Új Szó, 1965. április (18. évfolyam, 90-118.szám)
1965-04-04 / 93. szám, vasárnap
A szabad Csehsz lovákia h úsz éve (Folytatás a 3. oldalról) véget. A Csehszlovákia Kommunista Pártja irányelveit és politikáját maradéktalanul támogató népi tömegek sorakozója elsöpörte s porba sújtotta a burzsoá reakciót. Törvényszerű volt azoknak az erőknek a győzelme, amelyek programjukkal és tevékenységükkel a társadalom elsöprő többségének alapvető érdekeit juttatták kifejezésre. Ez a forradalmi folyamat lényegében békésen tetőzött és ennek konkrét megnyilvánulása a kormányválság alkotmányos megoldása volt. A CSKP vezette munkásosztály nem becsülte la azt, hogy fel kell készülnie a forradalmi vívmányok védelmére, azokat szükség esetén fegyverrel kell megvédenie. A februári eseményeknek már első napjaiban megszervezte a munkásmilíciát, amely a februári eseményeket követő időben őrködött a dolgozó nép forradalmi vívmányai és a szocializmus felé vezető útja fölött. 1948 februárjában végérvényesen a dolgozó nép minden rétegének támogatását élvező munkásosztály javára oldódott meg a hatalom kérdése. Csehszlovákiának a CSKP vezette népe egyszer s mindenkorra a szocialista fejlődés útjára lépett. A dicső februári győzelem Csehszlovákia Kommunista Pártja politikájának diadala, az alkotó szellemű marxizmus—leninizmus diadala és a szocialista forradalom békés győzelme lehetőségének bizonyítéka. Klement Gottwald elvtársnak, a CSKP és a nemzetközi kommunista mozgalom kimagasló képviselőjének tevékenysége szervesen összefüggött a békés forradalmat hirdető általános irányzattal, a marxizmusleninizmus elveinek hazánk akkori feltételei közötti alkotó érvényrejuttatásával, valamint azzal, hogyan alakult 1945 óta és 1948 februárjában pártunk taktikája. A CSKP erejének s egyre nagyobb befolyásának forrása az a megbecsülés volt, amelynek a munkásosztály soraiban s a nép legszélesebb 6 A csehszlovákiai szocialista országépítés elsőrendű célja a népgazdaság teljes át" építése, a szocialista termelési viszonyok érvényesítése s elterjesztése, valamint az volt, hogy a kisburzsoá rétegek a szocializmus útjára lépjenek. További célkitűzés volt: a régi értelmiségiek átnevelése és az új, szocialista értelmiség, valamint a dolgozóknak a szocializmus szellemében történő nevelése. A CSKP a marxi—lenini elmélet elveit s a Nagy Októberi Szocialista Forradalom módszereit fejlett iparú hazánk feltételeinek megfele lően alkalmazva, az 1949-ben megtartott IX. kongresszuson kitűzte a szocialista országépítés fő irányvonalát. A szocialista országépítés fő irányvonala alkotó módon figyelembe vette az akkori belpolitikai és nemzetközi feltételeket. Szem előtt tartotta az Ipar szocialista átépítésének szükségességét, biztosította a Szlo vákla nagyszabású iparosításán alapuló csehszlovák gazdaság egységének megszilárdítását és egyes lemaradozó csehországi területek problémáinak megoldását. További célja volt a falvakon fokozatosan végrehajtott szocialista változások, figyelembe véve a parasztság pozi tív szövetkezeti hagyományait, a falvak s a városok közelségét, valamint a falun megnyilvánuló burzsoá befolyás megszüntetésének szükségességét. Népünk februári győzelmét hasznosítva elmélyítette a dolgozó népet képviselő Nemzeti Front szerepét, s a proletár diktatúra egyik formájaként fejlesztette a népi demokratikus államot. Ennek következményeként át kellett szervezni az állami apparátust, amelyet megtisztítottak a burzsoázia képviselőitől, megerősítettek a munkásosztály és a többi dolgozók soraiból toborzódó káderekkel. A kongresszus azt az irányvonalat is kidolgozta, amelyhez Igazodva fokozatos szocialista változásokat kellett végrehajtani a szellemi felépítmény terén s a dolgozók legszélesebb rétegei számára sok oldalú alkalmat kellett adni a művelődés és a kulturális élet lehetőségeire. A dolgozó értei miségiek előtt feltárultak képességeik sokoldalú hasznosításának, a tudomány, a technika s a kultúra minden alkotó ereje a nép javára való hasznosításának távlatai. Pártunk fő irányvonala már a kezdet kezdetén is nagyon bonyolult nemzetközi és belpolitikai helyzetben jutott érvényre. Az impéria lista hatalmak nem békéltek meg azzal, hogy elvesztették pozícióikat a népi demokratikus országokban, ezért erős gazdasági s politikai nyomást gyakoroltak rájuk. Az imperialisták által folytatott „hidegháború", a koreai háború, a Német Szövetségi Köztársaság megalakulása, az agresszív imperialista tömbök szervezése, az USA zsarolása atomfegyverekkel, a gyarmati s a fejlődő országok nemzeti felszabadító mozgalmának erőszakos elnyomása, s az imperialisták kísérletei, hogy agresszióval fenyegetőzve avatkozzanak a szocialista országok belügyeibe, rendkívüli intézkedéseket követeltek köztársaságunk s az egész szocialista társadalom védelmi képességének biztosítására. Az imperialista körök agresszivitása — az egyes országokon belüli felforgató tevékenységüket ls ideszámítva — mindinkább fokozták azt az ellenállást, amelyet a vereséget szenvedett reak ció fejtett ki, és bár elvesztette pozícióit, a szocialista fejlődés megbénítására s megszünteté sére törekedett. A dolgozók tömegeinek lelkesedése és fórra dalmi lendülete azonban erősebb volt, mint a szocializmus bel és külföldi ellenségeinek tö rekvései. Népünk, a szocialista országokkal együttműködve — és különösen hála a Szovjet unió segítségének — rövid időn belül sohasem tapasztalt mértékben növelte az ország terme lőerőit. Már 1949-ben hozzáfogott a legbonyolultabb feladat megoldásához — mezőgazdasá rétegeiben örvend. Pártunk mindig figyelmesen meghallgatta a dolgozók szavát, készségesen reagált létérdekeikre s szükségleteikre, s egybekovácsolta őket a legsürgősebb gazdasági, valamint politikai intézkedések érvényrejuttatását célzó törekvésekben. Dolgozó népünknek a burzsoá reakció fölött 1948 februárjában aratott győzelme Csehszlovákia nemzetközi helyzetének további megszilárdulását eredményezte. A munkásosztály, s a dolgozók 1948 februáriában határozott feliépé sükkel azt az akaratukat fejezték kl, hogy egyszer s mindenkorra a Szovjetunió s a többi szocialista ország oldalán akarnak haladni. A februári győzelmet követő időben a városi s a vidéki dolgozók széles körű részvételével sikerült a burzsoázia még meglevő hatalmi pozícióinak felszámolása, jóváhagyták az 1948. má jus 9-í alkotmányt és teljesítették a Košícei Kormányprogramban, valamint a Gottwald-kor mány országépítő programjában kitűzött alapvető fontosságú politikai, gazdasági s kulturális feladatokat. Most már az. a feladat várt Csehszlovákia Kommunista Pártjára, hogy meg határozza a szocialista országépítés fő Irányvonalát. A burzsoázia, amely 1948 februárjában végérvényesen elvesztette annak a lehetőséget, hogy saját erejéből visszafordíthassa a szocializmus felé haladó társadalmunk fejlődését, nem tett le arról, hogy a legszégyenletesebb módszerektől sem visszariadva, a nemzetközi impe rializmus támogatásával gátolja Csehszlovákia szocialista országépítését. Ez vezetett ahhoz az éles osztályharchoz, amelynek folyamán a februári győzelem kiteljesülése vált lehetővé. Munkásosztályunknak és kommunista pártunk vezető szerepének köszönhető a hazai és a kül földi reakció minden akkori kísérletének meg hiúsítása. Népi demokratikus államunk meg szilárdult, sikeresen töltötte be a proletár diktatúra szerepét és biztosította Csehszlovákiában a szocializmus eredményes építését. gunk szocialista átépítéséhez. A termelés növelése népünk színvonalasabb anyagi és kulturális életét, a közoktatás, a tudományos és a kulturális élet fellendülését eredményezte. Pártunk a kialakuló szocialista valóság ismeretének elért fokához mérten foglalkozott a szociálpolitikai és gazdasági téren felmerült és gyakran a kiéleződött nemzetközi helyzet által befolyásolt ellentmondások eltávolításával. Bizonyos károkat okoztak az 1949—1954-es években a személyi kultusz következményei, az a káros elgondolás, hogy a párt soraiban kell keresni az ellenséget, továbbá a szocialista törvényesség megsértése a fokozódó osztályharcról szóló helytelen elmélet alapján. Szocialista országépltésünk e negatív jelenségek ellenére is lendületes volt és megnőtt hazánk ereje. A kommunista párt saját erejével és a szocializmus építésének s felvirágoztatásának folyamatával sikerült az említett fogyatékosságok kiküszöbölése, a szocialista országépítés helyes irányának biztosítása. A CSKP Központi Bizottságának kezdeményezésére és vezetésével kibontakozódtak azok a sokoldalú törekvések, amelyeknek célja a párt- és az állami élet lenini normáinak érvényesítése, a szocialista demokrácia és törvényesség elveinek következetes betartása volt. Pártunk a szocialista társadalmi viszonyok kiépítése és megszilárdítása folyamatában egyre mélyrehatóbban és sokoldalúbban tudatosította a szocialista társadalom felvirágoztatásának törvényszerűségeit. Pártunk kongresszusain értékelte az elért sikereket és kitűzte a szocializmus végső győzelmét eredményező újabb feladatokat. A párt 1954-ben megtartott X. kongresszusa kidolgozta a népgazdaságunk aránytalanságainak megszüntetését célzó gazdasági intézkedések programját. A figyelmet elsősorban a mezőgazdasági termelés sokoldalú fejlesztésére, új egységes földművesszövetkezetek létesítésére s a meglévők megszilárdítására irányította. Hangsúlyozta annak szükségességét, hogy mindenütt ragaszkodni kell a pártélet lenini normáihoz, elsősorban a párton belüli demokráciához és a pártvezetés kollektív jellegéhez. A nemzetközi kommunista mozgalom fejlődésében, a személyi kultusz következményeinek kiküszöbölésében rendkívül fontos szerep jutott a Szovjetunió Kommunista Pártja lenini szellemű következtetéseket napirendre tűző XX. kongresszusnak. Következetetéseit pártunk társadalmunk feltételeinek megfelelően alkotó módon alkalmazta. A CSKP 1956-ban megtartott országos konferenciájának következtetései kiinduló pontjai lettek annak, hogyan rakjuk le a szocializmus alapjait és miként szilárdítsuk meg a párt s az egész társadalom eszmeipolitikai egységét. Csehszlovákia dolgozó népe a CSKP vezetésével tanúbizonyságát adta nagyfokú fejlettségének akkor, amikor a nemzetközi reakció vissza akart élni azzal, hogy az SZKP XX. kongresszusán leleplezték a személyi kultuszt. A reakció bomlasztotta a szocialista országok egységét, még annak árán is, hogy 1956 őszén Magyarországon ellenforradalmat szervezett a népi hatalom ellen. A CSKP viszszavert minden, az Internacionalista marxilenini politika és a szocialista országépítés gyakorlata ellen intézett támadást. A CSKP megingathatatlan és elvhű magatartása akkor, amikor a revizlonizmus 1956—1957 között ismét erősen terjedt, jelentősen hozzájárult a szocialista országok és a nemzetközi kommu nista mozgalom egységének megszilárdításá hoz. Pártunk az 1958-ban megtartott XI. kongresszuson megállapította: az elért eredmények azt bizonyítják, hogy Csehszlovákiában lényegében megszűnt az embernek ember által történő kizsákmányolása, az országban laraktuk a szocializmus alapjait és kitűztük a szocialista országépítés teljes befejezésére Irányuló folyamat további céljait is. Az első és a második ötéves terv Időszakában elért sikereink a termelőerők addig sohasem tapasztalt fejlődését, s népünk anyagi és kulturális színvonalának gyors emelkedését eredményezték. Hazánkban túlsúlyba jutottak a szocialista termelési viszonyok s ennek alapján még jobban megszilárdult népünk erkölcsi-politikai egysége. A társadalmunk szociális összetételében végbement változások következményeképp még jobban megszilárdult Csehszlovákia nemzeteinek és nemzetiségeinek testvéri egysége. A pártunk XI. kongresszusán hozott határozatok sikeres teljesítése biztosította, hogy a szocializmus 1960-ban végleg győzedelmeskedett hazánkban. Ezt új szocialista alkotmányunk is rögzítette. Ennek a történelmi jelentőségű győzelemnek az alapján megkezdődhe tett szocialista társadalmunk további sokoldalú felvirágoztatása. Ez a győzelem meggyőzően bizonyította pártunk főirányvonalának és annak helyességét, hogy hazánk konkrét történelmi feltételeinek figyelembe vételével alkotó módon alkalmaztuk a marxizmus-leninizmust. Mindez a proletár Internacionalizmus erejét ls bizonyította. A CSKP ezek után a már felépített szocializmus feltételeinek megfelelően hozzáfogott a társadalmunk további felvirágoztatásával öszszefüggő kérdések megoldásához, tudatosítva azt, hogy hosszan tartó folyamatról van szó. Az addig elért eredmények alapján kitűzte a XII. pártkongresszus Irányvonalát, A XII. pártkongresszus az objektív törvények Ismeretének újabb, magasabb fokán és ennek alapján irányt adott a szocialista társadalom távlati fejlődésének s megmutatta a jelenlegi nehézségek leküzdéséhez, a felmerült problémák megoldásához vezető utat. A CSKP sokoldalú megítélés és elemzés alapján céltudatosan irányítja a fejlett szocialista társadalom építésének, a kommunizmusba való átmenethez szükséges feltételek fokozatos létrehozásának folyamatát. 7 A szocializmus építése főirányvonalánafc kidolgozásában és biztosításában a CSKP • a termelőerők fejlesztését és az anyagiműszaki alap kiépítését minősítette döntő fontosságú tényezőnek. Csehszlovákia a szocializmus építésének időszakában fejlett ipari országgá vált. 1948-hoz viszonyítva a társadalmi termelés 1964-ben csaknem háromszorosára emelkedett, míg a nemzeti jövedelem 266,4 százalékra növekedett. Jelentékenyen megváltozott az ipari termelés szerkezete is. Gyors fejlődésnek Indult a gépés a fémfeldolgozó Ipar, fokozódott a termelés a kohászatban, a tüzelőanyag- és energetikai, valamint a vegyiparban. Az Ipari termelés fejlődése és szerkezeti változása lehetővé tette a szocializmus felépítését történelmileg rövid idő alatt. Ugyanakkor elmélyültek kapcsolataink a szocialista országokkal, népgazdaságunk már nem függött annyira a kapitalista országoktól, és megerősítettük országunk védelmi képességét. Csehszlovákia világviszonylatban is lényegesen megszilárdította gazdasági helyzetét; a világ Ipari termelésében majdnem 2 százalékban vesz részt. Az egy főre eső Ipari termelésben világviszonylatban a 6—8. helyen és európai viszonylatban a 4—6. helyen állunk. Csehszlovákia jelentékeny mértékben hozzájárult a szocialista tábor gazdasági sikereihez. A szocialista tábor 1950-ben a világ Ipari termelésében 20 százalékban, 1964-ben majdnem 40 százalékban részesedett. A Szovjetunióval és a szocialista országokkal való együttműködés lehetővé tette, hogy sikeresen ellenálljunk az imperialista világ gazdasági és politikai nyomásának; ezek kiviteli tilalommal és gazdasági blokáddal Igyekeztek akadályozni hazánkat a szocializmus építésében. Ezér: kénytelenek voltunk aránylag rövid ido alatt a termelést és a külkereskedelmet is olyan gyártmányokra átállítani, amelyeket az Imperialista államok blokkoltak, amelyeket viszont népgazdaságunk nem nélkülözhetett. A csehszlovák népgazdaságnak a szocializmus építésének időszakában elért sikerei, népünk kitartó és áldozatkész munkájának köszönhetők. Értéküket fokozza, hogy a párt által vezetett munkásosztálynak „menet közben kellett elsajátítania a gazdasági folyamat tudnivalóit és irányítania a szocializmus építését. Ebben az időszakban megnőtt a műszaki értelmiség jelentősége és szerepe, amely nagymértékben hozzájárult a népgazdaság eredményeinek eléréséhez. A társadalmunk fejlődésével kapcsolatos gazdasági és politikai feladatokkal összhangban fejlődött a dolgozók aktivitása és kezdeményezése. A szocializmus építésétől elválaszthatatlan, rendkívüli jelentőségű lett a szocialista munkaverseny minden formája, amely nagymértékben hozzájárult a termelési feladatok gyorsabb és eredményesebb teljesítéséhez. A szocializmus győzelmét a gazdaság gyors fejlődése biztosította, azonban már az első és második ötéves terv időszakában fokozatosan megmutatkozott ós felhalmozódott számos aránytalanság. Népgazdaságunk fejlődésének nagyrészt extenzív jellege következtében a termelés főleg mennyiségileg növekedett. Ezen fejlődés erőforrásainak kimerítése után fokozatosan csökkent a népgazdaság hatékonysága. A legkomolyabb tényezők az elégtelen műszaki fejlődés és a népgazdaság irányításában mutatkozó hiányosságok voltak. Ezek és más körülmények, továbbá a kedvezőtlen külső hatások a termelés ütemének Ideiglenes lassú lását és a fejlődés arányosságának megbontását okozták. A dolgozókat vezető CSKP kereste és fokozatosan megtalálta a hibák eltávolíthatóságának ős a népgazdaság további minőségi fejlesztésének útját-módját. Ennek a törekvésnek egyik legjelentősebb állomása a CSKP XII. kongresszusa, amely a társadalmi fejlődés távlati terveinek kidolgozásával egyidejűleg meghatározta a hatásos gazdaságpolitika alapvető irányát ls. A párt vezetésével sikeresen megoldottuk a falu szocializálásának kérdését is. Ez "a szocialista társadalmi átalakulás egyik múlhatatlan, de ugyanakkor legnehezebb feladata volt. A falu szocializálásának folyamatában pártunk megvalósította a lenini szövetkezeti terv hazai körülményekre alkalmazott elveit — a kis- és középparasztok közös mezőgazdasági nagyüzemekben való önkéntes tömörülését. A párt szövetkezetesítés! politikájának alapját a munkásosztály és a kis- és középparasztság szövetségének megerősítése képezte. A szövetkezetesítés során a tőkés elemek korlátozása is visszaszorítása politikájának következetes alkalmazásával ezeket az elemeket gazdaságilag felszámoltuk. A párt előrelátó politikája, a munkásosztály segítsége és a falusi dolgozók fokozatosan változó gondolkodásmódja révén történelmileg rövid idő alatt győztek a szocialista termelési viszonyok falvainkon. A párt céltudatos Igyekezetével a szövetkezetesítés! folyamatban felszámolták mind az egyes helyeken megmutatkozó szektás irányzatokat, amelyek az EFSZek megalakulásának gyorsítására törekedtek, mind azokat a jobboldali nézeteket, amelyek igyekeztek a szocializmus, alapjainak felépítéséhez szükséges szövetkezetesítés politikai és gazdasági jelentőségét csökkenteni. A szocialista átalakítás megváltoztatta a mezőgazdaság jellegét és a falvak arculatát is. 1,5 millió egyénileg gazdálkodó feldarabolt gazdasága helyett ma a szocialista mezőgazdaságban 7000 EFSZ és több mint 850 állami mezőgazdasági üzem működik. 1964-ben a mezőgazdasági földterületnek mintegy 90 százaléka volt a szocialista szektor tulajdonában, és a piaci termelésnek több mint 92 százalékát szolgáltatta. Kiváló eredményeket értünk el a falu és a város közötti, még a kapitalizmus idejéből származó nagy különbségek felszámolásában is. A szocialista ipar segítségével lényegesen fokozódott a mezőgazdasági üzemek műszaki ellátottsága. A mezőgazdaságról való nagy gondoskodásra jellemző, hogy a mezőgazdaságban beruházott összeg (az erdészetet is beleértve) 1949-től 1963-ig meghaladta a 60 milliárd koronát. A termelési mód a tovább élő hagyományok és a falusi lakosság gondolkodásmódjának átalakítása nagyon összetett és igényes folyamat volt. A falu szövetkezetesítését a munkásosztály és a többi dolgozó teljes mértékben támogatta. Tagadhatatlan eredmény, lrogY a szövetkezetesítés időszakában a mezőgazdasági termelés nem csökkent, hanem emelkedett. 1948-hoz viszonyítva a mezőgazdasági termelés 1964-ben 33,9 százalékos, a piaci termelés 105,4 százalékos emelkedést mutat. Számos fontos mezőgazdasági növényfajtánál növekedtek a hektárhozamok, és jelentékenyen gyarapodott a gazdasági állatállomány is. Az EFSZ-ek sokoldalú megerősítését és a mezőgazdasági termelés állandó fejlődését szolgálják a pártnak a helyes irányelvei is, amelyek egyrészt a mezőgazdasági termelés alapját képező növénytermesztés fejlesztését, másrészt a földnek, mint a mezőgazdaság legfőbb termelőeszközének tökéletes kihasználását szorgalmazták. A gépállomány állandó növekedése, az EFSZ-ek és az állam gazdasági kapcsolatainak rendezése, a fiatal szakemberek nevelése egyre nagyobb lehetőséget nyújt a szocialista mezőgazdasági üzemekben a nagyüzemi termelési mód következetesebb fejlesztésére. A szocialista mezőgazdasági termelés azonban a tagadhatatlan eredmények ellenére sem tudta elérni a rohamosan fejlődő ipar színvonalát és nem tudta kielégíteni az egyre fokozódó igényeket. A XII. kongresszus ezért az egész társadalmat az ipari és a mezőgazdasági termelőerők között mutatkozó aránytalanságok kiküszöbölésére irányította. A jövőben a falusi pártpolitika célkitűzésének legfontosabb része az, hogy a mezőgazdaságot fokozatosan az ipar színvonalára emelje. 9 Az a magas életszínvonal, amelyeta Csehszlovák Szocialista Köztársaság népe el" ért, és amely hazánknak világviszonylatban is igen előkelő helyet biztosít, a termelés és a nemzeti jövedelem jelentékeny növekedésének eredménye. Ha a dolgozóink életkörülményeiben beállott minőségi változásokat a kapitalista korszakhoz viszonyítva vizsgáljuk, látjuk, hogy ez a változás a személyi fogyasztás lényeges növekedésében, a reálbérek emelkedésében, az általános műveltség megszerzésének és a kulturális igények kielégítésének korlátlan lehetőségeiben mutatkozik. Szocialista köztársaságunkban a személyi fogyasztás 75 százalékkal magasabb, mint a háború előtti Csehszlovákiában volt. Jelentékenyen fokozódott az élelmiszer-fogyasztás, az iparcikkek iránti kereslet és emelkedett a lakáskultúra színvonala. A háború előtti Időszakhoz viszonyítva a társadalmi fogyasztás majdnem a háromszorosára emelkedett, míg a munkások reálbére 1937-hez viszonyítva mintegy 135 százalékkal, a többi dolgozóé 68 százalékkal magasabb. Lényegesen megváltozott a szociális biztosítás jellege is. Hazánk ezen a téren is világviszonylatban az elsők közé tartozik. A fiatal nemzedékre, az anyákra és családokra, az egészségvédelemre soha azelőtt ennyi anyagi eszközt nem áldoztak. Az ország lakosságának 99 százaléka díjtalan egészségügyi védelemben részesül. Jelentékenyen emelkedett az orvosok II. A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSE CSEHSZLOVÁKIÁBAN ÜJ SZÖ 4 * 1965. április i.