Új Szó, 1965. március (18. évfolyam, 59-89.szám)

1965-03-19 / 77. szám, péntek

Az űj ciprusi válság Készültségi állapotban a török támaszpontok • A Biztonsági Tanács ülése Március 13-án, Ausztria náci bekebelezésének évfordulóján a demokra­tikus ifjúsági szervezetek tagjai a bécsi István-téren tüntettek a náci há­borút bűnök elévülése ellen. (Kurt Seliger felvétele] Diákokat tartóztattak le Portugáliában Cipruson hosszabb nyugalmi idő után, amelyet Galo Plaza, az ENSZ közvetítője az érdekelt felekkel foly­tatott türelmes tárgyalásokra hasz­nált fel, újból nyomottá vált a lég­kör. Ennek oka a ciprusi török és görög őrség golyóváltása Lefka fa­lunál. A görög kormány megőrizte nyu­galmát, a török kormány azonban úgy látszik, igen komolyan veszi a helyzet újabb fordulatát. Isik török külügyminiszter elhalasztotta Pakisz­tánba és Iránba tervezett útját. A rö­vid idő óta hatalmon levő kormány alkalmat lát arra, hogy megmutassa az ellenzéknek, hogy a Makariosz­kormány irányában határozott politi­kát fog folytatni. Megerősítették azokat a híreket, hogy a dél-törökországi katonai tá­maszpontok készültségi állapotban vannak, s hogy 33 török hadihajó az Isztambul közelében levő tenge­részeti támaszpontról útban van Is­kenderun kikötője felé. Isik török külügyminiszter magához kérette Pompuraszt, Görögország an­karai nagykövetét, és kijelentette, Törökország közbe fog lépni, ha a Lefka falunál kiújult ellenségeskedés tovább terjed. A görög fővárosban élénk diplomá­ciai tárgyalások folynak. Grivasz tá­bornok kedden este hosszú tanácsko­zást folytatott Kosztopulosz görög külügyminiszterrel. A görög kormány­hoz közelálló körökben kijelentik: a helyzet aggasztó, de nem annyira, mint azt bizonyos hírek sejtetni en­gedték. A Biztonsági Tanács szerdán — közép-európai idő szerint 21.30 óra­kor — összeült, hogy megvitassa U Thant ENSZ-főtitkár pénteken köz­zétett jelentését. E jelentésben U Thant Indítványozta, hogy három hónappal hosszabbítsák meg az ENSZ ciprusi békefenntartó egységeinek március 26-án lejáró megbízatását. Az elsőnek felszólaló Kiprianu cip­rusi külügyminiszter felhívta a figyel­met a Törökország részéről fenyege­tő veszélyre, s hangoztatta, hogy a törökök Ciprus kettéosztására töre­kednek. Leszögezte kormányának ál­láspontját, amely szerint a sziget ket­téosztása nem engedhető meg. Közöl­te, hogy kormánya beleegyezik az ENSZ-csapatok mandátumának meg­hosszabbításába. Az utóbbival a tö­rök küldött is egyetértett. Szemtanú a kongói borzalmakról HOHLOV SAJTÓÉRTEKEZLETE Szovjet szerencsekívánatok bolgár államférfiaknak Moszkva (CTK) — Leonyid Brezs­nyev, Anasztasz Mikojan és Aleksze] Koszigin Todor Zsivkovnak s Georgi Trajkovnak üdvözlő táviratot küldött a Szovjetunió és a Bolgár Népköz­társaság baráti együttműködési, s köl­csönös segélynyújtási szerződése alá­írásának 17. évfordulója alkalmából. A távirat hangsúlyozza, hogy a szov­jet— b )lgár szerződés most is a két ország barátságának, együttműködé­sének elmélyítését, a szocialista or­szágok egyeségének szilárdítását szolgálja. Andrej Gromiko, a Szovjetunió kül­ügyminisztere Ivan Basevnek, a Bol­gár népköztársaság külügyminiszteré­nek küldött üdvözlő táviratot, Ülésezett a Román Munkáspárt Központi Bizottsága Bukarest (CTK) — A Román Mun­káspárt Központi Bizottsága mőrcius 17-i ülésén az újonnan választott nagy nemzetgyűlés alakuló ülésével kapcsolatos kérdésekről tárgyalt. Megkezdődött a román parlament ülése Bukarest (CTK) — Bukarestben tegnap délelőtt megkezdődött az újonnan választott nagy nemzetgyű­lés tanácskozása, amelyet a legidő­sebb képviselő, dr. Nicolae Lupu pro­fesszor, akadémikus nyitott meg. A mandátumvizsgáló bizottság megvá­lasztása után a további tanácskozást 18 órára elhalasztották. Gheorge Gheorghiu-Dej súlyosan megbetegedett Bukarest (CTK) — Bukarestben hi­vatalos orvosi jelentést tettek közzé Gheorghe Gheorghiu-Dejnek, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága elsó titkárának, a román őllamtanács el­nökének egészségi állapotáról. Gheorghe Gheorghiu-Dej már hosz­szabb Ideje tüdőbeteg. Az orvosok legújabban májelégtelenséget Is meg­állapítottak. Ez a komplikáció kedve­zőtlenül befolyásolja a beteg állapo­tát. A hivatalos orvosi leletet dr. Voine Marinescu professzor, egészségügyi miniszter és több neves szakorvos ír­ta alá. pggiKL^p^r A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS meghí­vására Budapestre érkezett az angol parlament nyolctagú küldöttsége. A küldöttség Maurice Edelman mun­káspárti képviselő vezetésével 10 na­pot tölt Magyarországon. (CTK) A KUBAI KORMÁNY küldöttsége Manuelo Aguilero, a Központi Terve­ző Tanács elnökhelyettese vezetésé­vel a Német Demokratikus Köztársa­ságba látogatott, ahol a két ország 1970-ig tervezett gazdasági együttmű­ködéséről tárgyal. (CTK) DOBRINYIN, a Szovjetunió washing­toni nagykövete rövid beszélgetésre jött össze Thompson államtltkár-he lyettessel, akivel általános jellegű kérdésekről tárgyalt. (CTK) KAIRÓBAN irodát nyitott az ango­lai szabadságharcosok szervezete. (CTK) JEAN PAUL SARTRE francia fró és bölcsész, aki tavaly elutasította az Irodalmi Nobel-díjat, most lemondott arról, hogy előadásokat tartson az Egyesült Államokban a cornelli egye­temen. A híres francia fró ezzel til­takozik az Egyesült Államok dél-viet­nami agressziója ellen. (CTK) AZ EURÚPAI GAZDASÁGI KÖZÖS­SÉGHEZ tartozó hat ország földműve­lésügyi minisztereinek háromnapos brüsszeli tanácskozása csaknem ered­ménytelen maradt. Csupán egy kér­désben — a tagállamokban április 1-től érvényes tejárakról sikerült megegyezniük. (CTK) FARUK volt egyiptomi király, aki 1936-tól 1952-ig uralkodott, 45 éves korában Rómában meghalt. Csütör­tökre virradó éjszaka egy vendéglő­ben agyvérzést kapott. (CTK) HELYREIGAZÍTÁS Tegnapi számunkban a 3. oldalon „Az izraeli parlament megszavazta a diplomáciai kapcsolatok felvételét az NSZK val" és „Tüntetés az NSZK el­len az arab államokban" című hí­reink utolsó bekezdését tévedésből felcseréltük. Párizs (CTK) — Az Humanlté teg­napi számában interjút közölt Solan­ge Bouvier-Ajam neves francia jogász­szal, aki nemrég tért vissza Lissza­bonból. Elmondotta, hogy a portugál diákok ősi hagyományaikhoz híven még ma is rendelkeznek bizonyos — Portugáliában kivételesnek mondható — önállósággal. A Salazar-kormány ennek az önállóságnak megnyirbálá­sára törekszik, s a diákság szerveze­teit a politikai rendőrség hatáskörébe akarja kényszeríteni. A kormány ezzel megszüntetné annak a lehetőségét, hogy a diákok „törvényes alapon" bírálják a portugál főiskolák elavult­ságát, és jobb szociális feltételeket követeljenek. A kormány törekvései sikertelenek. Portugáliában ezért gya­kori a diákok letartóztatása, de meg­kínzása is. A rendőrség 1964 novem­berében letartóztatta Gina Azevedo 19 éves diáklányt. Félbeszakítás nél­kül 60 őrán át hallgatták kl, majd 13 napig magánzárkában tartották fogva. A diáklány idegösszeroppanást szenvedett, és ma is kórházban keze­lik. Hasonló volt Maxini Vaz de Cun­ha 21 éves orvostanhallgató esete is. NOUAKCHOTT Reakciós aknamunka az afrikai egység ellen Mauritőnla furcsa nevű fővárosában néhány héttel ezelőtt tizenhárom af­rikai ország képviselői tanácskoztak. A találkozó céljának meghatározása nem igényel különösebb fáradságot. A nouakchottl értekezletről kiadott záróközlemény önmagáért beszél. A résztvevők két lényeges pontban határozatot hoztak. Az egyik az, hogy csoportosulásukat, amelynek eddig elsősorban gazdasági jellege volt, a lövőben politikai formációnak tekin­tik. A másik döntés pedig arról szól, milyen álláspontot foglalnak el a csoport tagjai az egész Afrikát fog­lalkoztató kongói kérdésben. Ennek lényege a következő: véleményük sze­rint az afrikai országoknak Csombét és kormányát kell támogatni. Volt még a közös közleménynek egy szo­katlanul éles kitétele, amely megbé­lyegezte Ghánát, amiért az menedé­ket ad afrikai szábadsáaharcosoknak. Helytelen lenne eltúlozni annak jelentőségét, ami Nouakchottban tör­tént. Annál is inkább, mert nem a mostani volt az első kísérlet a fran Cia nyelvterülete Afrikában arra, hogy létrehozzanak valamiféle politikai tömböt. Nem lehet azonban szó nél­A legmegdöbbentőbb azonban Jósé Au­gusto Silva 15 éves ártatlan diák le­tartóztatása, akit január 21-én elhur­coltak lakásáról a tutori büntetőtá­borba. Mivel a portugál törvények se engedélyezik a kiskorúak elleni bűn­vádi eljárást, több mint valószínű, hogy Silvát augusztusig, illetve addig, amíg betölti 16. életévét, a büntető­táborban hagyják. Ekkor bíróság elé állítják. Meggyilkolták Delgado tábornokot Caracasban azon a sajtóértekezle­ten, amelyet venezuelai parlamenti képviselők és a portugál felszabadi­tási arcvonal tagjai közösen tartot­tak, bejelentették, hogy Umberto Del­gado tábornokot, a Portugál Nemzeti Felszabadítás! Front emigrációba kényszerült elnökét a spanyol rend­őrség február 14-én a spanyol—por­tugál határon letartóztatta, és átadta a portugál hatóságoknak. A portugá­lok minden bírósági eljárás nélkül agyonlőtték a tábornokot. kül elmenni ama tény mellett, hogy ez csaknem két évvel az Addis Aba­ba-i értekezlet után történt. Ismere­tes, hogy az afrikai országok első csúcsértekezletén, ahol létrehozták az Afrikai Egység Szervezetét, határoza­tot szavaztak meg az afrikai regio­nális tömbök, politikai csoportosulá­sok megszüntetésére. Ennek a hatá­rozatnak kimondottan az volt a cél­ja, hogy elősegítse az afrikai kon­tinens egységének valóraváltását, az afrikai országok együttműködését az imperializmus és a neokolonialízmus ellen vívott küzdelemben. A határo­zatot azok az országok is megszavaz­ták, amelyek most létrehozták az em­lített nouakchottl államcsoportosu­lást. Lehet, nem gondoltak arra, hogy ezzel megsértik az Afrikai Egység Szervezete egyik alapvető célkitűzé­sét, az afrikai egység eszméjét. Enyhén szólva, érthetetlen a nouak­chottl csoport ama elhatározása, hogy Csombét ismeri el Kongo (Leo­poldvtllel törvényes miniszterelnöké­nek és őt támogatja a kongói kérdés megoldásában. Érthetetlen, mert el­lenkezik a józan ésszel és az afrikai országok nagy többségének vélemé­nyével. Ha azonban hívek maradunk az igazsághoz, nem is annyira ért­hetetlen ez a döntés. Mert nyilván­való, hogy külső befolyásra született. Afrikai politikai körökben nyíltan ki mondjők, hogy az, amit Nouakchott ban a kongói kérdésről elmondtak, tulajdonképpen az amerikaiak elkép zelése. Az amerikalak Csombét tá mogatják és régóta azon fáradoznak, hogy felsorakoztassák bábjuk védel­Moszkva (CTK) — Köszönetet mon­dok a leopoldville-i csehszlovák nagy­követség beosztottjainak, de elsősor­ban Hruška nagykövetnek mindazért, amit a szovjet kormány képviseleté­ben érdekemben tett — mondotta Nyikolaf Hohlov, az Izvesztyija kon­gói tudósítója egy csütörtöki sajtó­értekezleten. Hohlovot törvényellene­sen 46 napig fogva tartották, és meg is kínozták. Hohlov egyben köszöne­tet mondott azoknak a szovjet embe­reknek, továbbá az indiai és nigériai Khartúm (CTKJ' — A Szudán déli területén felmerült problémák megol­dásának lehetőségeiről tárgyaló khar^ túmi kerekasztal-konferencia csütör­tökön ís zőrt ajtók mögött tanácsko­zott. Khalifa szudáni miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy az ország déli területén kialakult helyzetet, s az északi arab és a déli néger lakosság közötti összetűzéseket az imperialis­ták politikája okozza. Ez Szudán függetlenné nyllvőnítása előtt is több ízben bebizonyosodott. Abdul Chalik Mahgub, a Szudáni Kommunista Párt főtitkára, a párt küldötte az impe­rialista befolyás veszélyességére és arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy különösen akkor éleződne ki a helyzet, ha Szudán déli része elsza­kadna az ország területétől. Vélemé­nye szerint ez nemcsak Szudán, ha­nem egész Afrika függetlenségét ve­szélyeztetné, és egy újabb Kongóvá változtatná Szudán déli részét. mére az afrikai országokat is. Ez részben sikerült nekik már Nouak­chott előtt. Most viszont lényegesen előbbre Jutottak a kongói elképzelé­seik megvalósításában: tizenhárom afrikai ország szentesítette politiká­jukat. A Mauritánia fővárosában ösz­szegyűlt afrikai politikusok tehát alaposan meglepték a nem francia nyelvterületen tevékenykedő kollé­gáikat, akik éjt nappallá téve fára­doznak azon, hogy megoldást találja­nak a kongói problémára. Természe­tesen olyan megoldást, amely nem Csombéra, hanem a hazájukat és né­püket őszintén szerető kongói veze­tőkre épülne. A Ghánát ért Igaztalan támadás várható volt. Újabban kezd divattá lenni Nyugaton, de már Afrikában is, hogy Ghánát ütni kell. Annak is meg­van a magyarázata, hogy miért és miért éppen Ghánát. E sorok írója járt már jó néhány afrikai országban és mindenütt talált politikai emigrán­sokat, gyarmati, vagy nem gyarmati területekről menekült vezetőket. Tény, hogy vannak Ilyenek Ghanában ls. S az lenne a meglepő, ha nem lenné­nek. Ghana az egyik leghaladóbb po­litikát folytató ország Afrikában. Va­lósággal vonzza azokat, akik életüket a szabadságért és a függetlenségért vívott harcnak szentelik. Most még­is azzal fenyegetőztek Nouakchott­ban, hogy nem mennek el az Afrikai Egység Szervezete legközelebbi, — s éppen Accrőban tervezett — érte­kezletére, ha Ghana továbbra ls he­lyet ad politikai emigránsoknak. Az képviseleti hivatalok dolgozóinak, nemzetközi szervezeteknek, valamint újságíróknak, akik tiltakozásaikkal hozzájárultak szabadon bocsátásához. Hohlov a kongói koncentrációs tá­borban szemtanúja volt annak, hogy csaknem elviselhetetlen körülmények között sínylődnek már több éve a le­tartóztatott kongói hazafiak, a nem­zeti felszabadító mozgalom képviselői és a Mobutu-hadsereg több tisztje, akik altisztekhez és sorkatonákhoz csatlakozva megtagadták a fegyelmet, A többi politikai párt küldöttei is hangsúlyozták, hogy meg kell őrizni és szilárdítani az ország egységét. Felhívták a figyelmet a szakadár irányzatok veszélyességére és hangi súlyozták, hogy minden hazafinak fel-, tétlenül törekednie kell az egész or-i szág demokratikus felvirágoztatására. A déli küldöttek e terület elszakadá­sát követelték, s ezért nemcsak Mah­gub bírálta őket, hanem a Nemzett Uniő Párt, a Népi Demokratikus Párt és muzulmán testvériség küldöttei is, Kőolajkonferencia Kairóban Kairó (CTKJ — A kőolaj kitermelé­sével és értékesítésével kapcsolatos kérdésekről tárgyaló kairói konferen­cia résztvevői a kőolajtermelő arab országok szervezetének létesítését ja­vasolták. Ez a szervezet elsősorban arra lenne hivatva, hogy az arab or­szágok kőolajkészleteit ellenőrizze. indokolás nevetséges. Ghanában már akkor is ott voltak a szabadságharco­sok, amikor az Afrikai Egység Szer­vezete kairói értekezletén egyhangú­lag megszavazták, hogy a legközeleb­bi csúcstalálkozót Accrában, a ghanai fővárosban rendezik. S azok is egyet­értettek ezzel, akik most ítélkeznek és fenyegetőznek. A Nouakchottl döntés azonban nem annyira jelentős, mint azt bizonyos imperialista körökben szeretnék elhi­tetni. Tagadhatatlan azonban fontos­sága abban a reakciós kampányban, amelyet az afrikai egység ellen Indí­tottak a nyugati és bizonyos mérték­ben a monopolista kezekben levő af­rikai sajtóban. Nouakchott egyik ál­lomása ennek a kampánynak. Aláak­názni és a kellő pillanatban jelrob­bantani az afrikai államok politikai egységtörekvéseit és ezzel szabad teret nyitni a neokolonializmusnak Afrikában — ez az igazi szándék, amely meghúzódik az imperialista kampány mögött. És akarva-akaratla­nul, a Mauritánia fővárosában meg­rendezett afrikai regionális értekez­let résztvevői ennek a kampánynak a szolgálatába szegődtek. Aligha le­het másképpen magyarázni mindazt, amit Nouakchottban elhatározták. Nouakchott, — lépés visszafelé attól, ami Addls Ababában és Kairóban tör­tént, vagyis attól, amit az Afrikai Egység Szervezete fennállásának két esztendeje alatt elért. Reméljük, hogy az okozott kárt helyrehozza az Afri­kai Egység Szervezete szeptemberi, accral csúcstalálkozója. Megkezdődtek a választások Jugoszláviában Belgrád (CTK) — Szerbiában, Bosz­niában és Hercegovinában ma vá­lasztják a dolgozók a vállalati taná­csok tagjait. Ezek a választások va­lamennyi szocialista köztársaságban március 26-lg zajlanak le, és március 21-től 28-lg rendezik meg a községi választásokat. A választások április 18-án érik el tetőpontjukat, amikor ls az egyes köztársasági szkupstinák, valamint a Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság szövetségi skup­stinájának képviselőit választják. A választási gyűlések résztvevői és a sajtóban közölt cikkek, fokozott fi­gyelmet szentelnek annak, hogy a je­löltek sorőban elegendő munkás, ter­melési dolgozó, nő és fiatal legyen. Sok helyütt azonban nem tettek ele­get ennek a követelménynek. így pél­dául Kelet-Szerbia ipari központjában — Nisben 31 képviselőt választottak, de a tisztségre egyetlen egy munkást sem jelöltek. Aránylag sok választási kerületben meghonosodott már az a gyakorlat, hogy több jelöltet tartanak nyilván egy-egy képviselői helyre. Igy ala­kult a helyzet a szerbiai körzetek csaknem egyharmadában. A jugoszláv lapok azonban felhívják arra a fi­gyelmet, hogy néhol még mindig a régi gyakorlat érvényesül, és egy képviselői helyre csupán egy egyént jelölnek. Az idei választásokra ennek ellenére is a demokratikus szellem jellemző. A választási kampányban ez bebizonyosodott, és nyilván pozitív befolyást gyakorol az új közigazgatá­si szervek tevékenységére. Zárt ajtók mögött tárgyal a khartúmi kerekasztal-konferencia ÉLIÁS BELA ACCRAI JEGYZETEI 1965. március 19. * ÜJ SZÖ 3

Next

/
Thumbnails
Contents