Új Szó, 1965. március (18. évfolyam, 59-89.szám)
1965-03-09 / 67. szám, kedd
A 3. mérkőzésen 9:2-es győzelem MA PIHEN A „NÉGY NAGY* • NYILATKOZATOK AZ ELSŐ MEGLEPETÉSRŐL KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK, ZALA JÓZSEF T E L E F O N J E L E N T É S E Szovjetunió—NDK 8:0, Svédország—Finnország 2:7 — ezekkel a mérkőzésekkel kezdődött a VB harmadik fordulója. Amikor hétfőn a norvégek l:0-ra vezettek, majd 2:2 re egyenlítettek, egyesek már-már újabb meglepetést „szimatoltak", rie hamai megváltozott a véleményük, mert végeredményben kilenc csehszlovák gólnak tapsolhatott a kö zönség. A Szovjetuniónak és Csehszlovákjának tehát már három-három győzelme van, s ennyi lesz a kanadaiaknak is. ha (lapunk zárta után j legyőzik az amerikaiakat. Ezzel Svédország — már nem szemben a „négy nagy" egyike Az első meglepetésről VASÁRNAP ESTE megszületett a VB első meglepetése:, a fin,nek megérdemelten ..raboltak el" egy pontot a a svédektől. Ez volt a VB történetében a második eset. amikor WORLD CHAMPIONSHIP Jjj"* , «•» IN FINLAND™" 0"'* 1965 rom korona csaMM-JA EM-KISATpata ellen. Elő•íiUOMESSA 3-14.3.1965 sz öf A ha t„ évve l ezelőtt Ostrava. ban sikerült döntetlent (4:4) elérniük. A svéd fölényre jellemzők az utolsó négy év világbajnokságának eredményei: 1961 — 6:4, 1962 — 12:2, 1963 — 4:0, 1964 — 7:0. A TAMPEREI STADION a tinn—svéd mérkőzésen telt ineg először. Az első három napon 34 182 nézője volt a mérkőzéseknek, s a legtöbb nézőt nem a ítnn, hanem a csehszlovák válogatott mutathat fel 100 százalékos sikert. Ma. a negyedik fordulóban megkezdődik a „kis döntő" az NDK—USA és a Finnország—Norvégia mérkőzésekkel. A „nagyok" valamennyien pihennek ... A B-csoportban az Ausztria—Nagy-Britannia 5:4. Magyarország—Jugoszlávia 3:0 és Lengyelország—Svájc 3:1 eredménnyel zárult mérkőzések után már csak az NSZK és Lengyelország csapata veretlen. A magyar válogatott, amely két vereség után győzelmet aratott, ma ismét nehéz ellenfelet kap az NSZK együttesében. (gy vélekedik a sajtópáholy A norvégek elleni 9:2-re végződött mérkőzés szüneteiben egy kts közvélemény-kutatást tartottam az újságírók között. L. T. Andström (Dagens Nyheter): A csehszlovák válogatott az amerikaiak ellen fantasztikus telje sítményt nyújtott. Szerintem világbajnok lehet. M. Seifert (Deutsches Sportecho): Egyetlen csapat sem tud felmutatni annyi ötletességet, mint a csehszlovák. A világbajnokságot a szovjet—csehszlovák mérkőzés győztese nyeri. R. Orlov (Sportovnye Igry): Ogy vélem, hogy a csehszlovák csapiit kapja az ezüstérmet. Végeredményben egy ponttal szerez majd kevesebbet, mint mi. L. Rigassi (La Suisse): Az elmúlt években feltűnő idegességet tapasztaltam a csehszlovák játékosoknál a világbajnokságokon. Most ennek nyomát sem lehet felfedezni. A legszebb jégkorongot eddig a csehszlovákok mutatták be. W. Domanszki (Przeglad Szportowy): Ha váratlan esemény nem tört le a csehszlovák csapatot, akkor nagy sikert érhet el. Ante Szkrtics (Sportszke Nntnsz tyij: A nézők egy része szinte mar sajnálta az egykori olimpiai bajnokot, az amerikai csapatot, olyan alárendelt szerepet játszott a csehszlovákok ellen. Egész biztos ott lesznek az első három között. M. Smith (Winnipeg Free Pre»«): El tudom képzelni, milyen hatalmas küzdelem lesz majd a kanadai védelem és a csehszlovák csatárok között. A szovjet együttes támadásai elemi erejűek ugyan, de ennek a lendületnek könnyebb útját állni, mint a csehszlovákok agyatúrt támadásainak. Peterdi Pál (Képes Sport): A csehszlovák válogatott most körülbelül azt nyújtja, mint a magyar labdarúgó válogatott emlékezetes fénykorában. Ötletessége és kombinatív készsége a szovjet szívósság megfelelő ellenszere lehet. mérkőzései vonzották. A Csehszlovákia—NDK mérkőzésen 6238, a Csehszlovákia—USA találkozón pedig 6266 néző jelent meg. Ezek azóta már megdöntött csúcsok ... A ..HCVÖS FINN FÖLD" fiai alapos cáfolatot adtak. Zúgott, zengett az egész stadion a szurkolók biztatásától. Még a finn újságírók sem tudtak nyugodtan ülni a helyükön. A nagy szurkolásnak áldozata ls akadt. Amikor a harmadik harmadban Pokorný kiállította az egyik finn játékost, ezt egy szurkoló annyira a szivére vette, hogy a mentőknek kellett őt kivinni a nézőtérről. Szegény, infarktust kapott ... A SVÉDEK tartottak a finnektől, a kék-sárga együttes azonban mégis bízott a győzelemben. A hazai környezet előnye a finnek oldalán volt, a döntetlenben azonban inkább a svéd csatárok a ludasok. Pontatlanul adták egymásnak a korongot, és még pontatlanabbul ütötték azt kapura. A finnek az első harmadban gyilkos iramot diktáltak és megszerezték a vezetést. Nyilvánvaló volt, hogy ezt az iramot végig nem bírják. A második harmadban kissé vissza is estek, a svédek kiegyenlítettek. Az izgalom tetőfokra hágott a harmadik harmadban, különösen araikor a finnek — ismét Kelnonen révén — megszerezték a vezetést. A svéd csapat ugyan újra egyenlített, a végeredményre azonban szinte senki sem mert tippelni ... RE RAIMO KILIO, a finn válogatott 29 éves kapitánya, aki 1957 óta valamennyi világbajnokságon szerepelt Suomi csapatában, alig győzte adni nyilatkozatait az őt körülvevő újságíróknak. „Csapatunk tagjai minden erejükkel küzdöttek, s most nagyon boldogok, elégedettek vagyunkl Remélem, hogy ezt szerdán, a csehszlovákok ellen is elmondhatom majd . .." STROMBERG, aki már nyofc esztendeje tölti be a svéd válogatott edzői tisztét, a finnek ellent döntetlen után egyáltalán nem keltette szerencsétlen ember benyomását. Nyugodtan mondotta: „Tavaly Innsbruckban sem rajtoltunk a legjobban, mégis ezüst éremmel tértünk haza ..." A SVÉD ÜJSÁGlRÚK annál szomorúbban adták jelentésüket. Beszélgettem Kari Slllequlst, a Dagens Nyheter .sportszerkesztőjével. ..Svédországot vasárnap két csapás érte — mondotta. — Meghalt az anyakirálynő és nem tudtuk legyőzni a szomszédos finne9 Az idei kerékpározás világbajnokságot Spanyolországban rendezik meg. Szeptember 2-án bonyolítják le a 100 km-es országúti csapatversenyt, 4-én kerül sor a férfiak és a nők egyéni országúti versenyére, míg a pályaversenyek szeptember 7. és 12. között lesznek, • Az ökölvívó-liga szombati és vasárnapi fordulójának eredményei: Spartak Dubnica—RH Olomouc 20:0, OP Prostéjov— Lokomotíva Däčln 16:4, RH Ostl— Baník Sokolov 14:6, RH Kárlovy. Vary—Dukla KromSfíž 16:4. • Kilenc város — Bécs, Berlin, Budapest, Bukarest, Göteborg, Hamaru, Helsinki. Prága, Varsó — gyorskorcsolyázói vetélkedtek Berlinben. Az 500 m-es versenyt a csehszlovák Teplý nyerte 42.7 mp eredménnyel, míg 3000 méteren a göteborgi Nilsson győzött 4:42 p idővel. A nőknél 500 méteren Jacobson. 1500 méteren pedig Haas bizonyult legjobbnak. Harvan, Matouš és a német Nobis győzelme A harrachovi nemzetközi síverseny befejező napján két csehszlovák" és egy német győztest ünnepeltek. A 30 kilométeres sífutásban 129 versenyző közül a smokoveci Harvan szerezte meg a győzelmet, míg a nők 10 kilométeres versenyét a német Nobis nyerte. Nobis — mint arról már beszámoltunk — az 5 kilométeres versenyen VŠ—HONVÉD 3:1 A röplabda Európa Kupa negyeddöntőjébe a következő csapatok jutottak: Slávia Praha VŠ, Bp Honvéd, Legia Varsó, Minyor Pernik. CSZKA Moszkva, Rapid Bukarest, Raclng Paris és SC Leipzig. A negyeddöntő első mérkőzését a csehszlovák és a magyar bajnok játszotta Prágában. A VS Praha 3:1 arányban győzött. Az egyes játszmák 15:9, 15:4. 15:17, 15:7 arányban végződtek. A győztes csapatból Mustl és Humhal, a magyar együttesből pedig Tatár és Flórián játéka tűnt ki. A visszavágó mérkőzésre március 14-én kerül sor Budapesten. A győztes az elődöntőben a Legia Varsó—Minyor Pernik találkozó győztesével kerül öszsz'e. ket. Ez utóbbi miatt azonban — azt hiszem — nem lesz Svédországban nemzeti gyász. Remélem — folytatta —, szerdán a szovjet válogatott ellen jayítunkl Annyi bizonyos, hogy leggyorsabb játékosainkat szerepeltetjük a szerdai mérkőzésen. VÉGIGNÉZTÉK a finn—svéd mérkőzést a csehszlovák csapat tagjai is. Ti- kal így dicsérte a finneket: „Pár évvel ezelőtt közönségünk még »tizet. tizet« követelt tőlünk ha a finekkel játszottunk. Most azt kell megállapítani, hogy a finn csapat fejlődése szinte hihetetlen, mégha figyelembe vesszük a hazai környezet előnyét is. Egy biztos, szerdán nem lesz sétamérkőzésünk." CSEHSZLOVÁKIANORVÉGIA 9:2 (4:2, 4:0, 1:0) A csehszlovák együttes — most először — Nedomanský nélkül kezdte a Játékot. A találkozó meglehetősen furcsán kezdődött. Az 5. percben a norvégek Petersen révén megszerezték a vezetést, s Golonka csak a 9. percben ütötte a csehszlovák csapat első gólját. Két perccel később Ševčík volt eredményes, de utána — általános meglepetésre — ismét norvég gól következett. A küzdelem tehát 2:2-re állt. A harmad végén Pryl szerezte meg a vezetést, majd Jifík is betalált a hálóba. A második harmadra Nedomanskvt is jégre küldték az edzők. A 21. percben Cerný, a 38-ban Tikal és Jlffk, a 39. percben pedig Suchý volt eredményes. A hatodik, hetedik és nyolcadik gólt akkor érte el a csapat, amikor nekünk volt emberhátrányunk. A harmadik harmadban már csak egy gól esett, s azt Černý szerezte. A hajrában a csehszlovák csatárok igyekeztek megszerezni a tizediket is, de ez nem sikerült. Néhány esetben a kapufa mentett. Bouzek edzőt nagyon meglepte, hogv a csehszlovák válogatott ezen a mérkőzésen hem tudott igazán kibontakozni. Ennek fő okát abban látta, hogy a csatárok körülményesen játszottak, a védelemben pedig Potsch nem nyújtotta azt a teljesítményt, amit Caplától láthattunk. Nedomanskýnak még mindig nem megyv jól a játék. Kanada—USA 5:2 (0:0, 2:0, 3:2) A kanadai válogatott kiegyensúlyozott mérkőzésen, végeredményben biztos győzelmet aratott. mim Felvételünk a szovjet—norvég találkozón készült. Ivanov harcol a korongért Martinsonnal a szovjet kapu előtt. (CTK felv.) E héten négy kupamérkőzés Atletico Madrid—Real Madrid 1:0 • USA-Mexiko 2:2 • Nem rúgott gólt vasárnap a DWS Amsterdam • Lausanne csapata nyeri Svájc bajnokságát Az európai labdarúgás e heti nagy eseményei ismét a nemzetközi kupamérkőzések lesznek. Az Európai Kupában a Győri Vasas ETO játszik visszavágót a DWS Amsterdam csapatával. A Kupagyőztesek Kupájáért a West Ham United mérkőzik a Lausanne Sports együttesével. Két mérkőzésre kerül sor a Vásárvárosok Kupájában: az AS Róma a Ferencvárost fogadja, a Lokomotív Plovdiv pedig visszavágót játszik a Juventusszal. A Győri Vasas ETO vasárnap váltott ellenfelekkel edzőmérkőzést játszott és 5:0 arányú győzelmet ért el. .Győrött egyébként derülátó hangulat uralkodik a szerdai visszavágó előtt. Mint ismeretes, az amsterdami mérkőzésen 1:1 volt az eredmény, s mellyel gólnélküli így a győri mérkőzés eredményétől függ, hogy a magyar vagy a holland bajnokcsapat kerül-e az Európa Kupa elődöntőjébe. A DVS Amsterdam vasárnap bajnoki mérkőzést játszott az SC Enschede együttesével, döntetlent ért el idegenben. A holland bajnokságban a DWS Amsterdam jelenleg a második helyen áll, három pont hátránnyal a rotterdami Feienoord mögött. A Kupagyőztesek Kupájában játszó Lausanne Sports jelenleg Svájc legjobb csapata. Vasárnap idegenben játszott és 4:0-ra nyerte meg bajnoki mérkőzését. A Lausanne máris biztos bajnoknak tekinthető, mivel nem kevesebb, mint 8 pont előnnyel vezet a svájci bajnokságban. A Ferencváros csapata szerdán Rómában játssza első VVK-tnérkőzését az AS Róma ellen. Ügy látszik, egyik csapat sincs Jó formában. A Ferencváros vasárnapi edzőmérkőzésen 3:1 arányú vereséget szenvedett az Egyetértéstől, az AS Róina pedig 4:0 arányban kapott ki bajnoki mérkőzésen a Catania csapatától. Az olasz bajnokságban egyébként változatlanul az AC Milan vezet, de már csak 3 pont előnye van az Internazionaleval szemben, mivel vasárnap a Bergamo—AC Milan mérkőzés 1:1 re, az Internazionalo—Cagliari találkozó pedig 3:0-ra végződött. A Juventus 7:ü-ra nyert a Genua ellen, és ez azért érdekes, mert a Juventus szerdán a bolgár Lokomotív ellen játszik visszavágó mérkőzést Plovdivban. Az első találkozó, olasz földon, l:l-re végződött. A külföldi bajnokságok közül a legérdekesebb eredmény az Atletico Madrid—Real Madrid spanyol rangadón született. Az Atletico l:0-ra győzött, s ezzel két pont előnyre tett szert világhírű ellenfelével szemben. Lehet tehát. hogy a Real Idén nem lesz bajnok, s így ősszel — első ízben — hiányozni fog az Európa Kupa résztvevői közül. Portugáliában a Benfica 3:2-re győzött és már hat ponttal vezet. Belgiumban az Anderlecht áll az élen, sót már bajnoknak tekinthető, mivel 12 pont az előnye. Ausztriában megkezdték a tavaszi' idényt, de csak egy mérkőzést tudtak lejátszani: Innsbruck —Vacker gólnélküli döntetlen. Az osztrák bajnokság élén egyébként a Rapid áll. Az NDK-ban a Worwárts Berlin és a Motor )ena küzd a legtöbb eséllyel a bajnoki elmért, mindkát csapatnak 23 pontja van. Mexikóban az FC America nyerte a Mexikói Kupát. Budapesten az MTK nemzetközi mérkőzést Játszott a Wiener SC csapatával és 1:1 arányú döntetlent étt el. Jugoszláviában továbbra is az FC Szarajevó áll a bajnokság élén, bár vasárnap saját otthonában csak gólnélküli döntetlent ért el. Az FC Szarajevónak 23, a belgrádi Partizánnak 21 pontja van. Közép-Amerikában folytatták a világbajnoki selejtező mérkőzéseket. Costa Rica l:0-ra győzött Trinidad ellen, és ezzel csoportjában megszerezte az elsőséget. Az USA—Mexikó mérkőzés 2:2 arányban döntetlenül végződött. Los Angelesben. r Igy készülnek a dé!-s^ovákiai járásokban a III. Országos Spartakiádra A dél-szlovákiai járásokban már tel** jes erővel készülnek á III. Országos Spartakiádra. Sajnos, ezt a készülődést jelentékenyen gátolja a már szinte hagyományos tornatereinhiány. Ez a hiányosság ez utóbbi időben még érezhetőbbé vált, ugyanis a dunaszerdahelyi járásban 4 és a galántai járásban 5 tornatermet hivatalosan bezárták. Érthetetlen, hogy mindez az 1968 után épült tornatermekkel történik! így tehát nem csodálhatjuk, ha az oktatók és a gyakorlók a gabonaraktárak padlására szorulnak, mint Uszoron, vagy az iskolák folyosóin és ha az időjárás engedi, a szabadban készülnek az országos méretű seregszemlére. Gyarapítja a nehézségeket a déli járásokban a száj és körömfájás 15 falut lezártak. is, hiszen például az érsekújvári járás területén Is győzött. Paulusová mindent megtett, hogy 10 kilométeren visszavágjon a német versenyzőnőnek, de nem bírta a hajrát, erősen visszaesett és csak az ötödik helyen végzett. Hatalmas küzdelmet hozott a síugrás. Az első sorozatban előbb Metelka (81,5 m), majd Hőhnl (82 m) döntötte meg a sáncrekordot. Ebben a sorozatban Matouí meglehetősen gyengén szerepelt. A következő két ugrás viszont Matoušnak sikerült a legjobban és ezzel megnyerte a versenyt. 30 km-es férfi sífutás: 1. Harvan (Smokovec) 1:50:48 óra. 2. Čillík (Kremnica), 3. Gasienica (lengyel). 4. Sloslarlk (Prága), 5. TheiI (NDK). 6. Fabian (Val. Mezifíeí). 10 km-es aől sífutás: 1. Nobis (NDK) 42:48 p.. 2. Škodová (Trutnov). 3. BMzová (LiSnice), 4. Horn (NDK), 5. Paulusová (Jilemnice), 6. Czekay (NDK). Síugrás: 1. Matouš (Liberec) 78 és 80,5 méteres ugrással, 2. Hőhnl (Ternink), 3. Doubek (Semíly), 4. Glass (NDK), 5. Metelka (Liberec), 6. Motejlek (Ltberec). Mindezek ellenére a III. OS járási törzskarai felelősségtudattal készülnek a járási és körzeti bemutatókra és sok esetben példaként állíthatók olyan járások elé, amelyekben a körülmények lényegesen kedvezőbbek. Például az első járási spartakiádot Szlovákiában — szokás szerint — Dunaszerdahelyen tartják május 29-e és 30-án. Az érsekújvári járásban 173 iskola és 8 testnevelési szervezet 9208 tagja végzi a gyakorlatokat. Losoncon a járási spartakiád mellett még körzeti spartakíádukat is rendeznek Füleken. Lovinobányán, Nagykürtösön, Poltáron és Ipolynyéken és a gyakorlatok időtervét általában eredményesen teljesítik. A komáromi járásban a Bajcsi Aliami Gazdaság a III. OS előkészítése szempontjából valóban példamutató munkát végez. A rimaszombati járási spartakiádou 4000 gyakorló szerepel és említést érdemel az is, hogy a járásban a turisták is igen nagy aktivitást fejtenek ki. Márciusban menetgyakorlatot tartanak a murányi síkságon, áprilisban járási tájékozódási versenyeket rendeznek, májusban tartják a fiatal turisták gyűlését és a rendes járási spartakiádon kívül még igen sok sportrendezvényt. A košicei járás területén említést érdemel a sacai üzeini spartakiád előkészítése. amely a Kelet-szlovákiai Vasmű építőinek és felszabadulásunk 20. évfordulójának különösen lelkesítő, új tettekre buzdító ünnepe lesz. A trebisovi járásban Nagykaposon, Minhalanyban, Királyhelinecen. Bodrngszerdahelyen és SeCovcén rendeznek körzeti spartakiádokat. A Csehszlovák Államvasutak Čierna nad Tisou-i dolgozóinak kezdeményezése is figyelmet érdemel. Eddig 3500 koronát ajándékoztak a III. OS céljaira, megvásárolják a gyakorlúk felszerelését és fedezik útiköltségüket Prágába. Ebben a járásban, amely a múltban nagyon elmaradt — ma 15 320 gvakorln készül. Ebhfil 5403 fiatal diák, 4213 gyermek, 242 asszony és 263 férfi. akiknek zöme a mezőgazdasági iskola dolgozóiból került ki. Bizonyos elmaradás csak a rozsnyói járásban tapasztalható. Különös figyelmet kell szentelni a III. OS sportszámainak — különösen a rátermettségi jelvényért vívott össze tett versenyeknek is. Ezen a vonalon a felnőtt férfi és női versenyzőkkel kapcsolatban vannak bizonyos problémák. A legjobb eredmények a kelet-szlovákiai kerületben láthatók, abol az első fokozatért 92 fiúcsoport és 67 leánycsoport, a második fokozatért 85 fiúcsoport és 69 leánycsoport, a harmadik fokozatért 34 fiúcsoport és 23 leánycsoport, a negyedik fokozatért pedig 42 fiúcsoport és 38 leánycsoport indul versenybe. A felnőttek köziil az első fokozatért 1254 férfi és 221 nő, a második fokozatért 21 férfi és 14 nő, a harmadik fokozatért 9 férfi és 6 no versenyez. És bár szlovákiai viszonylatban ebben a kerületben a legkedvezőbb a helyzet, a szervezők mindent elkövetnek, hogy még jobb eredményeket érhessenek el. A košicei kerületi aktíván megvitatták a további fejlődés lehetőségeit, hogy június végén Prágában az ország legjobbjai közé tartozhassanak. A nyugat-szlovákiai kerület 12 járásából már 10 rendelkezik saját csapattal, természetesen a felnőttek kivételével. A pontkülönbség a kerület első és tizenkettedik járása között 12 000 pont. A Csehszlovák Testnevelési Szövetség kerületi bizottsága a lemaradók érdekében tavasszal találkozókat rendez az úszók és céllövők számára és járások közötti versenyek rendezésével igyekszik aktivizálni a gyengébb járásokat. Elismerést érdemel az is, hogy a CSSTSZ szerveinek egyre jelentékenyebb segítséget nyújtanak a kerületi és járási nemzeti bizottságok iskolaés építésügyi osztályai, valamint a FSZM, CSISZ, CSVK és HESZ szervei is. A napokban ünnepeljük a nemzetközi nőnapot és a tanítók napját. DélSzlovákiában a III. OS szervezőinek igen suk áldozatkész oktatónő és oktató segít, akik éppen ebből az alkalomból nemcsak virágot, hanem fáradságot nem ismerő, minden szabad idejüket szívesen feláldozó munkájukért elismerést és kitüntetést érdemeinek. —ate — „Oj Szó*, klad|a Szlovákia Kommu nista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti • szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislav e,Gorkého u. 10. sz. Telefon: 5?2-39, 512-23, 335-88, — fOszerkesztö: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8., telefon 503-89. Előfizetési dlj havonta 8,— K čs . Térlaszti a Posta Hírlap szolgálat, Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és pestéi kézbesíts. Külföldi megrendelések! f NS ««« Cstredná expedícia tlače, Bratislav e , Gottwaldovo n i m. 458/VII.