Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-29 / 28. szám, péntek

Világ proletárjai, egyesüljelek ! ÜJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A dolgozók áldozatkész munkája eredményes volt A Központi Népi Ellenőrzési és Statisztikai Bizottság jelentése a népgazdaság 1964, évi fejlődéséről és az állami terv teljesítéséről BRATISLAVA 1985. lANUAR 29. Péntek XVIII. ÉVFOLYAM 28. szám Ara 30 fillér A CSKP Központi Bizottságának múlt év januárjában hozott határozata nagy súlyt helyezett a termelés minő­ségének megjavítására, s célul tűzte ki az extenzív fej­lődés irányzatának megállítását, valamint a társadalmi termelés növekedésének felújítását. A múlt évben ezt a növekedést a gazdaság bensó tartalékainak intenzí­vebb kihasználásával különösen pedig a munkatermelé­kenység és a gazdaságosság növelésével kellett elérni. A dolgozók kezdeményezése az említett feladatok telje­sítésére irányult. Ez megmutatkozott az aktív intézkedé­sek teljesítésében a népgazdaság döntő ágazataiban, és az irányítás valamennyi szakaszán. A dolgozók áldozatkész munkája eredményes volt. 1984-ben a népgazdaság fő ágazataiban túlteljesítették a termelés és a teljesítmények tervét. A mezőgazda­ságban — annak következtében, hogy szárazság sújtotta a járások több mint felét — nem teljesítették a növény­termelési tervet. Az állattenyésztési tervet — a vágó­sertésen és a tejen kívül — teljesítették. A társadalmi termelés növekedése azt bizonyítja, hogy a tavalyelőtti átmeneti csökkenést áthidaltuk. Az elmúlt év folyamán az iparban és az építőiparban megjavult a minőségi tervmutatók — például a munka­termelékenység és az önköltség — teljesítése. Ezek azonban — tekintettel az utóbbi években tapasztalt lassúbb fejlődésükre — nem járultak hozzá jelentőseb­ben a termelés hatékonyságának növeléséhez. Annak ellenére, hogy 1983-mal szemben a társadalmi termelés mintegy 2 százalékkal növekedett, a nemzeti jövedelem — elsősorban a nyersanyagszükséglet további növeke­dése miatt — lényegében az 1963-as szinten maradt. A beruházások 1983-mal szemben 12,2 százalékkal nö­vekedtek. A beruházási építkezések tervét lényegesen jobban teljesítettük, mint az elmúlt években. Nem volt azonban kielégítő az állóalapok üzembe helyezésének üteme, a próbaüzembe helyezett új kapacitásoknál gép­zavarok jelentkeztek és hosszú volt a fontos ipari épít­kezések időtartama. Az állóalapokat a múlt évben sem használtuk ki megfelelően. Az egyéni fogyasztás — 1983-hoz viszonyítva — ta­valy 3 százalékkal növekedett, s fokozódott az anyagi társadalmi fogyasztás is. A múlt évben konszolidálódott a lakosság élelmiszerellátása — a választék bizonyos javulása mellett azonban fogyatékosságok mutatkoztak az iparcikkek választékának összetételében. Tavaly rendkívül nagy figyelmet szenteltünk az admi­nisztratív erök csökkentésének. Az volt a feladat, hogy 37 470 munkaerővel csökkentsük az apparátust. Ezt a feladatot lényegéhen teljesítettük. Az adminisztráció egy­szerűsítésének és fokozatos tökéletesítésének továbbra is nagy figyelmet kell szentelni, g az irányítás és a ter­vezés tökéletesített rendszerének bevezetésével kapcso­latos kérdéseket napirendre kell tűzni. A népgazdaság egyes ágazataiban a következő ered­ményeket értük el: I. IPAR A teljes ipari termelés évi tervét 101,9 százalékra, az árutermelés ter­vét 102,1 százalékra teljesítettük. A termelési tervet valamennyi iparága­zat teljesítette. Az 1963-as évhez vi­szonyítva az ipari termelés tavaly 4,1 százalékkal növekedett. A nyers­anyagtermelő ágazatok gyorsabb nö­vekedése nagymértékben járult hozzá a népgazdaságunk fémmel, tüzelő­anyaggal és energiával való folyama­tosabb ellátásához. a * = # = J Az évi terv teljesítése: > i jS «n £ u '3 i e is u « tu s) s H i-> r* M Az ipar összesen, 1019 104,1 ebhnl: tüzelőanyag 103,1 102 energetika 100,7 107,4 kohászat és ércbányák 103,8 108,5 vegyipar 100.B 107,5 nehézgépipar 100,8 106,1 általános gépipar 101,3 101,6 építőipar (építőanyag-ipar) 103,4 108,7 közszükségleti ipar 101,8 101,8 élelmiszeripar 101,2 101,9 A múlt év folyamán a minőségi mutatók terén is megjavult a terv teljesítése: a munkatermelékenység tervezett szintjét 2 százalékkal túl­teljesítettük, és az önköltségeken megtakarított összeg is nagyobb volt a tervezettnél Az elért eredmények azonban nem felelnek meg a távlati fejlődés követelményeinek, ezért az idén az ipari dolgozókra továbbra is nagy feladat hárul: növelni kell a termelés jövedelmezőségét, jobban ki kell használni a műszaki fejlesztést, és a munkatermelékenység további növelése érdekében fel kell tárni az eddig kihasználatlan tartalékokat. Jelentős tartalékok vannak az álló­alapok kihasználása terén, amit az is bizonyít, hogy az ipari üzemekben tavaly nem emelkedett a műszak­együttható. Az iparban az egy dolgozóra eső munkatermelékenység tavaly — 1963­mal szemben — 3,9 százalékkal nö­vekedett. Ez a növekedés azonban nem csupán az intenzív gazdálkodás eredménye. Az ipari dolgozók átlagos havi ke­resete tavaly 1537 korona volt, 1963­hoz viszonyítva 2,9 százalékkal emel­kedett. A munkások átlagos havi ke­resete 1506 korona volt, az elmúlt év alatt 2,4 százalékkal emelkedett. Tavaly az ipari üzemekben 2 468 000 ember dolgozott, 15 ezerrel több, mint 1963-ban. A foglalkoztatottság főleg a vegyiparban, a nehézgépipar­és ércbányaiparban növekedett. Az építőiparban és a közszükségleti ipar­ban a dolgozók száma kissé csök­kent. Bizonyos javulás mutatkozott a munkaidő kihasználása terén, azon­ban nem sikerült csökkenteni a túl­órázást, sőt, az 1963-as évvel szem­ben 0,1 százalékkal növekedett. A tervezett önköltség terén az ab­szolút megtakarítás mintegy 800 mil­lió koronát tesz ki, s az önköltségek tervét 99,6 százalékra merítettük ki. A tervezett önköltségeket a Nehéz­gépipari és a Közszükséglet Ipari Mi­nisztérium üzemeiben lépték túl. A múlt évben az üzemekben nagy figyelmet szenteltek a mi­nőségnek. Jó eredményeket értek el a kohászatban, és a többi ágazat üze­meiben is. A selejt 1963-mal szem­ben 10 százalékkal, közel 150 millió koronával csökkent. Ennek ellenére a veszteség még mindig jelentős. A termelés és a szolgáltatások minősé­gének Javítása terén Jobb eredménye­ket érthetnénk el a technológiai fe­gyelem következetesebb betartásával és az anyagi érdekeltség Jobb kihasz­nálásával. E kérdésnek az idén na­gyobb figyelmet kell szentelni. A tüzelőanyagiparban a szénfejtés tervét 102,8 százalékra teljesítették. Tervét valamennyi szénbánya teljesí­tette. Az egyenletes fejtés lehetővé tette a népgazdaság és a lakosság jó szénellátását. Villamos energiából tavaly 32 mil­liárd kWó-t termeltünk, ami 7,1 szá­zalékkal több, mint 1963-ban. A hő­erőművek 98,9 a vízi erőművek 112 százalékra teljesítették tervüket. A kohászat is kitett magáért. Ter­melése közel öt százalékkal növeke­dett. A kohászok azonban a válasz­tékot illetően még rtlindig nem tud­ják teljesen kielégíteni a gépipar igényeit. Lényeges javulás észlelhető a kohászati termékek minősége terén. Az acélművekben a selejt 1,17 száza­lékkal csökkent. A vegyipar tavaly is rohamosan fejlődött. Leggyorsabb a termelés a kénsav, a foszforos műtrágyák, továb­bá az üzemanyagok, a vegyi műszá­lak és az antibiotikumok terén. Nem teljesítették azonban termelési fel­adatukat a vágsellyel Dusló-ban (nit­rogénes trágyából), a zálužíi Vegyi­kopibinátban (szintetikus szeszből) és a neratovicei Spolanában (fenol­ból). A gépiparban főleg a i^ehézgépipar fejlődése volt jelentős: termelése 6,1 százalékkal növekedett. Ezt főleg a komplex beruházási termelőegységek szállítása segítette elő. A közszükség­leti cikkek közül jelentősebben növe­kedett a mosógép, villanytűzhely, hű­tőszekrény stb. gyártása. Az új sze­mélygépkocsi gyártásának megkezdé­sével átmenetileg csökkent a személy­gépkocsi-gyártás. 1984. Teljesítés 1983-hoz Termék: évi termelés: százalékban: viszonyítva: gőzkazánok 11018 75.8 118,3 naftamotorok (ezer db) 1026 99 8 121,5 kohászati berendezések (henger­dék nélkül) mill. koronában 331 111,7 121,9 vegyipari berendezések (mill. koronában) 1275 100,5 108,8 textilipari berendezések (mill. koronában) 529 100,3 90,3 megmunkálógépek (szikra­forgácsolók, db) 20 732 100,1 94 revolveresztergák (dh) 825 100.8 95,9 mezőgazdasági gépek (mill. koronában) 597 101,8 91,3 traktorok (ezer db) 30 100.9 104,5 villanymozdony (db) 227 98,3 107,1 Diesel-mozdony (dh) 311 100 8 118,9 vasúti teherkocsi (db) 5 089 100,4 91,2 autóbusz '(db) 1411 100,8 112,5 tehergépkocsi (ezer db) 12 102,3 91,5 személygépkocsi (ezer db) 42 85,7 74, B motorkerékpár és robogó 75 ccm felett (ezer db) 102 99,8 85,9 kerékpár (ezer db) 378 99,8 111,8 villanymosógép (ezer db) 219 100,8 125,7 hűtőszekrény (ezer db) 231 100,3 104,3 villanytűzhely (ezer db) 25 108,2 122,8 televíziókészülék (ezer db) 240 100 8 102,2 Az építőanyag-termelés az épltő­tében leggyorsabban az üveg- és a ipar szükségletének megfelelően fej­lődött. A közszükségleti ipar teljesítette ban, a tüzelőanyagiparban s a kohó- tervezett feladatait. Az ágazat kere­konfekcióipar fejlődött. Nem sikerült azonban teljesíteni a feladatokat a táblaüveg gyártása terén. (Folytatás a 2. oldalon) Prágában megkezdődött a KGST 19. ülésszaka A KGST hozzájárul a szocialista országok együttműködésének megszilárdításához Otakar Simunek elvtárs megnyitó beszéde Felvétel a KGST XIX. ülésszakáról. (Telefoto CTK) (Tudósítónktól) — Csütörtökön dél­előtt megkezdődött a prágai Interna­tional szálló nagytermében a KGST 19. ülésszaka. A küldöttségek fény­képezőgépek és fllmfelvevögépek per­gőtüzében foglalták el helyeiket a téglalap alakú tanácskozóasztal kö­rül. Az ünnepélyes megnyitón részt vettek a hazai és külföldi sajtó Cseh­szlovákiában akkreditált képviselői. A megjelenteket a csehszlovák kor­mány nevében Otakar Simunek mér­nök, miniszterelnök-helyettes, a cseh­szlovák küldöttség vezetője üdvözölte. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Ta­nácsának 19. ülésszakán a bolgár kor­mányküldöttséget Sztanko Todorov mi­niszterelnök-helyettes, a Magyar Nép­köztársaság kormányküldöttségét Apró Antal miniszterelnök-helyettes, a Mongol Népköztársaság kormány­küldöttségét Demcsigljn Molom­dzsamc, a minisztertanács elnökének első helyettese, a Német Demokrati­kus Köztársaság kormányküldöttsé­gét Bruno Leuschner miniszterelnök­helyettes, a Lengyel Népköztársaság kormányküldöttségét Plotr Jarosze­wicz, a minisztertanács elnökének he­lyettese, a Román Népköztársaság kormányküldöttségét Alexandru Bir­ladeanu, a minisztertanács elnökének a helyettese és a Szovjetunió kor­mányküldöttségét Mihail Leszecsko, a minisztertanács elnökének helyet­tese vezeti. A tanácsülésen továbbá részt vesznek mint megfigyelők a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársaság küldöttsége Kim Rjo Zun, a KNDK prágai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete vezetésével, a Kubai Köz­társaság küldöttsége dr. Armando Florez Ibarra, a Kubai Köztársaság prágai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete vezetésével és a jugoszláv Szövetségi Szocialista Köztársaság küldöttsége dr. Jozsa Brilej miniszter, a külföldi gazdasági kapcsolatok bi­zottságának elnöke vezetésével. A ju­goszláv küldöttség a megegyezés ér­telmében részt vesz a KGST szervei­nek munkájában. A tanácsülésen Je­len van Nyikolaj Vasziljevics Fagye­jev, a KGST titkára és helyettesei. Otakar Simönek elvtárs megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy Cseh­szlovákia rendkívüli jelentőséget tu­lajdonít a szocialista országok nem­zetközi gazdasági együttműködésének, valamint a KGST tevékenységének és ezért nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a KGST 19. ülésszaka Csehszlo­vákiában tanácskozik. A KGST a szo­cialista államoknak olyan szervezete, ahova minden állam, amely egyetért a tanács elveivel és céljaival, beléphet, olyart szervezet, amelyben a kölcsö­nös megegyezés, a függetlenség, az érdekek tiszteletben tartása alapján nem tagállamok is dolgozhatnak. A KGST így hozzájárul a szocialista országok együttműködése megerősí­téséhez és a szélesebb nemzetközi együttműködés lehetőségének meg­teremtéséhez. A szocialista államok népgazdasága komoly partnere a kapitalista államok (Folytatás a 4. oldalon) EGYESÜLT ÁLLAMOK Az elmúlt héten az alabamai Selmében a rendőrség töbh mint 200 négert letartóztatott, mivel azok fel akarták vétetni magukat a választói névjegy­zékbe. Képünkön Jim Clarc serif (középen) két rendőr segítségével őrizet­be vesz egy néger nőt, akit a szarvasmarha terelésére használt, villany­árammal töltött bottal kényszerítenek jobb belátásra. (Képtávírón érkezett)

Next

/
Thumbnails
Contents