Új Szó, 1965. május (18. évfolyam, 119-149.szám)

1965-05-22 / 140. szám, szombat

•f mő pálmafa egy emberélet- össze ötvenöt frank, de az nél. nem kapható. Legalábbis a külföldiek számára fenntarcgy esle a fc .arosban tot

t méregdrága szállodákAz országút különben le- ba

n" üssenek a gazdagok! írhatatlanul rossz. Bukdácso- Gín

vj

é _ g c

ö|

Sp

v^

OJ lünk az esovájta gödrök fe- r lett, s ha utat kell adni a Másnap korán reggel felszembejövőknek, tengelyig kerekedünk, hogy ellátogassüppedünk a homokba. Fellé- sunk Dahomey egyik neve legzünk, amikor végre Coto- zetességéhez, a Cotonau-tól nauba, a fővárosba érünk. 16 kilométerre lévő úgyneve Olyan, mint valami falu. Vi- zett cölöpvároshoz. Ganviélágítás csak egy-két főútvo- nek hívják, s kikötője is van. nalon van. A házak zöme föld- Megérkezünk egy kis faluba, szintes, kicsiny és sötét. Ami- és keressük a cölöplábakon kor a szállodai vacsora után álló házakat. Ezek azonban Wégeláthatatlan pálmali- kimerészkedünk a sötétben nincsenek sehol. Némi kérdey getek kozott kígyózik pislákoló házrengetegbe, meg- zősködés után megtudjuk, 8iľ fí' I°

bbolc,alt a lepődve tapasztaljuk, mennyi hogy Ganvié innen még mesztenger, baloldalt a szépen so- az ember az utcákon. Ilyen- sze van. Csónakba kell ülni, rakozo pálmafák mögött a kor hűvös van. Zajlik tehát csatornán felmenni a város Izsungel. Az út mentén ha- ... lászfalvak. A parányi kuny- r bókai a pálmafa leveleiből « eszkábálták össze. A kunyhók i körül anyaszült meztelen gyerekek zajongó serege. Csak a nagyobbacska lányok viselnek ágyékkötőt. A vidék különben sivár és szegény. Nyugat-Afrika egyik legkisebb és legszegényebb országában járunk — Dahomeyben. Minél kisebb egy afrikai ország, annál gazdagabb a története. Ki gondolná például, hogy Dahomey a nevét is egy híres, vérszomjas királytól kapta: bizonyos Dan királytól. Maga a név ezt jelenti: Dan király gyomra. A dahomeyi királyok hírhedtek voltak kegyetlenségükről. Annyi embert, rabszolgát és szabadot talán egyetlen más afrikai ország- „^„^^ ___ B?,

N SÍ

M.

T

EÍ

EL

T

E!II

E.

SAJÁ

T..

V1" A CÖLÖPVAROSBAN AZ ÜZLET ÉS A KÁVÉHÁZ IS VI ZEN ÉPÜLT A szerző felvételei rel, mint Dahomeyben. Mellesleg ez lett a sorsa Dannak, a névadó királynak is, akinek az élet. Árusok kínálgatják alapterületéül szolgáló tőig. ^rény P°rtéK«kat. S a nyl- csak ezután juthatunk be a ett nagyon váfLaľós azt a tott bó

d<*

kban vidáman m

0' f

U,

rC

M- ''"""l ^ MSTJ^pe^á solyog felénk a francia vö- Ä/^ÄSa^ tanúsítja. Hagyjuk azonban rosbor és az ugyancsak fran- ann

yi

t jelent hogy kétezer a harcos múltat és menjünk cla gyümölcslé. S ha van va- £ranko

t fizetünk a motorcsóvlssza a kevésbé érdekes, de laraii ami

t itt egy pillanat n

akért. Csaknem tlz dollárt. annál bonyolultabb jelenbe. A z olajpálma az alatt meg tud szeretni az A csodálatosan szép vízi út európai ember, az az ízletes azonban megfizethetetlen. Űtfrancia kenyér. „A gyarma- közben gyakran találkozunk tosftók mégiscsak hátrahagy- halá

sjl°

kka

l- aklk frlss h

a!

a

t' _ . , , ., . . a vidék lényegében egyetlen Dahomey egyetlen gazdasá- tqk valamit ami megemészt- termékét k}

nf

ljá

k. ^lórás ga az olajpálma. A kincset hető - tréfál egy magyar csónakázás után befutunk a erő fa gyümölcse adja az or- útitársam. cölöpvárosba. 16 000 lakosú szág exportjának több mint eevetlen szó- városka a víz hátán. Csupán nyolcvan százalékát. Ezt ad- Mintnogy az egyetlen szo nnstahivatai a tanácsiák el külföldre, ezzel főznek, "kozóhely a mozi, odame- ^VSffi ^"S szzel világítanak, s ennek a gyünk. Helyi szokás szerint szilár

d területen, a város tefának 3 nedűjéből készítik két filmet fldnsk egy műsor- rületén levő psrányi szigeten boraikat. S mint már említet- ban. Egyik rosszabb, mint a Emberek ezrei élnek, dolgozlem, a pálmafa Dahomeyben másik. A legrosszabb pedig nak, születnek és halnak meg a ^legfőbb ^építőanyag. Nem- az> hogy a közönség ko

mmen- a sekély vizű tó felett, az tárja és biztatásai miatt az ügyesen felépített, cölöpökön ország kincse hiába mondják errefelé az emberek, pálmafa nélkül Da- ' é k nyugvó házakban. Az idegen homey sem lenne. A valami- esvnagun semmn sem enunn kísérő ei

m

0ndia hoev a vável több mint százezer négy- a szövegből. Csak azt érez- ros lakôi val

arói'

kor a 16. száíetkiiométer területű ország- zük, hogy a nagy többség zadba

n menekültek ide a rabban harmincmillió pálmafa mindig annak az oldalán van, szolgagyűjtő dahomeyi királyok csapatai elől. Mert a királyok tízezrével szedték össze és adták el rabszolgaként safát alattvalóikat az európai emberkereskedőknek. Különösen azután, hogy a szomszédokkal vívott háborúk nem hozták meg a várt eredményt, természetesen rabszolgának eladható hadifoglyokban. A függetlenség elnyerése óta a dahomeyi kormány többször felajánlotta Ganvié víz hátán élő lakosságának, költözzék a szárazföldre. Az emberek azonban kézzel-lábbal hadakoznak az elköltözés ellen. Évszázadok félelmét és bizonytalanságát nem könnyű elfelejteni. van. Ebben hát mégiscsak aki erősebb, aki éppen ver Ganvié vízi utcáin kereskegazdag ez az ország. Lehetne valakit. S a filmek elsöprő dőcsónakok cirkálnak. A fiajokkal gazdagabb is. Űj pál- többségében a szadizmus, a talok számára új cölöpházat maiigeteket azonban nem na- kegyetlenség dominál. Meg építenek, s az ebédet készítő gyon ültetnek, s a réglek sok kell viszont mondani, hogy anya csónakkal küldi lánvát helyen nuszlulóban vannak, ezt az árut nem annyira a sóért a szigeti üzletbe. A há Hajdan minden pálmafa a ki- frc.nciák. mint inkább az ame- zak közti térségen fiúk vív rályi ház birtokában volt. S rikalak szállítják Dahomey- nak egymással ádáz küzdela dahomeyi királyok olyan be. met a félméteres víz alatt trónuson (illek, amelvnek lá- Csalódottan megyünk vissza meghúzódó „grundokon", bal emberi koponyák voltak, a szállodába, s bánatunkban Nehéz lehet Itt az élet — A félelem és a rettegés pe- rendelünk egy üveg sört. Há- Dan király gyomrában, dig hatalmas úr. A király romszázölven frankba kerül, számára többet ért egy ter- Importált. A helyi sör mind- 1965. május EGYMÁS MELLETT SORAKOZNAK A CÖLÜPHAZAK Itt mindenki az amerikaiak ellen van" NYÍLT AGRESSZIÓ EGY NÉP ELLEN u Ebben a sajátos, ösztönös forradalomban egy dolog világos: a dominikaiak egy emberként szembenállnak az amerikaiakkal. Voltam a felkelők bázisán, azaz a város központjában. Egyáltalán nem nevezhető pokolnak, ahol anarchia uralkodna. A felkelők, akik az alkotmány híveinek nevezik magukat, komolyan megszervezték a rendfenntartást. Az óvárosban nagyon gyűlölik az amerikalakat. Fiatalok között jártam, amikor egy amerikai sugárhajtású vadászgép alacsonyan szállva nagy robajjal átrepült a városrész fölött. Behúzódtunk egy kapu alá. „Nézzétek ezt a disznót! kiáltotta egy harcias legény, s abban a pillanatban a háztetőkről és ai erkélyekről pokoli tüzet nyitották a repülőgépre. Az emberek állig felfegyverkeztek. A hetekben egy rendőrlaktanya ellenállás nélkül megadta magát a felkelőknek. Az embernek az a benyomása, mintha az amerikai csapatok tömeges jelenléte valamennyi politikai irányzat tömeges felkelését váltotta volna ki a közös ellenség ellen. Különös jelenetnek voltam a szemtanúja. Egy teherautót követtem, mely amerikai élelmiszert vitt a lakosságnak. Megállt egy szegénynegyedbén, hogy tejet és babot osszanak. A tej kartondobozokban elhelyezett célofán zacskóban volt, rajtuk 15 nyelven ezzel a felírással: Az Egyesült Államok népének ajándéka". Az emberek eleinte tisztes távolból figyelték, bizalmatlanul nézegették. Egy amerikai fotoriporter megkért három embert, nyújtsák ki kezüket a dobozokért. „Tudja, — magyarázta nekem — főbb ha tekintetük valamilyen esdéklést tükröz. Így sokkal hatásosabb a fénykép." Erre odalépett két férfi, s elkezdtek ordítozni: „Emberek, hagyjátok ott azt a piszkos amerikai kaját. Van elég élelmünk. Menjenek haza az amerikaiak, és hagyjanak minket békében." Felkaptak néhány tejcsomagot, felszakították, és leöntötték tejjel a „szeretetcsomagok" kiosztóit. Jelen voltam az új rendszer születésénél. Szerdai napon történt, a Függetlenség terén, a felkelés szívében. Tengernyi nép verődött össze, s üdvrivalgással ragadtak fegyvert. Caamano ezredes, az Ideglenes köztársasági elnök gyalog érkezett a Függetlenség terére ideiglenes irodájából, ahol a vezérkar volt. A háromezer főnyi tömeg lelkesen ünnepelte őt. Amerikai vadászgépek, mint valamilyen megriadt madarak röpködtek alacsonyan a sok embertől tarkálló tér fölött. Az amerikaiak nem tudnak szabadulni attól a rögeszmétől, hogy csapataik az amerikai és más állampolgárod védelmére tartózkodnak Dominikában. Pedig beavatkozásuk igazi célja egészen más. Lényegében minden dominikait, aki nem lelkesedik az Egyesült Államokért, veszedelmes kommunistának tartanak. Jártam a felkelők táborában, mely körül napról napra szorosabbra zárul az amerikai csapatok gyűrűje. Egy felkelő tiszttől a következőket hallottam: „Az amerikaiak fokozatosan sarokba akarnak szorítani bennünket. Az amerikalak hasonlítanak ahhoz az emberhez, aki üti a másikat, s amikor visszakapja. ordítozni kezd, hogy mea; •nadták." A felkelők tartják az óvárost. Wessin katonái fegyelmezetlenek, nem engedelmeskednek semmilyen parancsnak, s önmagukban jelentéktelen katonai erőt alkotnak. A dominikaiak, még Caamano ellenfelei, a gazdagok ls bevallják, hogy Wessin közönséges bérenc, s nagyon népszerűtlen. A jelen pillanatban csak egy erő áll szemben a felkelőkkel: az amerikai hadsereg. Ha ez nem volna, akkor a forradalom már régen győzött volna. Lényegében két tábor méri össze erejét. Caamano ezredes forradalmi kormánya, amely a lakosság jelentős részének támogatását élvezi, és hatalmát a főváros nagyobb részére kiterjesztette, a másik oldalon pedig a 30 ezer főnyi amerikai expedíciós hadtest, amelynek nyilván az a küldetése, hogy megakadályozza egy olyan csoport hatalomra jutását, amely nem hajlandó kiszolgálni az amerikai nagykövetséget. A fő probléma az, hogyan kényszerítsék akaratukat az amerikaiak a dominikai népre. Caamano ezredes azt állítja, hogy 47 ezer fegyveres áll rendelkezésére, köztük ötezer sorkatona, húszezer mozgosított tartalékos és húszezer felfegyverzett személy. Van haditechnikájuk és felszerelésük. Caamano és hívei váltig hangoztatják, hogy nem hátrálnak. Találkoztam Montez Arrache ezredessel, a sorkatonaság parancsnokával, még mielőtt a fegyveres erők miniszterévé nevezeték volna ki az új kormányba. — Senki sem helyeselheti azt, amit az amerikaiak csinálnak — mondotta. — Ez nyílt agresszió a nép ellen. Mindvégig harcolni fogunk. MAX CLEAU SANTO DOMINGÓ-I TUDÓSÍTÁSA A DZSUNGEL GYERMEKEI KELET-PAKISZTÁN HEGYLAKÓI Kelet-Pakisztán egész magas hegyvidékén végigvonulnak a bandarbani őserdők. Sajátos életet élnek Itt a világtól elszigetelt törzsek: a murungik, a csakmák, a moghkok és a tiperák. A murungik minden téren különböznek a többi keletpakisztáni népfajtól. Közel állnak az igazi hegylakókhoz, akik a Tibettől lejjebb, Thaiföld irányában fekvő vidékeken élnek. A világos bőrű, fekete hajú, közepes termetű és zömök testalkatú murungik abban is különböznek a mongoloktól, hogy nincs széles arccsontjuk, s a szemük sem olyan ferde. Nyelvük a körülöttük élő egyetlen törzs nyelvére sem hasonlít. Murungik Egy murungl házba nem könnyű bejutni. Három-négy méter magas cölöpökre épül. Igy védekeznek az árvízzel és a ragadozókkal szemben, tgy aztán hajlékuk nagyon szellős. Lépcsőnek vájatos gerendát használnak. A földeken csak férfiakat láttunk dolgozni. Tapasztaltuk, hogy a férfiak és a nők között pontos munkamegosztás van, s ezt szigorúan betartják. A férfiak házakat építenek, földet művelnek, gondozzák aj állatokat, teheneket fejnek, vadásznak, kosarat fonnak, szőnek. A nők feladata a főzés, vad gyümölcsök gyüftése, fa- és vízhordás, gyékényfonás, segítik a férfiakat a rizstermesztésben, ők bonyolítják le a cserekereskedelmet a messzi falvakban. A murungi telepen nem láttunk kőműveseket, ácsokat, fazekasokat, takácsokat, mint általában az Indiai és pakisztáni falvakban. Itt nincsenek kisiparosok, sem kézművesek. Minden család magának ter mel, a szomszédok segítségét csak akkor veszik igénybe, ha házat építenek vagy őserdőt A. ASHRAF PAKISZTÁNI RIPORTJA Irtanak, hogy helyén megműveljék a földet. A murungik földművelők, bár a földműveléshez nem értenek, s ebben egyes afrikai törzsekre hasonlítanak. Az őserdő kiszemelt területén kivágják a fákat és a bokrokat, kivárják a monszunt, s akkor felgyújtják a kiszáradt növényzetet. Eső után rögtön vetnek. Hegyes bottal lyukat vájnak, s belevetik a magokat. Egy és ugyanazon földbe vetnek rizst, kukoricát, szezámfüvet, dohányt, dinnyét, tököt, borsót és gyapotot. Különös szokások A murungiknak nagyon érdekes házassági szertartásaik és szokásaik vannak, melyek nagyon is eltérnek a szomszédos indiai és burmai népek szokásaitól. Szerelemből, kölcsönös megegyezés alapján házasodnak. A szülőket rendszerint kész tények elé állítják. A fiatalember figyelmessé gének minden jelével elhalmozza a tetszését megnyerő lányt. Eljárogat választottjához, és esténként elbeszélgetnek. A legény érzelmes sze relmes dalokat énekel. Sokat nyom a latban, ha a vőlegény szerenádokat tud költeni és énekelni. A lányok is dallal vallják meg érzelmeiket, s az éneklésben is kitesznek magukért. A fiatalok esténként a téren találkoznak. Esti „toalettjük": feltűzött hosszú haj. málnaszínűre festett nyak, fekete lakkal bemázolt fogak. A legénynek nemcsak szerelmes dalokat kell énekelnie és fuvolán játszania, hanem a nyíllövésben is meg kell állnia a helyét, különben nem remél heti, hogy a murungi lány viszonozni fogja szerelmét. Az udvarlás néha hónapokig tart, míg egy éjszaka a lány megszökik választottjával. Másnap a fiatalok összeházasodnak. A szülők jelképesen keresni kezdik lányukat. Felkeresik a legény házát, de nem azért, hogy visszavigyék lányukat, hanem hogy tisztázzák, menynyit kapnak lányukért. Ha elégedettek a váltságdíjjal, áldásukat adják a frigyre. Az esküvői szertartás nagyon egyszerű. A falu vénje (papjaik és varázslóik nincsenek) egy frissen leölt malac fülét egy hosszú rongyba tekeri, s ezzel összeköti a vőlegény, a lány és legközelebbi rokonaik kezét. Utána turmerlkpasztával jeleket rajzol az Ifjú házaspár homlokára, mellére és fejére, férjjé és feleséggé nyilvánítja őket. Ezután jön a lakoma: sült sertéshús, rizs és rizspárlat. A hinduk szent állatnak tartják a tehenet, viszont a murungik nem tisztelik. Hagyományaik szerint a tehén bűne, hogy megette azokat a banánleveleket, amelyekre a murungiknak elődeik által a buddhistáktól örökölt szent szövegeit írták. A murungik azt tartfák, hogy a tehén miatt veszítették el hitüket. Ezért a tehenet minden évben megbüntetik: cölöphöz kötik, s a legények és lányok egész éjjel vigadoznak, táncolnak körülötte. Kora reggel lándzsával ledöfik. A murungik rendkívül energikusak, kezdeményezők és egészségesek. Átlag életkoruk 70—80 év körül mozog, de vannak köztük százéves aggastyánok is, pedig éghajlatuk elég nedves, fél évig tartanak az esőzések. Betegeiket erdei füvekkel gyógyítják, vagy pedig sertést vagy kakast ölnek, s megvendégelik a falu népét, hogy ezáltal kibékítsék a betegbe költözött rossz szellemet. Oltáraik nincsenek, áldozatot sem mutatnak be.