Új Szó, 1965. június (18. évfolyam, 150-179.szám)
1965-06-05 / 154. szám, szombat
Joszip Broz Tito elvtársat bratislavai tartózkodása folyamán a Szlovák Nemzeti Tanács épületében fogadta Michal Chudík elvtárs, az SZNT elnöke. Képünkön: a jugoszláv államfő köszönetét fejezi ki azért a meleg fogadtatásért, amelyben Szlovákia fővárosának lakossága őt és kíséretét részesítette. (ČTK — K. Cích felvétele) Nemzetközi sebészkongresszus Bratislavában A hónap végén Bratislava jelentős esemény színhelyévé válik. A Purkyné Orvostudományi Társaság a Csehszlovák Tudományos Akadémia és a Szlovák Tudományos Akadémia rendezésében a csehszlovákiai sebészek kongresszusát külföldi tudósok és szakemberek részvételével június 28—július 2 között tartják meg. A kongresszus felett Antonín Novotný elvtárs, köztársaságunk elnöke vállalta a védnökséget. — A kongresszus a hazánk felszabadulásának 20. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségek keretében megfelelő áttekintést nyújt majd a szocialista Csehszlovákiának az orvostudományok terén elért eredményeiről — jelentette ki František Burian akadémikus a tegnap Prágában megtartott sajtótájékoztatón. A kongresszus résztvevői a született testi hibákkal és azoknak sebészeti beavatkozás útján történő gyógyításával foglalkoznak majd. Ez a gazdag témakör öt szekcióban kerü megvitatásra. A kongresszuson sok neves külföldi szakember vesz részt. 38 államból eddig is már több mint ötszázan jelentették be érkezésüket. Növényápolás - kapa nélkül Felkészültünk a vegyszeres gyomirtásra • Könnyebb, hatékonyabb, olcsóbb 6 Az esőzések nyomán elburjánzott a gyom • A gabona felét vegyszerrel kezelhetjük • Drótféreg-veszedelem Az utóbbi években a mezőgazda- ban hagyni a hatékony vegyi készítsági termelésben szerte a világon ményeket. egyre inkább tért hódít a vegysze- Megelégedésre ad okot, hogy a kures gyomirtás. Ez azzal magyarázha- korica vetésterületére is biztosítottó, hogy a hagyományos gyomirtás- tunk meglehetősen sok vegyi gyomnál lényegesen olcsóbb, könnyebb és irtószert. Jelenleg kb. 140 000 hektár hatékonyabb, fy vegyszereket általá- kukorica kezelésére elegendő Zeazin ban a vetőmaggal együtt — vagy bár- és Agrion áll rendelkezésünkre, de mikor — a földbe juttathatjuk. így lehet, hogy még többet is kapunk beazok már eleve, csírájában elfojthat- íőlük. A zöldségkertészetek számára ják a gyomokat, melyek legtöbbször mj ntegy 51000 hektárra jut Gesaéppen a kedvező tavaszi esők után d vé ü, mennyiségű Aüpurt szaporodnak el, amikor a kultúrnö- Pvramln t hoztunk be a cukorrávény még nem erősödött meg, és nem é s ^ yr a.® 1" t ftoztunk Ďe a cukorréalkalmazható mechanikus gyomirtás. P a kezelésére. Ennek a jelenségnek különösen aNEMZETKÖZI GYÓGYSZERÉSZETI KONGRESSZUS PRÁGÁBAN (ČTK) — A 25. nemzetközi gyógyszerészeti kongresszust augusztus 24 Japán szakszervezeti vezető a Nemzetgyűlés elnökénél (ČTK) — Bohuslav Lastovička, a Nemzetgyűlés elnöke tegnap fogadta Akivara Iwait, a Japán Szakszervezetek Általános Szövetségének főtitkárát. Az eszmecserén a munkásosztály békeharcának problémáit érintették. A japán vendéget BedHch Kozelka, nemzetgyűlési képviselő, a KSZT titkára kísérte. Fogadás az egészségügyi miniszternél (ČTK) — Dr. Josef Plojhar egészségügyi miniszter tegnap fogadta Mohamad Hasim Maivanvalt Afganisztán tájékoztatásügyi miniszterét, aki rövidebb látogatásra érkezett hazánkba. Az afgán miniszter a baráti beszélgetés folyamán elismeréssel nyilatkozott egészségügyi szerveinkről, amelyek hozzájárultak a afgán egészségügy korszerűsítéséhez. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy a jövőben még jobban elmélyülnek a két ország egészségügyi kapcsolatai. Az afgán minisztert látogatása alkalmából dr. Szultán Ahmad Popal, az Afgán Királyság prágai rendkívüli meghatalmazott nagykövete kísérte. Elutazott India tervezésügyi minisztere (ČTK) — Bali Bam Bhagat, India tervezésügyi államminisztere a fővárosban tett háromnapi látogatása után tegnap hazautazott. A miniszter Prágában Oldrich Cerník miniszterelnök-helyettessel, az Állami Tervbizottság elnökével és a Külkereskedelmi Minisztérium vezető dolgozóival a két ország gazdasági együttműködésének további lehetőségeiről tárgyalt. Baráti találkozó (ČTK) — Jindrich Uher belkereskedelmi miniszter, az utasforgalmi kormánybizottság elnöke tegnap a prágai kultúrklubban baráti találkozóra hívta egybe külképviseleteink dolgozóit. A találkozón néhány Csehszlovákiáról készült filmet mutattak be. Valamennyi haladó erő összefogására szükség van az agresszorok megfékezésére SZUSZLOV SZÓFIAI BESZÉDE Szófia (ČTK) — Mihail Szuszlov, az SZKP Központi Bizottságának titkára és elnökségi tagja, a Bulgáriában járt szovjet pártküldöttség vezetője szerdán beszédet mondott a szófiai pártaktíva gyűlésén. Szuszlov kijelentette, hogy a kommunista világmozgalom a nehézségek ellenére halad előre. Jelenleg 88 országban működik kommunista párt és több mint 46 millió embert tömörít soraiban. A kommunista pártok többsége szilárd marxista-leninista proletár Internacionalista álláspontot foglal el. Szuszlov a továbbiakban elítélte az Egyesült Államok vietnami háborúját. Hangsúlyozta, hogy a szovjet nép teles mértékben támogatja a vietnami népnek azt a követelését, hogy haladéktalanul szűnjenek meg a kalóztámadások a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen, vonják ki az ameidén lehetünk tanúi. Csapadékhiánya, országszerte igazán nem panaszkodhatunk, annál nagyobb gondot okoz a gyomnövények és a kártevő rovarok és férgek elszaporodása. A vegyszeres gyomirtásnak most felbecsülhetetlen a Jelentősége. A vegyszeres gyomirtáshoz — vitathatatlan előnyei miatt - a kezdeti idegenkedés után és 27 között tartják meg~Prágában. egyre szívesebben nyúlnak mezőgaz- E ]ubUárl s kongresszus védnökségét dasági dolgozóink. Antonín Novotný, köztársaságunk elAz idén Szlovákiában javult a nök e vállalta. A mintegy ezer külfölgyomirtószer-ellátás. Feltehetően a d őg körülbelül nég yszáz belföldi gabona vetésterületének felén, a len . ° és hüvelyesek teljes vetésterületén al- resztvevó több mint 160 szakbeszamokalmazhatunk vegyszereket. Vétek lót hallgathat meg. lenne _ a múlthoz hasonlóan — a A kongresszus tartalma alatt négy felvásárló és ellátó szervek raktárai- szimpóziumot is rendeznek. it A Morva Karszt-hegységben, a Hol -štejn-meHettt kőbányában dolgozó munkások egy sziklarepedésben csontok maradványaira bukkantak. A brnói Morva Múzeum dolgozóinak véleménye szerint 300 000 év előtti Jégkorszakok közti időben itt-tanyázó medve (a barlangi medve elődje) állkapcsát, ezenkívül nyúl-, borz-, szarvas- és őzcsontokat, valamint más állatok csontjait találták meg a k bánya munkásai. ir Több mint 9000 kilogramm sampinyongombát termesztettek eddig az ostrava-karvinai szénmedence régi bányatólyosőiban. • Jozef Nepomucký, a Szövetkezetek Központi Tanácsa vezetőségének elnöke tegnap nyitotta meg Jílovištében a 9 nemzetközi szemináriumot, amelyen több mint negyvenen vesznek részt 18 ország ból. + A május 28-tól június 3-ig terjedő héten a közúti balesetek mérlege: 25 halott — kettő közülük gyermek —, 32 súlyos és 90 könnyebb sérülés. * Csehszlovák képzőművészeti kiállt tást rendeznek a közeljövőben a nyugatnémetországi Heidelbergben, ahová 15 képzőművészünk 32 falragaszát és egyéb alkotását küldték. •k Tegnap ért véget Prešovban a kelet szlovákiai kerület vízgazdálkodási prob léniáival foglalkozó háromnapos országos szeminárium. •k Tegnap ért véget Košicén az acél és magnezitipari dolgozók kétnapos or szágos konferenciája, amelyen több mint 100 szakember vett részt. rikai csapatokat Dél-Vietnamból és tegyék lehetővé a vietnami nép számára, hogy minden külső beavatkozás nélkül oldja meg a társadalmi berendezkedés kérdéseit. Szuszlov ezután hangsúlyozta: Az SZKP véleménye szerint a jelenlegi helyzet, a termonukleáris világháború elhárításának, az Imperialista agresszorok megfékezésének feladata, a nemzeti felszabadító mozgalom és a népek forradalmi mozgalmának támogatása, mindenekelőtt pedig a testvéri szocialista ország, a Vietnami Demokratikus Köztársaság minden eszközzel való támogatása sürgetően megköveteli a szocialista közösséget és együttes cselekedeteit, minden antiimperialista erő összefogását és akcióegységét, a nemzetközi kommunista mozgalom egységét és összeforrottságát. Olaszország szocialistáinak és munkásainak egységéért Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése Róma (ČTK) — Paolo Bufalini az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága és központi ellenőrző bizottsága ülésén kijelentette, hogy az Olasz Kommunista Párt egyik legfontosabb feladata a munkás, demokratikus és népi egység építése és fejlesztése. A jelenlegi helyzet közvetlen feladatokat állít a szocialisták és a demokratikus erők elé, de egyúttal távlati problémákat is, és hangsúlyozza a szocialista és a politikai reformok közvetlen céljai összekapcsolásának szükségességét. Ebből következik a demokratikus és népi erők akcióegysége és a szocialista erők egységéért folytatott harc összefüggése. Bufalini a továbbiakban elemezte a szocialisták és a munkások egyesítéséről folytatott vita jellemző vonásait. A vitában a kommunisták, szocialisták, a Proletár Egység Olasz Szocialista Pártjának tagjai és a független baloldaliak is részt vesznek. A vita azt mutatja, hogy új lehetőségek nyílnak a szocialista erők egyesítésére — mondotta. Az e kérdésről folytatott vita elsősorban a következő kérdéseket érinti: A demokráciáért és a szocializmusért folytatott harc közti kapcsolatok, a békés együttélésért és az új külpolitikáért folytatott harc és pártépítés jellegének, valamint a párton belüli demokrácia fejlesztésének kérdése. A szocialista változásokért folytatott harcnak az ország sajátos vonásaiból kell kiindulnia. Az első ilyen sajátossága: a termelés összetétele, és a politikai rendszer megváltoztatásáért folytatott akció nem halasztható el akkor, amikor a munkáspárt irányítja majd az országot. A beszámoló további része nemzetközi kérdésekkel foglalkozik. Hangsúlyozza, hogy a kommunista mozgalom és a szocialista országok egysége jelenti a világ munkás-, szocialista és demokratikus erői egységének alapját. Az utóbbi évek tapasztalata azt bizonyítja, hogy az egység gyengítése buzdítólag hat az imperialistákra. A kommunista párt ezért a kínai elvtársak téves álláspontja ellen harcolva küzd a nemzetközi kommunista mozgalomban felmerült viszályok kiéleződése ellen. A VDK küldöttsége Moszkvában Moszkva (ČTK) — Tegnap Moszkvába érkezett a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányküldöttsége, élén Le Thanh Nghl miniszterelnök-helyettessel, a Vietnami Dolgozók Pártja politikai bizottságának tagjával. Szovjet nyilatkozat az Egyesült Államok intervenciójáról A Biztonsági Tanács 7-én folytatja a vitát A Biztonsági Tanács csütörtökön megkezdte az Egyesült Államok dominikai intervenciójának megvitatását. A Biztonsági Tanács összehívását a Szovjetunió kérte. Yost amerikai küldött csodálkozását fejezte ki, hogy összehívták a Biztonsági Tanácsot, mivel szavai szerint nem történt semmi olyan, arai veszélyeztetné a biztonságot. Utána Fedorenko szovjet küldött szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetuniónak megvolt az oka a Biztonsági Tanács összehívására. Fedorenko felolvasta a szovjet kormány nyilatkozatát az Egyesült Államok dominikai intervenciójáról. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy Amerikaközi csapatok létesítése ellentétben áll az ENSZ alapokmányának 2. és PIFF—PUFF, vagy állatvédelem A vadászat hónapjának kezdetén Az olvasó bizonyára emlékszik a népszerű Vinnetou film ellenszenves alakjára, a bölények tucatjait passzióból halomra lövöldöző banditára. Az. ilyen szadista kéjelgésre emlékeztető vadirtásnak persze semmi köze sincs a vadászathoz, s csak arra alkalmas, hogy ezzel egy ember legaljasabb jellemvonásait mutassuk be. Az említett film rendezője azzal, hogy éppen vadirtó pujogtatással mutatta be a negatív hős ellenszenves jellemét, közvetve úgyszólván a „vadászat hónapjának" jő gondolatát is „beharangozta". Június — immár hetedszer — a vadászat hónapja. A természetbarátok nemes és nagyszerű sportjainak propagálását szolgálja ez az akció. Elnevezése azonban nem egészen pontos — hiszen nem is annyira a vadászatról magáról, mint inkább erdei vadállományunk védelméről van szó. Ne jeledjük, hogy az egykori földesurak kiváltságos sportját, a vadászatot hazánkban ma már 120 000-en — szövetkezeti tagok, munkások, hivatalnokok — űzik. Ha mindannyian csak pufogtatnák puskáikat, és irtanák a vadat, csakhamar kipusztulnának erdeink. A vadásztársaságok legfontosabb feladata napjainkban a vadállományról való gondoskodás, az etetés, sőt a tenyésztés. is, valamint a kártékony vad irtása. A vadászat, a vad elejtése másodrangú dolog egy vérbeli vadász szemében. Nemes tetteknek vagyunk tanúi gyakran, amikor kemény fagyok idején szinte emberfeletti munkával, derékig érő hóban nehezen megközelíthető helyekre hordják az erdészek, vadászok az eleséget kiéhezett védenceiknek. Erdeink jelentős kincsét védik, amikor az állatállományról gondoskodnak. Szinte hihetetlen, meglepő adatok a statisztikából: külkereskedelmi vállalatunknak egyetlen külföldre exportált élő nyúlért 20 kilogramm kakaót vagy 68 kilogramm narancsot ajánlanak fel. Egy pár élő fogolyért 40 kiló ba nánt vagy 53 kiló rizst kaphatunk... Jelentős tétel a vadhús hazai piacunkon is. A közép-szlo vakiai kerületben például egy lakosra évt negyed kiló vadhús Jut, ám ez a látszólag csekély szám évente 300 vagon húst jelent, s háromezer sertést helyettesít a húspiacon. Egy-egy szarvas elejté séért a külföldi vadász 7000—8000 devizakoronái is fizet... A — méltán mondhatjuk — tömegsporttá vált vadászai jellemes, természetszerető embereket nevel. Egy neves vadásszal, Juraj Höherrel beszélgetek, akinek egyedülálló zsákmányát, egy 241,5 pontos szarvast — tizenhat ágú aganccsal — a brnói országos vadászati kiállításon is bemutatják fa kiállítás egyébként június 5-én kezdődik, és június 27-ig tart, s egybekötik a nemzetlcözl kutyakiállítással). Elcsodálkozom a neves vadász szerénységén; úgy tudtam, a vadászok szeretnek „nagyokat mondani". A 30 éves vadászmúltra viszszatekintő emberből azonban szinte harapófogóval kell kihúzni a választ arra a kérdésre, mire büszke leginkább. — Persze, hogy büszke vagyok a tizenhat ágúra, de ami igazán nagy örömet szerez nekem, az a két fiam vonzalma a vadászathoz. Az egyik 16 éves, a másik 12. Főleg arra vagyok büszke, hogy a fiúk rendszeresen — s ez már természetessé válik számukra — gondját viselik két fogolycsapatnak, mely a közeli temetőben szokott teleint. Szeretik, védik, etetik az állatokat. Jólestk, hogy éppen foglyokat vettek pártfogásukba, mert a fogolyáilomány jelenleg csökkenőben van, pedig igen hasznos madár ez ... A híres vadász valóban egyedülálló trófeákkal büszkélkedhetne, csodálatos élményekről beszélhetne. Hiszen látott ő már olyan, szinte hihetetlen dolgot is, mint a szarvasbőgést utánozva szarvasra vadászó medve... A vérbeli vadász szívéhez azonban éppen az a mozzanat áll a legközelebb. amikor az állatvédelemről, a segítségnyújtásról, a vad megmentéséről kell gondoskodni. VaCSEK GÉZA 39. cikkelyével, melyek szerint csupán a Biztonsági Tanács dönthet a nemzetközi béke és biztonság megőrzését hivatott akciókról. Az Egyesült Államok az AÁSZ alapokmányát is figyelmen kívül hagyta. Az alapokmány 15. cikkelye szerint egyetlen állam sem avatkozhat be más ország belügyeibe. A Szovjetunió felhívja a Biztonsági Tanács figyelmét azokra a komoly következményekre, melyek az amerikai akciókból származhatnak. Kérte, hogy a Biztonsági Tanács követelje az Amerikai Államok Szervezete csapatainak kivonását a Dominikai Köztársaságból. Fedorenko beszéde után a tanács folytatta a vitát, majd az ülést június 7-re elnapolták. Csőmbe az NSZK-ban Bonn (ČTK) — Csőmbe kongói miniszterelnök — aki tegnap az NSZK-ba érkezett — Carstens államtitkárnál hivatalos látogatást tett a bonni külügyminisztériumban. A hivatalos Jelentés szerint Csőmbe magánlátogatást tesz az NSZK-ban. A külügyminisztérium hivatalos képviselője pénteki sajtóértekezletén megcáfolta ezt a hírt azzal a kijelentésével, hogy Csőmbe Carstenssal általános politikai kérdésekről tárgyal. Valószínű, hogy elsősorban a Csőmbe rendszerének nyújtott nyugatnémet segítségről folytattak eszmecserét. A FRANCIA rendőrség elpusztította a Szomáliai Népi Mozgalom Párt épületét Dzsibutiban és letartóztatta a párt 105 tagját és vezetőit. A párt elnöke élesen tiltakozott a francia imperialisták megtorló akciőja ellen. (ČTK) A JUGOSZLÁV hajógyárak 32 nagy motoros hajót és több kis hajót építenek a Szovjetunió számára, a két ország által megkötött szerződések értelmében. (ČTK) Ül SZÓ 2 * 1965. június 5,