Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)

1964-12-29 / 360. szám, kedd

Fontos-e a kádernevelés! A SZAKMAI ÉS KÁDERNEVELÉSNEK — ennyit előlegezzünk — mindenkor nagy jelentősége volt. Ha megkérdeznénk mi előbbre való: ' a termelés, vagy a kádernevelés, a megkérdezettek túlnyomó része minden bizonnyal habozás nélkül azt felelné, hogy a termelés mindennél előbbre való. Kétségtelen, hogy a termelés a döntő és mindént a termelés szolgálatába kell állítani. De a termelés eredménye elsősorban a dolgozók szákmai felkészültségétől függ. Még a legegyszerűbb munkafolyamat is legalább minimális felkészültséget, szakmai ügyességet követel. A szakmai nevelést tehát nem lehet elhanyagolni. Manapság annál is inkább, mert a mezőgazdasági termelés nagyarányú fejlődése, az egyre tökéletesebb gépek minden szempontból fejlett dolgozókat kivánnak. Sajnos, a kádernevelés a legtöbb helyen még mindig mostohagyerek. A termelés, a gyakorlat, a mindennapi problémák háttérbe szorítják. Így, bár tudvalevő, hogy a termelést nem lehet elszakítani a káderneveléstől, a gyakorlatban mégis feleslegesnek tartják, amitől sajnálják az időt, a gondoskodást, a beruházást. Amikor megalakultak a termelési igazgatóságok, többek között a kádernevelés ís a feladatkörükbe ment át. De kevés olyan termelési Igazgatóság van, ahol ezt szó szerint betartják. A termelési igazgatóságokon mintha így gondolkodnának: Minek törődjünk még ezzel is? Ha a szövetkezetekben szükség van a szakemberre, taníttassák ki. A szövetkezetekben úgyszintén igyekeznek mellőzni a kérdést. Hány szövetkezeti elnökkel találkoztam már, aki így vélekedett: Minek iskoláztassunk valakit, amikor az pénzbe kerül. Van annak a pénznek jobb helye is. Megvoltunk eddig is iskolázott ember nélkül, megleszünk ezután is. így kerülgetik aztán e fontos kérdést. Döntsük talán el, hogy ki törődjön a káderneveléssel? Úgy véljük, mindenki. A termelési igazgatóság, és az üzem ls. Elvégre a termelési igazgatóságnak érdeke, hogy a szövetkezetekben olyan szakemberek legyenek, akiknek nem kell léptennyomon, a legegyszerűbb kérdésekben is tanácsot adni. S hogy a mezőgazdasági üzemnek is érdeke, hogy a felelős posztokon olyan emberek legyenek, akik nem követnek el baklövéseket, az csak természetes. A TERMELÉSI IGAZGATÓSÁGOKON azonban a szakmai nevelést legtöbbször másodrendű problémának tartják. A szakmai neveléssel megbízott dolgozóra általában más munkakört is „rásóznak" — mint a szocialista munkaverseny, rendkívüli feladatok stb. —, amit már nem bízhatnak a többi előadóra. Csak nagy ritkán fordul elő, hogy egy ember pusztán a káderneveléssel foglalkozik és valóban tesz is valamit. Mert gyakran magára van utalva, és még ha akarná, se győzi. A szakmai nevelést általában csak a véletlenre, egyszeri akciókra bízzák, a színvonalról nem is beszélve. Sok minden elhangzott már a téli munkaiskolákról, tanfolyamokról. A vélemények egyben mind megegyeznek. Az Iskolázások és a tanfolyamok színvonala alacsony. Évről évre ismétlik ugyanazt a tananyagot, amellyel már az átlagember is tisztában van. Egy ízben egy bodrogközi szövetkezet munkaiskolájába vezettek el, hqgy — mint előlegezték — ott nagyon jól működik az iskola. Mi tagadás, voltak a padokban szép számmal. Fiatal egy sem. Pedig tudtam, hogy a szövetkezetben nagyon sok fiatal is dolgozik. Megkérdeztem egy idősebb embert, hogy miért jár az esti Iskolába. Ezt válaszolta: Azért, mert másfél munkaegységet kapok érte. Nem rossz „rézsia", s a szövetkezet vezetősége ís jól jár, mert kimutathatja, hogy az iskolázás eredményesen folyik. De ha valaki csak ezért Jár iskolába, akkor ez semmit sem ér. Hogy hol maradtak a fiatalok? Ugyan, minek tanulják elölről az egyszeregyet, s még szabad idejüket ís agyonütik vele. Meg hát minek Járjanak iskolába, ha aztán is maradnak a régi munkahelyen, és a jövedelem sem lesz nagyobb. Az a baj, hogy a mezőgazdaságban általában nem tesznek különbséget a szakmai színvonal között. Nagyon jól megszervezték a munkaiskolát például a Nagyfödémes! Állami Gazdaságban [galántai járás), mégpedig a termelési ágazatok szerint. Ki-ki arra a tanfolyamra jelentkezik, ahová akar, amelyik a munkabeosztásához legközelebbb áll. A traktorosoknak nem kell végighallgatniuk a tejtermelésről szóló előadásokat és fordítva. A jövőben mindenütt ilyen irányba kellene terelni a dolgozók munkaiskoláját. Nézzük azonban tovább a középkáderek nevelésének problémáját. 1962-ben minden szövetkezetben Iti kellett dolgozni a kádernevelés, s a szakképzettség növelésének tervét. Néhol becsületesen kidolgozták, máshol csak formálisan, volt ahol egyáltalán nem. Ezek összegezéséből kellett elkészíteni a járási terv.et. Tehát pontos, reális tervről • szó ,sem lehetett. Az időközben kiképzett 'szakem

: berek aztán nem találtak alkalmazást, mert nem volt rájuk szükség. NAPRÖL NAPRA OLVASHATJUK a sajtóban, hogy a mezőgazdasági iskolákban végzett fiatalok nem kaptak a szakmájuknak megfelelő beosztást, nem találtak megértésre a szövetkezetben,, vagy egyszerűen elutasították őket. A bősl szövetkezetben találkoztam egy fiúval. Képzett mechanizátor- és traktorjavítóként került ki az iskolából. A szövetkezetben egé- j szen más munkaszakaszra osztották be. Néhány hónap múlva hátat fordított a falunak. Csak amikor visszarendelték és a komplexbrigád Irányításához osztották be, telepedett meg véglegesen. Most már elégedett. Ez a jobbik eset. Ám hányan fordítanak örökre hátat a mezőgazdaságnak. Általában megfigyelhető, hogy a termelést igazgatóságoknak fogalmuk sincs arról, hogy hová tűnnek el I ilyen esetekben a fiatal szakemberek, sőt arról sem, hogy hol, milyen szakemberre lenne szükség. Így aztán nehéz a szakkáderek elosztásában eligazodni. Mindez a helyi viszonyok mélyebb, ismeretét és következetesebb munkát követel. A fiatalokkal általában mindenütt „baj van". Hogy nem akarnak úgy élni, mint nagyapáink, s hogy egy kicsit többet várnak az élettől, mint az idősebbek, azért nem kell őket mindjárt elítélni. Sok helyütt azonban nem tesznek különbséget a szakképzett, s a szakképzettség nélküli dolgozó munkája között. Egyformán fizetik mindkettőt, fejtetőre állítva az ökonómia alapelveit. Ezek után az életet kezdő fiatal nem dolgozhat kedvvel és odaadással. Persze, találunk szövetkezetet, ahol ezt szem előtt tartják. Javorinkán (galántai járás) úgy vélekednek, hogy a fiatalokba, a kádernevelésbe érdemes befektetni. Azt mondták, hogy ez a legeredményesebb befektetés. Így van ez Kistárlsányban, Csallóközaranyoson és még jó néhány helyen. A tanuló fiatalok üzemi ösztöndíjat, havi zsebpénzt (a münkaviszonyban levők is), i házasságkötéskor, gyermekszületéskor segélyt kapnak. Kölcsönt ls kapnak bútorra, lakásépítésre. Hiszen az életet valamiből kezdeni kell. Ez csak természetes. Bár másutt ls így gondolkoznának. Mert mindezt kamatostól megtérítik a szövetkezetnek. VALAKI AZT MONDHATNÁ, mi köze ennek a káderneveléshez. Pedig sok köze van. Az előbbiekkel összefügg a fiatalok megnyerése a mezőgazdaságnak, a mezőgazdasági iskolákba való toborzás. Toborzás! Nem hangzik furcsán? Sajnos, helyenként ezt a szó szoros értelmében veszik. A termelési igazgatóságok sem teljesen ártatlanok Kiváló borokból cukor hozzáadásával, • majd erjesztéssel készítettek ez idén negyedmillió palack „Venuše" védjegyű pezsgőt a mikulovi borászati üzem dolgozói. Képünkön: Marié Hrbáčková zamatos ízt adó anyagokát tölt a pezsgőhöz az adagoló gépben mozgó palackokba. [E. Bican felv. — CTK) Ahol kétszáz év óta főzik a sört Dratislavában valamikor a X-V. ® század második felében kezdtek sört i főzni. Az okmányok bizonysága szerint 1477-ben már sörfőzde állt a Halászkapu mellett. A mai Városi Sörfőzde 1752-ben épült és felszerelésével, valamint gyártmányai kiváló minőségével már akkor megelőzte a híres bajor sörfőzdéket . is. Evek' sűrűsödtek évtizedekké, a* Városi Sörfőzde bérlői meggazdagodtak, de a gyár maga elavult, mert hipzén minden tulajdonos csak nyerni akart. Az első nagyobb korszerűsítést csak 1940-ben, a háborüs konjunktúra idején végezték, amikor a régi 90 hektoliteres katlant kicserélték. . ) A fejlődés üteme csak a felszabadulás után gyorsult meg. A gépi berendezést teljesen kicserélték, 1951-ben — Szlovákiában először — a hagyományos fűtés helyét elfoglalta a gázfűtés, a munkamenetet ésszerűsítették. Míg 1936-ban 8185 hektolitert, 1944ben 52 226 hektoliter sört gyártottak, addig 1958-ban 153 725 hektoliter volt a termelés. 1961-ben a Városi Sörfőzde a 10 és 12 fokos gyártmányokon kívül . megkezdte a 14 fokos „Junák" és a 16 fokos „Devín" gyártását ís. Es bár az utóbbi évek kapacitása mintegy évi 120 ezer hektoliter, a tervtelfesltés egyenletes ütemű. A Várost Sörfőzde ma már a Nyu" gat-szlovákiai Sörfőzde vállalat kötelékébe tartozik. A dolgozók a minőség állandó favítását tűzték ki céljukul. Hogy igyekezetük eredményes volt, azt számos oklevél és kitüntetés bizonyítja. Említést érdemel az or Kíméljük meg a magyar nyelvet az ilyen „Lúdtalptól"! t^^'J^Í Ä"J

d

eJ!: I szágs^te kedvelt 12 fokos „Bratislavgyorsan megcsinálják a toborzást. Beszerveznek boldog-boldogtalant, akár van rá tehetsége, akár nincs, csak az ! irányszámokat betartsák, ahelyett, hogy a tanulóifjúságot fokozatosan megnyernék a mezőgazdasági munskfj leíiak". A minőségi termelés elsőrendű alapfeltétele a szaktudás és a tapaszI talat. Ezzel ma már a Városi Sörfőz i de minden dolgozója rendelkezik, félidául az erjesztő és főző részleg vei tetöfe, id. 'Anton Mikuláš már 30 éve fiatal senki ! és František Heriban pincemester 40 csen, a fiatalokban, meg egyéb, tunk kívül álló tényezőkben. A felelőtlenül fogunk bánni a szakkáderekkel, mint eddig, seniu , ,,„. ,„ „,,.*,,>,„„ o„ sem válas/tia szívesen ezt a nálvát í év 6ta do

lQ

ozlk a 9'Jarban. Stefan Sysem vaiasztja szívesen ezt a Pályát. 1 kür

a, gépész 9 tagú munkacsoportja Végszó helyett csak annyit: Ne ke- ? ' CSKP XII. kongresszusa ressük a baj okát ott, ahol az ^-[kollektívája - és a töltő részlegen ^ J] I dolgozó Rudolf Zámoőník 12 tagú csodernevelés terén a termelési igazga- j a szoclahst

a "'""^Tsiuka tosagoknak még sok a törlesztem va- I lójuk. Bűn lenne ezt továbbra is az < öszlönösségre és a véletlenre hagyni. ' Néha bizony nem ártana a szövetkezetekre is nagyobb nyomást gyakorolni. Mert a kádernevelésnek manapság legalább olyan a jelentősége, mint a termelési feladatoknak. P. L. Ha azzal kezdeném ezt a cikket, hogy .a napokbafi .a kezembe került a Szlovák . Egészségügyi Felvilágosító Intézet (Slovenský ústav zdravotníckej osvety)' egyik kiadványának 1961ben megjelent magyar fordítása, valótlant állítanék. Mások adták a kezembe -— mosolyogva és bosszankodva. A kiadvány szerzője: Dr. Eduard Duda, címe: Lúdtalp. Talán mosolyt gerjesztő a cím, mégsem ezen mosolyogtak azok, akik a kezembe adták. A cím ellen nem is lehet senkinek semmi kifogása., A szerző ellen sem. Feltételezzük, ugyanis, hogy a szerző'nem má=ok neveltetésére vagy bosszantására írta meg ezt a könyvecskét, -hanem, hasznos tanácsokat akart adni az olvasóknak, hogyan ápolják lábukat, hogy ne kapjanak lúdtalpat, illetve hogyan kezeljék a velük született vagy szerzett lúdtalpat. S feltételezzük azt Is, hogy a- kiadónak is az volt a célja a brosúra magyar fordításának kiadásával, ami a szerzőnek. Hogy ezt a célját nem érte el, azért a kiadó illetékes dolgozói elsősorban saját magukat okolhatják, sőt tni is óket okoljuk. Miért nem érték el céljukat ezzel a könyvecskével? Azért, mert kevés magyar olvasó akad, aki megérti, miről' is van tulajdonképpen benne szó. A fordító tolmácsolja ugyan a könyvecske végén a szerző célját, de "így: „Ennek a kis könyvecskének tehát egyetlen célja, megmagyarázni az olvasónak a lábak életdöntő fontosságát és figyelmeztet-, ni őt, hogy naponta legalább egy pár perci ápolást engedjen meg a fáradt túlterhelt lábainak. Gondoljon arra, hogy csekély gondozás eltávolítja a sok kínos órákat, mikor a fájdalomtól nem fog bírni a lábán állni, kitéri a sok abszenciát az alkalmazásban és sokóraí kellemetlen várakozást az or-. vosi rendelőkben és kórházakban." És hogyan tolmácsolja a brosúra tari talmát? íme néhány példa rá! A láb anatómiájával kapcsolatban ezt olvashatjuk magáról a lábról: „Vértáplálékot az erek, idegirányítást megint a központi idegrendszer s'ze-. rez" be." Lejjebb „A láb teendő szere-, pe" címen a láb szerepéről ír. „A lúd-, talp" című fejezetből megtudjuk, hogy. „A lúdtalpnak a kezelése azonnali ja-, vitáson függ, kemény bekötözésbol, később cipőbetétek használásából, amíg csak a boltozat nem nyeri meg, a normális formáját". lúdtalp kísé-, ró jelei" című részből többek között ezek a mondatok „érdemelnek" megemlítést: „Sokszor történik hogy a beteg orvosi rendelőbe panaszkodik a térdjájásra vagy a- keresztcsontra. Ez úgynevezett távfajdalma a lúdtalpas lábnak amely eltéveszti a beteget az igazi fáidalom forrásától. Hosszas iZz mokfeszítéséböl terjed a fáradság", „A lúdtalp megelőzése" című részben a gyermekláb korai túlterhelésével kapcsolatban ezt a meghökkentő mondatot' olvashatjuk: „Természetes, hogy a kis gyermekláb túlterhelés folytán kezd elsüllyedni, hibás marad". A hitelesség kedvéért megjegyzem, hogy a könyvecskében több helyen „elsüllyednek" a lábak. „A lábbeli" című rész a helyes és alkalmas lábbeli viselésére ösztönözne, ha megértenénk, miről is van benne tulajdonképpen szó. így kezdődik: „A lábbelikérdés nagyon ritkán egy komolyabb vita témája, legfőbb, ha valaki szép cipővel dicsekedik, de több ízben ha valaki szidja a cipőjét, hogy hólyagokat • vagy tyúkszemeket kapott tőle". Az ilyen érthetetlén mon-. daton joggal bosszankodik az olvasó, VITA AZ IFJÚSÁGI KLUBOK HELYZETÉRŐL Országszerte sokat vitatott kérdés, hogy a serdülő ifjúság hogyan használja ki, hol töltse el a szabad időt. Prágában a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség országos gyűlésén, a küldöttek rámutattak az Ifjúsági klubok fontosságára. Hazánk fővárosában 163 Ilyen klub működik és tagjai a kulturális és tudományos tevékenység mellett még olyan nagysikerű társadalmi akciókat is kezdeményeznek, mint például a „Tiszta Prágáért" mozgalom. Azonban az ifjúsági klubok munkáját még sok tényező gátolja. Nem rendelkeznek megfelelő helyiségekkel, hiányoznak a tapasztalt szervezők, a hivatásos művészek segítsége és a nemzeti bizottságok sem támogatják úgy, ahogy ezt e klubok fon- j tossága indokolttá tenné, | De a fordító mindjárt fel ls vidít, okot ad a mosolygásra is néhány sorral odább: „A lábbelikérdés elörebúj már a kicsike első lépéseinél". „A lábak ápolása" című fejezetben így figyelmeztet a fordító a lábmosás fontosságára: „További alkatrésze a láb ápolásának, azoknak mindennapi fürdése vagy mosása akkor inkább, ha izzadós lábakról van szó". Majd azt is megtudjuk, hogy a „Rosszul vér-, táplált láb sokszor már 0 fokos fagynál fagyási daganatokat kaphatnák. Ilyen daganatoknak különféle színe van. A melegben piros, hidegben pedig lilakékes színe. Az izmok szövedékében oxigén hiányában idegingerléshez jön, amit kellemetlen viszketés, égetes és fáfdalon: kíséri". Lejjebb a tyúkszem kezeléséről is szó van: „A tyúkszemek keletkezésének kitérhetünk kényelmes cipő viselésével, ren-. des lábápolással,' vagy ha még kez-. detben való börkeményedések, borotvapengével vagy ollóval kivágjuk és szalicil kenőccsel. bekenjük. Ä tyúk-, szem fogalmát sokszor a láb talpán levő szemölcsökkel változtatnak meg. Ez a másik valószínűleg egy viruszos megbetegedés". Nem értették az utolsó két mondatot? Őszintén szólva: én sem. A balettról, Ületbe „baler-r6\ kiderül, hogy „nagyon magas igényeket tesz a gyermek lábára". Természetei sen azt ls jó tudni, hogy „Fontos gon doskodás a lúdtalp elleni harcban a cégekben ülés lehetősége a munká-. nál", A „Befejezések" című fejezetből azért nem tartottam fontosnak idézni, mert jelentős része érthetetlen. Az előtte való részből azonban, hadd idézzek még egy figyelemreméltó mon-i datot: „A praktikus életben való át-i kelésnél, mindig egy tökéletes lábi vizsgán jó volna átmenni, hogy a lúdt talpas egyének ne jussanak olyan alt kalmázásba, ahol a lábuk túlterhelés-, nek kl van állítva". Én ezt az ldéze-> tet — levonva a következtetést a bro-. súra elolvasása után — önkéntelenül is így értelmeztem: mielőtt valakit fordítással bízna meg a kiadó, jó vol-. na ha az illető egy tökéletes fordítói próbán menne át, hogy olyan egyének ne kaphassanak fordítást, akiknek ez túlterhelést jelent, és nem tudnak a feladatuknak megfelelni. Kedves Kiadói Elnézést kérek, hogy kiadványukat nem építő módon bíráltam meg, s még az Idézetekhez sem fűztem nyelvi szempontból semmi megjegyzést: miért helytelenek a mondatok, milyen helyesírási hibák vannak bennük stb. Feleslegesnek tar-i tottam ezt, mert ezek a mondatok önmaguk helyett beszélnek, s aki tud magyarul, az mindjárt észreveszi, hogy erre a kiadványra kár lenne egyetlen építő szót is vesztegetni: ennek a fordításnak egyszerűen nem lett volna szabad így megjelennie. Tudom, önöket az a jó szándék vezette, hogy egy hasznos könyvecs-. két adjanak a magyar olvasók kezé-: be. Láthatják azonban, hogy nem éri ték el a céljukat, mert ilyen szöveget nem érthetnek meg a magyar dolgo-. zók. Kárt viszont okozhatnak vele, A helytelen magyartalan szöveg ol-. vasasa ugyanis egyik leghathatósabb forrása a nyelvrontásnak. S az ilyen kiadvány — amint ez az eset is blzo-: nyitja — rossz fényt vet a kiadóra is. Tudjuk, megvan a lehetőség arra, hogy jó fordítást adjanak ki, csak egy kicsit többet kell törődni ezzel az üggyel. Márpedig ha mind az olvasók, mind pedig a kiadó érdeke azt kívánja, hogy a magyar brosúrák is helyes, a magyar nyelv szabályainak megfelelő fordításban kerüljenek az olvasó kezébe, érdemes rájuk több gondot fordítani. JAKAB ISTVÁN A dunaszerdahelyi járásban 19 hektárnyi területen vannak olyan közutak, amelyek inér nem szolgálják a közlekedést. A JNB közlekedésügyi osztályának dolgozói most szétbontják ezeket az utakat és az így nyert olcsó kavicsot, hamukat a távulabb eső községekbe vezető utak javítására használják fel. Az említett, használaton kívül helyezett utak helyén isinét termővé teszik a talajt s az így nyert 12 hektárnyi termőföldet átadják a közeli mezőgazdasági Üzemeknek. KépUnkün: Alexander Mikulik, a dunaszerdahelyl JNB osztályvezetője, az említett akció szervezője Bíró Károly kotrógépkezelúvel beszélget. (K. Cích felv. — CTK) ül SZÖ 4 * 1964. december 29. \