Új Szó, 1965. április (18. évfolyam, 90-118.szám)

1965-04-03 / 92. szám, szombat

Bratislava bon 1945 óta 32 ezer új lakás épült. LACIKA itt él a mi hazánkban. Itt él Bratislava mellett egy gyermekotthonban, és bár élete még alig kezdődött el, Lacika már kénytelen volt a törvénynyel találkozni. Lacikának ugyanis betegek a szülei. Nemcsak testileg betegek, hanem erkölcsileg is. Életre öleltek egy ú] embert, azután nem törődtek vele. így került Lacika az otthonba, ahol még 50 hozzá hasonló kisgyermek sorsát építgeti a közösség szerető gondoskodása. Lacikának Jő dolga van. Igaz, hogy a szülei feléje sem néztek, de nyiladozó tudata még képtelen felfogni az ebben rejlő tragédiát. Az otthon termelt aranyszínűre festette a napfény, a Játékkocka engedelmesen simult a kis gyermekkézbe, és a nevelőnéni mindig szívesen adott mosolyt, simogatást Lacikának csakúgy, mint a többi kis védencnek. Azután egy nap Lacika új környezetbe került. Olyan új környezetbe, ahol ő volt egyedül kisgyerek, ahol az egész ház az övé volt, ahol minden mosoly csak neki szólt, ahol az új r LACIKA ES A TÖRVÉNY anyuka és apuka csak az ő kívánságait leste. Egy gyermektelen házaspár otthonába került Lacika. Az új apuka — építész, az otthon szép és tiszta, és már úgy látszott, hogy a sors rendezte Lacika életét, Jelenét és jövőjét. Az új szülők nagyon megszerették a kisfiút és boldog örömmel állították kl azokat a hivatalos nyomtatványokat, amelyek az örökbefogadáshoz szükségesek. A nyomtatványok pedig vándorútra keltek, mentek egyik hivatalból a másikba, egyik illetékestől a másikhoz. Tartozom a tárgyilagos igazságosságnak azzal a megállapítással, hogy amennyiben Lacika halott szülők árvája lenne, már végleg megoldódott volna a probléma. Ma már a szerető, gondoskodó új szülei otthonában mosolyogná végig a békés és boldog gyermekkor színes napjait. De Lacika — élő szülők ... árvája. Mert ismétlem: Lacika szülei testileg és erkölcsileg is betegek! És Lacika szülei nem egyeztek bele az örökbefogadásba, tehát az új szülők kérelmét a bíróság elutasította. így találkozott Lacika a törvénnyel! Persze igen hatásos befejezés lenne arról írni, hogy az „édes" szülők ezek után felkapták kisfiúkat és elvitték otthonukba, vettek neki cukorkát, Játékot és új cipőt, mert bűnbánó könnyeket hullatva rájöttek, milyen hitványul viselkedtek. Nekem azonban ragaszkodnom kell az igazsághoz! Az igazság pedig az, hogy Lacika ezek után vissza került az elhagyott gyermekek otthonába, három napig sírt az új anyuka után, és azóta is szomorú, mert villanó emlékei felidézik egy igazi otthon boldogító képét! Az igazság az, hogy az „édes" szülők azóta sem találták meg a gyermekotthon kapuját, mert nem kíváncsiak gyermekükre. AZ IGAZSÁG AZ, hogy a szocialista törvénycikkeknek nemcsak betűjük van, hanem szellemük is. Jó volna, ha ezt az Illetékes tényezők is figyelembe vennék! l-erj-) ULTRAHANG - MAGAS TERMÉSHOZAM Eugen Badarau, a Román Népköztársaság Természettani Intézetének igazgatója megfigyelte, hogy egyes növényi termékek hektárhozama lényegesen emelkedik, ha ultrahang behatásának teszik ki őket. így például 12—14 százalékkal sikerült emelnie az ultrahanggal kezelt cukorrépa terméshozamát. Igaz, a répa cukortartalma változatlan maradt, de emelkedett a nitrogéntartalom százalékaránya. Viszont csökkent a nitrogénnal kapcsolt káros anyagok aránya. Ennél is kecsegtetőbb eredményeket ért el az ultrahanggal kezelt napraforgónál, amelynek terméshozama 27—28, zsírtartalma pedig 20 százalékkal növekedett. MIROSLAV FILIP: LEGENYKEK FURCSASÁGOK Óriások földje A Szovjetunióban a Pamíron található a legmagasabb jegenye. Törzsének átmérője eléri a négy métert, magassága pedig a 32 métert. A Pamír növényzete általában nagyobb a síkságok növényzeténél. Ezen a vidéken egyszer 4 kilogramm súlyú burgonya is nőtt. Időszerű A világ szabadalmi hivatalainak irattáraiban sok különös és mulatságos (elfogadott vagy elutasított) találmány leírását találjuk. E kuriózumok világhírű gyűjtője Werner Koch hamburgi vegyész és szabadalmi ügyvivő. Nemrég jelent meg nagy érdeklődést keltő könyve: „Feltaláló szellem tévútjai" címen. Talán a legtökéletesebb találmány oz olyan férfikalap, mely köszönőberendezéssel volt ellátva. (Századunk első éveiben kapott rá szabadalmat amerikai feltalálója). Ha viselője fejbólintással az utcán üdvözölte valamelyik ismerősét, a kalap automatikusan felemelkedett. Sok esetben nálunk sem ártana bevezetni. Az Ararát a tű fokában Mindnyájan ismerjük a mondást, milyen nehéz a tevének átmenni a tű fokán. Nos, Eduard Kazarjan jereváni miniatűrkészítő vésnök egy tű fokában elhelyezte az egész Ararátot. Parányi csontdarabkára véste rá a látképét, melyet aztán egy varrótű fokóban helyezett el. A kép természetesen csak nagyítón keresztül látható. Nemzetiség szerint Egy angliai szálloda házirendjében a következő pontok szerepeltek: Amerikai vendégeinket arra kérjük, szíveskedjenek hajnali két ára előtt hazatérni. Viszont hálásak lennénk, ha a németek reggeli hat óránál korábban nem kelnének fel. Olasz vendégeinktől azt kérjük, hogy este tíz óra után ne társolagjanak egymással. A minap az Igazgató az üzem folyosóján két fiatalemberrel találkozott. Ezek udvariasan félreálltak az útjából, hogy zavartalanul tovább mehessen, mivel nyilvánvaló volt, hogy valamilyen fontos értekezletre igyekszik. Az Igazgató hálásan fogadta az udvariasság és ttsztelet eme megnyilvánulásait, mikor azonban utánuk tekintett, hogy megjegyezze arcukat — hogy alkalomadtán viszonozza szívességüket —, megállapította, hogy a két fiatalem: ber külseje valamiképpen nincs rendben, s csak valamivel később eszmélt rá, hogy voltaképpen mi megiltközflivalót tálált rajtuk. Némi habozás lett úrrá rajta, ezt azonban leküzdötte, s hangjában szemrehányással fordult a helyetteséhez, aki az értekezlet végeztével beállított hozzá: — Hogy el ne feledjem, a folyosón éppen az előbb két huligán mintapéldányával találkoztam Ni/Íratlan hajuk a szemükbe lógott, hátul meg befedte a gallérjukat is. Azt hiszem, a higiéniával is hadilábon állnak. Ha nem nyiratkoznak, nyilván mosakodni sem szoktak. Állapítsa meg a nevüket, és azonnal küldesse be őket hozzám. Ilyen egyszerűen és feltűnés nélkül kezdődött az affér, amely — összeszámítva azt az időt, amit a két mjíratlan fiatalemberről szóló vitával az üzemrészlegekben eltöltöttek — rengeteg munkaórába és pénzbe került. Az igazgató parancsát teljesítették. A két fiatalember késedelem nélkül megjelent az igazgató dolgozószobájában, és ott tanácstalanul tekingetett körül. — Miért nem nyiratkoztok meg, és jártok úgy, mint minden rendes ember? — tette fel a kérdést szigorúan az igazgató. — Ez most dtvat — szólalt meg közülük az egyik. Szép sűrű, vöröses árnyalatú szőke haja volt. — Dtvat? — ismételte meg gúnyos hangon az igazgató. — Abban az üzemben, amelyért én felelek, nem tűrök ilyen nyugati tempókat! A végén még valaki azt hihetné, annyit se kerestek, hogy borbélyra telne belőle. Egyszóval, hogy tisztában legyünk egymással, még ma megnyiratkoztok, és holnap mint rendes emberek jelentkeztek nálam! A ké. fiú egy darabig még állt, és az igazgatónak kellemetlen volt, amint ártatlan és a legkevésbé sem szemtelen tekintetüket reménytelenül fejére szegezték. — De hisz ezzel nem ártunk senkinek, Igazgató elvtárs, — szólalt meg az egyik, a sötétebb hajú, és a hangja észrevehetően megremegett. — A munkánkat rendesen elvégezzük: megkérdezheti a mesterünket. A gyűlésekre is eljárunk. — Éppen erről van szó, legénykék, hogy ez nemcsak a ti ügyetek! Kollektívában dolgoztok, így tehát a kollektíva társadalmi normáihoz kell tartanotok magatokat. Minden vita felesleges és hiábavaló. A fiúk úgy léptek ki az Igazgató dolgozószobájából, mint akiket leforráztak. a műhelybe azonban már hősként tértek vissza. Az üzemben naphosszat másról se esett szó. Mindenki talált valami ürügyet arra, hogy megnézze őket, s valaminő úton-módon tudtukra adja szolidaritását. A fiúknak hízelqett, hogy az érdeklődés középpontjába kerültek, és úgy érezték magukat, mintha az igazság bajnokaivá léptek volna elő. Még azok is biztatták őket lázadásukban. akik addig csak gúnyolódtak rajtuk: — Ne hagyjátok magatokat, fiúk! — Kárörvendve figyelték, mire fordulnak a dolgok, a továbbiakban. Másnap a két fiatalember azonmód nyíratlanul jelentkezett az Igazgatónál — Nem értettétek, mit mondtam tegnap? — rivallt rájuk az Igazgató, a/nlnt végignézett rajtuk. — Ez a munkafegyelem megbontása! Azonnal hagyjátok el az üzemet! — Igazgató elvtárs!... — próbált szóhoz jutnt szinte egyszerre a két fiú. — Kl innen! — bődült el az igazgató, és a szívéhez kapott. A két ftú sietve visszavonult. — Baj van — állapította meg a sötét hajú az ajtón kívül. — Most mitévők legyünk? — Most már nem engedhetünk, a becsületünk forog kockán, — vélekedett a másik. — Es mt történne, ha a szakszervezethez fordulnánk? — vetette fel a sötét hajú. — Elvégre a szakszervezetek kötelessége, hogy védjék d dolgozók érdekelt, tgaz? — Semmi értelme — legyintett a szőke. Aznap még dolgoztak, de mikor másnap reggel a portához értele, az üzemi őr hatalmas mellkasával eltorlaszolta előttük a munkába vezető utat. — Utasítást kaptam az igazgató elvtárstól, hogy amíg rendesen meg nem lesztek nyiratkozva, ne eresszelek be benneteket az üzembe — jelentette kl erélyesen. — Nincs joga megakadályozni bennünket abban, hogy dolgozzunk — vetették ellen a fiúk. — Az elvesztegetett Időt majd rádolgozzátok! — adta tudtukra az őr. A fiúk kimentek az utcára, és ott őgyelegtek a kapu közelében. A munkájukba siető emberek megmegálltak mellettük, megkérdezték őket, mire várnak, és tanácstalanul csóválták a fejüket. — Ne hagyjátok magatokat! — vetették oda nekik, és eltűntek az üzem kapujában. Végül maguk maradtak a gyalogjárón, elhagyatva, és hosszú fürtjeik sem védték meg őket a cšonttg ható széltől meg a fagyos hókristályoktól. Kezüket mélyen a zsebükbe dugták, és feltűrt gallérú, könnyű felöltőjükbe bújtak. Elbúsultan álldogáltak az utcán. — Semmi értelme ennek — szólalt meg végre a sötétebb hajú, s álla megremegett a hidegtől. — Gyerünk be egy kicsit megmelegedniI — javasolta a máslk

x Bementek a portára, az őr felállt a helyéről, és jelentőségteljesen igazgatta az övét. — Sajnáljátok azt a pár szál szőrt? — vetette oda nekik. — Talán azt hiszitek, hogy valakit meghódíttok vele? Hallgassatok rám, fiúk,higgyétek el, ez a frizura nem is áll jól nektek. Ha nektek volnék, már mennék is a borbélyhoz, és megkurtíttatnám egy kicsit itt, a nyakamon, legalább egy kicstt. — Itt az elvtről van szó — szólalt meg a szőke. — Senkinek sem áll jogában elrendelni, hogyan fésülködjünk — tette hozzá a másik. — Vagy úgy! — dörmögte az őr. — Szóval nektek nem fontos, milyen a formátok, titeket csak az elv érdekel! Es mire jó voltaképpen az ilyen elv, ha szabad kérdeznem? A fiúk Ismét kimentek az utcára, mert látták, hogy az őrrel nem lehet szót érteni. — Ha még egy darabig bent maradunk, azt is elbeszélte volna, hogyan lőtte az Auróráról a Téli Palotát — gúnyolódott a szőke. — Nem akart rosszat, ismerem, jóravaló ember az öreg — mondta a másik békülékenyen, és hangjában valami bizonytalan reménykedéssel. Elértek az útkereszteződésig, ahol a sarkon egy nagy fodrászüzem működött. Egy percig tétováztak, aztán bementek. Jó meleg volt bent. — No, látjátok! — mosolyodott el az őr, mikor meglátta őket. — Talán fájt? Vagy elveszítettétek a becsületeteket? Feladtátok az elveiteket? A világon fontosabb dolgok is vannak, barátocskáim! Aztán még egyszer végigmustrálta őket, és zsörtölődve hozzátette: — Nem tudom, elég lesz-e, de ezt már ítélje me az igazgató elvtárs, nekem más feladataim vannak. Mikor a műhelyben és az üzemben híre futott, hogy a fiúk megérkeztek, néhányan odamentek, hogy őket megnézzék. De amint megállapították, hogy a fiúk megadták magukat, érdeklődésük nyomban lelohadt. Valamenyten úgy vélték, hogy így jobban áll a hajuk, de ezt csak GYÜMÖLCS AZ ÚTSZÉLRŐL AZ UTAK SZÉLEIT emberemlékezet óta fákkal ültetik be. Hogy miért? Az ember hirtelen nem is tudná megmondani, pedig egyszerű a válasz. A fák zöldje nagyon Jó benyomást kelt, megnyugtat, s ez a tényező — különösen manapság — rendkívül fontos. Az útszéli fák csökkentik a közúti forgalom zaját és felfogják a keletkező port. De nemcsak ennyi a hasznuk. Mint minden gyümölcsfa, teremnek is. A múltban — érthetetlen okokból — elhanyagoltuk az útszéli fákat. Senki sem gondozta őket, pedig a gyümölcsfákat időnként ápolni kell. Nagy részük idővel kiszáradt, vagy kiöregedett. Az illetékes szervek nem törődtek a foghíjas fasorok beültetésével. Nincs pontos statisztikánk, hogy mennyi gyümölccsel lettünk szegényebbek, de bizonyos, hogy számottevő a veszteség. Ezt bizonyítja az alábbi példa is. A Bratislava-vidék járás közútjai mentén Jelenleg mintegy 10 000 cseresznyefa, szilva-, meggy-, barack- és körtefa — összesen 32 190 gyümölcsfa és majdnem 10 000 díszfa sorakozik. Mint másutt, sajnos itt is elhanyagolták őket. Ennek következtében tavaly az útszéli gyümölcsfáknak csak 56 százaléka termett. Néhány útvonalat időközben korszerűsítettek. Egyenesítették -vagy szélesítették az úttestet. Ennek is sok, azelőtt gazdagon termő gyümölcsfa esett áldozatul, melyeket alig, vagy csak részben pótoltak. A közúti vállalat azzal érvel, hogy ez nem tartozik munkakörébe. Nincs rá keret, munkaerő. Egy kis Jóakarattal azonban bizonyára akadna gazdája e hasznos gondolatnak is. A fák ápolását év közben a tanulóifjúságra lehetne bízni, a gyakorlati oktatás keretén belül törődnének a fákkal. Eddig az útkarbantartók általában mellékfoglalkozásnak, többletmunkának tekintették a fák ápolását. Pedig a gyümölcsfák sorsa teljesen a karbantartók Jóindulatától függött. Az utóbbi időben felvetődött az a gondolat, hogy állandó munkacsoportokra bízzák a fák gondozását. A gondolat nem elvetendő, sőt kifizetődne. Ha tavaly például a közutak dolgozói szedték volna le az útszéli fák gyümölcsét, 250 000 koronát takaríthattak volna meg. Ennyit fizettek k! ugyanis a gyümölcsszedő brigádosoknak. A JÁRÁSBAN a Jövőben megváltoztatják eddigi helytelen nézetüket. Az idén mintegy 1130 gyümölcsfát és kb. 200 díszfát ültetnek kí a közutak mentén. 1968-ig teljes hosszában beültek a közutak széleit. P. L. kevesen mondták meg nekik, Inkább nehezményezték, hogy ilyen gyorsan megadták magukat, és így csalódást okoztak nekik. Bokros teendői között az Igazgató ts talált egy kts időt arra, hogy személyesen vegye szemügyre a fiatalokat, és meggyőződjék róla, hogy eleget tettek utasításának. Reggel óta idegesség kínozta. Sejtette, hogy olyan helyzetbe került, amelyből nem lel kiutat. A két bozontos fiú lázadása komolyan megrendítette tekintélyét. Ezért némi megkönnyebbüléssel fogadta a hírt, hogy a két fiatalember előkerült. — No látjátok — fogadta őket így már mégis csak rendesebb formátok van. Még cigarettával ts megkínálta őket, de a fiúk büszkén visszautasították. — A ti javatokat tartom szem előtt, fiúk — mondta nekik, mintha észre se vette volna dacukat —, tudom, hogy a mesteretek elégedett veletek, hát akkor minek rontanátok a híreteket elhanyagolt külsőtökkel. Katonáskodás előtt álltok, és ezt ts bele kellene vennünk a kádervéleménybe. Lássátok be, hogy erre semmi szükség. —• Váratlanul elöntötte! a nagylelkűség és az ifjúság problémt iránti megértés hulláma. Most fut eszembe, hogy üdülni küldhetnélek benneteket a tenger mellé. Igaz is, miért ne küldhetnénk el?! Hogy lássátok: értékelni tudjuk a jó munkát. Javasolni fogom, hogy titeket küldjenek oda. A két fiú hallgatott, az ajkukat rágták, s tekintetük mindegyre elkerülte felettesük szemét. A nap további folyamán az igazgató mindenkihez kedves volt, és látszott rajta, hogy jó hangulatban van. Ilyen fó hangulatban érkezett haza is, és vacsora közben félrenézve így szólt a fiához: — Ide hallgass, nem gondolod, hogy már ideje lenne megnyiratkoznod? — Ajjaj, már megint kezdi! — sóhajtott fel a fia, s unatkozó és egyben bosszús képet vágott. Fordította: Babos László Ü] SZÖ 6 * i965- äpri»» 3-