Új Szó, 1965. június (18. évfolyam, 150-179.szám)

1965-06-05 / 154. szám, szombat

EGY NYOLCMÍLLÍHS VAROS PIACA PIERRE CAMES PÁRIZSI LEVELE: G

walior „ékes gyöngyszem az indiai várkastélyok gyöngysorában". Félelmetes bástyái messziről látszanak, a város bármelyik pontjáról is jól láthatók. A hatalmas erőd falait évszázadokon it lövedékek karcolták össze-viszsza, ágyúgolyók nagy réseket ütöttek rajta. A kisebb sebeket begyógyított^ az idő. A nyári szelek minden évben izzó homokot kavargatnak a szomszéd Tar-sivatag felől, s a homoktömeg simára csiszolja a várfalakat. A múltban sok hadiút kereszteződött Gwaliorban. Viszálykodtak egymással a fondorlatos helyi hűbérurak, majd a testvérgyilkos háborúkban kifáradva és elvérezve áldozatul estek a mongol hódítóknak. Minden időben az egyszerű emberek szenvedtek a legtöbbet, legfeljebb uraik változtak, sorsok azonban továbbra is a szenvedés maradt. India már IS éve köztársaság. Sok változás történt a nép életében. Az ország nagyot fejlődött, az emberek sok előítélettől megszabadultak. A múltra azonban nemcsak az erődök emlékeztetnek. Az erőd lábánál Ilyen kép tárult elém. Indiaiak járultak egy szerény mauzóleumhoz. i a mellette nőtt tamarindus fáról leveleket szaggattak le, s rágcsálták. Itt alussza örök álmát Tan Szen, a költő, az énekes, a muzsikus, Akbar szultán udvara ,,kilenc drágakövének egyike". A jámbor Indusok azért rágják a tamarindusfa levelét, mert még ma ls él az a babonás hit, hogy a sírnál növő tamarlnduslevelektől lenyűgöző erejű, csengő hangja lesz az embernek. A

régi vár közelében más ősi szokásokat is megfigyeltem. Ismerősömmel, Sharmával, egy eléggé művelt, a világeseményeket józanul megítélő városi lakost látogattunk meg. Sharma bekopogott. Egy perc múlva lassan kinyílt az ajtó, s valaki kitekintett. A háziasszony volt. Ajtót nyitott, majd szótlanul távozott. Bevonult a konyhába, s többé nem mutatkozott. Még az általa készttett teát Í

t Orly-l repülőtérről a Párizsba igyekvő utas mindjárt a város peremén hatalmai építkezést pillant meg. Bulldózerek, kotrógépek és óriási teherautók készítik itt elő a főváros korszerű vásárcsarnokának alapjait. Mintegy fél évszázada foglalkoznak már az illetékesek az óf vásárcsarnok kérdésével. A tervek tömkelegét vitatták meg, olykor egyet-egyet el is fogadtak, hogy ismét elvessék. Nem volt egyszerű a spekulációk hálójában eligazodni. Hosszú vajúdás után mégiscsak megszületett a végleges terv és a döntés. Sürgős szükség volt már erre, mert a régi vásárcsarnok — bármilyen érdekes és sajátos jellegzetessége is Párizsnak — ma már nem felel meg a világváros követelményeinek. Harmadik Napoleon idején épült egymillió ember élelmezésére. Hogyan ls győzhetné napjainkban Párizs és külvárosai 8 millió lakójának ellátását? Sokan mégis ragaszkodnak hozzá. Sokrétűségével ás központi fekvésével érvelnek. Mások viszont harcolnak e „bűzlő szemetesládádnak a város szivéből való eltávolításáért. A főváros egyik jellegzetessége . .. A párizsi vásárcsarnok — a város e központi piaca 15 hektáron terül el, a Boulevard de Sebastopol, a Rivolí, a Louvre és az Etienne-Marcel utca között. Teljesen önálló életet él. Esti 10 óra körül ébred, és kora hajnalban tér nyugovóra. E rövid néhány óra alatt pezseg benne az élet, egészen a délutáni órákig, míg a várost tisztogató dol suzók az éjszaka folyamán felgyülemlett ládákat, kosarakat és a rothadó szemetet mind eitávolltjék. Bármily óriási Is ez a piac, mslyet Zola „Párizs gyomrának" navezett, a hatalmat pavilonok, ahol a húst, a zöldséget és a halat árulják, már régen szűkeknek bizonyultak. Ami nem fér el bennük, kiözönlik az utcákra. A járdákra. A járdák mentén egymásra rakott ládák tornyosulnak. Mögöttük • póréhagyma, a karfiol és a gyümölcs egész hegyei. E negyedben csak tonnákban számolnak, 1300 tonna zöldség, 1000 tonna gyümölcs, 200 tonna burgonya. 600 tonna hús, 80 tonna vaj, 300 tonna hal, 150 tonna sajt és 100 tonna tojás kínálkozik itt naponta a fogyasztóknak. Van úgy, hogy a napi élelmiszerforgalom a piacon eléri a 8000 tonnát. Ha mindazt az árut, ami egy év alatt a párizsi vásárcsarnokon keresztülment, tehergépkocsikra raknák (mindegyik autóba 5—5 tonnát), akkor a kocsisor 2000 kilométer hoszszú lenne, vagyis csaknem akkora, mint a Párizs és Bratislava közötti távolság. Tízezer jármű, 25 000 vevő (nem számítva azokat a kétes egyéneket, akik Itt egy kis csalással igyekeznek méltányos áron bevásárolni), 12 000 elárusító, fuvaros, bizományos és árukihordó nyüzsög a városnegyedben. A jövevény, aki itt „nem ismeri a járást s a helyi „titkos diplomáciát", többször az elgázolásnak, agyontaposásnak vagy hasonló veszélyeknek van kitéve. Alighogy kitér egy szekeret vonszoló árukihordó elől, már össze is ütközik egy veszedelmesen ingó ládaplramlssal megrakott Fenwlckel. Gyorsan meghátrál ... s majdnem egy óriási teherkocsi kerekei alá kerül. ;.. de egyben szégyene is. Mindenütt kiabálás és sutékürtük fludálásával aláfestett lármái Az éles, friss halszag keveredik a banán- és na rancshalinok illatával. A véletlenül idetévedt járókelő egészen megszédül az éles lámpafénytűi, a zsivajtól, az emberáradattól és a különféle szagoktól. E zűrzavar az élelmiszerbizományosok eldorádója. Számukra a párizsi vásárcsarnok — Franciaországnak e nagy élelmiszerszekrénye — a milliárdok raktára. Kezükön át a cikkek ára olykor tízszeresére is emelkedik. A Bretage ban III centime-ért vásárolt karfiol a párizsi vásárcsarnokban már 80, vagy 100 centimbe kerül. Számukra a párizsi ádárcsarnok búsás nyereségek forrása. A párizsi válárcsarnok lázas tevékenységének peremén élik világukat a különféle kétes egyének. Itt ténferegnek például a csavargók. Ezek nem okvetlenül munkakerülők. Akadnak, akik szívesen végez nek el apró rakodómunkákat, hogy egy kis pénzre szert tegyenek, s az elárusító hallgatólagos beleegyezésével ittott el is csenjenek valamit az áruból. Dolguk végeztével a földalatti vasútállomás valamelyik padján horkolva pihenik ki fáradalmukat, vagy egy mellékutca szélcsendjében húzódnak meg, mialatt kevésbé szerencsés vagy lustább társaik a takarító munkásoknak otthagyott romlott zöldség- és gyümölcshalmokban turkálnak. Ez a városrész kedvelt helye az eufemisztikuian „éjszaka szépeinek" becézett lányoknak. „Gyere velem, édesemi" — duruzsolják lépten-nyomon a I járókelők fülébe a piszkos kis f szállók előtt a sétáló, kirívó öltözetű, rövidszoknyás, cipőjük magas sarkán Ide-oda billenő hölgyek. E tűzrőlpattant rámenős leányzók, akik Itt a férfiakat megizólít|ák. több nyíre 50 év körüliek. A „bájok" e vására szintén Párizs jellegzetességeihez tartozik, de egyben a város szégyene is. Műemlékek és kiskocsmák A műemlékek kedvelői is megtalálják a számításukat e patináns negyedben. Régi építészeti remekmű itt például a Szent Euszták-kápolna, a XVI. századból, vagy a kis lomboázisban megbúvó „Ártatlanok kútja", mely )ean Goujon és Mansart jegyét viseli. Itt volt 1789 óta a „királyi szégyenoszlop", ahol a gonosztevőket • azokat végezték ki, akik őfelségét valamiképp magukra haragították. Itt 81ték meg IV. Henriket, itt született Moliére . . . Vándor, aki erre jársz, térj be okvetlenül a csábító feliratú sok kis vendéglő egyikébe, (a Szopó Csigához, a Disznóláb hoz, vagy máshová). Nagyon híresek, ám vigyázz! Igen szeretik az idegent „megkopasztani". A nyugati világ sznobjai — ha éjszaka „nyakukba veszik a vidám Párizst — hajnali kettőkor általában a vásárcsarnoki negyedben kötnek ki egy tányér hagymalevesre. Mit csinálnak ma|d e városnegyedből, mire az új vásárcsarnok elkészül? A város a vonzóbbnál vonzóbb terveket vitatja. Ha már ennyi Ideig ez a városnegyed a Zola által megkapóan ecsetelt „Párizs nyomra" volt, illő, hogy esután Párizs szíve legyen. is a házigazda szolgálta fel. Az asszony viselkedésével elárulta, hogy a legfelsőbb kaszthoz tartozó brahmánok családjában vagyunk, ahol — ha nem is mindenben — elég szigorúan betartják az előírt szertartásokat. A kaszt szabályai előírják, hogyan viselkedjenek tagjai idegenek férfi és nő társaságában, hogyan mosakodjanak, egyenak, igyanak, hogyan járjanak az utcán. A háziasszony például azért viselkedett olyan különösen, mert Sharma — bár kii zülük való, mégis férfi. Ha férje nom lett volna otthon, nyugodtan bezárhatta volna orrunk előtt az ajtót — ez ná luk nem udvariatlanság, hanem ellenkezőleg, az illem ezt követeli. A nyitott verandán ülve láttuk, hogy a szomszédban valamilyen ünnepségre készülnek. Az udvarban hatalmas sárgafekete sátrat vertek. Vendéglátónk, Rao úr ellesve kíváncsi tekintetemet megjegyezte: — Szomszédunk ma nagy ünnepel ül. Illő. hogy mi is átmenjünk hozzá. Az upanajana nagy esemény egy hindu életében. A brahmánok azt tartják, hogy ők kétszer születnek, s ezt a má sodszori születést jelképezi az upanajana szertartás. Hét és 12 év közötti fiúkat, néha 18 éveseket avatnak férfivá. Ez az upanajana. A szertartásig az apa sohasem ebédel együtt a fiával, nem engedi őt a sznbájába. Az upanajanáig a fiút sudrának, a legalsóbb kaszthoz tartozónak tekintik. A szertartást nem nézhettem végig. Rao úr lebeszélt, hogy ne ís kíséreljem meg. A szomszédok szigorúan betartják a kaszt szabályait, s be sem engednek. Én viszont egyetlen kaszthoz sem tartozom. A lakomában különben nyugodtan részt vehetnék — — És hogyan megy végb« az upanajana? — A fiút megborotválják, utána bonyolult szertartásnkat végeznek, himnuszokat énekelnek, majd a brahmán háromsoros papírzsinórt teker körül a fiú bal vállán. A zsinór I. O a (9 •BB8 XI c > o o u O > <D <U CL brahmánok által betakarított gyapotból készült. Idegen kaszthoz tartozók keze sohasem érintette. A fiú egész életén át viselni fog|a a zsinórt. — S ha bepiszkolódik? — Körülbelül évente egyszer kicserélik — magyarázta Sharma. — Ez is kisebb családi ünnepség keretében történik. A brahmán egy pillanatra sem válik meg a zsinórtól. — No éi most már a fiú teljes jogú tagja a családnak? — Most már megkezdheti a tanulást, $ mindaddig tanulónak tartják, amíg meg nem nősül. Csak akkor leiz egyenjogú a többiekkel, ha majd gyermekei lesznek. Persze ez is viszonylagosan értelmezendő. A hinduk nagy családokban élnek. A fiúk, az unokák a nagyapa fennhatósága alá tartoznak, mint ahogyan a menyek is kötelesek engedelmeskedni anyósuknak. A család vénei napkelte előtt felébrednek. és hangos imájukkal felkeltik az egész házat. A felkelő nap tisztálkodási szertartás közepette virrad a báz népére. A

falvakban megfigyeltem az emberek reggeli és esti szokásalt. A férfiak a víztárolók, vagy ha ilyenek nincsenek, az országút felé igyekeznek. Reggel körülbelül egy órát tart a logak és a nyelv tisztítása frissen vágott pálcával. Ezután ruhástul belemerülnek a víztárolóba, és megfürödnek. Egyes helyeken ez a higiénia betartásával történik, ott azonban, ahol a víztárolók kicsik, és a víz poshadt, könnyen terjedhetnek a fertőző beteglégek. Sok ősi szokással találkozhatunk a mai India életében. Egyes szabályok még a rabszolgatartó társadalomban alakultak kl, mások higiéniai, éghajlati okokkal magyarázhatók. Egyei szertartások szokássá váltak, nem zavarják az emberek együttélését, mások azonban fölösleges teherként nehezednek az emberekre. •HBBBHBa KUZNYECOV ÉS BOCSKARJOV SZOMÁLIAI RIPORTJA A

szomálialak nagyon vendégszeretők. Európai őstelepesek azt állítják, hogy az ember egy fillér nélkül is beutazhatja az országot, inert bármelyik faluban vagy nomádsátorban befogadják, gondját viselik, és útravalóval is ellátják. Persze csak vidéken, mert a városban mindenért fizetni kell. A szomáliaiak magas termetű, szép szál emberek. Bőrük sötétbarna, mint a negrodioké, arcvonásaik európaiak. A nők nagyon szeretik az ékszereket és a tarka színű ruhákat A férfiak közül csak az öregek szépítik magukat: rőt re festik szakállukat. Kenadit Sultán Ahmed. Mo gadiscio (a főváros) polgármestere (hivatalosan rendkívüli biztosa) atléta termetű, jómodorú, udvarias férfi. Kisebb teremnek beillő tágas dolgozószobában fogadott bennünket. — Ez a ház 1300 évvel ezelőtt épült, látják a bútorzatát? Asztal, karosszékek — mind ötszáz évvel ezelőtt élt szomáliai kézművesek alkotásai. A székek támlapjait indiai stílusú fametszetek és faragások díszítik. Élő emléke annak, hogy hazánk évszázadokkal ezelőtt kapcsolatban állott Indiával és más civilizált országokkal... A gyarmattartók hazudnak, amikor azt állítják, hogy bejövetelükig semmi sem volt Szomáliában, csak pusztaság és kietlenség ... Dicső múlt A szomáliai a világ egyik legősibb népe. Időszámításunk előtt több mint kétezer évvel egyiptomi kereskedők utazgattak az illatos gyantáiról, tömjénjéről és mirrhájárói híres Punt államban. Punt államot Hérodotosz, Sztrabón és más ókori írók is emlegetik műveikben. Később évszázadokig hallgattak erről az országról, csak a keresztény Időszámítás utáni IX. században említik ismét arab fórrá sok. Jogos haraggal hagyja el a? ember a mogadisciói múzeu mot, mert itt rádöbben, meny nyire akadályozták a gyarmatosítók egy nép önálló nem zeti fejlődését mely akkor szakadt meg, amikor Európa a gyarmati országok kifosztása révén rendkívül fellendült. A gazdasági elmaradottság és a nyomor Mogadiscióra is rányomja bélyegét. A városban kevés a modern épület, a rendezett utca, s hiányzik a zöld növényzet. Nincsenek parkok és bulvárok. Az olaszok zölddel futtatták be villáikat, így védekeztek a gyilkos napsütés eiien. Az ő házaikban vízvezeték ls volt. Persze a tudósítóknak nem kell aggódniuk: két korszerű száUoda áll rendelkezésükre. — Mogadiscio nem Róma, nem London és nem Párizs — hajtogatja Kenadit Ahmed. — Számunkra azonban becses, mert a mi fővárosunk, melyet széppé és kényelmessé akarunk tenni... A polgármes'er tervrajzon megmutatta, milyen nagy változások várhatók a városban. Parkosítanak, bevezetik a vízvezetéket, csatornáznak, rendbehozzák az utakat. Ali Ali új ismerőseim egyike volt, szakszervezeti dolgozó, aki vállalkozott, hogy megmutatja nekünk, hogyan élnek a szomáliaiak. Ali háza egy bazár tőszomszédságában állott. A család lakása valójában két kocsiszín, melyet törpe ablakok kötnek össze egymással. Mindegyiket rekeszfallal két szobára osztották Egy ócska petróleumiám pára emlékeztető kör alakú tűzhelyen zsarátnok füstölög. Asztal gyanánt használt ládán egy tá! főtt kukorica és több korsó. Fölöttük légyraj dongott. Ettől eltekintve tisztaság volt a szobában. A kis asztalt hímzett nemezterítő borította. A sarkokban két faágy tarka kartonterítővel Ali anyja teával kínált, és papírlegyezőt nyújtott át. Kívülről napsugár tűzött be, időnkint hűs szellő lebbentette meg a függönyt. A falon gyászkeretben egy férfi fényképe függött. — A háború nagy csapás. Férjem 1942-ben, Etiópiában esett el. Nehéz volt a két gyerekkel ... Nemhiába mondják: A béke legnagyobb áldás az ember számára. Belépett Ali felesége, karján a kicsivel. — Örül — mondotta, és felém tartotta a günyögő cseppséget. Arra gondoltam, hogy ennek a cseppségnek — a Szomáliai Köztársaság kortársának nem lesz annyi szenvedésben része, mint szüleinek volt... A szavanna kincse „Ha repülőgépen Mogadiscio jelé tartunk, lent kopár síkságot látunk, s önkéntelenül csodálkoztk az ember, hogyan élhet meg itt kétmillió ember .. A földnek csak két százaléka alkalmas megművelésre. Több olasz farmer banántermesztéssel foglalkozik.. Más termény aligha bírá ki a kopár talajt.. — utazásom előtt ezt olvastam az angol Financial Times ban. Szomáliában arra a követ keztetésre jutottam, hogy e? telületes megállapítás s-wt, aki ezt állította, bizonyára a Dzsuba szálló ablakából figyelte az életet. Igaz, Szomália nem a természet kegyéltje. Nem könynyű a lakosság ellátása, de a lehetőségek megvannak. Csak felületes szemlélő állíthatja azt, hogy kétmillió embernek nincs mit ennie. Valójában senki sem tudja pontosan, hány lakója van az országnak, mert sohasem tartottak népszámlálást. A vélemények megoszlanak: 3—5 millióra becsülik a lakosság számát. Mi ls láttuk a Mogadlsciótól Vlllabbruzzig terjedő síkságot, mely korántsem tűnt kopárnak. Fűvel és bozóttal benőtt szavanna. Fák gyéren vannak, leginkább esernyőakác. Csak ez bírja a szavanna viszonyait. Sűrű koronája védi a törzset és a gyökereke. A szomáliaiak azt állítják, hogy országuk a vadászok paradicsoma. Láttunk nagy majomcsapatokat, s ha beljebb merészkedünk, zsiráfokkal, elefántokkal, leopárdokkal, sőt oroszlánokkal is találkozunk. Villabruzzi közelében emberi hajlékokat pillantottunk meg a fákon. Az esőzések idején itt keresnek menedéket az emberek a gyors áradat, meg aztán a ragadozők előtt. Éppen látogatásunk Idején írták a helyi lapok, hogy a főváros közelében egy feldühödött elefánthad tőnk revert egy falut. Szomália gazdasági életé nek alapja az állattenyésztés. 1962-ben húszmillió szarvasmarhára becsülték az állatát lományt. A mezőgazdaság gyengébb: 1962-ben a növénykultúrák össztermése mindössze 180 ezer tonna volt. Villabruzzi úgy fest, mint egy hatalmas park. Az isi Az ültetvényeken hatalmas kókuszpálmák, cukornád, gyapot, földimogyoró, a kertekben mandarin, narancs, citrom; emango, banán. S még azt állították, hogy Szomáliában csak a banán terem meg .. .1 Űj élet A gyarmattartők ötvenéves uralmuk alatt tudatlanságban tartották a népet. A lakosság többsége írástudatlan, s a működő iskolákban is olaszul tanítanak, mert a szomáliaiaknak nincs saját írásos kultúrájuk. Az előadók természetesen olaszok. Az egyetemi kollégiumnak egyetlen szomáliai tanára van, aki Kairóban végzett, s a mohamedán jogrendszerről — a sariatról ad elő. Az olasz uralomra emlékeztet a Banco di Napoli, a Banco di Roma fiókintézetének reklámja, több olasz vállalat cégtáblái. A nép hozzálátott a gazdasági elmaradottság felszámolásához. Elsőként a Szovjetunió nyújtott segítő kezet. Mogadiscio peremén nagy építkezés folyik. — Kormányunk ajándéka kén itt iskola épül — magyarázza Vlagyimir Geraszimovics Zoz, az építkezés szovjet vezetője, aki Burmából jött ide. A kikötő mellett nyomdavállalat épül, mely évente 6 600 000 újságpéldány nyomását teszi lehetővé ...