Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)

1964-12-25 / 358. szám, péntek

N

égyen vannak a szerelők, s egy alacsony, bikanyakú, negyven év körüli férfi a vezetőjük, a Balázs Laci. Igazában a járási közszolgáltatási üzemek alkalmazottai és a szövetkezet új istállójában szerelik fel az önműködő itatóberendezést. Ahogy mondják : a szocializmust hozzák a parasztoknak.. I Balázs Laci nemrégen még falusi lakatos volt, néhány éve dolgoziJt a kommunáiban. Ä többlek városiak, A falu a Garam mentén fekszik, tavaszi áradások idején néha a kertekben álló disznóólak cölöplábát nyaldossák a folyó sárga hullámai. Mióta szövetkezet van a községben, egyesek villanymotorra működő, tartályos vízvezetéket szereltettek a házukba. Az ilyen technikai újdonságok hamar teret hódítanak, egyszerre mindenki akarja őket. A szerelőknek' hát, hivatalos munkájukon kívül is teli mellékes munkával a két kezük. Iól keresnek. Falun csak a parasztmunkát nem értékelik, talán úgy vélik, azt bárki elvégezheti, de minden más szakmunkát jól megfizetnek. Sokat túlóráznak a szerelők, s a diétát is félre lehet tenni, ha ügyes az ember és olcsó élelmet szerez a faluban. Hónap végén háromezer koronán felül visznek Ihaza a családjuknak. Szombaton hazamennek, otthon ünnepelnek, hétfőn reggel érkeznek vissza. Aztán reggeltől estig dolgoznak és várják a következő szombatot. Esténként vacsorát főznek maguknak. Néha házhoz hívják őket vacsorára, ilyenkor napjában keveset esznek, hogy este legyen mit kipótolni. Vendégszerető és barátságos a falu, s akitől kap valamit, azzal szemben nagyon hálás és nagyvonalú. Kár, hogy nincs mé.g itt a disznótorok ideje, mondogatja a zömök brigádvezető, akkor lenne ránk jő .világ... 1 A

szövetkezet vezetősége egy gazdátlan parasztházban helyezte el a szerelőket. Deszkaasztal, két fapad, öntöttvas tűzhely és négy vaságy, meg egy kétajtós szek-i rény, ennyi a szobájuk bútorzata* A szekrény ajtajának belső felére tükröt szegeztek és körülragasztgat-, ták újságból kivágott női képekkel, Rideg, melegség nélküli élet ez. Esténként kártyáztak, vagy néha kocsmába mentek sörözni. Ilyenkor külön asztalhoz ültek, egymással társalogd tak és a falusi traktoristákkal, meg az idősebb parasztemberekkel szemben kimérten viselkedtek. A meste-i rember, mesterember, nem a községe határába rekedt falulakó. Sokat lát és tapasztal, munkája szakmunka és kiváltságokra jogosítja, a szerelő sok embert ismer és világot járt. Eligazodik a politikában. Bizonyára a járáson is vannak ismerősei., > Reggel fél hétkor jártak a munkába. Szeptember végén Ilyenkor már langyos napsugarak simogatják az embert. Egyszer, ahogy ballagtak lefelé a falun, a szövetkezet telepe felé, a brigádvezető azt mondta. — Gyerekek, ma nagyot Iszunkl Nem mondta, hogy miért isznak, este tudták csak meg, Ihogy a születésnapja van. — Fizetni akarsz? — kérdezte tőle a legfiatalabb szerelő, egy Viktor nevű kitanult gépészkovács. — Mi ütött beléd.. ? Mindannyian tudták', hogy Balázs Laci megissza, ha megkínálják, de fizetni nem szokott. Úgy, Intézte a dolgait, hogy mindig neki' fizessenek. — Pénzt pazarolni rátok? Nem ment el a jó eszem! — Erős, öblös hangon nevetett. — De azért iszunk, ne féljetek! Még hozzá pálinkát. Kisüstit. I

usta léptekkel, kényelmesen mentek végig a falun és azon gondolkoztak, hogy milyen trükkel akar a brigádvezető pálinkát szerezni. Csak a falusiaktól szerezhet, honnan máshonnan. Ehhez ért. tudja, hogyan kell okosan beszélni velük. Maga is falusi volt, az apja ma is szövetkezetben dolgozik. A szerszámaikat vasládába rakva tartották a telepen, egy raktárhelyiségben. Be sem zárták a ládát, a raktár volt kulcsra zárva. A kulcsot a telep gondnoka, egy idősebb parasztember hordta magával. Reggelenként kinyitotta nekik a raktárt, este újra visszarakták a ládába a szerszá-, mokat. Azon a reggelen Is ő adta ki a szerszámokat. A brigádvezető felnyitotta a láda fedelét és keresgélni kezdett benne. A fejét csóválta, néha a társaira nézett, azok meg tanácstalanul bámultak rá vissza, mert nem tudták, mit akar. A parasztember az ajtóban állt és várta, hogy szedjék a szerszámokat. — Hiányzik valami? — kérdezte nyugtalanul. A brigádvezető csak dünnyögött magában. — Egy üveg pálinkánk volt itt — mondta végre —, tegnap kaptuk és nem akartuk meginni. Mára tartogattuk. Valaki megtalálta és a fenekére nézett...! Varga Péter meghökkenve lépett közelebb. — Innen még semmi el nem veszett ... Arcán zavart tanácstalanság ült, láthatólag kényelmetlen helyzetbe került. Zsebében az ajtó kulcsa, Itt mindenért ő felel. A brigádvezető tovább matatott a ládában, aztán a szerszámokat kezdte adogatni a szerelőknek. — Nincs Itt,., valaki a fenekére nézett.., A SZERELÖK DUBA GYULA A parasztember ihallgatott. Arra gondolt, hogy tegnap két traktoristának kölcsönözte oda a kulcsot, talán azok... — Nem baj — nyugtatta őt Balázs Laci és szaporán pislogott —, semmi baj nincs, Varga bácsi, ne törődjön vele..! A szerelők figyelték a beszélgetést és hallgattak. Kényelmetlenül éreznék magukat. — Nem úgy van — mondta határozottan a parasztember —, innen még semmi nem tűnt el. Ami volt, annak meg kell lennie. E

lőször a traktoristákat kérdezem meg, gondolta, bár ha ők vitték el, úgysem vallják be. Bántotta az eset. Fel sem tételezte, hogy a brigádvezető nem mond igazat. Bezárta az ajtót utánuk és még egyszer mondta: — Ami volt, annak meg kell lennie... Mentek a szerelők a dolguk után. Amikor Varga Péter már nem láthatta őket, cinkosán összenevettek. — Befűtöttél egész napra az öregnek .., — Bolond vagy te — vélte egy másik —, ha azt hiszed, hogy erre egy üveg pálinkát ad neked! Nem őrült meg, józan ember ez, komoly ember ., szinte szégyelltem magam, amikor úgy beszéltél vele. A brigádvezető dühbe gurult, hogy kételkednek benne az emberei és ökröknek nevezte valamennyit. Tudja ő, hogy mit lehet és mit nem ... — Nem ismeritek még ezeket... í Hencegve és magabiztosan iskolázást tartott a társainak. Először is..» A parasztembert emberségében nyugtalanítaná, ha károsodnának miatta. Ilyenek ezek az idősebbek, inkább ck fizetnek rá a dologra, csak mindenki más elégedett legyen. Örülnek, ha jó szolgálatot tehetnek valakinek. Aztán egész életükben azt tanulták, hogy aki városról jön a faluba, azzal jóban kell lenni. Senki nem tudhatja előre, mikor bánja meg, hogy megbántott valakit, akit nem ismer eléggé. Övatos lett a parasztember, bizonytalan és könnyen kezelhető. Beszélt, beszélt a brigádvezető, meggyőződéssel, és erős hangon, mint aki maga is közelről ismerte (mindezt, de lám, felülemelkedett rajta és ma már másképp gondolkodik. Gyakorlatiasabban és okosabban. A csavargóélet kisöpörte belőle a romantikára valő hajlamot. A parasztember még ma is a múltban ól egy kicsit, pedig a jelenben kell élni, ez a természetes .,, Így okoskodott a brigádvezető munka közben, egész napon át. S a szerelők várták, hogy igaza lesz-e mindebben. Varga Péter először a traktoristákat kérdezte meg, de nem tudtak a pálinkáról, nem is tudhattak arról, ami nincs és nem is volt. A fiát ls megkérdezte, nem hallott-e róla a traktoristák között. Jani, a fia, nagyöklű, magas legény, lánctalpas traktoron dolgozik. Amikor az apja elmondta neki az esetet, elfintorította arcát és jól a szemébe nézett. — Eleget megélt már ahhoz, édesapám, hogy ne hagyja az orránál fogva vezetni magát. Különösen ne Ilyen világcsavargók vezessék orránál fogva .. 1 A

parasztember hát meghányta vetette magában a dolgot és úgy döntött, hogy akár volt a szerelőknek pálinkájuk, akár nem, a becsülete mindenképpen megköveteli, hogy rendbetegye a dolgot, tehát rendbeteszi. Vett a paptól, az egyház borából öt litert. Este, amikor a szerelők készülődtek hazafelé, odaadta nekik a demlzsont. — A pálinka nem lett meg, elvtársak, de Igyák meg helyette ezt a csigert ..! A brigádvezető a szerelőkre nézett, megvillant a szeme, de komoly maradt. — Nem kellett volna ezt csinálni, Varga bácsi — mondta a parasztembernek —, nem kívántunk mi ilyet., Emberek vagyunk, elveszett, hát elveszett ... Barátságosan, emberi melegséggel mosolvgott rájuk a parasztember. 1 — Fogyasszák el egészséggel, arra való..! Mentek a szerelők haza a demlzsonnai és örültek, ihogy Ilyen tekintélyük van a faluban. Senki a szavukat kétségbe nem vonja. Lám, itt a bor, mindent bizonyít. Igaza van a brigádvezetőnek. Okos ember. Mindenben igaza van ..-. « • • Este nyolc óra tájban már énekeltek a szerelők. Ágyaikon ültek és vizespohárból Itták a bort. Duhaj kedve kerekedett a brigádvezetőnek is, valakivel birkózni akart. Duzzadó izmaiban nagy erő feszült, engedte, hogy egyszerre ugorjanak rá mindhárman, aztán leszórta őket magáról, mint a vadkan a fülébe, farkába csimpaszkodó vadászkutyákat. Aztán az asztalt emelgette a fogával és lábuknál fogva egy kézzel a székeket, de úgy, hogy akár ülni lehetett volna rajtuk. Igazi vasgyúró a brigádvezető és szívesen kérkedik az erejével. A

z is az ő ötlete volt, hogy igyák meg a bort és menjenek a kocsmába sörözni. Dülöngéltek és danolásztak a kocsmába menet. Balázs Laci ment elöl, vezette az embereit. Kilenc óra felé járt az idő, a kocsmáros zárni készült. Mosta a sörös poharakat és sorba rakta a pulton. Az egyik sarokban hattagú társaság márjásozott, néhányan felettük álltak,, figyelték a játékot és kibiceltek. Varga Jani, három traktoristával a Ladislav Gandl: „Békeharcosok" — részlet, viasztempera pultnak támaszkodva sörözött. A villanylámpa csupasz égője körül éjjeli lepkék és legyek röpködtek. Apró fekete pöttyekként a falakon is legyek ültek. — Jó estét, emberek! — köszönt nagyhangon a brigádvezető. — Hasznos foglalkozást..! Néhányan visszaköszöntek neki. Leültek egy asztalhoz és sört kértek. — Kettesével hozza — verte az asztalt a brigádvezető —, születésnapom van ma, kettesével a söröket,, Valaki majd kifizeti... — Mint a bort — vihogta Viktor, a legfiatalabb szerelő —, akárcsak a demizson bort.., Valaki azt is kifizette ... Nagyhangon nevettek a szerelők'. Varga Jani elfehéredett, a pultra tette poharát és mögéjük lépett. — Mit vihogsz? — kérdezte Viktort, aki a borról beszélt —, mi olyan nagyon nevetséges .. ? — Nem pálinka lett, de bor ... Még mindig nevetett. A hosszú legény egyetlen ütéssel leütötte. A halántékára sújtott csontos öklével, hogy a szerelő az asztalra borult és felrepedt fejbőréből keskeny vérpatak csordult alá arcára. — Nevessetek még — kiáltott rájuk bőszülten a legény —, nevessetek csak nyugodtan tovább ..! A szerelők arcán ijedt tanácstalanság ült. Egyedül a brigádvezető látszott nyugodtnak. — Kezet emeltél ránk... na, megállj! ismételgette. F

elnyalábolta a leütött szerelőt és hárman kivitték a kocsmából. A kábult ember kalimpáló lába, magatehetetlenül két görbe vonalat rajzolt a padlóra, ahogy húzták kifelé. Olyan gyorsan történt mindez, hogy a kártyások jóformán abba sem hagyták a játékot. Varga Jani visszament a pulthoz és féldecit kért magának, meg a barátainak. Néma volt, de a szeme villogva beszélt Indulatairól. — Kiröhögik az embert — morogja magának —, hát miért.. ? Nem tudott megnyugodni, újabb és újabb dührohamokat kergetett át a lelkén a gondolat, hogy kihasználták és kinevették az apját, akitől igazabb embert nem ismert. Ittak méig egy féldeci rumot záróráig. A barátai nem kérdezték, mi baja, várták, hogy magától beszéljen. Később kimentek az utcára és egy pillanatra megálltak a csillagos őszi ég alatt. A falu már csendes, fények is alig pislognak, még a kutyák is nyugton vannak. Aztán megindultak a szerelők lakása felé. Sötét volt már a szerelőit ablaka, ahogy hazaértek, azonnal lefeküdtek. De nem aludtak, hallgatták leütött társuk nyögését és halkan káromkodtak. Szidták a falut, meg a lakólt, a munkájukat és a sorsukat, hogy távol a családjuktól, idegen emberek között kell ólnlük, ahol semmit nem engedhet meg magának az ember, Egyedül a brigádvezeitő hallgatott. A traktorista öklével dörömbölt az ajtójukon. — Brigádvezető, gyere ki.,, beszélni akarok veled! — Menj haza békésen — mondta neki az ablakon át —, feküdj le és aludd ki magad .. 1 — Gyere ki, te bikanyakú .., A legény egyre csak döngette az ajtót, már felébredtek a környéken az emberek, fények gyulladtak ki az ablakokban. Sokan kiálltak az utcára, a házak elé. Valaki elment Varga Péterért, hogy azonnal jöjjön, mert verekszik a fia, a szerelőkkel. Betör hozzájuk, ha nem siet. A parasztember sebtében felöltözött, bakkancsot húzott és kalapot tett a fejére. Nem szokott a fia verekedni, Jószívű, szelíd gyerek, ml van ma vele? Csak sejtette, hogy az eltűnt pálinka és a bor az ok. Sietett végig a falun, hogy Igazságot tegyee. — Gyere ki, brigádvezető — verte a fia az ajtót —, boroztatok, hát jé kedvetek van, beszélgessünk egy kicsit! A barátai mögötte álltak. Rövid, vastag karókat tartottak a kezükben. Az öreg habozás nélkül hozzájuk ment. — Mit csinálsz itt, gyerek? — Nyugodtan csengett a hangja, józanul. — Mit lármázol? Nem szégyenled magad, felverni a falut? — Boroznak a disznók — dacoskodott a fia —, vedelnek ós az embert nem nézik semmibe .. 1 A parasztember most olyan méltóságos volt egyszerűségében és emberségében, mint egy Impozáns kőszobor, — Igyanak — mondta —, ha jól esik nekik... ne irigyeld tőlük ..! H

azavitte a fiát, még oldalba is lökte, amikor makacskodott és néhány szóval megmagyarázta neki, hogy ilyen esetben máskor nem érdemes verekednie. SZINTE ELBŰVÖLT, amikor először megpillantottam. A sarka kissé stilizált és középmagas volt, az oldalát pedig finom csatt díszítette. Nem is tudom elképzelni, hol vettek Anikó szülei olyan temérdek pénzt, hogy megvehették. Igaz, hogy nem is sejtettem az árát. Anikó ís a vasutas negyedben lakott, ugyanabban az utcában mint én és minden reggel együtt mentünk az iskolába. Ügy tűnt nekem, hogy annak a sötétkék körömcipőnek még a kopogása is más mint a többié. Szépen egyenletesen kopogott: kipp.. . kopp, Anikót szinte repítette. Anikó nagyon szép volt, de ez a cipO még kiemelte álakfának sudárságát. Szégyenkezve hasonlítottam össze otromba sportcipőmet gyönyörű topánkáfával. Nem egyszer elfutott a szégyenpír, ha rágondoltam, hogyan alkudoztam a cipésszel, lehetőleg úgy fejelje meg, hogy kicsit nagyobb leauen és ne szorítson. Az öreg Karpos bácsi csak csóválta a fejét és azt mondta, hogy öreg cipőből újat tud varázsolni, de kicsiből nagyot még ő sem csinál. Haragudtam is akkor a mesterségére. Anyámtól nem egyszer követelőztem, miért nincs nekem szép cipőm, hisz már elég nagy lány vagyok. Sehogy sem bírtam megérteni, hogy háború van. Emlékszem, mikor bevezették a fegyrendszert, új cipőt kaptam, természetesen műtalpút. A bőre nagyon szép bordó színű volt —, azonban csak egyetlen egyszer húztam fel és tönkrement. Eltörött a talpa, méghozzá olyan egyenesen, mintha valaki zsilettel vonalzó mellett vágta volna el. Rögtön belefolyt a víz, megfáztam és köhögtem. De ez jelentette számomra akkor a legkisebb gondot. Még a templomban is szégyelltem letérdelni, hogy ne lássák az emberek lyukas cipőmet. Ezért minden misét végig álltam a templomos vén asszonyok felháborodására. Hiába bökdöstek, hogy térdeljek már le, és a legájtatosabb pillanatban is úgy álltam mint a szálfa. A legkellemetlenebb emlékem azonban az önképzőkört fellépésemhez fűződik. Népi táncot táncoltam jóskával. A kötelező ruha, népviselet és fekete cipő volt. Kértem szüleimet, vegyenek egy pár fekete cipőt, mert hát a pódiumra csak nem állhatok ki foltos cipőben. Hiába könyörögtem. Anyámnak azonban

1 mint mindig, most is támadt egy mentő ötlete. Azt javasolta, kenjük be fekete krémmel az egyetlen valamire váló fehér cipőmet. Hozzá is láttunk azonnyomban. A legnagyobb szorgalommal és igyekezettel bedörzsöltük, de az eredmény az lett, hogy a cipő se fehér se jekete nem volt A sötét krémen át-át világított az eredeti szín és természetesen nagyon, de nagyon csúnya lett. Vigasztalást fó anyám most is talált —• meggyőzött —, az esti fénynél úgy sem látszik, a nézők meg elég messze vannak a pódiumtól. Igaza is volt, a nézők nem botránkoztak meg, legalábbis egyikük sem becsmérelte a cipőmet, csak egyedül 'Jóska szólt, hogy szebb cipőt is felvehettem volna. Biztosan nem akart megsérteni, de nekem akkor nagyon fájt minden szó és szörnyen meggyűlöltem az átkozott nincstelenséget, háborút. Nem bántam volna, ha senkinek sem tetszik, csak Jóska ne szólt volna. Ilyen szomorú élmények után még feltűnőbb volt Anikó cipőjének szépsége. Egyenruhánkhoz, a sötétkék rakottszoknyához és világoskék blúzhoz elképzelni sem lehetett különbet. Ezerszer is elhatároztam, ha egyszer majd keresni fogok, sok-sok szép cipőt, kéket, feketét, pirosat, csattosat, fűzősét vásárolok magamnak. Egy nap aztán ránkszakadt maga a pokol. Bombák hullottak a városra, szörnyű pusztítást vittek véghez. Másnap nem mentünk az iskolába, mindenki mással volt elfoglalva, főleg a vasutasnegyedben. Amikor a borzalmaktól kissé felocsúdtam, elhatároztam, hogy felkeresem Anikót, hisz ö lakik osztálytársnőim közül a legközelebb. Az út nem volt olyan könnyű. Romhalmazokon vergődtem át, bombatölcséreket kerülgettem. Felnőttek, gyerekek sírtak mindenfelé. Mentőosztagok hordták a sebesülteket és a halottakat. Meggyorsítottam lépteimet, futottam Anikóék háza felé. CSAKNEM KÖVE MEREDTEM mikor odaértem. A házuk helyén csak romhalmaz állt. Egy öreg asszony matatott a téglák és a faltörmelék között. Erőtlenül, borzongva néztem mit csinál. Egyszer csak az egyik kupac tetején megpillantottam Anikó cipőjét. Poros volt és csúf vérfoltok éktelenkedtek rajta. SZŰCS VIOLA ŰJ SZÖ 12 * 1964. KARÁCSONY