Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-01 / 1. szám, péntek

ül SZÔ 10 * 1995. cjev 7

Viem tudom miért, de ha va» lamllyen kívánságra gondolok, mindig a gyermekkort emiekek idéződnek fel bennem. Ilyenkor úgy érzem, mintha visszatért volna az az idő, amikor a valóság egybeolvad a képzelettel. Akkor a dolgok, amelyek körülvesznek bennünket, még nem tartoznak e két kate-. górta egyikébe sem, amelyekbe később a jelnőttek „beskatulyázzák" őket. A gyermekkor legszebb kívánságai azok, amelyek nem váltak valóra. Lehet, hogy csak az emlékezet csalóka játéka, de már nem emlékszem olyan kívánságomra, amelyik teljesült. Vajon jó volt az ak-. kor? S csakugyan arra emlékezünk a legélénkebben, amit nem értünk el? Santiago de Cubában laktam, a kikötő mellett, közel a tengerhez. Délutánként az öbölben bámultam a hajókat. Vitorlások is voltak köztük. Tengerász 'szerettem volna tenni, elmenni az egyik hajóval, vagy csak egyszerűen elrejtőzni a hajó fenekén, amíg kt nem fut a kikötőből a nyílt tengerre. Aztán felfedtem volna magam, kissé teátrálisan — mindig hatásos, meglepő „nagy jelenetekről" ábrándoztam —, és lassan végigsétáltam volna a fedélzeten. I Akkoriban még nem érdekelt, mit csinált volna velem a kapitány.) Sokszor gondoltam erre, de sohasem tettem meg. Sejtettem, hogy a szüleim ezt nem engednék meg. S különben is mindig inkább csak elképzeléseimnek éltem, nem voltam a tettek embere. Aztán ezt a vágyálmot lassan eloszlatta az irodalom. Kalandos regényeket olvastam kalózokról, szigeten el ejtett kincsről, a nyílt vizeken nyugtalanul bolyongó kisértethajókról. Nagy utakat tettem ANERUDA UTCÁBAN SZERETNÉK LAKNI *Vz Új Szó számára írta: ANTON ARRUFÁT kubai költő, drámaíró, a Casa de las Americas folyóirat igazgatója meg anélkül, hogy kibújtam volnq az ágyamból. Persze, képzeletben . .. Egyszer nyitott autó haladt végig az utcán, amelyből négy kifestett, trombitáló férfiú adta hírül, hogy a városba cirkusz érkezett. Silány, külvárosi cirkusz volt, satnya, szőrehullatott oroszlánnal, kiéhezett, izmaikat csodáltató akrobatákkal és egy bánatos bohóccal. Piszkos, öszsze vissza foltozott sátrukat kis, gondozatlan térségeti ütötték fel. Vasárnap, amii& meglátó tam őket, rájöttem, hogy cir kuszos művész akarok lenni, olyan ruhát ölteni, mint a bo-, hóc, rudakon magamat egyen-, súlyozni, kötélen táncolni, kari dot és tüzet nyelni... El-eljártam a sátorhoz, feszülten jU gyeltem őket, és róluk álmodtam. Amikor elmentek, elfogott utánuk a vágy. A bohóc után, aki rámnézett jlehet, hogy csak nekem így tűnt j szomorú és fénytelen nagy szemével. A cirkusz hangulatát magam-, mai vittem. Otthon bohócnak öl-, tömjem, megtanultam feldobni és elkapni a labdákat, színei karikákat. Ami megmaradt: a szegény cirkuszok iránti szere-, tet. Még ma is szívesen meg-, nézem őket.., Prágában teljesült egy régi vágyam: barangolhatok a régi, középkori városban. Havanná-. ban, ahol tobzódik a fény, más-, fajta városról álmodoztam: a kihúnyt fények városáról. Rá-, jöttem, hogy mindkettőben tud-, nék élni. Szeretem itt a házakat, s elelnézegetem az ablakokat, az ódon rácsokat, barokk angyalokat. A kapuk fölött sorra jel-, fedezem az apró szobrokat, fa-, rágott pilléreket, freskókat. Felfedezem az egymásba nyíló padlásokat, a gázlámpákat. Es csodálatot ébresztett bennem az egyik erkély a Neruda utcát ban. OH szeretnék lakni. FELEJTHETETLEN efxizádaíl Tornacipőben a Fuzsijamán Hogy mi volt legérdekesebb, legizgalmasabb élményem 1964-ben? Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy jártam Tajiganyikában, a Kilimandzsárón s Japánban a Fuzsijámán. Ugyanakkor azonban egyiknek a csúcsára sem sikerült felmásznom — pedig mind a kettőt, a hatezer méteres Kibót ós a 3776 méter magas Fuzstt — egyszerű, magasszárú tornacipővel meghódíthatja az ember. A Kilimandzsárót oda-vissza hat-nyolc nap alatt, a Fuzsljaruát két nap alatt. A Kili-^ m-andzsáró „bevételéhez" azonban egy legalább nyolctagú kis expedíciót kellett volna szerveznem, s pénztárcám tartalmából erre egyáltalán nem tellett... A Fuzsinál megfeledkeztem arról, hogy beszerezzek magamnak egy jó tornacipőt. így azután a Kilimandzsáróra csupán félútig — körülbelül 3 ezer méterig — jutottam fel gépkocsival, a Fuzsijamára pedig fekete félcipőben 2600 méter magasságig, vagyis a hatodik menedékházig. Mégis, aligihaneiu ez volt idei legnagyobb élményem. Miért? Nem a hósipkás, alvó tűzhányó látványa, nem is az a meglepetésszerű felfedezés, hogy a Fuzsijáma mindenütt úgy fest, mintha egy óriási salakhányó lenne, s ezért süpped, omlik a talaj az ember lába alatt. Inkább a zarándokok, az óriási embertömeg, ragadta meg figyelmemet, amely azon az augusztusi vasárnapon felkereste a japánok — a shinlóisták — „szent hegyét". Kik ezek a zarándokok? Avagy inkább alpinistáknak, esetleg egyszerű kirándulóknak nevezzük őket? Hiszen a Fuzsi csúcsának bevételéhez nem kell szöges hegymászó bakancs! Régebben egyszerű szalmapapucsot, „varazsdit" húztak lábra a hegymászók. Ma a magas szárú gumitalpas vászoncipő a divat. A japán ipar viszonylag ' olcsó áron ontja ezeket a gumiclpőket, de azokat is, amelyekben a nagy lábujj külön van „csomagolva". Mert a sintóista zarándok, aki kis rizst, halat visz, fel gyalogosan á Fuzsi füstölgő kráterébe, hogy engesztelje szellemét, s kérje, ne zúdítson többé tüzes lávát a falvakra és városokra — a külön nagyujjas cipőfajtát kedveli. S hozzá vászonöltözetet, övében és a homlokán kis törölközőt az izzadtság ellen, fején szalmakalapot. A zarándok sárga hátizsákot visel, hogy a ködben is lássák őt az ösvényen utána kapaszkodó társai, övében pedig rézcsengőt, amely nemcsak a gonosz elűzésére szolgál, hanem jelzi a többieknek: ütemes en lépked felfelé... Általában tíz—harminc főnyi csoportokban vonulnak felfelé, elöl egy idősebb zarándok, kezében zászlóval. Néhány öregember lóháton igyekszik legalább is 2800 méterig, mert onnan feljebb már nem kapaszkodik fel a ló ... Ami engem elsősorban meglepett: az a felmérhetetlen ellentét, amely ezek között a zarándokok és az egész Japán a 20. század második felének Japánja között. Ezek a zarándokok légkondicionált autóbuszokkal érkeznek a 2300 méteres magasságig, s onnan tranzisztoros rádiókkal felszerelve indulnak a csúcs felé, hogy áldozzanak a „szerit hegynek". A Fuzsi csúcsán meteorológiai radarállomást építő mérnök helikopteren utazik naponta a 3776 méter magasságban levo munkahelyére, de előtte a kis shintó szentédybe lép, hogy ott áldozzon a kialudt tűzhányónak... A postát viszont, a csúcson levő kis Sengen szentélyhez másodnaponként gyalog viszi fel a Fuzsi postása... a Fuzsijama — 1904-ben. Sajnos, nekem nem volt tornacipőm, csak 2600 méter magasságban sikerült egyet kölcsönkapnom, de vagy három számmal nagyobb volt a kelleténél. így tehát nem jutottam tovább, ott vártam, amíg kibújt a Csúcs a szürke felhők körül... Sebes Tibor, magyar újságíró Majdnem ráfizettem a kíváncsiságra A karácsonyt mindenki legszívesebben otthon, a családi körben tölti. Ha az ember karácsonyeste előtt úton van, mondjuk valahol a tengeren túl, izgalom fogja el, vajon idejében hazaôrkezik-e, hogy családjával együtt töltse a karácsonyestet. 1959 karácsonya előtt Kubában jártam. Különös élmény volt az ottani karácsonyi hangulat. Gyönyörű verőfényes napjaink voltak, mint itthon júniusban. A számunkra hamisítatlan nyáridőben a kubai üzletek kirakataiban, az utcákon és az ablakok mögött karácsonyfadíszek jelenték meg. Karácsonyfákat, papír-Jióembereket, szaloncukrot és karácsonyfadíszeket árultak. A kubai napsütés kedvéért szívesen maradtunk volna, ám a karácsony hazahúzott a családhoz. Még néhány szép felvétel, aztán repülőgépbe ülök, s egyenesen a családomhoz repülők. Ahogyan ezt Móricka gondolta! Nem volt ez olyan egyszerű dolog. Akkoriban még nem voltak diplomáciai kapcsolataink Kubával. A kubai forradalom még nem volt határozottan szocialista jellegű, sok dolgot tisztázni kellett. Kubában sem tudtak sokat Csehszlovákiáról. Így történt, hogy amikor le akartam fényképezni egy régi nyomortanyát" — összehasonlításképpen a pompás havannai palotáikkal —, egy milicista csoport letartóztatott, és börtönbe kísért. Azt hajtogatták, hogy e képeket ellenforradalmi propagandára is fel lehet használni. Úgy rémlett, az otthoni karácsonyesti vacsora helyett rabkoszton kell ginéin; de ügyem rendeződött. Az akkori belügyminiszter letartóztatásomról értesülve elrendelte azonnali szabadon bocsátásomat. így aztán még sem hűlt ki a karácsonyesti vacsora, mire megérkeztem. Három év múltán ismét Havannában jártam. A régi nyomortanya helyén takaros családi (házakat és virágoskerteket találtam. Miroslav Kubin, cseh újságíró Az Imperialista monopóliumok és lakájaik hatalmas koncentrációs tálorrá akarják változtatni Venezuelát. A világ népet szolidárisak a venezuelai hősökkel, akik nem hajtanak térdet az Imperialisták előtt. Ortega neves mexikói művész rajzát is a szolidaritás magasztos eszméje hatja át. O

ten ülünk a konfettikkel, humoros rajzokkal, papírlampionekkal feldíszített ifjúsági barátság klub olvasótermében. Héctor de Los Rios kolumbiai, Andreasz A. Makriiannisz ciprusi, Teresia Elad kameruni, Iszma.il Hamid szudáni diákok és jómagam. Hogy érti meg egymást e sok nemzetiségű társaság Csehül. És miről beszélget az óesztendő végén? Ssilveszterrál. Az újévet mindenütt megünneplik csak a szokások eltérőek. Barátainknak nincs módjukban hazautazni, hogy otthon ünnepeljék az újesztendőt. Évek óta itt élnek Csehszlovákiában, Itt folytatják tanulmányaikat, elsajátították a nyelvet, beleszoktak az itteni életkörülményekbe s bár gyakran szállnak haza gondolataik, különösen ilyenkor karácsony, újév táján, drága a messzi út. Na meg a politikai körülmények sem olyanok, hogy minden további nélkül, amikor eszükbe jut, felüljenek a vonatra. Ót-hat kemény tanulással eltöltött esztendő után mérnöki, tanári, nemzetgazdászl és más diplomákkal a zsebükben gyümölcsöztetik otthon tudásukat, hasznosítják ismereteiket. Most nem azért jöttünk ősszé, hogy politikai problémákról tárgyaljunk, habár lehetetlen ezeket elkerülni. A diákok annyi felelősséget éreznek hazájuk sorsáért, olyan feszült figyelemmel kísérik a nemzetközi helyzet alakulását, hogy még a legvidámabb témát is komoly eszmecsere váltja föl. ELÉGETIK AZ ÓESZTENDŐ MINDEN BÚJÁT, BÁNATÁT — Hogyan ünneplik az újévet Kolumbiában kérdem De Los RIostől, a prágai Közgazdasági Főiskola harmadéves hallgatójától. — Eirős nálunk a spanyol hatás. Az idősebbek karácsony alatt már „kimerülnek" a sok egyházi szertartástól. A fiatalok viszont a vidám újévi hangulatot politikai célokra is felhasználják. Régi szokás, hogy az utcákon rongybabákat állítunk jel és éjfélkor elégetjük, ezzel jelképezve, hogy elégettük az óesztendő minden baját, gondját. A rongybabák az utóbbi években „véletlenül" politikai vezérekre és az imperializmus képviselőire hasonlítottak. Szerencsét jelent, ha valakit a barátja, hozzátartozója, ismerőse tizenkét pénzérmével (persze a legkisebb értékűvel) ajándékoz meg. Az érmék az év minden hónapjában „kötelesek" szerencsét hozni tulajdonosuknak. Ének, tánc, mulatság, az egész világon bevett szilveszteri szokások, nálunk is gyökeret eresztettek. Szívesen hazaugornék szüleimhez, hét test-; véremhez epre az éjszakára, de itt sem leszek szomorú. Három hónapja nős vagyok, feleségem kedves cseh asszony-ka, majd koccintunk az otthoniak egészségére. — Ciprus szigetén a görög mitológia hagyománya még az újév ünneplésére ls hatással van — mesélte Makrijannisz. — A jó öreg Zeusz, hogy megvigasztalja Aphroditét, megengedte, hogy meggyilkolt kedvese Adónisz kétszer egy évben megjelenjék. Az egyik találkozásuk állítólag újévre esett, megjelenése örSwre*, vígságot, új életet Jelentett, ©n hlrtosan vidámabban fogok szilveszterezni, mint az otthoniak, a fegyverropogás még nem ült el teljesen. Valaha az ének, tánc, mulatozás teljes napig is eltartott. ÚJ RUHA ÉS LAKOMA A kameruni Teresig Elad a Bassa törzs lei származottja. Ahány ház, annyi szokás — mondják nálunk. Kamerunban ahány törzs, annyi szokás, az újévet sem egyformán ünneplik. De azért mindenki ünneplőbe vágja magát, egész évben takarékoskodnak, hogy karácsonyra, újévre vadonatúj ruhát öltliessenek s a gyerekek új cipőt kaphassanak. A falvakon összebeszél néhány család, közösen gyűjtenek és az év végén közösen vesznek egy tehenet vagy sertést s azt együltükben elfogyasztják. Teresia, a November 17. Egyetem társadalom-, tudományi tagozatának hallgatója, a tenger mentén fekvő Victorla nevű városban hagyta édesanyját, kislányát. Férjével, aki ugyancsak egyetemi hallgató, filológus, most egy prágai internátusban lakik. Itt is született egy kislányuk és bizony még a szilveszterre sincs idejük gondolni. Rengeteget tanul, gyereket nevel és — sokat fázik. Mert mindent megszokott, de a hideg éghajlatot nem. — Odahaza bizto-. san nagy vigadalom lesz. Tánc, ének, muzsika, a városban más az élet, mint a falvakon, de nekünk tanulnunk kell, vizsgák előtt állunk — mondta. 12 NAPOS ÚJESZTENDŐ Iszmail Hamid úgy beszél csehül, mintha mindig itt élt volna. Még a nehéz f-betűt is tisztán ejti KOLUMBIÁBAN ® KAMERUNBAN ® íôzépXÄ SZUDÁNBAN ® CIPRUSON Z^&ľSkos, itt a Közgazdasági Főiskolára iratkozott be. Igen népes családból származik, tízen vannak testvérek, modern, haladó gondolkodásúak, a szülők hagyománytisztelő mohamedánok. Szudánban nagyon sok az Iszlám hívő, a rendes újéven kívül a mohamedán újév is hivatalos munkaszünet. — Csakhogy a mohamedán újévvel kicsit bonyolult a helyzet — magyarázza nevetve. — Elsősorban 12 napig tart, másodsorban minden évben máskorra esik. Az újév egyúttal Mohamed születésének megünneplése, s mivel nem tudják a pontos napot, a biztonság kedvéért tizenkét napig tartanak a vallási szertartások. A vallási szertartásokhoz alapul szolgáló mo-. hamedán naptár a holdévhez igazodik, amely nem egyforma és nem azonos a Gregoriánus naptárral. Az állam persze nem olyan bőkezű, hogy tizenkét napig szüneteltesse a munkát. A hívők nappal dolgoznak, éjjel ájtatoskodnak s mindig a tizenkettedik nap a hivatalos ünnepnap. A haladó gondolkodású fiatalóknak teljesen mindegy, hogy milyep vallás van beírva a születési bizonyítványukba, szilveszterkor' együtt mulatnak, vígadnak. S a hétköznapokon végtelen lelkesedéssel, 'hévvel harcolnak, dolgoznak a nép szellemi fejlődéséért, az ország gazdasági fellendítéséért, a javak igazságos elosztásáért. KIS ÉVA /