Új Szó, 1965. február (18. évfolyam, 31-58.szám)

1965-02-07 / 37. szám, vasárnap

Év végi szá

mvetés a pártszervezetekben A taggyűlés is lehet formális VIHAROS, PROBLÉMAFELVETÉSEKBEN GAZDAG tanácskozás reményében indultam a bratislavai J. Dimitrov Vegyiművek tizenharmadik pártalapszervezetének évzáró taggyűlésére. Ezt az alapszervezetet ugyanis a hatalmas vállalat egész műszaki apparátusának kommunistái alkotják, szám szerint száznyolcan. Manapság elég annyit mondani, hogy „műszakiak", s az ember képzeletében önkéntelenül egy forrongó, élettől lüktető és duzzadó kollektíva képe ötlik fel. Véletlenül? Dehogy! Nagyon is indokoltan, hiszen ki vonja kétségbe, hogy soha nem tapasztalt műszaki forradalom korát éljük. S ha még ezek a műszakiak kommunisták isi? Méghozzá egy olyan gyárban dolgozó kommunista műszaklak, amelyben január elsejétől érvényre Juttatják a népgazdaságirányítás néhány tökéletesített alapelvét!? Minek következtében itt a műszaki fejlesztés a termelés növelésének, a nagyobb nyereség elérésének, tehát a dolgozók jólé, te növekedésének úgyszólván alfája és ómegája. Mi más volt várható tehát ettől az évzáró taggyűléstől, ha nem az, hogy bonckés alá veszi a gyár műszaki helyzetét, s kimondja, meghatározza a kommunisták felelősségét, sok-sok feladatát, mulaszthatat^ lan kötelességét a gyár műszaki fejlődését illetően. Erre alapoztam elképzeléseimet. A BESZÁMOLÓ RÖVID VOLT. Túlságosan rövid. Nem egészen nyolc ritkasoros oldal. Csupán a kis terjedelemmel szemben nem lehet kifogást emelni, ha a tartalom megfelelő, kielégítő. Sajnos, nem volt az. A pártbizottság nem egészen egy oldalt szentelt a gyár műszaki problémáinak s a pártszervezet munkájának e problémák megoldásában. Mondanivalója nagyjából ennyi volt: a pártszervezet rendszeresen foglalkozott a tervrajzok kérdésével, mivel azok általában megkésve készültek el. Figyelemmel kísérte a gépműhely termékeinek minőségét, s az alkatrészek műszaki ellenőrzésének megjavítására törekedett. Futólag tett említést az új beruházások minőségéről, kihasználásuk szükségességéről, a pártbizottság és a gazdasági vezetés együttműködéséről, a pártszervezet ellenőrzési jogának gyakorlásáról. Ezután a szervezeti élet kérdéseire tért át. Bírálta azokat, akik rendszeresen hiányoznak a taggyűlésekről, kifogásolta az érdektelen vitát, a pártoktatás alacsony színvonalát, a párton belüli neveléssel szemben tanúsított csekély érdeklődést, a szakszervezeti műhelybízottságok nem eléggé aktív munkáját, és az Ifjúsági szervezet iránt megnyilvánuló közömbösséget. Javasolta, hogy a pártcsoportok többet törődjenek a tagság nevelésével, több kommunistát válasszanak a műhelybizottságokba, és következetesebben irányítsák az ifjúsági szervezet tevékenységét. Lényegében ennyit mondott a beszámoló. Keveset? Feltétlenüll A PÁRTMUNKÁSOK KÖREBEN manapság élénk vita tárgya a pártmunka néhány módszere. Az eddigiekbői is nyilvánvaló, hogy az utóbbi években többé-kevésbé helytelen gyakorlat honosodott meg a pártszervek és szervezetek többségében, ugyanis nemegyszer átvették a gazdasági szervek funkcióját. A gazdasági feladatok teljesítését közvetlen gazdasági szervező és irányító munkával segítették elő, nem pedig a szoros értelemben vett aktivizáló, tömegeket mozgósító pártmunkával. így történt, hogy a párN szervek és -szervezetek nem ellenőrizték és irányították, hanem helyettesítették a gazdasági vezetést. Ennek további hibája, hogy a pártértekezletek, taggyűlések legtöbbször a termelési értekezletekhez hasonlítottak, vagy semmiben sem különböztek tőlük. Újabban viszont egy másik végletnek lehetünk tanúi: a pártszervezetek tanácskozásairól csaknem tel-, jesen kirekesztették a gazdasági problémákat. S ez még rosszabb. Nyilvánvaló, hogy a Dimitrov Vegyiművek tizenharmadik pártalapszervezetének évzáró taggyűlésén ezzel a Jelenséggel találkoztunk. Ml hiányzott e taggyűlés beszámolójából? Elsősorban ls a vállalat gazdasági eredményeinek és ebből eredően annak a pártmunkának az elemzése, amely növelte, segítette elérni e termelési sikereket. Más szóval — miután műszaki munkaközösségről van szó — a vállalat műszaki fejlesztésének helyzete, sikerei, megoldott vagy megoldatlan problémái, s a kommunisták viszonya ezekhez az eredményekhez, illetve kérdésekhez. NEM ÖNCÉLÚSÁG FELSOROLNI AZ EREDMÉNYEKET ÉS PROBLÉMÁKAT. Nem azért kell számba venni őket, mert voltak, vagy vannak, hanem azért, hogy az eredmények Jó érzéssel töltsenek el, lelkesítsenek, új erőre serkentsenek. A problémákról pedig azért kell tudnunk, hogy megállapíthassuk: hol, hogyan ls állunk az adott szakaszon, mit mulasztottunk el, s ml a teendő. Az eredmények elérésének módját pedig azért, hogy megállapíthassuk: helyes úton törtünk-e a célra, Jók voltak-e az eszközök, azaz melyek voltak Jók és melyek rosszak. Azért kell mindezt a taggyűlésen is megtárgyalni, hogy az egész tagság állást foglalhasson, véleményt mondhasson, tárgyilagosan mérlegelhessen, bíráljon, javaslatokat tegyen. Ha a beszámoló nem nyújt alapot az ilyen tanácskozáshoz, ha nem sorolja fel az eredményeket, nem világít rá a hibákra, nem javasolja a problémák megoldását, egyszóval nem elemzi a munkát konrétan, körültekintően — a taggyűlés aligha töltheti be küldetését, aligha teljesítheti kétségtelenül fontos, elvitathatatlanul szükséges feladatát. CSAK NYOLCAN SZÓLALTAK FEL A VITÁBAN. Ismét nem a szám a fontos, de ezúttal sem lehetünk elégedettek. Közel száz párttag közül — ennyien voltak jelen — csak nyolc nak lett volna mondanivalója az elmúlt megbízatási év munkájáról? Még szembeötlőbb ez az adat akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a Jelenlevők közül legkevesebb hatvannak főiskolai, de legalább középiskolai képzettsége van. Vagy igaz lenne Demjanček mérnök véleménye, aW válaszképpen az elnöki biztatásra azt mondta, hogy egyesek azért nem szólalnak fel, mert félnek bírálatuk „egészségtelen" következményeitől, mások, mert azt tartják: nincs értelme beszélni, s Ismét mások, mert Ingadoznak: beszélni Jobb-e vagy hallgatni. Nem, nem ez az igazi ok. A vállalatban nem tudnak arról, hogy valaki is megtorolta volna az őt ért bírálatot, de azt már többen ls bizonyíthatják, hogy volt foganatja a vítafelszólalásnak. Azonban nemcsak erre hivatkozhatunk e felszólalással kapcsolatban, hanem a párt alapszabályzatára, s a belőle származó kötelességekre ls, amelyeket minden párttag önként vállalt. A formális vita tényleges oka a keveset aktivizáló beszámoló. Természetesen valószerűtlent állítanánk, ha azt mondanők, hogy a nyolc felszólaló semmi érdemlegeset sem mondott. A Központi Bizottság leveléből kiindulva főként az Ifjúság nevelési problémáiról volt szó, többen kifogásolták a nagykereskedelmi árak késedelmes módosítását (ez ugyanis kedvezőtlenül befolyásolja a vállalat nyereségének alakulását), beszéltek a közellátás fogyatékosságairól, de a fő témáról, a vállalat műszaki életéről, műszaki fejlesztésének problémáiról, a pártszervezet múlt évi tevékenységéről és a beszámoló bíráló megjegyzéseiről tulajdonképpen senki sem szólt. S ez már nemcsak a beszámoló hibája. A KOMMUNISTÁK SPONTÁN AKTIVITÁSA egy taggyűlésen éppen abban mutatkozhat meg, hogy felvetik a gyakorlati élet, a termelőmunka — adott esetben a műszaki fejlesztés, a beruházás stb. — közvetlen problémáit, javasolják a megoldásukat, s kifejtik véleményüket a beszámolóban hallottakról. Azután közösen meghatározzák, hogy a pártszervezet hogyan segítheti elő a legeredményesebben az akadályok leküzdését. Ez voltaképpen az eredményes tanácskozás titka, s egyben a jó taggyűlés második legfontosabb követelménye. Képtelenség feltételezni, hogy ebben az alapszervezetben nincsenek különösebb problémák, s hogy a gyár műszaki színvonala körül ls minden a legnagyobb rendben van. Mint utólag megtudtuk, a műszaki fejlesztést illetően szép eredményeket értek el a múlt esztendőben, de a problémák ennek ellenére tovább szaporodtak. Ezt egyébként a határozati javaslat is kellően bizonyította. A HATÁROZATI JAVASLATOT — mintegy ellentétben a tanácskozás „fejezetével" — meglepően jól elké-szítették. Nem tükrözte ugyan a vitát — mert voltaképpen nem is hangzott el olyan javaslat, amelyet határozatba kellett volna foglalni —, de konkrétan felsorakoztatta a pártszervezet előtt álló feladatokat. Nyilvánvaló, hogy a határozat még átfogóbb lett volna, ha a vitában felvetődnek mindazok a megoldást sürgető kérdések, amelyek a tagságot foglalkoztatják. De így is elmondható, hogy a kitűzött program helyes, felöleli a lényeget. S ez máris a tizenharmadik pártalapszervezet még eredményesebb munkájának egyik megnyugtató ígérete. SZABÖ GÉZA GYAKORLATI MUNKÁN Az idei tanévben Modra-Harmóniában erdészeti szakiskola nyílt, amelynek diákjai két év múlva mint szakképzett erdőmunkások hagyják el az iskolát. Az iskola elvégzése után az érdeklődők tovább folytathatják tanulmányaikat erdészeti műszaki iskolákban (Banská Štiavnicán, Liptovský Hrádokon stb.) Képünkön: Ľuboš Veselý és Vlado Vaculka tanulók munka közben. (CTK — I. Dubovský felvétele) „DETVA", ÚJSÁGGAL;:: Nem vagyok tollforgtó ember. Kezem hosszú évtizedeken át az eke szarvához szokott. Bütykös ujjaim közt nem is igen engedelmeskedik az Irószerszám. Jártam Iskolába, írni, olvasni úgy — ahogy megtanultam. Talán nem is mondok újságot: több mint hatvan esztendővel ezelőtt az volt a „jó tanuló", aki legtöbbet dolgozott az iskolaigazgató földjén. A névaláírás mesterségére azért kioktatták. Ml tagadás, később ezt ls keveset gyakoroltam, akárcsak az olvasást. Az urasági intéző egyebet követelt: kora reggeltől sötét estig dolgozni. Ez volt a regula a leleszi papi birtokon. Az Ilyen magamfajta béres embernek — még ha akart volna is — nem Igen volt kedve munka után betüböngészésre. Tudja, mit olvastam nap nap után? Hány répát lökök reggelenként az ökrök jászlába ... Elszálltak az évek felettem, és velük együtt porosodnak az ifjúkori „emlékek". Már nem dolgozom, a Leleszi Állami Gazdaság nyugdíjasa vagyok. Most kapom vissza kamatostul, aminek sokáig hiányát éreztem: megbecsült ember vagyok. Rendes lakásban élek a családommal, fiammal és unokáimmal. Van időm rádiót hallgatni, az unokákkal játszadozni, és jut Idő arra is, hogy naponta újságot olvassak. Előfizetője vagyok ... Nem tagadom, más szórakozásom ls van. fcbéd után el-eljárok egy pohár sörre a közeli italmérésbe. A minap Is benyitok, letelepszem a szokott asztal mellett ülő „cimborákhoz". Rendelek egy pohár sört, meg egy doboz Detvát. Két társam egy pillanatra összenéz, nem sejtettem, mi okból. Amikor a megrendelt sör és cigaretta újság kíséretében elém kerül, Farkas koma megszólal: — NI csak, Péter is kapott újságotl ... Ne bosszankodj, mi sem vagyunk kivételek ... — s az előttük heverő Pravdára mutat. — De minek ez nekünk, ha nem tudunk szlovákul? — fordulok az italmérés vezetője felé. A válasz vállvonogatás... Amíg tartott a „készlet", a Detvát vásárlók mindegyike kapott újságot. Persze, az árát is megfizették. Nem hagyott békén a dolog. Utána jártam, és megtudtam, hogy a Jednota sečovcei igazgatósága a járás minden italmérésébe megrendelt bizonyos számú szlovák nyelvű sajtóterméket. Ha az üzletvezető nem ad túl rajta, saját zsebéből fizeti ki az árát. Flzért jár hát minden doboz Detvával egy-egy újság. Helyes, vagy nem helyes formája ez a sajtóterjesztésnek, nem vitatom. De ha már így van, arról is gondoskodhatna a Jednota igazgatósága, hogy a mi vidékünkön olyan újságot „mellékeljenek" a Detvához, amelyiket meg is érti, aki kapja ... Ha nincs terhükre, tegyék ezt szóvá a nevünkben.., — k. ÉLIÁS B č L A ACCRA! JEGYZETEI 1965 JANUÁR. Accrái lakásom tágas erkélyén üldögélek. Szokás szerint félmeztelenül. Jégbehütött ľantát, a helybeliek egyik kedvenc italát szürcsölgetem. S némt kárörömmel gondolok arra, hogy most otthon, Európában hátborzongató a hideg. Kinyitok egy pesti újságot. Azt írja, hogy beállt a Balaton. Megtörlöm a szinte elviselhetetlen forróságtól verejtékező homlokom. Te jó isten! Mi az, hogy „beállt a Balaton?" Hogyan magyaráznám meg afrikai szomszédomnak, aki Jeget csak a whiskys pohárban, havat pedig filmeken látott? Hiszen az igazi angliai ködöt ts csak az jelképezi a ghanal ember számára, hogy az angolok ide is elsóztak pár ezer sárgán világító neonlámpát. Londonban bevált. Miért ne lehetne használat Afrikában ts? Iszogatok és közben fokozódó derűvel figyelem négy és fél éves kislányom pedagógiai kísérleteit. Udvarunkon naponta összeseregllk vagy nyolc-tíz gyerek. Többnyire feketék a szomszédos házakból, de akad köztük néhány angol is. Valami Istenien kedves játékot találtak ki. Azt a címet adták neki, hogy „1 sing my Country" — vagyis hazámról énekelek. Összefogózkodnak, és körbe-körbe táncolva éneklik — egymás dalalt. Ma éppen „magyar nap" van. Tíz gyerek: egy angol, egy magyar és nyolc ghanal énekel, ahogy a torkán kifér: Lánc, lánc eszterlánc, Eszterláncl cérna, Cérna volna, selyem volna. Mégis kifordulna... 1 Énekelnek — magyarul. Tökéletes-e a kiejtésük? Majdnem. Kacagok az örömtől, s egy kicsit a büszkeségtől is. Ne tessék félreérteni, nem azért, mert ezek a pöttömnyi fekete gyerekek safát anyanyelvemen énekelnek. Hanem mert végtelen örömmel tölt el valami, ami elkerüli sok politikus figyelmét. Ezek a csöppségek Itt, a maguk parányi világában megtalálták a közös hangot. Szeretik egymást, megtanulják egymás dalait. Értékelik egymás barátságát. Csodálom és irigy, lem őket. Boldogok és szertelenek. S ezt a boldogságot a fajgyűlöletnek még az árnyékától ls mentes Ghana, ez a kedves, jókedv-ország ajándékozta nektk. angol gyarmatósítók rovására. Néhány független év alatt sok mindenről nem lehet leszoktatni az afrikai embert. A megszokás, különösen ha a szó legszorosabb értelmében beleverték az emberbe, hosszú időn át él és hat. • „NEM TUDNAK ELLENTMONDANI" Ghana a derűs meglepetések országa. Már egy órája keresek egy kis utcát. Megkérdeztem legalább öt fekete járókelőt. Erre van az Amugl Street! Igen uram. Megyek az igennel jelzett irányban, és nem találom azt az utcát. Végül összehoz a sors egy angol ismerősömmel. Elpanaszolom nekt egy szuszra, hogy ezek az accraiak a bolondját járatják velem. Nagyot nevet. Szó sincs róla. Csak mi angolok arra neveltük őket néhány évtizeden át, hogy egy fehér bőrű úrnak nem Illik ellentmondani. Így hát kérdezhet bármtt, a felelet mindig igen lesz. Talán próbálja meg így: Ugye nem erre van az Amugl Street? Megpróbálom. Es csodák csodája, a megkérdezett fekete pillanatok alatt megmagyarázza, merre menjek, hol fordullak jobbra, hol balra, és így tovább. Korábbi bosszankodásom megszűnik. Elmúlik, mint a tavaszi zápor. Hanem barátság ide, barátság oda, egy újabb rossz pontot írok az • SZAKALL ÉS A COCA-COLA Ghanai újságíró barátomnak arról panaszkodom, hogy az accrai üzletekben egyre kevesebb az áru. Egyik napról a másikra eltűnt például a borotvapenge és a borotvakrém. Két teljes délelőttöt pocsékoltam el, amíg végül is az egyik kis üzletben borotvakrémhez jutottam. Megütközve néz rám. Már ez is számít? Sokat jelentően végigsimítja szakállát. Elértem: vagyis válasszam a legkézenfekvőbb megoldást, növesszek szakállt. Es röhögjek a markomba, amikor a többi külföldi panaszkodik a pengehiány miatt. Erre Iszunk egyet. Immár az ötödik whiskyt szódával. Némi szánalommal pislantok a háromnegyedrészt üres üvegre. Majd minden átmenet nélkül kirobban belőlem a kacagás. Barátom velem együtt kacag. Pedig ha sejtené, hogy azon derülök, ez az utolsó üveg whiskym. Barátom kedvenc nedűje. S mellesleg, már ezt sem lehet kapni. Majd azt ajánlom ne. kt cserében a szakállötletért, hogy igyon Coca-Colát. S akkor kvittek leszünk. M VÁSÁRLÁS ALKUVAL Estefelé rendszerint beállít hozzám egy-két árús. Afrikai faragványokat, csecsebecséket és hasonlókat hoznak. Mibe kerül ez a maszk? Ügy tesz, mintha gondolkozna. Pedig csak taktikai szünetet tart. Hogy annál nagyobb hatással legyen rám, amikor minden szót külön megfontolva közli: hét font, sem több, sem kevesebb. En is úgy teszek, mintha törném a fejem. Majd néhány drámai pillanat után kibököm: tíz shilling. Vagyis fél font. Arca megvonaglik a nemes felháborodástól. — „Are you a Master?" — hát úri ember Ön? Ha szavakkal le lehetne döfni valakit, akkor most itt fetrengenék előtte. Le nem. Még egy fél órán át vitatkozunk, alkuszunk, gyötörjük egymást. Végül megveszem a hétfontos maszkot egy fontért. Még mindig morogva, de valójában elégedetten távozik. Jó üzletet csinált. A tiszta nyereség legalább tíz shilling. S azonkívül jól kt ts vitatkoztuk magunkat. Utóvégre szólásszabadság van Ghanában. • DZSUDZSU Színházból jövök haza. Késő van. Kaoum előtt fülsiketítő hortyogással alszik a watchman — az éjjeliőr. Túráztatom mellette egy kicsit autóm motorját, de erre sem ébred fel. Most nem bajlódok vele, de másnap este alaposan megmondom neki a magamét. Türelmesen végighallgat, majd közli velem: dzsudzsuja van a rablók ellen. Ez nem más, mint varázsszer. Majd mellemnek szögezi a kérdést. Talán kirabolták az éjjel? Nem — felelek engedelmesen. Akkor hát mit akarok? Megragad a helyzet humora. Vigyorgó képébe nézek, és elnevetem magam. Igazad van watchman barátom. Akkor hát... JóéJszkát és szép álmokat! S ma este még nyugodtabban hajtom álomra a fejem Accrában. Belenyugszom az afrikai gondolkodás humoros realitásában. S ha mégis kirabolnak, majd fizet a biztosító. Legyen nekt i

s humora.,, ÜJ SZÖ 4 * 1985. február &