Új Szó, 1965. február (18. évfolyam, 31-58.szám)

1965-02-02 / 32. szám, kedd

Ä népgazdaság szervezésének és tervszerű irányításának tökéletesítése (Folytatás a 4. oldalról) i-észt jövedelmező, másrészt a világ legfejlettebb partnereivel versenyképes népgazdaságot eredményezzen. Ez a feladat nem új, de nem lehet semmivel sem pótolni. Ha a terv összeállításában javasolt műszaki megoldásoknak a mai tudomány és technika leghaladóbb ismereteivel való összehasonlítása szükségességét hangsúlyozzuk, nem kevésbé súlyt kell fektetnünk a végeredményre is, vagyis meg kell ismernünk és össze kell hasonlítanunk a munkatermelékenység színvonalát világviszonylatban, ugyanúgy az önköltséget ós az árakat, különösen a műszakilag és gazdaságilag legfejlettebb vállalatok eredményeit. Ha sikeresen kívánunk versenyezni a szocialista országokbeli partnereinkkel, s ha meg akirjnk állni helyünket a legfejlettebb tőkés vállalatokkal való vetélkedésben, rendszeresen le kell vonnunk a következtetéseket az ilyen összehasonlításokból. Ilyen szempontok figyelembe vételével kell vizsgálnunk és hitelesítenünk a beruházási terveket, különösen nagy beruházási akciók esetén, s nem szabad olyan dolgokba bocsátkoznunk, amelyekben lehetetlen számunkra a versenyképesség elérése. A nemzetközi viszonylatban vett rentabilitás és árobjektivitás tiszteletben tartásának kiindulási és meghatározó tényezővé kell válnia, döntő szerepet kell játszania a terv létrehozásában. E szempontok következetes érvényesítése elsősorban arra késztet bennünket, hogy tovább törekedjünk a KGST-tagállamaival való nemzetközi munkamegosztás fejlesztésére ós az árucsere kibővítésére. E sarkalatos követelménynek a rentabilitásban való versenyképesség feltételévé kell válnia nemcsak az Állami Tervbizottságban, hanem a minisztériumokban és a vállalatokban is. Ebből következik a tervezés alapvető tökéletesítésével szembeni igényesség is. A központi tervezésnél elsősorban a szerkezeti mérlegkészítés módszerét alkalmazzuk, amely lehetővé teszi több mérlegváltozat összehasonlítása alapján a legelőnyösebb változat kiválasztását. Ezzel párhuzamosan további módszerekkel kell kísérletezni, amelyek elősegítik az optimális eredménnyel kecsegtető megoldás megválasztását. Elvtársak! Az új irányítási rendszerben a népgazdasági terv elmélyítésében következetesen érvényesíteni kell az értéktörvény s az áru- és pénzviszonyok összefüggéseit. A kormánynak, a minisztériumoknak és minden felelős gazdasági dolgozónak következetesen érvényesítenie kell ezt az alapelvet mind a terv kidolgozása, mind gyakorlati realizálása során. Az a célunk, hogy az eddigi irányítási formákat, amelyek gyakran sematikusak voltak, és nem reagáltak érzékenyen a konkrét helyzetekre és feltételekre, a gazdasági ösztönzés eszközeinek rendszerével pótoljuk a dolgozók kezdeményezésének hatékonyabb serkentése érdekében. Abból indulunk kl, hogy a szocialista közgazdaságban áru- és pénzviszonyok léteznek, és ebben objektíven megnyilvánul az értéktörvény hatása. Gazdasági gyakorlatunk és közgazdasági elméletünkben nem hiányoznak az olyan kategóriák, mint a munkabér, ár, pénz, hitel, kamat, önköltség, rentabilitás és nyereség. Ezeket az objektíven létező kategóriákat. nemcsak el kell fogadnunk, hanem meg kell tanulnunk következetes felhasználásukat Is a szocialista gazdaságfejlesztés javára. Az új irányítási rendszer egyik alapvető vonása az, hogy növeli a váliaiatoknak — a gazdasági tevékenység alapvető láncszemeinek — feladatait, hatáskörét és felelősségét. Az állami terv segítségével irányított vállalatok az új rendszerben nem pusztán a tervfeladatok végrehajtói lesznek. A kívánt helyzet eléréséhez azonban szükséges, hogy adminisztratív jellegű beavatkozások és tervmutatók helyett az ökonómiai viszonyok érvényesítésére törekedjünk, amelyek a terv fő Irányvonalának betartásával o vállalat saját belátására bízzák, milyen eszközöket választ az optimális eredmények elérése céljából. Az ökonómiai viszonyok kifejlesztésének feltétele az, hogy a vásárló vállalatok igényesek legyenek a termelőkkel szemben, s mindenütt, ahol ez lehetséges, és célszerű lesz, érvényesüljön az egészséges gazdasági versengés, valamint a világpiaci árak befolyása. Mindezen célok elérése érdekében biztosítani kell az anyagi érdekeltséget serkentő tényezők maximális érvényesülését. Az anyagi érdekeltség tervezett rendszere a rentabilitásnak és a befektetés megtérülésének elvese támaszkodik. A vállalatok uemcsak a napi szükségleteket fogják fedezni saját eszközeikből, hanem hozzá kell járulniuk fejlesztésük finanszírozásához is. Ezért a tervfeladatok keretében gondosan meg kell fontolniuk, mennyit fordítanak a rendelkezésre ailó eszközökből a pillanatnyi szükségletek fedezésére, és mennyit a jövő fejlesztés céljaira, hogy betarthassák a rentabilitás és a megtérülés elvét. Erre ösztönzi majd őket az állóalapokból és forgóeszközökből fizetendő átutalás, illetve kamat is; ez nyilvánvalóvá teszi, hogy a befektetéseknek és a készleteknek a népgazdaságban aktív tényezőként kell hatniuk, és új értékeket kell létrehozniuk. A vállalati kollektívák anyagi érdekeltsége és az egyéni anyagi érdekeltség közti összhangot az biztosítja, hogy az anyagi érdekeltség e két formája összefügg a vállalat bruttó jövedelmével. Az erre épülő anyagi érdekeltség arra serkenti a vállalatokat, hogy optimális bevételekre törekedjenek, anyagmegtakarítást érjenek el, növeljék a munkatermelékenységet, teljesítsék a vásárlói-szállítói szerződésekből kifolyó kötelességeiket, és elérjék a beruházási tevékenységben a nagyfokú hatékonyságot. Az anyagi és bérköltségek színvonalához hozzájárul a nyereségben való részesedés is; ezt főleg azokban az ágazatokban vezetjük be, ahol túlnyomórészt direktív utasítások alapján történik a terv kidolgozása, a bérszintek szabályozása, vagy ahol figyelembe kell venni a természeti adottságokat stb. Ezek az ösztönző" eszközök azt a célt szolgálják, hogy a vállalatokban az aktivitás, a kezdeményezés jusson szerephez, és jó legyen a munkafegyelem. A vállalatok megnövekedett jogkörét és felelősségét azonban tiszteletben kell tartani. Szocialista vfill-nlkozószellemüket és kezdeményezőkészségüket ne törjék meg az irányító, ellenőrző vagy más szervek, ha nem fenyeget a társadalmi érdekek megsértésének veszélye. A társadalom fejlődésének szocialista időszakában az anyagi érdekeltség az emberek'tevékenységének döntő jelentőségű ösztönzője. A tökéletesített gazdaságirányítás szerves részének tekintjük ezért az anyagi ösztönzők rendszerének módosítását és az aktív bérpolitikát. Arra kell törekednünk, hogy a bérek az eddiginél jobban tükrözzék a munkaeredményeket. Az eddigi rendszerben az átlagbéreknek, a dolgozók létszámának és a béralapoknak direktív jellegű tervezése gyakran arra vezetett, hogy a vállalatok már a terv kidolgozása során a lehető legnagyobb béralapokat és díjazási lehetőségeket igyekeztek kicsikarni maguknak a társadalom számlájára. Igyekeztek növelni a dolgozók létszámát, és nem használták ki a munkatermelékenység növelése terén meglevő tartalékokat. Az átlagbéreknek az egyes ágazatok szerinti direktív előírása azt eredményezi, hogy az egyik vagy másik ágazathoz való tartozás már egymagában is lényegesen befolyásolja a vállalatokban a bér színvonalát, s esetleg automatikusan előnyöket biztosít a bérezésben. A káros következmények közé tartozik az is, hogy a jutalmazás alig különbözik a jól és a rosszul gazdálkodó vállalatokban. Az eddigi viszonyok között nem eléggé hatékonyak a szakképzettség és a munkaeredmények szüntelen fokozását célzó Intézkedések sem. Egyes ágazatok és vállalatok bérrendszerében túl nagy a változatlan, szavatolt bér részaránya, a prémiumok és egyéb változó értékű jutalmak részaránya pedig csekély, sőt az utóbbiak a gyakorlatban a bér állandó jellegű összetevői lettek. A díjazás nagyságát gyakran a követelődzés, s nem a valódi munkaérdem határozza meg. Mindezek a fogyatékosságok nagymértékben csökkentik az anyagi érdekeltség elvének hatékony kihasználását, és alátámasztják a követelményt, hogy a jutalmazási célokra rendelkezésre álló eszközök az értékesítésből származó bevétel nagyságától függjenek, tehát a jutalmazásban figyelembe kell vennünk, hogyan szolgálja a vállalat a társadalom érdekeit. Ezért az új rendszer szellemének megfelelően a vállalatokban létrehozzuk a jutalmazási alapot, amely magában foglalja a különféle díjazásokhoz szükséges anyagi eszközöket. Ide tartoznak az egyéni munkaeredményekért járó bérek és fizetések, vagyis a munkások bértarifái és teljesítménybérei, az alkalmazottak alapfizetése és az állandó jellegű pótlékok, továbbá az egyéni munkaeredményekért |áró prémiumok és különjutalmak, valamint a vállalat, üzem, üzemrészleg gazdasági eredményeiben való részesedés. Következetesen érvényesíteni kell tehát azt az elvet, hogy a vállalat köteles saját maga megkeresni a bérezéshez szükséges eszközöket. A hatékony gazdálkodás, az átvevő vállalatok kívánalmainak kielégítése, a nagyobb munkatermelékenység és gazdaságosság, a minőség és műszaki színvonal emelése bőségesebb eszközöket biztosít díjazási célokra. Ugyanakkor a rossz munka következményei szükségszerűen a jutalmazási alap csökkenésében nyilvánulnak meg. Ez a megoldás segíti elő leghatékonyabban az eddigi egyenlősdi gyakorlat felszámolását és a kiváló, illetve gyengébb dolgozók differenciált érdem szerinti díjazását. Az anyagi ösztönzők fejlesztésében legfontosabb a teljesítménybérek, prémiumok és különjutalmak rendszerének hatékonyabb kihasználása, az egyenlősdi irányzatok elleni harc, mivel ez utóbbiak állandósított bér elérésére törekednek, tekintet nélkül a munka eredményeire. A munkabér jelentős részének az egyéni munkaeredményektől kell függnie, és az összkeresetben megfelelő arányban kell lenniük a kollektívák (vállalatok, üzemek stb.) gazdasági eredményeiért kifizetett prémiumoknak és különjutalmaknak. Ezt a fontos feladatot a központi pénzalapokkal szemben utólag támasztott követelések nélkül kell megoldani: nem lesz könnyű, de jóakarattal és bátorsággal a gyakorlatban ls megbirkózhatunk vele. Ezzel kapcsolatban szeretném megemlíteni a kunöicei kohászok kezdeményezését, akik tavaly áprilisában új premizálási rendszerre tértek át. Növelték a prémiumok részarányát a szilárd bér rovására. Ennek eredményeképpen rövid időn belül sikerült növelniük a minőséget és a rentabilitást. A jutalomnak közvetlenül az elért eredményektől kell függnie. Ezért szükséges, hogy a munkások és a többi dolgozók díjazását összefüggésbe hozzuk kollektíváik munkaeredményeivel. A termelésben nagy felelősség hárul a vezető dolgozókra, a munka szervezőire. A felelősség arányában különbséget kell tenni a jó és a nem kielégítő eredmények között, és nem szabad félnünk a kiváló eredményeket elérő vezető dolgozók bőséges megjutalmazásától. A vállalatok vezető dolgozóinak díjazásában ezért nagyobb részarányt kell biztosítani az olyan jutalomnak, amely az egész vállalat eredményeit tükrözi. Egyúttal ki kell használni a hosszú Időre szóló anyagi érdekeltség eszközeit is. A vezető dolgozók eredményeit olyan szemszögből kell értékelni, hogy hosszabb időszakokra milyenek a kilátások. Bérpolitikai intézkedéseink során nagy súlyt helyezünk arra, hogy a díjazási rendszer egyszerű, világos ós rugalmas legyen. A személyes anyagi érdekeltség nem választható el az anyagi felelősségtől. Rossz minőségű munka esetén anyagilag kell sújtani az illető dolgozót, legyen az bárki. Az anyagi felelősség azonban nem lehet korlátlan. A bértarifákat, a teljesítménybéreket és az alapfizetéseket minden körülmények között szavatolni kell. Ennek érdekében a vállalat köteles idejében megfelelő tartalékalapot létrehozni, hogy legyen mire támaszkodnia, ha nem sikerül elérnie a várt gazdasági eredményeket. A bérpolitikát továbbra is központilag Irányítjuk majd, hogy fejlődése megfeleljen az országos érvényű koncepciónak, s hogy célszerű társadalmi és gazdasági differenciáció alapján érdeklődést keltsünk egyes szakok és foglalkozások iránt a népgazdaság harmonikus fejlesztésének érdekében. Egyes termelési ágakban a bérek esetleges szélsőséges fejlődését azzal akadályozzuk meg, hogy a vállalati jövedelem átutalásának rendszerében a rendkívül nagy pénzforrásokra szert tevő vállalatokkal szemben az ökonómiai befolyásolás bizonyos formáit alkalmazzuk annak érdekében, hogy ezeket az eszközöket elsősorban fejlesztési, lakásépítési, kulturális, oktatási, szociális és egészségügyi célokra használják fel, nem pedig érdemen felüli díjazásra. Szeretnék néhány megjegyzést fűzni az árszabályozás kérdéséhez is. Az ártervezés és árképzés gyakorlatában feltétlenül meg kell szüntetni a nagykereskedelmi árak stabilitásának eddigi merev értelmezését, tehát az áraknak hosszabb Időre szóló rögzítését. Tervszerűen végrehajtott Intézkedésekkel el kell érnünk, hogy az árak a lehető legnagyobb mértékben alkalmazkodjanak a termelési viszonyok reális fejlődéséhez, az anyagi források és a szükségletek változásaihoz, és egyúttal helyes irányban hassanak a szállító és a vásárló szervezetek tevékenységére. Az árak stabilitása tehát az új értelmezésben csupán a termelési feltételek és a szükségletek fejlődésének függvénye. Az árpolitika központi irányítása komplex rendszert hoz létre, amely az egyes úrtípusok színvonalának fejlődését úgy fogja szabályozni, hogy összhangban legyenek a termelés fejlesztésével, a műszaki haladással és a munkatermelékenység növelésének lehetőségeivel; ez a rendszer határozza majd meg az egységes árképzéstől való eltérés szabályait is a termelés és a fogyasztás konkrét helyzete szerint. Az árpolitika központi irányításának hatékonyabb módszere egyúttal növelni fogja a termelési szervezetek hatáskörét az árképzés terén. Az áraknak a távlati terv kidolgozásánál főleg azáltal kell hatást kifejteniük, hogy a népgazdaság szerkezeti összetételének meghatározásánál a fő kritériumok egyikévé válnak. A gazdasági elemzések keretében össze fogjuk hasonlítani a hazai árszintet az elért progresszív önköltséggel és a külkereskedelemben elért árakkal. Ezekből az elemzésekből vonjuk 1© aztán a következtetéseket a táviati gazdasági tervek kidolgozásánál. Ahhoz azonban, hogy az árak valóban teljesíthessék ezeket a funkciókat, feltétlenül szükséges az árképzés és ártervezés tökéletesítése, s úgyszintén az árstatisztika és az árfejlődés elemzésének elmélyítése. Az új irányítási rendszerben az olyan ártervezés érvényesül, amely hosszú Időre és céltudatosan megszabja a szakágazatok és ágazatok legfontosabb termékei árának színvonalát és az árak kölcsönös arányát. Az árfejlődés terve szerves részévé válik a távlati, illetve éves népgazdasági terveknek. Lehetővé kell tennie a távlati tervben az egyes intézkedések hatékonyságának megítélését és útmutatásuŕ kell szolgálnia az árpolitika központi irányítása számára, főleg a terv végrehajtása során szükségesnek mutatkozó módosítások esetében. Három árkategória létrehozásával számolunk; szabott, limitált és szabad árakat tervezünk. Az egyes termékcsoportok besorolása valamely kategóriába, illetve az ezzel kapcsolatos változások a központi árszabályozó szerv és a minisztériumok hatáskörébe fog tartozni, amelyek figyelembe veszik az anyagi források és a szükségletek viszonyát, s úgyszintén az egyes termékek fontosságát a termelési és a személyi fogyasztásban. A szabott árak színvonalát éá változásalt a gazdasági feltételeknek megfelelően a központi árszabályozó szerv határozza majd meg, éspedig a fő nyersanyagok és alapanyagok, valamint a legfontosabb közszükségleti cikkek esetében. A limitált árakat a központi szerv által megszabott határértékeken belül a szállító és a vásárlóvállalat közös megegyezéssel határozza meg. Különösen a választék rendszeres változásának esetében állapítják meg, vagy ahol lehetetlen előre meghatározni a kínálat és a kereslet arányát, ezenkívül az idényjellegű termékeknél és szolgáltatásoknál stb. A szabad árak meghatározása és módosítása a szállító és a vásárlóvállalat közti megegyezéstől függ. A szabad árakat főleg a divatcikkeknél, divatújdonságoknál, a luxus-minőségű cikkeknél vagy a csekély mennyiségben gyártott termékeknél alkalmazzék. Újszerűen kell megoldani az árképzést az új árufajták esetében is. Az eddiginél sokkal nagyobb mértékben figyelembe vesszük, mennyiben jelent tökéletesítést egy-egy új termék; a hatékonyabb, keresettebb cikkeket a termelő és a vásárlószervezetek érdekeivel összhangban az árképzésnél előnyben részesítjük. Nagymértékben felhasználjuk az árszabályozást arra, hogy a műszakilag haladó termékeknek előnyt biztosítsunk az elavult típusokkal szemben. Az árszabályozásnak az új irányítási rendszerből adódó új szerepe szükségessé teszi az eddigi árképzési rendszer átépítését. Ezért a nagykereskedelmi árak teljes átrendezésével számolunk a megfelelő jövedelmezőség biztosítása és az árak eddigi struktúrájának módosítása érdekében. Fokozatos, részletes árrendezéssel célszerű különbségtételt kell elérni az egyes ágazatok és termékek jövedelmezősége között. A limitált és szabad árak bevezetésével az árképzés feladata egyes meghatározott termékcsoportokon belül a központi szervekről az alsóbb szervekre megy át. Ez tehermentesíti a központi szerveket és lehetővé teszi, hogy figyelmüket az árpolitika fő kérdéseire, az ártervezés és árképzés módszereinek tökéletesítésére összpontosítsák. Az érképzés terén a jogkörnek a vállalatokra és más szervezetekre való átruházása, valamint a teljes jövedelemben való anyagi érdekeltség bizonyos veszélyt rejt magában. Előfordulhat, hogy egyes vállalatok megpróbálkoznak majd visszaélni az adott lehetőségekkel és Jövedelmük növelése érdekében magasabb árakat szabnak meg. Helytelen lenne tagadni ennek a kockázatnak lehetőségét. Ezért a hasonló esetek ellen okvetlenül megfelelő biztosítékokat kell hoznunk. Elsősorban tudni kell, hogy a nyersanyagok, alapanyagok és késztermékek túlnyomó többségére vonatkozó szabott és limitált áraknak már egymagukban is a nagykereskedelmi árszint — s következésképpen a kiskereskedelmi árak — stabilitását biztosító fontos tényezőkké kell válniuk. A rugalmas árpolitika és árképzés szükségessége természetesen nem azt Jelenti, hogy megtűrjük az árszint ösztönös, ellenőrzés nélküli ingadozását. Az árképzést, mint már említettem, központilag Irányítjuk majd, ezenkívül megszigorítjuk az árszabályozó rendelkezések és előírások betartásának ellenőrzését. Az árszabályozással való visszaélés elleni fő biztosítékot azonban a termelésnek olyan irányú fejlődése adja meg, amely lehetővé teszi az anyagi források és a szükségletek közti összhang kialakítását mennyiség és választék tekintetében egyaránt, ezenkívül gondoskodik megfelelő tartalékok létrehozásáról. A népgazdaság szerkezetében végrehajtandó változások, a műszaki színvonal és a munkatermelékenység növelése, az életkörülmények és a munkaviszonyok javítása szempontjából a beruházási építkezések játsszák a fő szerepet. A társadalmi javak felhasználása építési beruházások céljaira a legtöbb esetben nem függ az új beruházásokban részesülő vállalatok gazdasági eredményeitől. Nem alkalmazzuk következetesen a beruházások megtérülésének elvét. Ilyen viszonyok között a beruházás a vállalat számára a termelés fejlesztése terén egyike a „legolcsóbb" megoldásoknak. Innen származik tehát, a lehető legnagyobb beruházásokra való törekvés és ezeknek érvényesítése tekintet nélkül társadalmi hatékonyságukra. A beruházási építkezések tervezését és irányítását a következő elvek alapján kell tökéletesíteni: Az építési beruházások teljes terjedelmét, továbbá a legfontosabb beruházásokat a központi terv határozza meg; ügyelni fogunk a beruházások hatékonyságára azáltal, hogy a tervezett kapacitások paramétereit összehasonlítjuk a világszínvonallal. A legnagyobb jelentőségű, ún. kiemelt termelési beruházásokat, valamint a nemtermelési ágazatok beruházásait az állami költségvetésből fogjuk fedezni. A tervezett beruházásoknak egy része, (több mint fele) a szakágazati és vállalati szervek hatáskörébe fog tartozni; emellett a beruházások hatékonyságát elsősorban a vállalat tiszta jövedelme és az önköltség közötti viszony alakulása fogja jelenteni. A beruházók anyagi felelősséget vállalnak a beruházások realizálásáért, mégpedig a vissza nem térülő eszközök terjedelmének fokozatos csökkentésével, továbbá az egyszerű, illetve részben bővített újratermelés céljait szolgáló alap létrehozásával; ezekkel a szakágazati és a vállalati igazgatóságok rendelkeznek majd. A vállalati és szakágazati beruházások fő forrása a bankhitel lesz, melyért a vállalatok pályázat formájában folyamodhatnak. Az új irányítási rendszerben a beruházások hatékonyságát nagymértékben elősegíti az állőalapokba történő átutalás, amely előnyben részesíti a hatékonyabb beruházásokkal dolgozó vállalatokat. A nem kiemelt beruházások egyre nagyobb részét hitel útján, később fokozatosan a vállalatok saját eszközeiből fogják fedezni. A beruházást építkezések minden fajtájánál megköveteljük a minimális Jövedelmezőség elérését és a beruházási eszközök elvének betartását. A költségvetés túllépését ellenben nem fogjuk a központi pénzalapokból fedezni, a felelősség ebben az esetben a beruházóra hárul. Módjában áll majd kártérítést követelni a tervező vállalattól, esetleg a szállítótól. A beruházások magas műszaki-gazdasági színvonalát, valamint a költségvetésben szereplő árak stabilitását (Folytatás a 6. oldalon) 1985. február 2. * 0] SZÖ 5