Új Szó, 1965. április (18. évfolyam, 90-118.szám)

1965-04-21 / 109. szám, szerda

Leninre emlékezve - tanuljunk tőle A

Nagy Októberi Szocialista Forradalom az emberiség történetének legnagyszerűbb eseménye. Egy új történelmi korszak kezdetét jelenti, kezdetét a kapitalista társadalom felszámolásának és a szocialista társadalom felépítésének. Vezetője, szervezője és lelke annak a társadalmi erőnek, amely ezt a történelemben egyedülálló társadalmi újraszervezést megvalósította, Lenin és az általa megszervezett és nevelt új típusú párt: a kommunista párt volt. Lenin ma 95 esztendős lenne, de tettei, eszméi és jelleme halhatatlanná teszik. Az emberiség történetének aligha van nagyszerűbb egyénisége, meggyőzőbb megtestesítője, megszemélyesítője a tudás és a tett, a tudós és a forradalmár dialektikus egységének, mint Lenin személye és munkássága volt. Mi teszi Lenint ilyen naggyá, ilyen halhatatlanná? Először is az, hogyha Marx és Engels elévülhetetlen érdeme az, hogy a szocializmust vágyálomból, utópiából, tudománnyá változtatta, akkor Lenin a marxizmust, mint a szocializmus tudományát valósággá, életes életté változtatta. Marx és Engels ismerték a kapitalista társadalom fejlődésének törvényeit, bebizonyították, hogy a munkásosztály hivatott arra, hogy ezeknek az objektív törvényeknek ismeretében a gyakorlatban megdöntse a tőkés társadalmi rendet és helyébe a szocialista és kommunista társadalmat építse fel. A marxizmus — már amilyen mértékben a munkásosztály és vezetői elsajátították — felfegyverezte a világ munkásosztályát a tudományos megismerés és a tudományos kritika fegyverével, öntudatra ébresztette és meggyőzte őt történelmi feladatairól, megszervezte és megtanította hogyan győzhet. Lenin tovább tanította a világ munkásságát, hogyan kell történelmi szerepét végrehajtania. A marxizmus elméletét és gyakorlatát továbbfejlesztette, az osztályharc stratégiáját és taktikáját a monopolista kapitalizmus megváltozott körülményeiből vezette le és tette alkalmassá a győzelemre. Lenin a marxizmust a monopolista kapitalizmus, a szocialista forradalmak és a szocializmus építésének marxizmusává, vagyis leninizmussá fejlesztette. Lenin az új világot teremtő nagy munkáját csak azért végezhette el, mert a marxizmus tanítását és gyakorlatát tovább fejlesztette és a monopol kapitalizmus teremtette új valóság megismerésével gazdagította. Ez a valóság azonban a maga objektív létezésében dialektikus ellentmondásokkal van tele s megismerése csakis dialektikus módszerrel lehetséges. Hihetetlenül hangzik, pedig való igaz, hogy a II. Internacionálé sok száz és ezer munkásvezére közül, akik mind igaz marxistának vallották magukat, egyedül Lenin tudta alkotó módon továbbfejleszteni a marxizmust. Miért? A

zért, mert szervesen a munkásosztály érdekeinek szempontjából (és nem a munkásképviselók, munkáspárt, szakszervezet s más munkásszervezet alkalmazottainak szempontjából) és a marxi dialektikus materialista módszer segítségével vizsgálta az újszerűvé vált kapitalizmust. A szociáldemokrata ideológusok és vezetők nagy többsége dogmatikusan, a konkrét társadalmi helyzetnek nem önálló tudományos felismerésének folyamatában használták a marxizmust, hanem mint kész receptek gyűjteményét. Ha az élet valami újat alkotott, magyarázó idézetet kerestek Marx műveiben, s ha nem találtak ilyet, egyszerűen ráfogták, hogy „Marx tévedett", „Marx nem látott jól előre". Saját korlátoltságukat a marxizmus „fogyatékosságával" szerették volna palástolni. Nem csoda, hogy elméletük, politikai gyakorlatuk, és tetteik úgy különböztek egymástól, mint a „Fiastyúknak" nevezett csillagzat az udvaron kapirgáló fiastyúktói! Szavaikkal valami szociallzmusfélét hirdettek, tetteikkel a kapitalizmust támogatták. Lenin azért lett az alkotó marxizmus legnagyobb képviselője, mert a marxizmust nem mint befejezett, kész és érinthetetlen elméletet fogta fel. Ellenkezőleg! „Meg vagyok győződve — írta munkásságának elején —, hogy a marxizmus csupán alapköveit rakta le annak a tudománynak, amelyet a szocialistáknak kell továbbfejleszteni minden irányban, ha nem akarnak elmaradni az élet mögött. Ügy gondoljuk, hogy különösen az orosz szocialisták számára elkerülhetetlen Marx elméletének önálló feldolgozása, mert ez az elmélet csupán általános vezéreiveket ad, amelyeket specifikusan másképpen kell alkalmazni Angliában mint Franciaországban, Franciaországban másképpen mint Németországban, Németorírto: SZÁNTÓ LÁSZLÓ akadémikus szágban másképp mint Oroszországban. Marx elméletének önálló tudományos munkával való továbbfejlesztése azonban bizonyos feltételek teljesítésétől függ. Az első feltétel: a társadalom megismerése, rejtett összefüggéseinek felfedése, a benne való tájékozódni tudás és annak előrelátása, merre tart az egész és részeinek mozgása stb. a munkásosztály álláspontjáról kell hogy történjék. A munkásosztály álláspontja azonban nem érzékelhető s így nem ismerhető meg csupán a munkásosztály tapasztalataival, hanem ezeknek a tapasztalati tényeknek elméleti feldolgozása útján. A múltban a szociáldemokrácia vezetői az osztály-álláspontot felcserélték a szakmunkások, a párt és szakszervezeti funkcionáriusok, képviselők álláspontjával és ezért is értelmezték a kapitalizmus monopolista stádiumát rosszul. Sajnos ma sem mindenki — aki marxista-leninistának vallja magát — áll tényleg a munkásosztály álláspontján! A

valóban tudományos megisme. rés másik feltétele az, hogy a megismerés dialektikus-materialista módszerrel és világnézettel történjék. A marxizmus—leninizmus elmélete ugyanis „ ... feltétlenül egyoldalúvá, eltorzuittá, holttá válik, ha megfosztjuk éltető lelkétől, legmélyebb elméleti alapjától — a dialektikától." (Lenin.) Lenin a dialektikus materialista módszert és világnézetet döntő jelentőségűnek tartotta mind a szocialista elmélet, mind a szocialista gyakorlat számára, mely nélkül a munkásosztály pártja feltétlenül a revizionizmus, vagy a dogmatizmus kátyújába vezetné a mozgalmat. A II. Internacionálé korában tevékenykedő szociáldemokrata vezetők marxistáknak vallották ugyan magukat, azonban a dialektikus és történelmi materializmust kimetszették a marxizmusból, és metafizikus gondolkodási módszerrel helyettesítették. Ml csodálni való van aztán azon, hogyha azt a korszakot, amelyben bár a társadalom minden jelensége kézzelfoghatóan bizonyította dialektikus természetét, a szociáldemokraták metafizikus módszereikkel ezt nem tudták felfogni. De nemcsak a szociáldemokrata „marxisták" nem tudták megérteni a burzsoá demokrácia dialektikus jellegét, azt, hogy az a burzsoázia demokráciája és diktatúrája egyszerre, vagy azt, hogy a proletárdiktatúra állama ugyanakkor a munkásosztály s a többi dolgozó legteljesebb demokráciája is. Sajnálatra méltó módon a kommunista pártokban is, ha csak átmenetileg is, torzításokat idézett elő az, hogy a dialektikus materializmust a vezető szervekben a metafizikus gondolkodás váltotta fel. A személyi kultusznak nevezett, osztályidegen elméleti és gyakorlati torzulások nagy mértékben ennek a felcserélésnek voltak a következményei. Lenin tanítását a proletariátus diktatúrájának demokratizmusáról annyira formálissá tenni, mint azt a személyi kultusz tette, csakis nem dialektikus, hanem metafizikus gondolkodással lehetett. A valóban marxista—leninista társadalom megismerésének fontos feltétele az, hogy konkrét legyen. „A konkrét helyzet, konkrét elemzése" — ez a marxista feladata — tanítja Lenin, mert absztrakt igazság nincs, az igazság mindig konkrét. A metafizikus gondolkodás a konkrét alatt azt érti, ami kézzel fogható, ami érzékszerveinkkel érzékelhető. A dialektikus materialista gondolkodásban ez csupán kiindulópontja a konkrét megismerésnek. Ebből kiindulva analízis, szintézis és absztrahálás segítségével (amely lelki műveletek az elméleti gondolkodás elemei) juthatunk el a konkrét megismeréshez. Marx erről a gondolkodási tevékenységről ezt írja: „A konkrét azért konkrét, mert összegezése számos meghatározottságnak, tehát a különbözőségek egysége ... Ezen az úton vezetnek az absztrakt meghatározások, a konkrétum gondolkodással való reprodukálásához." Látjuk tehát, hogy tudományos megismerésre nem tehet szert sem a munkás, sem az ember általában, csupán tapasztalati úton, elméleti gondolkodás nélkül, mint azt még ma is sokan gondolják. H

ogy a marxizmus—leninizmus elmélete valóban vezérelje a dolgozók gyakorlatát, hogy az elmélet és a gyakorlat egysége valósággá váljon, ahhoz meg kell valósulnia a fent említett feltételeknek. A kapitalizmusból a szoclaliz musba való átmenetben előfordult torzulásoknak az volt az oka, hogy ezeket a követelményeket nem marxista elemekkel cserélték fel. Az fgy eltorzított filozófia lett aztán a sze mélyi kultusz egyik gyökere. A marxista—leninista gondolkodás és cselekvés említett követelményeit különösen most kell betartanunk, amikor a CSKP 'XII. kongresszusa új fejlődési szakaszt nyitott meg szocialista társadalmunk építésére. A pártkongresszus határozatai nemcsak a technika fejlesztését, új technológiai eljárások bevezetését, a munka megszervezésének tökéletesítését, a dolgozók szaktudásának növelését és hasonló, főképpen a termelési tényezők fejlesztését irányozzák elő, hanem azon kívül az emberek egymás hoz való viszonyát a termelésben, vagyis a termelés ökonómiájának és etikájának a tökéletesítését is. Am, hogy ezek a határozatok megvalósuljanak, ahhoz nem elegendő csupán Leninre hivatkozni, s megfelelő idé zetekkel alátámasztani a határozatokban foglaltak szükségességét. A marxizmus—leninizmus semmivel sem helyettesíthető nagy jelentősége a szocializmust építő gyakorlat számára nem az ügyesen alkalmazott lenini idézetekben van. A marxista—leninista elmélet lényege és ereje abban van, hogy a konkrét valóságot a marxizmus—leninizmus tudományos módszerének segítségével, önálló gon dolkodással kell megismerni. Hogy a hibás idézgetés hová vezet, azt elret tentő példaként bizonyítja a szociáldemokrácia szomorú sorsa a múltban a személyi kultusz hibái, a Kínai Kommunista Párt hibás nézetei a közelmúltban és a jelenben. Az eredeti elméleti munkának kihangsúlyozása persze nem jelenti azt, hogy más eredményéből nem tanulhatunk! Csu pán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy idézhetünk, tanulhatunk, de döntő jelentőségű a saját munkánk! A CSKP története meggyőzően bizo nyitja a dialektikus materialista világnézet és módszer döntő jelentőségét az elméletben és a gyakorlatban. Amíg fiatal pártunk Jílek és társai ve zetésével a kapitalizmus viszonylagos stabilizációja idején válságba jutott s a vezetőség az új típusú kommunista párt felszámolására s a szociáldemokrata pártba való visszatérésre adta ki a jelszót, a csehszlovák munkásmozgalmat s a pártot az mentette meg a csődtől, hogy akadtak olyan vezető elvtársak, elsősorban Gottwald elvtárs, akik a dialektikus materializmus tanítását a konkrét hazai viszonyokra alkalmazták, felismerték, hogy a kapitalizmus stabilizációja átmeneti jellegű s meggyőzték erről a tömegeket. A párt az akkori helyzet konkrét dialektikájának ismeretében helyes irányt tudott adni a párt politikájának, sikeres tak tikát az osztályharcnak s átvezette a pártot a Jílekék teremtette passzivitásból a kommunista aktivitásba. A pártban érvényesülő dialektikus gondolkodás, ennek sikeres alkalmazása a gyakorlatban mentette meg a pártot attól, hogy a szociáldemokratizmusba süllyedjen vissza. A

mint a társadalom és az osztályharc fejlődése új feladatok elé állította a pártot, azokat a párt oly mértékben oldotta meg, amilyen mértékben határozataiban és gyakorlatában e feladatok objektív dialektikájának ismerete érvényesült. Hasonlóképpen a felszabadulás utáni évek népi demokráciája, a pártnak objektív dialektikáján alapuló politikája érlelte meg 1948 februárját s vezette a társadalom fejlődését a burzsoá demokráciából a proletár demokráciába. Amikor Lenin születésének 95. születésnapján visszatekintünk a felszabadulás 20 éve alatt elért eredményeinkre, nyugodt lelkiismerettel állapíthatjuk meg, hogy nagyot léptünk előre dolgozó népünk boldogsága felé vezető úton. Ugyanakkor hálás szívvel gondolunk nagy tanítónkra, Leninre, akinek tanítása tett bennünket képessé e nagy eredmények elérésére. Lenin tanításának köszönhetjük, hogv megvédtük és megerősítettük a nép hatalmát, a proletárdiktatúra államát. A kommunista párt vezetésével a nép különböző rétegei vállvetve minden nehézséget legyőzve lerakták a szocialista népgazdaság alapjait, s most a befejezésén munkálkodnak. Ebben a közös építőmunkában formálódott a szocialista erkölcs is. Erősödik a párt, a munkásosztály s a nép kölcsönös bizalma, a kommunisták s pártonkívüliek egymás iránti bizalma megbecsülése s ezzel, valamint a társadalmi élet minden területén végzett közös munka révén kialakulóban van országunk dolgozó népének társadalmi egysége is. A sikerek ellenére sem lehetünk gondtalanul elégedettek az elért eredményekkel. Nem szabad megengedni, hogy elszédítsen minket a dicsőség. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy milyen súlyos politikai, erkölcsi és gazdasági károkat okozott a személyi A rádió közvetítette • • • MAGNÓSOK, FIGYELEM! Életünk egyik jellegzetessége: a küönféle gyűjtőszenvedély rohamos térhódítása. Az egykor majdnem kizárólagos bélyeggyűjtés, már a gyerekek körében is bővült a gyufacímke, papírszalvéta, fénykép, levelezőlap és más értékek, illetve dísztárgyak gyűjtésével. Nem beszélve a felnőttekről, akik közül szintén sokan, igen sok mindent gyűjtenek. Azt, hogy kl milyen szenvedélynek hódol, nehéz lenne akárcsak felsorolni is. Meg kell azonban említenünk az új gyűjtőszenvedélyt: a hangvadászatot. A hangvadászok egyelőre még távolról sincsenek annyian, mint a könyv-, vagy a lemezgyűjtők. A magnetofontulajdonosok számának a növekedésével azonban rohamosan nő ezek száma is. Nincs kizárva, hogy rövidesen a hangvadászat is népszerű és elterjedt gyűjtőszenvedély lesz. Erre enged következtetni az is, hogy a hangvadászokka) már a legtöbb rádiő is számol és részükre rendszeresen közvetít műsort. A jó gondolat a Csehszlovák Rádiő magyar szerkesztőségében ls követésre talált: egy idő őta Magnósok, figyelem! címmel a mi rádiónk ís rendszeresen közvetít magnetofontulajdonosoknak szánt műsort. Legutóbb a cseh tánczene népszerű számaibői állítottak össze harminc perces adást. Karel Got, Marina Filkovská, Jozef Zima, Jana Petrü, Karel Hola, Ivetta Simonová, Marta Kubišová, Eva Fiiková, Jtfi Suchý, Jirí Petrü és más népszerű cseh táncdalénekesek bemutatását érdeklődéssel hallgattuk. Nem állítjuk, hogy a műsor mindenben megfelelt az igényes hangvadászok követelményeinek. Ismeretterjesztési szempontból is jó lett volna a kommentár, az összekötőszöveg, a jellemzés. A Magnósok, figyelem! mostani száma a gyűjtőkkel csupán a szerzeményeken keresztül teremtett kapcsolatot. Az anyagot kissé ömlesztve kaptuk, ennek ellenére a Magnósok, figyelem! című új műsorra szívesen hívjuk fel nemcsak a magnetofontulajdonosok, hanem mindenki figyelmét. A kezdeti nehézségeken bizonyára ez a műsorforma is hamarosan átesik és mind a hangvadászoknak sok meglepetést és örömet szerez majd. Ojabb adásalt érdeklődéssel várjuk. A hangvadászat szép és értékes szenvedély. A „vadászterület" szinte korlátlan. Ezért nehéz megmondani, hogy mit, milyen összeállításban közvetítsen a rádió. Híres emberek hangjának a bemutatása éppen olyan érdekes és szórakoztató, mint egy slágerparádé. Érdekes lehet a sajátos élmények, események, az élet különféle megnyilvánulásainak a hangszalagra rögzítése is. Van, aki csupán egy-egy területre specializálja magát és csak csecsemő, harang, autó, madár vagy hangszer-hangot gyűjt. Azt, hogy a rádió az Ilyen Irányú Igényt is kielégítse és a hangvadászoknak hangritkaságokat is közvetítsen, irreális lenne kérni. Ehelyett inkább azt kérjük: kísérje a rádió figyelemmel a zenei világ eseményeit és jó válogatásban, néhány szakszerű felvilágosítással, közöljön minél több tanulságos, egyben szórakoztató zeneszámot. Az ilyen műsor mindenki számára hasznos. (b) Két külföldi vendég A BRATISLAVAI ZENEI ÜNNEPSÉGEKEN Zenei ünnepségeink második filharmóniai hangversenyén két külföldi vendég fogott össze közös muzsikálásra: Berl Senofsky amerikai hegedűművész és Djura laksics jugoszláv karmester. Amerikai vendégünk Beethoven hegedűversenyével mutatkozott be a bratislavai hangversenyközönségnek. Berl Senofskyban vonzó, értékes művészegyéniséget ismertünk meg. Beethoven-tolmácsolásának egyik legnagyobb erénye a nemes dolce hangvétel, amely erre a műre annyira jellemző. A művész tempóvételei az első tételben néhol kissé akaratosak voltak, de Senofsky általában nagyon természetesen frazeál, egész előadásában a közlés személyes ereje és közvetlensége érzik, őszintén emberi hangjával a Larghetto képezte előadása csúcspontját. Kbben a tételben a művész lélekben is feljutott a beethoveni lassúk tiszta levegőjű fennsíkjára, ahonnan belátni az élet széles távlatait. Djura Jaksics kellemes keretbe foglalta a hegedűművész produkcióját. Műsorát Mozart négy zenekarra írt szerenádjával nyitotta meg (K. 286). Az elragadóan kedves mű a 18. században előszeretettel alkalmazott visszhang hatásra épül. Az első zenekarban felhangzik a téma, amely visszhangszerű ismétlésekkel folytatódik, de az ismétlések zenekarról zenekarra rövidülnek, a negyedik vonóskarban már csak a téma utolsó lélegzetvételét halljuk. Mozart kortársai kedvelt visszhang-játékából mosolygó természetességgel egy kis műremeket alkotott. Alekszander Obradovics vonóskarra irt prelúdiumában és fúgájában a fiatal jugoszláv zeneszerző nemzedék figyelemre méltó egyéniségével ismerkedtünk meg. Az est sikeres zárődarabját egy Respighi-kompozíciő alkotta. A Római trilógia második részét: Róma fenyőit hallottuk. A dús színekkel festett zenekari hangulatképek elénk varázsolják a sötétzöld fenyőkkel átszőtt napsütéses római tájak különös hangulatát. A szép kulissza élő színekben és formákban áll előttünk, Respighi művészi ábrázolásának elfogultsága nem téveszti el a hatását. Djura Jaksics nem tartozik a nagy karmesteri egyéniségek közé, de rendkívül tiszta szándékú művész. Szerény, minden igyekezetével a művet szolgálja. Nem törekszik rendkívüliségekre, de hűen visszaadja a vezérkönyv mondanivalóját. Talán a Respighi muzsika tolmácsolásában nyertük róla a legkedvezőbb benyomást. Élénken és temperamentumosán tolmácsolta Respighi „színes impreszszióit". A negyedik tételben jől beosztott fokozó-technikának adta tanújelét, ami pedig nagy művészet, és a tétel sikeres előadásának titka is, mert az utolsó zenekari kép nagy történelmi freskóvá növekedve egyetlen hatalmas crescendóban vetíti elénk a győztes római hadak közeledését. —hm— MEGTALÁLTÁK A MILÓI VÉNUSZ KÉT KARJÁT? A művészettörténészek, régészek és az antik művészet tisztelői érthető izgalommal fogadták a hírt, amely szerint megtalálták a milói Vénus karjait. Legalábbis ezt állítja Ahmed Ressin tanár a török hatóságok által kiadott idegenforgalmi folyóirat hasábjain. A tanár szerint — az örökre elveszettnek hitt karok török magánszemélyek birtokában vannak és azok bármikor hajlandók azokat átadni a török államnak, amennyiben a szobor Párizsból Isztambulba kerül. Éppen ezért egy régészekből álló bizottság utazik Párizsba, hogy a francia hatóságokkal a szobor átadása ügyében tárgyaljon. A szobrot 1820-ban találták meg Milo szigetén és akkor a sziget még az ozmán birodalomhoz tartozott. Egy, a szultán környezetéhez közel álló férfi megkísérelte a szobrot megszerezni, azonban de Riviére báró, a konstantinápolyi francia nagykövet a szobrot ellopta Franciaország számára. Ez már majdnem 150 évvel ezelőtt történt és miután Milo Görögországhoz tartozik, a görögök ts kérték már a szobrot a franciáktól. Természetesen — eredménytelenül. És valószínűleg a török tudósok párizsi útja ls hiábavaló lesz. kultusz azzal, hogy eltért a lenini normáktól, a lenini politikától ős erkölcstől, hogy a marxizmus—leninizmus „lelkét" a dialektikus materialista gondolkodási és cselekvési módszert metafizikus módszerrel cserélte föl. Éberen kell őrködnie minden párttagnak, nehogy ez megismétlődjék. Hogyan? Mivel? * U

gy és azzal, hogy mindenki, egyén és kollektíva azt teszi, amit Lenin a párttól megkövetelt: „A politikai pártnak a saját hibáihoz való viszonya egyik legfontosabb és legbiztosabb ismérve a párt komolyságának és annak, miként teljesíti a valóságban kötelességét osztályával és a dolgozó tömegekkel szemben. A hibát nyíltan beismerni, okait feltárni, kielemezni a helyzetet, amely a hibát szülte gondosan mérlegelni a hiba kijavításának eszközeit — íme ez jellemzi a komoly pártot, s így teljesíti a párt kötelességét, így neveli és tanítja az osztályt s azután a tömegeket ls." Ha megtanuljuk lenini módszerrel gondolkodva konkretizálni, továbbfejleszteni Lenin tanítását és így viszonyulunk az emberekhez — ezzel ünnepeljük meg legméltóbban nagy tanítónk és vezérünk, Lenin 95. születésnapját. ŰJ SZÖ 4 * 1965- áP

rilis 2

L