Új Szó, 1965. február (18. évfolyam, 31-58.szám)
1965-02-20 / 50. szám, szombat
Freud és a művészet Újságok, folyóiratok az utóbbi időben egyre többet foglalkoznak Freuddal és a freudizmusnak a művészethez és a marxizmushoz való viszonyával Űgy vél/ük, a kérdés a mi olvasóinkat is érdekli. Ezért közöljük az alábbi írást, amely Hermann Istvánnak a Kritika című folyóiratban azonos címmel megjelent nagyobb tanulmánya alapján készült. l/étségtelen, hogy a XX. század művészetére kevés gondolkodó hatott olyan nagymértékben, mint Freud. Bizonyos, hogy nemcsak egyes írói pályákat, mint amilyen például Magyarországon József Attiláé. Németországban Thomas Manné, vagy Amerikában VValdo Franké, illetve O'Neillé, igen nehéz elképezlni Freud nélkül, hanem egyes irányzatok is elképzelhetetlenek nélküle. Elég lesz itt megemlíteni például a szürrealizmust, mely ideológiailag igen sok tekintetben Freudra támaszkodik, és az expresszionizmust, melynek alkotásaiban szintón fellelhető Freud hatása. Ennek ellenére is azt állíthatjuk, hogy egy csomó legenda alakult kl Freud általános hatása vonatkozásában, és a legkiválóbb művészek, az avantgarde elsőrangú képviselőinek műveibe igen sokan jogtalanul csempészik bele a német orvos hatását... A legenda ott kezdődik, hogy Freudot magát igen sokan úgy tekintik, mint azt a pszichológust, aki az egész művészetben mindenütt a szexuális vonatkozásokat kutatta. Ez azonban egyáltalán nem áll. Freud például — mint művelt bécsi tntellektue! — noha igen nagy műveltséggel rendelkezett és szerette az irodalmat, valamint a képzőművészetet, igen kevéssé érdeklődött a szexualitás irodalmi ábrázolása iránt. Sőt mi több, életrajzírója, Ernest Jones szerint Freud például Fielding Tom Jones-át nem szerette/ minthogy az „nem felelt meg az ő szűzi gondolkodásának"... Freud a saját korának Írói közül elsősorban a korabeli osztrák irodalmat, Schnitzlert, valamint Nestroyt olvasta, és részletesen Jensen Gradivá-ját elemezte mint olyant, mely az új Irodalmi kezdeményezéseket reprezentálja, s mely megtermékenyítőleg hathat a pszichoanalízisre is. Ezenkívül azonban Freud számára a legnagyobb gyönyörűséget az olasz reneszánsz képzőművészet nyújtotta, különösen Michelangelói csodálta, akinek Mózeséről remekbeszabott tanulmányt Irt. Freud J?lése tehát Irodalmi ós- művészeti tekintetben messzemenően ma konzervatívnak nevezett ízlés volt. Vonatkozik ez arra is, hogy legalábbis műveiben semmiféle komoly hatását nem látjuk a kortársi irodalomnak és művészetnek. Sem azoknak a műveknek nincsen hatása Freudra, melyek valóban az ó sugalmazása alapján jöttek létre, sem pedig azoknak, melyek más, a maga korában írott művekként hasznosak lehettek volna a pszichoanalízis kidolgozása szempontjából. Még ha futólag ismert is Ilyen műveket, Freud általánosságban nem nagyon törődött velük, és amivel törődött, azt igen sokszor a szerző szándékai ellenére általában tévesen Interpretálta ... A zok a legendák, melyek szerint Freud akár Kafkának, akár Joycenak, akár pedig Próustnak lelkes olvasója lett volna, természetesen nem Igazak. Freud a klasszikus kultúra híve volt, példái Jensent kivéve mind a klasszikus kultúrából származnak. Gyakran utal Goethére és a reneszánsz festészetre, de a legritkábban merülnek fel nála olyan utalások, me• • • • • Rudolf Pribií: Az ellenállás harcosainak prievidzai emlékműve. (Részlet) lyek a modern XX századi kultúra nagy ismeretére vagy megbecsülésére mutatnak. Tehát az a feltevés, mely szerint a pszichoanalízis közvetlenül az avantgardisztikus törekvések ideológiája kívánt volna lenni — legalábbis Freud esetében teljességgel téves ... A legenda másik része már nem azt tartalmazza, hogy Freud közvetlenül támogatta volna az avantgardisztikus tendenciákat, hanem arra vonatkozik, hogy az avantgarde legnagyobb művészei, sőt a modern realista irodalom legnagyobb alakjai ls Freud hatása alatt dolgoztak volna. Ennek a legendának első része Franz Kafkára és Proustra vonatkozik. Franz Kafka művészete kétségkívül ugyanazon társadalmi viszonyok speciális társadalmi helyzet-hatása alatt keletkezett, mint Freud elmélete. A Levél apámhoz vagy az Átváltozás, vagy más kafkai művek kétségtelenül hangulatilag egészen hasonló légkört tükröznek, mint a pszichoanalízis. Az Oidipusz-komplexum feltevése Freudnál abból az apa-fiú viszonyból ered, mely a Monarchia polgárságánál általános volt, s melynek legszebb művészi kifejezése éppen Kafka említett művében található. Freud gondolatvilágának tehát számos rendkívül érdekes és értékes eleme ugyanazon talajból nő ki, mint Franz Kafka művészetének értékei. Ennek ellenére azonban nem arról kell beszélni, hogy a mélylélektan elmélete hatott volna Kafkára, hanem az a tény, hogy azonos szituációk, azonos légkör Kafkánál és Freudnál, egészen hasonló hangulatokat, érzéseket váltottak ki. Ezek a hangulatok x és érzések természetszerűen párhuzamosak. A párhuzam azonban nem hatás, hanem a közös társadalmi helyzetből szükségképpen nő ki. Az egyik esetben, Freud esetében bizonyos motívumok, mint például az apa-fiú viszony szándék- és cselekvés viszonya pszichológiai megfogalmazást nyernek, ugyanezek Kafkánál nem tudományos, hanem művészi ábrázolás tárgyai. A művészi ábrázolás tárgyaivá válnak anélkül, hogy Kafka Freudot közvetlenül és behatóan Ismerné, anélkül, hogy a mélylélektan gondolatvilága termékenyítené meg művészetét... Tehát ha van is közös vonás Freud és Kafka között, akkor sem lehet ezt a közösséget túlfeszíteni. A kiindulópont, a valóságos helyzet az, ami közös a két ember gondolatvilágában, de a tanulságok igen messze távolodnak egymástól. És ha Freud és Kafka kapcsolatának szálai rendkívül mélyek is, nem lehet itt egymásra hatásról beszélni, hanem pusztán a társadalmi helyzet közösségéről... S ami Kafka esetében nem jogosult, még kevésbé jogosult Proust esetében ... I ndokolatlan Freud-hatásról beszélni Joyce életművével kapcsolatosan is. Joyce ugyanis, noha természetesen világnézete a legnagyobb általánosságot tekintve hasonló talajból, az Imperialista korszak polgárságának talajából nőtt ki, mint Freudé, szintén nem Freud elméletét tartotta szem előtt akkor, mikor az Ulyssest megalkotta... Bár elvont általánosságban van kapcsolat Freud elmélete és az avantgardizmus klasszikusai, tehát Kafka, Proust és Joyce között, ez a kapcsolat nem több, mint az, hogy mindannyian a polgárság XX. századi válságának kifejezői, de egészen különböző oldalakról, kiindulópontokról es szempontból. Itt semmiféle közvetlen kapcsolatot, filológiailag kimutatható egymásra hatást nem lehet feltételezni. Egészen más a helyzet természetesen már olyan mozgalmak es irodalmi, művészeti irányzatok eseteben mint például a szürrealizmus. Ami tudniillik egyáltalán nem vonatkozik személyileg Kafkára vagy Joycera az nagyon is vonatkozik a szürrealizmus és részben az expresszionizmust ls. Az expresszionizmus tudniillik Németországban és az OsztrákMagyar Monarchiában konkrétan hasonló talajból nőtt ki, mint a pszichoanalízis. Az expresszionizmus alkalmilag valóban találkozunk Freud és mozgalmának hatásával. Az expreszszionizmushoz viszonyítva a szürrealizmus azonban nem pusztán alkalmilag érintkezett Freud elméletével, hanem ideológiáját jórészt a pszichaanalízis elképzeléseire és felteveseire alapította. A mélylélektan nagy szerepet játszik ugyanis a szürrealizmus egész szerkezetében, lázadásában a polgári világrend ellen .. . Az eddigiekből is látható, hogy részben a pszichoanalízis hívei, 1 részben pedig a modernlsztikus törekvések elméleti megalapozói nagyon is eltúlozták Freud irodalmi és művészeti K é hatását. Ha a mai irodalmat tekintjük át, természetesen igen sok esetben felmerül a pszichoanalízis hatásának kérdése. Elsősorban olyan íróknál mutatkozik meg ez, akik, mint például Tennessee Williams visszatérnek az expresszionizmus egyes kérdésfeltevéseihez és egyes művészi megoldási módszereihez. (Pl. a Macska a forró bádogtetőn, vagy a Camino Reál.) Egészében azonban a mai művészetben is csak alkalmilag merülnek fel olyan tendenciák, melyek közvetlenül Freudra vezethetők visssza Viszont bizonyos az is, hogy a ma élő írók egy része valóban arra kapott impulzust bizonyos műveiben Freudtól, hogy a lényeget ne a társadalmi keresztmetszetekben, hanem a puszta privát életben keressék. Sőt, mi több, legtöbb esetben előáll az a helyzet, hogy írók nem a társadalmi mozgás alapján ábrázolják az egyéni életben bekövetkezett elferdüléseket, hanem az egyéni életben és lelki alkatban létrejött defektusokból magyarázzák a társadalmi jelenségeket. Freud e téren kétségtelenül igen nagymértékben kifejezője volt annak a modern és téves polgári szemléletnek, mely egy új pszichologisztikusan megalapozott „komornyik szemlélettel" vizsgálja a történelmi eseményeket és személyiségeket. S noha a freudizmusban ez csak az egyik irányvonal, mégis itt teremt Freud rosssz lehetőséget a művészet számára. Elég lesz megemlíteni, hogy például Alberto Moravia, akinek Az asszony, meg a lánya, valamint egyes novellái ragyogóak, néhány helyen, például a Megalkuvóban, ennek a szemléletnek esik áldozatául. De itt ls mondhatnánk: a közös alapokról, általában közös tendenciákról van szó és nem arról, mintha az ilyen ábrázolásmód egyedül Freud elméletének lenne köszönhető. érdés ezek után, hogy a művész számára hasznos, vagy káros Freud tanaival megismerkedni? Abban az értelemben természetesen, hogy e megismerkedés illusztrációjából bármely művészi alkotás is születhene, feltétlenül káros. Azonban számos részletmegfigyelésben s különösen a XX. század embere polgári tudatának kritikai leírásában feltétlenül hasznos a Freud elméletével való megismerkedés. Erre is vonatkozik az, amit Lenin írt Gorkijnak. Lenin arról beszélt, hogy az író számára feltétlenül hasznos és gyümölcsöző egy fajta filozófiai rendszer tanulmányozása, még akkor is, lia az Illető filozófiai rendszer idealista. S valóban, ha például Thomas Mannra gondolunk, akkor egészen világossá válik, hogy bizonyos értelemben megtermékenyítőleg hatott rá — főként korai műveire — Schopenhauer. Ugyanis nincsen olyan idealista világnézet, mely a valóságnak bizonyos oldalalt, bizonyos folyamatait ne tükrözné, s legalábbis kérdéseket ne vetne fel ezekkel a mozzanatokkal kapcsolatban. A téves és idealisztikus világnézetek általános hibája az, hogy a valóságnak egyes motívumait tükrözve, ezeknek a mozzanatoknak szerepét helytelenül ítélik meg és az általuk felfedezett részjelenségeket világmagyarázó elvvé emelik. A valóságos művészi öszszefüggésben azután ezek a mozzanatok a maguk helyére kerülnek. Így van ez a freudizmussal is. Az Oidipusz-komplexum például a freudizmusban általános pszichológiai, vagyis minden ember életében fellépő lélektani mozzanat. Ugyanez az Oidipusz-komplexum a művészi ábrázolásban, például O'Neill Elektrájában már nem általános magyarázó elv, hanem része annak a folyamatnak, mely a Mannon-család, vagyis a régi patriarchális Amerika fölbomlását hozza magával. Egyébként természetesen nem pusztán a téves, hanem a haladó és előremutató világnézetek sem termékenyíthetik meg olyan módon a művészetet, hogy ez a művészet mintegy valamelyik világnézetnek az egyszerű illusztrálására szorítkozzék. A legfontosabb kérdés ilyen esetekben a művészi áttétel problémája ... indazok a kísérletek, melyek" a pszichoanalízis téziseit óhajtanák megjeleníteni, eleve halálra vannak ítélve. Viszont, mivel a pszichaanalízis akár vulgáris, akár pedig másodkézből kapott vagy eredetien interpretált formájában benne van a XX. század művelt emberének ismeretkörében és gondolatvilágában, ezért csaknem lehetetlen megkerülni az általa felvetett problémákat. A művésznek tehát végeredményben csak előnyére válhat, ha megismerkedik a mélylélektan eredményeivel, kérdésfelvetéseivel. De csak akkor lesz számára hasznos ez a megismerkedés, ha a pszichoanalízis ismeretét alárendeli a művészi látásmódnak, ha a mélylélektan által kifinomodott megfigyelései a megfelelő viszonylatukba kerülnek, ha az irányadó minden esetben a haladó világnézet: a marxizmus—leninizmus. M • ip ii npiip ii ii | .yfw £ oQ. O) -sr <D N >o O U J VERSEK DÉNES GYÖRGY: VÉDTELEN Úgy állok, mint a téli fák oly védtelen és elhagyottan, a sóhajterhes éjen át didergő csillag mécse lobban, testvérem, halvány égi társam, ragyogj, mert hosszú még az éj, s a védtelenre rátipor a Tél. MONOSZLÓY M. DEZSŐ: A LÉTEZÉSRŐL Véletlenül születtem sok-sok szándék lehetőségeképpen, sőt még azon túl, ott ahol a tudatosba olvad a tudatlan, s az őstől az utódig ívelés hídjára léptem. Oly elvont e tényben az énre vonatkoztatott minden érdem, hogy bárhogy is tűnődjek róla, igéjét lehetetlen hogy túlbecsüljem, s ha megváltoztathatatlanára gondolok, lehetetlen, hogy lebecsüljem. PETRIK JÓZSEF: KI AZ ÜGYESEBB ŕ Minden futó perc, minden óra izgalmas verseny, erőpróba, inak, izmok feszülnek egyre, tornásznak a gondolatok, rugaszkodnak az első helyre; reménytelen harc küszöbén is lendít az edzett akarat: hogy megmutassa a világnak, ki az erősebb, ki a bátrabb. A parányi sejt több a hatalmas kősziklánál, mert belsejében életerőt rejt. Mi vár az izmok szemcséire, ha mozdulatlan tespedés talál bennük örök tanyát? A versenyláz az élet íze, s aki fiatal, nemes vágy tüzeli egyre: megmutatni, hogy az egész roppant világ a pad, az utca - versenypálya, ahol szólni és tenni kell, tudást és erőt összemérni; hogy lássuk, kié a siker: ki az ügyesebb! ki a bátrabbl 1965. február 20. * ÜJ SZŐ 0
