Új Szó, 1965. március (18. évfolyam, 59-89.szám)

1965-03-13 / 71. szám, szombat

s A

lakjára nézve olyan, mint egy kifejletlen földimogyoró. Hossza körülbelül 350 mérföld, szélessége tíz és harminc mérföld között váltakozik (1 angol mérföld kb. 1,6 km). „Nem használhatunk exkavátorokat Gambiában, mert állandóan megsértenénk Szenegál területi integritását, — mondotta nevetve egy gambiai újságíró. Egyszóval, ez Gambia, a szabad afrikai földrész 37. független állama. S immár február 18-a óta független. Sokan azt jósolták, hogy azonnal beolvad az őt körülvevő Szenegálba. Nem így történt. Minden földrajzi, gazdasági és politikai nehézség ellenére a parányi Gambia népe eltökélte, hogy megpróbál megállni a saját lábán. Hogy sikerül-e neki, É L I Á Š B É L A gambiai riportja az a jövő titka. Mindenesetre maga a kísérlet ls tiszteletre méltó. • wA társai viszony" Bathurstot, ha másról nem, szagáról felismerheti az ember, Egyetlen földimogyoró-feldolgozó üzem van a húszezer lakosú gambiai fővárosban, de ez elegendő ahhoz, hogy kellemes olajszaggal töltse meg az egész várost. Úton Gambia felé a repülőgépen megismerkedtem egy gambiai üzletemberrel. Meghívott, ha futja az Időmből, látogassam meg bathursti házában. Megkérdeztem egy járókelőt, hol van a Buckle Street 50? Az bizony nagyon messze van innen, uram. Ez az utca Bathurst leghosszabb útvonala. Mégis, milyen messze? Ügy fél mérföldnyire. Nem értette, min derülök. Számára a fél mérföld, úgy látszik, sokkal hoszszabb, mint sokan gondolnák. Hiába, Gambiában a messzi is messzibb, mint máshol. Olvasom az angolok által készített díszes kivitelű füzetet, és nem tudom, ml bújt belém. Állandóan nevetnem kell. Több m ifit 300 évi társas viszony után őfelsége Erzsébet királynő függetlenséget ajándékoz Gambia népének. Pontosabban a Gambia népének. Hogy miért a szokatlan névelő, senki sem tudja. De nem is a fölösleges névelőn, hanem a simulékony megfogalmazáson derülök. Még hogy „társas viszony"! Igy elintézni három évszázados gyarmati uralmat, enyhén szólva merészség. Mondjuk azonban, hogy társas viszony volt. Ám a tények azt alaposan cáfolják. Három évszázad eredménye röviden: több mint 98 százalékos analjabétizmus, egyoldalú mezőgazdaság, \ korlátlanul dúló népbetegségek és állandó dejicit az ország miniatűr gazdaságában. Ami azt illeti, az angol társbérlő vajmi keveset tett azért, hogy az Angliában fellelhető gazdaságnak, jólétnek és fejlődésnek akárcsak egy kis morzsája ís eljusson Gambiába. ™ Piros, zöld, kék színű zászló A függetlenségi ünnepségek színhelye Bathurst körzpontja, az ékesen fellobogózott MacCarthy-tér. Nevét Sierre Leone egykori angol kormányzójától kapta, aki néhány évig Gambia ura is volt. A közelmúltban még ez a tér volt a szombat délutáni krikettjátékok színhelye. Azt mondják, hogy a jövőben megszüntetik a tér eme funkcióját, mégpedig sportoló életmódhoz és a gyarmati uralomhoz szokott angol gentlemenek legnagyobb bánatára. Erre gondoltam, amikor a gambiaiak tízezreinek jelenlétében felvonták az angol zászló helyébe az új Gambia nemzeti lobogóját. Az emberek énekeltek, ujjongtak és könnyeztek a hirtelen rájuk szakadt boldogságtól. Az éjféli villanyfényben, a boldogságtól csillogó szemek kereszttüzében ott lengett, lobogott a harminchetedik, a legkisebb afrikai állam piros, kék és zöld színű nemzeti zászlaja. „A piros azt jelenti, hogy leráztuk a gyarmati igát, a kék a Gambia folyó vizét, a zöld pedig mezőgazdaságunkat jelképezi, — magyarázta lelkesen mellettem egy gambiai. A közelben azonban egy angol tudósító lekicsinylően legyint: „Mit érnek el a függetlenségükkel. Addig voltak igazán boldogok, amíg a mi vállunkon volt a teher. Isten tudja, mit kezdenek majd nélkülünk." Látszik rajta, hogy még nem értette meg, mit jelent egy nép számára ez a varázsszó: függetlenség. Pedig néhány ilyen ünnepséget már tudósíthatott Afrika különböző részeiből... Ideiglenes szállodánk, a sajtóközpont a tengerpaton van. Az ablakokból szép kilátás nyílik a sejtelmesen hullámzó tengerre és a víz hátán ringatózó angol hadihajóra, a Lionra. Anglia néhány hadihajó segítségével először itt vetette meg a lábát Afrikában. S most, három évszázad elteltével végleg távozik a brit oroszlán Nyugat-Afrikából. Talán, hogy Gambia és egész Afrika népét letűnt uralmára emlékeztesse, az angol korona ide küldte búcsúzóul egyik legkorszerűbb hadihajóját. A tengerészek alapos mulatozást csapnak az Atlantic Hotelban, Bathurst egyetlen nagyobb szórakozóhelyén, és felvásárolják a Szenegálból importált, avagy csempészett afrikai faragványokat. S ezzel a Lion tulajdonképpen be is töltötte szerepét Gambiában. • Oj ország, új gondok Gambia népe ünnepi mámorban él. ízlelgeti, kóstolgatja a nemzeti függetlenség édes gyümölcsét. A boldog arcok ünnepi csillogása mögött azonban felismerhetők az önálló nemzeti léttel összefüggő gondteli ráncok. Mi lesz holnap? Hogyan tovább? Ezt a kérdést teszik fel egymásnak leggyakrabban a gambiaiak. És minden okuk megvan erre. Gazdaságuk attól függ, hogy Anglia hajlandó-e kiegyenlíteni államháztartási deficitjüket, politikailag pedig az aggasztja őket, hogyan viszonyul majd hozzájuk a hatalmas szomszéd, Szenegál. A függetlenségi lelkesedés azonban minden gondon felülkerekedik. Legalább is pillanatnyilag. Bathurstban a függetlenség másnapján névadó ünnepséget rendeztek. Az egykori Clijton Roadot „Függetlenségi útnak" keresztelték el. Lehet, hogy a bensőséges ünnepség szervezői nem gondoltak rá, de ez a névadás valahogyan arra emlékeztetett, hogy a kis Gambia útja legalább annyira göröngyös lesz, mint a Clifton Road. 1965. jebruár 18 án Afrika új országgal és új gondokkal gyarapodott. A BATHURSTI UTCA (A szerző felvételei) Amikor a Kastrup repülőtéren földet értünk, ugyanaz a kép tárult elénk, mint Andersen meséiben. A repülőtér épülete öt éve áll. Az utasok minden kényelmet megtalálnak benne. Elégedettek is. Ök igen, de nem Koppenhága peremvárosának lakói. A sugárhajtású gépek fel- és leszálláskor olyan nagy zajt csapnak, hogy a házakban még az üVeg is elpattan. A dán sajtó sokat foglalkozik Kastrup problémájával. Tárgyalások folynak arról, hogy a repülőteret a város központjából hat kilométerrel tovább viszik... Burmeister og Wain Dánia 85 városa közül csak hármat látogattunk meg, de feltűnt mennyire bővelkednek nevezetességekben, ősi műemlékekben a dániai városok. Mi persze a dolgozók Dániáját akartuk látni. Ellátogattunk a Burmeister og Wain hajógyárba. Azt mondják, hogy másfél évszázaddal ezelőtt innen indultak útnak Lazarjov és Bellinszgauzen szovjet sarkkutatók hajói. A gyárban most is lázas munka folyik. Egész világon nagy neve van a Burmeister og Wain cégnek. A világ 18 országának 29 nagy hajógyára e cég szabadalmai alapján gyárt hajómotorokat. A hajógyár azonban nemcsak korszerű technikájáról híres, hanem a dániai munkásmozgalomnak j^j g| M I is fontos központja. Erről magunk is meggyőződtünk. Az egyik üzemrészleg közelében például ez a tábla ötlött szemünkbe: „Ud af NATO!", vagyis „Lépjünk ki a NATOHAJÓK, M m • 0 W SOR, BEATLES bi31.'". A munkások szögezték ki az épület falára, azok, akik jól tudják, milyen sokba kerül Dániának a NATOtagság. „Karlsberg" Dániát nemcsak a hajóipar, a sonka, a vaj, és a sajt jellemzi, mert a híres dán sör nélkül szinte elképzelhetetlen. Ezért tekintettük meg oly nagy érdeklődéssel a Karlsberg sörgyárat. Régi vállalat, még 1847-ben alapították. Ma az ország legnagyobb sörgyára, melyet a legmodernebb berendezéssel láttak el. Évente több mint egymillió hektolitert, naponta egymillió üveg sört szállít a piacra. S hányféle márkás italt gyártanak! Van „Világos bajor", „Ökarlsberg", „Húsvéti", barna „Porter", „Elefánt" stb. Hogyan készülnek e különlegességek, ez már a sörgyár féltve őrzött titka. A vállalat tulajdonosai 1876-ban elhatározták, hogy a haszon egy részéből alapot létesítenek a természettudományok, a matematika, a filozófia, a történelemtudomány, a nyelvészet és a művészet felkarolására. Az alap hatása kétségtelenül érezhető volt. A koppenhágai kikötő bejáratánál 1913-ban megjelent a bronzba öntött sellő, létrejött a Gliptotéka —, az antik és modern művészet múzeuma. Rendbe hozták és nemzeti történelmi múzeummá alakították át a dán királyok egykori nyári rezidenciáját, a Frederiksborg kastélyt. Nemhiába tréfálkoznak a dánok: „Minél több sört iszunk, annál magasabb a kultúránk". Kultúra fonákjáról nézve A kulturális virágzásról persze ellentétes példát is említhetnénk. Egyszer az esti Koppenhága utcáit járva különös hangvereny fültanúi voltunk. „Vándorzenészek" koncerteztek — négy angol, két dán és egy amerikai gitáros, akik velőkig ható artikulátlan felkiáltásokkal divatos dalokat adtak elő, s lényegében a Beatles-együttest utánozták. Eszünkbe jutott Ernest Olsen fiatal dán drámaíró darabja, a „Kamaszok szerelmé", melyet a múlt évadban nagy sikerrel adtak elő a Királyi Színházban. A darab — tiltakozás az igazi, jó művészetnek silány külföldi divatok utánzásával való elcserélése ellen. A darab sikere nem véletlen. Nagyon sok dán szívesen szabadulna meg attól, ami háttérbe kényszeríti nemzeti művészetüket. Így láttuk Dániát. B. U MASINA dániai jegyzetei EUGEN BURDICK Ha egy embert három napig diétára fognak, kiéheztetik anynyira, hogy jobban már nem fogyhat le, aztán beültetik egy helyiségbe, mely leginkább a Hold felületére hasonlít, akkor az illeRIPORTJA tő az ausztráliai őslakók hű mása lesz. Az ausztráliai bennszülöttek nem a jávai ősember vagy a neander völgyi ember elődei, hanem valóságos, élő hús vér emberek. Persze egy másik bolygó, másmilyen élet képviselői. Ha valaki eljut Ausztráliába, és szerencséje van, megpillanthatja a gyönyű kék ég hátterében fekete árnyként ható alakjukat, amint hűséges társukkal, a dingő kutyával szobormereven állnak, mint a környező gránitsziklák. A zömök, izmos alak egyik lábát felemelve a másik térdéhez támasztva tartja. Ha az idegen feléje fordul, menten eltűnik. Az ember ki sem tudja találni, hová lett? A fák mögé vagy sziklaaduba, vagy a legközelebbi sziklaszirt mögé rejtőzött, vagy talán elolvadt az izzásig átforrósodott levegőben? Az ausztráliai őslakók vagyona egy batyu, ami nem nyom többet húsz fontnál. Ezt öröklik nemzedékről nemzedékre. Például agy baracknagyságú kő egyidejűleg fegyverként és szertartási tárgyként is szolgál. Nagyra becsülik a női hajat, nem mintÖrökké úton ha romantikus érzelmeket táplálnának, hanem egyszerűen azért, mert nagyszerű kötelet fonnak belőle. Az ausztrállal őslakók élete nagyon egyszerű, ugyanakkor szinte fantasztikus. A bennszülöttek emlékezet óta Ausztrália lakói. Hosszú ideig szabadon vándoroltak, egy helyben sohasem maradtak sokáig. Nem használtak pénzt, nem ismerték a számtant, nem voltak bonyolult munkaeszközeik. Ennek okát senki sem tudja. Hajlékokat még ott sem építettek, ahol volna rá lehetőségük. Állandóan úton voltak, és kérlelhetetlen létküzdelmet vívtak a természettel. Szellemileg és fizikailag annyira megedződtek, hogy szinte elképzelhetetlen viszonyok között ls képesek élni. Az európalak megjelenése után izámuk megfogyatkozott, ám tovább élték a nomádok életét. Nekik jutottak a legsoványabb földek. A rezerváció, amelyben ma élnek, a legszörnyűbb hely, melyet valaha is láttam. Több ezer négyzetkilométernyi szikes, sziklás plátó, melyről a termőréteget az eső már rég lemosta, és a szél elhordta. IDZSE Elst utamra egy helybeli ausztráliai farmer kísért. Jól ismerte a bennszülöttek életét. Dzslppünk egy óra múlva letért a kényelmes aszfaltúiról, és befordult a mellékútra. Unalmas sivatagi táj tárult szemünk elé. Végre eljutottunk a bennszülöttek tanyájára, mely egy sziklatömbre emlékeztetett. Ügyet se vetettek ránk. Egy férfi félig behunyt szemmel, hátát a sziklához támasztva üldögélt. Teljesen meztelen felesége tett-vett: puhafát és köveket keresett, hogy tüzet csiholjon. Keze ügyében volt még egy fűből font kosár az élelmiszer „tárolására"; volt benne néhány font szárított féreg és valamilyen rágcsáló maradványa, két kés formájú kő, és egy érdekes faragású bumeráng. A gyerekek egy Ideig megbámultak minket, aztán visszamentek játszani. Felfedeztek egy föld alatti hangyabolyt, s most lakóira vadásznak. — Hallod, Idzse, akarod te dohány? — szólt kísérőm törve őslakók nyelvét. Idzse azonban úgy tett, mintha nem is hallotta volna. Erre kísérőm áttért a helyi tájnyelvre. Hosszú monológ után egy csomag cigarettát húzott elő, és a bennszülött felé nyújtotta. Idzse végre kinyitotta a szemét. Kivett csomakból egy cigarettát, megforgatta az ujjai között, aztán a füle mögé dugta. Látva, hogy kísérőm továbbra is feléje nyújtogatja a cigarettadobozt, még egyet kivett, de ezt nem dugta a füle mögé, hanem feltépte a papirost, és a dohányt a szájába szórta, majd nagy élvezettel rágcsálni kezdte. TIZ FONT ELESÉG Most majd rendezek magának egy kis színielőadást — szólt kísérőm, ét a bennszülöttre mutatott. Hosszú rábeszélés után Idzse az ég felé emelte tekintetét, és beleegyezően intett. Néhány vakkanó hangra gyerekei abbahagyták a játékot, ás odasereglettek. Előhúzták egy rágcsáló tetemét, s az egyik gyermek 25 láb távolságbői kődarabokkal célozni kezdte. — Igy tanulnak meg vadászni — magyarázta a kísérőm. — Ha a család új helyre költözik, a gyerekek elől mennek, s Ügyelnek rá arra, hogy semmilyen élőlény el ne kerülhesse tekintetüket. Kisebb madarakat, békákat, nyulakat, kígyókat ütnek agyon. A nagyobb állattal az apa végez. A bennszülöttek előszeretettel barangolnak a sivatagon, azt a részt, ahol az európaiak szerint nincs semmi ennivaló, s ott 10— 12 font élelmet gyűjtenek össze — gyökereket, rágcsálókat, rovarokat. — Idzse most bumerángot hajít — szólalt meg ausztráliai kfsérőm. Az első hajítás csak próba volt. A bumeráng elsiklott a cél mellett. Idzse nézegette fegyverét, és csóválgatta a fejét. A felesége valamilyen sárga zsírt nyújtott oda, s azzal bekente. — Ezt azért csinálja, hogy a bumeráng könnyen kicsússzon a kezéből. A legkisebb súrlódás, s a fegyver nem talál célba. Idzse másodszor is elhajította a bumerángot. A fegyver eleinte a fű fölött repült, aztán vagy 15—20 láb magasba lendült, s félkört leírva hátulról talált célba. — Nem tudom miért, de így sokkal pontosabban célba talál — jegyezte meg ismerősöm. VÍZ A bennszülött igazi fegyvere a lába és a kutyája. Bumeráng nélkül is tud vadászni. Idzse a szikes talajon, ahol nem láttam semmi nyomot, pontosan megmutatta, hol kúszott kígyó, és hol ugrott béka. A sivatagi pusztában hideg van. — Hogyan melegszenek ilyenkor? — Rendszerint két máglyát raknak, és egymás hegyén hátán alszanak. Ha a tűz kialszik, az egész család átgurul a forró hamuba. Senki sem tudja, hogyan lehet az, hogy húsz fokos hidegben sem fagynak meg. — És honnan vesznek vizet? Hisz az évi csapadék nem haladja meg az öt ujjnyit?! — A bennszülöttek üldözik a viharfelhőket, ezeket akarják elfogni. Ha közben tócsára lelnek, nyogodt lehet, hogy távozásuk után száraz lesz a föld. JOGFOSZTOTT EMBEREK Nagyon kevés bennszülött költözött városba. Miért? Azért, mert ott még olyan feltételek sincsenek, mint amilyenekkel az Egyesült Államok déli néger lakossága rendelkezik. Az ausztráliai egyszerűen meg sem látja a bennszülöttet, akik közül sokan szemétdombokon tengődnek. Dolgoznak, de a hivatalok előtt |ogfosztottak. Éhbért kapnak, t nincs nevük. Egyszerűen „abo"knak szólítják őket. Az ausztráliai fehérek annyiba se veszik a bennszülötteket, mint a dingó vadkutyát, mégis azt mondjákt. „nálunk nincs faji probléma".