Új Szó, 1965. április (18. évfolyam, 90-118.szám)

1965-04-01 / 90. szám, csütörtök

A kocsmai virtuskodás következményei § A rosszul értelmezett vir­tus alkohollal felfokozva már Igen sok ba] és sze­rencsétlenség okozója volt. Különösen falun gyakori Je­lenség, hogy a sérelmek, vi­ták, nézeteltérések alkalmával az el­ső „érv" az ököl, a következő pedig a bicska. Felsöszelin a múlt év november 28-án késő délután a büfében össze­szólalkozott két falubeli: Takács és Füszek. Borgőzös fejjel valamilyen régi ügyet elevenítettek fel, és csak­hamar egymás kabátjának hajtókáját markolászták. A 30 éves Szabó Zoltán barátja segítségére sietett, és mivel ketten voltak, „érveik" erősebbeknek bizonyultak — és daganatokat okoz­tak Takács Vilmos arcán. Az 52 éves Takács bicskát rántott, erre azonban már mások is közbeléptek, a veszé­lyes fegyvert kicsavarták a kezéből, és kitessékelték az utcára. Az incidensnek talán nem is lett volna komolyabb következménye, ha pár órával később ugyanazok nem ta­lálkoznak ismét a falu vendéglőjé­ben, és ha Takács időközben nem kapta volna vissza a bicskát. Amikor Szabót meglátta, vére felforrt az őt ért megaláztatás miatt, és azonnal köte­kedni kezdett. „Meglátod, olyan kicsi leszel, mint egy törpe" — kiáltott oda izmos, jól megtermett ellenfelé­nek. „Amit kaptam, kibírtam, de amit te kapsz, azt nem bírod ki". Szabó nem tartozott a gyáva fér­fiak közé, és amikor Takács egyre szólítgatta ki a folyosóra „egy kis beszélgetésre", nagyobb erejében bíz­va hajlandőank is mutatkozott vol­na elfogadni a kihívást. „Nem félek tőled, de nem megyek ki, mert bics­ka van nálad". Takács odadobta a kabátját a kö­rülöttük összegyűlt emberek elé, hogy nézzék meg, van-e nála kés. Amikor senki sem mozdult, kiforgatta zsebeit, majd mindketten a söntés melletti szűk folyosóra mentek. Hogy mi játszódott ott le, azt pontosan nem lehetett megállapítani, minde­gyik a másikat nevezte támadónak. Amikor azonban egy tompa dobba násra az emberek odafutottak, Ta­kács kezében bicska volt, Szabó pe­dig a földön feküdt, nyakából ömlött a vér. Szerencsére azonnal sikerült orvost keríteni, perceken belül mentőautót is, és az életveszélyes állapotban le­vő Szabót Idejében kórházba szállt tották. Csak a gyors orvosi segítség nek volt köszönhető, hogy nem vér zett el, gyógyulása így is három hó­napig tartott. Az orvosok megállapí tották, ha a kés egy centiméterrel mélyebbre hatol, azonnali halált okoz. Orvosi beavatkozás nélkül negyed órán belül sérülésébe belehalt volna. Takács Vilmost gyilkossági kísérlet címén bíróság elé állították és a fa­luban megejtett nyilvános tárgyaláson a galántai járásbíróság büntető ta­nácsa 11 évi szabadságvesztésre ítél­te. Fellebbezését a napokban tárgyal­ta Bratislavában a kerületi bíróság, és az ítéletet másodfokon is megerő­sítette. Az ítélet kétségkívül szigorú, de a bűncselekmény is rendkívül súlyos volt, hiszen csak a szerencsés vélet­lennek köszönhető, hogy nem köve­telt emberéletet. Jó lenne, ha ez az eset tanulságul szolgálna azoknak a hevesvérűeknek, akik vélt vagy igazi sérelmeik megtorlása esetén nem riadnak vissza a vérontástól sem. (—kgy—) Új utazási iroda Starý Smokovecen megnyílt a ČEDOK új, reprezentatív utazási Iro­dája, amelyet elsősorban a külföldi vendégek iginyeinek kielégítésére lé­tesítettek. Az utazási irodában, elte­kintve az elszállásolástól, közös és egyéni kirándulásokat szerveznek, kí­sérőket biztosítanak a hegyek látoga­tóinak, gondoskodnak a fürdőhelyek és Idegenforgalmi gócpontok közötti folyamatos közlekedésről, valamint felvilágosításokat nyújtanak az érdek­lődőknek. (tä) APRÓHIRDETÉS ÁLLÁS • Pamiatkostav Zilina üzembővt­téssel kapcsolatos munkára szak­munkásokat vesz fel: Jelentkezhetnek építőmunkások, kőművesek, festők és mázolók, bádogosok, padlókirakók. Lakóházak, várak, kastélyok és hasonló épületek tatarozásáról van szó. Jelentkezni lehet írásban az üzem igazgatóságánál, ahol az ér­deklődők bővebb felvilágosítást kap­nak. Cím: Krajský podnik pamiat­kovej údržby, Pamiatkostav, Brati­slavská cesta 45, Žilina. UF—014 • „Szép környezetben — Jó kere­set". Ügyes, dolgos lányok és asz­szonyok, 16 évtől 30-lg, jelentkez­hetnek munkára a „SEBA" n. p. Tanvald fonógyárban. A munka könnyű és érdekes. Lakás hajado­noknak és gyermekteleneknek van. Jelentkezni lehet írásban ezen a címen: Ernest Král, Levice, Mali­novského 15. UF—019 VEGYES • Egy eltévedt tisztavérű vadász­kutya után tulajdonosa az alábbi cí­men érdeklődhet: Vojtech Szladky, ul. Krajná, Kolárovo, okr. Komárno. 0—012 Kosztolányi Dezső, a Nyugat nagy nemzedékének tagja, 80 éve született. Verseiben, regényeiben, elbeszéléseiben nemcsak a magyar nyelvnek és művészi szerkesztésnek mestere, hanem az ember- és lélekábrázolásnak is. Műfordítói munkássága is igen jelentős. Születésének évfordulója alkal­mából egyik novelláját közöljük. Ä keleti villámvonaton robogtam — mesélte Esti Kornél — haza­felé, forró -lyáron. Abban az első osztályú, elfüggönyö­zött fülkében., melyben ültem, kívülem még három nő utazott, három török nő, három ízig-vérig modern török nő, fátyol és előítélet nélkül: az akik a nyugat-európalak felnőtt tár­saságában is megértetik magukat, s mindenütt otthonosan mozognak, ér­vényesülnek. Ogy rémlett, az volt a becsvágyuk, hogy komolyan vegyék őket, és nyugat-európaiaknak tartsák. Értésükre akartam adni, hogy talán kissé túlbecsülik Nyugat-Európát, s öreganya, az anya és egy tizenötéves hogy én a nyugat-európai műveltség­kislány, akit Kücsüknek hívtak vagyis Kicsinek, Kicsikének. Sokáig gyönyörködtem ebben a bájos családban. Az öreganya, az anya s a kisleány úgy ke­rülta itt együvé, egymás tő­szomszédságába, mint némely alpesi hegyeken a Tél, a Nyár és a Tavasz. öreganyó, egy nyolcvanéves, szikár matróna, fekete ruhá­ban aludt a pamlagon, nyakán óriás fekete gyöngyekkel. Al­mában törökül beszélt. Kezét, a lilás erektől puffadozó, ráncos kezét néha idegesen arcára emel­te, hogy eltakarja vele, mert ő az élete nagyobb részében még fá­tyolt hordott, s még álmában is érez­hette, hogy arca illetlenül meztelen. Annál modernebb volt az anya. Szinte tüntetett haladottságával. Ha­ját, mely valaha hollófekete lehetett, szalmasárgára festette. Közvetlen volt. Egyik cigarettáját a másik után szívta. A kalauzzal, aki belépett — demokratikusan —, kezet fogott. Egyébként Paul Valéry legújabb köny­vét olvasta. Kücsük olyan volt, mint egy mézes rózsaszínfehér cukrászsütemény. Ró­zsaszín selyemruhát viselt, s arcocs­kája olyan fehér volt, mint a tejhab. Az ő haja is festett volt, szalmasárga. Minden tekintetetben az anyja tanít­ványának látszott. Majdnem szégyell­te, hogy törők. Csak a piros bőrpa­pucs árulta el azt, melyet fölvett a vonaton, meg az a rengeteg rózsa­csokor, melyet magával hozott, az a sok égőpiros, vérző konstantinápolyi rózsa, mely hajnal óta illatozott eb­ben a fülkében, mint egy kertben, az tán az angóramacskája, mely alá tö­rök szőnyeget teregetett, a kék szemű, süket angóramacskája, melynek álma fölött gyöngéden őrködött. Nekem Mohamed' jutott eszembe, az 5 megindító jóságos profétájuk, aki egy ízben, mikor macskája el­szenderedett a köpenyén, inkább le­vágta köpenye csücskét, semhogy kedvenc cicáját fölébressze. Bécsbe Igyekeztek, onnan Berlinbe, onnan Párizsba, onnan Londonba. Káprázatosan műveltek voltak. A leány a B és C vitaminról beszélt, az anya Jungról és Adlerről, a lélekelem-. zés új eretnek iskoláiról. Minden nyelvet tökéletesen tudtak. Franciával kezdték, a legtisztább Iro­dalmi nyelvvel, majd átcsaptak az ar­got-ra, kisvártatva némettel keverték a szót — a berlini tájszólást a ler­chenfeldi dialektussal váltogatva —, de közben angolul, olaszul is cseveg­tek. Ezzel egyáltalán nem hivalkodó tak. Csak örültek, mint a gyermekek, tői közel sem vagyok úgy elragadtat­va, mint ők. De letettem szándékom­ról. Miért rontsam örömüket? KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: KÜCSÜK Inkább megmutattam nekik nyolc töltőtollam, melyet állandóan a zse­bemben tartok, két aranyzápfogam, melyet szintén állandóan a szájamban tartok, s elhencegtem, hogy magas vér­nyomásom van, ötlámpásos rádióm, kezdődő vesekövem, s hogy több ro­konomnak kivették a vakbelét. Min­denkivel úgy beszélek, amint kell. Ez rendkívül hatott. Kücsük mosolygott, bámult rám a sö­tét tündér szemével, oly becsületes, nyílt őszinteséggel, hogy zavarba ho­zott. Nem tudtam, mit akar tőlem. Eleinte azt hittem, hogy gúnyol. Ké­sőbb azonban megragadta mindkét ke­zemet, s szívéhez szorította. Egy ga­lamb támadhat meg így egy héját. Mindebben nem volt semini kacér­ság vagy romlottság. Azt hittem, hogy művelt, haladott nyugat-európai lá­nyok így viselkednek azokkal a fér­fiakkal, akikkel először találkoznak a vonaton. Ennélfogva én is igyekez­tem úgy viselkedni, amint művelt, haladott nyugat-európai férfiak ha­sonló esetben viselkednek. Édesanyja látta ezt, de nem igen tö­rődött velünk, ö — amint említettem — Paul Valéryba mélyedett. K imentünk a fc'.yosóra. Ott kerge­tőztünk, kacagtunk, szorongató tuk egymás kezét. Később kikö­nyököltünk a vonatablakba. így udva­roltam neki: — Te vagy az első török leány, akivel találkoztam, — mond­tam, mert már tegeztem is —, a leg­első török leány, akivel találkoztam. Kücsük, Kicsi, Kicsikém, szeretlek. Hajdan, az iskolában a mohácsi vész­ről tanultam. Tudom, hogy őseid az én őseim vérét ontották s másfél évszá­zadig tartottak bennünket szégyenle­tes rabságban. Mégis, újabb százötven évig lennék a rabod, a* cseléded, az adófizetőd, édes kis ellenségem, édes napkeleti rokonom. Tudod mit? Kös­sünk békét. Én sohasem haragudtam a te népedre, mert tőle kaptuk leg­szebb szavainkat, azokat a szavakat, mely nélkül boldogtalan volnék. Köl­tő vagyok, a szavak szerelmese, bo­londja. Ti adtátok nekünk azt a szót: gyöngy, és ezt a szót: tükör, és ezt a szót: koporsó. Te gyöngy, mfely lel­kem tükrében tündökölsz, koporsóm zártáig. Érted-e, ha ezt mondom: gyű­rű, gyűszű, búza, bor? Már hogyne ér­tenéd, hiszen ezek a ti szavaitok is, s a betű is, az írás is, amelyből élek. Gyűrűm te, gyűszűm te, tápláló bú­zám, részegítő borom te. Háromszáz­harminc legékesebb szavunkat nektek köszönhetem. Régóta kerestem már valakit, egy törököt, akinek kifejez­hetném érte ©1 nem múló hálámat, s legalább részben visszafizetheném ezt a szókölcsöfit, ietörleszthet­ném ezt a nyelvtörténeti adósságot. így lobogtam, rajongtam, amikor hirtelen egy sötét alagútba fúródott be vonatunk. Kücsük lágyan felém alélt. Én pedig — gyorsan és szilajul — csókolni kezdtem a száját. Ha jól emlékszem, pont háromszáz-: harminc csókot adtam neki. A párizsi Operában a közelmúltban mutatták be Verdi Tosca című operáját a világhírű Maria Callassal a főszerepben. Képünkön Maria Cal­las a bemutató után partnereivel, Renato Cionival és Tito Gobbival. (CTK felvétele) 5. BIZTOSAN HITLER VOLT? De csakugyan teljes bizonysággal lehet-e ál­lítani, hogy a megtalált holttest Hitleré volt? Ogy döntöttek, hogy több irányban tovább foly­tatják a vizsgálatot. A szovjet nyomozók most olyan embereket igyekeztek felkutatni, akik hozzásegíthetnének az utolsó szó kimondásá­hoz. Ezeknek egyike Carl von Eicken tanár volt, az a gégeorvos, aki valamikor Hitlert gyógykezelte. Jelena Rzsevszkaja elbeszéléséből megtudjuk, hová vezettett ez a nyom. ... Végre bejutottunk a klinika helyiségeibe. Ez most polgári kórház volt. A föld alatti he­lyiségek boltíves alacsony mennyezetén álmo­san pislákoltak a gyenge villanykörték. A szür­ke ruhás nővérek fásult arccal, szigorúan és hangtalanul végezték kötelességüket. A komor, nyomasztó hangulatot árasztó szük föld alatti helyiségekben fekvő sebesültek nagyobbára pol­gári személyek voltak, úgyhogy itt a háború­nak — amely csak tegnap ért véget — borzal­mai még lesújtóbban hatottak, mint odakint. Von Eleken professzor is itt volt. Noha a magas, szikár tanárnak szörnyű körülmények között kellett végeznie a munkáját, a legve­szélyesebb és legtragikusabb napokban sem hagyta el helyét, bármennyire is rábeszélték, Ü] SZÖ 6 * 1965- április 1. nem szökött meg Berlinből. Példáját követve a személyzet is helyén maradt. A tanár a kli­nika elhagyott épületébe vezetett bennünket, amelyet az álcázás miatt nagy festékfoltok éktelenftettek. Itt, az ő dolgozószobájában folyt le beszélgetésünk. Igen, csakugyan hívatták Hitlerhez, mert a Führer valamilyen gégebetegségben szenvedett. De ez régen volt, még azelőtt, hogy Hitler ura­lomra jutott volna. Eicken megnevezte azokat az orvosokat, akt az utolsó napokig vele vol­tak, közöttük említette Blaschkének, Hitler személyes orvosának a nevét is. Eicken elintéz­te, hogy kihallgassák azt a diákot, aki Blasch­ke mellett mint gyakorló működött. A fekete tavaszt átmenetit viselő, kalap nél­küli, fekete hajú, kerekképű diák baráságos volt és közlékeny. Beült hozzánk az autóba, és mutatta az utat, Kiderült, hogy tulajdon­képpen bolgár, Berlinben tanult. Itt érte őt a háború, s aztán már nem engedték haza. Az úgy-ahogy megtisztított főútvonalakon a győzelem tiszteletére kis vörös zászlókkal fel­díszített szovjet gépkocsik száguldoztak. Hi­szen május 9-e volt. Végighajtottunk a Kur­fürstendammon. Berlin egyik legjobban kiépült útvonalán. Megálltunk az egyik épségben ma­radt ház előtt. Mielőtt behajtottunk volna a kapu alá, egy alacsony termetű férfit pillan­tottunk meg. Felöltő nélkül volt, s zakója haj­tókáján a gomblyukba vörös szalag volt tűzve. Ez szokatlan színfolt volt — ugyanis ezekben a napokban a feltétlen megadás fehérsége ural­kodott Berlinben. A férfi bemutatkozott: Bruck doktor. Ami­kor megtudta, hogy Blaschke doktort keressük, közölte, hogy a doktor nincs itt, Berlinből Berchtesgadenbe repült Hitler szárnysegédével együtt. Bruck doktor bevezetett bennünket a fogor­vosi rendelőbe. A sokablakos szobában puha fotelek álltak. Hellyel kínált. Megkérdeztük, nem ismeri-e Blaschke valamelyik munkatár­sát. -— Persze hogy ismerem! — kiáltott fel. — tja Kütchen Häusermannra gondolnak, ö itt la­kik, néhány lépésnyire innen. Megkértük a diákot, menjen érte. Kisvártatva magas, sudár asszony lépett be, kék köpenyben. — Kütchen — szólította meg Bruck —, ezek itt oroszok. Megkérdeztük, itt van-e a rendelőben Hitler kórlapja. — Természetesen. Még a fogairól készült röntgenfelvétel is. Az asszony kihúzott egy fiókot, s föléje ha­jolva keresgélt benne. Izgatottan figyeltük a fürge ujjakat. Ebben a fiókban voltak Göebbels és egész terjedelmes családjának beteglapjaí Is. Végül megtalálta Hitler lapját, de a rönt­genfelvételek nem kerültek meg. Kíitchen Häusermann rövid gondolkodás után úgy vélte, hogy a röntgenfelvétel talán Blasch­ke dolgozószobájában lesz a Birodalmi Kancel­lária épületében. Elbúcsúztunk Bruck doktortól és a bolgár diáktól, s most már Katchen Häu­sermannal visszasiettünk a Kancelláriába. Tehát megint itt voltunk. Keresztül átmen­tünk a boltíves előcsarnokon, majd lementünk a föld alatti részbe. A rádióstúdióban, ahol hajdan Göebbels mondotta beszédeit, most egy vörüskatena aludt a szemébe húzott sisakkal. Käthe Häusermann egy kis szobába vezetett bennünket, ahol nemrég még a főnöke — Blaschke tanár tevékenykedett, mielőtt Hitler szárnysegédével elhagyta Berlint. A zseblámpa halvány fénye végigkúszott a fogászszéken, a heverőn és a kis asztalkán. A padlón fénykép hevert: a Führer farkaskutyáját sétáltató szárnysegéd volt rajta. A nyirkos levegőben penészszag terjengett. K. Häusermann segítsé­gével megtaláltuk a Führer fogairól készült röntgenfelvételt, s az aranykoronát is, amely­nek föltevéséhez már nem futotta az időből. Friiz Echtmannt, aki Hitler műfogait csinál­ta otthonában kerestük fel. Az alacsony férfi mintegy harmincéves lehetett. Ogy, mint K. Häusermann, ő is emlékezetből írta le Hitler fogsorát. Amikor azután meg­tekintette a fogakat, teljes biztonsággal felis­merte Hitler fogsorát A férfi egyébként nyu­godt volt A feleségével és kis lányával Ber­linben maradt annak legcsekélyebb reménye nélkül, hogy valamilyen módon kikerülhet a városból. Az utóbbi időben annyi mindent át­élt, hogy már semmi sem tudta kihozni a sod­rából. A Führer, méghozzá a halott Führer egyáltalán nem érdekelte. Amikor azonban Eva Braun fogai kerültek a kezébe, egyszeribe izgatott lett. A koronák elégtek, de az oldalsó híd épségben maradt. — Ez az én utolsó, legtökéletesebb konstruk­cióm! A legnagyobb sikerem! Eddig Jelena Rzsevszkaja elbeszélése. Egye­sek úgy vélhetik, hogy ezek a részletek nem is olyan fontosak, s hogy inkább a törvény­széki orvostan szaklapjába illenének. Én más­képp látom a dolgokat. Abban, hogy Hitler életrajzának befejező szakasza periratokra (a törvényszéki orvos a hulla megvizsgálásakor megállapította, hogy Hitler nem lőtte magát agyon, amint azt valamennyi német állította, hanem megmérgezte magát. A főbelövésről szóló mesével nyilván azt akarták elhitetni, hogy Hitler a „katonatisztek" halálával halt meg. Íme az utolsó komédia!) emlékeztet, van valami Jelképe. A történelmi igazság követeli: mindenkinek tudnia kell, hogy Hitler véres pályafutásának végére éppen a fasizmust letip­ró szovjet katonák tették a pontot! Minden kétséget kizáróan tisztán láthatjuk, hogyan végezte Hitler. Azért, mert félt, hogy drágán kell majd fizetnie gazságaiért, megfu­tamodott a büntetés elől. Mindössze tizenkét esztendeig állt fenn az ún. „ezeréves biroda­lom" amely világuralomra tört, s amely meg­kísérelte, hogy visszafelé fordítsa a történe­lem kerekét. Ezt az embermilliók életének árán végrehajtott kísérletet elsősorban a szov­jet nép ereje fullasztotta kudarcba. Hitler már nincsen az élők sorában. De a nemzetek, köztük a német nemzet éberségének egy pillanatra sem szabad lankadnia, nehogy megismétlődhessenek a hitleri rendszer gaz­tettei. És a fő bűnös dicstelen végéből me­rítsenek tanulságot mindazok, akik őt ma utá­nozni kívánnák. [Vége/

Next

/
Thumbnails
Contents