Új Szó, 1965. május (18. évfolyam, 119-149.szám)

1965-05-09 / 127. szám, vasárnap

A CSEHSZLOVÁK SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁGBAN VIRÁGZÓ SZLOVÁKIA HÜSZ ÉV ALATT SZLOVÁKIÁBAN 250 ÚJ ÜZEM ÉPÜLT IPARI TERMELÉSE TIZENHÁROMSZOROSÁRA NÖVEKEDETT AZ ORSZÁG IPARI TERMELÉSÉNEK MÁR 20%-ÁT ADJUK EZER LAKOS KÖZÜL SZÁZHÉT DOLGOZIK AZ IPARBAN HÜSZ ÉV ALAH KÖZEL 400 000 LAKÁST ÉPÍTETTÜNK IPARI TERMELÉSÜNK AZ IDÉN 9,3%'KAL NÖVEKEDIK valy azonban a zel 26 milliárd kia nagyarányú iparosítása hatott a dolgozók szociális helyzetére. Ugyanis Szlovákia ipari üzemei­ben - a háború előtti mintegy százezer alkalmazottal szemben — jelenleg több mint 450 ezren dol­goznak. Ezer lakos közül 1937­ben csupán 31 - jelenleg azon­ba n már 107 dolgozik az iparban. Növekedett a lakosság jövedelme. E növekedést szemléltető adatok közül többek között megemlít­hetjük, hogy míg például 1948­ban a bérekre alig több mint négymilliárd koronát juttattunk — addig tavaly ez a tétel már meg­haladta a tizenkilenc milliárd ko­ronát. Növekedett a mezőgazda­sági dolgozók jövedelme is. A gazdasági eredmények lehe­tővé tették azt is, hogy gyarapít­suk a dolgozók beteg- és szociá­lis biztosításónak alapját: Szlová­kiában erre az alapra tavaly 5,5 milliárd koronát fordítottunk ­az 1949. évi egymilliárd koroná­val szemben. Az építőmunka ered­ménye tehát kézzelfogható — a dolgozók életszínvonala lényege­sen emelkedett. Említésre érde­mes a kiskereskedelmi forgalmat szemléltető adat: 1949-ben Szlo­vákiában alig tízmilliárd korona értékű árut értékesítettek — ta­RAJZA dolgozók mór kö­koronáért vásá­roltak árut. Ezek az adatok való­ban alapvető változásokat szem­léltetnek. A megtett utat, az eredményt azonban nemcsak az új gyárakon mérhetjük le. Szlovákia falvait és városait szinte a felismerhetetlen­ségig megváltoztatták az új ház­sorok, lakónegyedek — az új is­kolák, kórházak, kultúrházak százai szolgálják a felszabadult embert. Szlovákiában például 1945-1964 között 394 ezer lakást építettünk, ami a lakásalap több mint egyharmadát teszi ki. Szlovákia iparosítása keretében létrejött anyagi értékek megte­remtették nemcsak a további gaz­dasági, hanem a tudományos és kulturális fejlődés új feltételeit is. A foglalkoztatottság növelésé­vel párhuzamosan többek között létrejöttek a szakképzettség nö­velésének feltételei. Míg például 1948-ban főiskoláinkon 730, a középfokú szakiskolákban 4800 rendes hallgató végzett — oz idén főiskoláinkon már 4950 hallgató, a középfokú szakiskolákon oedig 11 500 diók végez. Az első köztársaságban 1700 lakosra — ma 90 lakosra esik egy főiskolás! Ezek az adatok ékesen beszél­nek — az elmúlt húsz év mellett bizonyítanak. S bátran mondhat­juk: a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban Szlovákia ezelőtt sohasem tapasztalt virógzásnok indult! K. L

Next

/
Thumbnails
Contents