Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)

1964-12-05 / 338. szám, szombat

^iprus térképén mély seb a Nicosia, Limassol, Famagusta, Larnaca városok görög és török negyedeit elválasztó határvonal. Ugyanez a kép fogad a vegyes lakosságú falvakban is. Bárhová megy az ember a török negyedekben, homokzsákbarikádokba, szegesdrótgöngyölegekbe ütközik. Ez az a bizonyos „zöld vonal". • A zöld vonalon túl Moszkvicsunk a Lidra Palas szálloda táján lépte át a „zöld vonalat" Tavaly decemberben éppen itt került sor az első fegyveres összecsapásra. Az első ötszáz méteren senkivel sem találkoztunk. A kanyaron túl azonban vashordókból emelt torlaszba ütköztünk. Tucatnyi török rendőr és géppisztolyos civilek fognak körül. — Szovjet újságírók vagyunk — mutatkozunk be. Leplezetlen érdeklődéssel nézegetnek. Egy rendőr megmutatja, merre ve^ zet az út dr. Kíicsük alelnöknek, a török lakosság vezérének székházába. Az utat jól ismerjük. Most azonban más kép fogad, mint azokban a viharos napokban. Feketeszemű iskolások csevegve és paradicsomot majszolva l éppen haza tartanak, hogy testvéreikkel megosszák' az iskoláBENZINES HORDOK „A ZÖLD VONALON" ban kapott „reggelit". A megrongálódott kávéházban vagy húsz éltesebb ember tereferél. Az üzletek kinyitottak, de vásárlókat nem látunk. Első utunk jó ismerősünkhöz, Faiihoz, a Halkin Szeszi török lap igazgatójához vezet. Átmegyünk a nyomdába, közben tucatnyi apró földhányásra leszünk figyelmesek. — A decemberi események során elesettek sírjai — magyarázza Faiz. — Reméljük, az soha többé nem ismétlődik meg. — Hallgatom ezt az ősz embert, aki évekig görög faluban tanított ... • A dolgozók ne legyenek ellenségek! Autónk nehezen tör utat a szűk utcákon. Valaha az egyetlen közlekedési eszköz az öszvér és a szamár volt. Amerre nézünk, mindenütt nyomorral találkozunk. Megállunk egy kétemeletes épület előtt. Az udvaron egyenruhás diákhad. Kísérőnk, Niazi Ali, a Ciprusi Török Ifjúsági Nemzeti Tanácsának elnöke felvilágosít: — Ez itt az Atatürk Iskola. Most éppen kétszáz diákja van. Két váltásban tanítanak. Az épület jelentős részét falusi menekültek foglalják el. Ötszáz család kapott szállást az iskolaépületben. Nehéz elképzelni, hogyan férhetnek el. Engedélyt kértünk, hogy beszélhessünk egy áttelepíilttel. — Musztafa Durnuszi — mutatkozott be egy gyűrött ruhájú, éltesebb török. — Még tavaly decemberben, kerüllém ide a családommal. Nyolc gyermekem van. Egész évben nem volt munkám. Szörnyű a mi életünk. A török negyedekben zárva maradtak a gyárak és a műhelyek. A török kisebbség vezetői folyton azt hangoztatják, hogy a törökök és a görögök nem élhetnek egymás mellett. Ezt, persze, senki sem hiszi el. A ciprusi törökök a tilalom ellenére is gyakran átlépik a zöld vonalat, hogy a görög negyedekben vásároljanak, vagy ott orvoshoz menjenek. Egyes családok visszatelepültek falvaikba. A török bírák ismét működnek. • Mit mond dr. Kücsiik? Mind nehezebbé válik a normalizálódás! folyamat fékezése. A két nemzetiség dolgozói évtizedeken át békésen megfértek egymással — hallottuk dr. Dervish Kavazoglu neves közéleti személyiségtől, aki a közös érdekek lelkes harcosa. Egy teljes óra hosszat beszélgettünk dr. Kücsük ciprusi alelnökkel. Ellentétben a kormány hivatalos álláspontjával, mely elítéli a NATO terveit, és követeli az angol támaszpontok felszámolását, dr. Kücsük kijelentette, hogy „ő egyetértene a NATO-támaszpontokkal Ciprus területén." . Ugyanakkor azt is észre kellett vennünk, hogy bizonyos mértékben dr. Kücsük nézetei is változtak már. Márciusban erősen kötötte az ebet a karóhoz, hogy meg kell valósulnia a „taksáim"-nak, azaz a szigetország kettéosztásának, most másképpen vélekedett: — Központi kormányú szövetségi államrendszer hívei vagyunk, azzal a feltétellel, hogy mindkét nemzetiségi közösségnek autonóm önkormányzata legyen. Más török politikusok sokkal világosabban fogalmazzák meg mondanivalójukat: — A ciprusi törökök és görögök kötelessége, hogy egyesülfenek a közös ellenség ellen — mondotta a török kisebbséghez intézett felhívásában dr. Iszhan Ali, a paphosl török városközösség egyik vezetője. — Nyújtsunk egymásnak baráti jobbot a megpróbáltatások órájában, és védfük meg együtt a szabadsághoz való fogunkat. Az útvonalat, amelyen autónk elrobogott, kilométereken át földhányás szegélyezi. Még a fegyveres összecsapások idejéből maradtak itt. Az erős tengeri szél apránként elhordja róla a földet, s lebontja a mesterséges válaszfalat.... N. BARGIN CIPRUSI UTIJEGYZETE S&HN A

reggeli küd fátyolfüggönyt vont az őserdők küré. Átlátszóan tiszta, nehéz cseppek gördültek le a levelekről. Keleten már felbukkant a nap izzó korongja, sugarai a fák koronáját simogatták. Ébredeztek az erdő lakói: rikácsoltak a papagájok, hangversenyeztek a majmok, örök ébresztőink. Az országútépítési terepszemle után hazatérőben voltunk expedíciónk bázisára. Hátizsákunkban egy kis élelmiszer, egy váltás ruha (vízhatlan csomagolásban), kis gyógyszertár, amelyben mindent megtalálunk, ami

s a víz fertőtlenítéséhez, sebápoláshoz stb. szükséges. A fecskendő és a kígyómarás elleni szérum sem hiányozhat. A dajakok kedvelt mondása: Hagyd békén a kígyót, ő sem bánt téged — aranyat érő jó tanács. Ritkán van szUkség oltásra, de a félelem növeli a veszélyt. Elválhatatlan kísérőnk a különféle fajtájú szúnyogok, melyek sűrű rajokban sötét fellegként követnek. A sziklás talaj sártengerrel váltakozik. Ilyenkor kidőlt fák törzsén táncolva bukdácsolunk előre. Előfordul, hogy a védőleinezes cipőtalp megcsúszik a félig sárba süllyedt fatörzseken; ilyenkor térdig süppedve próbálunk kikecmeregni a meleg trópusi sár fogságából. Mennyivel szerencsésebb bennszülött vezetőnk, aki — persze mezítláb — akrobatikus mutatványnak ís beillő ügyességgel mozog a fatörzs JURU POSZTOJOV INDONÉZIAI UTIJEGYZETE DAJAKOK Hatan vagyunk: Ali, a kalauzunk, Uvin technikus, Vaszja Arisztov geológus és két munkás. A kígyók ellen védelmünkre kiAZ.EGYKORI FEJVADÁSZOK KÖZÖTT Bi" hátán, s csak azért áll meg időnként, hogy lerázza magáról a ráragadt piócákat. Négy-hat kilométerre tőlünk a Kaliajan vize hömpölyög. A sok mellékfolyótól felduzzadt folyam nagy esőzés idején olyan, mint a tenger: kicsap a medréből és elönti a messzi vidéket. Ilyenkor az embernek az a benyomása, hogy a fák vízben nőnek... küldött két rendőr maláriás lett, s vissza kellett térniük Palangkaraio városba. Sok jávai technikus állt munkába a mi őserdei részlegünkön, de egyikük sem bírta: kit a fokozott izzadásból következő bőrbetegség, kit a malária vert le lábáról, mások az orangutánoktól félve elmenekültek. Ekkor társult hozzánk Uvin, az őserdők szülöttje. O az első dajak, akiből technikus lett. Magával hozta dajak, munkásait, •j akik különösen nehéz percekben nem egy felbecsülhetetlen szolgálatot tettek nekünk. Uvin volt a tolmácsunk, sok helyi nyelvjárást ismert. Végre kijutottunk a sártengerből. Cölöpre épült, inéhkaptárhoz hasonló faházakhoz értünk. A házak előtt kókuszdióhéjból készült csészék. Ideje volt reggelizni, egy kicsit megpihentünk. Uvin elmesélte, hogy azuk a dajakuk, akikhez a missziós papok még nem Jutottak el, hozzátartozóik holttestét a lakhelytől messzire szállítják és gerendából ácsolt padozathoz kötözik. Míg a madarak, a hangyák és más rovarok elvégzik a maguk romboló müvét, a dajakok őrházszerfi tákolmányt építenek, amolyan kápolnát, ahol azután „lelkével együtt" elhelyezik az előd csontjait. A hagyomány szerint a hajléktalan lelkek vándorszellemmé változnak, s Ilyennel nem tanácsos találkozni az erdőben, mert csak bajt hoz. A dajakok munkakezdés előtt áldozatot mutatnak be a vándorszellemeknek. Az áldozat színhelyét kakas, sertés és kacsa vérével hintik be, majd rituális táncokat lejtenek a máglya körül. A reggeli szertartás után közösen fogyasztják el a gazdag áldozatot. Csak ezután kezdődhet a munka. aPITOK! Reggeli után folytattuk utunkat, s a szúnyogokat leszámítva kitűnően éreztük magunkat. Délben megszólaltak a tücskök. A cserebogáréhoz hasonló nagy testükkel, átlátszó szárnyukkal esténkínt gyakran összeverődtek tűzrakásunknál. Száraz évszakban, eleséghiány idején a dajakok ízletes ételeket fűznek a tücsökből. A bogarakat pálcikára tűzik és a tűz fölött pirítják. A nap gyorsan elrepült, gondoskodni kellett éjszakai szálláshelyről. Elhatároztuk, bugy az éjszakát három kilométerre Innen, Manuljov kunyhójában töltjük. Ezen a részen PapardI és Sueto technikusok' Viktor Manuljov segítségével geológiai kutatást végeztek. Végre elértük az irtás szélét. Vékony cölöpökre épült az erdei házikó, melyet szúrós indák fontak körül. A bejáratnál tűz égett. Szanaszét hátikosarak és félméteres parangák (dajak vadászati kellékek) hevertek. A tűznél marcona alakok szorgoskodtak. Meglepődtek. Néhány szót váltottak anyanyelvükön Uvinnal, s mikor megtudták, hogy Manujlov barátai vagyunk és munkából jövünk, egészen barátságusak lettek. Elmondták, hogy Manujlov és emberei egy napja tovább mentek. Közben elkészült vacsorájuk, szívesen megosztották velünk. Éjféltájt hatalmas mennydörgésre ébredtünk. A szélvihar messzire sodorta kunyhónk gyékénytetejét. Évszázados fák dőltek ki gyökerestül, s az ég csatornájából patakban zuhogott az eső. Fogvacogva egymáshoz szorultunk és vártuk az ítéletidő elmúlását. Trópusi hajnal. A nap első sugarainak megjelenésével a felhők is eloszlottak. Rendbe hoztuk magunkat, elővettük a hűpalackot és egy kis feketekávéval megerősödve ismét útnak indultunk. Tíz óra tájban egy patakhoz értünk, ahol dajakok vártak ránk csónakokkal. Uvin mosolyogva mutatott egy fához kötött teknősbékára. Ez lesz a reggeli. Gyorsan megszárítkoztunk és Igyekeztünk mielőbb elérni bázisunkat: a Kahajana egyik mellékfolyóján horgonyzó úsző házikónkat. Munari nagyszerűen elkészítette a teknősbékát; a bő reggeli után továbbmeneteltünk. r r •• BUVOS KÖVEK FÖLDJE FRANCOIS D'ARCOURT DÉL-AFRIKAI RIPORTJA A

lig távoztunk Port Nollothból, máris szögesdrótkerítés állta utunkat. „TILOS ÖVEZET" — figyelmeztetett a felirat. Rendőrök állítottak meg, és figyelmesen tanulmányozták engedélyünket. A gyémántbtrodalom — egy szörnyű világ — küszöbén állunk, ahol a gyémánt istenség, az ember pedig a semminél is kevesebb. Hatvan kilométeres út áll előttünk. Csak a tenger zúgása figyelmeztet, hogy nem a Góbi-sivatagban, és nem is más bolygón járunk ... Újabb drótkerítés a láthatáron. A homokbuckák mögül váratlanul egy kapu, egy fehér épület, egy vörös dzsip és néhány rendőr bukkan elő. Megint igazoltatnak. — Az autó itt marad! A SZÖGES DRÓT MÖGÖTT Orangemundba egyetlen autő sem juthat be. Ai érkezésünkről előre értesült rendőrök gyorsan végeznek a formalitással, s öt perc múlva átkelünk az Orange folyó Ernest Oppenbaimer-hídján. Egyedül ez köti össze Orangemundot a külvilággal. A dzsip sofőrje elmondja, hogy fényképezőgépeink Orangemund első „vendégei". Egyre gyakoribbak a szögesdrót-kerítések és őrtornyok. Kémek és detektívek légiója vadászik e nagy terepen, mely felér Franciaország területével. Ha autó vagy személy közelednék a tiltott övezett felé, lefülelnék, mielőtt valamit is sejthetnének. — Miért ez a nagy elővigyázatosság? Miért kell minden behozott tárgynak Orangemundban maradnia? Az állásukból kilépő mérnökök még bútoraikat sem vihetik magukkal... Kérdésemre kísérőm, egy angol százados válaszol: — Ha valakinek sikerülne egy láda gyémántot lopnia, megbolygatná az egész világpiacot. ORANGEMUND Orangemund sajátos város: nyugatról a tenger, keletről a nagy homoksivatag határolja. Sok tekintetben koncentrációs táborra hasonlít. Nincs árnyék, mert nincsenek növények. A perzselő nap mindent kiéget. Pedig szomszédban van a Déli Jeges-tenger, és Orangemund mellett vonulnak a hideg délsarki áramlatok. A technika oázissá változtatta ezt a kíetr Jen, átkozott helyet. Orangemund a vizet csővezetéken kapja, s a repülőgépek állandóan friss élelmiszert szállítanak. Az ember legyőzte a természetet. KINCSEK BÁRSONYBAN ÉS VASBETONBAN Kinn, a „lelőhelyeken" óriási földgyaluk és kotrógépek dolgoznak. Kísérőimtől megtudom, hogy a legértékesebb gyémántok a homokréteg alatt lelhetők 4—6 méter mélységben. A drágaköveket az Orange folyó vetette ki hordalékával együtt. Különféle munkaműveletek után a dúsítóhól a nedves kőzet zsírozott szállítószalagra kerül. A nedvességnek ellenálló gyémánt ráragad a szalagra, a nedves kőzet pedig a szemétbe megy. Ily rílőüón naponta másfél ezer gyémántot gyűjtenek össze és regisztrálnak. Egyedüli puszta kézzel végzett munkaművelet. Ezt az angol hadsereg négy ezredese végzi. — Általában kétezer karát gyémántot gyűjtünk össze egy nap alatt — újságolja Green ezredes. — Most mafd meglátják egész havi produkciónkat: 12 kilogramm gyémánt! Vakítóan megvilágított szobába lépünk: Egy hatalmas bársonyserleg színültig tele gyémánttal. — Ebben hatvanezer karát van. Megismerkedünk a kincsek sorsával... A társaság évente 7 millió font sterling adót fizet, ugyanakkor egymillió font sterling tiszta Jövedelmet juttat a részvényeseknek. Most már értjük, miért akarja a Délafrikai Köztársaság mindenáron annektálnl Délnyugat-Afrikát, és miért hajszolja a részvényeket a Consolidated Didmond of South West-Africa Limited, melyet az Anglo—American Corporation of South Africa és közvetve a The Beers Consolidated Mines társaság ellenőriz... KUTYÁK, TANKOK, REPÜLŐGÉPEK Az éj leple alatt térünk viszsza Orangemundba. A szögesdróttal körülvett nagy !

(koncentrációs táborban" kilencezer ember él, köztük hatezer afrikai, ezer európai szakember és kétezer családtagjuk. Az afrikalakat Itt „jobban" fizetik, mint a dél-afrikai aranybányákban: havi tíz font sterlinget keresnek, GYÉMÁNTMOSÖ GYEREK Késő éjjel érünk szállodánkba. A doktpr hirtelen felkiált: — Nézzen csak ki! Fényszóró pásztázza a drótkerítést. A távolban fényszemek villognak. Kutyás rendőrök köröznek a kerítés mentén. Távo-. labb tankok őrködnek. Lőtornyaikból fényszóró vakító sugarakat lövellnek. A rendőrök és a titkosiigynökök rálőhetnek mindenkire, aki a tilos övezet felé közeledik, mert az csak tolvaj vagy csempész lehet... RÖNTGENSUGARAK — Ilyen intézkedések eleve kizárják a rablást! — Képzelje, még az atombomba robbanását is kibírja az épület — válaszolja kísérőnk, a kapitány. — Es a munkások nem próbálnak néha zsebrecsúsztatni egy-egy gyémántot? — Szinte Tehetetlen. A rendőrök mindenütt ott vannak. A szomszéd, aki munkaruhában dolgozik, áiruhás titkosügynök is lehet. Nem is képzeli, milyen légkör van itt. Állandó gyanúsítgatás ... Egymást figyelik a munkások. Gyakran előfordul, hogy magános ember gyémántot pillant meg a földön. Mit gondol, mit csinál ilyenkor? Tévednek, ha azt hiszik, hogy beadja. Inkább eimegy mellette. Értse meg ezt a logikát: ha beadja a hivatalnak, akkor azt hiszik, hogy több darabot talált, és csak egyet adott be önmaga igazolására ... — Sikerült-e már valakinek gyémántot lopni? — Ügy tudom, senkinek ... A tengerparton haladtunk. — Tudja, hová megyünk — kérdezte a kapitány. — Ez a Csontváz-part. Hallottam róla. A gőzösök messze elkerülik, mert természetes akadályt alkot. — Annyi itt a gyémánt, mint réten a virág — lelkendezett a kapitány. — Álljunk meg, készítek néhány gyönyörű felvételt — ajánlotta fényképészünk. — Szerencsétlen, nem tudja, hogy a dzsipnek sem szabad megállnia! Valóban: több kisebb repülőgép, „repülő juhászkutya" keringett a levegőben, figyelve mindent, ami mozog ... Amikor búcsút mondtunk Orangemundnak, a röntgenszobán keresztül jutottunk ki a külvilágba. Ezen a tortúrán a főigazgatótól kezdve az utolsó munkásig mindenkinek keresztül kell esnie..ü 1864. december S, + ÜJ SZÖ ÜS