Új Szó, 1965. március (18. évfolyam, 59-89.szám)

1965-03-24 / 82. szám, szerda

közvetítette... SZLOVÁK MŰSOR FÁBRY ZOLTÁNRÓL Megnyugtató érzés, hogy azok a korlátok, amelyek népeinket hosszú Ideig elválasztották egymástól, egyre jobban omladoznak. Fábry Zoltán életének és munkásságának például az elmúlt néhány hónapban több külföldi visszhangja támadt, mint a felszabadulás óta eltelt előbbi évek alatt együttvéve. Valahogy Így gondoltuk, Így kívántuk mindig. Ha most kissé mégis az elégedetlenségnek adunk hangot, az inkább befelé, mint kifelé szól. örülünk és boldogok vagyunk, hogy végre valahára mások ls felfigyeltek ránk, észreveszik nemzetiségi kultúránk értékeit, számolnak velünk, írnak büszkeségeinkről: Bántó viszont, hogy a gazda elhanyagolja a portáját és nagyon rosszul gazdálkodik ... Fábry Zoltánról ma sokkal többet írnak külföldön, sokkal jobban értékelik másutt, mint nálunk. Miért? Talán azért, mert ezúttal is beigazolódik az a régi mondás, hogy „senki sem próféta saját hazájában?"... Mindenesetre furcsa, hogy Fábrynak nemcsak az életművét kísérik mások sokkal nagyobb figyelemmel mint mi, hanem egy-egy új könyvéről is hamarabb adnak hírt. Sokáig a külföld közömbösségét bíA Szlovák Nemzeti Színház 45 éves jubileumi ünnepségei keretében a színház balett együttese J. Zajko koreográfiájával és rendezésében bemutatta A. K. Glazunov Rajmonda című, klasszikus balettjét. A zenekart A. Vykydal vezényli, a díszleteket P. Gábor tervezte. Képiinkíin F. Lojeková és 0. Halász a ba lett egyik jelenetében. (J. Herec felvétele.) ráltuk. Ma elsősorban saját tunyaságunkat szükséges korholni... És ha csak tunyaságról lenne szó! ... Március 4-én például (eléggé késve, hiszen vagy három hónapja a budapesti Kossuth-rádió negyven perces adásával már ezt az ötletet ls „lelőtte") a Csehszlovák Rádió „Na návšteve u Zoltána Fábryho" címmel (Látogatás Fábry Zoltánnál) közvetített szlovák műsort. Ezúttal azonban — függetlenül attól, hogy az itteni rádió elég késve vett tudomást kulturális életünk egyik kimagasló egyéniségéről — a műsornak csak a címe szólt Fábry Zóltánról... A húsz perces adás során Fábry Zoltán neve alatt, Fábry Zoltán „tiszteletére", „Fábry Zoltán müveiből" — Igor, Ivette és más személynevekkel meseműsort sugároztak ... Ez bizony még áprilisi tréfának sem lenne jó. Ha valaki nem tudja, mi történt, annak megsúgom. Felcserélték a magnetofon szalagokat és — a rádiózás történetében szinte egyedülállóan — a rádióban a húsz perces műsoridő alatt senki se vette észre, hogy „bakiztak", hogy csere történt, hogy mást közvetítenek, mint amit eredetileg akartak... Azt hiszem ehhez nem is kell kommentár. Azt azonban megkérdezzük: , Szabad-e Ilyesminek olyan fontos munkahelyen, mint a rádió megtörténnie? Ezt az igen csúnya „bakit" a rádió már nem tehette jóvá azzal sem, hogy március 12-én — most már csere nélkül — megismételte az adást. Ez olyan hiba volt, amit a hallgatók egyhamar nem felejthetnek el. Ahelyett, hogy az élete csúcsán levő író minden megnyilvánulását figyelnénk, rögzítenénk, esetleg ismeretterjesztő filmet készítenénk róla, — az antifasizmus legnagyobb szószólóját nem hívták meg az antifasiszta írók táléi találkozójára, nem értékeljük eléggé, még a hírszolgálat sem nyújtja vele szemben azt, ami egyébként kötelessége lenne. Igen sajnáljuk, hogy mindez megtörtént, és hogy a Fábry Zoltánról szóló szlovák műsorról ilyen hangnemben szükséges írni. Ogy véljük azonban, hogy ez a mellékfogás bármennyire is véletlen, eredőjében is, hatásában is, sokkal több a véletlennél. Ez nemtörődömség, ez a munka félvállról vevése, a műsor és a műsorban szereplők lebecsülés, Az ugrott itt ki elriasztó formában, amiről a bevezetőben írtam: elhanyagoljuk a portánkat, igen rosszul gazdálkodunk.! Fábry Zoltán mindenkié, de elsősorban a miénk: itt élő népeké. Éppen ezért írni, beszélni kell róla, még akkor is, ha néha eltérő a véleményünk. (b) Az árvái tó a nyomort is eltemette... i, • I U - ''o »n*r w ľ <• r' •,... -. : " / ä ^É m f" y £<i>... ••' '• \ ..-.>" / • / • .M ^ ŕ i- 'H ' V ' í " V^: ^ÉMlife' ' M ./.:.. ,5 Majd tizenöt éve jártam Itt utolja ra. A nagy árva! vízerőmű építésének utolsó szakaszát élte akkor. Az öreg Záhora bácsi, a betonozók királya, levitt magával Űstíba. — Hát a kis falumat mégiscsak halálra Ítélik — mondta — egy két hónap és viz alatt lesz itt minden. Volt-nincs Ostí, ki erre megy, ki arra — kesergett az öreg. Én meg hitetlenkedve néztem őt, hát mégiscsak Igaz? Mert akkortájt róla járta .a hír: ő, aki mint a gát építője, csodákat mívelt, mikor hurcolkodni kellett, megkötötte piagát és nem akart menni. Megvárta, míg a beözönlő víz az ágya alját mosta s csak akkor egyezett meg a feleségével: hogy mégis átköltöznek az új lakásba. Kocsi zörgött el mellettünk. — No čo, susedko? — kiáltott Záhora bácsi a bakon ülő emberre. Szomszédja volt: Emánuel Dedinský, öszszeismerkedtiink s most már hármasban beszélgettünk a gátról meg a várható jövőről. Most, tizenöt év után, hogy ismét az árvái vízerőműnél jártam, Záhora bácsit elsőnek kerestem fel. Vele sajnos már csak a temetőben találkoztam. Ám Emánuel Dedinskyre ráleltem, az új faluban most egy modern kis ház ablakából vele figyelem a tó felett csatázó téli vihart, s közben az elmúlt esztendők történetét pergetjük. — A régi Ostíban születtem én is, ott éltem le életem nagy részét... a szülői házban — emlékezik a múltra Dedinský. — Nehéz volt, hej de rjnagyon nehéz itt északon a földet •túró ember élete. De elmúlt, s ott, ahol a házunk volt, ma huszonöt méternyi víz áll-, még a templom tornyát is ellepte az árval tó. Dedinský szülőotthona ls ott van az „árvái tenger" fenekén. Maga alá temette akár csak Hámry, Osada, Senica és a többi falu házait. A régi ják, tervezik, szervezik az emberek saját kutatómunkájukat, hogyan alkalmazzák a tudomány eredményeit a termelésben és a társadalmi gyakorlatban. Ezért természetes, hogy a kommunista pártok, mint a szocialista társadalom vezető erői és szervezői eszmeileg ir4nyítják a tudomány fejlesztését, a kutatótevékenység szervezéséről gondoskodnak azokban az államokban, ahol az új társadalmi rend győzedelmeskedett. Egyidejűleg fontosnak tartom, hogy megemlítsem és megértessem, min alapszik a tudománynak és a kommunista párt általi eszmei irányítása. Nézetem szerint a tudományos munkában főleg a pártosság érvényesítéséről van szó, s a filozófiai alapelvek és a marxi—lenini módszerek következetes alkalmazásáról a tudomány valamennyi ágazatában. Arról van szó, hogy minden tudományos tevékenység — mind a természet —, mind pedig a társadalomtudományok terén — a materialista világnézetből fakadjon, arra épüljön és azon terebélyesedjen, hogy a dialektikus módszer a tudományos munka tudatos, alapvető módszerévé váljon. A pártosság érvényesítésében ne vezéreljenek bennünket semmiféle presztízskérdések, csupán az a meggyőződés, hogy egyedül így jutunk el leggyorsabban a tényleges helyes eredményekhez és következtetésekhez; mégpedig azért, mert a marxizmus-leninizmus alapvető elvei az anyag mozgásának törvényszerűségét vallják — a szó legtágabb értelmében. A párt továbbá olyképpen is gondoskodik a szocialista tudomány eszmei irányításáról, hogy eredményeit az emberiség jólétének és boldogulásénak szolgálatába állítja. Ezért ösztönzi a tudományos dolgozókat arra, hogy minden erejüket a társadalom szolgálatába állítsák, és munkatervükkel a tudomány azon ágazatainak fejlesztésére törekedjenek, amelyekben a legnagyobb valószínűséggel elméleti és gyakorlati eredményeket várnak. Ezért kell a tudomány és technika dolgozóinak mérlegelniük, hogyan használják fel legjobban és leggyorsabban a társadalmi gyakorlat tudományos ismereteit, és — természetesen — hogyan oldják meg azokat a kérdéseket, amelyek a társadalom számára fontosak. Eszmei szempontból a párt a tudományos fejlődést csupán annak alapvető irányvonalát illetően befolyásolhatja. Hivatása érthetően nem az, hogy operatív módon irányítsa a tényleg kutatótevékenységet, a természeti és technikai tudományágazatokat. Ez már a tudományos dolgozók hatáskörébe tartozik, akik tevékenységükért teljes felelősséggel tartoznak a pártnak és az egész társadalomnak. Ezeknek az elveknek meg nem értéséből származtak azok a hibák a tudomány irányításában, amelyek a sztálini személyi kultusz korszakában előfordultak a Szovjetunióban. Dogmatikus beavatkozása a közgazdaság tudományba és egyes természettudományi ágazatokra, mindenekelőtt a biológiára, de főként a genetikára gyakorolt önkényes befolyása nemcsak fékezte a tudomány ezen ágazatainak fejlődését, hanem felette kedvezőtlenül hatott leginkább a mezőgazdasági termelés fejlődésére. Az igazság kedvéért azonban meg kell állapítanunk, hogy kommunista pártunk vezetősége sose esett hasonló komoly hibákba. Ha nálunk egyes dogmatikus és önkényes nézetek érvényesültek is a tudományban, azok inkább egyes tudományos dolgozók hibájából, azok tudatlanságából és tapasztalatlanságából adódtak. Az a hatékony támogatás, amelyben pártunk és kormányunk a tudományt részesíti, valamint a tudomány terén kifejtett, megfontolt pártpolitika döntő mértékben hozzájárult 1945 után tudományfejlesztésünk felvirágoztatásához. A csehszlovák tudomány jó hírnévnek örvend ma a világon, amit ékesen bizonyít az államunk területén egyre sűrűbben rendezett nemzetközi tudományos kongresszusok, konferenciák és értekezletek növekvő száma. A tudományos ágazatok egész sora, amelyek a burzsoá korszak idején élenjárói helyre küzdötték fel magukat: például a biológia, az asztronómia, a kémia, az archeológia. Bizonyos ágazatokban az első helyre kerültünk világviszonylatban Is. A tudományos ismereteknek a társadalmi életben való érvényesítésével számos esetben jelentőségteljes gyakorlati sikereket értünk el eredeti eljárások alapján meghonosított termelési módszerek bevezetésével. A kommunista pártoknak a tudománnyal szemben tanúsított egyértelmű állásfoglalása, a feltalálók és kutatók tevékenységének széles körű támogatása a szdcialista országokban és a tudománynak az emberiség szolgálatába állítása a becsületes tudósok túlnyomó többségét megnyeri a kommunizmus és a Szocializmus ügyének. !gy van ez nálunk is. Tudományos és műszaki intelligenciánk a párt jelentős támasza a társadalom továbbépítésében. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság felszabadításának x küszöbönálló huszadik évfordulója alkalmul szolgál majd arra, hogy eddig végzett munkánk eredményeit felmérjük, hogy társadalmi és gazdasági életünk valamennyi szakaszán megvizsgáljuk a további távlatokat. Véleményem szerint tanácsos lesz, ha nemcsak a tudósok, hanem dolgozóink széles rétegei is elgondolkodnak a tudomány társadalmunkbeli szerepén, eredményein, gyakorlati megvalósulásán, valamint az összes tudományos ágazatok fejlesztésének szükségletén és módjain, amint azt most megvázoltam. világot, a nyomort, a fénytelen, az öröm és kenyér nélküli életet is eltemette a víz, mert azóta, hogy megépült a gát, megindultak az erőmű gépei, az új világ köszöntött az itt élőkre. Nagyablakos, modern lakóházak épültek, üzletek nyíltak, ipari gócok, gyárak, üzemek létesültek. Megváltozott az élet. — Dedinský elvtárs, mégis milyen volt a régi élet, melyre a fiatalok nem is emlékezhetnek, az öregebbek meg legszívesebben elfelejtik? — Hát ami azt illeti, itt Árvában bizony az élet nem volt könnyű. De sok nóta sír az itteniek szegénységéről, keservéről, bajáról... Kiszolgáltatottság, nincstelenség, éhség .. igen az volt az itteni ember osztályrésze. Hisz még, akinek öklömnyi földecskéje ls volt, mit tudott az magának termelni? Éppen csak annyit, hogy családját megmenthette az éhhaláltól. A többi, ha pusztulni nem akart, foghatta a vándorbotot s mehetett a nagy ismeretlenbe. Milyen volt az élet azelőtt? Robot, robot... hogy is mondjam csak ... látástól vakulásig ... De hol vagvunk már ettől — nevet Dedinský Emánuel. Bizony a fiatalok el sem hiszik az idősebb emberek visszaemlékezését. Azt mondják mese, hihetetlen mese. Hát igen hihetetlen, de mégiscsak így van, mert azon a vidéken, ahol egy-két évtizede a petróleumlámpát is csak ritka estéken gyújtottak meg, ma az ország egyik legnagyobb televíziós íizeme működik, s az üzem szakemberei a tegnap felcseperedett gyermekei. .,— Tényleg, mióta ismerik ezen a vidéken a villanyvilágítást? — Mióta, mióta, — maga csak viccel ugye ezzel a kérdésével? —- nevet rám Dedinský. — Hát szegény apám nem ismerte, de Ústíban senki. A villany akkor köszöntött be hozzánk, hogv a gát megépült, illetve, hogy ez az új telep elkészült. Emánuel Dedinský itt maradt Üstiban az új telepen. S ma az itteni állami gazdaságban a növénytermesztési csoport vezetője. Jól érzi magát. Boldog családapa, három lánya van. Az első már kiröpült a házból. A legkisebb most járja az ötödiket. A középső meg idén fog érettségizni, a rózsahegyi Ipariban. — Tovább fog tanulni a középső? — kérdem. Dedinskyt váratlanul éri a kérdés. Szeme valami távoli pontot keres. Látom többször felmerülhetett a kérdés a családi körben is, de a döntés valahogv késik. — Talán gyengén tanul a kislány? — próbálok segítségére sietni. — Öh, hová gondol. Jó tanuló, komoly szorgalmas lány ... de hát tudja ezt még meg kell gondolni. Stipendiumra már nem tarthatna számot. A jövedelmem meghaladja a határt. S a szülők vállán további öt év terhe, hát ennek eldöntése nagy feladat. Tudja tíz éve jött csak hozzánk a villany — érti mit akarok ezzel mondani? Értem Dedinský elvtárs, értem, hogyne érteném. Bizony a tíz esztendő sokat változtatott ezen a vidéken. Az itteni ember sok szakadt régi gúnyát levetett már. A villany, s a villannyal járó fény sok odúba behatolt, de azért a régi göncből is maradt még, ha sok nem is, de kevés se — és ez megnehezíti még egy darabig a józan elhatározást, a józan ész követelő szavát. Hát igen, hogy az érettségiző lány menjen-e főiskolára, vagy nem ... ez még kérdés. Ezen még gondolkodni kell. Gondolkodik ezen apa és lány egyaránt. Ugyanis a fizetés, a természetbeniek és a prémium együttesen annyit tesz ki, hogy stipendiumra már a kislány nem tarthatna igényt. A papa tehát gondolkodik adja-e? öt esztendő terhét vállalja-e a gyerekért? — Volt-e rekreáción? — Hogyne, nemcsak itthon, hanem külföldön is. Lengyelországban. Most már erre is telik, sőt vágyik is az ember. Nem kell a pénzt a matrac alatt takargatni, a nagy hátha miatt, mint a múltban. — Szeret-e olvasni? — Igen! Nagyon! Sokat ls olvasok. Minden szabad időmet a könyv mellett töltöm. Természetesen azért a rádiót meg a televíziót is szeretem. Ebben is különbözünk, a régiektől, apánktól, de mégínkább nagyapánktói. De hát a húsz esztendő alatt altkorát fordult a mi világunk, hogy... ezt ki sem lehet fejezni. A nyomor^ s a vele járó sok mindent eltemette az árvái tó. Ügy, ahogy az előbb . mondtam. — Mondja csak, mit tapasztalna az ember, ha a szomszédjaihoz bekopogna? Ott is a Dedinskyék optimizmusával találkoznánk? — Természetesen. Hisz amerre csak megfordul, szépen berendezett lakásokat lát... a koronácska is ott van a bukszában, a televízor a kisasztalon, s belső szobában rádió, kint a konyhában mosógép, villanytűzhely, kerékpár, még motor is. Bizony kézzelfogható valóság lett itt mifelénk, ahogy azt az újságokban szokták frni — „az életszínvonal emelkedése". A megváltozott életről beszél errefelé mindenki. S ahogy az esti órákban visszatérőben voltam, az Árva-folyó mentén az erdők, a hegyek és a völgyek is erről beszéltek, meg a gyárak, a szinte egymás mellett sorakozó új üzemek, az iskolák, az üzletek, a pirostetős házak. De elsősorban erről beszélt az ember. NAGY JENŐ VIZEK ÉS EMBEREK Anton Smažil képei és grafikái a Majerník Galériában A szerves világ egyik nélkülözhetetlen éltetője a víz. gyakori festői téma is. Ruysdael és kortársainak festményein többnyire békésen, hűvös zölden áradtak a folyók. A romantikusoknál titokzatosak a hegyvidéki tavak, bőszen hullámzik a tenger, féktelenül rohannak a patakok. Az impresszionistáknál páros, elbűvölő színű Víztükör képében felentkezik a fontos elem. A napfényt viszszaverő, csillámló vízfelület mindig ls kedvelt motívuma volt a piktoroknak, hangulataik, érzéseik hatásos kifejezője. — A mai festő már mást ts akar mondani az életadó, egyben romboló, az emberkéz megfékezte vízről. A csehországi származású Smaiil tszületett 1923-ban) Svolinsky, Bouda és Saleman neveltje, már maga ts jó eredményeket felmutató középiskolai pedagógus. Alkata szerint tájfestő. Kezdetben a szabad természet, a látott valóság, annak pillanatonként változó képe ragadta meg. Később, ezen túl a képfelület szervezése, színproblémák foglalkoztatják. Motívumait sorozatokban dolgozza fel. A Duna, a délcseh, halastavak, a halászok ciklusait mutatja be ezúttal. Tájai az ember jelenlétét éreztetik. S mintha csak T. Lautrec montmarire-i korszakának felfogását követné, újabban Smalilnál ls „csak a figura számít, a táj kiegészítés csupán, s az alak jellemzésére szolgál." A „Halászok" sorozatban a háttérként szereplő természeti kép előtt a testi erőfeszítést kifejező, leegyszerűsített, összefoglalt, ritmikus vonalrajzú férfialakok uralkodnak. Szép kis dunai tájatn széles ecsettel rakja fel a festéket. Keskeny, magas, japán formátum rajzain grafikáin érzékenyen foglalja képbe a riadtan felröppeni sirályrajt, a tömör bugájú karcsú nádszálakat. A valóság ábrázolás biztonságát kifejező kis távlat üdítő hatású. BÁRKÁNY IENÖNÉ 1985. március 24. JJj §20 S