Új Szó, 1965. május (18. évfolyam, 119-149.szám)

1965-05-29 / 147. szám, szombat

A magyar iskolák másfél évtizede A NAGY ÉVFORDULÓK meghozzák a számvetés óráit is. Dolgozó népünk hazánk leiszabadulásának huszadik évfordulóján számba veszi, amit a két évtized alatt alkotott. Számba veszt sikereit és kudarcalt. Ránk, csehszlovákiai magyar dolgozókra mindez, mintha még fokozottabb érvénnyel hárulna: kulturális életünk szinte minden szakaszán megindult egy egészséges folyamat, hogy jelmérjük, hol tartunk, mekkora utat tettünk meg ez ideig, és főleg, milyen feladatok állanak előttünk. A népművelés terén a. járási és a kerületi tanfelügyelők vezetésével a magyar tannyelvű felnőttoktatás helyzetét, a Csemadok vezetésével pedig a népművelés lehetőségeit és szociológiailag ís indokolt szükségét, elsődlegesen legfontosabb teendőinket mérjük fel a jubileumi esztendőben. A Népművelési Intézet vezetésével egy átfogó jellegű, a néprajzi adatokat, de általában egész kulturális életünket jelölelő alapozó felmérést készítünk elő. VlTÉZSLAV NEZVAL': A BÉKE DALA RÉSZLET A békét zengem. Jöjjenek a népek, mindenféle nemzet, nő, férfi, aggastyán és gyermek, kik akarják az életet, a béke dalát zengem. Hívlak titeket, pásztorok, aratók, kiknek bőre vásott, szabók, parasztlányok, takácsok, parkban sétáló asszonyok, a béke dalát zengem. öreg hajósok, marconák, levélhordók, fiúk léónyok, kévét a cséplőgépbe hányók, halljátok ezt a harsonát, a béke dalát zengem. A békét zengem. Elenáll a nép, ha békéjére törnek; nem pusztíthatja el a földet semmilyen hadi arzenál, a béke dalát zengem. S az érdemszalagos fehér, rabszolgatartó töltött puska elé a négert ne állítsa, az összes színes népekért a béke dalát zengem. A békét zengem. Összedőlt hajlékainkat rom temette, de őt, ki Prágát megmentette, ma is köszönti még a föld, a béke dalát zengem. A békét zengem. Kevesen állnak ők - milliók ellenébe. Harangok, zengjetekI A béke nem ajándék, de préda sem, a béke dalát zengem. A békét zengem. Népekért harcoljatok, a jobb világért, a dalokért, a gépekért, a béke dalát zengem. Embernek hosszú szép derűt, pásztornak bő tejet kívánok, legyen a folyó vize áldott az én falumban s mindenütt, a béke dalát zengem. Csak hadd huhogja ostobán jóslatát a Wall-Street kuvikja, folyóinkat ki nem szárítja s állva tovább vártám fokán a béke dalát zengem. • Május 26-án emlékeztünk V. fordulójáról. Vajda Endre fordítása Nezval kiváló cseh kö!:ő születésének 85. VILÉM ZÁVADA: VÉN EURÓPA Viszontlátásra, királyi melankólia, ha majd elzúg a fellegek offenzívája. Ahová nézel, hisztéria pusztít, mint a földrengés, és szertezilálja, izzón facsarja a remegő izmokat, behinti a nők őzszemét, a mély bányákat, azúrral telítve, melyekből örök dicsőségét meríti a mennybolt. Istenem, ők is kecsesek és szeszélyesek, mint a vén Európa mely korhadon is ellenáll s mézillatot lehel s az élet szörnyű pusztulásakor is arra vágynak, hogy új szerelmet szítsanak, még kívánatosabbat, tele szöktetéssel, melynek már eleve megadják magukat. Barna és fekete selyemruhát viselnek a korzón, egyik a királynő, a többi csábító udvari dáma, de a meghitt szalonokban s a sétaterek forró villanyáramában hajszálra olyanok, mint akire, máig oly élénken emlékeznek ők: A liliomsátor alatt, a vakító fogsor sövénye mögött, skarlátpiros budoárban, nyelvét kinyújtva szunnyad a pamlagon — a szertelen kurtizán, rém-érzékeny mimóza, ki sokat tud. Nyelve vitte a bűnre.., Mind rózsásak ők, mint Vénusz a tengerhabok árján, de rózsásak a nyelvek is, melyek fakult falai közt vergődnek a városok és falvak tanulékony agyagában. Viszontlátásra, királyi melankólia, elcsitul a fellegek végső offenzívája. Franyó Zoltán fordítása Természetesen az iskolaügy terén ls meg kell állapítanunk a számvetés során: honnan indultunk, mit hagytunk magunk mögött, mi mindenen lábaltunk át és milyen magaslatokra értünk el. A közoktatás múltjáról a felszabadulás 20. évében Régi igazság, és ma is érvényes, hogy a múlt ismerete, értékelése és megértése nélkül sem a jelent felfogni, sem a jövőn munkálkodni nem lehet. A történetíró a múltra emlékezve a legnagyobb felelősséget vállalja magára: az Igazmondás felelősségét. Marx egy Engelshez írt levelében kikelt minden történethamisítás ellen, s gúnyolódott is rajta, mondván, hogy lehetetlen változtatni a tört-éneimen, mert a „történelem történik", s a megtörtént tényen mi sem változtathat. Ebben a szellemben viszonylag közeli múltunk pedagógiai történetében kutatva bukkantunk rá azokra a tényekre, melyek a népművelésünk fejlődését magyarázzák, s igen sok esetben meghatározzák a mai helyzetet, sőt értelmezik azt. Ezért, hogy jobban belássunk mai iskolarendszerünk titkaiba, vessünk futó pillantást a népoktatás fejlődésére hazánkban. A kötelező ingyenes népoktatásért a haladó erők 1848-ban léptek harcba. Azonban további 20 év küzdelme kellett még ahhoz, hogy végül is törvény mondja ki a népoktatás kötelező vol^ tát. A XIX. század végének és a XX. század elejének társadalmi rendje természetesen csak olyan mértékben támogatta e törvény végrehajtását, amennyire érdekében állott a termelőmunka fejlesztése, a profit növelése szempontjából. Ennek következtében persze az 1868-ik évi tankötelezettségről szóló törvény megjelenése után még 50 évvel is szép számmal voltak iskola nélküli -községeink és tanyai településeink. A népoktatási törvény végrehajtását az illetékes szervek nem igen szorgamazták. Legjobban példázza ezt a lemorzsolódás nagy mértéke, hiszen az 1930-ban az első osztályba beiratkozott 100 tanuló közül csak 39 végezte el a VIII., illetve a polgári vagy a gimnázium negyedik osztályát. A felszabadulás előtt hazánkban az iskolák elvben nyitva álltak valamennyi tanuló előtt. Azonban csak elvben. A valóságban úgy épült fel e kor iskolarendszere, hogy az egyes iskolák nem egymásra épültek, hanem egymás mellé. Amikor az uralkodó osztályt képviselő kormányzat egy-, egy iskolafajt létesített, ugyanakkor már számításba vette azt is, melyik társadalmi osztály gyermekei fognak oda járni. így állították fel hazánkban is a múlt század második felében a dolgozóknak a népiskolát, a kispolgárságnak a polgári iskolát, a vagyonos osztály gyermekei részére pedig a bármilyen irányú továbbtanulásra módot nyújtó gimnáziumot, valamint a főiskolákat, egyetemeket, így jöttek létre az ún. zsákutca Jellegű iskolák, azaz olyanok, hogy az egyik elvégzése után nem lehetett folytatni a tanulmányokat a másik, felette álló iskolatípusban. Ilyen volt 1948-ig a nyolcosztályos elemi V— VIII. osztálya, amely nem volt egyenértékű sem a négyosztályos polgárival sem a gimnázium alsó négy osztályával. Részlegesen zsákutca jellegű volt a polgári iskola is, mert elvégzése után csak bizonyos irányú szakközépiskolákban való továbbtanulás lehetősége állott fenn, de nem volt egyenértékű a gimnázium alsó négy osztályával. Ez az iskolarendszer tehát a kapitalizmus osztálytagozódását tükrözte. Csehszlovákia népoktatásának törr ténete is igazolja a marxizmus—leninizmus tételét. A munkásosztály politikai hatalma a kulturális forradalom elengedhetetlen feltétele, vagyis a munkásosztálynak először a politikai hatalmat kell megszereznie és ennek az eredménye lesz a dolgozók számára való közkinccsé tétele. A kulturális forradalom nem egyéb, mint a műveltségi monopólium megszüntetései; az iskolák kapuinak tágranyltása, a korábban elnyomott népek nemzeti műveltségének megteremtése. Mindezt csak politikai forradalommal, a hatalom teljes átvételével lehetett kivívni. Ez történt hazánkban 1948 februárja után, az egységes iskola törvénybeiktatásakor. Az egységes iskola ingyenes és kötelező kilenc évfolyama (5 elemi és 4 polgári osztállyal) és az erre épülő — csupán az Ifjúság tehetségesét kiválogató — gimnázium négy évfolyama (a régi gimnázium V—VIII. osztáJya) az iskolarendszer egységét teremtette meg hazánkban, biztosítva ezzel a gyermekek jogát ahhoz, hogy a tanítás egyik tokáról a másikra átléphessenek. Az átmenetet a tantervek egysége ls lehetővé tette. Ezzel tehát megszűntek Csehszlovákiában a zsákutca jellegű iskolák. A felszabadulás utáni magyar tannyelvű iskolák a csehszlovákiai Iskolaügynek ezen a fejlődési fokán születnek újjá, helyesebben alakulnak meg, mert az 1945—48-as Időszak áldatlan nemzetiségi viszonyai lényegében szinte teljes egészében megszüntették az első köztársaság és a felszabadulás utáni szlovákiai magyar tannyelvű iskolaügy történelmi folyi tonosságát. így 1965-ben már büszkén mondhatjuk, mi, csehszlovákiai magyar pedagógusok is: megtettük, amit a munkásosztály, dolgozó népünk, egy hősi kor, nemzetünk tőlünk megkövetelt Szinte egyik napról a másikra, szinte a semmiből teremtettük meg Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével, a hatalmon levő csehszlovák munkásosztály első kormányának segítségével a szlovákiai magyar tannyelvű iskolákat Mindezek bizonyítására íme egy-két statisztikai adat: 1949-ben 154 osztályban 5100, 1950ben viszont már 1266 osztályban 34 200 magyar gyermek tanult anyanyelvén. Persze, a gyors növekedés minden törvényszerű következményével fel kellett vennünk a harcot. A tanítóhiány áthidalása érdekében százával képeztük ki az új tanítókat, s ma már tanítóink összetétele és szakképzettségének aránya elérte a szlovákiai átlagot. Az iskolaépületek hiányát az iskolaügy! szervek úgy igyekeztek kiküszöbölni, hogy míg az észak-szlovákiai járásokban ezekben az években 10 000 lakosra 27 tantermet, a dél-szlovákiai járásokban közel kétszer ennyit építettek. Mindezek eredményeként megállapíthatjuk: — az 1965-ös jubileumi évben 3352 osztályban közel százezer gyermek és ifjú tanul hazánkban magyar anyanyelvén; — a magyar tannyelvű iskolák maximálisan egyenlő, teljesen azonos értékű tudást és Ismereteket nyújtanak, készségekkel és szokásokkal ruházzák fel növendékeiket, mint a cseh és a szlovák tannyelvű Iskolák. Koncepció és negligáció Hazánk magyar tannyelvű Iskolaügye szerves része a csehszlovákiai iskolaügynek. Nemcsak szervezeti felépítésében, struktúrájában, hanem lényegében, problématikájában és ma már fejlődési fázisaiban is. Mégis éppen ennek a kérdésnek mechanikus érvényesítése okozta az elmúlt években a legtöbb gondot. Sokan ugyanis csupán a „külső forma" kérdéseként értelmezték, hogy a cseh és a szlovák Iskoláktól eltér a tanítási nyelv. Ez nem tartalmi Jegy, hanem csupán a forma kérdése — mondogatták. 5 ebből adódott a kérdés olyan leegyszerűsítése, amely kizárólagosan csak a szlovák nyelv oktatásában látta a problémát. Hiszen a többi tantárgy tanításában a gyermek magyar anyanyelvén ugyan, de zömmel ugyanazt a tananyagot sajátítja el, mint bármely más tannyelvű csehszlovákiai iskolában. Az 1959—60-as években ezt a kérdést már nagyjából megoldottuk és elvetettük az addig uralkodó, a tényeket ellaposító két szélsőséges nézetet: Az egyik szerint a magyar iskolaügy csupán a szlovák nyelv színvonalának, vagy pedig a csehszlovák szocialista hazafiságra való nevelésnek a problémája. (Kétségtelen, hogy ezek fontos, aktuális kérdések, de nem egyedüli problémáink.) Természetesen az a másik szélsőséges felfogás, mely szerint a magyar iskolák minden évfolyama és tantárgyának tanítása a cseh és a szlovák iskoláktól merőben elütő, „sajátos" probléma, szintién nem felel meg a valóságnak. E kérdés vizsgálatánál abból az alapvető tézisből kell kiindulnunk, hogy a magyar tannyelvű iskolának ugyanolyan értékű oktatásban és nevelésben kell részesítenie, ugyanolyan tudással, jellembeli vonásokkal kell felruháznia tanulóit, mint Csehszlovákia bármely más iskolájának azzal a többlettel, hogy mi magyar kultúráju embereket nevelünk. Iskoláinkban ezért egy tantárggyal többet tanítunk, mint például a szlovák tannyelvű iskolákban. Addig, míg a cseh és a szlovák Iskolában a kilencéves alapiskoláknak a heti óraszáma összesen 249, nálunk 255. A magyar tannyelvű Iskolák specifikus tantárgyai: a magyar nyelv és az irodalom (e tantárgy specifikus jellege nemcsak abban rejlik, hogy a magyar nyelvet és irodalmat tanítjuk és ezzel nemzeti öntudatra nevelünk, hanem az is, hogy sajnos valamivel kisebb óraszámban vagyunk kénytelenek tanítani ezt a tantárgyat az óraterv zsúfoltsága miatt, mint a szlovák és cseh iskolákban), a szlovák nyelv, az orosz nyelv és a történelemnek az a része, melyben a magyar nép haladó történelmi hagyományaival ismertetjük meg tanulóinkat. A zenei nevelés valamint a képzőművészeti nevelés ugyancsak sajátos tantárgya iskoláinknak. Felmerül a kérdés: miért fontos e sajátos problémák körvonalazása? Ennek többek közt az a gyakorlati jelentősége, hogy összpontosítani tudjuk figyelmünket a legégetőbb kérdésekre, megállapíthassuk: mit, milyen mértékben vehetünk át a szlovák, a cseh tapasztalatokból, s ezáltal ne aprózzuk fel energiánkat olyan problémák önerőnkből való megoldására, melyet szinte változtatás nélkül átvehetünk (pl. matematika, fizika, kémia stb. tanítása), meghatározhassuk, hol kell sürgősen a legtöbb segítséget nyújtani a hirtelen nőtt magyar iskolaügynek. E kérdéseknek ilyen tájékoztató jellegű ismertetése is világosan bizonyítja, hogy a nemzetiségi iskolák tantervükből eredően, több ismeretet nyújtanak tanulóiknak. Ennek nagy jelentősége van mind a szülők, mind pedig a tanítók szempontjából. A tanítóknak tudatosítaniok kell, hogy csak több tudással, nagyobb módszertani hozzáértéssel és alaposabb ideológiai felvértezettséggel tehetnek eleget e természetes követelménynek. Csak a tanítók hangyaszorgalmú', lelkiismeretes tevékenységével ' elégíthetik ki a csehszlovákiai magyar dolgozók társadalmi Igényét: olyan két nyelven beszélő, két kultúrával rendelkező, magyar nemzetiségű, szocialista ifjúságot kell nevelniök, mely mindenütt megállja helyét. Ez a csehszlovákiai magyar iskolaügy jövőjének talpköve. Mindenütt, ahol ennek a társadalmi Igénynek maradéktalanul eleget tesznek, s ezt konkrét tényekkel bizonyítják a szülőknek, ott a magyar tannyelvű iskolákat nem fenyegeti az elnéptelenedés veszélye. Ezt Igazolja a magyar Iskolák tanulóinak évről évre növekvő száma. Addig, míg az 1960-as tantervekbe ezek az elvi kérdések már a gyakorlatban is érvényesültek, (a magyar nyelv és Irodalom, a szlovák és az orosz nyelv, a történelem, a zenei és a képzőművészeti nevelés tanterveiben), az 1961-ben indokolatlanul bevezetett óra- és tantervek mindezt mellőzték. Ez főleg az Irodalmi nevelés és a történelem tanításában jelentős hibák forrása lett. Persze, a tudományosan indokolt, objektív szempontok mellőzése nem csupán a pedagógiában és a magyar tannyelvű iskolák gyakorlatában fordult elő. Le kell szögeznünk azonban azt ís, hogy a pedagógiában mindezeket a hiányosságokat szinte szokatlanul rövid idő alatt korrigáltuk. A ma érvényben levő óra- és tantervek koncepciőnális szempontból megfelelnek a társadalmi igényeknek. Természetesen ez a mi gyorsan fejlődő társadalmunkban nem Jelentheti a megváltoztathatatlanul véglegeset A szellem napvilágáért Az összegezés során meg kell álllapítanunk, hogy még mérhetetlenül sok a teendőnk, hiszen rendkívül nehéz viszonyok között, nagyon mélyről indultunk és nagyon magasra állítottuk a mércét. Joggal mondhatjuk mégis: a csehszlovákiai magyar kultúra történetének azok a lapjai ragyognának a legszebben, amelyekre az iskolaügy történetét írnák. Hiszen a régebbi négy-öt elemis szintről a modern, kilencéves iskola színtjére emeltük a mindenki számára kötelező, Ingyenes népoktatást. Például a kelet-szlovákiai kerület magyar tannyelvű iskoláiban a száz beiratkozott gyermek közül ma már 85 sikerrel fejezi be a kilencedik osztályt Ez 4 százalékkal jobb eredmény, mint a kerületi átlag, sőt jobb valamivel az országos átlagnál is. Sajnos, nem dicsekedhetnek ilyen jő eredménnyel sem a közép-, sem pedig a nyugat-szlovákiai kerület magyar pedagógusai. Legközelebbi feladatunk, hogy elérjük a 10 000 főre eső, magyar nemzetiségű közép- és főiskolai végzettségű szakemberek számának országos átlagát. Ez nem kis feladat, hiszen hazánk, a Szovjetunió és az Egyesült Államok után e téren világviszonylatban a harmadik helyen áll. Ennek egyetlen járható útja: tovább emelni a magyar tannyelvű iskolák oktatási-nevelési színvonalát Minden iskolának el kell érnie azt az eredményt, melyet a bratislavai, a somorjai és más általános középiskolák már elértek: ezen iskolák növendékei szinte kivétel nélkül mind jól megállják helyüket a főiskolákon. További fontos feladat, hogy DélSzlovákia műszaki és a gazdasági fejlődése megkövetelte magyar tannyelvű iparitanuló és szak-középiskolák hálózatét kellőképpen kiépítsük. A magyar tannyelvű iskolák elmúlt másfél évtizedének eredményei és jelenlegi helyzete alapján felmért jövője bíztató. Éppen ezért joggal állíthatjuk magasra a mércét, olyan magasra, ahogyan azt Petőfi látnoki szavakkal fogalmazta meg: „Ha majd a szellem napvilága. Ragyog minden ház ablakán; Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert Itt van már a Kánaán! MÖZSI FERENC 1985, május 29. É ÜJ SZÖ 9