Új Szó, 1965. április (18. évfolyam, 90-118.szám)

1965-04-04 / 93. szám, vasárnap

WOLFDIETRICH SCHNURRE: UTAZÁS A MÚLTBA ť ippen betöltötte negyvenkettedik életévét, mikor érdekes dolog történt Jonathan S. törvényszéki tisztviselővel. Megismerkedett egy leánnyal, akihez rögtön oly bensőséges és kizárólagos vonzalom fűzte, amilyent azelőtt nem tartott lehetségesnek. A leány, Lőre a neve és varrónő a foglalkozása, szívből viszonozta vonzalmát, mégis oly különös tartózkodást tanúsított, hogy egy napon arra kérte, közölje vele magatartásának indokát. — Megkísérlem — felelte Lore. — Azt az erdőt szeretem, melyben többé nem énekelnek a madarak, azt a folyót szeretem, amelyben már nem úszkálnak a halak. Félek általmenni ezen az erdőn; gyáva vagyok ahhoz; hogy megfürödjem ebben a folyóban. — Nem tudhatom, hogy a sors veled még mit tartogat nekem — szólt Jonathan S. — Mindig azt hittem, hogy a legnagyobb dolgokat ls elég aprópénzzel kiegyenlíteni. Nem sejtettem, hogy az egész summát még egyszer követelhetik rajtam. — Nem követelek semmit — felelte a lány — így is szeretlek. Jonathan S. ezt a szerelmet kevésnek találta, Lore teljes vonzalmára tartott igényt. Valamivel később, a leány meglepetésére, utazásra készülődött. Kérdésére elmondotta, hogy szabadságot kért, s most felkeres minden nőt, akinél valaha is otthagyta énjének egy-egy darabkáját, megkéri őket, adják vissza neki. Ha minden darabkát összeszedett, visszatér, s az egészet lábal elé helyezi. Lore nagyon meghatódott, csupán arra kérte, ne maradjon távol sokáig. Aztán megcsókolták egymást, s Jonathan S. útjára indult. Első útja egy asszonyhoz vezetett, akit valamikor feleségül akart venni. Lolának hívták, és még mindig szép volt. Most derült csak ki, hogy az milyen sokáig várt rá. Nagysokára azonban — mint elmondotta — érzelmei elhalványodtak, azután megtalálta hivatását, és ez most már teljesen betölti életét. Ennek nagyon örül, felelte Jonathan S. Különben azért Jött csupán, hogy ... — Igazán? — kiáltott fel és megragadta a kezét. — 0, jól sejtettem! A férfi köhécselt. Félreérti őt, hiszen csupán arra akarja kérni, adja vissza az ő énjét, legalább azt a részét, amelyet akkor, amikor ... — Ogy... — Fáradtan mosolygott. Azután odament a polchoz és egy kis dobozt kotorászott elő. — Itt van — mondotta. — De ne hidd, hogy nehezemre esik megválnom tőle. Átvette és eltúlozva mondott köszönetet. Alig, hogy táskájába süllyesztette a dobozt, hirtelen minden vér kiszaladt a nő orcájából, megtántorodott s mielőtt ő odaugorhatott volna, a földre zuhant. Ekkor tudta meg először, hogy az még most ls mennyire ragaszkodik hozzá. Megzavarodva csúsztatta kezébe a dobozkát, Lola életereje rögtön visszatért, felállt és mosolyogva kísérte őt az ajtóig. — Kedves tőled, hogy felkerestél. Némán meghajolt és kábultan ment le a lépcsőn. Furcsán érezte magát akkor is, mikor Lucie felkeresésére indult. Nem volt otthon, a férje nyitott ajtót. Jonathan S. bemutatkozott és körülményesen felvilágosította jövetelének céljáról. A férj felhúzta szemöldökét és behívta. — Tehát ilyen — mondotta a szobában megváltozott hangon és közeledve Jonathan S-hez —, ilyen az indoka azoknak a kínoknak, melyeket feleségem naponként okoz nekem. Jonathan S. meghátrált. Nem értette egészen. Majd megmagyarázza neki, mondotta a férj. Nem múlhat el nap, Inkább nem múlik el óra, anélkül, hogy felesége ne lobbantaná szemére: „Ilyenkor Jonathan egészen más volt. Jonathan gavallér volt. És te milyen vagy?" — Jonathan, Jonathan, Jonathan — kiáltott fel a férj. Odarohant a szekrényhez és egy papírdobozt rántott elő. — Azt akarja visszakapni, amit valamikor Lucienek ajándékozott? Kérem szépenl — És a dobozt odadobta lába elé. Jonathan S. lehajolt és meglepetve emelte fel azokat az álarcokat, melyek kigurultak. Az egyik az elbizakodottságot ábrázolta, a másik a hamisságot, az érzékiséget a harmadik. Valamennyi azonban felismerhetetlenül magán viselte Jonathan S. vonásait. Megborzadva szedte össze az álarcokat, az ajtóhoz rohant és lefutott a lépcsőn. Időre volt szüksége, hogy legyűrje megrázkódtatását. Mikor Ismét pirulás nélkül tudott tükörbe nézni, a címek listájából egyik Ifjúkori szerelmét választotta. Luclndának hívták, mosodában dolgozott, s valamikor nagyon szerették egymást; biztos volt benne, hogy tőle kapja vissza énjének legbecsületesebb és legtisztább részét. írhatná le meglepetését, mikor amit az idők folyamán nálam felejtettek. Ki Lucinda (akinek közben saját jólmenő mosodája lett] már nem Is emlékezett rá, nevetve húzta el a függönyt egy hatalmas állvány elől és így szólt: — Kérem, legyen szíves Itt kikeresni, amit állítólag itthagyott; gondosan besoroltam minden holmit, NÉHA A SZIVÁRVÁNY IS KIFAKULHAT... JAN DRDA ÖTVENEDIK SZÜLETÉSNAPJÁRA Teljes fegyverzetben, akárcsak a 1 Zeusz fejéből kiugró Paliasz Athéné, jelent meg első regényével Jan Drda, a negyvenes évek elején. Amikor az Űrkeze városka című regényét elolvastam, sok másokkal együtt én Is azt hittem, hogy Vladislav Vančura, Ivan Olbracht és Karéi Capek mellett Jan Drda is világító fáklya lángja lesz az elárvult és bilincsbevert kis nép nagy prózájának. Az Orkeze városka szerzőjének gazdag nyelvezete a cseh nép szókincsének mély ismerete, kiváló elbeszélőképessége meglepetést jelentett. Humorérzéke, optimizmusa, az egyszerű cseh ember iránt érzett és spontánul megnyilatkozó szeretete ezekben a gyászos Időkben mosolyt, örömet és vigasztalást jelentett — szivárványként csillogott. Regénye hőseinek közvetlen humora pedig versenyre kelt Romáin Rolland Colas Breugnonjának gall humorával. Második regénye (az Élő víz, 1941), valamint az ezt követő írása, a Hazug Péter kalandjai (1943) azonban már távolról sem mondhatók oly sikerültnek mint az Orkeze városka volt. A csalódás általános volt, ám mindenki azt hitte, hogy az egyre növekvő náci terror fo|totta az íróba az Íráskészség tűzijátékát A felszabadulás után meglelent elbeszéléseivel ezt a véleményt maga Jan Drda Is igazolni látszott. A Néma barikád című gyűjteményének hősei magasabb fokon folytatlék azt, amit az Orkeze városka szereplői megkezdtek. Igaz, itt nincs helve a humornak Itt egy létéért harcoló nép egyszerű fialnak hazaszeretete, pátoszmentes hősiessége és az író mély demokratizmusa dominál. A cseh irodalom nagy értékének könyvelhető el Jan Drda 1946-ban megjelent, s nyomban színre került, majd évek hosszú során sikerrel játszott Tereferék az ördöggel című népi mesejátéka Tolla nyomán a régi cseh népmesék hősei élednek újjá, a mértéktartóan vérszomjas rabló, a szi gorú remete, az ördög, az obsitos és a félelmet nem ismerő Kácsa... Sajnos, a Vörös Tortíza novellái ban (1952) Ján Drda már a sematiz mus hálójában vergődik, s áldoz a személyi kultusznak. E kötet írásaiból alig lehet valamelyiket kiemelni. Tudja ezt Jómaga is, s ezért „Néma barikád" gyűjtőcím alatt eddigi novelláiból 1957-ben válogatást jelentet meg. Közben hosszú éveken át a Csehszlovák írószövetség titkáraként működik. Irodalmi alkotásra idejéből, erejéből nem nagyon futja. S noha ötvenötben Forró talaj címmel megjelenik amerikai riportjainak gyűjteménye, majd ötvennyolcban a Cseh mesék, ezek az írások már magukon viselik a visszaesés tipikus jeleit. Csak sajnálni lehet, hogy Jan Drda, aki oroszlánkörmeit már első könyvében, az Orkeze városkában megmutatta, a hlvataloskodással járó funkciókat az Irodalmi tevékenység elé helyezte. Ezért ls némult el, s ezért Is merült neve oly gyorsan a feledés homályába. Logikus és törvényszerű ez a folyamat, amelynek következtében néha a szivárvány is kifakul... 1 Á m nem kétséges, hogy ha Jan Drda minden tehetségét és ereiét elsősorban az irodalmi alkotásnak szenteli, neve újra felragyog s frá salt az olvasók meg a kritikusok örömmel és szeretettel várják ma|d BARSI IMRE Jonathan S. zsúfolásig megtömött rekeszek végtelen sorával állt szemközt. Minden válogatás nélkül néhányat kihúzott az elraktározott dobozták közül — az egyikben gallér és nyakkendő volt, a másikban egy kopott cigarettaszelence —, szórakozottan elköszönt és összetöröttebben, mint valaha, indult vissza a szálloda felé. Ettől kezdve utazása igazi maratoni futássá változott. Minél inkább halmozódtak az olyan esetek, aminő ket leírtunk (és ezek, kevés kivétellel, állandóan ismétlődtek), annál Inkább rohant lélekszakadva a következő felé. Emellett a névsor fokozatosan, egyre Jobban összezsugo rodott, és egy reggel eljutott addig, hogy befejezte, amit tervezett: nem volt már több címe, név név után ki volt húzva; felkereste valamennyi előző szerelmét; és számottevő zsák mánya csupán egy összefogdosott fénykép volt, amely őt egy kövérkés szőkével együtt egy körhinta falován ábrázolta, azután egy sörpecsé tes diáksapka, melyet egyszer egy zongoratanárnőnél felejtett, s egy szalmavirágkoszorú, mellyel egy mészáros ifjú feleségét ajándékozta meg évekkel ezelőtt. Jonathan S. letörve ment a postá ra és táviratot küldött Lorenek: elindul hazafelé. Ekkor jött rá, hogy elutazása óta ez volt az első eset, hogy Lore eszébe Jutott. Zavartan kísérletezett azzal, hogy felidézze emlékezetében. Hiába, bár minden szerelme ott állott tisztán szeme előtt, Lore képe elhalványult. Levéltárcájában keresgélte azt a fényképet, amelyet búcsúzáskor oda rejtett. Mégiscsak azt találta meg, amely őt a kövérkés szőkével ábrá zolta a faló hátán. Megdöbbenve utazott hazafelé s azzal a gondolattal próbált vigasztalódni, ha arca feltűnik majd a peronon, szíve máris birtokában lesz Lore vonásainak. Mikor megérkezett, éppen senkit sem látott, aki Lorera emlékeztette volna. Még többször szaladt odavissza a peronon, aztán kimerülve vonszolta magát a kapun kifelé. Mialatt odahaza fölfelé haladt a lépcsőn, egy hölgy ment előtte. Tovább nem érdekelte. Gondolatait sokkal jobban elfoglalta Lore képének helyreállítása. A hölgy váratlanul megállt Jonathan S. ajtaja előtt és a kulcsot bedugta a zárba. — Bocsánat — szólalt meg Jona than S. —, de itt én lakom. A hölgy megfordult. — Maga?... — Felingerelten ráncolta szemöldökét. — Halló — szólalt meg egyszerre — Jonathan! Egyáltalán nem ismertem rád. Igen, Lore volt. Üdvözölték egymást és a reggelinél az is kiderült, ott volt a vonatnál, hogy fogadja, ö is Jó párszor fel s alásétált a pe ronon. — Mi aztán jól elkerültük egymást — állapította meg és a vállát vonogatta. Jonathan S. bizonytalanul tekintett rá. — Csak azt tudnám, miért vagy hirtelen olyan idegen nekem. — Érdekes — mondotta Lore —, én sem vagyok másként veled. Csendben álltak egy pillanatig, azután folytatta: — Mindent, amit irántad érzek, ráírtam fényképem hátára. — Melyik fényképre? — kérdezte nagyot nyelve. — Arra, amelyet elutazásodkor adtam neked. Halálosan felkavarva vette elő levéltárcáját. Ebből esett ki az a fénykép, amely őt a körhintán a szőkével együtt ábrázolta. — Ki ez? — kérdezte Lore. Köhécselt. — Egyik régebbi barátnőm — mondotta vontatottan. — És hol van az én képem? Jonathan S. gyámoltalanul vont vállat. — Bizonyára ... elvesztettem valahol. Lore felállt s az ablakhoz lépett. Hosszabb idő múlva visszatért és az edényeket kezdte lerakni. TAVASZ (P. Kuba felv.) A HALADÁS ÜGYÉT SZOLGÁLTA Mihail Vasziljevics Lomonoszov halálának 200. évfordulójára EBBEN AZ ÉVBENI, április 4-én ünnepli a tudományos világ a nagy orosz „polihisztor", M. V. Lomonoszov halálának 200. évfordulóját. A Békevilágtanács Javaslatára szerte a világon megemlékeznek Lomonoszovról, a tudósról, hazafiról, irodalmárról, vegyészről, fizikusról, geológusról, csillagászról, meteorológusról. Azon tudósok közé tartozott, akik egész életükben a haladás ügyét szolgálták. Harcolt a maradiság, a dogmatizmus, a sötétség ellen Harcolt Oroszország felvirágoztatásáért. Lomonoszov az orosz tudományos kutatás megalapítója. 1711. november 8-án született az észak-oroszországi Gyenytszovkában, az arhangelszki Holmogori közelében. Tanulmányait előbb Moszkvában, majd a pétervári akadémián végzi, ahol tanárai felfigyeltek kivételes képességeire. Margburgba küldik két társával együtt kémiát és bányászatot tanulni. Később a kohászat és bányászat tanulmányozására Freiburgba kerül egy híres kohászhoz, Henckelhez. Külföldi tanulmányai folyamán elsajátítja a filozófiát, logikát, matematikát, kémiát, kohászatot, bányászatot. A pétervári akadémián a fizika adjunktusa lesz. Ebben az időben foglalkozik a filozófiával. A „Matematikai kémia alapjai" című munkájában 1741-ben a természeti jelenségeket materialista alapon magyarázza 1745-ben az akadémia professzorává nevezik kl. Lomonoszov volt az első, aki az akadémián orosz nyelven ad elő. Tudományos könyveket fordít oroszra, bevezeti az orosz tudományos elnevezéseket, népszerűsíti a tudományt, verseket ír. Megalapítja Oroszország első kémiai laboratóriumát (1747). A laboratóriumban 1748 tavaszán hosszú huzavona után indul meg a kutatómunka. Közben foglalkozik az anyag korpuszkuláris elméletével, a fizikai kémia megalapozásával, az energia és az anyag megmaradásának elvével. Materialista világnézetének fényes bizonyítéka, amikor kimondta a tömeg megmaradásának törvényében, hogy a reakcióba lépő anyagok összege egyenlő a reakciótermékek súlyónak összegével (1756), tehát az anyag nem keletkezhet semmiből, nem semmisíthető meg, csak átalakulhat más energiájú anyaggá. r ét hét múlva összeházasodtak. I Értelmetlennek tűnt számuk- j ra, hogy ne így cselekedjenek, ha már egyszer egymásra találtak. | jonathan S. hetvennégy éves korában halt meg, felesége néhány évvel túl- j élte öt. Azt mondják házasságuk harmonikus volt. (FLÓRIAN LÁSZLŰ fordítása) A kassai Műszaki Múzeum Spišská Bélán, Petzvai József szülőföldjén múzeumot létesített, amelyben a híres matematikus ós optikus legértékesebb fényképészeti tárgyalt állította ki. Löffler Béla kasai szobrászművész készíti el Petzvai szobrát, amelyet a Spišská Belá-1 múzeum előtt állítanak majd fel. A későbbiek folyamán Franklin légköri elektromosságával kapcsolatos kísérletei alapján az elektromos jelenségekkel foglalkozik. A bolognai és a stockholmi akadémia tiszteletbeli tagjává választja. 1755. január 25-én alapították meg a moszkvai egyetemet, amelyet nevéről neveztek el. Közben ellenségei elérik céljukat. Lomonoszov kémiai katedráját 1755-ben Salhov kapja meg, Lomonoszovot pedig különféle alkalmi versek, drámák, majd az orosz történelem megírásával bízzák meg. Mindenáron azon igyekeztek, hogy figyelmét elvonják a tudományos munkától. Lomonoszov legfontosabb tudományos eredménye az anyag és a mozgás elvének felismerése, amivel meszsze megelőzte Lavoisiert és Mayert. Bírálta a „flogiszton-elméletet" és kifejtette azt a nézetet, hogy az anyag mindenféle specifikus sajátságának okvetlenül az érzékelhetetlen részecskékkel, azok nagyságával, alakjával, tehetetlen mozgásával, mai szóval atomos szerkezetével összefüggő okai vannak. Foglalkozott a kinetikai gázelmélettel, a hőt a részecskék mozgásával hozta kapcsolatba. Megjósolta az abszolút zérus hőmérséklet létezését is. Feltételezte, hogy a levegő cseppfolyósítható és szilárd halmazállapotba is átvihető, amit csak Jóval később valósítottak meg. Lavoisiert megelőzve bevezette a mérést a kémiai kutatásokba. Richmann nevű munkatársával közösen kidolgozta a kalorimetria alapjait. Saját maga készítette hőmérővel meghatározta a gázok hőokozta kitágulását. A hőmérőt 150 fokra osztotta be. Már gyermekkorában érdekelte az északi fény és fettételezte annak elektromos eredetét. Sejtette, hogy a fény és az elektromosság között kapcsolat áll fenn. Érdemes megemlíteni, hogy a csillagászatban is jártas volt, így 1761. június 6-án felfedezte a Vénus légkörét. Mint geológus a földtani változások állandóságát, a történések folyamatosságát hirdette. Megindította Oroszország feltérképezését. Azt állította, hogy az ősmaradványok olyan egykori élőlényekből származtak, amelyek a földtani tényezők hatásaként elhaltak. Véleménye szerint a kőolaj, kőszén, tőzeg szerves eredetű, ez a feltevés napjainkban nyer igazolást. Elismert költő, nyelvész ós irodalmár is volt. Megírta az orosz nyelv első tudományos nyelvtanát. LOMONOSZOV 1765. április 4-én halt meg. Munkásságát a tudományos világ igazán csak napjainkban becsülhette fel. SIMON LÁSZLÓ tJI SZÖ 10 * 1965. április 3.