Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-01 / 1. szám, péntek

VLAGYIMIR C I B I N, szovjet költő BOLDOG ŰJ ÉVET, KEDVES BARÁTAIM Vlagyimir Cibin fiatal költő, négy kötet szerzője. Művei 1958 6ta je lennek meg nyomtatásban. Jelenleg « Molodaja gvargyija (Ifjú Gárdái című folyóirat versrovatának veze tője. Újévi szokás a múlt év eredmé nyeinek mérlegelése. Ami engem illet, elégedett vagyok. Két új vers kötetem jelent meg: A kor álmát lansága és az Erverés. A szűzföld komszomolisták meghívására elő ször jártam a nyugat-szibériai kol hozokban. Nagyon érdekes utazás volt, új ismeretségeket szereztem, emberekkel találkoztunk, új ötle teim születtek ... Igen, ötlet van bőven, s az új esztendőben szeret ném mind megvalósítani. Tudják nálam már megkezdődött az új év. Nemcsak én ünneplek: valamennyi szovjet költő új éve decemberben kezdődik, a hagyományos költészet napjával. Az én decemberem mégis olyan különös. Hogy miért? Már régen, szinte önmagam előtt is titkolva, prózaírással kísérletezem. Megírtam egy terjedelmes regényt, aztán kidobtam. Sok minden túl naivnak, véletlennek tűnt benne. De a próza mindjobban vonzott, akárcsak sok más fiatal költőt. Bulat Okudzsava, sőt újabban Bella Ahmadulina is prózát ír... Szóval nem vagyok egyedül... Most, új év küszöbén a Moszkva és az Oktyabr folyóirat leközölte első elbeszéléseimet, amelyeken majdnem három évig dolgoztam. Nem is tudom kifejezni, milyen Izgatottan várom az olvasók véleményét prózaírói zsengémről. Mint minden költő, én Is szeretném, ha ez a prózai indulás költői örömöt szerezne. Mint a fiatal költők többsége, sokat írok a szerelemről, a nagy és gyakran nehéz boldogság-keresésről. Ez a szép és kimeríthetetlen témája van a Vaszilisza boldogsága, a Ravasz házikó, a Hold című elbeszélésemnek, most befejezett verskötetemnek és az Isten című verses elbeszélésemnek. Mindez az új évben jelenik meg. Most pedig szívem mélyéből igazi nagy boldogságot kívánok minden ismerős és ismeretlen embernek, magamnak is és önöknek is, kedves csehszlovákiai barátaim. Még nem volt szerencsém Csehszlovákiába látogatni, melyet Vítézslav Nezval, Jiŕí Wolker, Jan Neruda versein keresztül annyira megszerettem. Ezért, ha boldogságot kívánok magamnak (elnézést az önzésért), többek között találkozni óhajtok önökkel. Ez az én első újévi kfvánságoin. Lássuk a másodikat I Fiatalok vagyunk. Az ifjúság pedig nagyon türelmetlen. (Különben ezzel semmi újat nem mondtam!) Benyomások sokasága, sok színes, kaleidoszkopikus ötlet, elgondolás... S mindent egyszerre szeretne elmondani az ember. Szeretné, ha minden jól sikerülne. Sarklgazság, hogy ez nagyon nehéz dolog. Nekünk azonban nagyon sokat jelent: az ifjúság nem akar félrevonulni, felaprózódni, nem akarja magát a véletlenre bízni... Ezért tollforgató társaimnak, minden fiatalnak, köztük magamnak Is azt kívánom: legyenek türelmesek és igényesek mindenben — magánéletükben éppen úgy, mint alkotásukban, az ötletkeresésben, hogy közelebb kerüljenek céljukhoz: a lehető legjobbat nyújtsák, amire csak képesek. S hogy mire képesek, ezt majd az idő mutatja meg, tehát az új év is... Egy tapasztalt személyiség mondotta, hogy az ötlet, a szándék legyen mindig erősebb kivitelezőjénél (ez nemcsak az irodalomra, hanem általában az emberi tevékenységre is vonatkozik). Ezt saját tapasztalatunkból is tudjuk. Ezért a legjobb tervek, elgondolások megszületését kívánom mindannyiunknak. Harmadik, legegyénibb tjívánságom az előzőkből következik. Szeretném, ha mindannyiunkat nagyon kedvelnének .. ha engem is szeretnének ... Ne csak a szüleim, a feleségem, négyéves fiam, hanem legigényesebb olvasóm is. Méltó akarok lenni szeretetükre ... Ebben legyen segítségemre az elkövetkező év... Boldog üj évet, kedves barátaim! N E N K O BALKANSZKI, FEHÉR KÖPENYBEN - ŐRSÉGEN SZILVESZTER ÉJJELÉN - AZ EGÉSZSÉGÜGY SZOLGÁLATÁBAN ©' HÁNYSZOR BÚG ÉVENTE A MENTŐKOCSI SZIRÉNÁJA ® AMIT A MENTŐK NAPLÓJA MESÉL a Bolgár Népköztársaság érdemes művésze EGY BÖLCS ÉS EMBERSÉGES VILÁGOT Sok év míilt el azóta, hogy az ember megismerte a világot, s ezek az évek valamennyi nemzet életében telve vannak a szabadságért és a gazdaságért vívott hősies és áldozatos harc emlékeivel. Furcsa, hogy most, amikor az ember évszázadok bölcsességénél? van birtokában, amikor megnyitotta az űr kapuit, még mindig fél az igazságtalanságtól és a vérontástól. Az emberek mindig arra vártali, amit nélkülözted. Ezért őszinte szívvel kívánom, hogy az új esztendőben, 1965-ben bolygónk felett nyugodt le= gyen a lég, hogy eloszoljanak a radioaktív felhők, hogy minden világrész lakói megelégedettek, boldogak legyenek, s hogy a művészek olyan képeliet alkothassanak, amelyek végre egy bölcs és emberséges világot ábrázolnak. ITT FEKSZIK ©lőttem a mentők naplója. Csak úgy találomra belelapozok a könyvbe. A dátum: 1963. június 12. Ez a nap semmivel sem különbözik a többitől. A bejegyzések szerint a szolgálatos asztalán ötven háromszor csengett a telefon. És a mentőkocsi szirénájának bugása ötvenháromszor állította meg a város forgalmát... A riporter fogfájással érkezett az orvosi készültségi szolgálatra, hogy az ünnepek alatt gondtalanul tölthesse a pihenésre, szórakozásra szánt órákat. Körülötte savanyú ábrázatú, fogfájós, emberek ülnek a fogászok előszobájában. Jómagam — miután már szerencsésen megszabadultam odvas fogamtól — figyelem a többi páciens arcát. Egy idősebb ember egyik cigarettáról á másikra gyújt, közben szomszédjának magyaráz: — Hogy milyen szeszélyes fogaim vannak nekem! Képzelje, mindig ünnepek alatt jön beléjük a fájás. Még a fiam lakodalmán is ... A szolgálatos orvos asszisztense ajtót nyit, újabb beteg lép a rendelőbe. Én pedig odaállok hallgatódzni a telefon melletti szolgálatos nővér fülkéjéhez. Mondatfoszliányok jutnak a fülembe: — ... milyen a beteg hőmérséklete? ... és a pontos cím? Azonnal küldöm a mentőt. A nővér bejegyzi az adatokat a napló ba. Az imént még mellette várakozó mentősofőr pedig már be is gyújtotta a motort. A fehérköpenyes orvos ott ül mellette. Pillanatok múlva már a város utcáin száguld az autó. Lehet, hogy a másodpercek éppen emberéletről döntenek. Egy év — itt 365 munkanap Újra belelapozok a mentők naplójába. Kíváncsi vagyok, vajon mit csinálnak az egészségügyiek akkor, amikor más ember családjának éppen a karácsonyi ajándékot osztogatja, vagy amikor a közönséges halandó muzsikaszó mellett az óesztendőt parentálja el, és az újat köszönti széles jókedvvel. A naplóból ítélve az alattomos betegségek nem válogatják meg érkezésük napját. Az utóbbi évek ünnepnapjain éppúgy előfordult infarktus, mint bármely más hétköznapon. Az országúti balesetek, az üzemi szerencsétlenségek, gyermekbalesetek, tűzvészek okozta sérülések stb., sem kerülik el az ünnepnapokat. Az orvosoknak állandóan résen kell állniuk, hogy időben beavatkozhassanak. Anna Daňová szolgálatos nővér, a Vám utcai orvosi készültségi szolgálat dolgozója, kérdésemre statisztikával kezdi a nyilatkozatot: — Az elmúlt esztendőben körülbelül 100 ezer esetben segítettünk embertársainkon. Egy részük — a fogfájósok, a kisebb sérülést szenvedettek — személyesen keresi fel rendelőnket. A betegek jó részéhez azonban mentőkocsin érkezik a szolgálatos orvos. Fiatal, rokonszenves arcú orvos érkezik vissza beteglátogatásból. Elbeszélgetnék vele, de újra cseng a telefon. Dévényijén belázasodott egy kisfiú, s a szülők türelmetlen hangon sürgetnek. Biztosan komoly baj van. sietni kell. — Mi mindig ebből indulunk ki: „Hátha komoly baj van", mondja a szolgálatos nővér. Ha ezer közül csak egy esetben kell életet menteni, akkor is érdemes mind az ezerszer sietni. Sajnos, az orvosi mentőszolgálat dolgozóinak jóhiszeműségével néha visszaélnek. Megtörtént már, hogy egy magas képzettségű ember — az illető a jogtudományok doktora — a szomszéd háztömbe hívta a mentőkocslt ós az orvost. Lóhalálban siettünk a lakására, ahol kiderült, hogy az illetőnek nem egészen 37 fokos volt a hőmérséklete. A szolgálatos orvos méltatlankodására a „páciens" kijelentett*: „Jogom van igénybe venni az egészségügyi szolgálatot, mert fizetem a betegssgélyzőt". Arra nem gondolt, hogy ugyanebben az időpontban egy másik — komoly beteg — talán hiába várta az orvosi segítséget. Ünnepi betegségek A belgyógyászaton éppen doktor Selecký Július teljesít szolgálatot. Évtizedes gyakorlata van, mégis így nyilatkozik: — Az embert — akármilyen tapasztalt legyen Is — élhetik meglepetések. De karácsony estjén és Szilveszterkor előre tudja a szolgálatos orvos, milyen esetek lesznek majd többségben. Sok baj van például a diétás betegekkél. Az ünnepekben — annak ellenére, hogy az orvosok által előírt diétát az egész esztendőben példásan betartották —, így gondolkodnak: „Ha belehalok, ma akkor Dr. Vadovič és dr. Pažitný elsősegélyt nyújt (Tóth Gyula felvétele) is megeszem ezt a kacsacombot". Ennek következménye, hogy karácsonykor, vagy újévkor rengeteg epegörcsös pácienshez van „szerencséje" a szolgálatosnak. Doktor Jozef Kostolanský, aki a gyermekosztályon dolgozik, a két esztendővel ezelőtti karácsonyesti szolgálatra emlékezik. — Azon az éjszakán ötször fordultak hozzám segítségért. Akár hiszik, akár nem, az öt beteg közül háromnak a torkából hal- vagy baromficsontot kellett „kihalásznom." — Az alkoholmérgezés is ilyen ünnepi betegségnek számít — mondja Selecký doktor, visszagondolva a sok-sok szolgálatban eltöltött karácsonyra, Szilveszterre. Panaszos gyermeksírásra leszünk figyelmesek. Kostolanský doktor félbeszakítja a beszélgetést, átsiet rendelőjébe. Egy nővértől tudjuk meg, hogy a keservesen síró kisfiú leforrázta a kezét. Egy ágy — éjszakánként 100 korona A rokonszenves arcú fiatal orvos közben újra visszaérkezett egy kiszállásból. Betessékel a mentő kocsiba: — Ahová most megyünk, ott mindig érdekes riportanyagokkal találkozik az újságíró. No, üljön csak be a kocsiba, bátran, nem bánja meg. A mentőkocsi egy magányos udvarba fordult be. Az épület feljárójánál egy rendőr — enyhén szólva — virágos kedvű férfit vezetett. — Csak nem a ... — De igen — mondta az orvos — elkoholelvonó-állomás szobájában vagyunk. Ez is az egészségügy hatáskörébe tartozik. — Eddig ón azt hittem, hogy ez csupán a rendőrség dolga. — Az alkoholizmus elsősorban egész-, ségügyi probléma. Sokszor szánalmas állapotban hozzák ide az alkoholfogyasztástól tehetetlen egyéneket. Nélkülözhetetlen ilyenkor az orvosi segélynyújtás. A diagnózis legtöbbször: alkoliolmérgezés. Télen ez elég gyakran lagyással párosul. Abban a bizonyos szobában közben már éjjeli nyugalomra helyezték a „pácienst". A jólöltözött férfi váltig állítja: „mindennek az asszony az oka". Különben is — motyogja béna nyelvvel, — csak néhány sört ittam meg. A műszereket azonban nem lehet becsapni. A doktor veszedelmes alkoholmérgezést állapít meg. A „hólyag" — ahogy a gépkocsivezetők a lehelet vizsgálására szolgáló készüléket nevezik — szintén azt mutatja, hogy nem „néhány sörről" van szó. Az illető erre abbahagyja az okoskodást, csendes lemondással meditálni kezd. A doktornak meg csak ennyit mond bánatosan: — Azért a százasért akár a Devín-szállóban is aludhattam volna. A rendőrőirmester pedig megírja a jegyzőkönyvet: „C. J. püspöki lakost az Aviontól erősen italos állapotban az alkoholelvonó állomás helyiségébe kísértem. Az illető jelentős kárt tett a környék üzlethelyiségeinek kirakataiban". Krampel Lukács, a szolgálatos meg kiállítja C. J. „szállodai számláját". Száz koronáról szól a postai befizetőlap. — Az utóbbi időben valamelyest csökkent a „páciensek" száma — állapítja meg elégedetten Krampel bácsi —. Talán itt is az „anyagi érdekeltség" segített. Harminc koronáról százra emeltük a taksát. És kezét nyújtja, búcsúzik, mert egy rendőr új „beteget" hozott. Az a bizonyos hajszál 'Az Állami Kórházban —, mint a mentőknél hallottuk — a baleseti osztályon a legnehezebb eseteket kezelik. A harmadik emeleten, a kórterem körül senki sem akart a riporterrel szóba állni. Végül Pažitný Jozef a földszinti szolgálatos szobában dolgozó ápoló megmagyarázza, miért ez a nagy sietség. — Valamennyi orvos és szolgálatos nővér ott dolgozik most a műtőasztal melleit. Valaki vacsorát akart melegíteni, a forgács nehezen fogott tüzet, hát o parázsra rálőttyentett egy kis benzint, Az. illetőnek egész alsó teste megégett. Ott állunk tanácstalanul a műtőszoba ajtaja előtt. Nyílik az ajtó, ismeretlen rendeltetésű műszerek halmazára esik tekintetem. Bent tucatnyi orvos egy emberéletért folytat gigászi harcot. Az ország többi kórházaiban vajon hány helyen küzdenek most egy-egy szerencsétlenül járt ember életéért? Az Állami Kórházban aznap este a híres mentőorvossal akartam beszólni. A riportból semmi se lett, mert a híres sebész órákat töltött a műtőasztal fölé hajolva. Az utcán voltam már, és újra feltekintettem a kórház harmadik emeletére. A műtőteremből zöldes fény szűrődött ki az éjszakába. TÚTH MIHÁLY S/zoCgáíatfíéô/zôég, Éppen befejeztem a vacsorát. A jó zsíros falatok pörlem. — A teremtésitI Ki csöngethet ilyenkor?! Kicammogok az előszobába, megfordítom a zárás szerencsésen le is sö- ban a kulcsot és jeltárom kicsit megülték a gyomromat. Sebaj — gondoltam, az ajtót. Azonmód hátra is majd leöblítem egy-két po- meg epésen. — No, ennek aztán be- hőkölök, fellegzett — jegyeztem Bőrruhába bújt alak hár vörös borral. Nyomban megragadtam a poharat, hogy megtöltsem homoki nektárral. Ebben a pillanatban ücsörög az ajtó előtt és A feleségem ágya felöl ahogy meglátja ijedt áhhalk sóhajtás hallatszott, rázatomat, elmosolyodik. — MaflaI — jelentette — Jó estét. Táviratot kl őszinte rosszallással, hoztam. Tessék, és talán folytatta volna, Átnyújtja, köszön és inmegszólalt az előszoba ha a csengő a szavába nem dul lefelé a lépcsőn. csengője, s én felébredtem szép álmomból. — Hallod, csengelnek!? — szólt át a feleségem a másik ágyból. — Hallom, hogyne hallanám, az isten verje meg mormogtam dühösen. vág. — Hát ebbe meg mi De az harmadszor is ütött? — morfondírozok, megszólalt, és ezentúl — Nem várhatott volna már el sem hallgatott töb- reggelig? Ilyenkor kell bé. felvernie az embert? Az\ Felugrottam, vagy in- ám. De hátha valami trakább feltápászkodtam az gikus dologról értesít ez ágyról és a vaksötétben a kis papírszelet. Csak npm Legalább addig várhatott egyenesen a toalett-tükör történt valami baj a rovolna ez az éjjeli madár, ne

k rohantam. Üveg csör- konságban? rent és én kétségbeesetten Remegő kézzel tépem amíg megiszom a bort. — Ne beszélj badarságokat! — sziszegi az aszszony — inkább gyújtsd meg a lámpát. A csengő közben megint jelberregett. Hirtelen lendülettel nyúltam az éjjeli lámpa jelé, tapogattam sajgó homlokomat. Amíg kiértem a konyhába, még két széket felborítottam, és a bokámat jól bevertem a kályha sarkába. De végre felkattintottam a villanyt. Megnéztem az órát. Tíz perccel múlt éjfél. fel n táviratot, de alig pillantok belé, földhöz is csapom. Az anyósom írja benne, hogy az esti gyorssal érkezik. No, ezzel a hírrel igazán várhatott volna a posta reggelig. — des— ÜJ SZÖ 6 * 1985. ÚJÉV