmozgalom évszázados tapasztalatainak szintézise. LUIGI LONGO ÉS WALDECK ROCHET GENFI MEGBESZÉLÉSEI Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt főtitkára a Rinascita című folyóiratnak adott nyilatkozatában beszámolt megbeszéléseiről, melyeket Waldeck Rochet-v&\, a Francia Kommunista Párt főtitkáréval május végén folytatott. Nem titok, hogy az olasz és a francia kommunisták a múltban, gyakran nem is másodrendű kérdésekben, eltérő, néha ellentétes álláspontra helyezkedtek, ám ennek ellenére az alapvető kérdésekben lényegében megegyeztek. A két pártvezető a pártjaik előtt álló új tények elemzésének szükségéből indult ki. Tárgyaltak a NATO-ról, a német kérdésről, a Közös Piacról, a monopóliumok elleni küzdelemről, a hat nyugateurópai ország dolgozóinak közös akcióiról. Longo hangoztatta, hogy az Olasz és a Francia Kommunista Párt a munkásosztály és a dolgozó tömegek gazdasági akcióinak kiterjesztésére törekszik és el akarja érni a kommunista és szocialista pártok megegyezését. Az európai tőkésországok kommunista és munkáspártjainak legutóbbi brüsszeli találkozójáról Longo úgy nyilatkozott, hogy ezzel olyan találkozók kezdődtek, amelyeken sajátos kérdéseket elemeznek és lehetővé teszik, hogy minden egyes párt országa sajátos helyzetének megfelelő lépéseket tegyen. Nevek, politikusok, államférfiak FRANZ MUHRI Az Osztrák Kommunista Pártnak május végén lezajlott XIX. kongreszszusa a párt új elnökévé a 41 éves Franz Muhrit választotta. Ausztria valamennyi pártjának elnökei közül ő a legfiatalabb. A 74 éves Johann Koplenig, aki már 41 éve szolgálja a pártot, egészségi okokból felmentését kérte, és a Központi Bizottság egyhangúan kifejezett óhajára élete végéig az Osztrák Kommunista Párt tiszteletbeli elnöke marad. Franz Muhri 1924. október 21-én a nyugat-stájerországi Steyereggben született. Apja bányász volt. A fiatal Muhri először segédmunkásként dolgozott az építőiparban, később épületszerelő, majd bérelszámoló lett az építkezéseken. A marxizmus tanaival már 18 éves korában megismerkedett. 1940-ben ugyanis tagja lett egy Illegális, antifasiszta ellenállási csoportnak, melynek vezetője, a nácik által később meggyilkolt Richard Zach grazi tanító és költő nemcsak az ellenállási akciókat szer-; vezte, hanem a fiatal ta-. gokban a kommunista eszmék iránti lelkese-, dést is felébresztette, Ausztria felszabaduló-, sa után Muhrit szülői földje, a deutschlands-. bergi körzet párttitká-. rává választották. Más körzetekben ls szervezi te a pártot, majd Alsói Ausztriában és Stájerországban a propagandai munka egyik irányítója s lett. 1959-től Stájer-tari iomány párttitkára volt. Az OKP lü54-ben tartott XVI. kongí resszusán a Központi Bizottság póti tagjává választották. XVIII. kongresszus (1961) óta Muhri elvtárs a párt politikai bizottságának tagja. Pártelnökké való megválasztása után Muhri megígérte, hogy a fiatal tagokkal kiegészített új Központi Bizottság segítségével és a párt régi gárdájával vállvetve harcol majd a XIX. kongresszus határozatainak végrehajtásáért. B. É t Az amerikai űrhajósok harmadik napja Súlyos vólsőg oz olasz kormánykoalícióban 1985. Júnlns B. * (Jj S2Ö 3