Új Szó, 1965. február (18. évfolyam, 31-58.szám)

1965-02-02 / 32. szám, kedd

t népgazdaság szervezésének és tervszerű irányításának tökéletesítése (Folytatás az 5. oldalról) nagymértékben a tervezőknek kell biztosítaniuk, a tervezett építkezéseket pedig nagy képzettségű szakemberek legszigorúbb elbírálásának kell alávetni, esetleg külföldi szakvéleményezést is igénybe kell venni. A beruházási politika irányítása és biztosítása terén jelentősen megnő a nömzeti bizottságuk feladatköre. Egyrészt rendelkezni fognak a nem termelési ágazatokban felhasználandó beruházási eszközök túlnyomó részével, amelyek a rájuk bízott területen elősegítik a termelés fellendítéséhez szükséges feltételek létrehozását, másrészt az igazgatásuk alá tartozó terület adottságainak komplex ismerete alapján területi-műszaki szempontból felülvizsgálják valamennyi vállalat beruházási terveit. Kívánságaikat a kiválasztott beruházások esetében az építkezés költségvetési keretében érvényesítik. A kerületi nemzeti bizottságoknak megfelelően fel kell készülniük arra, hogy kerületükben szakszerű és felelősségteljes döntéseket hozhassanak az építkezések ügyében a' területi-műszaki szempontok figyelembe vételével. A beruházási politika az új Irányítási rendszerben szoros kapcsolatban lesz a tudományos-műszaki haládás tervezésével; ez utóbbinak tudományos-műszaki adatokkal és a hatékonyság műszaki-gazdasági elemzésével alátámasztott pontos célokat kell követnie. * « » Az új irányítási rendszer lényegéből és belső logikájából, valamint az értéktörvény hatékonyabb érvényesítéséből következik, hogy az új intézkedéseknek érvényesülniük kell külkereskedelmünkben is. A külkereskedelem hatékonyságát az eddiginél szélesebb szemszögből fogjuk értékelni, vagyis a termelővállalatok és a külkereskedelmi vállalatok tevékenységének hatékonyságát együttvéve vesszük elemzés alá. Gondoskodni kell arról, hogy a külföldi piacokon elért árak egyre nagyobb befolyást gyakoroljanak a termelő s úgyszintén a külkereskedelmi vállalatok gazdasági eredményeire, s fokozatosan meghatározzák gazdasági eredményeiket. A külkereskedelem és a termelés között közvetlen ökonómiai kapcsolatokat kell létrehozni. Ennek alapján aztán tárgyilagosan elemezhetjük a a külkereskedelemnek nemcsak műszaki, hanem elsősorban gazdasági, árképzési feltételeit is. A vállalat ilyen körülmények között nemcsak saját közvetlen és közvetett önköltségének alakulásában, hanem a külföldi piacokon elért árak arányában a külkereskedelem költségeiben is érdekelve lesz. A külkereskedelem nemcsak a termelőktől átvett áru árában lesz érdekelve, hanem saját kereskedelmi tevékenységének költségeiben is Mindezek a tételek ugyanis jelentős befolyást gyakorolnak mind a külkereskedelem, mind a termelő teljes jövedelmére, esetleg nyereségére, tehát közvetlenül tőlük függ a dolgozóknak kifizethető prémiumok vagy jutalmak nagysága is. Belkereskedelmünkben az áruk minőségének és választékának javítása érdekében az eddiginél sokkal hatékonyabban kell felhasználnunk a belés külkereskedelem kölcsönös kapcsolatait. A választék növelésén kívül a behozott áru feladata az, hogy egészséges versengésre serkentse vállalatainkat a belföldi piacnak szállított fogyasztási cikkek minőségének, külalakjának, csomagolásának érdekében. A fokozatosan bevezetésre kerülő módosítások mindegyikének egyre növekvő mértékben kell tükröződnie külkereskedelmünk hatékonyságában. Megvalósításuk során ügyelünk arra, hogy összhangban legyenek népgazdaságunknak a szocialista világrendszerbe való hatékony bekapcsolódásával a szocialista országok gazdasági együttműködésének elveivel, céljaival és feladatival, főleg a nemzetközi szocialista munkamegosztás terén. Ennek az együttműködésnek megszilárdítása, kiterjesztése és elmélyítése továbbra is gazdasági fejlődésünk szilárd, tartós alapja. Erre támaszkodva fejlesztjük célszerű arányokban árucserénket a viiág többi országaival. Engedjék meg, hogy megemlékezzek a belkereskedelem feladatairól is. A kereskedelemnek a szocialista népgazdaságban betöltött funkcióját így határozhatnánk meg: a lakosság vásárló erejének a megfelelő kereslet folyamatos és egyenletes kielégítése, az áruforgás tekintetében a készletek fejlődésének optimális alakulására és a kereskedelmi szervezetek tevékenységének gazdaságosságára való törekvés. A belkereskedelem központi irányítása az új rendszerben mindenekelőtt a komplex fejlesztés távlati koncepciójának biztosításáért lesz felelős. A közvetlen felelősséget a kereslet optimális kielégítéséért és az ésszerű kereskedelmi tevékenységért a belkereskedelem gazdasági szervezeteinek kell vállalniuk. Az e felelősségből származó hatásosságot fokozatosan érvényesíteni kell a szállítóvállalatokkal és a külkereskedelmi vállalatokkal szemben is. E cél érdekében fokozni akarjuk a kereskedelmi szervezetek feladatkörét és befolyását a vásárlói-szállítói kapcsolatokban. A kereskedelmi szervezetek dolgozóinak anyagi érdekeltségét nemcsak abban az irányban kell elmélyíteni, hogy mennyiség és választék szempontjából összhangot teremtsenek a kínálat és. a kereslet között, hanem annak érdekében is, hogy optimális árakon szerezzék be árukészleteiket, elősegítsék az áruforgás területén a készletek optimális alakulását és a kereskedelem egész tevékenységében a maximális gazdaságosságra törekedjenek. A kereskedelmi szervezetek dolgozóinak anyagi érdekeltségét a teljes jövedelem létrehozásával és elosztásával kötjük egybe. Ezenkívül a személyes anyagi érdekeltség további formáit fogjuk keresni, kisebb boltokban és közétkeztetési létesítményekben pedig kipróbáljuk a jutalék-alapon való díjazást. A népgazdaság távlati tervezése során igyekeznünk kell fokozatosan elérni azt, hogy a fogyasztási cikkeknél a kínálat optimális mértékben felülmúlja a keresletet, továbbá, hogy létrehozzuk az olyan állami tartalékokat, amelyek lehetővé teszik a fogyasztói piacon esetleg felmerülő ellátási zavarok rugalmas megszüntetését. Mindazok a változások, amelyek a tervezésben, a szállítói átvevői kapcsolatokban, a kereskedelmi szervezetek, valamint dolgozóinak anyagi érdekeltségében bekövetkeznek, olyan feltételeket biztosítanak, amelyek a kereskedelmi szervezetekre közvetlen gazdasági nyomást fognak kifejteni. Arra kényszerítik őket, hogy ne csak puszta elosztói legyenek a fogyasztási cikkeknek, hanem valóban kereskedni kezdjenek, igyekezzenek eladni árujukat, kielégíteni vevőiket, megszerezni és megtartani bizalmukat. Ami a belkereskedelem és a vásárló viszonyát illeti, célunk éppen az, hogy ezt az állapotot elérjük. Lényegesen nagyobb súlyt és felelősséget kell biztosítani a pénzügyi rendszer valamennyi szerve számára. A népgazdaságirányítás új rendszerében a pénzügyi rendszer — mindenekelőtt pedig az állami költségvetés és a hitelnyújtási terv — lesz az a fő eszköz, amely a költségvetési befizetések, az állami dotációk (juttatások), hitelek és kamatok révén elősegíti a termelés hatékonyságát, az állóalapok korszerűsítését és a beruházások gyors megtérülését. A költségvetési eszközöknek népgazdaságfejjesztésl célokra való kiutalásánál a hatékonyság fő követelménye az, hogy ezek az eszközök a termelési ágazatok és a vállalatok gazdasági színvonalának alapos Ismeretére támaszkodó hitelpolitika céljaival összhangban éreztessék hatásukat. Ebből következik, hogy az új rendszerben az állami költségvetésnek aktív szerepet kell játszania a népgazdaság fejlesztésében. De ugyanúgy aktívan kell hatnia a nem termelési szférában felhasználásra kerülő eszközök hatékonysága, továbbá egész társadalmi életünk gazdaságossá tótele érdekében. Az Állatni Bank feladata elsősorban az, hogy a termelésben a hitelés kamatrendszer segítségével támogassa a haladó jellegű fejlődést, továbbá betöltse a legfelsőbb operatív szerv szerepét a termelés hatékonyságának ellenőrzésénél, valamint az állólapok és a forgóeszközök kihasználásának koronaellenőrziésénél. Ennek kapcsán sokkal hatékonyabban fel kell használnia a szocialista közgazdaságban kapott kivételes szerepét, vagyis azt, hogy a hitelpolitika, valamint a termelés, az áruforgás és a beruházási hatékonyság operatív ellenőrzésének központjává lett. Arról van szó, hogy a vállalatok vezető gazdasági dolgozói valóban kereskedjenek. Az Állami Bank és fiókjai — melyeken keresztül realizálódnak az összes pénzügyi kapcsolatok a gazdaságban — a vállalatok partnerei és ez felelős funkció. Az Állami Bank a vállalatoknak elsősorban olyan építkezésekre, eéoekre, tartalékra és más szükségletre folyósít kölcsönt, amelyek növpl'k az árutermelést, a munkatBľm<?lékenységet és javítják a mim'.aéset. Nem szabad hitelt nyújtani olyer: árutermelésre, amely iránt nincs érdeklődés és eladatlanul hever a raktárakban. Az Állami Banknak támogatnia kell minden haladó intézkedést — elsősorban pedig az új technika gyors bevezetését és a gépi berendezések korszerűsítését. A hitellel és a kamattal nyomást gyakorol a vállalatokra, hogy azok a termelés és a ke reškedelmi tevékenység fejlesztésének legjövedelmezőbb változatát válasszák. A párt- és gazdasági szervezetek, valamint a minisztériumok komoly és közvetlen feladata: a termelési-múszaki bázis új szervezeti felépítése. A tökéletesített gazdaságirányítási formáknak teret kell biztosítani, és megfelelő feltételeket kell teremteni a termelési-műszaki bázis szervezeti felépítésére is. Ez azt jelenti, hogy szervezési formáit össze kell hangolni az új irányítási módszer gazdasági tartalmával, s így létre kell hozni a termelési-gazdasági egységek gyorsabb ökonómiai önállóságának feltétéleit. Az új Irányítási rendszer alapelveinek megfelelően a termelési-gazdasági egységek két fő szervezeti formáját érvényesítjük következetesen, éspedig: az ágazati konszernvállalatot az alárendelt üzemekkel — és a vállalatok trösztjét. A konszern-vállalatok formáját — alárendelt üzemekkel — leginkább a vertikálisan szervezett, nagy kiterjedésű, igen tagolt belső struktúrájú, kölcsönösen kooperáló, sokrétű termelésű és széles szállítói programot teljesítő termelési-gazdasági egységeknél választjuk. Elsősorban az előre meghatározott, technológiai és termelési szempontból összefüggő, speciális termelésű ágazatokról van szó, melyek kihasználják a kombináció, esetleg az univerzális termelési berendezések adta lehetőségeket. A konszern-vállalatok tipikus példája lesz az az újonnan létesített termelési-gazdasági egység, amelynek magvát a plzeňi Lenin Művek képezik. A közszükségleti és az élelmiszeriparban, ahol túlnyomórészt olyan üzemek vannak, melyek végtermékeket gyártanak és szállítanak, s amelyek ebből kifolyólag a fogyasztókkal közvetlen szállítói-átvevői kapcsolatot tartanak fenn — az egyforma vagy rokonvállalatok trösztjei lesznek túlsúlyban, s ezek élén az önálló elszámoláson alapuló szakágazati igazgatóságok lesznek. Trösztrendszer jöhet számításba például a bútorgyártásnál, a ruha-, gyapjú- és selyemiparban, a tejüzemeknél, a sörgyártásnál stb. Arra törekszünk, hogy a termelési és a műszaki bázis szervezeti felépítése — a termelés szakosításának állandó elmélyítése mellett — az átvevők gazdasági megszilárdítására irányuljon és gyengítse a monopoltermelés nem kívánatos következményeit. Különösen arról van szó, hogy ez a szervezés támogassa az egészséges versengést mind az ágazat üzemei és vállalatai, mind pedig az állami, szövetkezeti és közszükségleti cikkeket gyártó, valamint közszolgáltatási vállalatok között. Hasonlóan kell támogatni az egészséges versengést az állami és a szövetkezeti kereskedelem és a termelővállalatok szaküzletei között is. A konszern-vállalatok és a trösztök élén szakágazati Igazgatóságok lesznek, melyek az önálló elszámolás területén az irányítás legfelső fokát képviselik. Ez azt jelenti, hogy az alárendelt üzemekkel, vállalatokkal és más szervezetekkel szemben teljes jogú irányítási fokot képeznek. A rendes szervezési és végrehajtási jogkör mellett — a feltételeknek és szükségleteknek megfelelően — teljes mértékben el lesznek látva alkalmazott kutatással, esetenként műszaki-szervezési kutatással, beleszámítva a kísérletezéseket ls. Számos esetben tervező, felvásárló, elárusító vagy egyéb szervezeteket irányítanak. Sor kerül majd a termelés és a kereskedelmi tevékenység szorosabb kapcsolatára is. Így például a nagyobb ipari központokban a közszükségleti Iparvállalatok szaküzleteket létesítenek, sor kerül a termelés és a külkereskedelem közvetlen szervezeti összekapcsolásának kikísérletezésére — mint az már a jablonecl bizsutérla esetében látható — másrészt a termelés és a külkereskedelem közös vállalatának létesítésére, például a kohászatban stb. A kormány az átépítésben két dologra fordít rendkívül nagy gondot. Elsősorban is arra, hogy a szakágazati igazgatóságok létesítése az Irányítást ne csak rugalmasabbá tegye, hanem hozzájáruljon az apparátus fokozatos olcsóbbá tételéhez is — éspedig az adminisztratív módszerek eltávolításával és az improduktív kiadások csökkentésével. Másodszor, hogy ne ismétlődjenek meg az 1958ban elkövetett hibák, amikor is az irányítás nem komplex láncszemeként egyesült vállalatok jöttek létre — túlnyomórészt adminisztratív módszerekkel. Valószínű, hogy a dolgozók többsége az új Irányítási rendszert aszerint ítéli meg, hogyan nyilvánul meg közvetlenül üzemük tevékenységében. Ezért a kormánynak, a minisztériumoknak, de különösen a szakágazati igazgatóságoknak és a vállalatok vezetőségének rendkívül nagy figyelmet kell szentelniük a vállalaton belüli kérdéseknek. A jelenlegi helyzettel szemben az értékviszonyok szélesebb körű kihasználása hoz változást a vállalaton belüli irányításba. E tekintetben észszerűen ki kell használni a régebbi irányítási módszerek terén nyert tapasztalatokat. Ugyanakkor a vállalaton belüli irányítás terén gyümölcsöztetnünk kell a külföldi cégeknél — a Szovjetunió, a többi szocialista ország; valamint a kapitalista világ jövedelmező vállalataiban — szerzett tapasztalatainkat és Ismereteinket. Különösen arról kell gondoskodnunk, hogy a vállalaton belüli Irányítás — a társadalmi eszközök gazdaságos befektetése, a gyártmányok műszaki színvonalának növelése és a minőség javítása mellett — biztosítsa a tervezett feladatok teljesítését. Olyan vállalaton belüli Irányítási rendszerre van szükségünk, mely eltávolítja a vállalatok és üzemek eredményeiben részesedő egyének és kollektívák eddigi, jelentősen elterjedt anonimitását, ainikoris — képletesen szólva — a közös tálból egyformán falatoznak az olyan kollektívák, amelyek jól dolgoznak, és az olyan kollektívák is, amelyek kevésbé jól, vagy rosszul dolgoznak. Az ilyen egyenlősdiség és anonimitás ellen olyan rendszert és viszonyokat kell kialakítanunk, hogy a jó munkáért ás szolgáltatásokért járó jutalmazás elve az egyes részlegek között is érvényesüljön. Tehát a dolgozók kezdeményezésének, vállalkozó szellemének fejlesztéséről és egyben arról van szó, hogy tovább szilárdítsuk ä fegyelmet, ami nélkül lehetetlen úgy szervezni a termelést, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A vállalaton belüli tervezés szerves részévé kell válnia a vállalaton belüli költségek és árftk operatív kiszámításának is, mely a termelésirányítás egységes műszaki-gazdasági része érvényesítésének kiindulópontja lesz, és alapját képezi a technikusok, munkások és közgazdászok szervezett és jó együttműködésének. A vállalaton belüli egységek irányításában — az új Irányítási rendszer alapelveivel összhangban — jobban ki kell használni az értékviszonyokat. Ez elsősorban azt jelenti, hogy — ott, ahol lehet — a teljesítmények értékelése érdekében ki kell használni a vállalati árakat, s ezáltal jobban összekapcsolni a vállalatok egységeinek gazdasági eredményeit az átvevő egységek szükségleteinek kielégítésével — természetesen a munka minőségétől, a termelés rendszerességétől és folyamatosságától, valamint az eszköz- és munkaráfordítás gazdaságosságának mértékétől függően. A vállalaton belüli Irányítási rendszer továbbra is fejleszti és hatékonyabban elmélyíti az egyéni anyagi érdekeltség, az egyéni és kollektív anyagi felelősség formáit, éspedig a vállalat eredményeiben való érdekeltséggel. Továbbá arról van szó, hogy a számvitel a gazdálkodás és az érdekeltség aktívabb tényezője legyen, mint ezelőtt, és,— a vállalati árak kihasználása révén — tegye lehetővé a vállalaton belüli egységek gazdálkodásának kimutatását és ellenőrzését. Gondolnunk kell azonban arra is, hogy a számvitel szervezése — hasonlóan, mint a vállalatirányítási rendszer — gazdaságosan, egyszerűen működjön, és érthető legyen. A vállalatok tevékenységének valamennyi területén gazdasági központokat kell létrehozni ezek lesznek ugyanis azok az alapegységek, amelyekre az értékviszonyok hatnak, A központok nagyságát, számát és célszerűségét flgyelmesan mérlegelni kell, hogy ne jöjjön létre még szerteágazóbb adminisztrálás, mint amilyen a jelenlegi. A vállalaton belüli irányításban bátrabban kell bevezetni és kihasználni a szervezési és számítási technika korszerű eszközeit. Ez a leghelyesebb útja annak, hogyan irányítsuk az adminisztrációt ésszerűbben és olcsóbban. Néhány megjegyzés a vezet ó gazdasági dolgozók munkastílusáról és módszereiről. Az a tény, hogy a szakágazati igazgatóságok és a vállalatok jogköre, önállóan és felelőssége lényegesen kibővül a gazdálkodás végeredménye érdekében — azt mutatja, mennyire fontos az említett szervek vezető dol-1 gozólnak szerepe. I Ismeretes, hogy a CSKP Központi Bizottsága nemrégen részletesen foglalkozott a vezető gazdasági dolgozók szakképzettségének jelenlegi helyzetével. Néhány problémára figyelmeztetett, amelyeket ezen a téren meg kell oldanunk. Annak érdekében, hogy az irányítás valamennyi szakaszán fokozzuk a vezető dolgozók felelősségét, jogkörét és tekintélyét — elsősorban helyesen ki kell használnunk a termelés egyszemélyi irányításának elvét. Lényegesen meg kell szilárdítani a vállalat- és műhelyvezetők felelősségét és jogkörét a termékek jövedelmezőségéért, és minőségéért. Ennek az alapelvnek érvényesítése elsősorban is megköveteli, hogy a termelést mindenütt olyan emberek irányítsák, akik ismerik a termelési folyamat technikai, technológiai és gazdasági törvényszerűségeit és ennek megfelelően cselekszenek. A vezető dolgozók hozzáértő utasításait és döntéseit senki sem tekintheti önkényességnek, vagy bürokratizmusnak. Ezeket minden kollektívának következetesen be kell tartania, teljes egészében támogatnia kell, és saját érdekükben határozottan fel kell lépniök azok ellen, akik a munka- és a technológiai fegyelmet megkerülik, vagy valamilyen formában megszegik. Ugyanakkor az egyszemélyi vezetés elvének termékeny és célszerű kihasználása nem zárja ki, ellenkezőleg feltételezi, hogy a vezető gazdasági dolgozók a termelés jövedelmezőségéért kifejtett erőfeszítéseikben az emberek tapasztalataira támaszkodjanak; hogy számoljanak igyekezetükkel, kezdeményezésükkel és véleményükkel, valamint a párt- és szakszervezet aktív segítségével. Ezért teljesen helyénvaló, ha ma a vezető gazdasági dolgozók jogkörének és felelősségének megszilárdításáról beszélünk, hogy napirendre tűztük a párt vezető szerepe, a pártszervezetek hatósugara elmélyítésének szükségességét, a káder- és nevelöinunka intenzívebb fejlesztését. Ebben nincs seim mi ellentét. E kérdések élő, dialektikus egysége kell hogy formálja a gazdasági dolgozók munkastílusát. Mivel a gazdasági dolgozó társadalmi tisztséget tölt be, irányítja a termelést —, mely bonyolult társadalmi folyamat — tehát emberekkel dolgozik, szükséges, hogy megjelelő politikai és erkölcsi tulajdonságokkal rendelkezzen. Ezzel együtt kulcsjelentöségük van az egyszakos tehetségeknek, amit ma azért hangsúlyozunk, mert feltételezik a gazdasági dolgozók politikai és munkateljesítményének hatósugarát. Ebben a dialektikus egyi ségben ilyen igényesen kell értelmezi nünk, érvényesítenünk és fejlesztői nünk az igényeket a gazdasági dolgozókkal szemben. Természetesen a tényleges tehetségről és ismeretekről van szó, amelyek a termelésben kimutatható, progresszív fejlődésre Irányuló tettekben jutnak kifejezésre. Mindez feltétlen szükségszerűség, ha rentábilisan és hatékonyan akarunk termelni s ennek érdekében korszerű és hatékony módszerekkel akarunk irányítani. Ezek a módszerek megkövetelik, hogy mindannyian, a műhelyvezetőktől kezdve a miniszterekig az új iránti érzékkel dolgozzunk, hogy — a forradalmi elméletből és gyakorlatból kiindulva — keressük, alkossuk és valósítsuk meg a vállalatok és üzemek termelésének leghaladóbb változatát, tárgyilagosan és kii tartóan biztosítsuk realizálásukat. A vezető gazdasági dolgozónak ki kell tűnnie, tudnia kell bánni az emberekkel, a rábízott kollektívát bölcsen kell vezetnie, s kezdeményezésre, bátorságra és optimizmusra kell serkentenie. Meg kell követelnie a felelősséget és a munkafegyelmet a kitűzött célok teljesítéséért. Érzékénele kell lennie az alkotás igazságos anyai gi és erkölcsi értékelésére, és a jutalmazás terén olyan viszonyokat kell kialakítania, hogy a munkáért odaítélt jutalom helyesen fejezze ki a dolgozók érdembeni részvételét a termelésben. Az igazságot el kell tudnia Ismerni és meg kell védeni a, s ha saját maga, vagy a kollektíva valamelyik tagja ezen csorbát ejt, nem szabad kitérnie a kellemetlenségek elől, amelyek a kollektívának és a társadalomnak is kárt okozhatnak. » * • Az irányítás szerves részének kell tekintenünk az emberi kapcsolatok kérdését a termelési folyamatban •— valamint a munka és az életkörnyezet problémáit is. Tudjuk, hogy az emberek érdeklődése nem szűkíthető le csupán anyagi érdekeltségükre; az embert körülvevő környezet, nem csupán az anyagi érdekeltségen keresztül hat, hanem számos más tényező is létezik, mely befolyásolja morális, szellemi é# esztétikai érzékét. (Folytatót • 7. oldalonj Ü| SZÖ 6 * 1385- tebruár 2.