Új Szó, 1965. május (18. évfolyam, 119-149.szám)

1965-05-19 / 137. szám, szerda

A pénzverde falára szegezett kéztől — a bizalomig Az utóbbi időben sokat lapozgattam a népi ellenőrző bizottságok aktáiban, amelyekből egészen meglepő helyeken és módon folytatott csalásokról, sikkasztásokról, lopásokról szereztem tudomást. Az ember el sem hinné, mi mindent lehet ellopni. Pl. talajjavító szövetkezetben pénzt, egészségügyi intézményben munkaruha címén parádés öltönyöket, földművesszövetkezetben szeszégetéshez nyersanyagot, gépgyárban prémiumot, textilboltban — csókot |ha történetesen kereskedelmi ellenőr az ember és a boltvezető szép asszony)... Ml lehet akkor egy pénzverdében?! Ha az olvasó ls kíváncsi erre, meghívhatom, tartson velem. Tehát fel Körmöcbányára! A főtér egyik szerény külsejű ódon házának falán egyszerű felirat: Állami pénzverde. Erődre emlékeztető falak, kis ablakok. Tekervényes folyosók, föld alatti munkahelyek. A fény már persze korszerű fénycsövekből árad a nagynyomású présekre, a hengerműre, a zakatoló énneverő gépekre. De így is hátborzongató érzés e falak között olvasni a régi krónikák feljegyzéseit azokról, hogyan büntették meg azokat, akik érmét hamisítottak, vagy visszaéltek a pénzverdében tanult tudománnyal. A legkisebb büntetés ilyen esetben az volt, hogy a bűnös jobb kezét levágták és figyelmeztetésképpen a pénzverde falára szögezték. De szerepel a büntetések között a szem kiszúrása, felnégyelés és karóba húzás, olajban megfőzés és máglyán való megégetés ls... Az 1742-ben lezajlott erdélyi pénzhamisítási per főbűnösét néhány napos tortúrának vetették alá, hogy azután szeme előtt végezzék ki négy cinkosát, s végül őt magát is. Huszonhét (27) aranyat hamisított a szerencsétlen . .. Hosszú azok névsora, akik a királyi gályák evezőihez láncolva gályarabokként vezekeltek bűnükért. Oly sokan voltak, hogy VI. Károly idejében másfajta büntetéseket kellett kitalálni a delikvensek számára, mert — mint egy 1727. június 4-ről származó okmány tudatja — a birodalom, „mely fölött nem nyugszik le a nap", nem rendelkezik akkora hajóhaddal, hogy minden gályarabságra ítéltet evezőhöz juttathasson ... k tőkés rendszer természetesen már nem alkalmazta az Ilyenfajta kényszert pénzverési monopóliumának megőrzésére De kitalált valami mást: két kategóriába osztotta a pénzverdéi munkásokat — állandóakra és ideiglenesekre. Az állandóak dolgoztak a kényesebb munkahelyeken, de ezek kétszer akkora fizetést kaptak, mint a többlek. Akkor már a „nagy pénznek" bankó formája volt, az érmék kis értékeket képviseltek — nem volt érdemes néhány koronáért jól fizetett, nyugdíjblztos állást kockáztatni. Igaz, arany, ezüst is sok forgott a pénzverde! munkások kezén — ám itt segített a szigorú ellenőrzés, a rendszeres motozás, s a pontos nyilvántartás. Szocialista jelenünkben odáig fejlődött a bizalom — nem utolsósorban az általános nyugdíjbiztosítás és a munka szerinti igazságos bérezés folytán — hogy meg lehetett szüntetni a pénzverde! dolgozók privilegizált helyzetét. Az Altalános Gépipari Minisztérium ágazati bérelőlrásai érvényesek rájuk éppen úgy, mint más gépgyárban: bérosztály szakképzettség szerint, prémium a tervtúlteljesítésért... Az ellenőrzés fő formája a nyilvántartás íett: ennyi aranyból, ezüstből, bronzból, nikkelből ennyi súlyú érme, vagy umlékérem készült. A készáru plusz a hulladék súlya meg kell, hogy egyezzék a pénzverdébe érkezett nyersanyag súlyával. S mivel ez a súly megegyezik — mindig megegyezik —, csalódást kell okoznom a bűnügy! históriára váró olvasónak: bűntény, visszaélés híján éppen a pénzverdéből nem tudósíthatok izgalmas nyomozásról. A „kényes" kérdés ma a pénzver** dében nem az, hogy az ember egy zsáknyi egykoronást látva kedvet kap belemarkolni, s elfogja a mohóság. (Ügy van ez, mint a cukrászoknál — a sok Ínycsiklandozó édesség látványát két nap alatt megszokják, s azután eszükbe sem jut többé, hogy egyenek belőle.) A pénzt és a nemes fémekből készült emlékérmeket nagy szakképzettségű, több évtizede itt dolgozó emberek készítik. Annyi pénzt láttak és készítettek már életükben, hogy össze sem tudnák számolni — egy marék egykoronás látványa Igazán nem vonzó számukra. Egymillió egykoronás pedig 1250 méter magas pénzoszlop lenne! A pénzverdei munkánál a biztonság kérdése — az államtitok kérdése áll mindenekfölött. S itt a bizalom játszsza a főszerepet. Megvizsgálhatják a zsebeket akár minden lépésnél ls, de aki a pénz fémösszetételét, a gyártási eljárást ismeri, tudatában minden érménél értékesebb ismereteket vihet ki mindennap a gyárkapun. Államunknak nem mindegy, ismerik-e külföldön is aprópénzünk gyártási titkát, azokat a bonyolult érmeverési titkokat, amelyekkel messzi külföldön is monopol helyzetet biztosítunk magunknak. A megbízható cég hírneve külföldön főleg a diszkréciótól függ. Kockáztathatjuk-e hitelünk elvesztését csak azért, mert valakinek fecsegő természete van? Nem titok, hogy Körmöcbányán verik úgyszólván a világ legpontosabb domborművű pénzét, vagy legnagyobb — 150 milliméteres — átmérőjű emlékérmét. De titok, hogyan csinálják, hogy ilyen legyen. (Ha nem lenne titok, nem mi vernénk sok, eredetileg Franciaországra bízott Idegen aprópénzt, a nagy versenyben nem sikerült volna megszereznünk ezt az előnyös megrendelést.) Megbíznak-e az itteni emberekben ilyen vonatkozásban is? — teszem fel a kérdést az üzem biztonsági felelősének. „Megbízunk" — hangzik a kurta válasz Ez szépen hangzik, nagyvonalúnak tűnik, s a szocialista emberek közötti viszonyra lehet következtetni belőle ... Csak éppen — nem kell elhlnn: Miért hinném el? Mert egy ember — mégha biztonsági felelős is — mondja? Végül megegyezünk: én megígérem, hogy nem viszek el egy zsák aranyat, ő viszont felügyelet nélkül hagy beszélni olyan emberekkel, akik évek óta dolgoznak a pénzverdében és a pénzgyártás minden csínját-bínját ismerik. Szedjek ki belőlük, ha tudok, valamilyen lényeges adatot. Figyelmeztetem, ne bízza el magát, mert én úgy mutatkozom be, mint a párt lapjának munkatársa, s ahhoz a munkások bizalmasabbak lesznek, mint valamiféle idegen látogatóhoz! Beleegyező gesztusából megértem, hogy még így ts állja a fogadást. Jól van, gyerünk! A Fógel-ügy §

A kocsma füstös levegőjében halkan rebben az aszszony hangja: — Lacikám, kérlek, gyere már haza. Vár a jó vacsora és a gyerekek. A férfi kemény ökle az asztalra csap, hogy csak úgy ugrálnak a söröspoharak. •— Mondtam már, hogy nem megyek, az Istennek sem! Menj a pokolba, és ne mérgesíts! Nem látod, hogy most nem mehetek? Amikor az asszony eltávozott, a huszonnyolc esztendős Ladislav Fógel magyarázkodva fordult barátjal felé: — Miért ne engedném meg magamnak, hiszen én dolgozom a bányában és nem az asszony! Megkeresem én a pénzt! És rendelt egy újabb kört. Bizony gyakran pirkadt, amikor részegen hazatántorgott. És gyakran ébredtek fel a szomszédok a Fógellakásból kiszűrődő asszonysirásra és ajtócsapkodásra. Mert elég volt, ha az asszony a fizetést kérte, már kitört a családi háború. A kiadós italozás után természetesen itt-ott hajbakaptak az ivótársakkal és mámoros fejjel még a munkahelyről is megfeledkeztek. Pedig beszéltek vele a szocialista munkabrigád tagjai és az üzem vezető dolgozói is. Ha műszakod van, úgy dolgozol, hogy megbirkóznál még a sárkánynyal is. Ha azonban inni kezdesz, nem ismersz sem istent, sem embert! — mondta neki számtalanszor Szabó Barnabás, a munkacsoport vezetője. Fógel mindig mindent töredelmesen beismert, és Javulást ígért. Egy-két hónapig tartotta magát, de azután ismét Jött a sör és a féldeci. Még a bírósági büntetés is hatástalan volt. Így került Fógel Ladislav a Losonci Járásbíróság elé, amely naplopásért, rendzavarásért és kihágásokért négyhónapi szabadságvesztésre ítélte. Beszélgettünk az utat vesztett emberrel. — Higgyék el, hogy hiányzik a család és a munkahely. Most látom, mit veszítettem, hogy hová juttatott a pálinka. Teljesen megváltoztam, más ember lettem, csak attól félek, hogy visszafogad-e a közösség? Mi ezt a kérdést feltettük a csoport vezetőjének, Szabó Barnabásnak. A válasz egyszerű és világos: — Minden tőle függ. Ha valóban megjavult, a közösség befogadja. És olyan körülményeket biztosítunk számára, hogy jól érezze magát közöttünk. Ahol lehet, segítségére leszünk és igyekezünk rendes embert faragni belőle! Minden Ladislav Fógeltől függ. A Kékkői Szénbányák pőtori részlegében munkatársai várják a — megváltozott embertl ta—ta) Čtefan Kapusta 28 éve dolgozik a ~ pénzverdében, most éppen a felszabadulási jubileum szakszervezeti aranyérmét veri a 200 tonnás sajtoló gépen. — Milyen erővel üt az a pöröly az éremre? — kérdem. — Kétszáz tonnás a prés — vála szolja. De feleslegesen, mert az úgyis rá van írva a gépre nagy betűkkel. — De teljes erővel üt mindig? — Nem, azt szabályozni lehet. Nézzen ide ... — és lábával olyan ügyesen szabályozza a hatalmas pöröly zuhanását, hogy az még egy legyet sem ütne agyon. — Tehát kétszáz tonna és réhelykönnyűség között választhatok, ha meg akarom tudni, milyen erővel üt rá? — Hát igen, lehel választani. De tud ja, elvtárs, a gyakorlat kérdése ez. Az ember már tudja, ha ismert a fém tulajdonságait és gépét, mekkorát üssön, hogy mind egyforma legyen. ...No, jól van, 1:0 a biztonsági felelős javára. Egy ládát az ötven filléresek fémko rongjaival töltenek meg. Elcsodálkozom, milyen vékonyka egy ötven filléres. Azt elárulják, hogy közismert vastagsága csak optikai csalódás, mert a szélét úgy dolgozzák ki, hogy magasabb legyen a domborműnél. Ezt igen bizalmasan magyarázzák, s valóban érdekes elbeszélésük. Csak éppen nem lényeges. Nem tudom meg, mennyit készítenek belőle, sem azt, hogy azok a hasonló nagyságú ezüstös érmécskék mely ország számára készülnek ... 2:0 a biztonsági javára .. . A hengerdében néhány méter hosszú aranysárga színű fémszalag kápráztat el. Egykoronásalnk alapanyaga. Elmondják, hogy a legszilárdabb pénzanyag a világon. — Valóban? Akkor bizonyára nagyobb erővel kell verni, mint az alumlniumpénzt. .. — Természetesen. Nem folytatom, 3:0 a helyzet már. D

e még egy próbát teszek. Találok egy embert a pénzverdében, akit kizártak a pártból. Régi ügy ez már, ő maga is úgy beszél már róla, mint aki megbékélt a számára kedvezőtlen döntéssel. Nem okol senkit, elismeri, eltitkolt valamit szervezete elő

t

t—„Ne hánytorgassuk mi sem, hanem — a biztonsági felelős ismét észrevétlenül eltűnt mellölem és kiment — feltűnés nélkül kédezősködjünk. Kimerítő válaszok özöne — amíg az érmek stílusáról van szó. Szakavatott magyarázat a világ legnagyobb — az elhunyt O. Spániel áltál tervezett — vert plakettjéről, a 150 milliméteres Nemzeti Színház Emlékéremről. Igen, 20 ütést kapott egymillió kilogrammos préssel. Fantasztikus! S a dombormű tiszta, semmi kettősség. Párizsban azt hitték, öntvény ... S milyen az anyaga? „A finom művű munkát figyelje, kérem, régen ezt egészen másképp csinálták." (Rettentő: vagy megmondja, milyen anyagból van, de nem mondja meg az ütés erejét, vagy megmondja az ütés erejét és amikor az anyagra terelődik a szó, a múlt század mestereit veszi elő.) Finoman kerüli az egykoronásra vonatkozó kérdéseket és észrevétlenül olyan vizekre evez, amelyeken bizalmasan elárulhatja, hogy „Richter Lukács 1640-ben és F üssél Kristóf 1508-ban olyan érméket vertek már, amelyeken az uralkodó képmása realista és teljesen autentikusnak tekinthető ..." ...Feladom a „harcot", 4:0-nál viszszavonulok. Ilyen örömmel még nem vesztettem el fogadást. VILCSEK GÉZA Siultúia A rádió közvetítette ... CSEHSZLOVÁK KRÓNIKA Csehszlovákia felszabadulásának 20. évfordulójáról a budapesti Kossuthrádló is méltón megemlékezett. Május 3-tól május 9-ig megrendezték A Csehszlovák kultúra hetét, melynek keretében többek között megrendezték a Cseh Filharmonikusok hangversenyét és a Prágai jazz fesztivált, Smetana, Dvoŕák, és Nedbal műveket, valamint Prágai zenei magazin címmel egyórás összeállítást sugároztak. Az utóbbi adás történelmi sétára invitált. Színes műsorban kiváló csehszlovák művészek mutatták be Prága zenei életének múltját és jelenét. A Csehszlovák Kultúra keretében elhangzott mindegyik műsorszám élményt jelentett. A legszívesebben mégis a győzelem napján a Csehszlovák krónika címmel közvetített hetvenperces adásra emlékezünk. A műsort szerkesztő Ritter Tibor és a riporter: Kolek Vera és Szatmári Ilona a Csehszlovák Szocialista Köztársaság hétköznapjainak egy-egy pillanatát örökítette meg. A mintegy harminc, kivétel nélkül jól sikerült, rövid, de lendületes és kifejező „hangos fotók" Kassától — a Tátrán és Prágán keresztül — Karlovy Varyig „feltérképezték" és bemutatták egyre épülő és szépülő országunkat. A riporterek Jártak a Kelet-szlovákiai Vasműben, a tátrai hegyiszolgálat veteránjánál, a brnói házásságköz-vetltőben és egy prágai kísérleti Intézetben. Megismerkedtek a bratislavai Mlhály-kapu varázserejével, vendégei voltak a legnépszerűbb csehszlovák sanzonénekesnőnek, és a most épülő brnól operának. Karlovy Varyban ittak a szerelem forrásának vizéből, művészekkel, tudósokkal beszélgettek, és találkoztak a prágai felkelés öreg rádiósával. Ezenkívül még számos hangképben adtak hírt élményeikről, benyomásaikról. A Csehszlovák krónika eleven, friss, pergő és igen ötletes riportokkal, interjúkkal Csehszlovákia mai életét Ismertette és mutatta be. Az adás nekünk is sokat mondott. Tartalmi gazdagsága mellett dicsérendő az is, hogy a műsor végig érdekes, élvezetes volt. A Csehszlovák krónikával az utóbbi évek egyik legsikerültebb riportösszeállítása hangzott el. Sajnos, a Csehszlovák Rádió magyar adásában az utóbbi napokban nem hallottunk kiemelkedő adást. Meg kell azonban említenünk a most vasárnap a Jókai-napok alkalmából Komáromban rendezett ünnepi akadémiáról közvetített közvetlen műsort. Az adás jól szolgálta a hallgatók gyors és igényes tájékoztatását. Ilyen helyszíni közvetítéseket máskor ls szívesen hallgatnánk. (b) Gyermekotthon vagy szükségmegoldás A novákyi Béke bányában a hidraulikus dúcolás bevezetésével háromszorosára növelik a termelést. Képünkön: Alois Országh, a negyedik 'ejtési szakasz szerelőcsoportjának vezetője, munka közben. ICTK — St. Petráš felvétele) A TÁRSADALOM vállalja a felelősséget az árva ós elhagyott gyermekek sorsáért, vállalja az anyagi és erkölcsi kötelezettségeket, amelyek alól a szülők sok esetben igyekeznek kibújni. A nemzeti bizottságok illetékes dolgozói nem hivatali teendőnek tekintik a hatáskörükbe tartozó gyermekotthonok ügyeinek intézését, hanem minden másnál fontosabb szülői gondnak. S azok, akik vállalják a gyakran amúgy is ingadozó, recsegőropogó családi fészekből kipottyant és a szülői szeretetet oly keservesen nélkülöző összekuszált életű gyermekek nevelését — áldozatkészségben neon ismernek határt. Végtelen türelemmel, nagy-nagy szeretettel közelednek a gyermekekhez, hogy csalódott kis lelkük békéjét, érzelmi egyensúlyukat téglát téglára rakva újból felépítsék. Egyszóval a társadalom összefog, hogy az elveszett családi otthont pótolja. Teljesen sohasem pótolhatja, legfeljebb egy másik család, mondjuk az örökbefogadás esetén. Deh-át nem mindenkire mosolyog rá a szerencse. Marad az állami gyermekotthon, amely Igyekszik a társadalom jóvoltából a gyermekek testi, szellemi és érzelmi fejlődéséhez szükséges feltételeket biztosítani. Ügy biztosítani, hogy az a lehető legnagyobb mértékben megközelítse a családban növekvő gyermekek feltételeit. Az intézetben nevelt gyermekek ruházata, felszerelése semmiben sem marad el egy jó sorban élő család gyermekének holmijai mögött. S hogy értelmi és érzelmi oldalról ls megkapják, amit a sors, vagy amit a szülök megtagadtak tőlük, arról szakképzett pedagógusok, feleiősségüket mélyen átérző nevelők gondoskodnak. ELŐFORDULHAT azonban, hogy a jólétet, a gondoskodást, a szeretetet, az oktatást biztosító társadalmi láncolat egyetlen láncszeme nem illeszkedik helyére, s akkor mindez az anyagi áldozat, jó szándék, törekvés és igyekezet sem hozza meg a kívánt eredményt. Ilyesmivel találkoztam Košicén a Nižná Ovrat 22 szám alatti gyermekotthonban, ahol 32 óvodáskorú gyermek ellátásáról, neveléséről gondoskodik Vilma Koštáková, a gyermekotthon igazgatója. Vágya, hogy kis védenceinek nyugodt, kellemes légkört teremtsen, olyan otthont, ahol szellemi és érzelmi fejlődésüknek semmi sem emel gátat. Sajnos azonban a legnagyobb erőfeszítések árán sem sikerül közelebb jutnia vágya megvalósulásához, azon egyszerű oknál fogva, mert ez az épület nem felel meg céljának. Valaha ugyanis családi villának épült. Az épületben oly szűkösen állnak 'iely dolgában, hogy az adott körüluények között képtelenség betartani i pedagógiai, sőt mi több, a higié•ilaí előírásokat ls. Hiá>ba az igazgató és a nevelők jóakarata, hiába az áldozatkészség, ha ez a mindennapi ap ró, Idegeket ölő szélmalomharcban fecsérlődik el. Az épület nem alkalmas a gyermekotthon céljaira, sőt mi több, mai állapotában — /'!anyhálózata miatt — életveszélyes. Van erről hivatalos irat több is, hiszen az igazgatónő már évek óta kopogtat az illetékesek ajtaján, segítséget kérve. Többféléi érkeztek már látogatók az intézetbe, hogy meggyőződjenek a tényállásról. Csak onnan, ahonnan az intézkedést várni lehetne, a járási nemzeti bizottságtól nem jön senki. Az egyetlen Instancia, amely hallgat, holott a társadalom éppen reá ruházta az Intézkedés jogát, tehát a közvetlen felelősséget. Feltételezhetően Itt sem közönyről van szó, inkább arról, hogy nem olyan egyszerű ma ebben a kelet-szlovákiai metropolisban megfelelő toüjetet találni a gyermekotthon résiére. NEM EGYSZERŰ, de lehet. "Sőt" a KNB iskolaügy! osztálya szerint a Hernád-part szomszédságában áll az a kertes ház, — évek óta az iskolaügy tulajdona — amelynek első és második emeletén jelentéktelenebb befektetéssel, csekély átalakítással nem 32, de 45 gyermeket lehetne jó körülmények között elhelyezni. A bökkenő az, hogy néhány cserelakást kellene az ott lakóknak adni. Évek óta húzódik ez az ügy, kapott azóta a JNB iskolaügyi osztálya lakást, de azokat elsősorban a tanítóknak osztja ki. Aki közelebb ül a tűzhöz, az melegszik? A gyerekek nem járnak követelni... Nekik természetes, hogy egy 20 négyzetméter területű szobában tizenhatan alszanak, hogy a játszóteremben ebédelnek. Az ebéd ízletes, s nem is sejtik, milyen nehéz körülmények között készül. De az nem mindegy már nekik sem, hogy a játékokat a szekrényből elő sem szedhetik, mert nincs hol játszani velük. Arról nem is beszélve, hogy végképp elképzelhetetlen, hol lehetne itt az otthonra emlékeztető egyegy nyugodt sarkot biztosítani a gyerekeknek. EZ A GYERMEKOTTHON csak szükségmegoldásnak tekinthető s a járási nemzeti bizottság illetékes osztályának a feladata, hogy a gyerekeket ebből a környezetből kiemelje és olyan otthont teremtsen nekik, ahol, ha nem is tudjuk a családot, az anyai szeretetet pótolni, legalább biztosíthatjuk az eredményes nevelés nélkülözhetetlen feltételeit. SKALINA KATALIN DIVATBEMUTATÓ a YKUS fennállásának 15. évfordulóján A bratislavai VKUS fennállásának 15. évfordulója alkalmából május 21 -22-én nagyszabású divatbemutatót rendez a Kultúra és Pihenés Parkja helyiségeiben. Az említett napokon 19,30 órai kezdettel női-, férfi- és gyermekruhákat, kabátokat, valamint fehérneműt mutatnak be. Az üzem dolgozói 15 év alatt klma- • gasló munkaeredményeket értek el. Ennek elismeréseként több ízben elnyerték a Nyugat-Szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság vörös zászlaját, 1964-ben pedig a Szlovák Nemzeti Felkelés Üzeme megtisztelő címet. Az Idei május 9-1 ünnepségek alkalmából az „Országépítési érdemekért" kitüntetést kapták 1965. május 19. * ÜJ SZŐ 5