Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-23 / 22. szám, szombat

Az illegális szerkesztő TÉL A MAGAS-TÁTRÁBAN (EMLÉKEZÉS ROTOR-RA) HA ELGONDOLOM, micsoda szerkesztőségek vannak ma, szinte mesének tűnik mindaz, amit itt el fogok mondani a tegnapról. Ma szobák, tanácskozó termek és paloták Jelentik a szocialista sajtó szálláshelyem Szerkesztőségi titkár és belső munkatársak garmadával, írógépek és gépíró-kisasszonyok tucatjával, telefonok tömegével, magnetofonok és egyéb csudagépek, mintha olyan magától értetődőn mindig ott lett volna a helyük! Éá autók készenlétben, állandó használatra! És űtiszámlák, diéták! És fizetések, honoráriumoki És betegsegélyző, nyugdíj, üdülési szabadság! Szinte el sem lehet hinni, hogy valamikor ez másképp ls volt, hogy néha majdnem sehogysem volt a volt! A kommunista sajtó, a szegénység sajtója — stílusosan — szegény-sajtó volt. Néha szoba sem akadt, sem fizetés, sem honorárium, autóról, betegsegélyzőről, nyugdíjról, üdülési szabadságról nem is beszélve. A kommunista közírásnak száraz kenyér volt a kísérője, de a polgári lapok fantáziája guruló rubelekről álmodott, mesés összegekről tudott és ügynökökről, igényekről beszélt. Akárcsak a hatóság. Egyik politikai perem tárgyalásakor megtudtam, hogy havi kettőezret kapok Moszkvából. így vallotta Járásom tanúként megidézett nácselníkje, és rendőrségi információkra hivatkozott. Majdnem igaza volt: nemsokára esekkszámla tulajdonosa lettem. Az 1931-ben megindult „Az Üt" előfizetései az én nevemre futottak be. Csekkszámla-tulajdonos voltam, csak éppen nem diszponálhattam az összegek felett, és a számlából egy fillér sem csöppent a számlatulajdonos zsebébe. (Hopp! Egyszer mégis kettőszáz koronát hozott a posta, milyen címen és miért, már nem emlékszem.) És ezek a bankösszegek és összegezések mindig mínuszt eredményeztek: minden pénz a nyomdaszámlára ment, és mind e pénz kevés volt. Ami azt jelentette, hogy a lap sose Jelenhetett meg időre. Amíg a régi nyomdaszámla nem volt kifizetve, új szám nem Jöhetett ki. így aztán sokszor több hónapos szünetek adódtak. Nyomdák változtak Prágától — Eperjesig és új hitelek, új befagyások következtek: a guruló rubel csak nem akart jelentkezni és funkcionálni. A havilapból lassan negyedévi sajtótermék lett; aztán szinte észrevétlenül meg is szűnt, hogy a Magyar Nap-ban, e népfront-lapban erőteljesebb és zavartalanabb életre támadjon fel küldetése és mondanivalója. Dr. Balog-Dénes Arpád felesége — Dénes Borbála — mint „kiadóhivatal" nem Jegyezte többé a céget, és az én nevem is lekerült a csekkszámláról. De a pont másképp és máshol csattant. 1941-ben Ilaván egy fogolytársam — ellentéte és ellenzéke mindannak, amit csináltunk — engem meglátva, gúnyos elégedetten — és egy lélegzetre leplezetlen kárörömmel és szemrehányó váddal — ezzel köszöntött: „Lám, idevezetett Az Űt." Azaz, ha mi nem lettünk volna, ha mi nem dühítjük, nem provokáljuk a reakciót és nem ingereljük a fenevadat, nem jött volna fasizmus, háború, perzekúciő, Ilava. ITT KICSIBEN megismétlődött az, amit tegnap a német weimari republika vetett a Weltbühne szemére, és amit ma Nyugat-Németországban olyan szívesen fújnak: ha nincsenek Weltbühne-szerkesztők, ha nincsenek Ossietzkyk és Tucholskyk, akkor nem jön Hitler és nincs második világháborúi „A Weltbühne-ben gyakorolt Weimar-Németország feletti éles kritikák hozzájárultak ahhoz, hogy aláássák azokat a gátakat, melyek a barna áradatot feltarthatták volna", ítél ma szemérmetlen szemforgatással Carlo Schmidt, nyugatnémet szociáldemokrata korifeus. Carl von Ossietzky, a koncentrációs tábor béke-Nobeldíjas mártírja és az emigrációban öngyilkossá keseredett Kurt Tucholsky, Hitler foglyai és áldozatai közönséges bűnbakokká vedlettek 1 • • • E NAPOKBAN Blüh Irén írását olvastam az Oj Szó-ban: „Róth Imre elvtárs emlékére", és újra felidéződött bennem minden, ami az Az Ot-ra emlékeztet. Kellett, hogy így legyen. Róth Imre neve nekünk Az Ot-at aszszociálja, hogy aztán Blüh Irén cikke nyomán megdöbbenve vegyük tudomáÍRTA: FABRY ZOLTÁN cukorbaj is járult — és Balogh Edgár lejött „szerkesztőségdtt" csinálni, de visszautaztában a kassai pályaudvaron már detektívek várták; kihallgatták mit keresett nálam? (A guruló rubelekre gondoltak?) Amikor Balogh Edgár betegségemre hivatkozott, ők mint Jól informáltak mosolyogtak és azon mód diagnózissal is szolgáltak (mi mindent és milyen gyorsan tudtak meg ezek!) és gúnyosan kérdezték, miként lehet az, hogy „a proletárok írója: a burzsujok betegségébe esett?!" A „szerkesztőség" földrajzi és rendőrhatósági helyzete egyre furcsább lett, és a lap szerkesztése egyre bonyolultabb. Tetőpontját akkor érte el, amikor Rotor-E. th Imre illegalitásba kényszerült. sul későbbi tragédiáját. A Szovjetunióban a sztálini személyi kultusz éveiben, 1938-ben letartóztatják és Róth Imre, Berija szibériai börtöneiben és másutt, hat évig sínylődött. De azt is olvastuk, hogy 1944-ben már a csehszlovák hadtest frontújságjának a szerkesztője, 1945-ben pedig a Nemzetvédelmi Minisztérium sajtóosztályának a vezetője; katonai újságokat és folyóiratokat alapít, új szerkesztőgárdát nevel, de mi nem tudunk róla és munkájáról: elnémítottságunkhoz nincs szava, Jogtalanságunkhoz nem ér el a hangja. Később parlamenti titkár lesz és 1948 augusztusában autószerencsétlenség áldozata. Nekünk Rőth Imre, az elektromérnökből lett kommunista pártfunkciónárius, Rotort jelenti, Az Ot szerkesztőjét, és Rotor Az Utat eleveníti meg teljességében. Rőth Imre volt „Az Üt" kezdeményezője, motorja (nem hiába volt Írói neve „Rotor

1"), dinamikája és aktivistája. Sokkal inkább, mint én, a „főszerkesztő". Én a „név" voltam, a kirakat, és az utolsó simítás, a szelektáló instancia (de az sem mindig); az inkább irodalom felé hajló minőségi biztosíték, egy felfokozott „olvasó-szerkesztő", azonban az anyag összehordója, a politikai vonal meghatározója, a mindennel törődő Róth Imre volt: a párt megbízottja. És nemcsak ez, ennyi volt a tiszte, írt is. A Rotor név talán többször fordult elő, mint az enyém. És a jelzetlen cikkek, fordítások tömege! Specialitása a montázs volt: híreket, adatokat, újságkivágásokat néha vizuálisan ls úgy csoportosítani, hogy azok szemberontón vádoló témaegységet, cáfolhatatlanságot dokumentáljanak. Az Ot-nak valójában három szerkesztője volt: Róth Imre, Balogh Edgár személyében, a Sarlósok csoportja, meg én. Volt szám, melyre az egyik szerkesztő nyomta rá a bélyegét és volt, mely a második vagy harmadik keze nyomát mutatta. !gy persze nézeteltérések, súrlódások adódtak — volt eset, hogy a „főszerkesztő" cikke meg sem Jelent, — de végül is rendbe Jött minden. Szerkesztőség! helyiség, központ nem volt, ha csak nem a „kiadóhivatal"; egy magánlakás! Címnek ls azt hiszem csak Stősz volt megadva: Stós (via: Košice). „Minden, a szerkesztést illető közlemény, kézírat, könyv erre a címre küldendő: — valami ilyesféle állt a lap végén. (Ellenőrizni nem tudom, mert Az Ot-ból — bármilyen furcsa is —nincsen egy példányom se. 1945 után egy forradalmi kiállításra kérték el, és ott szőrén-szálén eltűnt). AZ ÜT: csuda-fura szerkesztőség volt. Rőth Imre Pozsonyban, Balogh Edgár sokszor Prágában és én Stószon: a szerkesztőségi szoba, vagy a „termek", minden más szerkesztőségnél jobban nyúltak el a térben. Oly nagy volt e szerkesztőség kiterjedése, hogy csak Csehszlovákia térképe Jelezhette sarkalt. 1934-ben megbetegedtem — sok minden máshoz most még Több millió korona költséggel épült fel a brnói Állami Színház ú) épülete, emely a maga nemében egyike a legkorszerűbbeknek Közép-Európában. Az idén már megnyílnak a színház kapui. (F. Spácil felvétele) MINT BLÜH IRÉN is írja: Rőth Imidét félillegális pártoktatási tevékenységéért három évi fegyházra ítélték. Rotor azonban a büntetés elől megszökött. Rejtőznie kellett és — bajuszt növesztenie, de a munka — mintha mi sem történt volna — tovább folyt. Az Ot szerkesztőségének egyharmada tehát illegalitásban élt és így is tevékenykedett. Róth Imrének a Stősszal szomszédos Szomolnokon voltak rokonai: a Ritter-család, és így szinte magától adódott találkozásunk színhelye. Ritteréknek üzletük volt, és én feltűnés nélkül mehettem be hozzájuk; de onnan azonnal egy hátulsó udvari szobába siettem, ahol már várt rém — Rotor, az egyharmad szerkesztőség. Kétharmad aztán már mehetett valamire! Hogy ebben az időben a harmadik harmad — Balogh Edgár — vállára szakadt a munka zöme, mondanom sem kell. ö volt a szabadon futó aktivitás, ő tördelt és veszekedett nyomdákkal, törődött munkáslevelezőkkel. Ö lett a lap dinamikája. Nem véletlen, hogy az itteni hatóságok miért épp őt tiltották ki Csehszlovákia területéről. Balogh Edgár, mint egy k. u. k. katonatiszt fia, erdélyi garnizónban született. A monarchia tisztjeit ide-oda helyezték, és ez az ad hoc születési hely most kapóra Jött a reakciós hatóságoknak, és Balogh Edgár — aki édesanyjával már évtizedek óta Pozsonyban lakott — csakhamar Romániában ébredt új hazára. De vissza a kétharmad szerkesztőséghez: a csak földrajzi pontokkal, térképnevekkel jelezhető szerkesztőségi szálláshelyek hálózatéhoz. A konspiráció szabályai szerint egy helyen találkozni csak egyszer szabad, ezért a Ritter-üzlet többé nem jöhetett számításba. De itt volt, előttünk volt, velünk volt a stószi és szomolnoki vidék minden szépsége és csábító rejtekhelye. (1944 őszén a Rablókő partizántábor lehetett és télen az erdőtenger hány magyar katonaszökevény tényleges mentő és oltalmazó refúgiumal) Szlovákia egyik legszebb turista-paradicsomáról van szó, a stószi, szomolnoki és gömöri hegyek és erdőségek határvonalát képező vízválasztó gerincről, a valaha gömöri, abaúji és szepességi mezsgyék találkozásáról. A szádellői völgytől, vagy Barkáról klindulón e gerincvándorlással egészen Kassáig lehet Jutni. Ml megelégedtünk a barkai úttal, mely a stószi hegyen lévő Mária-kápolnától indult kl. Itt, őzek, szarvasok, vaddisznók, hiúzok tanyáján, sétálva, gombázva vitatkoztunk, és ha egy-egy erdei tisztás jött, leültünk, vagy tovább menve, a Csükerész alatti „hideg" forrásnál, „Kalte Csűr", vagy egy vadászháznál állapodtunk meg: felettünk a tiszta kék ég, körülöttünk e tenyvesrengeteg és — Kant után szabadon — „az erkölcsi törvény bennünk": a szerkesztőségi megbeszélést többé semmi sem akadályoahatta! A találka helye néha messzebbrt tolódott: a Tátrába például. Egyszer Ábrahám Vili is velünk volt, kit — a pótolhatatlant — később a németek öltek meg! Várost randevúra ls emlékszem. Egy kassal női szalonban kellett jelentkeznem: itt fűzőket, haskötőket, harlsnyatartőkat készítettek, mérték után. Amikor benyitottam, egy éppen fűzőt próbáló nő sikongva futott a szomszéd szobába. Ez Jől keedődik, gondoltam magamban, de már karon ls ragadtak és egy Idős hölgy elvezetett a Mészáros utcába, ahol egy udvari szobában ott várt Rotor, és a szerkesztőség munkához láthatott. EZ VOLT UTOLSÓ TALÁLKOZÁSUNK. Azóta majdnem harminc év telt el. Blüh Irén emléksorai kivédhetetlenül idézték fel e visszanézést. Szólni kellett egy Immár hősi korszaknak elnevezett időszak ma már szinte hihetetlennek tűnő Jelenségeiről; adalékként Az Ot történetéhez él így, ezzel áldozni Rotor emlékének. (P. HAŠKO FELVÉTELE) UJ VERSEK MONOSZLÓY M. DEZSŐ: Igazságos összehasonlítás Én önmagadhoz hasonlítalak, mert jóságod rosszaságát másokkal mérni nem lehet, az egyéniség faunáj'a tenyészik benned FS, s a változó időszakok hevének a saját napod elborulása ad nevet. Magamhoz mérem most már magam « mióta a látható jót és rosszat ismerem, hogy vélt rosszaságom magamban jó maradjon, s ne látszam jónak többé szívtelen. PETRIK JÓZSEF: így szép a tél A tél akkor szép igazán, ha szikrázva szökik a szán. Fürgén suhan a fák alatt, és felkavarja a havat. Ha a dombhát a gyermeket siklóssal jutalmazza meg. Szép a tél, ha a korcsolya a nyolcasokat rajzolja. A csíkok, ékek, vonalak jégbe vésett öröm-szavak. Öröm a tél mindenkinek, ha nem gyötör fagyos hideg. Mikor az arc mosolyteli, s bundás sapka szegélyezi. Míg kint a hóvihar dudál, lágy otthon, gőzölgő ebéd vár. S sirép szó, melyen a szív beszél úgy szép a tél, úgy szép a tél. KOMLOSI LAJOS: T é 1 A pórés ablakon át nézem: Fehér a nappal, fehérek az esték. Szívemben ia csend van egészen, Csok itt-ott zsong fel egy távoli emléit Cigaretta most a Jó barát; A kósza füstben ábrándok lebegnek, Kirajzolják bársonypuha szád S a füsttel együtt a semmibe vesznek. Zenél a csend, ringat a magány, Lehet, hogy egyszer mégis elfelejtlek. Emléked re fátylat sző az árny S ráhullanok a vattapuha pelyhek. 1965. január 20. * (JJ SZÓ 9