Új Szó, 1965. március (18. évfolyam, 59-89.szám)

1965-03-15 / 73. szám, hétfő

Választások a Szovjetunióban Moszkva (CTK) — A Szovjetunió tíz szövetségi köztársaságában tegnap zajlottak le a helyi tanácsok választá­sai. Az első választók a Csukcs-fél­szigeten járultak az urnákhoz. Itt — mivel más az időszámítás — március 14-én, 10 órával korábban kezdődtek meg a választások, mint Moszkvában. A választók többsége már a kora reg gell órákban leadta szavazatát. Délután 14 óráig a moszkvai válasz­tók 91,7 százaléka adta le szavazatát. Az említett időpontig több választó­körzetben be is fejeződtek a válasz­tások. A Szovjetunió fővárosának lakosai a városi tanácsba 1104 képviselőt (vagyis 20-nál többet, mint a két év előtti választásokon), a kerületi taná­csokba 5850 képviselőt választanak. A jelöltek jelentős részét most vá­lasztották meg először. A moszkvai tanácsokban képviselve lesz a főváros lakosságának minden rétege: munkások (mintegy 3000), más alkalmazottak, orvosok, mérnö­kök, művészek stb. A jelöltek 45 szá­zaléka nő. Kresztylanyinovnak, a moszkvai vá­rosi választási bizottság elnökének vé­leménye szerint a választásokat megelőző kampány tárgyilagos volt, a választási gyűléseken a kölcsönös bizalom légköre alakult ki. Ez lehető­vé tette a jelöltek tárgyilagos elbí­rálását és a legrátermettebb egyének jelölését. A Szovjetunió tíz köztársaságában több mint 2 millió képviselőt válasz­tanak a helyi közigazgatási szervek­be. Amerikai és dél-vietnami repülők ismét bombázták a VDK területét Da N ang (CTK) — Az Egyesült Ál­lamok légierőinek sugárhajtású re­pülőgépei és a dél-vietnami hadsereg Skiraider típusú repülőgépei március 14-én Ismét bombázták a Vietnami Demokratikus Köztársaság területét. A dél-vietnami repülőgépek először a doog-hoi területet bombázták és lőtték rakétákkal. Ezen a bevetésen több dél-vietnami repülőgépet ameri­kai pilóták kormányoztak. A Saigonban székelő amerikai és dél-vietnami parancsnokság szóvivői­nek hivatalos nyilatkozata szerint a vasárnapi kalóztámadás célpontja el­sősorban az észak-vietnami Tigris-szi­get volt. A vasárnapi légitámadásban 26 amerikai gyártmányú, Skyraider­típusú dél-vietnami repülőgép vett részt. Ezt a légirajt számos amerikai hadirepülőgép kísérte. Az amerikai gépek valószínűleg a 7. hajóraj egyik anyahajójának fedélzetéről szálltak fel. A szigetet gépfegyverekkel majd rakétákkal lőtték, s területére hat­van tonnányi bombát dobtak. A beve­tést Nguyen Cao Ky tábornok, a dél­vletnaml légierők parancsnoka irá­nyította. Amerikai és dél-vietnami hírek sze­rint Dong-Hoi várost nem érte köz­vetlen légitámadás, mint ahogyan a hírügynökségek első jelentéseikben állították. A SZOVJETUNIÓ TELJESÍTI a Vietnami Demokratikus Köztársaság iránti internacionális kötelességét Moszkva (CTK) — A moszkvai Pravda tegnapi számában közölt hír­magyarázat többek között hangsú­lyozza: Senki egy pillanatra sem vonhatja kétségbe, hogy a Szovjetunió s a szovjet nép teljesíti egy testvéri szo­cialista ország — a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság — iránti interna­cionális kötelességét. A nyugati, de különösen az amerikai hírügynöksé­gek közlése szerint az Egyesült Ál­lamok a hetedik hajóraj segítségével el akarják zárni a külvilágtól a Viet­nami Demokratikus Köztársaságot és Dél-Vietnamot. A legközelebbi napokban tízezer főnyi amerikai tengerészgyalogságot küldenék Dél-Vietnamba. Az USA nyilván további területekre akarja ki­terjeszteni a vietnami háborút. Az Egyesült Államok Délkelet-Ázsiával folytatott politikája kétségkívül ösz­szegyeztethetetlen napjaink reális helyzetével, s a világ minden népét — köztük az amerikai népet — is veszélyezteti. A szabadságért küzdő vietnami nép nincs magára hagyva. Minden föld­rész békeszerető emberei a leghatá­rozottabban elítélik az amerikai im­perialisták délkelet-ázsiai agresszió­ját és ugyancsak határozottan köve­telik a békét s a világ minden né­pének biztonságát veszélyeztető ka­landorpolitika beszüntetését. A Német Bekeszövetség demokratikus programja Duisburg (CTK) — Duisburgban szombaton megkezdődött a Német Békeszövetség (DFU) 3. kongresszu­sa. Ez a nyugatnémet politikai szer­vezet nincs képviselve a parlament­ben, mert a legutóbbi választásokon nem szerezte meg a képviseletre jo­gosító szavazatok 5 százalékát. A Német Békeszövetség a kongresz­szus első napján jóváhagyott válasz­tási programjában hangsúlyozza, hogy demokratikus mozgalmat képvi­sel, amely a béke és a demokratikus szabadságjogok biztosítását óhajtja. A Német Békeszövetség szükségesnek tartja a közép-európai atommentes övezetek létesítését, valamint az NDK és az NSZK kapcsolatainak normali­zálását. A választási program, arra is rámutat, hogy Németország egyesíté­sére csak akkor kerülhet sor, ha a bonni kormány a tényleges helyzet­nek megfelelő politikát folytat és a feszült helyzet enyhítésére törekszik. Lankadatlanul folyik a harc a négerek jogainak biztosításáért Újabb nagyarányú tüntetések • Johnson javaslatai az alabamai kormányzónak New York (CTK) — Selma alabamai város polgármestere és Alabama ál­lam dallasi körzetének seriffje vasár­nap közölte, hogy mindenkit letartóz­tatnak, aki hétfőn nyolc óra után is részt vesz a fajgvűlölök tüntetésein. Míg — hosszas habozás után — Johnson elnök Washingtonban George Wallaceval, Alabama fajgyűlölő kor­mányzójával tárgyalt, az Egyesült Államok több városában megismét­lődtek a fajgyűlölők pogromai ellen síkraszáilók tiltakozó tüntetései. Szombatról vasárnapra virradó éjsza­ka hatalmas tömeg verődött össze a Fehér Ház előtt. A tüntetők — nége­rek és fehér bőrűek — VVallace ala­bamai kormányzó lemondását köve­telték. Bostonban több száz diák tün­tetett és követelte, hogy Johnson el­nök küldjön A la barnába katonaságot a néger lakosság megvédésére. A rendőrök 36 tün'etőt letartóztattak. Philadelphiában a közismert „szabad­ság harang" körül gyűlt egybe a tün­tetők tömege. A jelenlevők kijelentet­ték, hogy mindaddig ott maradnak, amíg a négerek számára nem bizto­sítják a teljes egyenjogúságot. A ka­liforniai San Jóséból elindult tünte­tők menete második nap Is folytatta útját San Francisko felé. Vasárnap este hasonló menet indult el San f'ranciscóból. Fajgyűlölők elleni tüntetések vol­tak a Kentucky állambeli Covington­ban, New York egyes városnegyedei­ben, valamint Baltimoreban, ahol a város katolikus érseke szervezte meg a tüntetést. A kanadai Torontóban több száz diák ülőtüntetést rendezett az Amerikai Egyesült Államok konzu­látusának székháza előtt. Az alabamai Selmában szombaton imlritegy 100 tüntető kísérelte meg — kétszer egy­más után — a rendőrkordon áttöré­sét. A rendőrök mind a két esetben szétkergették a tüntetőket. — * — George Wallace alabamai kormány­zó visszatért az állam fővárosába — Montgomerybe. Kijelentette, hogy Johnson elnökkel folytatott tárgyalá­sai nem eredményeztek teljes megol­dást. Közölte, hogy az elnök több ja­vaslatot tett, s most tanulmányozza őket. Johnson elnök szombati sajtóérte­kezletén közölte, hogy a következőkel javasolta Wallace kormányzónak: 1. Támogassa nazatérése után az ala­bamai négerek általános választójo­gát. 2. Tartsa tiszteletben a békés gyülekezésre való jogot. 3. Hívja egy­be a két faj képviselőinek tanácsko­zását és kísérelje meg a két faj megbékéltetését. Mo kezdődik a labdarúgók bajnoki idénye Hat forduló után kerül sor az első világbajnoki selejtező mérkőzésre 1965 presztizs-évl A labdarúgásban rangot csak azok az országok kapnak, nt lyeknek válogatottjai jövőre az angliai világbajnokságra utaznak. A borúlátók nálunk azt emlegetik, hogy országos válogatottunk az elmúlt két év során mind össze egy győzelmet aratott A statisztika valóban nem hízelgő 1963 ban hat mérkőzésből 2 döntetlen és 4 vereség, 1S64 ben 5 találkuzőbót I győzelem. 2 döntetlen és 2 vereség. De a bizakodóknak is vannak érveik: az NSZK ellen Ludwigshalenhen kiharcolt győzelem, az olaszokkal Firenzében, a magyarokkal Budapesten elért döntetlen és a Tokióban szerzett ezüstérem a remélt további sikerek alapjai lehetnek. A tavaszi idényben két világbajnoki selejtező vár a csehszlovák labdarúgókra: április 25 én Portugália válogatottja látogat el hoz zánk, május 30-án Bukarestben mérkőznek legjobbjaink a románokkal. A váloga tott-jclöltek téli portyája e nagy csatákra való felkészülést szolgálta s még in­kább elő kell azt mozdítania a ma kezdődő bajnoki mérkőzés-sorozatnak. Minden bajnokság Idején két kérdés foglalkoztatja legtöbbet a szurkolókat: kl lesz o bajnok és kik esnek kl? Az őszi Idény eredményei alapján most, a tavaszi idény kezdete előtt, vagyis „félidőben" ez az általános prognózis: a patinás múltú Sparta Praha bajnok sággal ünnepli meg régi nevének visz­szaszerzését, a kiesési fronton viszont idén is izgalmas lesx a harc. Miért nagy esélyes a Sparta? Elég a december 6. óta változatlan bajnoki táblázatra nézni. A Spartak Sokolovo 9 győzelemmel és 4 döntetlennel, ve retlenül és 5(1) pont előnnyel adta át a váltóbotot a Sparta Prahának, me­lyet ősz óta ú|bó. „feltöltöttek", meg­erősítettek. Az ország legnagyobb és leghűségesebb szurkoló-táborral ren­delkező csapata a támadó játék fej­lesztését tűzte kl céljául (már eddig is a legtöbb gólt rúgta), s ezzel meg­könnyítheti a válogatott csapat kialakí­tóinak munkálát is. A középcsoport felső részében a Duk­la Praha és a Tatran Prešov 17, a Baník Ostrava és a Slovan Bratislava 15 ponttal kezdi a tavaszi idényt. Lehet, hogy e négy csapat közül kerül majd ki az ugyancsak rangot lelentő máso­dik helyezett, bár az erőviszonyok ki­egyensúlyozottsága miatt erre még a 14 ponttal rendelkező SlOvnaftnak és az ősszel 13 pontot gyűjtött lednota Trenčfnnek is lehet reménye. A jó he­lyezésért küzdők soraiból a VSS Koši­cét sem hagyhat|uk kl, de csakis ak­kor, ha tavaszi mércéjét az őszinél (13 pont—50 %) magasabbra emeli. Rekordközönség Szlovákia Díjának versenyén Munkatársunk telefonjelentése Miután az újságírók téli nemzetközi találkozója teljes mértékben megnyerte a külföldi rés/tvevők tetszését és végre az időjárás is kegyébe fogadta Szlová­kia nagy Díjának versenyzőit. Igen sokújságiró meghusszaubította tátrai tar tózkodását, A hagyományos téli verseny ezúttal rekord közönség elölt zajlott le. A nézők már a reggeli órákban „megszállták" a Hrebienok fölötti lesikló dombot, és amíg kezdetét vette az első versenyszám: a nők műlesiklása, a kiil­• r.ii A sa.vírók felelevenítették az elmúlt napok kedves emlékeit. Mindenki elragadtatással nyilatkozott a Magas Tátráról, tlbüvolte őket a pompás ter­mészet, a fogadtatás, a baráti vendégszeretet és maga a verseny is. A női műlesiklást, amelyben 9 ország 36 versenyzője állt rajthoz, nagy meg­lepetésre az osztrák Gertrúd Gábl nyer­te, aki a mezőny második felében raj­tolt, mivel a tavalyi eredménye alap­ján nem rendelkezett nemzetközi kva­lifikációval. Tech­nikásán, teljes biztonsággal, bát­ran vette a kapu­kat és a második futamban 49,22-vel a nap legjobb ered­ményét érte el. Összeredménye 103.08 volt. A má­sodik helyen a len­gyel Szatkowska végzett 105.95, 3. Zivcová (csehszlo­vák! 107.58, 4 Wanla (lengyel) 107.67, 5. Zlmniermann (Svájc) 111.01. Kelle­mes meglepetést keltett a fiatal cseh­szlovák Cuninková. aki az erős nem­zetközi mezőnyben 111.02-vel a 6. he­lyen kötött ki. Szlovákia Díjával egyidőben 105 ver­senyző részvételével rendezték meg Tatranská Lomnicán a 15 km es sífu tást. Ezen az igen magabiztosan és Jól versenyző Harvan (Slovan Smokovec) Ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Budapest (ČTK) — A Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizott­sága március 11-én, 12-én és 13-án ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta Nemes Dezsőnek, a Központi Bizott­ság titkárának beszámolóját a 19 testvérpárt képviselői Moszkvában megtartott konzultatív találkozójáról és a Magyar Szocialista Munkáspár­tot képviselő elvtársaknak az értekez­leten folytatott munkájáról. Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára a Központi Bizottság múlt' év december 10-1 határozatainak tel­jesítéséről tájékoztatta a jelenlevőket. A Közpdnti Bizottság azután meg­hallgatta és megvitatta Szirmai Ist­vánnak, a Központi Bizottság titkárá­nak a párt időszerű Ideológiai kér­déseire v matkozó beszámolóját, majd Cseterki Lajos titkár jelentését az oktatási reform végrehajtásával kap­csolatos legfontosabb tapasztalatok­ról. 58:06.8-cal győzött, Ciliik (Kremnica) 59:00.4 és Fousek (Nové Mésto) 59:10.8 előtt. Hatvanan rajtoltak a nők 5 km-es sí­futó-versenyén. A leggyorsabbnak az esélyes Chlumová, (Spartak Vrchtabl) bizonyalt 24:26,33 p. eredményével, 2. Škodová ( ľrutnov J 24:59.3 p., 3. Sne­bergrová (KH Semlly) 25:01,8 p. Tänzer Iván Ez történt külföldön 0 A Davis Kupa ázsiai zónájában Dél-Vietnam 3:0-ra vezet Malajsia el­len, s ezzel már továbbjutott a kö­vetkező fordulóba, ahol Indiával ta­lálkozik. t Az EAK nemzetközi teniszbajnok­ságának döntőjében az ausztrál Flet­scher 3:6, 6:3, 3:6, 6:1, 6:3 arányban győzött a lengyel Gosziorek ellen. 0 Válogatott kézilabda-mérkőzések: Finnország—Luxemburg 23:11, NSZK— Svédország 14:13. • A Martini Kupáért Angliában megrendezett egyéni párbajtőr ver­senyt a magyar Nagy nyerte, aki a dijntöben a volt világbajnok angol Jay ellen győzött 8:6 arányban. Botvinnyik indokol Mihail Botvinnyik, a sakk volt világ­bajnoka, nem nevezett be határidőre a világbajnok-Jelöltek párosversenyére és ezzel átengedte az Indulás jogát Gel­ler szovjet nagymesternek, aki a világ­bajnok-jelöltek legutóbbi versenyén a harmadik volt. Botvlnylk elhatározását sokféleképpen magyarázták, ezért a volt világbajnok a szovjet sajtóban megindokolta távolmaradását: — Két okból nem rajtolok az 1964— 1966-os világbajnoki versenyeken. Min­denekelőtt nem értek egyet a F1DE, a Nemzetközi Sakkszövetség határoza­tával, mellyel megvonta a visszavágás jogát a világbajnoki párosmérkőzés vesztesétől. Másodszor: a versenyen való részvétel 56 játszmát jelent szá­momra egy év alatti Nem folytathat­tam volna kutatómunkámat az elektro­technika illetve a sakkelmélet terén. Hat csapatnak más természetű gond­jai vannak. A llgaküzdelem befejezése­kor (idén utoljára!) hárum Bgyüttes ki­válik a legjobbak csoportjából. Érthe­tően egyik se szeretne a búcsúzók kő­zött lenni A ČKD Praha és a Spartak Trnava 11, az SONP Kladno, a Spartak Brno ZJS és a Slovan Teplice 9. az iskra Otrokovlce pedig 7 pont birtoká­ban kezdi a gondtel|esnek Ígérkező ta­vaszi pontharcot. ősszel a legeredményesebb csatár­sorral a Sparŕa Praha (34), a Baník Ostrava (29), és a lednota Trenčín (27) rendelkezett, ezzel szemben a tepliciek és a brnólak 13 mérkőzésen csak 10 gólt értek el. A legmegbízhatóbb volt a Dukla Praha (9) és a Tatran Prešov (10) védelme. Ezek az erények bizonyá­ra a tavaszi idényben Is jellemzői lesz­nek az említett együtteseknek. A bajnoki Idényt tulajdonképpen már március 7-én kellett volna megkezdeni, a központi vezető' g azonban eleget tett az áltai^nos kérésnek és egy hét­tel elhalasztotta az idény kezdetét. Tegnap azonban még nem játszottak a bajnoki pontokért, mert < rendezők joggal 'éltek a jégkorong VB televízió­közvetítéseinek konkurenciájától. Az év első bajnoki küzdelmére emiatt csak ma, hétfőn kerül sor a CKD Praha és a Slovan Teplice között, amelyet mind­járt kisebb fajta kiesési rangadónak is nevezhetünk. Holnap és szerdán pá­lyára lép a többi együttes ls, hogy Spartak Brnu—Slovan Bratislava, Spar­ta Praha—VSS Košice, Iskra Otrokovice — Dnkla Praha, Slovnaft —lednota Tren čin, Spartak Trnava—SONP Kladno és Tatran Prešov—Banfk Ostrava párosí­tásban megvívja harcát a tavaszi Idény első pontlalért. A portugálok ellent első világbaj­noki selejtezőig hat bajnoki fordulóra kerül sor. Ráadások: a Csehszlovák Kupa negyedik fordulója és a váloga­tott keret csapatának három edzőmér­kőzése. Lényegében a tavaszi bajnoki idény felénél tartunk majd, amikor a portugálokat fogad|uk, vagyis formá­juk teljében kell lenniük már azoknak, akikre az ország színeinek képviseletét bízzák. KRAUS OTODIK HOLMENKOLLENBEN Az Oslo melletti Holmenkollenben — amely a Jövő évi sívilágbajnokság színhelye lesz — rendezték meg az idény egyik legjelentősebb versenyét a sisport klasszikus versenyszámaiban. A verseny csehszlovák sikert ls hozott, az összetett versenyben a 21-éves Jo­sef Kraus ötödik lett. Ugyancsak meg­lepetést keltett ,1 19-éyes Karel Stefi ( Nové Mésto na MÓravéj kitűnő sze­replése is. aki a 15 km-es ifjúsági ver­senyen második helyet ért el. A kö­dös, borús Idő ellenére több mint 50 ezer néző kísérte figyelem­mel a versenyeket. Az északi összetett ver­seny első része után Kraus még a második helyen volt, a Spuaw Valley-t olimpiai győztes, az Innsbrucki bronz­érmes Thoma mögött. A fu­tásban azonban, mely a csehszlovák versenyző gyen­ge oldala, a 25. helyre ke­rült. Az összetett verseny­ben végülls a győztes Tho­mán (NSZK) kívül csupán három norvég versenyző előzte meg Kraust. A másik csehszlo­vák versenyző, Josef Kutheil a sífu­tásban 15. lett, az összetetett értéke­lésben pedig a 17. helyre került. Az összetett verseny eredményei: 1. Tho­ma (NSZK) 460.99, 2. Dobloug 456.04, 3. Larsen 454.59, 4. Svedsen (mind Norvégia) 435.78, 5. Kraus (Csehszlo­vákia) 435.50 és 6. Stinge (Ausztria) 423,70. Az ifjúsági versenyzők 15 km es fu­tásának eredménye: 1. Ollsson (Svéd­ország) 53:47.7, 2. Stefi (Csehszlová­kia) 55:08.3, 3. Aeslund (Svédország) 55:18.5 p. i Az 50 km-es maratoni slversenyt a finn Tlainen nyerte, 3:04:20 óra idő­vel. A norvég Ellefsflter (3:05.46) és a finn Hämailnen és Pesonen előtt. AZ IZRAELI KORMÁNY tegnap dél előtti ülésén elhatározta, hogy elfo­gadja a Német Szövetségi Köztársa­ság javaslatát és haladéktalanul fel­veszi a diplomáciai kapcsolatokat Nyugat-Németországgal. (CTKJ ARGENTÍNÁBAN vasárnap válasz­totta meg a lakosság a nemzeti kong­resszus száz képviselőjét, valamint a tartományi parlamentek és a helyi közigazgatási szervek tagjait. (CTK| DJAKARTÁBAN vasárnap ért véget az afrikai és ázsiai muzulmánok kép­viselőinek konferenciája, amelyen március 6-tól 13-ig 35 ország küldőt tel vettek részt. A tanácskozások befejezéséül Djakartában mintegy 100 000 ember részvételével nagysza bású népgyűlést rendeztek, amelyen Sukarno elnök üdvözölte a konferen cián részt vett küldötteket. (CTK) Hétfő, március 15. FILMSZÍNHÁZAK (Bratislava): HVIEZ­DA: Vinnetou (NSZK) 15.30, 18, 20.30, SLOVAN: Veronika visszatérése (szov­jet) 15.30, 18, 20.30, PRAHA: Besúgók (angol) 10.30, 13.30, 16, 18.30, 21, MET­ROPOL: Jegyesek (olasz) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: Nem lesz válás (len­gyel) 15.45, 18.15, 20.45, TATRA: Ha ezer klarinét (cseh) 15.45, 18.15, 20.45, DUK­LA: A betörő (angol) 15.30, 18, 20.30, PALACE: Adua és társnői (olasz) 22, MIER: Szerelem négy dimenzióban (olasz) 16.30 19, OBZOR: Helyjegy visz­szatérés nélkül (cseh) 18, 20.30, PAR­TIZÁN: Krisztián (cseh) 17, 19.30, FILMSZÍNHÁZAK (Košice): SLOVAN: Felhívás kerlngöre (amerikai), TATRA és ÜSMEV: Vinnetou (NSZK), PARTI­ZÁN: Az öt rabló és az Idős hölgy (an­gol), DUKLA: A kolostor titka (szovjet). SZÍNHAZAK (Bratislava): NEMZETI SZlNHÁZ: A végzet hatalma (19), HVIEZ­DOSLAV SZlNHÁZ: Tíz kis néger (19), ÚJ SZÍNPAD: My Fair Lady (19.30). 'ÁLLAMI SZlNHÁZ (Košice): Ma: Kék rózsa, holnap: Varázsfuvola (19). A CSSZBSZ HÁZA (Bratislava): Kiállí­tások: A Cedokkal barátaink országában. Nyitva 9-től 20 óráig. Bolgár karikatúra. Nyitva 10-től 21. óráig. 16.00 Kommunista munkaerkölcs. 19.00 Szovjet tudomány és technika. A TELEVÍZIÓ MŰSORA BRATISLAVA: 17.30 Angol nyelvlecke kezdőknek. 18.00 TV-érdekességek. 18.30 A ml városunk: Zvolen. Tv-dokumentum­film. 19.00 TV Hlradő. 19.30 Barangolás az észak-morvaországl kerületben. 20.10 Václav Kllment Klicpera: Mindenki va­lamit a hazáért, vígjáték. 21.40 TV Hír­adó. Derűs égbolt, majd felhőátvonulások. Reggel és délelőtt Közép- és Kelet-Szlo­vákiában helyenként köd, vagy ködfel­liő. A hőmérséklet napközben plusz 7, plusz 10 fok, Észak — és Kelet-Sziová­ktában plusz 4, plusz 7 fok. Mérsékelt, a Duna menti síkságokon kissé erősödő délkeleti szél. 1965. március 15. • (JJ SZŐ 3

Next

/
Thumbnails
Contents