Új Szó, 1965. június (18. évfolyam, 150-179.szám)
1965-06-05 / 154. szám, szombat
• Kibabrált önmagával Ba] van Frederick Walk angliai vasutas nyugdijával. Munkaadója, a brit állami vasutak szerint Walk már nyugdíjba vonulhat, hiszen betöltötte 65. életévét. A szociális ügyek minisztériuma azonban úgy véli, hogy Walk csak 58 éves. A bonyodalmat maga Walk okozta. Nem tudja ugyanis pontosan, mikor született, és így különféle alkalmakkor mindig más-más dátumot jelölt meg. Most elkeseredetten nevelőszülei után kutat, hogy tőlük tudja meg, mennyi idős is tulajdonképpen? • Nem kényszer a disznótor... Űj-Zélandban ezentúl a nős vagy férjezett fegyencek minden négy hónapban egyszer 2—3 nap szabadságot kapnak családjuk meglátogatására. Hanan igazságügyminiszter azonban megnyugtatásképpen kijelentette: „A fegyenceket nem kényszerítjük, hogy éljenek ezzel az engedéllyel." • Mert rendnek kell lennie Az ausztráliai vámhatóságok nemrég nem voltak hajlandók megadni az engedélyt egy egyiptomi gyermekmúmia behozatalára Angliából, mivel a szállítmányhoz nem volt mellékelve sem halotti, sem járványmentességi bizonyítvány. A brit egészségügyi hivataloknak azonban szerencsére volt humorérzékük: a kért „okmányokat" kiállították, és így a melbourne-i régészeti intézet a londoni szállítmányt mégiscsak megkapta. H Amikor előny a testi fogyatékosság A La Prensa argentin lapban a következő apróhirdetés jelent meg: „Nagy áruház panaszosztálya alkalmazottat keres. Az állás betöltésénél a nagyotthallók előnyben részesülnek." • Változnak az idők A brit enciklopédia legújabb kiadásában 13 oldalon magyarázza az atom szó értelmét, s csak három oldalon a szerelmét. 1935-ben fordított volt az' arány: 3 oldalon volt csak szó az atomról, és 11-en a szerelemről. • Kis büntetés komoly következménye Torreón mexikói városban egy 12 éves leány egészséges 3,50 kg-os fiúgyermeket hozott a világra. Az újszülött apja a leány 13 éves osztálytársa. A tanító a két diákot egyszer büntetésből tanítás után bezárta az osztályba... • Hát még ő! Gunnar Larson malmöi fodrász röviddel házasságkötése után az adóhivataltól a következő értesítést kapta: „Adóbevallásában hiányoljuk feleségének vagyonát." „Én is hiányoltam" — írtja válaszlevelében a derék Figaro. • De jure hadiállapot.:: Liechtenstein hercegség 1866-ban 66 főnyi haderővel Ausztria oldalán Poroszország ellen harcolt. A hadiállapot Liechtenstein és Poroszország között a mai napig fennáll. A békeszerződés megkötésekor ugyanis Liechtensteinről teljesen megfeledkeztek. Poroszország mint állam azóta rég eltűnt a térképről. • Haladjon a korral Egy londoni napilapban a következő kis reklámra figyeltek fel az olvasók: „Ne ölje meg asszonyát túl nehéz munkávall Villamos mosógé peink e piszkos munkát sokkal ala posabban elvégzik." • „Dutyi-hotel" Pequilla egykori mexikói fogházat szállodává alakították át. A nyilvánosság kérésére meghagyták az épület „sajátos jellegét". Az ablakok továbbra is rácsosak, az ajtókon megmaradtak a kémlelőlyukak. A vendégek, ha úgy óhajtják, fegyencek módjára élhetnek a szállodában: reggel 5 kor keltik őket, rabkosztot kapnak, és felügyelet alatt dolgoznak a földeken. Találkozás az olasz operakultúrával A BRNÖI Janáček Opera tolmácsaként, mint az opera gyógyíthatatlan szerelmese érkeztem meg Olaszország zenétől visszhangzó földjére. Körutunk a Dolomitok tövében fekvő Bellunótól, egészen a dél-itáliai Bariig vezetett, úgyhogy sikerült áttekintést szereznem a vidéki, valamint a nagyvárosi ojjeraéletről. A kisebb városok, melyeket meglátogattam, Belluno, Brescia, Aquila, Ascoll, Perugia mind rendelkeznek operaszínházakkal, de az operaszezon rövid ideig tart. A „stagionek" egyhónaposak, esetleg kéthónaposak. Lezajlásuk után a színház revüeiőadásoknak, színműveknek engedi át a terepet. Az említett színházak közül a bresciai csodás Teatro Grandéról kell részletesebben szólnom. Brescia városa Milánótól talán 60 kilométerre fekszik. A Scala közelségét érezni ebben a pompás épületben. Járok a színház folyosóin, megnézem a nevezetes öltözőket, a művészszobákat. Milánói fiaskója után innen indult ihódító útjára Puccini megtört szárnyú Pillangókisasszonya új, háromfelvonásos köntösében. Itt, Bresciában kapta Puccinii nagy elégtételét, amikor a tomboló siker után a bresciai zenekritika így nyilatkozott a „Butterfly" bemutatójának milánói bukásáról: „Milánóban a Scala közönsége bukott meg, nem pedig ez a remekmű." A művészszoba faláról számtalan dedikált fénykép néz rám. Itália minden operahíressége megfordult tehát itt, Ruffo, Muzio, Bonci, Pertile és Gigli, egészen a mai sztárokig, Dl Stefanóig, Corelllig, Monacóig. Bresciából hosszadalmas az út Livornóba. Az utazás fáradsága azonban eltörpül két nagy élmény mellett, melyet Livorno nyújt: egyrészt a tengeri panorámájával, másrészt azzal a nevezetességével, hogy itt született Pletro Mascagni, a Parasztbecsület halhatatlan szerzője. Érkezésem után azonnal felkerestem a város kultúrexponensével, dr. Enrico Gallettával, a nagy verista szülőházát. Másnap egy hivatott szakember, Maestro Salva tor e Orlando, aki maga is zeneszerző, tájékoztat az állandóan felevenülő Mascagni kultuszról, mely az 1963-as centenáriummal vette kezdetét. „Minden igyekezetünket arra összpontosítjuk, hogy városunk nagy fiának emlékét felelevenítsük. Sajnos, eléggé elhanyagoltuk Mascagni jelentőségét, és a második világháború közvetlen befejezése után beállt halála óta talán csak most észlelhetők a felújuló Mascagnikultusz első jelel. A centernáriumkor nagyon sok Mascagni-emlékest volt; a Scala szezonját a »Fritc barátunkkal* inaugurálta, de még mindig az az érzésem — magyarázza Maestro Orlando —, hogy ez nem elég, Mascagmi többet, sokkal többet érdemel." Csak Livornóból való távozásomkor tudtam meg, hogy még egy nagy lehetőséget mulasztottam el, tl. meglátogathattam volna a 30-as évek egyik legnagyobb hőstenorját, Galliano Masinit, aki majdnem teljesen elfelejtve él Livornóban. Salvatore Orlando szuggesztív szavai, Galliano Mas in i meglehetősen mostoha sorsa, végigkísértek egész olaszországi utamon, mivel ezeket a livornói tapasztalatokat és benyomásokat sajnos nemcsík a nagy livornói muzsikussal és énekessel kapcsolatban szereztem, hanem az egész jelenlegi olasz opera 1"'"" val kapcsolatban. ITÁLIAI ÚTI JEGYZETEK MÉG MIELŐTT rátérnék a két olasz metropolis, Róma és Miláno operaéletének megvilágítására, meg kell említenem az ugyancsak Milánótól nem messze fekvő Bergamót, Gaetano Donizetti szülővárosát. Bergamo óvárosában felkerestem Donizetti szülőházát. A nagy bergamói egy pincelakásban született, melyben most mellszobra áll. A romantikus olasz opera e termékeny képviselője — több mint 70 operát komponált — Innen indult el Maestro Paer támogatásával a zeneszerzés rögös útjain. Az Itteni monumentális katedrálisban nyugszik a Lucia di Lammermoor, Szerelmi bájital, Don Pasquale hírneves komponistája. A város büszke nagy fiára és a róla elnevezett nemrégen renovált operaházra, melyben évente érdekes fesztivál zajlik le. A ma operája kap lehetőséget a kitűnő akusztikával rendelkező operaszínpadon, hogy híveket vagy ellenségeket szerezzen magának. E nemzetközileg nagyra értékelt fesztivál keretében azonban rendszeresen bemutatnak egy Donizetti-művet is. Itt élték és élik reneszánszukat a Maestro legismeretlenebb művei is — a Rita, a Betly, a Stuart Mária és a Bellim emlékére komponált Requiem. Pipija doktor, a város zeneéletének egy élenjáró személyisége így nyilatkozott: „Nálunk Bergamóban, nem beszélhetünk holmi operadekadenciáról! Itt Donizetti emléke, jelentősége kötelez bennünket arra, hogy a város opera-kultúráját állandóan magas színvonalon tartsuk." MILÁNÚBA érkeztemkor, ahogy a monumentális Stazione Centrále épületét elhagytam, csupán egy épület magnetikus erejét éreztem — a Teatro aila Scaláét. Már itt ls állok a külsőleg oly szürkén ható operabástya előtt. Leonardo szobra néz rá a szemben levő térről, mintha óvni akarná az opera e székesegyházát a körülötte nyüzsgő külvilágtól. Délután a Scala épületben levő Scala Múzeumot látogatom meg. Mesebeli varázsgömibnek tűnik n ekem ez a szobrokkal, díszlettervekkel, festményekkel, régi kosz tümök kel és kéziratokkal bővelkedő operamúzeum.. Verdi, Puccini, Catalani szobrai, Matóbran asszony portréja, Caruso melU szobra, Giuseppe de Luca Rigolettokosztümje hirdeti az olasz operakultúra felejthetetlen múltját. A Scala előadásai este 21 órakor kezdődnek. Livrébe öltözött jegyszedők vezetik helyére a látogatót. Felnézek a karzatra a Scala híres „Loggione"-jára. Csupa fiatal, tüzes szemű opera fanatikus foglalja el itt helyét, önálló szervezetbe tömörülnek, mely megindítja a tapsviharokat, de a füttykoncerteket is. Nagy a befolyásuk még a színház vezetőségére is. A közelmúltban gyorsították meg a Scala eddigi intendánsának, a kissé diktátori Chiringellinek távozását. Helyét a demokratikusabb Maestro Siciliani foglalta el, akinek talán sikerülni fog az előző Scala-kormányossal rossz viszonyban levő sztárokat — Franco Corellit, Renata Scottot, Di Stefanót visszacsábítani a Scala színpadára. Maestro Gianandrea Gavazzeni azonban már itt van, felemeli karmesteri pálcáját, és egy csodás Turandot kezdőakkordjai hangzanak fel a majdnem 100-tagú zenekar tolmácsolásában. Az emlékezés szárnyán gondolataim a premier történeténél járnak, melyet Puccini sajnos nem élt meg. Liu halálának akkordjainál az előadást vezénylő Arturo Toscanini reszkető hangon jelentette be a közönségnek: „Idáig jutott a mester munkájával, aztán meghalt." A függöny pedig lassan legördült. Most is legördült a függöny, de a közönség mintha nem akarna hazamenni, mintha még a muzsika varázsa alatt állna. A legburgóbb tapsolók között állok a színpad közvetlen közelében, hogy lássam a tapsokat köszönő Brigitt Nilssont, Franco Corellit és Galina Visnyevszkáját az opera főszerepeit alakító világhírességeket. Milánóban nem csalatkoztam, a Scala a város szívét jelképezi, ennek rendszeres dobogását az egész olasz közvélemény figyeli. UTOLJÁRA HAGYTAM az örök vá ros, a „Citta e terna" operaszínháza, a Teatro deli' Opera helyzetének Ismertetését. A krízis nagy árnyéka esett hosszú éveken át a rómaiak operájára. Igazgatót, intendánst cse rélt... Süllyedt az előadások színvonala, és egyre csökkent a rómaiak érdeklődése az opera iránt. Ezek a nehézségek, melyeket az érkezésem előtt lezajlott kulisszamunkás-sztrájk is bizonyított, közismertek voltaik. Az új vezetőségnek azonban Bongianokino igazgatóval sikerült a válságot áthidalniuk. Elsőrangú karmesterek: Giulini, Maaze-1, Patané vezénylik az ismét színvonalas előadásokat. Első ízben vállalt rendezést a római opera színpadán Luchino Visconti. A Figaro házasságával mutatkozott be a főváros operaközönségének. Színes, sokoldalú a repertoár — a megnyitőelőadás Verdi „Szicíliai vecsernye" című operája. Rossini felújított Othellója világszenzáció. Színre került Csaj kovszkij Anyegin-je is. Virginia Zeani és Rossi Lemeni éneklik a fősze repeket Maazel vezényletével és ren dezésében. AZ OTHELLO előadásán és a Tosca főpróbáján kívül az olasz főváros még egy nagy élményt tartogatott részemre. Meglátogathattam Beniamlni Giglinek, a volt nagy olasz tenoristának villáját. A nagy művésszel és családjával levelezésben álltam már régen. Most tehát becsengethettem a ,Via Serchioi Villa Gigli kapuján. Az elhunyt tenorista felesége és lánya Rina, aki maga is neves énekesnő, szívélyesen fogadtak. „Rövid, 36 órai szenvedés utá nvesztettük el őt, mondja szomorúan az énekes özvegye. 41 évig énekelt, az' operaéneklés e nagy harcosa, aki talán egyedüli méltó utóda Carusónak. — Emléke itt él állandóan közöttünk, jöjjön, megmutatjuk a dolgozószobáját — invitál szívélyesen Rina Gigli. A falakon képeik, zongorája nyitva áll, itt van csodálatos emlék' tárgygyűjteménye, mely a hodólóitól kapott ajándéktárgyakból áll. — Most adják ki egy lemezemet szeretett apám felvételeivel és azokkal a kettősökkel, melyeket közösen játszottunk fel — mondja örömmel Beniamino Gigli lánya. Ö is hisz az olasz operában, az olasz énekművészeiben, és ez a találkozás megerősíti bennem azt az örvende tes érzést, hogy az olasz opera él és élni fog mindaddig, amíg az emberiség szeretni fogja mident átölelő, varázslatos melódiáit. BORÁROS JÚZSEF PRAGAI TAVASZ 1965 AZ IDEI Prágai Tavasz folyamán jelentős mértékben előtérbe került a szlovák zeneművészet. A világhírű brnól Janácek-kvartett kamaraestjén O. Ferenczy kvartettjével nyitotta, tökéletesen érvényre juttatva a mű üde hangulatát. A kardalok vasárnapi matinéján a brnól Moravan-kórus és a prágai Cseh vegyes kórus lépett föl. A két kitűnő énekkart Josef Veselka vezényelte. A szlovák zeneszerzőket A. Moyzes női karra írt „Kedves kis cseresznye" című dala és Suchoň Mulatság című vegyes kórusra írt alkotása képviselte, amelyet a szerző Ján Smrek szövegére komponált. Az életörömet megéneklő költő strófáira Suchoň szinte szenvedélyes zenét szerzett. A Szlovák Filharmónia első hangversenyét a Szent Vitus-katedrálisban tartotta G. F. Händel Belsazar oratóriumával, a Berlini Rádió szólistáinak és énekkarának fölléptével. Az oratóriumot Helmut Koch német karmester vezényelte. Az előadás rendkívül hatásos volt. Nagyon szívélyes fogadtatásban részesült a Szlovák Kamarazenekar, amely a restaurált Szent György-bazilikában Purcell, Benda, Mozart és Dvoiák műveivel lépett a közönség elé. A szlovák zenekar ezzel a jól sikerült előadással felsorakozott a kitűnő cseh kamarazenekarok mellé. A Szlovák Kamarazenekar már azzal is rokonszenvet keltett, hogy nem másol, hanem igyekszik kialakítani saját, egyéni stílusát. A prágai Tavaszon képviselt szlovák zeneművészet fénypontja azonban a Szlovák Filharmónia, — amelyet dr. Ľudovít Rajter vezényelt — hangversenye volt a Smetana-teremben. Műsorszámai közül elsősorban Eugen Suchoň zongorára és zenekarra írt Fantáziája váltott ki nagy érdeklődést. A művet egyébként a fesztivál rendezősége rendelte a szerzőnél. Václav Dobiášt is fölkérte a rendezőség, hogy alkosson valamit a fesztivál számára, — ezzel nyilván a külföldön bevált hagyományok alapjait rakják le Prágában is. Figyelemre méltó, hogy Suchoň új szerzeménye egyáltalán nem viseli magán az alkalmi mű jegyeit, sőt ellenkezőleg művészete jelentős határkövének tekinthetjük, mert ebben alkalmazza először a zeneszerzés legkorszerűbb eszközeit, s így műve főleg összhangzatilag teljesen újszerűen hat Az újdonság nehéz zongoraszólamát ragyogóan adta elő Klára Havlíková, bratislavai zongoraművésznő. Rajter karmesteri művészete nemcsak az 41 műnél érvényesült, hanem Beethoven IV. szimfóniájánál és Hindemith hangversenydarabjánál is teljes fényével tündökölt. A szlovák zene sikereit a prágai fesz tiválon természetesen Suchoň Örvény című operája is gyarapította. A fesztiválon oly rendkívül nagy ér deklődés kíséri a külföldi művészek föl léptét, hogy a hangversenytermek való ban túlzsúfoltak. Többek között ilyen viharos érdeklődés kísérte a salzburgi Mozarteum kamarazenekarénak estjét is amelyen a koros B. Paumgartner vezényletével kevéssé ismert Mozart-művekei hallhatott a közönség. A külföldi művészegyüttesek közül figyelmet érdemel az amerikai Lasalle-vonósnégyes, amelynek műsorén a legmodernebb szerzők művei szerepeltek. Többek között Lutoslawskl, aki mellett Bartók már szinte klasszikusnak tűnik. Rendkívül érdekes volt John Ogdon, fiatal angol zongora művész hangversenye, amely nern annyi ra műsorával, hanem Inkább az előadóművész sokoldalú, kidolgozott techniká Jávai vívta kl a csodálatot. A ZENEKARI hangversenyek sorából kimagaslott a Cseh Filharmónia zenekari estje, amelynek karmestere Paul Kietzki volt. A műsor fénypontja Mahler „Dal a földről" című alkotása volt, amelyben Véra Soukopová altja aratott nagy sikert. Nagy lelkesedéssel fogadták a londoni filharmonikusokat is, élükön Solti György karmesterrel. Az angolok különösen Haydn, Brahms és Britten tolmácsolásával bilincselték le a közönséget. Dr. KAMIL ŠLAPAK ÚJ KÖNYVEK A megnőtt élet A felszabadulás 20. évfordulóját Impozáns, színvonalában ís igényes válogatással köszöntötte a magyarországi Szépirodalmi Könyvkiadó. Húsz év legjobb magyar elbeszéléseiből válogatta és szerkesztette Illés Endre a kötetet. A novellairodalom legjobb képviselőit, köztük a fiatal prózaírókat is lelvonultatja. Ez a válogatás nemcsak a magyar prózairodalom rangosságáról győz meg bennünket, de az írók alkotásain keresztül nyomon követheti az olvasó húsz év építőmunkájának lendületét, társadalmi és egyéni gondjait is. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1148 old.) (46,50 korona) Cselényi László: Erők A Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó a tavaly megalakult Versbarátok Köre első tagílletményeként jelentette meg Cselényi László kötetét. A költőként és újságíróként ismert szerző második jelentkezése ez. Míg a „Keselylábú csikókorom" című első kötetében a fiatalság szertelenségével reagál az őt körülvevő világra, addig az Erők ben már a férfivá vállás kiforrottabb gondolatai kérnek maguknak teret. A társadalmi problémák mellett a szerelem és erkölcs kérdéseit sem mellőzi. A vívódó, elmélyülő gondolkozásmód mostani verseinek jellemzője, melyek formai szempontból is kiegyenlítettebbé, erőteljesebbé váltak. (SZSZK-Versbarátok köre, 62 old.) (7,50 korona) Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű A közös könyvkiadás keretében jelent meg a neves amerikai regényírónak ez a műve. Hawthorne a realista lélektani regény első nagy amerikai mestere, s ebben a művében, egy tragikus történeten keresztül, a puritanizmus erkölcsi ridegségét ábrázolja és ítéli el. A könyv megjelenésekor is nagy feltűnést keltett, s napjainkban is a világirodalom legjobbjai közé sorakozik. (SZSZK, 212 old.) (13.— korona) Upton Sinclair: 100 % Társadalmi igazságosság ez volt az Író fő jelszava, s e szavakkal öszszegezte 1962-ben megjelent önéletrajzában is életművét. Több mint hat évtized rendkívül gazdag írói munkásságával harcolt eszményeiért, s ha írásai az évtizedek folyamán gyakran ellentétbe kerültek is a társadalmi fejlődéssel, szándéka: őszinteségéhez nem férhet kétség. A szakadatlanul perlekedő Sinclairnak talán legjellemzőbb műve az említett regény, kínvallatás és elvetemült módszerek — ezek a kizsákmányoló társadalom természetes velejárói, s ennek ábrázolására vállalkozott Sinclair. Regénye érdekes, izgalmas és tanulságos olvasmány. (SZSZK, 270 old.) (14.- korona) Nyári szerelem Huszadik századi szerelmes elbeszélések sorakoznak a kötetben, a szerelem rök, de mégis mindig megújúló, örökifjú témát variálja. Magas művészi színvonalon a legjobb magyar és külföldi szerzők ilyen tárgvú novelláiból ad ízelítőt. (SZSZK, 328 old.) (13— korona) Franz Kafka: A kastély Az Európa Könyvkiadó az elmúlt évben jelentette meg Kafkának ezt a sokat vitatott, de világszerte érdeklődésre számottartó nagyhatású művét. Kafka az embertelenség gépezetével száll tulajdonképpen perbe, az igazságot és az értelmet keresi. A valós élmények, a transzcendens képzetekkel keverednek, kastélya titokzatosságát a regény szereplői is vitatják, s ez a világ az olvasó száméra is jórészt „titok" marad. Hősei azonban nem nyugosznak bele sorsukba, hanem fellázadnak a magányosság, az embertelenség, a céltalanság társadalma ellen. Bár maguk sem tudják pontosan, tulajdonképpen milyen célokért küzdenek, s ha kudarcot Is vallanak, tettük tiltakozás az embertelenség ellen. (Európa, 384. old.) C. A. Bürger: Münchhausen báró kalandjai A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó jelentette meg ezt a kedves, sok derűt nyújtó könyvet. Bürgernek, a 18 századi német költészet egyik legjelentősebb alakjának ez a műve első megjelenésétől kezdve kedvelt olvasmánya a fiataloknak. Münchhausen, akit ágyúgolyón lőnek ki a Holdba, s aki a legcsodálatosabb hőstetteket viszi véghez — a magyar Háry Jánoshoz hasonlóan — nagyzolás fogalma lett a német Irodalomban. A kalandokat gazdag képzelőerővel, sok humorral mondja el a szerző. (Móra Könyvkiadó, 124 old.) (15,50 korona) Cl SZÖ 6 * "SS, ifmiiu %