Új Szó, 1965. június (18. évfolyam, 150-179.szám)

1965-06-19 / 168. szám, szombat

I FOROG A KORONG Tányért formálnak az érdes kezek giumba, Finnországba, Angliába, sőt Japánba és az Egyesült Államokba is — mondja Michal Polaško, aki már 15 éve a szövetkezet vezetője. — Nemrégiben Kubáról jogadtunk vendégeket, különösen a tarka falitányérok tetszettek nekik. Tavaly egy belga kereskedő 52 000 koronát hagyott nálunk. Most éppen egy hollandiai megrendelésen dolgozunk. Az egyik fazekaskorong mellett megismerkedtem Parikrupa-Sipár Mihállyal, a pozdisovcei keramikusok „nagy öregjével". Ott találtam társai között, szorgalmas munka közepette. Ujjai közt éppen korsó született. Az évek mély barázdákat szántottak arcára. Kicserepesedett ujjait nézem, fürge, nagy ujjait, melyek oly gyorsan formáiiák az élettelen agyagot, hogy szinte fárasztó szemmel kísérni. Vajon mennyi agyagból gyúrtak már pompás tárgyakat, hány véka sárga föld engedelmeskedett már parancsuknak? Kl tudná megmondani? ö maga sem! Az ötvenhat éves, ősz népművész szinte megfiatalodik, amikor munkájáról beszél. Fiatalos, büszke hév ragadja el... Krónifcásq. a falunak, legjobb ismerője az itteni keramikusok múltjának, a kelet-szlovákiai népművészetnek. Szereti munkáját, rajong érte. Nem csoda! Hiszen alig cseperedett fel, máris eljegyezte magát a fazekasmesterséggel. Parikrupáéknál 400 éve száll nemzedékről nemzedékre a szakma iránti hűség. Es a tehetség? Az is öröklődik. Parikrupa-Sipár Mihály szinte tökélyre fejlesztette elődjei művészetét. 1956ban Bukarestben bronzéremmel jutalmazták „hatvicáját", három évvel később Prágában a népművészek nemzetközi tárlatán már övé az első, a második díj, majd a kiállítás nagydíja. — Az életben nem elég a tehetség, ügyesség — mondja. — Szeretni kell a munkát, a szakmát, ragaszkodni kell hozzá, lelkesedni kell érte. En már negyven*éve folytatom mesterségemet, mindig új forma, újonnan kikevert szín, karcsúra sikerült váza még ma is megdobogtatja szívemet. Hogy miért? Mert minden alkalommal úgy érzem, megtalálom, amit keresek, az erőm valóra váltja elképzelésemet, olyan útra térek, melyet előttem még senki sem taposott. Ez pedig csodálatos érzés, mert valódi, az igazi népművészet: mindig újat, eredetit alkotni, kiaknázni a természet és a nép felkínálta milliónyi kincsét... — A szövetkezetben jó dolgunk van. Elégedett vagyok a fizetéssel, a munkakörülményekkel, mondhatom mindennel. Csupán az fáj kissé, hogy a mai fiatalok kevesebb melegséget, szU

: vet adnak' a munkába, mint mi idősebbek. Ámbár az is lehetséges, hogy ennek a megváltozott élei, a lüktető iram, a fejlődés az oka. Nem kell messze menjek. Két fiam van, mindkettőjükben burjánzott a tehetség. Azt reméltem, túltesznek még rajtam is. Az egyik a Vasműbe ment dolgozni, a másik Ostravába. Nem tudtam őket vtsszatartani, holott családunkban apáról apára, fiúról fiúra szállt az ősi mesterség. Hasonlóképpen van ez a többiekkel ts. — Higgye el, még nem is olyan ré gen szegények voltunk, rossz időket éltünk, nehéz volt portékánkat érté kesíteni. Nem egy jó mesterember tá vozott közülünk munkát keresni Belgiumba vagy a tengeren túli bányák ba. Itt van például a 75 éves Mihalčin János. 24 évig dolgozott vasút építésnél Argentínában. Jól keresett, aztán egy szép napon váratlanul idehaza termett. Hazahozta a honvágy! NagyOn erős érzés lehet! Most közöt tünk tölti napjait, itt pepecsel a sárga pozdisovcei agyaggal, éjjel pedig őrködik. — Valaha magunk árultuk készítményeinket, akkor még nem léteztek cégek, külföldi szállítások, gazdasági szerződések. Ha találtunk vevőt, volt mit a tejbe aprítani, ha nem, hát szűkebbre fogtuk a nadrágszíjat, jelraktunk a szekérre számtalan edényt, bögrét, csuprot, tányért, és mentünk Nagymihályra, Ungvárra vagy Kassára. Ha pedig az ottani népnek sem volt pénze, elfogadtunk cserébe mákot, gabonát, lisztet, sőt kukoricát is. — Elt annak idején Nagymlhályon egy Franciaországból idekerült festő. Annyira megigézte a Zemplént táj, hogy vissza sem ment többé hazájába. Mousson Tivadarnak hívták. Be sokat festegetett minket is, pozdišovcei fazekasokat ... Régi a pozdišovcei fazekasmesterek hagyománya, egész 1549-be vezet viszsza. Azóta forog itt megállás nélkül a fazekas korong, azóta fejtik a közeli hegyoldalban az értékes sárga agyagot, melyhez hasonló — az itteni mesterek szerint — hetedhét országon túl sem lelhető. TÄNZER IVÁN Pazar színek a kerámián # la tiszta az égbolt, a Dargó j—j tetejéről jó messzire ellátI I ni. A vadregényes erdők között vezető országút mentén falu falut követ. Autóval végigszáguld rajta az ember. Nincsen, ami különösen érdekessé tegye. Megállni csak Michalovce tőszomszédságában, PozdiSovcén szokás, noha az első benyomás itt is hasonló, mint a többi községben. A fáma azt mondja, hogy itt érdemes néhány órát elidőzni a híres pozdisovcei keramikusok közt, akik a földből a víz és a tűz segítségével „aranyat" termelnek. — A keramikusokat keresi? A falu szélén, az egykori Szirmay-kastélyban dolgoznak — igazított útba előzékenyen egu pozdišovcei lakos. — Ha utt végzeit, ne felejtsen el ellátogatni Parikrupa Mihályhoz, ö a környék leghíresebb népművésze. ParikrupaSipár Mihályt keresse, mert Parikrupa sok van a községben, és mindanynyian fazekasmesterek ... Néhány perc múlva csodálatos birodalomba jutottam. A ritmikusan forgó fazekaskorongok mellett a mesterek. Asztalkáikon edények, festék, agyag, ecsetek, kések, vésők — az állványokon pompás színű csempék, érdekes formájú dísztárgyak, karcsú figurák, szebbnél szebb keramika, színdús tálak, vázák, tányérok, kancsók, rikító színű agyagedények. A pozdišovcei keramikusok művészetét, a korongolást, a tarka színekkel való festés tudományát itt nemzedékeken keresztül megőrizték, és I mindmáig ápolják. Az ügyes kezek alkotta pompás edények, tálak megtalálhatók az ország szinte válamenynyi múzeumában. De van belőlük Moszkvában, Brüsszelben, sőt Havannában is. Külkereskedelmi vállalataink közvetítésével ma már eljutnak a világ minden részébe. — Sokat szállítunk Ausztriába, BelA halak mélyebben úsznak Tóth Elemér verseskötete Ä FIATAL KÖLTŐ kötetbe sorakozó verseinek elsődleges élményforrása — a falu. A szülőföld, a környezet élmény-meghatározó szerepe rendre visszatér nála, viszonyításai egyes élmények kapcsán is jórészt ezzel konfrontálnak. A harmadvirágzás második váltásának egyik legfiatalabb költője Tóth Elemér, s mostani első kötete nemcsak az útkeresést bizonyítja, hanem a sajátos egyéniség, költői alkat kedvező jelelvei is meglep. Indulása — s ezt a lapokban megjelent versei is tanúsítják -— biztató, s bár útkeresése tartalmi és formai szempontból nemegyszer maf

;án viseli a rögtönzést, a lírai elméyülés helyenkint modoros külsőségeit, mondanivalója éppúgy, mint formakeresése formáilódö egyéniségre vall, s egészében a gondolati líra felé mutat, A kötetbe foglalt verselnek többsége a fiatal költő jó erényeit villantja fel, gondolatiság és formai igényre törekvés egyszerre jelentkezik nála. Érthetően keresi a sajátos megnyilatkozási formát, kerülve a romantikus-konvencionális hangvételt, s a konkrét igazságokat — saját élményanyagából építve — az általánosság irányába állítja. A közéleti szenvedély ösztönzése is célja, s az élet igazsága megismerésének és kimondásának vágya hevíti. Ez utóbbi azonban a sikeres kísérletek mellett nemegyszer csak szándék marad. Versel egy részénél a szenvtelen hangvételt a mondanivaló vázlatossága is súlyosbítja. Legjobb versei jKiáltás, Ketten, Szakadék széléről, Fecskék, Valaki megjön, Fekete istenek

j mellett gyakran kísért a felemásság, a magvas gondolat fokozásának s fegyelmezett szerkesztésének elmulasztása. Ész és értelem csatázik verseiben, s bár önmagát a „tenniakarás láza" forrósítja, egyes versei /Messziről jött idegen, Semmt, semmi, Sok arcú szavak, Brigádosok, sőt egy kissé a Háromszázezer ember is) lírai hevületet nélkülözők, mely sokszor az élményt sejtető sorokat is halványítja, szürkíti. ^ J A tartalom és a forma kedvező összhangját talán a Kiáltás című verse érzékelteti a legjobban. „Hahó, hahó! Nézd, itt vagyok. Elhoztak hosszú nappalok, érleltek tompa éjjelek. Pacsirta hangú énekek legyőzték vándor szívemet." Ott, ahol a „Jövőt vigyázó ének" ilyen megfogalmazással indul, nehéz tudomásul venni a későbbiekben a Brigádosok ilyen sorait: „Nevet a nap ts rájuk. Nagy fura kalapokban billegnek — kis lidércek, én meg csak nézek, nézek rájuk, e csuda kedvű lányokra és fiúkra: arcukon piros rózsák égnek az izgalomtól." ÉREZHETŐEN az egyszerűségre törekvés szándéka vezeti, sallangmentes megfogalmazásban szólni az élet dolgairól, a szándék versvalósága azonban szürke csaknemhogy próza, vagy a legjobb esetben ls versvázlat. A Messziről főtt idegen-ben a hívatlan prózaiság mellett a szemléltetés költői képei ls célt tévesztenek: „Véres-szomorú éjszakáim voltak nekem ezek, de a szívem tisztaságát adták cserébe, s azóta már rájöttem a felismerés habos és lobogó sörényű csikóinak száguldásán, hogy megmaradtam messziről jött idegennek. Az illatozó mosolyoknak is köszönhetem." Nemcsak a prózaiság, vagy a verset lezáró utolsó sor indokolatlansága ötlik itt szembe, hanem a zavaros képalkotás is. S ez annál inkább szokatlan, mivel Tóth Elemér egyik erénye képletei világossága. Van benne ugyan jócskán formabontó hajlandóság, s érezhető a modernségre törekvés, — a téren a fiatal cseh és szlovák költők hatása érződik nála — legjobb verseiben azonban jó érzékkel elhatárolja magát a költészet „divatjától" s mindvégig érthető kíván maradni. Tóth Elemérnek a kor és társadalom problémákat illetően is van mondanivalója. Eszmei indítékai az ember erejét, nagyságát kívánják megénekelni, s az alkotó, céltudatos élet vágya feszíti sorait. Bátor hangvétellel választ keres az élet ágas-bogas kérdéseire, amire ars poeticája is sarkallja. Címadó versében fogalmazza meg költői hitvallását, hogy — költőhöz méltóan — tisztaságot keresve kutasson a lélek mélyében. ILY MÖDON a társadalmi kérdések ábrázolásától való tartózkodás nála a legkevésbé sem kísért. S ez annál is inkább figyelmet érdemlő, mivel — egyidőben — tanúi lehettünk annak, hogy költőink egyrészénél a sematizmus szólamaitól való menekülés sok esetben egyet jelentett a mindennapok konkrétságának mellőzésével. Tóth Elemér vállalja a költő társadalmi rangját és szerepét, s törekvése hogy a maga sajátos módján, alkatának megfelelően mondjon többet, lényegesbbet mai valóságunkról. Ha korábban a szenvtelenséget említettem, mint előfordulásában gyakori jelenséget, az eszmeileg jó irányzékú, magvas társadalmi mondanivalót kifejező versei mellett a Fénykép-ben, ebben a társadalmi megújhódást rögzítő pillanatképben, — az ábrázolás újszerű szándéka ellenére — hadd hiányoljam az újat köszöntő egyéni hozzáállás, a költő „szépbe szőtt" hitének indokolatlan távolmaradását. Sajnos, as erőtlenség nemcsak ennél a versnél, de a szándékában ugyancsak jónak mondható (s formájában is sikeresebb) az önagyonülésezést kissé szarkasztikusan ábrázoló Körforgás-nál is kisért. NEM ÁLL MÓDUNKBAN, hogy a kötet minden egyes verséről szóljunk, csupán néhányat ragadtunk ki. A bírálat mellett azonban a már említett kedvező költői adottságokat nem árt ismételten hangsúlyozni. Legjobb verseiben a tartalom és a forma csiszoltsága mellett a hangulat-teremtő erő is megtalálható, néhol bizarr gondolattársítással fokozva. (Fecskék, Alkonyat, Falusi szerenád.) A zárt képleteket többször váltja fel nála a gondolatok verssorokba ömlő szabad áradása. S bár versein a korszerű kifejezési formákra való törekvés határozottan érződik, meg kell mondanunk azt is, az új gondolatök erejét nem minden esetben segíti a kifejezés-technikai készség. A kötött formájú versek mellett több kísérletet találhattunk nála a szabad versre. Néhány jó próbálkozás mellett érződik azonban az is, hogy a szabad verset verssé tevő formalehetőségek széles skáláját a költő nem minden esetben kezeli kellő biztonsággal. Fiatal költőről szólva az elmondottak talán kissé szigorú szavaknak tűnnek, Tóth Elemér adottságai szempontjából ítélve azonban érzésünk szerint aligha túlzók. Mostani kötete alapján jelentkezését joggal mondhatjuk biztatónak, ígéretesnek. S ezen túlmenően, készülő második kötete tanulsága szerint — meggyőződéssel mondhatom — költői arcéle határozottabbá, mondanivalója erőteljesebbé válik. További munkásságával csak fokozottabban kiteljesedhet nála az Örök vágyakozás költői hitvallásnak beillő feladatvállalása: „Üj tüzek égetik most testem, többet tanulni — dobol bennem, átfogni mindent szívvel, szemmel, emberséggel, erővel, hittel, elültetni egy szebb virágot, rendbe szedni ezt a világot." SZIMPATIKUS PROGRAM EZ, s feltehetően költészetünket gazdagító lesz a beváltása is. A mostani ígéret után a döntő szót azonban csak a további művek mondhatják ki. FÖNOD ZOLTÁN MÁJUS A VÁNDORLÁS HÖNAPJA, MÉGPEDIG NEMCSAK A TERMÉSZETBEN, HANEM A MŰVÉSZEKNÉL IS. FRANCIAORSZÁG LEGKIEMELKEDŐBB KULTURÁLIS ESEMÉNYEI A MÚLT HÖNAPBAN TÖBBNYIRE VIDÉKEN ZAJLOTTAK LE. • MOZI A cannes-i filmfesztivál volt e hónap csalódása. Magát a díjkiosztást is a kompromisszumok jellemezték, és a kritika általában támadta. A Fortély az Arany Pálmát nyert angol film nem több egy vidám alkotásnál. A kritikusok véleménye szerint a nagydíjat inkább az Üzlet a fő utcán clmü csehszlovák Mm érdemelte volna meg. A zsűri atonban csak dicsérő oklevélben méltányolta e film főszereplőinek, Jozef Krónernak és Ida Kaminskának a teljesítményét. A rövid filmek versenyében a nagydíjat magyar rendezi alkotása, a Nyitány nyerte el. A harmadik díjat Svankmajer J. S. Bach című csehszlovák kisfilmje kapta. Míg Cannesban a nézők bosszankodtak, Párizs halálra kacagta magát Oldfich Lipský Limonádé Joeján. A csehszlovák filmről a lapok a legnagyobb dicséret hangján nyilatkoztak. Még a gaulleista Paris Presse ís ezt irta: ,,Siessenek meg• némi ezt az üdítő bohóságot!" • REVÜSZÍNHÁZAK Az Olymplában júliusig tart a moszkvai revüszínház művészeinek vendégszereplése. Szenzációs számokkal aratnak sikert, minden eddigit felülmúlva. A balettszámok jól megválogatottak, élénkek, bűbájo-. sak. A Gymnase-ban Ferdinand Raynaud komikus mulattatja a közönséget• SZÍNHÁZ Az érdekes bemutatókat továbbra is a párizsi külvárosokban kell keresni. A nanterrei fesztiválon Maxim Gorkij Ellenségek című darabját adjáik Adamov feldolgozásában. Sylvia Monfort híres színésznő alakítja benne ;Tatjánát,. A mű értéke drámai Intenzitásában és mély embeirábrázolásában rejlik. Maria Callas híres operaénekesnő, akit crvosai eltanácsoltak a fellépéstől, mégis eljött, hogy a párizsi Operában a Cassa Diva-t énekelje. A főváros lelkes fogadtatásban részesítette. • KÖNYVEK A Kivégzés, Aragon legújabb regénye nemcsak a hónap, hanem az év legkiemelkedőbb irodalmi alkotása. A komoly kritikusok megegyeznek abban, hogy Aragon korunk legnagyobb francia írója, Ez annál figyelemre méltóbb, mived köztudomású, hogy Aragont kommunista meggyőződése miatt sokat üldözték. A Kivégzés a szerelem, a halál és a féltékenység regénye. A szerző a könyv számos fejezetében maga jelenik meg, és „megosztja velünk álmait". Franciaországban szép számban vannak demokratikus és haladó írók, s a legjobbak közé sorolhatjuk őket. Az írók Országos Bizottsága szervezete mindenévi könyvvásáron személyesen részt vesznek és legújabban megjelent műveiket sajátkezűleg dedikálják. André Stíl az idén a könyvét „Andrévai" Írja alá, • FESTŐMŰVÉSZET A leningrádi Ermitázs Picassőival, Renoirjaival, Nainjeivel stb. Bordeaux-ba vándorolt. A kiállítás nagy látogatottságnak örvendett. • SZOBRÁSZAT A Fiatal Kultúra Kiállítása csalódást okozott. A túlzásba vitt absztraktizmusnak már semmi értelme, hiányzik belőle a szépség, és sekélységbe torkollik. Hány jegesmedve él a világon? Amerikai tudósok, akik Alaszkán élő jegesmedvék számadataiból Indultak ki, kiszámították, hogy a sarkvidékeken összesen kb. 18 000 darab él e ritka állatfajtából. A Wrangel-szigeten végrehajtott kutatások eredményeire támaszkodó számítások mást mutatnak: a jegesmedvék száma 5—8 ezer. A kanadai természetvédő szolgálat viszont a jegesmedvék számát 10 000-re becsüli. SZÖ 6 * 1965. június 19..