Új Szó, 1965. március (18. évfolyam, 59-89.szám)
1965-03-25 / 83. szám, csütörtök
elején százával képeztük a tanítókat s ma már megelégedéssel állapíthatjuk meg a csehszlovákiai magyar iskolák személyi ellátottsága terén elértük az országos szintet. Persze mindemellett látnunk kell a hiányokat is: kevés a szlovák, az orosz, a német, az angoi szakos, a zene és a képzőművészeti, valamint a középiskolákon a matematika szakos tanár. A tanítók módszertani felkészültségében is akadnak fogyatékosságok — mindez azonban olyan következménye. Olyan „hiány , mely Számvetés és felelősség A NAPTÁR nem jelöli piros betűvel, amint az ünnepeket szokás, a naptárban ez is olyan nap, mint a többi a munkás hétköznapok sorában. Mégis minden évben megünnepeljük. A tantermekben száz és száz- csak a jövő követelményeihez mérve ] ezer gyermek, az Iskola falain túl pe- az, a múlthoz viszonyítva azonban — < dig az egész társadalom köszönti liá- hatalmas vívmány. Hiszen gondolt-e j lás szívvel a tanítót. Az idén immár valaki arra húsz évvel ezelőtt, hogy , tizedszer ünnepeljük a tanítók nap- a mindenki számára kötelező népis-1 ját. Az idősebbek tanítójukra einié- kólában a magyar és a szlovák nyel- j keznek, aki megtanította őket írni és ven kívül még két világnyelvet tanít- < olvasni, aki aggódó szeretettel figyel- sunk? S ma persze „hiány"-ról be-] te nyiladozó értelmüket. A ma peda- szélünk akkor, ha ezen a téren még ( gógusában pedig gyermekeink tanító- nem értük el a kívánt eredményeket. ' ját tiszteljük, mert a tanító tudása, A TANlT Ö MUNKÁJÁNAK megítéiéembersége az egész nemzedekre rá- sében mé sQk a szubjektivl2 mus, nényomja belyegét. A nagy gazda^gi elfogultság is. Valahogy feladatok teljesíteséhez, a műszaki, & . a. A prágai Delba kisipari termelőszövetkezet bizonyára örömöt szerez azoknak a fotoamatőroknek, akik fel- i vételeikről nagyobb képet is szeret- [ nek — legalábbis olykor-olykor készíteni. A Délba közeljövőben piacra kerülő K 36 típusú fényképvágó ollója ugyanis még 650 mlllij,hiány","mely az álland'ó "növekedés i a l^ te r magas (vagy hosszú) kép szegélyének levágását is lehetővé teszi. A kés alapja egy fadeszka, a papír 1 vágását kör alakú kések végzik. A | kezelése egyszerű, könnyű és vágószerkezetét közönséges borotvapenge , is helyettesítheti. Új kézi habverő leiaaatOK teiiesuesenez, c um^— . , . ó, , A prágai Mechanika i s egyikei a tudományos és u kulturális színvo- * Sôrmméľvekeľ tu- a terme.öszövetkenal állandó emeléséhez elengedhetetlenül szükséges a művelt, kulturált dolgozók sokasága. Ebből a tényből következik a tanítói tevékenység fontossága, ami a „tanítók napja" ünnepségeinek társadalmi jelleget kölcsönöz. Jó alkalom ez az ünnep és hazánk felszabadulásának 20. évfordulója a számvetésre. Vissza kell emléliogy milyen életkörülményeket tu-1 dunk teremteni falvainkon tanítóink- ] nak, van-e megfelelő lakásuk, élei- < mezesük, nincs-e szükségük Időnként j segítségre stb ... Még gyakran olyan véleményt is j hallani a tanítóról, amelyet a gyerme-1 ke iránti vak szeretet diktál a szü- ] lőnek és nem a józan ész. Sok helyütt < keznünk az indulásra, pillantást kell még nem tudatosították maradektalavetnünk a múltra, majd előre kell nul, hogy a nevelés sikere erdekeben tekintenünk. Mert ha csak egy kis- feltétlenül szükséges a tanító és a sé ís sikeres korhű képet akarunk szülők közti jó, mondhatnánk baráfestenl, azt csupán az ilyen „törté- ti viszony. Fontos kérdések ezek s nelmi" összehasonlítás útján nyerhet- talán a mi sajátos körülményeink kőzeteknek, amelyek már sok elmés szerkezettel — gépi újdonsággal — ; lepték meg a háziasszonyokat. Gyár- ' tási programja az idén is gazdag. Űjdonságai közül az alábbi felvételünkön a plasztikus anyagból készült új kézi habverőt mutatjuk be. A szer- \ kezet rendkívül erős és könnyen for- , gatható. jük. Így ötvöződhet csak egybe a szerény vázlatos kép a csehszlovákiai magyar tanítóság munkájáról. Nem szívesen emlékezünk a második világháború véres, kavargó ké zött a nemzetiségi iskolaügyben még ( fokozottabb Jelentőségük van. Hiszen a csehszlovákiai magyar < tannyelvű iskolák magyar és szlovák j nyelvtudással, a magyar, a cseh és a j szlovák nép haladó kulturális örök- < Műszaki rajzológép A szerkezet, mely technikusok és konstruktőrök munkáját van hivatva elősegíteni, meggyorsítani, igen köny- I nyen — egy egyszerű mozdulattal peire és a csehszlovákiai magyar dol- tananvaeeai lát prv7nk áldatlan helvzetére a háborút ségével, tehát több tananyagga iái . nye n _ egyszerű mozdulattal — köveíő években A csehszlovákiai ma- Í á k növendékeiket mint a szlovák hozzáerösítl lető a műszaki rajztáblák !?!!!- fdös^mí- tannyelvű iskolák. Mindez természe- $ rajzfejéhez. A bytőai KINEX-gvár úitesen elsősorban a pedagógustol követel meg több tudást, nagyobb hozzáértést. Á magyar tannyelvű iskolák tanítói nagy lelkesedéssel vállalják gyar iskolaügy szocialista időszámításának kezdete az 1948-as februári ésemények utáni időre, az 1949-50es tanévre esnek. A politikai hatalom átvételével hazánk népének év- «tKKi»i m,,nir«t vállalták mert százados szabadságvágya teljesült ezt a többletmunkát. Vállal,ak mert s nekünk csehszlovákiai magyarok- a csehszlovákiai magyar iskolaügy 15 nak meghozta a nemzetiségi jogok éve egybeesik a magyar tamtósag szabad gyakorlását. A kizsákmányo- döntő többségének tanítói pályafutálás ós osztály nélküli társadalom épí- sá Val. Értékelni a 15 éves hazai matésének és a magyarul szólásnak gyar ls kolaügyet, egyben a legproboldog érzése'hatalmas ösztönző ero- duktivabb él etkorban levő tanítóság vei sarkallta munkára a csehszlová- ak ér(ékelését ls jelent i. kiai magyar dolgozókat, ' ,,, .. , A szakmai értékelés helyett ez ünMa már büszkén megállapíthatjuk ai k aiommal érjük be csupán a csehszlovákiai magyar pedagogusok n p ® " " , iq R= mhilenmi megtették, amit a munkásosztály, egyetlen adattal: az 1965 ub.leumi dolgozó népünk, egy hősi kor megkö- évben 3352 osztályban közel 100 000 vetelt. Szinte egyik napról a másik- gyermek és ifjú tanul hazánkban mára csaknem a semmiből hozták létre gya r anyanyelvén. Ez pedig annak Csehszlovákia Kommunista Pártja ] e gfé nyesebb bizonyítéka, hogy a csehvezetésével, a munkásosztály első szlovákia I magyar dolgozók bíznak jzfejéhez. A bytőai KINEX-gyár újdonsága lényegesen meggyorsítja a műszaki rajzok elkészítését, mivel a kívánt vonalkázást (vagy stráfozást) önműködően végzi. A vonalak egymás közti legkisebb távolsága 6 milliméteres lehet. A szerkezetet a gyártó vállalat egyelőre csak rajztáblával együtt árusítja. Úi elektromos árammérő U) kormányának segítségével a szlovákiai magyar tannyelvű iskolákat. Minezek illusztrálására íme egy-két statisztikai adat: 1949-ben 154 osztályban 5100, 1950-ben viszont 1266 osztályban már 34 200 magyar gyermek tanult anyanyelvén. Ez tehát az indulás. Ezért mondhatjuk, hogy a csehszlovákiai magyar tannyelvű iskolaügy tulajdonképpen 1950-ben született. 1965-ben, amikor hazánk népe két évtized munkájának ünnepi számvetését végzi, mi e nagyszerű ünnepségek keretén belül a csehszlovákiai magyar iskolaügy másfél évtizedét értékeljük. Már elöljáróban le szeretnénk szögezni, a csehszlovákiai magyar tannyelvű iskolaügy szép eredményeket ért el. Népünket a három-négy elemis szintről ezalatt a rövid idő alatt a korszerű kilencéves alapiskola színtjére emelTanulóink kezébe Európa-szerte megcsodált és megdicsért tankönyveket, tanítóink kezébe pedig Jól használható módszertani segédkönyveket adott. ISKOLAÜGYÜNK gyorsan terebélyesedett és természetesen magán viselte a gyors növekedés minden törvényszerű következményét. Az egyik legnagyobb problémát a tanítóhiány okozta. Éppen ezért az 1950-es évek tanítóikban, mert tudják, hogy alapos tudású, boldog embereket nevelnek gyermekeikből. A RÉGI GÖRÖGÖK a győzteseknek pálmaágat nyújtottak át. A kecses pálmaág mint nem hervadó virág ékesítette a győztes otthonát. De a büszke Jelvény Jelentése lassan elho-1 felső részén mályosult. Néhány évszázaddal ké- J valók mellett sőbb Cicero írásaiban találtak rá annak mélyértelmű magyarázatára, miért választották éppen a pálmaágat a győztes ékesítésére? Nemcsak a pálma szépségéért, hanem annak ritka tulajdonságáért is. A pálmaág ugyanis ha megterhelik sem hajlik le. Erőt fejt ki és felfelé ível. A régi görögök ilyennek látták a győztest. Úgy vélem, ez a pálmaág megilleti a szlovákiai magyar tanítóságot is a tanítók napján az 1965-ös jubileu, mi esztendőben, amiért legyőzték az elmúlt évek kezdeti nehézségeit és mert a kommunista iskola megvalósításában a közeljövőben rájuk háruló többletmunka által — minden bizonynyal —, csak még jobban megedződnek, törhetetlen, kommunista tanítóvá érlelődnek. MÖZSI FERENC A šumperki Metra n. v. két elektromos árammérő sorozatgyártására készül. A ZN 1 típusú krámmérő — 500 voltig — mind az egyen-, mind a váltóáram ellenőrzését lehetővé teszi. Megállapítiható vele továbbá a fázisvezető, de nullás földelésű hálózat fázisainak sorrendje is. A legkiválóbb szigetelő alapanyagból sajtolással készült 130 milliméter hosszú elektromos árammérő egyéb fontos tudnihasználati utasítás is áll. A körülbelül 180 gramm súlyú ZN1 árammérő rendkívül pontos, dugója a feszültségen csak 10 másod percig tartható. A ZN 2 típusú (a fel vétel baloldalán) árammérő 12—48 voltos váltó-, Hl. 12—50 voltos egyenáram indikálására szolgál. Új sícipő A tanítók napja előtt Az idei tanítók napja alkalmából A kassai járásban méltóan készülSzlovákiában 151 tanítót és iskola- nek a tanítók napja megünneplésére, t gyeimét 'a "mnichóvicei Snahľkisipa lifxvi rinlcmynt timtptnplí" ki krtvnliik- A•/ imnencooot mánoino 9/í-á.-. iroo^Ä/i á . . MIKROMEGJEGYZÉS A CSALLÓKÖZ CÍMÉRE AK! NEM TUD ARABUSUL... VANNAK MEGNYILVÁNULÁSOK, melyeket az ember, ha száz évig élne is, akkor sem tudna megérteni. Egy ilyen „csodabogárral" találkozhattunk a Csallóköz című dunaszerdahelyi járási újság 1965. március 13-1 számában is, ahol „Álljunk meg egy szóra, tanító elvtársak!" címmel, — A. K. — jelzéssel egy magát megnevezni nem akaró szerző „bölcselkedik". Tegyük hozzá: a maga módján, de oly sután, hogy az ember minden gyarlóságát eszébe Juttatja. (A gyatra fordításról nem is beszélve!) Olyanba ártja magát a szerző, amihez a jelek szerint nem sokat ért, s ezért a problémák megközelítésének sajátos „konyhanyelve" csak locsogássá fajulhat. Méghozzá fülsértő locsogássá! Sommás véleményt mond ' a tanítók munkájáról, s bölcsen megállapítja, hogy a magyar tannyelvű középiskolát végzett növendékek „nem kerülnek be... a főiskolára, vagy ha bekerülnek is, a szlovák nyelv hiányos tudása miatt hagyják abba a főiskolai tanulmányaikat... A hiba a tanítókban van — állapítja meg, majd így okoskodik: ...90 százalékban olyan pedagógus tanítja a szlovák nyelvet, aki még kifejezni sem tudja magát szlovákul, — a szlovák nyelv szabályairól nem is beszélek". — A. K. — idézett megjegyzéséhez csak annyit, és mindezt mellékesen, elég lett volna a járási statisztikát megnézni, vagy a dunaszerdahelyi, somorjai középiskolák gyakorlatába bepillantani (ez utóbbira Bifak elvtárs az SZLKP KB ülésén elmondott beszámolója is hivatkozik), hogy a szerző meggyőződjék arról, minden ellenkező híresztelés ellenére érvényesülnek ezek a diákok, méghozzá jó eredménnyel. A szakképzettséget illetően pedig egyetlen tényt: a szlovák nyelvet tanítók 62 százaléka a Járásban szakképzett tanerő! Az említetteken kívül egyéb kérdések — kétnyelvűség, szakiskolák stb'. — taglalásába is bonyolódik a szerző, melyek együttvéve szinte a politikai analfabetizmus határát súrolják. Az említett cikk nemcsak a tanítóság, de a járási pártvezetüség és a JNB részéről is egyértelmű elutasításra talált. Enyhén szólva is csak furcsálni lehet, hogy jelenhetett meg egy ennyire zavaros cikk éppen a dunaszerdahelyi Járási lapban, ahol a járási pártvezetőség gondos, s körültekintő munkájaként pártunk nemzetiségi politikája érvényesítésének kiváló gyakorlatával találkozhatunk. A zavaros gondolatokat még az sem menti, hogy ankét keretében hangzottak el ezek a „kinyilatkoztatások". Az ankét különben is az ideológiai nevelés javítását célozta, s ez a „fejtegetés" csak feleslegesen háborította a kedélyeket. A szerkesztés koncepciójának véleményünk szerint egy Járási újság esetében is világosabbnak kell lennie, s a szerkesztőség és a szerkesztőbizottság dolga, hogy politikai érettségről s tapintatról számot adva ne süllyessze a lapot — postaládává. Nem árt persze ismerni ezeket az egyedi eseteket sem, ezek azonban inkább arra figyelmeztetnek, hol, milyen szférában kell a kommunista nevelésnek még jobban behatolnia. EGYET AZONBAN HADD SZÖGEZZÜNK LE: a véleménymondásnak ez a konkrétumokat nélkülöző halmaza sértő és megengedhetetlen. S e helyütt csak a közmondás igazságára apellálhatunk: aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul! S mivel az említett cikkben inég a szándékot is nehéz kibogozni, s íly módon tisztelni, hadd maradjunk a közmondás szerény igazságánál, és vonatkozzék ez a jelzések mögé bújt „bölcsekre" is. FŰNOD ZOLTÁN BÁLOZNAK A FÖLDMŰVESEK. A komáromi Európa Inlerholel termeiben több mint hatszáz személy részvételével megtartották az első reprezentációs földműves bált. A komáromi járás szövekezetei és állami gazdaságai legjobb dolgozóinak rendezvénye nagy sikerrel járt. (K. Bachan felvétele) národný podnik Bratislava, ul. Februárového víťazstva (3-as és 5-ös villamossal). ÜF-015 A Pamiatkostav Žilina üzembővítéssel kapcsolatos munkákra szakmunkásokat vesz fel: jelentkezhetnek építőmunkások, kőművesek, ácsok, festők és mázolók, bádogosok, padióklrakók. Lakóházak, várak, kastélyok és hasonló épületek tatarozásáról van szó. VEGYES • A Szepsi MEZŐGAZDASÁGI MŰSZAKI KÖZÉPISKOLA igazgatósága közli, hogy az 1965—66-os tanévre a mezőgazdasági gépesítési (mechanizációs) szakra jelentkezhetnek azok a tanulók, akik sikeresen elvégezték az általános iskola IX. évfolyamát. A tanulmányi idő négy év és érettségivel Jelentkezni lehet írásban az üzem végződik. A következő szaktaníárigazgatóságánál, ahol az érdeklődök gyakban bővíthetik tudásukat: trakbővebb felvilágosítást kapnak. Cím: torok, autók, mezőgazdasági gépek Krajský podnik pamiatkovej údržby, Javítása, üzemszervezés, gépjárművek Pamiatkostav, Bratislavská cesta 45, vezetése. Ennek keretében III. (C) Žilina. ÜF-014 terjedelmű minden Jármű vezetésére A télnek ugyan már vége, de azért nem árt, ha felhívjuk olvasóink flügyi dolgozót tüntetnek ki, közülük A/, ünnepségek március 24-én kezdőd96 megkapja a példás tanító címet, tek, amikor a JNB iskolaügy! szakbi Az illetékes kerületi nemzeti bizottsá- zottságának elnöke fogadta a nyűg gok elnökei március 26-án fogadják díjba vonuló tanítókat, s több évtize a kitüntetett tanítókat. A további ki- des fáradságos munkájukért köszöne tüntetésekre felterjesztett tanítók és tet mondott. A Járás legjobb tanítói! iskolaügyi dolgozók március 27-én — akik az elmúlt tíz esztendőben Je- ' Prágában veszik át kitüntetésüket. lentősen hozzájárultak az iskolaügy ( Az idén tizedszer értékeljük kitün- és a kulturális élet fellendítéséhez tetés formájában a tanítók áldozat- a JNB elnöke fogadja. A tanító nap I kész oktató-nevelő munkáját. A tíz alkalmából 116 pedagógus és Iskolaesztendő alatt 980 tanító kapott ki ügyi dolgozó között több mint 100 i tüntetést, közülük egy a J. A. Ko ezer korona jutalmat osztanak szél. nienský éremmel is büszkélkedhet. Iván Sándor, Košice ' ri termelőszövetkezet külföldön is elismerést kiváltott újdonságára — a jelenleg még csak kis szériában gyártott sícipőre. A két felbőrrel ellátott és kézzel varrott sícipő. „A tökéletes gyártmány" néven folyó országos versenyben kitűnő minősítési nyert testnevelőinktől és kiváló sízőinktől. A cipő egyébként, mely könnyen és gyorsan a lábra csatolható, a legkiválóbb minősé'gű osztrák és olasz gyártmányú sícipőknél ií jobbnak minősült a próbák során. A Bratislavai üzem felvesz kőműveseket, lakatosokat, kazánkovácsokat, iorrasztokat, villanyszerelőket és esztergályosokat, i Fizetés havonta a munka Jellege sze | rint 1500—2000 korona btto. Továbbá felvesz több toiatót, (a 'jogosító hajtási engedélyt nyernek. Magyar tannyelvű osztályok nyílnak az EFSZ-ekben., állami birtokokban vagy más szocialista szektorban dolgozó gépjavítók, mechanizátorok részére. A tanulmányi idö 3 év, s a munkaviszony megszakítása nélkül végezhető el. Szakérettségivel végződik. Jelentkezhetnek mindazok, akik alapfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek és legalább 3 éves gyakoriaszakképzettség nélkülieket kiképez- tuk van a mezőgazdasági gépparkban., zük) segédmunkásokat építőmunkára, vegyi- és segédüzemekbe. Átlagfizetés 1500—2000 korona btto havonta. La kás a munkásszállón biztosítva. Az | érdeklődök bővebb felvilágosítást i közvetlenül az üzemben kaphatnak. i Chemické závody Juraja Dimitrova, Bodvou, okres Košice. Bővebb felvilágosítást az iskola igazgatósága ad. Az érdeklődők kérvényüket legkéstbb március 31-ig a következő címre küldjék: Riaditeľstvo SPTS, Moldava nad ŰF-01A ÜJ SZÖ 2 * 1965. március 19.