Új Szó, 1965. február (18. évfolyam, 31-58.szám)

1965-02-09 / 39. szám, kedd

ÉV VÉGI SZÁMVETÉS A PARTSZERVEZETEKBEN Baj, ha hiányoznak a fiatalok Egy jóravaló tudósító így kezdené a mondanivalóját: ekkor és ekkoc gyűlést tartott a perbetei szövetkezeti pártszervezet, erről és erről beszéltek az elvtársak, ezt és ezt foglalták határozatba, amely vezérfonalként szolgál majd munkájukban az elkövetkező időszakban. Őszintén megvallva, amikor Perbetére utaztam, nekem is az volt a szándékom, hogy hírt adok a gyűlésről: tudósítást és semmi többet. A konkrét helyzet alaposabb megismerése azonban egyenesen rám kényszerítette, hogy a tudósítás helyett inkább azokról a problémákról beszéljek, amelyekről — habár szóltak is az elvtársak, mégis — keveset mondtak. Vegyük csak egy kicsit közelebbről szemügyre a dolgot: a pártbizottság beszámolója és általában a felszólalók többsége is elég sokat beszélt például az ifjúság, még konkrétabban a perbetei fiatalok helyzetéről, — hogy nem dolgozik a CSISZ-szervezet, nincs kulturális élet a faluban,, a fiatalok kocsmáznak, figyelembe sem veszik az Idősebb elvtársak szavát, szöknek el a faluból. Véleményem szerint azonban az elvtársak éppen a legfontosabbról feledkeztek meg. Nem keresték az okát a felettébb káros jelenségnek, sőt azzal az érzéssel hagytam el a gyűléstermet, hogy a jövörB nézve nem tűztek ki határozott irányvonalat az ifjúság problémáinak megoldását illetően. Az útkeresés helyett megelégedtek a hibák, visszásságok felsorolásával. Fogadjuk azonban el azt a megállapításukat, hogy rosszul dolgozik a CSISZ-szervezet, rossz úton Járnak a fiatalok. A hibák megállapítása azonban nem elég. Nem ártott volna, ha a pártszervezet tagjai így teszik fel a kérdést: mit tettünk mi, kommunisták, hogy ne legyenek ilyenek a perbetei fiatalok? Mert nézzük csak közelebbről a dolgot: tény, hogy a perbetei fiatalok egy része nem érzi jól magát a faluban. És miért nem? Általában erre a kérdésre így szoktak válaszolni: a fiatalok kulturáltabb életre, nagyobb szórakozási lehetőségre vágynak, s ezért kacsingatnak a város, a városi élet felé. Perbetén azonban ilyesmire aligha lehetne hivatkozni. Maguk az elvtársak állították, hogy kultúrházuk, tornatermük a járásban párját ritkítja. Hol akkor a baj? — tehetné fel valaki a kérdést. Ott, hogy ezek a milliós költséggel épült létesítmények kongnatk az ürességtől. És miért van ez így? — adódik szinte magától a további kérdés. Azért, mert nincs, alci foglalkozzon a fiatalokkal, nincs, aki irányt szabjon munkájuknak, tevékenységüknek, mprt legyünk . őszinték: nem biztos, hogy a folytonos bírálat minden esetben jót tesz. Talán Jotob lett volna, ha néhanapján a dicséretet sem sajnálják tőlük, és ami mindennél fontosabb, évközben is foglalkozni kellett volna velük, eljároigatni közéjük, időnként meghívni az ifjúság vezetőit a pártbizottság ülésére. Ha ezt megteszik, bizonyára másképpen hangzott volna a pártbizottságnak az évzáró taggyűlésére készített beszámolója is. Ne vegyék tolakodásnak az elvtársak, hogy kéretlenül is szeretnék a segítségükre lenni az útkeresésben. Ezt azért teszem, mert esetük nem csupán az ö ügyük. Több ez egy falu ügyénél. Ezt az is bizonyítja, hogy a járási pártbizottságnak ls gondot okoz a perbetei problémák megoldása. Márpedig, helyes irányt csak akkor tudunk választani, ha nagyon őszintén, a segíteni akarás gondolatával nyúlunk a kérdésekhez, és minden szépítés nélkül feltárjuk a tényeket. Szeretném, ha az elvtársak mindenekelőtt mint kommunista szülök néznének a dolgokra. Hisz azok között a fiatalok között, akiket a bírálat illetett — tisztelet a kivételnek — az ö gyerekeik, unokáik ís ott vannak. És ha ez igaz, így is fel lehet tenni a kérdést: Megtettek-e mindent azért, hogy utódaikat kommunista szellemben neveljék, törődött-e a kommunista apa azzal, hogy fiából is kommunistát neveilen, aki annak Ideién majd felváltja szülőjét a vártán? Ez a kérdés azonban tágabb értelemben vonatkozik a pártszervezetre is. Megtettek-e mindent azért, hogy emberséges embereket neveljenek a fiatalokból, a legjobbakat előkészítsék a párttagságra? Ha őszintén megadjuk rá a feleletet, kiderül, hogy a bíráló szó nem csupán a fiatalokat Illeti. A nemtörődömségre nehéz volna mentséget találni. Akadnak ugyan elvtársak — Idős emberek, pártunk öreg harcosai, akik az évzárón is így érveltek: Ezek a mai fiatalok már hallaná sem akarnak a múltról. Lehet, hogy így van. Még inkább érthető a dolog, ha az elvtársak ezt a múltat gyakran ismételik, és valami kioktató példának használják, valahogy így: mi akkor ... és ti most. Tisztelet és becsület az öreg harcosoknak, azért amit tettek. Bátorságuk, kommunista helytállásuk a jövőben is példaképünk lesz. Kitartást, elvhűséget tanulunk tőlük továbbra is. Egy dolgot azonban az elvtársaknak is be kell látniuk. Azok a fiatalok, akikről szó van, mármár teljesen a ma emberei. Érdekkörük, problémájuk is szorosan összefügg a mával. Ezért nem szabad tűlük rossz néven venni, ha számukra már sokkal érdekesebb a jelen. A múlt idézése — akármennyire is szervesen összefügg a mával — már kevés. A kommunistáktól ők a ma legégetőbb problémáira is egyenes, kielégítő választ akarnak. És. ha ezt nem kapják meg, csalódottságot éreznek és a kérdésre másutt keresnek választ. És most újból eljutottunk egy lényeges ponthoz. A múltban ahhoz, hogy valaki kommunistának vallhassa magát, elég volt, ha tisztán látta, kik a munkásosztály ellenségei, kik ellen kell fordítani az osztályharc élét. Ezt pedig nem volt nehéz megállapítani. A megváltozott körülmények között azonban magában már kevés a puszta osztályöntudat. Ennél többet vár a társadalom a kommunistáktól. Hogy igazában vezethessenek, irányíthassanak, nélkülözhetetlen a tudás, az állandó politikai és szakmai továbbképzés. Mert nézzük csak: a dolgokról általános jelszavakban beszélni ma már nem elég. A mai életünkkel összefüggő konkrét kérdésekre egyenes, konkrét választ kell adniuk. És hogy őszinték legyünk, e téren is sokat mulasztottak, Illetve sok még a pótolni való a perbetei pártszervezetben. A kommunisták továbbképzésének legalapvetőbb formáját sem használják úgy ki, ahogyan kellene. A beszámoló szerint a pártoktatás náluk az idei oktatási évben is megfeneklett! Csupán a szocialista mezőgazdaság ökonómiáját tanulmányozó kör működik. Ám itt sem a kommunisták a példamutatók, hanem a szövetkezetben dolgozó fiatalok. A pártszervezetben eluralkodott politikai szűk látókőrüség egyik oka tehát, hogy az elvtársak keveset törődnek elméleti tudásuk fejlesztésével. ,Ez összefüggésben van azzal, hogy az elvtársak valamilyen oknál fogva megfeledkeznek arról, hogy fölöttük is eljár az Idő. A tanulást valami fölösleges megterhelésnek tekintik, s ugyanakkor nem törődnek az utánpótlással. A kllencvenegy tagot számláló pártszervezet 'húsz tagja már hatvan, sőt hetven éven felüli. Ha az átlagos életkort vennénk — azok szerint, amit a gyűlésen láttam —, aligha tévednénk, ha ötven évre becsülnénk. Ez pedig olyan probléma, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül és bizonyos mértékben képet ad a pártszervezetnek az Ifjúsághoz való viszonyáról. Az utóbbi két esztendőben például mindössze egyetlenegy fiatalt fogadtak maguk közé. Hogy miért nem többet? Az elvtársak általában abból indulnak ki, hogy a perbetei fiatalok még nem értek meg a párttagságra. Ha ez tényleg igaz, akkor rossz bizonyítvány a perbetei kommunisták munkájáról. Mert ne felejtsük: a párttagságra érett embereket nem lehet csak úgy leakasztani a szögről. Az új tagokat nevelni kell. És éppen ez az, amit a perbetei kommunisták elmulasztottak. Szerintem azonban még így is túlzás ezt állítani, hogy egy több ezer lelket számláló községben ne akadnának olyan fiatalok, akik érdemesek lennének a párttagságra.. Vegyük csak például azokat a szövetkezeti fiatalokat, akik a pártoktatás látogatásában és általában a párt mezőgazdasági politikájának tanulmányozásában túltesznek a pártszervezet Jó néhány tagján. Nem érdemelnék-e meg, hogy tudomást szerezzen róluk, és számoljon velük a párt? Nem volna-e Jó velük gyakrabban elbeszélgetni: milyenek a szándékaik, hogyan néznek a pártra stb., mert akárhogy ls nézzük a dolgokat, a szóban forgó pártszervezetben úgy kellenének a fiatalok, mint ételbe a só! Vagy vegyünk egy másik példát. A perbetei szövetkezetet néhány esztendővel ezelőtt a komáromi járás leggyengébb szövetkezetei között emlegették. Ma azonban már más a helyzet. Ez szintén összefügg a fiatalokkal. Annak, hogy a járás jóvoltából hozzáértő szakemberek kerültek a szövetkezeti termelés fontosabb szakaszainak az élére, máris mutatkozik az eredménye. Szép dolog az, hogy a múlt esztendőben a komáromi Járás több mint 200 vagon húst, több mint másfél millió liter tejet és közel 5 millió tojást adott el terven felül. Ennek a nagyszerű eredménynek részesei a perbeteiek Is. Egyébként a társadalmi érdekeken túl az éredményes munkának a tagok is hasznát látták. A már szokássá vált hat-hét koronás munkaegységérték tizenöt koronára szökött. Mi ebből a végső következtetés? Az, hogy nagy hiba lenne továbbra is félvállról kezelni az ifjúságot. Nehezményezik az elvtársak, hogy esetenként olyan hírek keringenek: lassan már nem is a kommunisták irányítják a falu sorsát. Hogy őszinte legyek, az elvtársak nem járnak messze az Igazságtól, mert ne felejtsék: nem élünk légüres térben. Ahol a kommunisták politikai, nevelő, felvilágosító munkája nem kielégítő, törvényszerűen helyet kap a párttól idegen ideológia. Talán nem veszik rossz néven, ha azt mondom: találgatásokra, félremagyarázgatásokra esetenként maguk adnak okot. Hogy csak egy példát említsek: nem maguk az elvtársak adtak-e okot a szóbeszédre, amikor évzáró gyűlésüket kénytelenek voltak elhalasztani, mivel a tagok többsége még azt sem tartotta kötelességének, hogy ezen a fontos gyűlésen megjelenjen? Ez azonban nem egyedülálló eset. Évközben is többször megtörtént, hogy a taggyűléseken a kllencvenegy tag közül alig húszan, huszonötén jelentek meg. A pártbizottság persze tisztában volt azzal, hogy ez nagy hiba. De hogy elkerüljék az esetleges „fejmosást' , tévesen tájékoztatták a járást. Ogy próbáltak segíteni a dolgon, hogy amikor ihúszan vagy huszonötén vettek részt a gyűlésen, a járásnak küldött jelentésben több mint hetven résztvevőről tettek említést. Elég talán ennyi is ahhoz, hogy az ember tisztán lássa: a perbetei pártszervezetben nincs minden rendben. Keresni kell hát a kivezető utat. Szerintem az új pártbizottságnak elsősorban is oda kell hatnia, hogy új tagok felvételével friss vért vigyenek a pártszervezet életébe. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha az eddiginél jóval többet törődnek a fiatalokkal és a jók közül is a legjobbak előtt megnyitják a pártba vezető utat. Remélem, egyetértenek velem az elvtársak, amikor azt mondom: a Jövőben az ifjúságnak, az új nemzedéknek is helyet kell adni ott, ahol egy község, egy társadalom jövőjéről döntenek. SZARKA ISTVÁN \ televízió és a falusi kultúra Losonc (ag) — Érdekes kutatást végeznek a járási művelődési otthon dolgozói a HNB elnökeinek és titkárainak közreműködésével. A járás több községében: Ragyoicon, Fülekpüspökin, Poltáron, Kálnón és Zsélyben kérdőíveket osztanak ki a lakosságnak. így szeretnék megállapítani, hogy a televízió milyen mértékben befolyásolja a falu kulturális életét. ...mert otthon vár a gyermek! Nem tudjuk pontosan, hazánkban hány gyermek várja haza édesapját a napi munka befejezése után. De bizonyos, hogv még a hideg téli esték órái ls melegebbé lesznek a sok ezernyi gyermekszív forró-vágyó dobbanásaitól. És miiyen sokszor érkezik a várva várt édesapa helyett a hír: apu meghatti Hazánk országútjain egyre több gépkocsi száguld és az egyre fokozódó forgalom nagyobb felelősségtudatot követel. Sajnos ma még az a helyzet, hogy ezen a téren igen sok a negatív jelenség. A balesetek szama növekszik, emberek halnak és sebesülnek meg, s pusztul a közös vagyon, a közös munka eredménye. Szlovákiában az elmúlt évben 10 316 közlekedési baleset történt. 4Sö halálos áldozat, 6343 sérülés és 21 millió korona anyagi kár a balesetek következménye. Ha ezeket az adatokat összehasonlítjuk az 1963. esztendő statisztikai adataival, láthatjuk, hogy a balesetek száma 1833 esettel, a sebesülések száma több mint 1000 sérüléssel és az anyagi kár összege több mint 4 milli'j koronával emelkedett. A balesetek leggyakoribb okai között első helyen szerepelnek a, gyorshajtás, a gépkocsik szerkezeti hibái, a kedvezőtlen útviszonyok, rossz látási körülmények, az előzési szabály mellőzése és végül — az alkohol. Az alkohol a baleseteket okozó tényezők között a középszlovákiai kerületben a harmadik, a kelet-szlovákiai kerületben pedig a második helyen áll, míg a gyalogjárók és kerékpárosok a közlekedési balesetek 20 százalékát okozzák. A közlekedési baleseteknél sajnos Igen gyakran találkozhatunk az emberi gonoszság megnyilvánulásaival Is. Például január 31-én Rudolf Prístupný a TQ 01—55 rendszámú személyautó vezetője, Veiké Hoste községben elütötte Jozef Sltárt és a sebesült áldozattal nem törődje tovább száguldott. A közbiztonsági szervek február harmadikán már átadtak az ügyészségnek, de Sitár mintegy négy hónapig kórházban lesz. A balesetek okait vizsgálva nem feledkezhetünk meg arról a tényről sem, hogy például a nyugat-szlovákiai kerületben a mezőgazdasági üzemek traktorállományanak műszaki állapota 45 százalékban nem felel meg a műszaki és közlekedésbiztonsági előírásoknak. Elrettentő példaként idézhetném a treneinl járásban megejtett vizsgálatot, ahol 79 traktor közül az Illetékes szervek 9 gépet üzemképtelennek és 31 gépet súlyosan hibásnak találtak. Mit tehetünK, hogyan harcolhatunk a közlekedési balesetek ellen? A közbiztonsági szervek továbbra is folytatják a nevelő munkát, de emellett természetesen következetesebben és szigorúbban ellenőrzik a közúti forgalmat. Nagyobb Igényességet és fegyelmet követelnek, a gépkocsivezetőktől és gyalogjáróktól egyaránt, szigorítják a gépkocsik üzemképességének vizsgálatát és a hajtási engedélyek kiadását. Csupán a nyugat-szlovákiai kerületben mintegy 23 000 vezető vesz részt Iskolázásokon és vizsgákon. A mezőgazdasági üzemeket ls arra kötelezik, hogy motoros jármüveikről fokozottabb mértékben gondoskodjanak. De mindehhez az ts szükséges, hogy mindenki megértse a rendeleteket és támogassa a rendeleteket végrehajtó közegeket, hogy valóban emberi kapcsolatok jöjjenek létre a közúti forgalom szakaszán ls . .. mert otthon vár a gyermeki MICHAL LACO p' *m B. CANARIS CSELE Nem öt, hanem tíz nap is eltelt azóta, hogy Canaris öt nap haladékot adott Thiele tábornoknak a titkos rádió • kézre kerítésére, ám semmi eredmény. Hitler őrjöngött, Heydrich és Himmler a haját tépte mérgében. Canaris értekezletre hívta össze az érdekelteket. Hitler megbízottja ls jelen volt, s a részvevőknek jócskán kijutott a bírálatból és szemrehányásokból. Egymást vádolták tehetetlenségükért a nécl fejesek, de a végén a rádiósokat, a lehallgatókat tették meg bűnbaknak. Javában folyt a heves vita, amikor Canaris felállt és türelemre Intette vendégeit. — Uraim, azt hiszem, felesleges most azon tépelődnünk, ki milyen mértékben felelős az eddigi kudarcért. Mivel tisztelt kollégáim közül senki s?m tett javaslatot a további lépésekre, bátorkodom előterjeszteni tervemet... Fedőneve: „Birodalmi posta" ... A rádió „eltűnik" 1941. november 12-én az antifasiszták leadója szokásos adását sugározta, amikor a Bayertsche-platz közelében elhaladva egy idősebb térti „Birodalmi posta" feliratú sátorra lett figyelmes. Katonaruhás munkás mászott be, s hallotta a járókelő, amint bent valaki így nyugtázza felettese utasítását: — Jawohl, llerr Leutnant... Az őszülő halántékú férfi betért a 26. számú házba. Sietve becsöngetett a második emelet egyik lakásába, amelynek ajtaján ez a névjegy állott: Hans Coppl. Htlda, a feleség nyitott ajtót. — Az ég szerelmére, ml történt, miért vagy ilym feldúlt... — Hol van Hans...? — ö most... — Vigyázzatok, a ház mellett lehallgató állomás ... KLS? KLS 84 251, 13 759. 39 649, 543... itt váratlanul megszűntek a Morse-Jelek. Az Abwehr lehallgató állomásain és a központokban tomboltak a fasiszták, mert már azt hitték, kezükben van a titkos leadó. A látogató, akit Oraudenz néven Ismertek, nem tévedett. A rendszeres adások alapján az Abwehr műszaklat kiszámították, hogy az adóállomás Berlin három városnegyedében, a Bayerlsche-platz környékén keresendő. Tudták, mikor fogta fel az adást Moszkva, s mikor vesztek a rossz időjárás miatt az éterbe a berlini Jelzések. Új ismerősök A Coppi-házaspár, akikhez Graudenz becsöngetett, a csoport legnehezebb feladatát teljesítette. Ök kezelték a gépet. Hilda az értesüléseket gyűjtötte, férje pedig mesterien változtatva hullámhosszát, az ötös számcsoportok rejtjeles rendjébe sorakoztatott információkat Moszkva felé továbbította. — Ne álljatok, menjetek el gyorsan — szólt Hans Coppi feleségére és a látogatóra, amikor hirtelen megszakította az adást. — Ezek dühükben mindjárt razziáznl fognak. A leadó Hilda bevásárló táskájába vándorolt, ebben kijutott a városba. Előbb Ode Schottmüller neves táncosnőnél, majd a belvárosban egy neves nőgyógyász röntgenberendezésében, később Erika von Brockdorjf grófnő, a birodalmi munkaügyi minisztérium gyanún felül álló munkatársa lakásán talált rejtekhelyre. Az Abwehr, a Gestapo, az SS titkosszolgálata őrjöngött. Nemcsak a rádió tűnt el, hanem tenyérnyi nagyságú antifasiszta röplapok tűntek fel a gyárakban, a telefonfülkékben, nyilvános helyeken. Ez ls a Harnack—Schulze— Boyzen csoport műve volt. Már 1939 óta beszervezték john Siga, Walter Husemann, Wilhelm Guddroch, Martín Weisse kommunista újságírókat és Herbert Grasse kommunista nyomdászt. Berlin külvárosában, Rudlowban, Max és ütto Hrabowskt 18. számú házában rendezték be a titkos nyomdát, amelyben egyszerű sokszorósltógépen politikai brosúrákat, szatirikus plakátokat, röplapokat nyomtattak, itt adták ki az lnnere Front című antifasiszta közlönyt és Kurt Schumacher szobrász linóleumból kitűnő kllsséket készített. Günther Weissborn író és dramaturg a csoport megbízásából vállalt állást a birodalmi rádiónál. Egyszer a híranyagban érdekes adaton akadt meg a szeme, mely szerint a háború kezdete óta „32 ezer orosz orvos pusztult el," s katasztrofális a helyzet a szovjet kórházakban. Kikerekítette ezt a számot 320 000-re, s igy diktálta le a szolgálatos gépírónőnek. A trükk sikerült. Ez már olyan nagy hazugság volt, hogy még a legodaadóbb nácik sem hitték el. A szovjet és a nyugati propagandának viszont kapóra jött ez a nem mindennapi kacsa. Goebbels magánkívül volt dühében. A cenzort és az adásvezetőt nyomban a keleti frontra vezényelték, Weisseborn, aki a gépírónő „figyelmetlenségére" hivatkozott, egyszerű dorgálással megúszta... Horst Heilmann őrvezető 1937 ben, 14 éves korában belépett a Hitlerjugendbe, majd önként Jelentkezett a frontra. Tisztjeinek ajánlására került az Abwehr rejtjelmegfejtő osztályára. Felettesei annyira elégedettek voltak vele, hogy szemmel láthatólag kitüntették bizalmukkal, a legfontosabb feladatokat is reá bízták, s nem oktatójára Müller főtörzsőrmesterre. Csak azt nem tudták Heilmannról, hogy meggyőződéses antifasiszta, s egész életét a fasizmus elleni harcnak szentelte. Egy délután a sok számtól fájó szemét dörzsölte, amikor a háta mögött megszólalt Müller. — Elmehet, Heilmann, de a magánál levő 245. számú távirat megfejtését hatra várják. Horst Heilmann hazatérőben bement egy trafikba. Két csomag cigarettát vásárolt, és senki sem vette észre, hogy a pénzzel együtt egy papírt ís az öreg traflkos markába csúsztatott. A papírszeletke másnap — gyufaskatulyában — egy újabb „vevő" — Walter Schützmann kezébe került. Ö kommunista színész és színikritikus volt. Az adatok az ő révén megfelelő helyre kerültek. Horst sok adatot Juttatott antifasiszta társaihoz. 1941 őszén például megtudta, milyen szovjet kódok kerültek a németek kezébe. Az Abwehr emberei elégedetten dörzsölték a kezükét, milyen élvezettel lógják olvasni a szovjet Jelentéseket, ám csakhamar rájöttek, hogy lóvá tették őket: a jelentések éppen az ő számukra készültek az ismert rejtjellel. Igy folyt az egyenlőtlen macska-egér harc az Abwehr, a Gestapo, a biztonsági szolgálat rendórkopói és a derék német antifasiszták kőzött. A német hazafiak reggeltől estig dacoltak a veszéllyel, érezték, hogy Damoklész-kardja lebeg fölöttük, de minden pillanatban készek voltak a legnagyobb áldozatra. Ennek az ideje is eljött. Következik: 4. A törhetetlenek Ü* 4 * 1965. február 9.