Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-23 / 22. szám, szombat

A titokzatos Thai villa D. Beszcsasztnij, a reverendás par­tizán ® Amikor a pápa elvtársnak nevezte a felkelő hazafiakat <§ A>z antifasiszta ellenállási mozgalom mozzanatai és hősei A Thai villa — a sziámi, most thaiföldi nagykövetség római székháza — már egyszer szerepelt írásunkban, amikor Alekszej Kubis­kin, a náci fogságból megszökött és hivatalo­san „kivégzett" szovjet katona kalandos tör­ténetét ismertettük. Az üresen álló nagykö­vetségi épület akkoriban az olasz antifasisz­ta ellenállási mozgalom központja volt. Sok szovjet katona küzdött a hazafiak tá­borában. Csoportjukat Alekszej Flejser, egy régi orosz család sarja vezette, aki a háború után hazatelepült, s mfnt megírtuk, jelenleg Üzbegisztánban él... . DOROTHEO ATYA 1943 novemberében csuhás, kámzsás barát ődöngött az egyik sötét római utcában. A le­függönyözött ablakok mögött reszketve várták az emberek, mikor lesz újabb razzia, mert a nácik még éjszaka ls zaklatták a lakosságot. Az utcasarkon két SS-tiszt fordult be. Rózsás kedvük volt, látszott, a közeli kocsmában ala­posan fenekére néztek a kancsónak. A nácik megállították a szerzetest, és Igazolványt kér­tek. A csuhás barát benyúlt az Irattáskájá­ba... Rövid géppisztolysorozat hasított az éj­szakai csendbe. Mire az őrség odafutott, a riadt olaszok csak két véres holttestet lát­tak — alsóruhábau és csizmátlanul. A barát­nak nyoma veszett. Néhány nap múlva két német tiszt iddogált egy kocsmában, amikor melléjük telepedett egy is­meretlen SS-tiszt. Barátságot kötöttek a jöve­vénnyel, elcsevegtek, majd éjfél után az SS­tiszt egy kis sétára invitálta őket. Másnap a csatornából húzták kl a két tiszt hulláját... Mondanunk sem kell, hogy a csuhás barát és az SS-tiszt egy személy volt. PARTIZÁNOK A VATIKÁNBAN Dorotheo atya valóban szerzetes volt, de kü­lönös fajtából. Származását titok fed le. Az óriási termetű, izmos, nagy darab, kék szemű ember a Balti-tenger vidékéről származott, orosz szülők gyermeke volt, s a Russicumban, a Vatikán keleti intézetében szolgált, aihol fű­ként görög katolikus papokat képeztek „kele­ti misszióra". Kedélyével, vakmerő bátorságá­val a csoport lelke volt. Reverandája alatt mindig géppisztolyt hordott, ós sok nácit kül­dött a másvilágca. Érdekes epizód fűződik nevéhez. 1944 feb­ruárjában a szövetséges felszabadító csapatok megérkezésekor osztagával együtt vörös zász­lóval a Thai villából a Vatikánba vonult. XII. Pius megszeppent, amikor jelentették, milyen különös harci csoport érkezett hozzá, de leme­részkedett hozzájuk az udvarba. A harcosok nevében Dorotheo atya köszöntötte a „tovariscs papát", aki zengő orosz nyelven „elvtársak­nak" nevezte a hazafiakat, s megáldotta őket. Dorotheo atya eltűnt a történelem homályá­ban. Sokan emlékeznek rá, s vannak, akik határozottan állítják, hogy felismerték aláírá­sát az ellenállási mozgalom egyik dokumen­tumán: D. Beszcsasztnij. Csak azt nem tudják, hová tűnt el Rómából a háború után. (Negyeljából). SZAHARAI KALANDOK A TITOKZATOS MAROKKÖI ® A „KÉK EMBEREK" FOGSAGÁBAN ® MEGMEN­TŐ BEDUINOK • FILMEZÉS ALGÉRIA FÖLDJÉN GEORGIJ ASZATYIANYI szovjet filmope­ratőr, utazó és vadász több mint 1 millió 200 ezer kilométer utat tett meg a legutób­bi Öt évben. Beutazta nagy hazáját, járt Ne­pálban, az ausztráliai bennszülötteknél, be­járta Európát és Amerikát. Több tucat doku­mentumot készített. Az alábbiakban egyik Izgalmas szaharai kalandját örökítjük meg a Nyeyyeljában megjelent elbeszélése alap ján. 1961 nyarán Otar Gyekonoszídze operatőrrel befejeztük a Marokkó földje című dokumen­tumfilm forgatását. Az algériai nép évek óta folyó hősies felszabadító harca Marokkóban is visszhangra talált. Rabatban székelt az a kon­spiratív módszerekkel dolgozó vezérkar, amely az algériai hazafiak ellenállását irányította. Ez kell nekem filmesnekI Szerettem volna felven ni a kapcsolatot az algériai hazafiakkal, de hivatalos úton ez lehetetlen volt. Egyszer egyik marokkói asszisztensünk elve­zetett barátja lakására. Sokáig beszélt rólunk, s a házigazda megváltozott, beszédesebb és kedvesebb lett, majd megígérte, hogy egy vagy másfél hónap múlva összehoz minket az ellen­állási vezérkar néhány emberével. Találkozá­sunkról persze, senkinek sem szabad tudnia... Tuarégok Szomorúan búcsúztunk, sokáig kell még várnunk. Pedig még két-három szaharai oázisba készültünk... Terepjárónk már órákhosszat szelte a kilométereket a Szahara aranysárga homokjában. A sofőr valamilyen monoton dalt dúdolgatott. Kegyetlenül tűzött a nap, szeren­csére szélcsend volt. Azért szerencsére, mert a legkisebb fuvallatra homokfelhők kavarodnak fel, s belepik az ember szemét-száját-fiilét. Közben eltörött a kapcsolószekrény. A sofőr, aki jól ismerte az utat, az oázisra készült, mert a sivatagban lehetetlenség rendbehozni a kocsit. Úgy volt, hogy öt óra múlva értünk jön, de mi inkább utána bandukoltunk. Vízzel és fügével ellátva elindultunk a sivatagban. Nem féltünk a skorpióktól, csak a sirokkótól, mely homokkal temeti be a vándorokat. Két kilométert tehettünk meg, amikor a kö­zeli dombok mögül tevék tűntek fel. A kara­vánban vagy húsz teve és. ugyanannyi fegyve­res. Félelmeteseknek tűntek a kék burnuszt viselő fegyveresek. A Marokkóban emlegetett „kék embereket", útonálló tuarégokat ismer­tem fel bennük. Javában fényképeztük őket, amikor vezérük megálljt parancsolt. A vezető sem angolul, sem franciául nem értett, vagy legalább ls színlelte, hogy nem ért, ezért gesz­tikulálva magyaráztuk meg, mi történt velünk. Úgy látszik, franciáknak néztek minket, mert kedves volt hozzánk a „főnök". Mindjárt egy állig felfegyverzett gégemetszőt állított mel­lénk, aki le sem vette rólunk a szemét. így hát fogságba estünk. Beduinok Egy napot és két éjjelt töltöttünk a tuarégek táborában. Másnap kértem a vezetőt, engedjen el minket, de ő elutasító mozdulatot tett. Mi lesz velünk? A filmhez szükséges felvételekkel tulajdonképpen már elkészültünk. S ml lesz ha utánunk jön a sofőr, és nem talál minket? A legjobb esetben kameráinktól kell megvál­nunk, de legrosszabban ... A homokdombok felől hirtelen csatárláncban vágtázó beduincsapat tartott felénk. Néhány riasztó lövés, s nagy rikoltozással bekerítenek minket A tuarégok eldobálják fegyvereiket, és megadóan feltartják kezüket. A beduinok alaposan megmotozták a tuaré­gokat. Sikerült lefényképeznem a megmoto­zást. Csakhamar ránk is sor került. Kameráin­kon, vízen és élelmiszeren kívül semmink sem volt. — Hű barátocskám, bonyolódik az ügy — mondtam magamban, amikor külön állítottak minket. Tulajdonképpen kik ezek a beduinok, s miért ellenségei a tuarégoknak? Talán két csatázó törzs? Megkerestem a parancsnokot. Szép szál le­gény volt. Elmondtam tört francia és angol nyelven, hogy szovjet filmesek vagyunk. Egy pillanatra felderült az arca, aztán megint el­komorodott. — Francia kémek — köpött egyet a tuaré­gek felé. Az éjszakát erős őrizet alatt töltöttük. Más­nap hajnalban megindultunk. Útközben enge­délyt kértem a parancsnoktól, hogy filmezhes­sek. Beleegyezett Délben egy óra tájban egy keleti stílusú vályogerődhöz érkeztünk. Ezt a területet az al­gériai nemzeti felszabadító hadsereg ellen­őrizte. Az erőd parancsnoka szívélyesen üdvözölt minket. Ügy látszik értesítették a tuarégekről, s rólunk is tudta kicsoda. — Háború van, köröskörül ellenség. Nagyon nehéz a helyzetünk... — panaszkodott Legnagyobb meglepetésünkre megtudtuk, hogy az a „titokzatos ismeretlen", akivel Ma­rokkóban beszélgettünk, nem volt más, mint Muhamedin, a partizánalakulat parancsnoka, ű előre értesítette csapatait érkezésünkről... Hellén kultúra Afganisztánban Afganisztán északi részén francia régészek egy ősi görög város romjait tárták fel. A vá­rost időszámításunk előtt a 2. évszázadban alapították. Lakói i. e. 130-ban elköltöztek a harcias parthusok dúlása elől. A tudósok most az ókori nép szokásaira, életmódjára vonatko-. zó emlékeket keresnek. Feltártak egy Akro­polisz!, erődítésének részeit, gazdag díszítések töredékeit. A tanulmányozott anyagból arra lehet következtetni, hogy Nagy Sándor hódí­tásai idején a hellén kultúra Afganisztán te­rületén is nagyon elterjedt. Páratlan gyűjtemények A budapesti közlekedési múzeumot szinte tel­jesen megsemmisítette a háború. Az utókor 13 évvel ezelőtt ismét hozzálátott a közlekedés­történelem dokumentációinak gyűjtéséhez. A magyar közlekedéstörténelem „tárházának" újjáépítése befejezéséhez közeledik, s előrelátha­tólag már tavasszal átadják rendeltetésének. Az új múzeum szebb lesz elődjénél, tudományosab­ban, szemléltetőbben mutatja be a közlekedés fej­lődését. Időnkénti filmvetítésekkel és előadások­kal ismertetik a közlekedési rendszer belső moz­gató rugóit, mechanizmusát vagyis számos olyan jelenséget, amelyeknek egyszerre csak kiragadt részleteit láthatja a széles köiönség. Például az egyik teremben működő modelleken bemutatják az ország legnagyobb pályaudvarának forgalmát, teljes mechanizmusát. Ez a modern szemlélteté­si mód még nemzetközi viszonylatban is kevéz múzeumban található meg. Néhány különlegességet is érdemes megemlíte­ni. Kiállítják az első magyar modellnek minősített mozdonyt, amelyet — valamennyi alkatrészével együtt — egy fiatal pásztorgyerek faragott fából iaH7-ben. A vasúti mozdony- és kocsigyűjtemény világviszonylatban is páratlannak ígérkezik. A leg­régibb Coceril — mozdonytól kezdve a legmoder­nebb távvezetéses típusig minden fajta képvisel­ve lesz a mintegy 300 darabból illó gyűjtemény­ben. Az ÚJ budapesti Közlekedési Múzeum kiállításalt úgy állítják össze, hogy azok a középiskolák ok­tatási anyagát ls tartalmazzák. És ami még új­szerű: nemcsak a múltat kívánják bemutatni, ha­nem a közlekedés távlatalt is. VÄRKUTI MIKLÓS A Tájfun nevű tig­ris Tbilisziben nem elégszik meg cir­kuszi szereplésé­vel. Idomított, a Zápasznyij házas­párt, elkíséri a vá­rosba is. Amíg kí­sérői frissítőt isz­nak egy büfében, Tájfun türelmesen várakozik. (Foto — CTK) LEM SEJNYIN: Küldönc a En ugyan ateista vagyok, de mindig az volt a véleményem, hogy a hívők érzéseit nem szabad megsérteni. Természe­tesen elvárom, hogy a hívők is tiszteletben tartsák az én meggyőződésemet. Mint kriminalista többször találkoztam olyan esettel, amikor egyesek a vallást ér­zelmeket kihasználva bűncse­lekményeket követtek el. Kü­lönösen a különféle szekták vezetői és szervezői élősköd­tek ebből, és szemérmetlenül kiszipolyozták a megtévesz­tett embereket. Most arról az esetről sze­retnék beszélni, amely az igazságszolgáltatás kezére jut­tatta a pokol küldöttét, az ör­dögöt. Aránylag fiatal ördög volt, de olyan tehetséges, hogy fiatal kora ellenére is már kétszer volt büntetve. Igaz, hogy mint ördög először állt a bíróság előtt. Már a háború előtt Moszk­va egyik város széli utcácská­jában laktak Terentyievovék. A saját földszintes házában lakó idős házaspárnak nem volt gyermeke, és mindketten rendkívül vallásos érzelműek voltak. A férf, Ivan Prohorovics a forradalom előtt önálló dé­ligyümölcs-kereskedő volt, is a forradalom után az állami Ol SZÖ 6 * 1965. január 20. pokolból kereskedelmi hálózatban dol­gozott. Elég jelentékeny pénz­összeget takarítottak meg. A hetvenhárom esztendős Ivan Prohorovics hirtelen meghalt, nagy fájdalmat okozván özve­gyének, Mária Szilantyievná­nak, akivel majdnem negyven esztendőt töltött boldog házas­ságban. Az özvegy nagyon szép te­metést rendezett az elhunyt­nak, sírkövet készíttetett, és gyakran járt ki a temetőbe. Szomszédai igyekeztek őt megvigasztalni, de bizony ez az igyekezetük hiábavaló volt. Negyven nappal férje halála után Mária Szilantyievna mi­sét mondatott elhunyt férje lelkiüdvéért, azután kiballa­gott a temetőbe egy kicsit si­ránkozni. egy kicsit imádkoz­ni. Aznap éjjel ablaknyikor g ásr a ébredt az öregasszony. Felkelt az ágyból, és villanyt gyúj­tott. Nagy meglepetésére és ijedtségére azt látta, hogy az ördög az ablakon át a szobá­jába mászik. Valódi, igazi ör­dög — koromfekete, szarvak­kal és farokkal. Szegény öreg majdnem elájult, de az ördög nagyon udvarias volt. — Ne félfen nént, nem csi­nálok én magának semmi rosjzaf, csak üzenetet hoztam Ivan ProhorovlcstCl. , t — Ivanuskától? — jajdult fel az asszony. — Hát ez le­hetséges?... Mi van vele?... Hogy megy szegénykének a másvilágon? Az ördög szomorúan felsó­hajtott. — Hát hogy ts mondjam? Vajmi nagy örömhírt igazán nem mondhatok, mert Ivan Prohorovics ott van lent ná­lunk a pokolban, és azt tud­ja nént, hogy a pokol bizony nem szanatórium. — Léhát miért került a po­kolba? Hiszen olyan vallásos volt, rendesen járt a temp­lomba is! Varsonofif atya is megmondhatja, hiszen mindig példaként állította a hívők elé. — Na hiszen, ismerjük mi Varsonofif atyát — vigyorgott az ördög. — Régóta várjuk már. Nagy csaló az öreg. — faj istenemi — sóhajtott Mária Szilantyievna. — Hi­szen Varsonofif atyát az egész környék tiszteli. Milyen szé­pen misézik. Hogy is lehet ró­la így beszélni... — Nana'. Mi azt már jobban tudjuk — makacskodott az ör­dög — dehát hagyjuk a pa­pot! En kedvesem, más ügy­ben jöttem magához. Ivan Pro­horovics nagyon megkért... — Es mire kérte? — kér­dezte az öregasszony, akt már egy ktcstt megnyugodott. — Ha szüksége van valamire, csak mondja meg ... — Bizony szüksége van — felelte az ördög. — Pénz kell a férfinek, Maria Szilantyiev­na. — Pénz? Aztán minek? Az ördög titokzatos arcki­fejezéssel suttogta: — Hát nem neki magának kell, hanem, hogy úgymond­fam, a sorsa enyhítésére. Hi­szen tudfa, ha kenik a kere­ket, forog. Szóval, szeretné egy kicsit meglágyítani a fel­sőbb hatóságokat, hogy ne kí­nozzák annyira, ne sütöges­sék ... — Sütögessék? — kérdezte ijedten az asszony. — Aztán már mtért sütögetnék? — Hogy miért? Értse meg már végre, hogy a pokolban van! Es a legfőbb ördög olyan kegyetlen, hogy azt nem is lehet szavakkal kifejeznt. Min­dig csak égetne, pirítana, sü­tögetne. Nem érzi,/hogy még én is egészen kénszagú va­gyok? — De bizony éreztem én mindjárt — felelte Mária Szi­lantyievna. — Aztán meny­nyi kellene annak a kegyet­len főördögnek? — Azt hiszem, egy ezres elég lenne neki, Ivan Proho­rovics is annyit kért. Mária Szilantyievna bele­egyezett, és megállapodtak, hogy másnap délután kivesz a takarékból ezer rubelt, amiért az ördög éjszaka ismét jelentkezik. Így is történt. Az ördög azonban igen mohó volt, és egy hét múlva ismét megjelent az újabb ezresért. Szegény öregasszony azt hit­te, hogy most már megmen­tette férjét a másvilági kí­noktól, de bizony az ördög néhány nap múlva megint beállított. Az öregasszony sir­vafakadt, hogy a nehezen összegyűjtött pénzét elnyelik a másvilági hatalmak, de az ördög ismét meggyőzte őt, és Mária Szilantyievna harmad­szor is eltlpegett a takarék­pénztárba, hogy ismét kive­gyen ezer rubelt. De nem cso­da, hogy miközben a nyugtát aláírta, elsírta magát. A ta­karékpénztárban dolgozó lá­nyok pedig kifaggatták, hogy miért ts veszt ki ilyen gyors egymásutánban a jelentékeny összegeket. Ennek a beszélgetésnek az­tán érdekes következménye volt. Amikor ugyanis éjjel két órakor az ördög ismét megje­lent, jóformán még be sem lé­pett az ablakon, a moszkvai nyomozószolgálat két dolgo­zója máris megragadta a kar­fát. Természetesen igen gyor­san megszabadították őt po­koli öltözetétől és álarcától, s amikor ismét visszanyerte emberi formáját, Maria Szi­lantyievna felsikoltott a meg­lepetéstől: ott állt előtte Al­joska Vojnov, a könnyelmű szomszéd, aki csak nemrég tért vissza a börtönből, ahova különféle csalások miatt ke­rült. — Na ördög úr, ml újság a pokolban? — kérdezte őt az egyik nyomozó. — Bocsássanak meg ai elv­társak — siránkozott az ör­dög —, én csak tréfálkozni akartam ... — Igen, csakhogy ez a tré­fa Maria Sillantylevndnak két ezresébe került, és ugyaneny­nyl hasznot jelentett magá­nak! — Mennyi Ijedtséget oko­zott nekem ez a csibész! — Jajdult jel Maria Szilantyiev­na —, ez a közönséges ban­dita! — Bocsánat asszonyom — mondta sértődött hangon a. szélhámos —, milyen Jogon hív engem banditának?! Vi­gyázzon a kifejezéseire! En csak kisebb jelentőségű csa­lást követtem el, méghozzá magánszemély terhére, a bün­tetőtörvénykönyv 169 §-nak első szakasza szerint. S akkor ön engem banditának nevez? Ez igazán nem szép öntől asszonyom! A bíróságon, amikor ítélet­hirdetés előtt Aljoska Vojnov az utolsó szó jogán felszólalt, nagy hangon kiabálta a bírák felé: — Bíró urak! A bűnömet nem tagadhatom. De nem én vagyok a hibás, hanem a ma­radi hagyományok. En csak a vallási előítéletek ellen har­coltam: Kérem, hogy ezt mint enyhítő körülményt vegyék fi­gyelembe. A bűn körülményeit nem én alakítottam kl, azok már nagyon régen léteztek. Ahol Jelen van a babona, ott jelen van a csalás ts! Ne csak a kis csalókat büntessék, ami­lyen én vagyok, hanem a tév­eszmék hirdetőit is! A bíróság Aljoska Vojnovot három évi szabadságvesztésre ítélte. De tagadhatatlan, hogy a szélhámos stavaiban sok igaz-, ság volt. /

Next

/
Thumbnails
Contents