Új Szó, 1965. május (18. évfolyam, 119-149.szám)

1965-05-15 / 133. szám, szombat

AZON A NAPON, amikor Dusán reggel felM ébredt, apu és anyu az ablaknál álltak ás egymás kezét fogták. — Hát, ti nem aludtatok? — kérdezte Dusán. — Nem, nem aludtunk — hangzott a válasz. — Na, ez szép dolog — fakadt ki felháborodva. — Engem meg nyugodtan aludni hagytok... Odakinn motorok zúgtak, Dusán pedig újra kérdezett: — És egészen felszabadultunk? — Egészen — felelte anyu. Arca ünnepélyes volt, Dusán még sohasem látta ilyen szépnek. E májusi nap délelőttjén, a kis fehér ház kertjében virágba borult a két cseresznyefa, és az ablak alatt mintha rózsaszínű fény gyúlt volna ki. Azután még valami szokatlan történt, a család bort ivott. Ezúttal egyébként ismét kiderült, hogy Dusán alapjában véve nem egyenrangú személy ebben a házban, mert kis poharába csak vizet töltöttek, és apu is csak bátortalanul próbálta azt a nézetét hangoztatni, hogý egy ilyen napon talán Dusán is megkóstolhatná a bort, annál is inkább, mert a bor tudvalevőleg vitaminban gazdag ital. A vége mégis az lett, hogy Dusánnak vfzzel kellett koccintania. Hiszen még a bor is, amit ittak, öregebb volt Dusánnál: tizenhárom esztendős, Dusán meg csak öt. Nem volt mit tenni ihat még majd eleget... A kis fehér ház előtt, az országúton egész délelőtt vonult a porlepte, nehéz gépkocsioszlop. A teherautókat zöld ágak borították, de azt senki sem tekintette katonai álcázásnak. Inkább úgy tűnt, mintha a tavasz tartaná bevonulását: három tonna zöld gallyal minden gépkocsin. Micsoda napi Délután megérkezett a tábornok. Váratlanul egy autó állt meg a kis fehér ház előtt, és kiszállt belőle három férfi. Mikor átmentek a kerten, egyikük végighúzta arcán a rózsaszínű cseresznyefaágat és megszagolta a virágot. Mint utóbb kiderült, éppen ez volt a tábornok. Szürke prémkucsmát viselt: mikor Dusán ezt meglátta, még a szívverése is elállt. Mert tudvalevő, hogy elég, ha az embernek Ilyen magas sapkája van, és akkor már tábornok. A tábornok aludni kívánt. Borzasztó fáradt volt, a szemhéjai kezdtek lecsukódni. Egy kicsit szomorúan ivott a borból, amit apu remegő kézzel tett elébe, egészségére kívánta anyunak és rámosolygott Dusánra. — Szép itt nálatok, — mosolygott a tábornok ŕ-' virágzik a cseresznye ..-. Aztán meglátott az ablak alatt két bokrot, és megkérdezte: — Az ott, mi? — Törökorgona — mondta apu büszkén, mert kertész volt. A

TÄBORNOK szemhéja lecsukódik, a feje meg egyenesen előrebillen. De mindig felemeli, és amikor a szeme találkozik valamelyik kísérője tekintetével, egy kicsit elpirul. Mert még egy tábornoknak sem illik aludni, ha társaságban van. De hát ez rendkívüli eset volt. Végül a kísérő is elszégyellte magét, felállt és így szólt: — Ne haragudjanak, kedves barátaink, szívesen üldögélnénk itt magukkal, de sok a dolgunk — hiszen háború van. Van azonban egy kérésünk, kedves barátaink. Fektessék le a mi tábornokunkat... Itt csend van, csak a kert susog. Nem aludt már három éjjel... És amenynyire lehet, ügyeljenek, hogy mindenütt csend legyen. Katonásan búcsút vettek, a tábornoknak pedig ezt mondták: — Itt most estig jól kialussza magát, tábornok elvtárs. Este megyünk tovább. Egy kissé bűntudatosan mosolyogtak, aztán elindultak. Apu meg anyu mindebből csak egyet értett: hogy a tábornok aludni akar. Ez csak ült a széken, a fejét a tenyerébe támasztotta. Az arca szürke volt és sovány, a halántéka ezüstporos az évektől. Száját megnedvesítette a borospohárban, és lassan ivott egy keveset. Olyan fáradt volt, hogy a bor megkeseredett a szájában. A gyönyörű sapka az asztalon feküdt, és mikor senki sem nézett oda, Dusán egy egészen kicsikét megsimogatta. Mint a selyem, olyan volt. Ha az embernek ilyen sapkája van, akkor már tábornok. A puha, virágos díványra ágyaztak a tábornoknak. Csak a csizmáját vette le, majd cigarettára gyújtott. Az ablak nyitva volt, a párkányon egy vékonyka zöld fűszál feküdt. A tábornok eltűnődött, vajon honnan kerülhetett a fűszál a párkányra. Az éjjeliszekrényen egy könyv feküdt. A tábornok belelapozott, versek voltak, Idegen nyelven. Az egész házban lábujjhegyen jártak. Anyu a konyhában egy kicsit zörgött a tányérokkal, és apu keserűen kifakadt ellene. — Az ördögbe ls — mondta apu — nem tudsz egy pillanatig csendben maradni? A tábornok az óra ketyegését hallgatta ebben az idegen házban, és hunyorgó szemmel nézett ki az ablakon a langyos tavaszi délutánba. A kerítésen feketerigó ugrált, de a tábornok nem volt biztos benne, hogy amit rigónak néz, valóban rigó-e. Nagyon hasonlított a kurszki rigókhoz, — a tábornok Kurszkban született és pontosan úgy is fütyörészett. Dusánról mindenki megfeledkezett. (Kosík József rajza) EGYEDÜL VOLT, nagyon szomorú, ezért elhac tározta, hogy meglátogatja a tábornokot. Mint Illedelmes és jólnevelt kisfiú, halkan kopogott az ajtón. — Tessék bejönni — mondta a tábornok. Dusán belépett. Apró, de határozott léptekkel közeledett a virágos pamlaghoz, ahol a tábornok pihent. Aztán megállt és megkérdezte: f— Alszol? A tábornok bólintással jelezte, hogy Igen alszik. — Dehogyis alszol — mondta Dusán —, hiszen látom, hogy ébren vagy. — De alszom — mondta a tábornok, és egészen behunyta a szemét. — Nézd csak — mondta Dusán —, én nem akarlak zavarni... Ha aludni akarsz, csak mondd meg... Akkor mindjárt elmegyek. Na, menjek? A tábornok nem válaszolt, biztosan nem értett csehül. — Idefekszem melléd «= mondta akkor Dusán —, hogy ne kelljen fölkelned ... így ls lehet játszani, és föl sem kell hozzá kelni. — Mi? — kérdezte a tábornok nagyon csodálkozva. — Idefekszem melléd — mondta Dusán, és szépen lehúzta a cipőjét. A jelek szerint a tábornok megértette Dusán szándékát, mert helyet csinált maga mellett, aztán gondosan, állig betakarta Dusánt. így feküdtek és halkan lélegeztek. A tábornok magához szorította Dusán sovány kis testét, és egyszerre úgy érezte; csendben ringatózik valami csöndes, széles víz fölött, a viz csillog, s borzolja a szél, sűrű zöld fűzfaágak hajolnak föléje, és valahol messze leányok énekelnek a parton. Ügy látszik, még nem ébredt fel egészen. A fiú kis keze az állán kaparászott: — Alszol? — Dehogy — felelte halkan a tábornok. — Nem alszom, kisfiam. S

ZOROSAN FEKÜDTEK egymás mellett, és a tábornok érezte egy cseh kisfiú szívének verését. Aztán Dusán meglátta a tábornok prémkuc* máját az éjjeliszekrényen. Olyan nagy gyermeki vágyódás fogta el, amely elől nem lehet mene külni. De nem is küzdött ellene. Megrántotta a tábornok kabátujját, és így szólt: — Ide hallgass: szeretném kölcsönkérni a sapkádat egy kis Időre. Felteszem a fejemre, és akkor ketten leszünk tábornokok. Mögöttünk pedig jön az egész Vörös Hadsereg. A tábornok figyelmesen hallgatta, gondolkozott egy kicsit, majd így szólt: — Helyes. De félek, nagy lesz neked. — Az nem baj — mondta Dusán. — Nem ez a fontos. Tábornokoknál csak az a fontos, hogy legyen sapkájuk... A tábornok nem szólt többet, de segített Dusánnak felvenni a kucsmát. A fiú szőke feje csaknem teljesen eltűnt benne. — Mögöttünk pedig jön a hadsereg — folytatta Dusán egy kissé álmos hangon, és ásított. A tábornok arca szinte kigyúlt. — Jön bizony, jön. így beszélgetett a két tábornok. A kucsma borzasztóan melegített, Dusán arca egész piros lett Mélyen, egyenletesen kezdett lélegzeni, majd a bal oldaléra fordult, ahogyan aludni szokott. A tábornok megkérdezte: — Alszol? Alszom — felelte Dusán, majd hozzátette: — Hát te? — Én ls — válaszolta a tábornok. Aztán csendesen felkelt, és hosszú léptekkel fel-alá járt a szobában. Cigarettázott. Leült a kis kerek asztalhoz, bőrtarsolyából fényképet vett elő, nekltámasztotta a magas kristály hamutartónak, és nézegetni kezdte. A kép egy asszonyt ábrázolt virágos szoknyában, az arca keskeny volt és kicsi, fekete haja kontyba csavarodott a nyakszirtjén. Mellette rövidruhás kislány, dundu lábak, nagy, álmatag szemek. Sokáig, talán két, három óra hosszat ült fgy a tábornok. Az asztal üveglapján visszatükröződött a májusi tavaszi égbolt: úgy suhant el az őszülő férfi szeme előtt, mint egy végtelen kék folyó, amelyen fehér felhők a kis szigetek. így suhant el előtte az élet. M

IKOR MEGHALLOTTA, hogy az ablak alatt megáll az autó, rendbe hozta magát, és megfésülködött. Egészen géples mozdulattal nyúlt a sapkája után, amikor észrevette, hogy a fénylő szürke felület úgy mozog, mint valami furcsa kis állat. Mikor Dusán édesanyja bekopogott, a tábornok azonnal feléje indult, és ujját a szájára tette. Aztán egészen komoly, szinte szigorú arckifejezést öltve, fejével a virágos pamlag felé Intett. — Üristen — suttogta rémülten az asszony —, Dusán... Hogy került oda? Felgerjedt benne az Igazságos anyai harag, de a tábornok nyugodt, kék szeme láttán elszégyellte magát. '<-> Szereti a gyerekeket? — kérdezte. Aztán mosolyogva: — Szintén családos ember? — Nem — felelte a tábornok rekedten, szinte durván. És a szemébe nézett az asszonynak. Az asszony szeme tele lett könnyel. Remegő, elcsukló hangon suttogta. — jaj, istenem, a végén még itt felejti a kucsmáját. Hiszen ott van a Dusán fején. É

S MÁR I^NDULT IS a virágos pamlag felé, de a tábornok egy kézmozdulattal visszatartotta. — Minek ébresztené fel mondta. Kicsi még, hadd aludjon. Majd elküldök a sapkámért. Ügyis nagyon melegem van benne — hiszen már itt a tavasz... Majd elküldök érte. A viszontlátásra! De nem küldött érte soha. Bizonyosan szerzett egy másikat. Fordította: FALVAI ALFRÉD Film • Április nagy eseménye Jean Renoirnak „A játékszabályok" című filmje, mely sok viszontagság után csak most kerUlt teljes terjedelemben bemutatásra. Az 1939-ben befejezett filmet a producerek először alaposan megnyirbálták, majd a cenzúra betiltotta. A véletlennek és két filmbarát álhatatosságínak köszönhető, hogy a filmet hosszú évek után sikerült ismét teljesen összeállítani. A film látszúlag könnyed cselekménye mögött mély bírálat rejlik: a burzsoá életmód „játékszabályai" hazugságon alapszanak. A francia filmművészet e remekművének Renoir a forgatókönyv-írója és rendezője, a párbeszédek szerzője, valamint a film kommentátora is. 0 Claude Aulant-Iara ..Egy orvosnő naplójából" című filmjével ismét „tilos'' témához nyúlt. Szinte hallatszott a cenzúra fogcsikorgatása! A film a terhesség művi megszakításának és a fogamzásgátlásnak kényes kérdésével foglalkozik. • René Allio A méltatlan öreg hölgy című filmje Brecht-átdolgozás, Szórakoztató módon ostorozza a régi előítéleteket Aliiénak ez az első filmje, és bátran állíthatjuk, hogy sikerült mű. A főszerepet Sylvie, egy 72 éves színésznő mesterien alakítja. Első nagy filmszerepe ez, és bátran mondhatjuk, hogy nyitva áll előtte a jövő. Televízió Az ORTF igazgatósága és a legjohb televíziós riporterek között támadt viszály miatt áprilisban nem kerttlt sor figyelemre méltóbb adásra. Hogy boszszút álljon a teleriporterek sztrájkjáért, az ORTF betiltotta a kitűnő és rendkívül népszerű „Kamerával az idők nyomában" című sorozatot, melynek Stellio Lorenzi, harcos szakszervezeti tag a szerzője. Ez tulajdonképpen felmondásnak minősíthető. Viszont a teleriporter barátai: a legjobb szereplők és műszaki dolgozók szolidárisak Lorenzivel. Ezért ha a kenyértörésre kerülne sor, az a televíziós társaságnak jelentene veszteséget Revüszínházak 0 Gilbert Becaud Moszkvába utazott vendégszereplésre. Vajon ott ls sikert arat-e majd a Nathaliájával? Őszintén reméljük. A tavaly Franciaországban szárnyra bocsátott számtalan szép sanzon közül e bájos dalt kedvelte meg a legjobban a nagyközönség. • F.nrico Macias, a „feketelábasok" (Algériai repatriánsok dalnoka) most az Olimpiában lép fel. Valóban tehetséges ifjú, nem a ,,yé-yé"-k fajtájából valő (Beatles utánzó, fiatal sanzon-„sztárok", akik főleg közepességgel tűnnek ki). A száműzöttek honvágya szól dalaiból, ám neheztelés nélkül énekli meg a visszatelepültek bánatát. 0 Ugyanebben a műsorban lép fel Gigllota Cinquetti, aki tavaly elnyerte az Eurovízió nagydiját. Bájos hangja van. Festőművészet Realitás Nouvelles (Üj realitások) a címe a Modern Művészet Múzeumában megnyílt, absztrakt művészeti kiállításnak. Az irányzat úttörőinek és új híveinek műveit mutatja be. A kiállítás a hozzáértőknek élvezetes és hasznos látványt nyújt. 0 A Cercle d'Art kiadásában Picassomüvek reprodukcióinak figyelemre méltA gyűjteménye jelent meg. X kísérő szöveget „Picasso és modellje" címmel Héléne Parmelln írta. Hanglemezek A Chant du Monde hanglemez-kiadóvállalat Beethoven-trio sorozatot adott ki. A triók előadói josef Páleniček (zongora), Alexander Plocek (hegedül és Sáša Veütomov (gordonka) cseh zeneművészek. Világkörüli útja utám az első szlovák opera, Eugen Suchoň nemzeti művész örvénye ismét megjelent a Szlovák Nemzeti Színház színpadán mint a színház fennállása 45. és hazánk felszabadulása 20. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségek egyik rendezvénye. Felvételünkön az opera egyik jelenete. (J. Herec felv.) Ceruzajegyzet Az utazásról A XX. század emberét én titokban utuzó embernek nevezem. Tehát: nem csak „homo sapiens", nem csak „a világűr meghódítója", nem csak „az atomkor gyermeke", hanem elsősorban és mindenekfölött: utazó ember. Kinek lehet ez ellen kifogása? És ha van, meg tudja-e elfogadható érvekkel idokolni? Utazunk munkahelyünkre és viszsza, utazunk tanfolyamokra és szemináriumokra, konferenciákra és labdarúgómérkőzésekre, kirándulásra és üdülésre; utazunk a szülészeti klinikára és a krematóriumba. Utazunk hivatalosan és privát alapon, üzleti célzattal és tanul mányi szándékkal, pénzért és potyán; gépkocsin, autóbuszon, vonaton, hajón, repülőgépen, űrrakétán és gyalog... Utazunk, utazunk ... Tarisznyánkban füstölt szalonna és vöröshagyma, zsíros kenyér, kolbász, töpörtyűs pogácsa. Szemünk körül az álmatlanság bordó karikái. Szánkban cigaretta. Krákogva, elszántan pusztítjuk tüdőnk gyönyörű lombjait, idegeink pókhálórendszerét, elkeseredve lüktető konok szívünk. Ácsorgunk tetőtlen buszmegállókon, sivalkodó szelekbe harapunk, kormos pályaudvarokon várjuk a csatlakozást és a jószerencsét. Sorba állunk: sörért és borért, újságért, menetjegyért, füstölt halért, pincérnők röpke mosolyáért. Utazunk ... Hangosan, sípolva lélegzünk, mint az asztmás mozdonyok. Reflexeink lusták, gondolataink tagoltak és szerteágazók, mint a vas- és országutak. Meglepő módon mégis sokat beszélünk: gondolatainktól függetlenül. Az utóbbi Időben mintha némileg nagyot hallanánk ... I Talán a zaj okozta: a dörgő motorok, a talpfák csattogása, kerekek, fékek csikorgása. A szelek zúgása, a ritka magaslati levegő, a súlytalanság. Főképp az utóbbira gya nakszom. — Prémiumot kaptam, — dicsekszem. Ha nem jönnek rá, szerencsés ember vagy...! ... És így tovább. Mindennek a fonákját halljuk, értjük. Ingerültek vagyunk a folytonos helyváltoztatások miatt, s Ingerültségünkben hadat üzenünk a vllágmindennségnek, de legelsősorban is Földünknek, amely már régen nem kering a Nap körül •—- csupán mi forgunk rajta eszelősen körbe-körbe. Nem tudom, hányan lehetünk: hivatásos bolygók, sápadt planéták, Ideges, tarisznyás szputnyikok, el-eltűnők, szabályos és szabálytalan Időközökben vissza-visszatérők, csak azt tudom: iszonyúan harangszunk a mozdulatlanul szalutáló állomásfőnökökre, a fehér kesztyűben darvadozó forgalmistákra, íróasztalukon bóbiskoló hivatalnokokra, a pöffeszkedő Napra, s minden hasonló, kiegyensúlyozott, kispolgári állócsillagra. Lábunkat hosszan elnyújtjuk a lócák között, elbóbiskolunk, álmunkban zúgó erdőben, tömött lombú fák alatt heverészünk)i vadvirág- és szamócaillatban; csikorgó foggal ébredünk, halántékunk mögé költözött sz egész rendező pályaudvar, tarkónk alatt mozdonyok pöfékelnek, villamosok csörömpölnek, szuperszónikus gépek húznak át nyúltagyunkon, mígesak az egész XX. századbeli technikai civilizációt nyakon nem öntjük a tarisznyából előráncigált, hazai kisüstivel, s tűrhetően langyos pilzeni tizenkettessel. Utazunk: a világ minden égtája felé és vissza. Kontra-rekontra. Hány tonnányi kártyát koptatunk el naponta, hetente — ki tudja? Szemünk véresre marja a füst, fogainkat kávébarnára festi a nikotin, étvágyunkat elmossa a pálinka, a bor, a sör, arcunk ráncosodik, ereink meszesednek, ízületeink ropognak. Vajon nincs egy fix pontja a világnak, amibe megkapaszkodhatnánk? Van, vagy nincs: egyre megy. Hh valaki megkapaszkodik, megállapodik: új utazó jön a helyébe. tgy van az, hogy: „Mégis mozog a Föld... 1" ZS. NAGY LAJOS Ül SZÖ 8 * 1905. május 15.