Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)

1964-12-05 / 338. szám, szombat

SZOVJET 'EVGENYIJ VINOKUROV: A KÖLTÖ A költő néha koldus, néha cár, az óceánon hontalan veszett el. Éjfélig másolt aktákat szikár, görnyedt derékkal és aszott kezekkel. Mint Villont, kötél várta, mert rabolt. Parókás fejjel szenvelgett a pajzán, szép dámák közt, igézőn udvarolt, s a barikádon halt meg, dallal ajkán. Mint vak zenész zokogta el, mi fáj, lovon repült a Kaukázus fokáig ... De bármi volt is - koldus vagy király: saját lelkéhez hű maradt halálig. Franyó Zoltán fordítása LEONYID MARTINOV: EMLÉKEZEM i Emlékezem Apró gyermekkorodra, És emlékezem csitri lánykorodra, S elektromos zivatarokra, Hogy villogott a messzeség. Villám Törzsöke Földben az ég. Mi történt aztán, emlékszel-e még? Emlékezem Az álmainkra is. Kilombosodtak A fák, lobogva, zúgva magasodtak, S minden kiszáradt. Nincs sehol Levélnyi árnyék, egyetlen bokor, Mely védett minket frissen, fényesen. Hat&rkő ez, és nincsen védelem, Ne ellenkezz, ne tusakodj, Én megóvlak, most is, ha akarod. Nézd hát, a búza sohasem Izzott még így a földeken, S valahol zöld is, szertelen, És fiatal vagy még nagyon. S te így válaszolsz csöndesen: Igazad van, tudom. Székely Magda fordítása. BORISZ SZLUCKIJ: ÍME, EZ EGY AKÁRMILYEN (me, ez egy akármilyen falu: itt minden második nő feleség, hű hitves volt, amíg a háború egy napján meg nem kapta levelét, a gyászhírű kis papírt, amit a törzsnél egy írnok nagy futtában ír. Attól fogva mintha nehéz iga volna nyakában. Az a csöpp papír. Porosodik a kis bordó ruha újdonatúj menyasszony-holmija. Ó asszonyi sors, özvegyek sora I Nincs határa, és vége sincs soha. Olyan súlyos háborút nyert! Szegény, a ház minden dolgát ő látta el! De kiégett, mint fű a nap hevén, a boldogság, mely nem süt újra fel. Lánykák, fiúcskák lábukat szedik, nehogy az óráról elkéssenek, Ó, hogy kíván boldogságot nekik aki anya már soha nem lehet! A harmonikások rákezdenek, s a klubban a dobogó nyikorok, ha párosan járják az özvegyek. Bolond dolog? Nem, nem bolond dolog! Fölszállnak párban, minta madarak; fénylenek, mint a hajnali derű. Hanem a szív majdnem beleszakad, a vidámságuk olyan keserű. Rónay György fordítása « LÍRA EZ FALU A Szlovák Írószövetség vezetősége a napokban ülést tartott, me'yen értékelte (1963 novemberétől ez év novemberéig I hazai magyar •rodalmunk idei könyvtermését. Bír a megjelent alkotásokkal idő'ől-időre foglalkoztunk, a beszámoló értékes észrevételei minden bizonnyal számolhatnak olvasóink érdeklődésével, melyeket az alábbiakban — kivonatosan — ismertetünk. HAZAI MAGYAR KÖLTÉSZETÜNK fejlődéséről, a megjelent könyvek színvonaláról MILAN PIŠÚT egyetemi tanár tartott beszámolót. Értékelésében megállapította: — Szlovákia kulturális fejlődésében tiszteletre méltó helyet foglal el a magyar irodalom. A szlovák és magyar írók azonos légkörben, azonos életproblémák között élnek hazánkban. Ezért a két irodalomnak a valóság ábrázolását és a művészi formát tekintve számos közös vonása van. Az adott körülmények között a magyar irodalom a szlovák irodalommal párhuzamosan fejlődött. Főleg a művészet sematizmusának leküzdésével az utóbbi években az alkotó érők szemlátomást gyarapodnak. Ebben az időszakban az életérzések változására a költészet reagál a legélénkebben, amint ezt az idén kiadott verseskötetek is bizonyítják. öt verseskötet — figyelemre méltó termés. Figyelemre méltó azért, mert a költők az eddiginél sokkal nagyobb mértékben törekednek egyéniségük kifejezésére. A líra visszatért eredeti forrásaihoz, az egyéni vallomásokhoz, egyéni életdrámákhoz és a múlt átértékeléséhez. Belső feszültsége gazdagabb és humanista beállítottsága lényegesen meggyőzőbb, még ha nem ls sikerült teljes mértékben leküzdenie a deklaratív felfogást, vagy az idősebb nemzedék művészi kifejezési módjától való függőséget. Ez a líra a vártnál sokkal nagyobb mértékben aknázza ki a magyar költészet minden gazdagságát, nemcsak a mostani, hanem a múlt évszázad kincsestárából ls, főleg a természet, a szülőföld és a szerelem témaköreinél. Tény, hogy a magyar költészet hagyományaival fenntartott élő kapcsolatnak megvan a létjogosultsága, ám ez a kapcsolat nem jelenthet akadályt az új, egyéni stílus kialakításában. A továbbiakban Pišút elvtárs a hazai magyar költészet üj termését elemezve általános vonásként megállapította, hogy kevés bennük az egyéni stílus, az új mondanivaló, az új ritmus keresése, majd rátért az egyes kötetek értékelésére. Bábi Tibor hazai magyar költészetünk egyik legátütőbb alakja. Oj kötete a Tízezer év árnyékában ugyan előző könyveire kapcsol rá, de a lázadó paraszt már az öntudatos kommunista álláspontjából indul ki, intenziven éli át új jelenünket, bátran és nyíltan leplezi le az ellentmondásokat önmagában és a világban. Eltölti őt az emberiség sorsáért érzett aggodalom, ugyanakkor új harci szellem és az emberekbe vetett hit fűti. A mai világról alkotott gondolatait a legkifejezőbben a Kétely ésbtzalom éneke című versében mondja ki. Bábi Tibor új kötete egészében eddigi költői pályafutásának űj, magasabb fokát jelenti, annak ellenére, hogy még nem küzdötte le teljesen az elmúlt időszak hangzátos deklarativizmusának egyes jeleit. Monoszlóy M. Dezső szemlélődő alkatú költő, önmagába tekintő, az ember etikájába és pszichológiájába mélyül el. Oj könyve a Virrasztó szerelem már terjedelmében is hatásos — csaknem kétszáz oldal — ugyancsak határkövet jelent a költő felfelé ívelő útján. Lírai mondanivalója közvetlen hangú és csaknem mindenütt összhangban áll a vers formájával. Önmaga vizsgálásakor nein egyszer elégikus hangokat üt meg, kikristályosodott világnézetről és kiegyensúlyozott életszemléletről tanúskodva. Monoszlóy e kötetének gondolatsorát legjobban Dialógus önmagammal című költeménye fejezi ki. Lényegében az egész kötet ilyen párbeszéd, a motívumok és gondolatok ismétlődnek benne. A kor lüktetését nem vetíti olyan élesen, mint Bábi. A filozófálás nála gyakran elfedi a lírai kép üdeségét. Gyurcsó István, az idősebb proletárköltő a Nyugtalan ének című harmadik versgyűjteményével jelentkezik, amelyben ezúttal szerelmi verseket is közöl. Költészete mindig élettapasztalataiból, a vidékhez és a természethez fűződő bensőséges kapcsolatából fakad. Művészete azonban körülhatárolt, lírája régi típusú, gyakran leíró jellegű, hajlamos az idealizálásra és a kioktatásra. Nem törekszik arra, hogy az emberi kapcsolatok mélyére hatoljon. Gál SAndort, a fiatal nemzedék tagját lelkesen üdvözölhetnénk határtalan ifjúi optimizmusáért, amely az Arc nélküli szobrok című első kötetét áthatja, ha ehhez az optimizmushoz a szó megfelelő súlya és meggyőző ereje ls csatlakozna. Lírai vallomása azonban túlságosan hevített, gyakran naivan hangzatos, szavai általánosításokat, általános igazságokat és jól gondolt kívánalmakat fejeznek ki. A költő szava ott meggyőző, ahol konkrét élményt dolgoz fel, ám Itt is naivitásokba téved. Az első fellángo lás versei ezek, amelyekben éppen ez az első lángolás az értékes, mert ez később az igazi költészet ösztönzője és forrása lehet. Zs. Nagy Lajos Enek a tisztaságról elmű kötetével lép a közönség elé. Kisebb verseiben sok jó ötlet és humor fedezhető fel. Amikor azonban az erotikához ér, menthetetlenül régimódi. Annak ellenére, hogy kedveli a költészet régi kellékeit, versei és gondolatai egyszerűségükben is emberi őszinteséget és becsületességet árulnak el. Kötete a gyengébb alkotások mellett olyan költeményeket is tartalmaz, amelyek elbírják az igényes kritikát. Költőink idei alkotásainak eredményeit összefoglalva Pišút elvtárs megállapította, hogy az öt könyv közül Bábi Tibor: Tízezer év árnyékában és Monoszlóy M. Dezső: Virrasztó szerelem című kötetét értékelhetjük a mai költészet szempontjából komoly hozadéknak, s határkőnek egyéni fejlődésükben. A HAZAI MAGYAR prózairodalmat KAROL TOMIŠ, az SZTA munkatársa, az irodalmi tudományok kandidátusa értékelte. Beszámolója bevezetőjében kiemelte, hogy az idei év a kiadott könyvek számát tekintve eléri az utóbbi tíz esztendő termékeinek színvonalát. Hét prózai mü jelent meg ezen időszakban, a nyolcadik Egri: Egő föld című történelmi regénye, egy régebbi munka második kiadása. — Az említett hét könyv többsége cégény. Az idősebb nemzedék közül új regénnyel jelentkezik Ordódy Katalin, a komáromi hajógyár környezetéből veszi témáját (Dunáról fúl a szél), Egri Viktor a Magyar Tanácsköztársaság éveit eleveníti fel (Boldogok szigete), a fiatalok közül Dobos László (Messze voltak a csillagok), és Szőke József (Katicabogár) című regényével lép a közönség elé. A rövid prózát Dávid Teréz: Kísértetek múzeuma és Duba Gyula: Csillagtalan égen struccmadár című könyve képviseli. A prózairodalom képét Barsi Imre: Tegnap és ma között című riportkötete teszi teljessé. E néhány név és alkotás alapján természetesen nem vonhatunk le általános következtetéseket az egész csehszlovákiai magyar prózairodalomról. Ma már jóval népesebb írógárda képviseli ezt az irodalmat, amely már több szempontból is sikeresen leküzdötte a háború utáni első évek fejlődésében bekövetkezett lemaradást. Értékelése további részében Tomiš elvtárs a hazai magyar prózairodalom sajátos helyzetével és feladataival foglalkozott. Többek között rámutatott arra, hogy az irodalom fejlődésében az olvasóközönség is szerepet játszik. A modern irodalom, és itt elsősorban a forma modernségére gondolok, — mondotta — művelt és igényes olvasót kíván, fejlett, csiszolt ízléssel. A magyar nemzetiségű lakosság között azonban igen szűk, alig számottevő ez a réteg. A döntő többséget azok az olvasók alkotják, akiknél az irodalom e fajtája nem találhat megértésre, nem arathat sikert. Tomiš elvtárs beszédében kitért arra is, milyen nagy jelentőségű a hazai magyar irodalom fejlődése szempontjából a Csehszlovákia és Magyarország közötti közös könyvkiadási egyezmény, melynek értelmében a hazai magyar szerzők kiadott műveinek egy része Magyarországon kerül könyvpiacra. így az írók számára lehetővé válik, hogy művészi ereliiket és alkotásuk eredményét tagol, tabb és fejlettebb olvasóközönségnél mérhessék le s összevethessék azt a ma gyarországi irodalmi kritika mércéiével. Kijelentette, hasonló jelentőségű lenne a hazai magvar irodalom kiemelkedő al kotásainak gyakoribb szlovák és cseh nyelvű tolmácsolása. Majd elsőnek Do bos László: Messze voltak a csillagok című regényét elemezte. E művet röviddel megjelenése után szlovákra is lefordították és a közelmúltban Fábnj Zoltán: Harmadviráazás című irodalmi tanulmányaival egvíitt elnyerte a nemzetiségi irodalom díját. — Dobos regénye — mondotta tiltakozás és óvó figyelmeztetés a háború ellen, amely az embereknek szenvedést, nyomort és megaláztatást okoz. Ám periférikusán megtalálhatjuk benne a ma, a kommunisták erkölcsi problémáit ls, 5 ez még fokozza a mű időszerű kicsengését és etikai pátoszát. Dobos regényében modern kompozíciós formát használ. Feloldja az események időbeni sorát, ugyanakkor a kettős cselekmény vonalát egyidejűleg bonyolítja. A történet ugyanis két időben játszódik le, s a bevezető és záró részben — keretként — még egy harmadikkal gyarapszik, amely napjainkban, illetve kéthárom évvel ezelőtt történt. A választott kompozíciós eljárás a szerzőnek lehetővé tette, hogy hőse életének ábrázolásában a gócpontokra összpontosítsa figyelmét s fölösleges összekötő szöveg nélkül térjen át egyik motívumról a másikra. Ezt a társító eljárást azonban nem viszi végig következetesen. Mintha attól tartana, hogy a kompozíció túlságosan bonyolulttá válik és a cselekmény nehezebb áttekinthetősége az olvasó számára a megértést akadályozná. Ily módon Dobos félúton megállt. A kompozíciókból hiányzik a belső törvényszerűség és ezért az író nem tudja felkelteni a közvetlen élmény és a közvetlen átélés illúzióját. A kompozíció itt-ott előforduló gyengéit azonban felülmúlja a regény kiváló nyelvezete. Szövege kifejező, változatos, ízes, színes, talán egyetlen lapos része sincs. AZ ÉRTÉKEK FOKMÉRŐJÉN Dobos után mindjárt Duba Gyula: Csillagtalan égen struccmadár című elbeszéléskötete következik. Duba irodalomban távolról sem járatlan. Ezen elbeszéléskötete sorrendben immár a harmadik, művészileg a legérettebb. Előző könyveiben — A nevető ember és Szemez a feleségem — gyűjtötte össze humoros és szatirikus írásait. Oj könyve műfajban eltér ezektől. Bár helyenként itt is felcsillan a humor, vagy a szatíra, ám a feldolgozott téma és az elbeszélések tónusa komoly, sőt helyenként komor. Duba nem pesszimista, csak nyugtalanítják őt a ma emberének erkölcsi és társadalmi problémái, felháborítják az emberek jellemében, kapcsolataiban fellelhető fogyatékosságok, mindaz ami rossz. Duba elbeszélései művészileg nem egyenlő értékűek, a tökéletesek mellett találhatunk kevésbé sikerülteket is. Azonban kiváló, ízes elbeszélő, eleven légkört és környezetet tud teremteni. A szlovák és cseh olvasók bizonyára szívesen vennék müveinek válogatott kiadását, amely jól illeszkednék be a fiatal cseh és szlovák prózairodalom mai áramlatába. Szőke József: Katicabogár című regénye az iskolapadból közvetlenül a Kelet-Szlovákiai Vasmű építkezéseire került fiatal kőműveslány naplója. A lány kijárja az élet iskoláját, elveszti illúzióit és sok keserű tapasztalatot szerez. A könyv első része jól olvasható, bár kissé laposan és idealizáltan ábrázolja a fiatal lány lelkivilágát. Később a regény megtörik, az alakok elvesztik belső logikájukat, és a szerző önkényének játékszerévé válnak, a cselekmény összekuszálódik és elveszti valószerűségét. Fokozott mértékben megnyilvánul itt az író első művének minden gyengéje (Vár az asszony, 1959) az a törekvése, hogy a szerkezettel fedje el a feldolgozott anyag ismeretének hiányát. AZ IDEI ÉV másik debütánsa Dávid Teréz. A Kísértetek múzeuma című könyvében fogta össze a fajüldözés témájával foglalkozó vázlatait és elbeszéléseit, né. hány háborúellenes és fasisztaellenes írásával kibővítve. Élményeit és megfigyeléseit elfogadható művészi színvonalon dolgozta fel és egyes prózai alkotásaival jelentős emocionális hatást ér el. Dávid új elemekkel gazdagítja ezt a témakört, érdemes lenne egyes munkáit szlovák folyóiratokban is közölni. , Egri Viktor: Boldogok szigete című terjedelmes regényében új eszmei alapállásból tér vissza az egyszer már feldolgozott háború előtti anyaghoz. Rutinnal megírt, szolid „csinált regény" ez a könyv, amely az első unalmas és vontatott száz oldal után helyenként leköti az olvasó figyelmét, de különösebben nem lelkesíti. Ordódy Katalin: Dunáról fúj a szél című regénye a tehetséges írónő sikertelen kiruccanása a gyári regény területére. Többet mond a valóságról Barsi Imre: Tegnap és holnap között című színes riportkötete. A változatos, érdekes riportok hazánk legnyugatibb határától Szlovákia legtávolibb csücskéig vezetik el az olvasót. Barsi nem törekszik a jelenségek elemzésére, hanem az érdekességek és újdonságok feljegyzésére. Az író kultivált riporter, bőséges ismeretanyaggal rendelkezik és élvezetes nyelven ír. BEFEJEZÉSKÉNT TOMIS ELVTÁRS a következőket mondotta: „Az elmúlt esztendőben a magyar irodalomban nem született kiemelkedő művészi alkotás, rendkívül művészi értékű könyv. De ez az év sem múlt el pozitív művészi eredmények nélkül. Dobos László és Duba Gyula kötetet ismét emelik a mércét, szigorítják a kritériumokat. Bizonyára örömtelibb volna a számvetés, ha az írók lényegesen magasabb művészi igényeket támasztanának, ha jobban, hatékonyabban gazdálkodnának tehetségükkel ps a mennyiség helyett a minőség fokozására fektetnék a súlyt. 1964 december 5 * (jj Q IRODALMUNK 1 964-BEN MAGASABB MŰVÉSZI MÉRCÉT! \