Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-20 / 19. szám, szerda

SZÉPÍTÉS, TULZAS NÉLKÜL - KONKRÉTAN IRTA: VASIL B I Ľ A K, AZ SZLKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK TITKÁRA Csehszlovákia Kommunista Pártja története során több bonyolult időszakot élt át. Otja nem volt sima, nemcsak győzelmeket aratott, hanem csatát is vesztett, hibákat, tévedéseket is elkövetett. Éppen ezért a párt történetének tanulmányozása, megismerése lehetővé teszi, hogy fejlődését minden oldaláról megvizsgálhassuk, s tanulhassunk mind a győzelmekből, mind a vesztett csatákból, hibákból és tévedésekből. Ez érvényes a párt legújabb történetére is. A CSKP XII. kongresszusa utáni Időszak kétségtelenül |elentős szakasz nemcsak a párt történetében, hanem nemzeteink történelmében is. Viszonyaink közepette ez az az időszak, amelyben fejlett szocialista társadalmunk további haladásának lényeges ökonómiai, politikai és kulturális problémáit oldjuk meg. Ebben az Időszakban tovább folytatódik és mélyül a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa utáni megújhodási folyamat, az a folyamat, amely fokozatosan és céltudatosan kiküszöböli a személyi kultusz bélyegét magán viselő múlt komoly hibáit. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa óta pártunk engesztelhetetlen küzdelmet vív a dog matizmus és revizionizmus ellen, hogy a lenini elvek érvényesüljenek egész társadalmunkban. Az új és a régi harcában a további haladást döntően befolyásolja a munkások, pa rasztok és a dolgozó értelmiség kez deményezésének kibontakozása a CSKP XII. kongresszusa irányvonalé nak alkotó megvalósítása érdekében oly módon, hogy minden munkahelyen áldozatkészen teljesítik a min dennapl feladatokat. A közvélemény egyetértéssel fogadta a párt XII. kongresszusán kitűzött feladatokat. E feladatok konkretizálása azonban már bonyolultabb volt, nem talált teljesen egyértelmű visszhangra. A kommunisták és a pártonkívüliek döntő többsége megértette és támogatta a párt és a Központi Bizottság politikáját, és ezt konkrét tettekkel bizonyította is. A párt irányelveit és határozatait azonban néha egyoldalúan értelmezték, s sokan eszerint reagáltak rá, mennyire érintette kedvező vagy kedvezőtlen értelemben az egyének vagy csoportok érdekeit. A múlt némely torzításának és fogyatékosságának megalkuvás nélküli leleplezése egyrészt — még a becsületes és áldozatkész emberek ben is — a bizonytalanság érzetét keltette, úgy vélték, olyasmi bomlik meg, amit megszoktak, még akkor is, ha az nem volt összhangban a kommunista erkölccsel. Feltették maguknak a kérdést: „Mi történik itt?", „Helyes-e, ha nyíltan értékeljük a párt politikáját, és a hibákat a nyilvánosság előtt leplezzük le?" Ugyanekkor az Igazság becsületes beismerése a másik végletet is kiváltotta: „a vakmerők megbátorodtak", s kihasználva a kedvező szelet azonnal mozgósítottak, és a szélvédett öbölben veszteglő vitorlásukat a számunkra megújhodást, az ő számukra pedig „divatot" jelentő áramlat felé kormányozták. Ezekhez csatlakoztak, és természetesen aktívan buzdították is őket azok, akik osztályszempontból szemben állnak és szemben Is fognak állni a szocializmussal. Mindkét csoportot közös vonás jellemzi: különféle fenntartásaik vannak a párt politikájával szemben. Az előb bíek lényegében dogmatikus felfogásukkal lassítják a fejlődés ütemét, az utóbbiak ugyan „nyomják", de más, nem kívánt irányban. Ha a múltban a lenini elvek megsértésekor a jelenségek bíráló megítélésében korlátozott lehetőségeik voltak is (ugyanakkor néhányan közülük aktívan segítették ezeknek az elveknek a megsértését), most a „megoldást" a másik végletben látják: Mindent, mindenáron bírálni. Megfeledkeztek a múltról, és nem tanultak belőle semmit, nem tanulták rneg, hogy óvakodni kell a túlzásoktól, nem szabad korlátozni a tisztánlátást, hisztérikus rohamokat kapni, pánikot kelteni s nem szabad ezzel a dolgozók sorai közt terjeszteni a bizonytalanságot és a kételkedést utunk helyességéről. Mint a többi szakaszon, a politikában is mindig teljes mértékben tiszteletben kell tartani a józanság és a realitás követelményét. Azzal, hogy mindkét véglet hirdetői gyakran a marxizmus—leninizmus alapelveire, pártdokumentumokra hivatkoznak — de ugyanakkor saját értelmezésük szerint magyarázzák őket —, megtévesztik a fiatal vagy az életben és politikailag kevésbé tapasztalt emberek egy részét. A Központi Bizottság mindkét véglet hirdetői iránt nagy türelmet tanúsított. Abból a tapasztalatból indult ki, hogy a viták hevében — főleg, ha bonyolult problémákról van szó — az emberek különféle pontatlanságokat és komoly hibákat ls elkövethetnek. A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának pozitív hatása és következtetéseinek a CSKP által saját viszonyainkra való alkalmazása abban is megnyilvánul, hogy a dolgozók milliói alkotó módon kezdtek gondolkodni, s bátran kimondják véleményüket. Ezért nem tragédia, ha az emberek tévednek. Ez azonban nem Jelentheti azt, hogy a helytelen nézetekre ne reagáljunk, és ne helyesbítsük a pon'atlanságokat. Éppen ezt hanyagoljuk el eléggé számos vitában, gyakran azért, hogy, úgymond, ne fékezzük a gondolkodás aktivizálásának egész folyamatát, hogy ez a folyamat ne „akadjon meg", hogy a helyesbítést ne értelmezzék a társadalmi élet egyre mélyülő szocialista demokratizálási folyamatának fékezéseként. így a múltban, s ma ls különös ellentmondások keletkeznek: némelyik elvtárs hangsúlyozza a pártélet lenini normáit és elveit (azokat az elveket, amelyeken kommunista pártunk és egész szocialista társadalmunk alapul, pl. a kommunista párt vezető szerepét, a párt és a nép eszmei egységét, a demokratikus centralizmus elvét, s különösen a pártás állami fegyelmet stb.J, de ugyanakkor a gyakorlatban passzívan viselkedik, nem tesz semmit a helytelen és ártalmas nézetek ellen, amelyekről tudja, hogy ellentmondanak a párt politikájának és lenini normáinak Számtalan példa bizonyítja, hogyan élesztette Lenin a vitát, s maga hogyan vett részt benne. Nem tudunk azonban egyetlen olyan példáról sem, hogy valakinek megbocsátotta volna hibáját, elméleti tévedését vagy hallgatott volna, amikor támadták a párt vagy a szovjet állam eszmei egységét, amikor leegyszerűsítették a problémákat, és vulgarizáltak. Teljes mértékben támogatta a vitát, amely segítette a kérdések tisztázását, a problémák konstruktív megoldását, amely előremutató volt. Számtalanszor hangsúlyozta hogy nem helyesli az ún. „széles körű vitát", de mindig támogatta a tárgyilagos vitát. Ezekkel az elvekkel nem egyeztethető össze a hozzá nem értő, az elvont, a meddő, az öncélű vita. Nem - érthetünk egyet azokkal sem, akik mindenről egyszerre szeretnének vitázni, függetlenül attól, hogy mennyire sürgős vagy fontos az adott kérdés. (Az ilyenek hangsúlyozzák ugyan a hozzáértő vitának, a problémák megoldása tudományos megítélésének szükségességét, maguk azonban ezt az alapelvet nem alkalmazzák). Az ilyen viták általános és elvont voltuk miatt azért is találnak sok hívet, mert lehetővé teszik, hogy személyi elkötelezettség nélkül megkerüljék a égető és megoldást követelő problémákat. Az is előfordul, hogy az ilyen vitában képesek helyben és azonnal „tudományosan" elemezni bármely területet vagy munkahelyet, a helyi nemzeti bizottságtól egészen a kormányig mindent. Mindazok, akik komoly kérdések következetes elemzését végzik, tudják, hogy ez milyen igényes és felelősségteljes munka. Vegyük például a népgazdaság új tervezési és irányítási rendszerét. Kidolgozását a CSKP XII kongresszusa előtt elvégzett széles alapokon nyugvó, konkrét problémákra vonatkozó elemzés alapján kezdték meg, ami már önmagában is igen bonyolult és Igényes munka volt. A kongresszus óta gyakorlatilag mindmáig folytatódik a munka. A rendszer kidolgozásában az említett elemzés alapján több száz tudós, közgazdász és gazdasági gyakorlati dolgozó vett részt, részben a munkabizottságokban és munkacsoportokban, részben a napi és szakmai sajtó hasábjain folytatott vitában. Annak ellenére, hogy az új rendszer alapelveit már megtelelő formába öntötték, nem kétséges, hogy még mindig óriási munka vár ránk, az alapelvek felbontásánál és alkalmazásánál nemcsak a legközelebbi, hanem a későbbi időszakokban is. Ilyen óriási munkát nem helyettesíthet semmiféle rögtönzés, szubjektivizmus, szépítés, sem a tények mellőzése. Csakhogy némely embernél az már úgy van: látszólag tökéletesen megold akármilyen „nagy" problémát (még a megoldás receptjét is mellékeli), de kevésbé ismeri, elemzi a helyzetet és keresi a megoldást ott, ahol dolgozik, ahol munkájáért a társadalomnak felelős. Végeredményben ez nem más, mint kitérés a saját munkáért való felelősség alól. Nem vitázhatunk a múltról anélkül, hogy a vitázó ne segítsen az objektív álláspont ős a elenlegl problémák megoldását célzó tanulság megszerzésében, nem Indulhatunk ki csupán abból, ami „nekem fekszik", hanem mindenekelőtt abból, ami a közösség érdeke, s így végeredményben a mienk is. Szem előtt kell tartani azt, milyen mértékben veszek magam részt a célok megvalósításában. Hiszen főleg a párttagok kötelesek (amint azt a párt alapszabályzata ls megszabja) „...harcolni az olyan törekvések ellen, amelyek a helyi, csoportos vagy egyéni érdekeket a társadalmi érdekek fölé helyezik, törődni azzal, hogy a demokratikus centralizmus elvei teljes mértékben érvényesüljenek..." Nem volna szabad megengedni, hogy különféle „aranyszabályokkal", szójátékokkal, kiragadott Idézetekkel eltorzítsák a tartós értékeket és Kategóriákat. Nem lenne szabad megfeledkezni arról, hogy az ilyen gyakorlat befolyásolja ifjúságunk gondolkodását és cselekvését. Az idősebbek a közelmúlt számos jelenségét meg tudják magyarázni. Emlékeznek • rá, hogyan dolgoztak, mit éltek át, s ezt vagy azt a kérdést miért oldották meg igy, s nem másképp, mi felelt meg az akkori belső és nemzetközi helyzetnek, milyen volt az ismeretek akkori színvonala. A fiatalabb nemzedék ezeknek az éveknek a problémái számára könnyebben találna elfogadható és objektív magyarázatot, ha őszinte és igaz megismerésre irányuló törek vését nem befolyásolnák gyakran egyoldalú, befeketítő nézetekkel. Ha nem hangzanak el éles, nyilvános tiltakozások a dolgozók részéről (elhangzanak, de nem a sajtóban J a múlt és jelen gyakori nihilizálása ellen, ez még nem jelenti azt, hogy egyetértenek vele. Ügy vélik azonban, hogy a sok beszéd helyett ők inkább dolgoznak. Érdekes megfigyelnünk azt a logikát, amellyel némely elvtárs nézi az elmúlt éveket. Egyszerűen a fürdővízzel együtt kiöntik a gyereket is. Úgy vélik, ha ízetlen a kenyér, le kell rombolni a kemencét is. Azt állították, és némelyek még ma is azt állítják, hogy „helytelen a gyerekeket szüleik szerint megítélni! Ok nem tehetnek semmiért...!" Érdekes azonban, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa után, amikor a párt rámutatott a hibákra és a tévedésekre, éppen az ő soraikból hallatszottak olyan hangok, amelyek nem támogatják a CSKP XII. kongresszusának a káderpolitikára vonatkozó irányvonalát, miszerint az embereket munkájuk valódi eredményeik szerint kell értékelni, s hogy pártunk irányvonalának megvalósítása jelentős mértékben attól függ, hogyan válogatjuk meg, készítjük elő és helyezzük el a kádereket. Emellett a jelenlegi feladatokból kell kiindulnunk és egyre nagyobb súlyt kell helyeznünk az emberek ismereteire, főleg ami a közgazdasági ismereteket illeti, és bátran ki kell emelnünk, felelős helyekre kell állítanunk a fiatalokat, s hogy a káderek kiválasztásában továbbra is figyelembe kell venni a politikai öntudatot és a szocializmus ügye iránti hűséget. A pártnak ezt az irányvonalát (amely nem egyszeri, hanem állandó folyamat) ismételten hangsúlyozta újévi beszédében Novotný elvtárs. Azt javasolták, hogy ne csak az alkalmatlan és becstelen tisztségviselőket váltsák le, hanem minden kádert, a helyi nemzeti bizottságoktól kezdve a kormányig és az alapszervezetektől a Központi Bizottságig, csak azért, mert a sztálini személyi kultusz időszakában tisztséget viseltek, s így mindenért felelősek. Ez semmiképp sen tanúskodik a káderpolitika lenini értelmezéséről, hanem egyenlő az oktalan és általánosító vádaskodással, valamiféle „bosszúállás" követelésével, aminek célja, hogy bizalmatlanságot keltsenek mindenkivel szemben, aki az elmúlt években falvaink, Járásaink, kerületeink és intézményeink élén állt. Ezek az elvtársak nem az emberek munkáját és annak eredményét értékelik, hanem a kort, amelyben éltünk. Ok magúit nem Is lepődnek meg ezen a „logikán", mely szerint a jelenlegi pártvezetést — azt a pártvezetést, amely megteremtette a múlt tévedései és hibái kiküszöbölésének feltételeit, amely előkészítette Szlovákia Kommunista Pártja IX. kongresszusának komoly átértékelését, s amely következetesen megvalósítja az elfogadott irányelveket — majd csaknem az SZLKP IX. kongresszusának előkészítésével és a belőle eredő következményekkel vádolják. A valóság az, hogy a párt és szervei megfosztották tisztségüktől azokat, akik az elmúlt időszakban komoly hibákat vétettek, és helytelenül jártak el. Pártunk viszszaadta emberi és párt-becsületét azoknak az elvtársaknak, akiket az említett időszak sújtott. Ezt azért is meg kell említenünk, hogy nevén nevezzük a dolgokat, józanul, komplex módon, s ne szubjektivista módon, egyoldalúan ítéljük meg őket; azért is beszélnünk kell erről, hogy képesek legyünk munkánkban nyíltan, igazságosan, világosan és becsületesen megmondani mindent mind a múlt hibáiról, mind jelenünk fogyatékosságairól, amelyek bármely munkaszakaszon előfordultak és már is megfigyelhetők. A cikk keretei nem teszik lehetővé, hogy felsoroljuk mindazt, amit az elmúlt évek során tettünk, bár ez nem lenne felesleges. Aki becsületesen, elfogultság nélkül figyeli köztársaságunk, főleg Szlovákia fejlődését, annak nem tűnnek az említett sikerek csupán propagandának, hanem történelmi tényékként látja őket, amelyek bizonyítják, hogy népünk áldozatos munkájával, Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével az utóbbi 20 évben olyan gazdasági, politikai és kulturális változásokat ért el, amelyek nem hasonlíthatók semmilyen, a múltban elért eredményekhez. Hazánk felszabadulásának 20. évfordulóján alkalmunk nyílik, hogy ezt a tényt ismételten, az igazságnak megfelelően Józanul tudatosítsuk. A különfőle számok, százalékok, tonnák, darabok, lakások százezrei, új kórházak, iskolák és egyéb értékek mögött, amelyeket a statisztikák száraz adataiban fellelünk, népünk mérhetetlenül áldoza tos és öntudatos munkája, s társadalmunk vezető erejének, Csehszlovákia Kommunista Pártjának szervező tevékenysége rejlik. Ezért mindig megbecsüljük azt, aki becsületesen azzal a bizonyos, egyeseknek nem tetsző „forradalmi optimizmussal" önzetlenül dolgozott a szocializmusért aki lendületesen termelt, s ha eset leg hibákat is elkövetett, épített szántott, gyógyított, nevelt és szerve zett, s ezzel hozzájárult hazánk ere Jének, gazdagságának, szilárd egységének megteremtéséhez. Az Ilyen em bért mindig Jobban megbecsüljük mint azt, aki kényelemszeretetből vagy azért, mert várakozó álláspontra helyezkedett, s esetleg nem is vol tak ínyére az életben megvalósuló szocialista eszmék, kezét távol tartotta a közös mű építésétől. Az ilyeneknek ma persze „tiszta" a kezük, nem „csúfította el" tenyerüket az olyan kéreg, amelyet az elmúlt évek munkája hagyott volna rajta. A fiatalok sok dolgot és jelenséget különféleképpen ítélnek meg. Ez érthető, hiszen új viszonyok közepette nőttek fel. A megismerés mai színvonala a pártban éppúgy, mint a társadalmi megismerés foka más, sokkal magasabb, s ez szabja meg a mai fiatalok ismereteinek terjedelmét. Mindig többet akarnak tudni, meg akarják ismerni az élet folyamatainak lényegét, s minden szépítés vagy beíeketítés csak megnehezíti számuk ra a valóság megismerését. A fiata lok helyes tájékozódása megköveteli a múlt és a jelen objektív értékelését. Ez lehetővé teszi számukra, hogy megtalálják helyüket a különféle helyzetekben, š hogy a párt politikájának aktív megvalósítói legyenek Nem akarjuk a fiatalok gondolkodásába belevinni a szocialista társadalom fejlődése ellentét-mentességének eszméjét. Azt azonban meg kell monda nunk, hogy a fogyatékosságok és hi bák ellenére megteremtettük szocialista társadalmunk komoly alapjait, sőt, ezeken az alapokon elég magasra falakat is emeltünk. Néhány elvtárs még ma is bizonygatja, hogy nálunk a múltban „hajsza" folyt az értelmiség ellen, majdhogynem gyűlöletet szítottak ellene. Miért akarják egyesek szektás viszonyát az értelmiséghez (senki sem tagadja, hogy Ilyesmi létezett) a párt vagy az állampolitika hivatalos irányvonalaként beállítani? Hiszen a párt sohasem értett egyet az értelmiség gel szembeni szektássággal. Dolgozó népünk neui hajlamos az értelmiség gyűlöletére, lebecsülésére. Mindig nagyra becsülte a tanítókat, a tanárokat, orvosokat, mérnököket, a szegények ügyvédjeit, mély tisztelettel és elismeréssel volt irántuk. A nép nem szerette a földbirtokosokat, a bankárokat, a gyárosokat, bizonyos szociális osztályszempontból ellenszenvet érzett a „fiskálisokkal", Jegyzőkkel vagy végrehajtókkal szemben (de ezeket talán mégsem szükséges az értelmiségiek kategóriájába sorolni!) Népünk kiűzte a földbirtokosokat, a gyárosokat, a járási parancsnokokat és eszmei támogatóikat, de nem azért, mintiha az értelmiséghez tartoztak volna, hanem azért, mert a burzsoá elnyomó osztály képviselői, illetve aktív kiszolgálói voltak. Ez nem hajsza, vagy bosszú, hanem forradalmi történelmi szükségszerűség volt. A munkásosztály és pártja, amely a marxizmus-leninizmus tanítása érteimében cselekszik, viszonyaink közepette mást nem tehetett! Munkásosztályunknak a lenini elvek szerint a hatalom átvétele után szét kellett rombolnia a régi burzsoá államapparátust s új, szocialista appa- j rátust kellett kiépítenie, saját értelmiséget nevelnie, ugyanakkor nem mellőzhette a burzsoá állam értelmiségét sem, hanem meg kellett, nyer-! nyie a párt politikájának. Ezt a lenini alapelvet a CSKP IX. kongreszszusa — a munkásosztály végleges győzelme után Csehszlovákiáiban — viszonyainkra alkalmazta. Vegyünk egy példát: Szlovákia négy főiskoláján és 15 tanszékén az 1947—48-as tanévben 7560 hallgató közül csak 544, azaz 7,2 százalék volt munkáscsalád gyermeke, 1445-en tisztviselőké, 3993i an alkalmazottaké, 459-en hivatali altiszteké és 1119 hallgató nem közölta szülei hivatását. Az 1953—54-es tan^ évben (abban az évben, amelyet a személyi kultusz negatív hatása csúcspontjaként emlegetünk) Szlovákia 12 főiskolájának 33 tanszékén a 13116 rendes hallgató közül 3943, azaz 30 százalék volt munkások gyermeke, 2301 tehát 17,5 százalék volt földművesek gyermeke és 6672, azaz 52,5 százalék a többi. Szlovákiában tehát háromszorosára nőtt a főiskolák száma, megkétszereződött a tanszékek száma, és több mint öt és fél ezerrel több volt a hallgató. Bizonyára megtörténtek olyan esetek, hogy nem vették fel a főiskolára volt nagykereskedők, földbirtokosok, gyárosok, magas állami tisztviselők, esetleg a fudák rendszer más exponált személyiségeinek fiát vagy lányát. Bizonyára itt is előfordult, hogy egyesek szektás módon viselkedtek az ér-i telmisógiek gyermekei esetében. Hiszen ugyanabban, de még a későbbi időszakban is (s nincs kizárva, 'hogy a jövőben is, mert ez a lehetőségek kérdése) megtörtént, hogy a főiskolára nem jutott el sok munkás, földi műves, illegális dolgozó, partizán gyermeke. Nem árt, ha megismételjük, hogy abban az időszakban, amikor a munkásosztály még nem volt hatalmon, pl. 1937-ben, a szlovákiai főiskolákon 2079 hallgató közül csak 4 százalék volt munkás származású, ellenben az 1963—84-es tanévben a 31086 rendes hallgató közül 13 998, azaz 45 százalék nem munkás vagy paraszt családból származik. A felsorolt számok társadalmunk szociális összetételét tekintve arról tanúskodnak, hogy az értelmiségiek gyermekei mindennemű korlátozás nélkül Juthattak a főiskolákra. A párt, a munkásosztály és a parasztság soraiból sokan kerültek különféle fokú Iskolákra: Ezek áz elv-, társak gyakran éjjelekei}, vasárnapokon át birkóztak a'tanulással; elmélettel és tudománnyal, gyarapították politikai és élettapasztalataikat, A szó legszorosabb értelmében beleolvadtak az új és a régi értelmiség soraiba, amelynek többsége helyesen viszonyult a szocializmus építéséhez. Ma, amikor társadalmunk az általános fejlődés magasabb fokán áll, felmerült a gazdaság és egész társadalmunk tökéletesebb, tudományosabb Irányításának követelménye. A Jelenlegi időszakban a párt kimagasló gazdasági és tudományos dolgozóinak nagy számú kollektívájával együttműködve előkészíti a népgazdaság irányításának új rendszerét. Az új rendszer, de a társadalmi tevékenység minden más szakasza is megköveteli majd a szakmailag képzett, ugyanakkor politikailag is fejlett vezetőket, szervezőket és szakértőket. E téren Szlovákiában vannak bizonyos tartalékok. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Szlovákiában több mint 230 000 személy rendelkezett befejezett közép- vagy főiskolai képzettséggel (ebből 40 000 főiskolai végzettséggel). E számadat az 59 évig terjedő korosztályt foglalja magában. Arinak ellenére, hogy mindegyiküket több objektív és szubjektív ok miatt nem bízhatnak meg vezető gazdasági funkcióval, mégis szükséges, gondosan és érzékenyen megfontolni, hogyan használjuk ki a legcélravezetőbben, leggazdaságosabban a sokoldalú tudással rendelkező, képzett dolgozókat, a Jó szervezőket. A vezető gazdasági tisztségek betöltése ezekkel a káderekkel azért olyan sürgető feladat, mert az országos átlagnál gyorsabban gyarapodó szlovákiai gazdaságot a jövöben magas szervezési és műszaki színvonalon kell fejleszteni. Egyidejűleg tudatosítanunk kell, hogy teljes mértékben érvényesei a CSKP, XII. kongresszusán elhangzott szavak, miszerint „ ... megbocsáthatatlan lenne, ha olyan elvtársakat, akik jól dolgoznak, akik kijárták až élet iskoláját, s nagy gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek, csak azért váltanának le tisztségeikből, mert nem álltak vizsgabizottság előtt, vagy nem rendelkeznek megfelelő bizonyítvánnyal ..." Pártunk és kormányunk Jelentős figyelmet szentel a társadalom tudományos irányításának, ugyanakkor nem feledkezik meg a forradalmi lel(Folylatás az S. oldalon) Ol SZÖ 4 * 1965. január 20.