Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-20 / 19. szám, szerda

Szépítés, túlzás nélkül — konkrétan (Folytatás • 4. oldalról) Eesedés és hősiesség hangsúlyozásáról sem, amely nélkül nem építhető fel a kommunista társadalom. Ez ls érvényes életünk minden szakaszán. A lelkesedés és hősiesség erkölcsi alapja a saját alkotóerő, az értelem és az akarat öntudatos és önkéntes alárendelése a társadalom céljainak, a hazának, a népnek. Ä kommunista párt s a munkásosztály teljes mértékben értékeli és elismeri az értelmiség szerepét és helyét a társadalomban s a parasztsággól együtt — mint az anyagi értékek megteremtői — lehetővé ls teszi az értelmiség teljes és sokoldalú fejlődését és működését. A tudomány, a tarsadalom tudományos irányítása jelentőségének hangsúlyozása azonban nem csökkenti s nem is szabad csökkentenie a munkásosztály szerepét szocialista társadalmunkban. A proletariátus diktatúrájának össznépi állammá való átalakulása időszakában is a munkásosztály a leghaladóbb, a legszervezettebb és legöntudatosabb társadalmi osztály. Ez az egyetlen oszrály az emberiség történelmében, amely nem akarja örökre fenntartani diktatúráját, hanem saját kezdeményezéséből és öntudatából hatalmát fokozatosan össznépi államformára változtatja. Lehetetlen ezért, hogy ne lássuk meg a munkásosztályban és a parasztságban végbemenő hatalmas minőségi változásokat. Anélkül, hogy visszatérnénk a propaganda régi módszereihez — amelyben sok volt a hiba és az egysíkúság —, úgy véljük, a tudomány feladata az, hogy ügyünk érdekében minél előbb megkezdje az osztályok összetételében beállt változások jól megalapozott magyarázatát figyelembe véve pszichológiájukat és kultúrájukat, a munkásosztálynak a jelenlegi társadalomban betöltött szerepét, összetételében beállt változásokat, helyzetét az anyagi termelés területén és a társadalom irányításában, a munkásosztály, B parasztság és az értelmiség érdekeinek közeledésé' és egybeolvadását a kommunizmus felé vezető úton. Az Ifjú nemzedékre különösen felelősségteljes, mondhatnánk történelmi feladat vár, hogy fokozatosan átvegye az Idősebb nemzedéktől a gazdaság, az államügyek és a kultúra Irányítását és elvezesse társadalmunkat a kommunizmusba. A kommunizmus azonban csak a dolgozó nép alSSEBBBfit FUCCSBA MENT TERV Ne vegyék rossz néven, hogy olyan üggyel fordulok szerkesztőségükhöz, amelynek rendezése érdekében már mindent megtettem, ami erőmből, járási képviselői jogkörömből futotta. Az eredmény azonban a mai napig egyenlő a nullával. Arra kérem Önöket, hogy hallgassanak meg türelemmel. Ne vegyék azt se rossz néven, hogy négy esztendőre visszapergetem a történteket. Nem tehetek másképpen, hisz az Érsekújvári Járási Nemzeti Bizottságon 1961. január 20-án született meg az a határozat, hogy a járás területén számbelileg is gyarapítani kell a takarmánykeverő központokat. A szava zással szentesített határozat harmadik pontjában az állt, hogy Kéménden is létesíteni kell egy ilyen központosított takarmánykeverőt a környékbeli szövetkezetek számára. A terv mielőbbi megvalósításáért Máté Lajost, a JNB mezőgazdasági osztályának vezetőjét és Buckó elvtársat, a felvásárló üzem Igazgatóját tették felelőssé. A határozatot tettek követték. A járás utasítására a kéméndi szövetkezet 84 000 koronáért megvásárolta a keverőgépeket. Találtak megfelelő helyiséget is a létesítendő kis üzem számára. A kéméndiek és a környékbeli szövetkezetesek örültek, előre számolgatták az idő- és üzemanyagmegtakarítást, mivel nem kell már a távolabbi Muzsláről hordani a keveréket. Örömük azonban korai volt. A takarmánykeverő még a mai napig sem működik. A gépek pedig, amióta megvásárolta őket a szövetkezet, kinn áznak a szabad ég alatt. A kéméndi szövetkezet tagjai pedig „szórják az áldást". Meg is értem őket, hiszen a gépek árát — nagy része már az árokban hever — az ő zsebük bánta meg. ( Most már csak arra lennének kíváncsiak, s jómagam is: meddig lesz ez még így? Mint járási képviselő az ügyet a [NB plenáris ülésein már több ízben is megemlítettem. Sajnos — ahogyan levelem bevezetőjében is írtam —, az eredmény egyenlő a nullával. Csepregi Ernőné, járási képviselő, Kéménd kotó tevékenységével, a dolgozók képességeinek sokoldalú fejlesztésével érhető el. Ehhez pártunk megteremti a lehetőségeket. Fejleszti és elmélyíti a szocialista demokráciát, a dolgozó nép legszélesebb rétegelt bevonja a haza minden ügyének Igazgatásába. Ez különösen az ifjú nemzedékre vonatkozik. Számára a szocialista társadalom minden előfeltételt megteremt ahhoz, hogy sokoldalúan — szakmailag és politikailag egyaránt felkészülhessen a reá váró igényes feladatokra, teljes mértékben fejleszthesse a fiatalok egyéniségét, hogy a közösség javára gyümölcsöztethessék alkotóképességeiket. Erről tanúskodik a CSKP Központi Bizottságának 1964. október 21—22-i határozata is az Iskolaügy és az ifjúság nevelése fejlesztésének további feladatairól. E határozat megvalósítása még előttünk áll. A határozat hangsúlyozza, hogy „ ... az ifjúságunk műveltsége és szakmai képzettsége színvonalának emelésére irányuló állandó törekvést a marxista-leninista világnézetet kialakító kommunista eszmék szellemében végzett intenzív nevelőmunkával kell fetétatlenül egybekapcsolnunk. Ezek az eszmék alakítják ki az Ifjúság erkölcsi és iel lembeit vonásalt, munkához való viszonyát, a kollektíva és a társadalom iránti felelősségtudatát... Az egyoldalú, csupán a szakmai felkészülésre szorítkozó nevelés gyakorlatilag korlátozná az Ifjú nemzedék aktív részvételét a felelősségteljes Irányításban mind saját munkahelyén, mind a bonyolult társadalmi ügyekben. Befejezésül szólni kell a marxista és burzsoá ideológia harcának problémáival kapcsolatos tisztázatlan kérdésekről és helytelen nézetekről. E kérdés természetesen igen bonyolult s fontos, sokoldalú elemzést követelne meg, ami filozófiai tudományunk feladata lenne. Annyit azonban meg kell mondani, hogy a kérdések tisztázásának folyamata lassú. A párt állandóan figyelmeztet bennünket arra, hogy az osztályharc súlypontja jelenleg az ideológia területére tolódott át, mivel éppen itt keresi utolsó reményét a szocializmust katonailag és gazdaságilag már legyőzni képtelen ellenség. A két Ideológia „együttélésének" helyeslése helytelen, marxistaellenes. Mialatt a közgazdaság és a nemzetközi politika terén az együttélés lehetséges, sőt a megegyezések és a kompromiszszumok néha szükségesek, addig a marxista ideológiában nincs és nem is lehet kompromisszum. Nem igaz az, hogy a burzsoázia érdeke az osztálybéke elérése az ideológiában. A burzsoázia nem saját akaratából, s még kevésbé a munkásosztály ügyének érdekében szorgalmazná ezt az „együttélést". Ellenkezőleg, iétének objektív követelményei kényszerítik erre. Ahhoz, hogy mint burzsoázia egyáltalán létezhessen, meg kell tűrnie „saját" munkásosztályát, s ezzel az osztállyal együtt szükségszerűen a munkásosztály ideológiáját is. Betilthatja ugyan a kommunista pártot, (mint pl. az NSZK-ban, Spanyolországban. Görögországban, Portugáliában és másutt), de nem képes betiltani a munkásosztály ideológiáját, amely a munkásosztálytól elválaszthatatlan. Tudománytalan és politikailag helytelen azonban e viszony gépies átvitele egész más viszonyok közé, a szocialista társadalomba, ahol a burzsoázia, mint osztály már nem létezik, tehát nem „létkérdés" megtűrni ideológiáját. Csak a burzsoáziának van szüksége arra, hogy engedjünk nyomásának és a marxista ideológia „nagyvonalú" megtűréséért a „szabad világban" „ellenértékként" lehetővé tegyük a burzsoá Ideológia akadálytalan behatolását szocialista társadalmunkba. Ha a burzsoá ideológiának szabad teret engednénk nálunk, ez azt jelentené, hogy lemondunk a proletár nemzetköziség elveiről s megtörjük a kizsákmányolók ellen harcoló proletariátus erejét a világban. Ezért szükségszerű, hogy a társadalmi tevékenység minden szférájában fáradhatatlanul és a megfelelő színvonalon harcoljunk a burzsoá ideológia beszivárgásának minden kísérlete ellen. Az Ilyen ideológiai offenzíva kibontakoztatásához már-nem elegendő a tézisek, határozatok ismételgetése, hanem szükséges e határozatok kövekezetes és átgondolt megvalósítása. Gondolkoznunk kell afelett, hogyan vessük be egységesen, a legjobban és a leghatásosabban egész Ideológiai fegyvertárunkat és gazdag eszközeinket nemcsak a dogmatizmusnak a személyi kultusz idejéből ránk maradt maradványai és a burzsoá ideológia beszivárgása ellen, hanem mindenekelőtt a kommunista ideológia további sokoldalú fejlesztésére, a dolgozók szocialista nevelésének elmélyítésére, a liberalista és revizionista nézetek és irányzatok ellen, a proletár nemzetköziség elveinek érvényesítéséért. Ehhez mindenekelőtt aktívan és alkotó módon fel kell bontanunk és fokozatosan megvalósítanunk a CSKP Központi Bizottsága 1963. évi decemberi teljes ülésének határozatát az ideológiai munka időszerű kérdéseiről minden munkahelyen; következetesen be kell tartanunk a pártéletben és a társadalmi •"•etben a lenini normákat és munkamódszereket, konkrétan kell •magyaráznunk és életbe léptetnünk a népgazdaság irányításának új rendszerét, harcolnunk a nagyobb munkatermelékenységért, a népgazdasági terv határidőre történő, pontos és jó minőségű teljesítésééirt, azaz a párt gazdasági és kulturális politikájának mindennapi megvalósításáért. /I KIS KALAUZ N O Egyedül őt találtam ott, amikor felszálltam a villamosra. A feljáróban állt, könynyedén, csibésze s arccal és kifelé bámult. Halkan dúdolt s gyengéden verte lábával a taktust. Kék szemében pajkos szikrák Incselkedtek. Az utasok nehézkesen kászálódtak fel a lépcsőn. Komoly, töprengő arccal, szürkén, mint a hóterhes jelhők. Egy parasztasszony, széles, sustorgó szoknyában, pihegőn, kézzellábbal kapaszkodva, üó rihorgas fiatalember, micisapkában. Két ösztövér nő prémesen, kalaposon. Kicsattanó arcú öregember, kövér demizsonnal a kezében. Elfészkelődtek a fapriccsen s ültek magukbahallgatón. A jeges téli szél szorongatta kedélyüket, gubbasztottak, mint varjak a jegenyén, borzongva, vállba húzott nyakkal. Es ő akkor megmozdult. Felröpített egy kisszárnyas mosolyt és erőteljesen megrántotta a csengő gyeplőjét. — Csiling, csiling — szólt a csengő, döccent és meglódult a villamos. Ö könnyű léptekkel indult befelé, úgy emelgette a lábát, mintha tojásokon lépkedne. — Kedves nénikém — csinált egy kecses pukedlit a parasztasszony előtt — megmutatná a jegyét? A néni megütődve nézi egy pillanatig, aztán szélesre húzza a száját. Bőven bugyog fel belőle a nevetés. Vörös, dércsípte keze megmozdul, nyújtja az autóbuszban váltott jegyet. — Tessék, angyalom. A kis kalauznő elkomolyodik. — Nénikém, csak egy jegyet váltott? Á néni meghökkenve kérdi: — Miért? Csak egyedül vagyok és poggyászom sincsen. — Igen, igen, de maga olyan széles nénikém, hogy két ember helyét foglalja el. Mindenki nevet, még a két ösztövér asszony szemöldöke is megrándul. A néni hahotázik és remegő hasára szorítja a kezét. A kalauznő meg eikkant egyet a jegyen és visszanyújtja. — Tessék, nénikém. Aztán el ne veszítse ezt a hatvanfilléres bankót. Tovább lép, incselkedik, tréfál, cseveg. Es egyszeriben eltű nik az emberek arcáról a felhő, a szürke lárva lekerül, kifényesednek a szemek, és meghitt családdá lesz a villamos népe. Mintha tavasz lopakodott volna be a kupéba, nadrágosan, sapkáson, de bájosan és kedvesen. Egy kis kikelet, napfény, vidám hang. S az ember máris mosolyog és arcáról olvad a tél fagya. — Nem köszöntene fel egy pohárka borral? — kérdi a kalauznő a pirospozsgás arcú öregembertől. Az már emeli ls a hasas demizsont és felfordítja hirtelen. — Üres. Esetleg csak szagolhatja — hahotázik a bácsi. — Kár. Olyan jólesett volna. Ebben a hidegben legalább melengetne egy kicsit. — Megmelegítem én magát — ajánlkozik az öreg. — Gyenge már arra a maga kemencéje — nevet a kalauznő és az utasok vele nevetnek ... Közben megállt a villamos. Le kellett szállnom. Kár — gondoltam magamban, olyan jólesett volna még itt ülni egy darabig, az utasok családi körében, vidáman, könnyű szívvel. Lent, a lépcső körül zord arccal tolongtak az emberek, és morcosan, nehézkesen kapaszkodtak fölfelé. Go rombán arcomba csapott a szél ts. Megint éreztem, hogy tél van és összébb rántottam magamon a nagykabá tot. -desvissziianB...

iä5BI

Wviss7iianQ. OSZLASSUK SZÉT A LEGENDÁK KÖDÉT Kulturális életünk figyelmes nyomon követői bizonyára emlékeznek még arra az általunk ls ismertetett nyílt levélre, amelyet a múlt év őszén Ladislav Mňačko egy nyugatnémet íróhoz, Rolf Hochhuthhoz, a Helytartó című dráma világhírűvé vált szerzőjéhez intézett. Mňačko ebben a levélben élesen tiltakozott a kölni Hegner kiadó minősíthetetlen eljárása ellen, amely tilalma ellenére megjelentette — mégpedig politikai célzatossággal eltorzított formában — Elkésett riportok című, a személyi kultusz jogtiprásának néhány történetét mementóul felelevenítő könyvét. Hochhuthhoz azért fordult, mert tudta róla, hogy a Helytartót, amely élesen perbeszáll XII. Pius pápa háború alatti németbarát politikájával, a politikai visszaéléstől tartva ő sem engedte színre vinni a szocialista tábor országaiban. Mňačko azóta már beperelte a Hegner-kiadót, ezt a pert meg ls nyerte és a kérdéssel foglalkozó komolyabb nyugati lapok is neki adtak Igazat. Az ügy további fejleménye, hogy a Die Zeit című hamburgi folyóirat 42. számában közölte R. Hochhuth nyílt válaszát. Ezt teljes egészében közli a KULTÜRNY ŽIVOT idei első számában és természetesen helyt ad Mňačko replikájának is. A nyugatnémet író elsősorban leszögezi, hogy MftaCko tiltakozása valóban Indokol'., hiszen ez esetben nyilvánvaló a berni egyezmény megsértése. Kifejezetten azt írja, hogy a kiadó alapítója, Jacob Hegner, ha még élne „sohasem engedte volna meg az ilyen lopást és felhasználását a propaganda céljaira." Ezután részletesen foglalkozik azzal, hogy miért nem engedélyezi darabjának előadását a „Keleten". „Fájdalmas volt számomra — írja többek között —, hogy vissza kellett utasítanom Lukács György tanár urat, aki felkért, hogy engedélyezzem a darab magyarországi közlését és egyben csatolta a budapesti Ránki György viszonylagosan nem politikai kérését, hogy darabom alapján operát komponálhasson." Hochhuth különben világosan kimondja, hogy a katolikus egyházat élesen kell bírálni ott, ahol uralkodó erő az országban, viszont „épp oly határozottan pártjára kell állni, ahol a falhoz szorították, mint a Keleten." Megjegyzi, hogy a Szovjetunió számára, ahol nincs számottevő katolicizmus, engedélyezte műve bemutatását, csakhogy erre a dráma egyik színe miatt — amely érinti az ún. katini tömegsírokat — nem került sor. Levelének azonban más a lényege. Főleg azt a gondolatot fejtegeti, hogy az írónak, bárhol is él és alkot, függetlennek kell lennie a társadalom vezető erejétől, uralkodó osztályától, mert csak így bírálhatja azt. Furcsállja például, hogy Mňačko hogyan lehet író létére meggyőződéses kommunista. Mňačko válaszában nagyon meggyőzően kifejti, hogy a mi viszonyaink között a kommunista alapállás nemhogy kárára, hanem hasznára válik az írónak. Ez ugyanis nem épül sem fanatizmusra, sem illúziókra, hanem társadalomtudományi törvényszerűségekre, az emberi méltóság és igaz erkölcs alapelveire. A kommunisták ezt éppen a személyi kultusz gyászos tapasztalatai után tudatosították teljes egészében. A továbbiakban érvekkel támasztja alá, hogy Hochhuth egyes információi (katolikus papok oktalan üldözése nálunk, Jan Masaryk, volt csehszlovák külügyminiszter és Drtina exminiszter állítólagos meggyilkolása, a katini tömegsírok kérdése stb.) nem más, mint legendák. Sajnálatát fejezi ki, hogy Hochhuth teljesíthetetlen feltételekhez köti darabjának csehszlovákiai előadását, majd ismételten szívélyesen meghívja hazánkba, ahol „megmutatom Önnek Szlovákiát, olyant, amilyen, szépítés és legendák nélkül. Megtekintheti, amit csak akar, azzal fog beszélni, akivel csak kíván. Bár Csehszlovákia kis ország — talán megéri önnek." Meggyőződésünk, hogy az Ilyen nyílt eszmecserék valóban hozzájárulhatnak a jóakaratú emberek közeledésének útjába tornyosuló legendák eloszlatásához. ELISMERŐ SZAVAK A HATÁRON TÚLRÓL Az utóbbi néhány hétben újra több hazai vonatkozású írást olvashattunk a magyarországi lapokban. Talán a legnagyobb örömet az jelentette, hogy a NÉPSZABADSÁG tavalyi 287. számában az egyik legkiválóbb magyar kritikus, Pándi Pál háromhasábos bírálatban méltatta Fábry Zoltán Kúria, kvaterka, kultúra című művét. Pándi elismerő szavakkal méltányolja elsősorban a kritikus arányérzékét: „ ... alapvető gondolatai, kritikai szemlélete és közélet-írói magatartása — tevékenységének lényege — szilárdan állja az idők próbáját." Hangsúlyozza igazságkeresésének nemes indulatát, élesszeműségót a szlovákiai haladó szellemi élet elemzésében. Javára könyveli el azt ls, hogy mily „ritka szép demokratikus lendülettel tudta támadni az úri Magyarország korlátoltságát". Lényegesnek tartjuk, hogy aláhúzza, Fábry nemcsak a múlt világának tagadásában tűnik ki, s nem reked meg a polgári demokrácia viszonyainál, hanem évtizedekkel ezelőtt célként hirdeti meg a szocializmust. A fasizmus elleni harcban az első frontvonalba állítja az emberi értelmet, a lényeges, tudatos intellektualizmust, amely írásai kontextusán ban — a kritikus nézete szerint is helyesen — egyenlő a tudatos szocializmussal. Fábry egész életművét kifejezően jellemzi Pándi írásának befejező része: ,... vannak olyan dokumentumok, amelyek azt bizonyítják, hogy tévedéseken, csalódásokon, válságokon át is az a küzdelem adja meg az igazi emberi méltóság rangjelzését, amelyet az ember végleges felszabadításáért folytatnak az emberiség szabadságharcának önkéntesei. Ilyen dokumentum Fábry Zoltán könyveinek sorozata is." E. Fehér Pál az ÉLET ÉS IRODALOM egyik decemberi számában Fábry könyve mellett rövid ismertetésben foglalkozik Szabó Béla Ebek lázadása című regényével és Forbáth Imre verseinek cseh válogatásával (Až nemý promluví). Azt a gondolatot emeli ki, hogy a három mű közös nevezője az antifasizmus. Szabó regénye — témáját tekintve — emlékezteti Capek Harc a szalamandrákkal című művére s megjegyzi, hogy sajátos jellegénél fogva „nagyon egyedül áll az antifasista magyar irodalomban." Ez a regény „figyelmeztet egy érdekes életműre, melyről rendkívül keveset tudunk." A Forbáth-versek magyarországi kiadatását is szorgalmazza. A cseh fordításról (Vojtech Jestrab munkája) viszont megállapítja, hogy gyenge és megengedhetetlenül hűtlen. Ismertetését e szavakkal zárja: „A magyar irodalomnak az északi perifériáról sugárzó emberséges erejét méltányolnunk kell." Ugyanez a szerző az ÉLET ÉS IRODALOM idei 2. számában első oldalán nagy cikkben foglalkozik a közép-európai magyar irodalom egyik alapvető kérdésével — mi az ami egybefűzi, és ami sajátos benne. Hangsúlyozza, hogy a magyar irodalomban jelenleg ,öt öntörvényű, s szinte önellátó magyar irodalmi centrummal J kell számolnunk" értve rajta a szomszéd országok magyar irodalmát. Nézete szerint ez az egynyelvű irodalom hovatovább Közép-Európát megosztottságában és egységébea egyszerre képviseli. A szellemi határok korszerűtlenségéről beszélve hangsúlyozza, hogy nem valami magyarság-gog diktálja a szorosabb kapcsolat, a magyar irodalom egységben szemlélésének igényét, hanem „a szocialista magyar irodalomnak a proletér internacionalizmus jegyében fogant újdonsága." JÓ SZELET A VITORLÁKBA! További új lap színfoltja gazdagítja a szlovákiai sajtó palettáját. Az év kezdetétől megjelenik a PREDVOJ, Szlovákia Kommunista Pártjának hetilapja. A gazdaságpolitikai és kulturális lap főszerkesztője Bohus Chňoupek, a kitűnő tollú publicista, a bratislaval Pravda volt moszkvai tudósítója. A tizenhat oldalon megjelenő lapot Alexander Dubčeknak, a CSKP KB elnöksége tagjának, az SZLKP KB első titkárának nyitó cikke indította el útján. Dubček elvtárs — vázolva pártunk jelenlegi törekvéseit, amelyeknek célja a népgazdaság fellendítése — kifejezetten megemlíti, hogy különösen a tervezés és az irányítás új alapelveinek érvényesítésében jelentős feladatok hárulnak a lapra. A felépítmény viszonylatában is élenjáró szerepet kell vinnie, igazodva a lenini alapelvhez, hogy a tömegeket nemcsak tanítani kell, hanem tanulni ls kell tőlük. Az egyik legfontosabb feladat, hogy a Predvoj is hozzájáruljon nemzeteink és nemzetiségeink erkölcsi-politikai egységének további elmélyítéséhez, a haladás erőinek felzárkóztatásához. Kétségtelen, hogy a lap szerkesztő gárdája kemény fába vágta a fejszéjét, mert a folyóirat témaköri gazdagsága minél előbb megköveteli az egységesítő közös nevező, a szilárd gerincű szerkesztési koncepció kialakítását. Egyelőre eredménynek számít, hogy a Predvoj eddig megjelent két számában néhány rendkívül hasznos és érdekes cikket olvashattunk. A testvérlap szerkesztőségének további munkásságában szívünk mélyéből sok sikert kíván az Üj Szó szerkesztősége is! G. I. 198S. január 20. * ©f S£Ö 5