Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-21 / 20. szám, csütörtök

KOVAI LÖRINCs A KIOLTHATATLAN ÉLET Negyvenegy éve, 1924. január 21-én halt meg Vlagyimir Iljics Lenin. A korábban ellene elkövetett merényletről szól ez az írás, melyet halála évfordulója alkalmából közlünk. — Vlagyimir Iljics...— ne menjünk ki... — a gyári vörösőrség parancsnokának kemény, barna munkásarcán didergős aggodalom volt. A gyárlrodában állottak. Kint a széles gyárudvaron az augusztusvégi hűvös esőben ezrek embertengere szorongott. A környék negyedeiből a nyitott gyárkapukon új és új tömegek özönlöttek. A vörös zászlók az északról lezúduló őszi szélben nedvesen csapkodtak felettük... De a szél hűvössége, az őszi eső eltűnt a harci dalok forró harsogásában, az ezrek lelkesedésének láthatatlan lángjában, mely úgy lobogott a gyárudvaron, mint egy titáni urnában. A gépalkatrészekből, olajos deszkákból sebtében emelt, vörös zászlókkal elborított emelvényen a gyár pártszervezetének szónoka beszélt... De az augusztusi esőben zsúfolódó tömegből újra és újra feltört a rivalgás: — Le-ni-i-i-i-n ..I Le-ni-i-t-i-in! Ott bent az irodában sápadtan, hevesen, gyorsan magyarázott a gyári vörösgárda parancsnoka. — Vlagyimir Iljics... az ellenforradalmi csoportok napok óta igyekeznek hangulatot szítani ön és a bolsevikok ellen ... De, mondom személy szerint ön ellen... Én javasolnám, ne tartsa meg beszédét, óvakodjék ... Csend lett. A gyárirodában szorongó pártvezetők,' a gyár pártszervezetének bizalmijai, mindenki a középtermetű, magashomlokú embert nézte, aki mozdulatlanul, nyugodtan állott az iroda ajtaja előtt. Vaskos, erős ajka szélén mosoly rezzent. Éles, alig észrevehetően mongolos szemét vidám gúnnyal összehúzta. — Ellenem?... — A gyár udvaráról felharsanó, a várakozás lüktetésével teli rivalgás elnyomta nyugodt szavát. Egy fiatal, szálas munkás, aki könyvet tartott a hóna alatt, hirtelen eléje lépett: — Vlagyimir Iljics... nézzen ki, itt tízezer testőre van önnek... én magam ... A szavak ismét elvesztek, a lelkesedés, a rajongó várakozás, a lélek mélyéből kitörő forró szavak hullámaiban. A kopottruhás, zömök, nagyhomlokú ember arcán lágy, vidám kifejezés ömlött. Rejtett mosollyal bólintott és kilépett a gyár irodájából... A többiek szoros gyürűformában haladtak körülötte. Mindig ez a pillanat volt az, amikor úgy éreztem, lelkén átcsap a sokaságból áradó szeretet, a bizalom, a hívás, mint életteli erőhullám. Az udvar megtelt az üdvrivalgás harsogásával. A zászlók sorát magasra emelte a feltörö végtelen lelkesedés. Megállott a szószéken. Szavai lassan tisztán hullottak a hirtelen támadt csendben. Tízezer esőverte munkásarcról bizalom, várakozás, szeretet áradt. Ha egy-egy érve elsuhant a tömeg felett, a fellobbanó érzések forróságában újra és újra szétfoszlott a korai ősz nedves hűvössége. Szavában a tömegekkel élő ember tiszta, törhetetlen hite csendült. Érveiben az igazság pengéje suhogott. Szemében a jövő sejtelme rejtőzött. Mozdulataiból múltat tördelő erő áradt... Mint szántó-vető a magot, belevetette hitét, energiáját, törhetetlenségét az embersorok élő barázdáiba, s mikor szemeláttára kelt ki a vörös zászlók szélverte rengetegéből a harci készség, a lelkesedés, az elszántság vetése, learatta, hogy új küzdelemre erősítse önmagát. Mindig megújhodott, testben, lélek, ben, ha szemtől szembe állott azokkal, akikért harcolt. Mindig új és új utak tárultak előtte, az események rengetegéből, ha egy-egy éles közbekiáltás mögött rejtőző érzést, hangulatot, érvet kutatott, mikor elemezte egy-egy tőmeggyűlés igazi értékét. ... Mikor a gyűlés után elindult a gyár kapujánál álló régies, furcsa autója felé, mögötte vidám izgalommal vitáztak a gyári vörösgárda emberei, a bizalmiak, az üzemi pártszervezet vendéglátó vezetői. Mindenki érezte a siker forróságát, mindnyájuk szemében a győzelem csillogott. — Meg se mukkantak! Pedig hogy sziszegtek!, hogy áskálódtak ... hallotta maga mögött a megkönnyebbült szavakat. — Igen... ez győzelem... A mai állapotokban ilyen lelkesedést kelteni az emberekben... ezt... ezt... csak ön teheti meg Vlagyimir Iljics. Nevetve tiltakozott. Szórakozottan Igazította meg kopaszodó fején hátratóit munkássápkáját. Lepillantott, mert a kabátja második gombját itt nem tudta begombolni és itt a gyár kapuja előtt élesen vágott az őszi szél. Hirtelen látta, hogy egy feketeruhás, magas, csontos nő halad el mellettük. A kalapjáról lebbenő hoszszú, fekete gyászfátyol elfedte kérésre, vagy üdvözlésre előrenyúló karját. Egy pillanatra felnézett... A gyorsan sötétedő őszi délután félhomályában, az előrelebbenő gyászfátyol mögül tűz villant... Revolver dörrent. A dermedten megtorpanó emberek arca, a régies furcsa autó, a gyárkapu oszlopai, a körvonalak, érzések, a gondolatok elmerültek a hirtelen felcsapó hűvös homályban ... Az újra és újra eldörrenő revolver csövéről lelebbent a gyászfátyol. ... Az idő szétfoszlott. Ez a halál volt? Talán... Talán mindenki más számára halál. Annak idején minden jelével. Nem érezte a kórház ágyát, a két halálos seb dermesztő mélységét, mely mindenki mást elnyelt volna ... Talán már nem is élt, de nem volt halott. Nem lehetett. Hiszen ő soha nem is lehet halott. Mégis hideg mélységben hever. Az eszmélet kihunyt. Csak a láz lobbant fel. Csak ezáltal égett benne az élet tüze. Vagy valami más által? Talán a roppant birodalom, a világ országain átcsapó tömegfájdalom áradt feléje, életre kényszerítő erővel ... Először az érzések merültek fel műtétektől meggyötört testében. Halkan, lassan, halványan, mint a mélység fényei, az eszméietlenség sötét árja alatt. Aztán álomképek színfoltja! merültek fel. Szétolvadó körvonalak ... Talán az életerő tudatát eszmélte először... De még nem tudta gondolatba foglalni: élni kell. Nem hallotta a tizenegy orvostudós egyhangú haláljóslatait, nem hallotta hány percet... s néhány perc múlva hány órát... s néhány óra múlva hány napot adtak neki. Csoda-e, hogy életben maradt mégis. Nem! Az lett volna a rettentő, sötét csoda, ha nem marad életben! Különös-e, hogy az erettépő golyók nyomán újra összeforrtak erei? Nem. Az lett volna különös, ha végső bénultság ömlött volna el lobogó harcos vérén... Ha akad oly mérge az irgalmatlan ellenségnek, mely megbénítja életünk ritmusában örökké lük. tető szívét! Ügy nyíltak előtte az eszméietlenség új és új napjai, mint a vak homály országának új és új kapui, de eszméletlenül is érezte, hogy a nyíló fekete kapukon túl, még itt is rejtőzik a hihetetlen gyógyulás első világossága... Mégis akkor harsant át rajta az élet, akkor merült fel valóban a halálos láz tüzes örvényéből, mikor a szétfos^ló homályban mint a napkeltét jelző hajnalcsillag merült fel az első gondolat. Olyan halványan, ahogyan csak a halálból az életbe lépő vándor eszmélheti, érezte, hogy csillagfény hull szemére ... Mintha már régóta érezte volna ezt a végtelenből sziporkázó fényt. Talán azért, mert finomabb, lágyabb volt, mint minden más körülötte. Félhomályos szobában feküdt. A még tárva-nyitva álló nagy abjakon át a szeptember elejj égbolton most a hűvös fellegek helyén nyáriasabb nagy csillagok ragyogtak... „A végtelenség" merült fel, az első gondolat, melyet nem torzított a sebláz tüze, nem borított el a soknapos eszméietlenség vaksága ... Most érezte, hogy a végtelenség és az élet egy és ugyanazon fogalom. Sokáig nézte a csillagot. Lassan merült .el az új, gyógyulást ígérő álomban. Mikor ismét kinyitotta a szemét, a nyitott ablakon túl éppen úgy ragyogtak a nyáriasan nagy, de ősziesen nyugtalan fényű csillagok... Olyan volt az egész, mintha egyetlen pillanat múlt volna el, de ő már tudta, hogy közben fordult egyet a Föld a végtelen térben kanyarodó pályáján... A csillagfényben ismét a végtelenség hívása villódzott... Szeme ismét lecsukódott. A betegszoba halk moraja ismét elmerült az új álomhullámban. Mikor ismét felébredt: nappal volt. Az ágy mellett ismerős harcos arcok merültek fel. — Bosszút állunk érted ... Lenin elvtárs ... Terrorral ütünk vissza terrorért ... szűrődött az Irgalmatlan elszánt fogadkozás... A sebesült arcán az erőfeszítés feszültsége ömlött. Halvány ajka lassan megmozdult. — Csak ... terrort.. .ne ... ez volt az első szava. Egy pillanatra szinte elalélt a hatalmas erőfeszítéstől, aztán érezte, tudta, hogy a milliók aggódó szeretetének sugárzása, mint hatalmas láthatatlan erőhullám sodorja őt az élet, gyógyulás, az új harcok, új győzelmek felé. Tudta, hogy élete kiolthatatlan, mert milliók és milliók, akik az ő gondolatait hordozzák életük lüktetésében, ezt így akarják, így hiszik. Nehéz néhány sorban Jellemezni a CSEMADOK košicei járási konferenciájának tanácskozását. Az értekezlet egy nagyon fontos kérdést helyezett előtérbe: a közönség javára végzett alkotómunka szerepét. A beszámoló nem fukarkodott a dicsérettel, de a bírálattal sem. Alig akadt szervezet, község, mely nem szerepelt volna a beszámolóban. A košicei, szepsi, a tornai, jánoki, színál szervezetet dicsérték azért, mert színJátszó és tánccsoportjaik, valamint irodalmi színpadjuk a legjobb a járásban. A péderi, láni, kenyheci és más csoportok a felszabadulási versenyben Jártak elől kezdeményezően, s a tej, a tojás terven felüli begyűjtésében. A CSEMADOK sikeres tevékenységéről sok minden tanúskodik. Az érzékeltetés kedvéért Idézünk néhány adatot: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére a csehszlovák—szovjet barátság hónapjában a községekben 37 kulturelőadást tartottak. Egy év alatt 187 színielőadást rendeztek. Az Ismeretterjesztő TársaN YITRA Nyltrán a CSEMADOK XIV. Járási konferenciája a Zobor aljai vendéglőben mintegy 100 küldött részvételével zajlott le. A tartalmas titkári beszámoló után a vitában 24-en szólaltak fel. A legtöbben a CSEMADOK szervezeti életével, a tagtoborzással és a kulturális munka színvonala megjavításának problémájával foglalkoztak. Megállapították, hogy az elmúlt évben a nyitrai Járásban is növekedett a CSEMADOK taglétszáma, és javult a helyi szervezetek munkája. Az új tagsági Igazolványok kiállítása alkalmával például Nagycétényben 47-ről 120ra, Pogrányban 50-ről 100-ra, Kalászon 35-ről 75-re, Csitáron 30-ról 50-re növekedett a taglétszám. Emelkedett a CSEMADOK tagjainak száma, a zsérei, a lédecl, a koloní, a felsőkirályi, a menyhel, a bodokl, a bábendali, a gerencséri, az egerszegi, a csifári helyi szervezetekben is. Többen a felszólalók közül a tagtoborzás terén versenyre hívták a szervezetek vezetőségét. A versenyfelhívást a küldöttek elfogadták. Sándor János IKolonj elmondta, hogy megalakították az énekkart, tánccsoportjuknak azonban nincs vezetője. Budai János (Lédecj többek között hangsúlyozta, hogy náluk szlovák nemzetiségűek is dolgoznak a CSEMADOK-ban. Kovács Gergely (Zsérej azt fejtegette, hogy falujukban még nincs kultúrház, a kulturális munkát azonban nem hanyagolják el. Hajdú Ferenc (Pográny) kiemelte, hogy náluk kifogástalan a CSEMADOK és a helyi nemzeti bizottság együttműködése. Gyepes János jPogrányl szerint a jó munka alapja az együttműködés, mely náluk a szlovák—magyar együttélésben is megnyilvánul. Hornyák Dezső l Eger szegj a nagy múltú egerszegi énekkar munkáját ecsetelte. Kokes Kelemen fFelsőkirályij elpanaszolta, hogy a tagság iétsággal közösen 79 politikai és mezőgazdasági témával foglalkozó szakelőadást, két községben pedig népi akadémiát szerveztek. A községek egész sorában segítettek megszervezni a szlovák nyelvtanfolyamot. A város és faluszépítésl ak« cióban, kultúrházak építésénél a CSEMADOK tagsága 22 500 órát dolgozott le. Sokat tettek a termőföld védelméért, a termőterület növeléséért. Jánok, Perény és további községekben vállalták a rétek- és legelők tisztítását. A beszámolót élénk vita követte. A felszólalók — összesen tizennyolcan — tárgyilagosan és közvetlenül a kulturális munkáról és mindennapi életünk eredményeit emelték ki. Az egyik felszólaló a nemzeti bizottságok Jobb összmunkáját, a másik az iskolai hatóságokkal való kapcsolatok fontosságát emelte ki. A vitatkozókat leginkább egy kérdés foglalkoztatta: hogyan lépjenek előre a kultúrpolitikai nevelőmunkában, hogy segítségével biztosítsák a gazdasági feladatok teljesítését. M. S. száma ugyan emelkedett, a szervezet munkája azonban nem javult. Farkas István (Kalász) anyagi kérdésekről, Sztraka József (FelsőahaJ helyiségproblémáról, Mato József (Kolon J a tagság felelősségéről, Ágócs Valéria (Nyitra) a Pedagógiai Főiskola tánccsoportjának nehézségeiről beszélt. A vita során többen néhány fogyatékosságra is rámutattak. Presinszký József INagycétény) kifogásolta, hogy a Járásban néhol megsértik a kétnyelvűséget, rosszul állítják ki a magyar nemzetiségű dolgozók személyi Igazolványát. Latinka Pál és Budai János ILédec] többek között szintén megemlítették a személyi igazolványok kiállításánál' észlelt hibákat. Horváth József (Bábinda/ kifogásolta, hogy a helyi nemzeti bizottság táblája nem kétnyelvű. Felszólalásában a kétnyelvűség betartásának szükségességéről beszélt Sztraka József, Hajdú Ferenc és Fazekas Imre is. A vita során megállapítást nyert, hogy a helyi jellegű fogyatékosságokat elsősorban a helyszínen kell orvosolni. (b) Petófi-est Szálkán A Csemadok szálkái helyi csoportja 1965. január 10-én a szövetkezeti klub helyiségében jól előkészített és nagy közönségsikert aratott Petőfi-estet rendezett. Az ismertető előadással bevezetett és kúrusnénekkel bezárt műsor keretében buszonkét Petőfi-vers hangzott el nagyobbrészt javakorban levő dolgozók (Fodor Ferenc, Fodor Lászlő, Trencsik László, Molnár Vándor ós mások) előadásában. A közönség érdeklődésének és tetszésének nagysága azt bizonyítja, hogy ebben az Ipoly menti községben is kedvezó lehetőségek vannak az írott betű népszerűsítésére, az Irodalom esztétikai hatásának és nevelő erejének felhasználására. íBmtióiaaa cviany daó/iatufáé^t! Az utóbbi időben észrevehetően csökkent az érdeklödes az énekkarok Irént, főleg a fiatalok körében. Ennek oka többek között a tánczene rohamos fejlődése. A tánczene sokkal jobban ingával ragadja a fiatalo kat, mint a kulturális tevékenység értékes, hagyományos formái, például a színház és az énekkar. Nálunk többnyire csak a pioníregyüttesek szerveznek énekkart — felnőttekből álló énekkar szinte egyedülálló pél dának számít. A karének elhanyagolását a bratislavai kulturális és isko laügyi szervek nem nézhették tétlenül, s ezért a város felszabadulásának 20. évfordulójára énekkari versenyt hirdettek „Bratislava város arany koszórójáért". A győztes énekegyüttesek anyagi jutalmat is kapnak. A verseny célja, hogy az együttes munkája színvonalasabbá váljék s fellendítse az amatőr énekkarok alkotó kezdeményezését. Eddig már 15 együt tes készült a kötelező karénekek betanulásával arra, hogy Bratislava felszabadulásának évfordulóján nemes versengésben elnyerje a három érté kes díj egyikét. A verseny első éve amolyan „próbaév" lesz, amikor többek között tisztázzák a szervezés kérdéseit is. A következő években kerületi, majd országos méretben kerül sor a verseny megrendezésére, sot külföldi együttesek részvételével is számolnak. A „Bratislava arany koszorújáért" indított verseny hírét számos együttes lelkesedéssel fogadta, s mint már említettük, lelkiismeretesen készü lödnek rá. Az első selejtező fordulóra márciusban kerül sor. A második fordulóban mér csak az arra érdemesek viaskodnak az „arany koszorú ýrt". Dr. 1. HAVAS Eddig ismeretlen Lenin-portré került a közelmúltban napvilágra. Alkotója: F. A. Maljavin grafikusművész

f aki a szovjet hatalom első éveiben készítette Leninről ezt a képet. (Foto: CTK—TASZSZJ Eredményes tanácskozás Beszámolók a Csemadok járási konferenciáiról Több helyen mór megtartották, másutt a közeli napokban tartják meg a Csemadok jőrási konferenciáit. Az eddigi összejövetelek mindegyikén a helyi szervezetek küldöttei felmérték az elmúlt évben végzett kulturális munkát és megszabták a teendőket. A helyi szervezetek eredményesen dolgoztak, volt miről beszélni. A küldöttek éltek a lehetőséggel és rámutattak mind az eredményekre, mind a fogyatékosságokra. Alább a konferenciákon résztvett munkatársaink tudósításait közöljük. KOMÁROM A tavalyi s az előző években megtartott konferenciákkal szemben az ideit nem annyira szenvedélyes, mint inkább az átgondolt problémafelvetés Jellemezte. Az eredményeket összegező, boncolgató beszámoló után a vitában 17-en szóltak a kulturális munka problémáiról. Sokat vitatott kérdés volt a színjátszó és a táncmozgalom iránt észlelhető közömbösség, valamint a tanuláshoz, gyakorláshoz szükséges helyiségek hiányának problémája .Figyelemre méltó jelenség, hogy az egyes csoportok tevékenységének csökkenését nem akarták „mindenáron" a kultúrotthon hiányával indokolni. Keresték a jelenségek indító okát. Tény, hogy a komáromi Járásban a magyar dolgozóknak alig több mint 5 százaléka CSEMADOK-tag. Jogosan hangzott el a bírálat, hogy az Ilyen munkásmozgalmi múlttal és kulturális hagyományokkal rendelkező Járásban több eredményt kell felmutatni a szervezeteknek. A Járásban minden téren többet kell nyújtani az átlagnál, ezt nem egy felszólaló is hangsúlyozta. A továbblépéshez a' reális alapot az áldozatkész kultúrmunkások nem kis számú csoportja nyújtja. Több mint KOŠICE 20 elismerő oklevelet kaptak egyének és csoportok jó munkájukért. A szervezetek zöme életképes, dolgozik. Az izsaiak a Járásban elsőként szerveztek Irodalmi színpadot, egy évi szünet után újra próbál a tánccsoportjuk, a legjobbak közé akarnak jutni. Bátorkeszl, Naszvad, ögyalla s egy egész sor szervezet dicséretre méltó tevékenységet fejt kl. Több jel arra mutat, hogy a komáromi helyi szervezet nemsokára a múltjához méltó gazdag tevékenységről számolhat be. A vitából leszűrt tanulság: helyenként észlelhető közömbösség, de a hozzáértő vezető minden esetben fel tudja az érdeklődést kelteni. A fogyatékosság elsősorban abból ered, hogy kevés az áldozatkész, képzett kultúrmunkás. A komáromi Járásban pedig 700 magyar pedagógus tanít. Mennyi hozzáértést, tudást, energiát jelent ez a szám. S rajtuk kívül még sok az egyéb értelmiségi. Az elhangzott ígéretek és elhatározások tetté válását szorgalmazni kell, mert az Idei Jókai-napok már arról is számot adnak, hogy ezt a fogadkozást milyen mértékben váltották valóra a komáromi járás CSEMADOKszervezetei. —cs. M8S. Január * ®J §£Ö S