Új Szó, 1965. április (18. évfolyam, 90-118.szám)

1965-04-03 / 92. szám, szombat

Karachiból felszíillő százszemélyes utasszállító repülőgépen csak nyolcan voltunk: két japán buddhista szerzetes, a'tik egy nepáli vallási öszszejövetelről tartottak hazafelé, egy húsz év körüli laoszi sportoló, aki tranzisztoros rádiójával éktelen zajt csapott, egy turista házaspár, akik öltözködésükkel és viselkedésükkel mindjárt elárulták, hogy amerikaiak. Velem szemben éltes hölgy ült egy öt év körüli félénk, de közlékeny fiúcskával. — Hát te, Joe, miért repülsz a világ ázsiai végére? — kérdezte őt a laoszi sportoló. — Nem a világ végére repülünk nagymamával, hanem a papához. Hőstettet hajtott végre, aztán megbetegedett ... Ebéd közben beszédbe elegyedtem Mrs. Katy Goodmannel, foe nagyanyjával. Útitársaink is bekapcsolódtak a csevegésbe. Goodmanné egy észak-amerikai kisvárosban él. Férje egy kereskedelmi cég tisztviselője. Két fiúk van, mindketten hivatásos katonák. — Biztos jövedelem — szólt közbe a csőnadrágos turista. — Hát persze — bólintott helyeslően az idős hölgy. — Magányosan éltünk, mindenünk megvolt. Nem aggódtunk a fiainkért, hisz béke volt mindenütt... GOODMAN NAGYMAMA TALIZMÁNJA is az anyai kéz által kötött sál szerencsét hoz a hosszú útra induló fiúnak. — Csőstül szakadt ránk a baj — folytatta Mrs. Goodman. — Megbetegedett a férjem, bénulása ágyhoz láncolta. Idősebb fiam, Róbert megözvegyült, félárva maradt a kétéves Joe. Róbert a nagyszülők gondjaira bízta Joet, s áthelyeztette magát az Egyesült Államok ázsiai csapataihoz. Hál' istennek, életünk ismét visszatért rendes medrébe. Róbert jószívű. Minden hónapban sok pénzt kapunk tőle. Még meg is takarítottunk belőle. Vettünk földet meg házat. Több ízben nagyobb öszszegeket is kaptunk tőle. „Mama — írta egyszer — nagyszerű munkát kaptam. Küldök pénzt nektek meg a kis Joenak." Továbbra is hittem a talizmánban. Minden ősszel küldök neki egy sálat. Ez itt már a negyedik.— mutatott Mrs. Goodman egy zöldes szegélyű könnyű, bolyhos sálra. Mrs. Goodman elmondta, .hogy most Róbert hívására 'utazik Ázsiába. A fia megbetegedett, kórházban fekszik, s ingyen repülőjegyet kapott a parancsnokságtól. — Azt írta, betegsége nem súlyos, de én azért nyugtalankodom. ... Bangkokhoz, Thaiföld fővárosához közeledtünk. Az egyik Itteni katonai kórházban feküdt Mrs. Goodman fia. Gépünk leszállt a széles betonpályán, és lassítva haladt el vagy tucatnyi vadászgép mellett. A továbbiakban kiderült, hogy nem úgy történt, ahogyan azt a szülők elképzelték. A vidám természetű, kalandvágyó Pit, a fiatalabb fivér beállt az idegenlégióba, s valamilyen szigeteken kötött ki. Sokáig nem hallottak róla, aztán egy szép napon ezer dollár és az a gyászhír érkezett, hogy fiuk baleset áldozata lett. Személyi tárgyait is hazaküldték. Volt köztük egy meleg sál, melyet az anya útravalóul adott fiának. A babona szerint ugyanKflíELESSEG? A repülőtéren két amerikai katona várta Mrs. Goodmant. Egyikük segített a hivatali formalitások intézésében, közben a másik unottan álldogált, s rágógumit rágcsálva bosszúsan díirmögte: — Az ördögbe! Ez a vénasszony temetésre jött. Amikor Robertet Saigonból elszállították, azt hitték, kilábal a jtú... — Mi történt vele? — érdeklődött az amerikai turista. — Bevetésen vett részt a vietnami partizánok ellen — válaszolt az unatkozó őrmester —, és gúnyos fintorral megjegyezte: — méghozzá kambodzsai területen. Ott kapott találatot. Alig jutott el a repülőtérre. Mrs. Goodmant és unokáját többé nem láttuk. Újra felszálltunk, s gépünk irányt vett Phnom Penh, Kambodzsa fővárosa felé. A kínos hallgatást az amerikai turista felesége törte meg. — Igazi amerikai volt! — jelentette ki határozottan. — Mi, szabad emberek mindnyájan kötelesek vagyunk teljesíteni szent kötelességünket — erősítette a férje. — Hogy merhet... ugrott fel ingerülten a laoszi fiatalember, de nem fejezte be, amit mondani akart, mert tekintete megakadt Mrs. Goodman előző ülőhelyén. Az idős hölgy ottfelejtette a sálját .és kötnivalóját. — A talizmán — suttogta a fiatalember. A szerzetesek is izgalomba jöttek. Monoton hangon imába kezdtek. A laoszi legény farkasszemet nézett az amerikai turistával. — Kötelesség?! Tudja, mi lesz, ha egyszer maradéktalanul teljesítjük kötelességünket? ... Gépünk a felhőkön áttörve egyre magasabbra emelkedett. A SZABADSAGERT HARCOLNI KELL! ... Egyszar volt, hol nem volt, élt a kék tenger partján egy öregember meg egy öregasszony. Három fiúk volt. Jó gyermekek voltak, a £ munkában ügyesek, vidámak, ö ínségben türelmesek. Száz y •évig is élhettek volna, ha a | kegyetlen sárkány rá nem £ tör falujukra. Az öreg össze- I hívta fiait, és így szólt hoz- | zájuk: — Sók tanácsot adtam | nektek, fiaim, három élet ls kevés ahhoz, hogy mind megfogadjátok. De halljátok utolsó tanácsomat: A szabadságért küzdeni kell... Valahogy megtudta ezt a sárkány, s még kegyetlenebbül garázdálkodott. Élet-halál harcot kezdett... ...Éjjel esett az eső, de a reggeli nap felszárította a bíborszínű utat, mely a kambodzsai falutól az Elefánthegységig vezet. Előtte való nap este gyerekcsacsogástól volt hangos a falu. A kunyhókat kivilágították — a függetlenség napját ünnevelték. „.,,.- 1 de ö erősítgeti, hogy tűi van a huszadikon. Született katona. Illik rá az egyenruha, mintha skatulyából húzták volna ki. Díszegyenruhát viselt, látszott, hogy először van rajta. Kérdésemre visszakérdezett: — Hát maga hogy kerül ide? Engem az államfő, Norodom Szihanuk hívott meg. MEGSZÍVLELT TANÄCS Kambodzsa fővárosának központja Ez nem mese, ezt én egy vak aggastyántól hallottam. Azt mesélte el, amit látott. Mert tiem is olyan régen még látott. Két évvel ezelőtt amerikai napalmbomba csapott be házába. Égési sebeket szenvedett, s elvesztette szemevilágát. Felépülve nem folytathatta Iparát Azóta örökké úton van. Egyik kezével kísérőlébe, ötéves unokájába kapaszkodik, a másikban pedig kosarat tart, s banánt árul. Mindenki vásárol tőle, már csak azért is, mert szeretik az öreget. így tengetik életüket. MODERN LEGENDA Amit az öregtől hallottam, nem legenda, bár űgy hangzik. Saját szememmel láttam ... Most más kép tárul elénk. Lerombolt házak, üszkös romok, kétségbeesett emberek. Egy fegyveres osztag műve. A banditák az éj leple alatt a dél-vietnami szigetekről törtek be, s mihelyt a fel, riasztott khmer csapatok ideérkeztek, nyomtalanul eltűntek. Rohamcsónakjukat amerikai repülőgép fedezte. Az öreg khmer valóságot, nem legendát mesélt. Amikor megkérdeztem, hol vannak a fiai, azt válaszolta: — Magamra maradtam Szarinnal. De nem vagyunk magunk. Fiaim mindenütt ott vannak. ...Phnom Penhben megismerkedtem egy katonával, azoknak a bátor legényeknek egyikével, akiket az öreg Khmer fiainak nevez. Kin Csa 17 évesnek látszik, . Ktn Csa elmesélte, hogy a kalóztámadásokat szervező amerikai „tanácsadók" büntetlenségükben bizakodva kambodzsai falvakat bombáztak, rizsföldeken dolgozó parasztokat géppuskáztak le. Khmer katonák lelőttek egy bombázót, mely az őserdőben lezuhant. Az aljasság gyávasággal párosul. A provokáció szervezői a kedvezőtlen visszhangtól tartva támadást terveztek e vidék ellen, hogy eltüntessék büntettük nyomait. Kin Csa a hadvezetőség parancsára társaival együtt napokig menetelt az őserdőben. Néha derékig merültek a mocsárba. Éjjel is meneteltek, hogy elvágják a banditák menekülési útját. Egymást támogatták, egymást buzdították. ... A felderítők jelentették, hogy sietniük kell, mert az ellenfél már a lelőtt repülőgép roncsainak elszállítására készül. Kin Csa az utolsó kilométert kúszva tette meg. Egy falu begyomosodott földjén volt. Mikor a földnek vége szakadt, ledobta most már fölöslegessé vált álcázatát, és géppisztolyából tüzet nyitott a meglepett ellenségre. A repülőgépet most kiállították a Mekong partján, emlékeztetőül az amerikaiak gálád betörésére ... Ezért hívta meg az államfő Kin Csát. Valahányszor azt olvasom az újságban, hogy a khmerl hazafiak visszavágtak a provokatőröknek, eszembe Jutnak a vak öreg szavai: — A szabadságért harcolni kelV Az Ui Szó számára irta: K. Jakimoms G

hanában számos kegyhely van, ahol különféle betegségek gyógyításával foglalkoznak. Ezeket a kegyhelyeket gyógyírt kereső emberek ezrei és tíz

j ezrei látogatják. És sokan közülük valóban gyógyultan térnek haza távoli otthonukba. Tévedés ne essék, nem akarok felcsapni az afrikai kuruzslás és a hókusz-pókusz védelmezőjének. Távol áll tőlem az ilyen szándék. Inkább csak elmondanám, amit Lartehban, egy ghanai kegyhelyen, Hana Akonnedi főpapnő templomában, ahogyan a helybeliek nevezik, az Igazság Otthonában láttam. Egy szombati napon történt. Éppen azon törtem a fejem, hogyan üssem el az unalmasnak ígérkező estét, amikor betoppant hozzám két kedves ismerősöm, Pásztor Erzsi és Dományt Judit. — Akar valami izgalmasat látni? — Hogyne. — Akkor pakolás. Megyünk Lartehba. Nana főpapnő templomában ma este ünneplik az újesztendőt. Lesz tűztánc. Jóslás, meg amit akar. Azt hallottuk, hogy egy üveg whiskyért a papnő megmondja, mit rejteget számunkra a jövő. S nem sokkal ezután már ott robogunk a Lartehba vezető keskeny országúton. A csodálatos szép naplementét hirtelen váltja fel az afrikai sötétség. Meztelen faóriások integetnek autónk felé. Fantasztikus alakokat öltenek. Legalábbis képzeletünkben. Köröttünk ezernyi zajtól hangos a vidék. Megkönnyebbülten sóhajtunk fel, amikor némi hegymászás után megérkezünk a főpapnő rezidenciájához, a szombat éjjeli ünnepség színhelyére. EGY TRANSZBA ESETT PAPNŐ AZ,

tJSTENNÖ LÁBAINÁL ^SBaBaath. [A szerző felvétele) NANA FŐPAPNŐ Jő kétórás várakozás után belenyugvással megállapítom, hogy Afrikában az Istenek sem pontosak. Mert ha azok lennének, a szertartásnak már régen folynia kellene. Kárpótlásul hát körülnézek. A főpapnő háza emeletes, frissen festett modern épület. Akármelyik európai városba beillene. Érthető, mert Nana személyében olyan ember lakja, aki hol ember, hol pedig isten. Szertartás közben „Istenné lényegül át". Ilyenkor embernek tilos hozzá érni. Alapos előkészületek után végre megjelenik fehér ruhába öltözött papnőinek kíséretében Nana főpapnő. Csinos, jólmegtermett, 35—40 év körüli asszony. Kezében zseblámpa. Kék selyem fejkendőt, szépen szabott kockás ruhát és piros bőrszandált visel. Remekbe faragott ashantt székre ültetik. Nekünk karosszékeket hoznak, a főpapnő külön utasítására. Ma este az ő vendégei vagyunk. Nana főpapnő kedvesen eltereferél papnőivel, majd „italáldozatot" mutat be. Egy vaskos fiaskóbői a földre loccsint pár kortynyit, majd egymás után két pohárral felhajt. Titkára, egy állandóan mosolygó vékony pénzű fiatalember, mintha csak kitalálná felségsértő gondolatomat, a fülembe súgja: — Az üvegben tiszta víz van. Nana istennő nem kedvelt a szeszes Italt. Mensah-Dapaah, a Ghanai Tudományos Akadémia fiatal munkatársa, aki immár hat éve él itt és tanulmányozza a kegyhely gyógyítási munkáját, szertartásait, közli velünk: — Nana főpapnő kész elfogadni üdvözlésünket. EléJejárulunk tehát. Mosolyogva ráz kezet velünk és mindegyikünk számára tartogat valami kedves megjegyzést. Nem kis megrökönyödésemre, közli velem, hogy „you are a handsome man" — vagyis hogy „csinos fiatalember vagyok". Belepirulok a váratlan és lekötelező istennői dicséretbe. S mondanom sem kell, hogy nekem is mindjárt szimpatikusabbnak tűnik Nana Istennő. Azt is megengedi, hogy fényképezzek. Csak küldjek •neki is a felvételekből. REGGELIG TÁNCOLÓ PAPNŐK Az ismerkedés után megkezdődik a szertartás legérdekesebb része, a papnők hagyományos tűztánca. A jelenlévők harsány éneklése közepette fellobban a máglya, s a fiatal papnők egymás után ugranak át a magasan lobogó láng felett. Minden papnőnek háromszor kell átugrania a tüzet ahhoz, hogy megszállottá váljon. Magyarán, hogy valamelyik istenség kikölcsönözze földi porhüvelyüket és megjelenjék előttünk. Arról tudjuk meg, hogy melyik Isten költözött egy papnőbe, hogy az illető mit csinál és milyen hangokat ad. Az egyik papnő cigarettára gyújt. Ez tilos a papnőknek. Most azonban lehet, mert azt jelenti, hogy egy dohányzást kedvelő istenség költözött belé. Egy másiknak remeg a bal keze. Ezek szerint balkezes isten is van. Amikor mindegyik túl van a három ugráson, átvonulnak egy másik udvarba és az éjféli tűztáncot felváltja a megszállottak reggelig tartó mulatsága. A fergeteges gyorsasággal táncoló, forgó-pörgő papnők rizsporral kenték be arcukat. A tisztaság jeleként. Ahogyan fokozódik a tánc üteme, úgy ritkul a táncosok sora. A túlhevített izgalom egymás után szedi áldozatait. S elérkezik a nagy pillanat. Csatlakozik a táncolókhoz Nana főpapnő is. Méghozzá az én kérelmemre. Szeretném tánc közben lefényképezni. Amikor ő táncol, a többiek megállnak. Bámulom fürgeségét és kecses mozgását. S büszke vagyok rá, hogy táncra bírtam egy istennőt. AZ ŐSI GYÓGYMÓDOK ŐRZŐI Sok itt a hókusz-pokusz, a számunkra érthetetlen. Semmi sem fedheti el azonban a lényeget. Mégpedig azt, hogy — mint a fiatal ghanai tudós magyarázza szertartás közben — Nana főpapnő Igazság Otthonában az utóbbi években rengeteg embert gyógyítottak meg. A kegyhelynek saját patikája, laboratóriuma van. Olyan orvosságokat készítenek, amelyek kivívták a korszerű, orvostudomány elismerését. Gyógyítással foglalkozó papnőket nevelnek itt. Hét éven át kell tanulniuk a természet titkait, a növények gyógyító erejét. S csak alapos vizsga után önállósítják őket. Mőködésük felkeltette a Ghanai Tudományos Akadémia figyelmét, s gyógyszereiket árusítják a ghanai gyógyszertárakban. Ezek az emberek itt akár megszállottak, akár sem, életcéljukat abban látják, hogy gyógyírt hintsenek szenvedő embertársaik sebeire. — Aki hisz az emberségben, — mondja Mensah—Dapaah, — az nem 'dobhatja a feledés homályába mindazt, amit az őst afrikai orvostudomány évezredek alatt összegyűjtött. Az emberiség csak nyerhet vele, ha megkíséreljük felfedni ezeknek a kegyhelyeknek a titkait. A háromszáz papnő nagyrésze még vidáman járja a táncot, amikor búcsúzkodni kezdünk. Nana istennő kedvesen érdeklődik, akarom-e, hogy magával vigye a testemet. Fényképező gépemben bizonnyal magammal viszem az övét. Még úton vagyunk, amikor eszünkbe jut, hogy a jóslás bizony elmaradt. Engem azonban mindenért kárpótol a gondolat: — Ilyen rokonszenves istennővel még nem találkoztam.