Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)

1964-12-23 / 356. szám, szerda

Äz atomaknák az NDK határán halálos veszélyt jelentenének W. Ulbricht elítéli Bonn háborús terveit O A határ mindkét oldalán németek élnek Suhl (CTK) — Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke Suhl kerületi városban tartott nagygyűlé­sen kijelentette, hogy széles körű népmozgalmat kell indítani a Bonn által javasolt atomaknazár terve el­len. Az NDK határán elhelyezett atom­aknák halálos veszélyt jelentenének a nömel nép és a többi nemzet szá­mára. Az atomaknák robbanása bor­zalmas háború kitörését eredményez­hetné — mondotta Ulbricht. A bonni szélsőségesek atomaknái azonban elsősorban a megértés ellen irányulnak. Az a tény, hogy a bonni kormány a sokoldalú atomhaderő megteremtésére törekszik és a határ­menti területet aknaimezővé akarja változtatni, szükségszerűen kiélezi a helyzetet. Walter Ulbricht újból állást foglalt a két német állam képviselőinek tár­gyalása mellett. Egyúttal kijelentette, hogy ez NDK kormánya teljes mér­tékben egyetért a szovjet kormány­nak az ENSZ elé terjesztett emlék­iratával. Az NDK kormánya felhívja Nyugat-Németország kormányát, hogy foglaljon állást a Szovjetunió javas­lataihoz — mondotta az NDK Állam­tanácsának elnöke. Azt akarjuk, ihogy a két német kormány egyezményt kös­sön olyan intézkedésekről, melyek megakadályoznák a váratlan támadást és fokozatosan enyhítenék a feszült­séget. Düsseldorf (CTK) — A német Sza­badság-adó hétfő esti adásában meg­állapította, hogy a német népnek nem atomaknazárra, hanem tárgyalásokra van szüksége a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokrati­kus' Köztársaság közeledésének érde­kében. Olyan lépéseket óhajt, melyek a feszültség enyhítéséhez és a két német állam közti megértéshez ve­zetnének. Tárgyalni kell a két német állam fokozatos leszereléséről. Az értelmetlen antikommunizmus helyett olyan politikára van szükségünk, mely abból indulna ki, hogy mindkét or­szágban németek élnek. ' i ' ' i Megvannak a feltételek ahhoz, hogy India békés úton érje el a szocializmust India Kommunista Pártjának új programja Bombay (CTK) — India Kommu­nista Pártjának XII. kongresszusán hosszas vita után egyhangúlag elfo­gadták a párt új programját, mely leszögezi, hogy jelenleg a párt első­rendű célja a nemzeti demokrácia rendszerének kialakítása. A program helyrehozza az 1951-es program baloldali szektás hibáit, ér­tékeli a világban végbement válto­zásokat, elemzi az Indiai helyzetet és kitűzi a párt legfontosabb felada­tait. A program bírálja a kormány poli­tikáját, mely a gazdasági fejlődés lassú ütemét, a mezőgazdaság pangá­sát és a néptömegek alacsony élet­színvonalát eredményezi. A program szerint a legfontosabb feladat az or­szág gazdasági függetlenségének el­érése, az iparosítás, a mezőgazdaság fejlesztése, a néip életszínvonalának emelése és a demokratikus Igazgatás fejlesztése. A program leszögezi, hogy a Kong­resszus Párt nem képes célhoz vezet­ni az imperialistaellenes demokratikus forradalmat. A forradalom győzelme érdekében nemzeti demokratikus frontot és nemzeti demokratikus ál­lamot kell létrehozni. A nemzeti de­mokratikus front azonban nem jelen­ti azt, hogy a haladó pártok a Kong­resszus Párttal egyesüljenek. A program nagy figyelmet szentel azoknak a feladatoknak, melyeket a nemzeti demokratikus kormány va­lósít majd meg az Ipar, a mezőgazda­ság. kultúra és az egészségügy terü­letén. A külpolitikában a nemzeti demok­ratikus kormány béke-, ei nem köte­lezett és gyarmati rendszer ellenes politikát valósítana meg. A program hangsúlyozza, megvannak a feltéte­lek ahhoz, hogy India békés úton érje el a szocializmust. Egyúttal fel­hívja a forradalmi erőket, hogy le­gyenek készek kiküszöbölni és ellent­állni a politikai életben történő eset­leges fordulatoknak. • • • A CSKP küldöttsége,-.mely. részt vesz India Kommunista Pártjának XII. kongresszusán, több ízben találkozott a kongresszus küldötteivel, s a párt munkájáról folytatott velük eszme­cserét. Az Indiai küldöttek elsősor­ban az egységes földművesszövetke­zetek és az állami gazdaságok mun­kája, valamint a munkások szociális biztosítása iránt érdeklődtek. Elítéljük az atomfegyver-kísérletekei! Bandaranaike asszony válasza Csou En-lajnak Peking (CTK) — Az_ Oj Kína hír­ügynökség közzétette Bandaranaike asszonynak, Ceylon miniszterelnöké nek válaszát Csou En-laj-nak, a Kl nai Népköztársaság Államtanácsa el­nökének október 17-t üzenetére. Bandaranaike asszony levelében megemlíti az el nem kötelezett orszá gok kairói határozatát, mely támo gatta a leszerelési vllágértekezlet összehívását. A levél hangsúlyozza, hogy a ceyloni nép mindig elítélte az atomfegyver-kísérleteket és ezeknek a fegyvereknek továbbterjesztését. Ezért sajnálatos, hogy egy újabb ország tartotta szükségesnek atomfegyver­kísérlet végrehajtását. Ennek ellené­re a ceyloni kormány üdvözli a kí­nai kormány kijelentését, hogy Kina semmilyen körülmények között sem használ elsőként atomfegyvereket. A ceyloni kormány támogatja a le­szerelési világértekezlet összehívását, Á felszabadító hadsereg készen áll Stanfeyville bevételére Brazzavilie (CTK) — A kongói népi mozgalom Gbenye vezette szárnya nyi­latkozatot adott kl. mely hangoztatja, hogy kb 4000 korszerűen felfegyver­zett belga katonái vezényeltek Leo­poldvillebe, melyek gyakorlatilag megszáliiák a várost A nyilatkozat hangsúlyozza hogy a felszabadító hadsereg készen áll hogy a közeljö vőben bevegye Stanleyvillé t. Leopoldvillé-ből érkező hírek sze rlnt egy B—26 típusú amerikai repü­lőgép bombázta vasárnap a felszaba­Msxikó a Kelettel folytatott kereskedelem fejlesztéséért Mexikó (CTK) — Diaz Ordaz új me­xikói elnök kormánya felhívta a me xikói állami és magántársaságok kép viselőit, fe|lesszék kereskedelmi kap csolatalkat a szocialista országokkal Mexikó külkereskedelme a múltban nagymértékben az Egyesült Államok­ba Irányult. A mexikói Nemzeti Bank bizottsága, mely nemrég a Szovjet­unióba, Lengyelországba, Csehszlová­kiába és Jugoszláviába látogatott, konkrét javaslatot dolgozott ki ezen országok és Mexikó kereskedelmi kapcsolatainak bővítésére. Mexikó a békés együttélés politikája fontos tényezőjének tartja a szocialis­ta országokban folytatott kereskede­lem fejlesztését. dító hadsereg által megszállt területet a szudánt határ közelében. A támadás­ról részletesebb hírt nem közöltek. Antolne Guimall, a Közép-afrikai Köztársaság külügyminisztere kijelen­tette. hogy országa elítéli a kongói belga-amerikai intervenciót. Gulmali azt javasolta, hogy Kongó valamennyi politikai irányzatának képviselői tár­gyaljanak és törekedjenek közösen a helyzet megoldására. A chilei kormány újabb intézkedései Santiago de Chile (CTK) — 1970-ig lihile lesz a világ legnagyobb rézter­melbje. , Az eddigi 617 000 tonnáról 1 200 00 tonnára emelkedik a terme­lés — jelentette be Frei elnök. Közöl­te, hogy a chilei kormány egyezményt kötött azzal a két társasággal, melyek az ország réztermelésének 90 százalé­kát termelik. Az egyezmény értelmé­ben az állam megvásárolja a társa­ság tőkéjének 51 százalékát és részt vesz a társaság Irányításában. Az Associated Press amerikai hír­ügynökség jelentése szerint a chilei kormány államosítani akarja a Tele­phone Co.-ot és egy energetika! társa­ságot. A kormány állítólag mindkét társaságot megvásárolná. Magyarország felszabadulása 20. évfordulójának ünnepségei Debrecen (CTK) — Debrecenben tegnap megkezdődtek az Ideiglenes országgyűlés és kormány megalaku­lásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek. Az ünnepségek­re Debrecenbe érkezett Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, az MSZMP politikai bizottságának és a kormány­nak tagjai, valamint további politikai és közéleti személyiségek. A vendégek között volt I. A. £váb ezredes, Deb­recen egykori szovjet városparancs­noka. A szovjet hős! emlékmű megkoszo­rúzása után Dobi István magas kitün­tetéseket adott át az ideiglenes or­szággyűlés volt tagjainak. A délutáni órákban Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes tartott beszé­det, majd Erdei Ferenc, az ideiglenes kormány belügyminisztere, a Hazafias Népfront jelenlegi főtitkára szólalt fel. A szovjet-finn határ a béke határa Mikojan Kekkonen elnöknél Helsinki (CTK) — A. I. Mikojan, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének elnöke tegnap látogatást tett Kekkonen elnöknél, majd vele együtt megtekintette a finn fővárost. Kekkonen elnök feleségével vacso­rát adott A. Mikojan tiszteletére. A vacsorán Mikojan és Kekkonen be­szédet tartott. Kijelenthetjük, hogy az országaink közti kapcsolatok a békés együttélés elvén alapulnak — mondotta beszé­dében Kekkonen elnök. Hangsúlyozta, hogy a két ország közti jószomszédi kapcsolatok olyan szilárdak, hogy semmi sem Ingathatja meg őket. Mikojan beszédében kijelentette, hogy a szovjet—finn határ ma a béke határa, melynek két oldalán szorgal­mas építőmunka folyik. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió továbbra is arra törekszik, hogy Észak-Európában biz­tosítsa a békét és biztonságot. Mikojan tegnap délelőtt megkoszo­rúzta Paaslkivi volt elnök, neves finn államférfi sírját. A koszorú elhelyezé­se után Mikojan az elnöki palotában Kekkö'nefi elnökkel tárgyalt. SUKARNO, Indonéz elnök az mdonéz katonai akadémián mondott beszédében Indonézia népét és fegyveres erőit fel­szólította, hogy szálljanak bátran szem­be az ország függetlenségét veszélyez­tető imperialista összeesküvőkkel. (CTK) NEMRÉG Ismeretlen repülőgépet lőt­tek le Alexandria közelében. Az ezzel kapcsolatos vizsgálat eredményeként be­bizonyosodott, hogy a repülőgép a jor­dániai kőolajat értékesítő amerikai John Mecon társaságé volt. (CTK) PORT SAIDBAN nagyszabású katonai díszszemlével és három hajó vízre bo­csátásával ünneplik meg ma, december 23-ftn annak a napnak évfordulóját, amikor Egyiptom népe győzelmet aratott az ország területére 1956-ban behatolt támadók fölött. Az ünnepségeken részt vesz a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsá­nak küldöttsége is. (CTK) ALGÉRIÁBAN országszerte rendezik meg e napokban a dél-vietnami nép iránti szolidaritás hetét. A Nemzeti Megújhodás Frontjának Ifiúságl Szövet­sége és az algériai diákok ez alkalom­ból közzétett nyilatkozatukban elítélik a dél-vietnami nép ellen irtóháborút folytató amerikai imperialistákat. (CTK) A KÍNAI népi milícia tagjai foglyul ejtették Nie Siang-ho őrnagyot, a Csang Ka]-sek-klikk egyik megfigyelő repülő­gépének pilótáját. A repülőgépet decem­ber 18-án lőtték le. (CTK) KAIRÓBAN 1965. Január 16—21 között ülésezik az Afrikai Egység Szervezeté­nek gazdasági bizottsága, hogy megvi­tassa az afrikai országokat egyaránt érintő időszerű problémákat. (CTK) DECEMBER 21-e óta sztrájkol a Nlp­pon Koku Japán légiforgalmi társaság valamennyi dolgozója, hogy klkénys/.e­rltse a bérek követelt emelését. A sztrájk megbénította a Hongkongba, Okinavába és Los Angelesbe Irányuló légiforgal­mat. (CTK) DAGANATOK gyógyítására kiválóan be­vált „kobaltágyúk" tervezett sorozatából kettőt fejeztek be e napokban az áram­átalakítókat és röntgenkészülékeket gyártó drezdai üzem szakmunkásai. A röntgenágyúkat a berlini egyetemi kórházba s a Kari Marx-Stadt-1 röntgen­klinikára szállítják. (CTK) ACCRÁBAN aláírtak egy ghanai ce­mentgyár és egy cukorgyár építéséhez szükséges hitel folyósítására vonatkozó lengyel—ghanai Jegyzőkönyvet. (CTK) AZ AMERIKAI Űrhajózási Nemzet! Hi­vatal közölte, hogy hétfőn, december 21-én a reggeli órákban a floridai Ken­nedy-fokró! fellőtték az Explorer 28 mesterséges holdat, amely még ugyan­aznap elérte földkörüli röppályáját. (CTK) BUDAPESTEN december 21-én aláírták a Magyar Népköztársaság és a Koreai Az Egyesült Államokat aggodalommal tölti el a saigoni helyzet fejlődése. Taylor békítésre törekszik a saigoni hatalmi harcban. Képünkön Nguyen, Cao Ki, légierők főparancsnoka, Hung Tan Cang, a tengerészeti erők főparancsnoka, Nguyen Chanh Thi, az első katonai körzet parancsnoka és Nguyen Van Thieu, a negyedik hadtest főparancsnoka, a saigoni ame­rikai nagykövetség épülete előtt, ahol Taylor tábornokkal tanácskoztak. (Telefoto CTKJ] Továbbra ís válsáfos a helyzet Dél-Vietnamban Lázas tanácskozások Saigonban • Az államcsíny nyugtalanítja Washingtont Saigon (CTK) — Tran Van Huong miniszterelnök tegnap délelőtt kormá­nya tagjaival a katonai puccs követ­keztében keletkezett helyzetről tár­gyalt. Nguyen Cao Ki, Le Nguyen Khang és Pham Xuan Huan táborno­kok, a vasárnapi akciók kezdeménye­zői újságírók előtt kijelentették, hogy fellépésükre szükség volt és eltökélt [szándékuk, hogy felszámolják azokat az elemeket, melyek veszélyeztetik a kormányt. Céljuk, hogy megtisztít­sák a kormányt és a fegyveres erőket | a nemkívánatos személyektől. Hang­' súlyozták, hogy a vasárnapi akció a dél-vietnami fegyveres erők új ta­nácsa valamennyi tagjának kollektív akciója volt, mely után mindnyájuk­nak be kell kapcsolódniuk a kommu­nisták elleni harcba. A tábornokok azt állították, hogy nem akarnak hatalomra jutni, és az uralkodást polgári személyekre bíz­zák. Az AFP hírügynökség közlése sze­rint Phan Kac Suu államfő kijelen­tette, hogy gyakorlatilag nem rendel­kezik hatalommal és nem hívhatja össze a parlamentet polgári politikai hivatalok segítsége nélkül. Ezért azt követeli, bocsássák szabadon a Nem­zeti Főtanács foglyul ejtett tagjait. Az AFP hírügynökség szerint Taylor nagykövet és Tran Van Huong mi­niszterelnök is hasonló nézetet vall. Ugyanez a hírügynökség közli, hogy í eddig még nem tudták megállapítani, . mi az álláspontja Khanh tábornoknak, I a fegyveres erők főparancsnokának. Saigoni megfigyelők szerint a dé!­! vietnami fegyveres erők képviselői , három csoportra oszlanak. Az első j csoportba a fiatal tisztek tartoznak, akik Duang Van Minh volt államfő 1 nyugdíjazását követelik, a másik cso­iport idősebb tisztjel karrieristáknak tartják a fiatal tiszteket, a harmadik csoport pedig Khanh tábornok körül csoportosul. A fiatal tisztek csoportja sem egy­séges. Csupán egy kérdésben valla­j nak azonos nézetet — az Idősebb I tisztek nyugdíjaztatásának problémá­' jában. I A legutóbbi események még jobban ! fokozták a zavart és a bizonytalan­ságot a saigoni rendszer és a dél­vietnami fegyveres erők vezetőinek körében. A saigoni amerikai vezetők állítólag csak akkor hajlandók tár­gyalni a fiatal tisztek csoportjával, i ha ezek szabadon bocsátják foglyai­kat. •ír Washington (CTK) — Johnson el­nök Washingtonból texasi birtokára Rapacki Londonból Párizsba utazott London (CTK) — Adam Rapackl lengyel külügyminiszter Londonból Párizsba utazott. Rapacki Londonban Wilson minisz­terelnökkel és Walker külügyminisz­terrel tárgyalt. Rapacki e héten javaslatot terjeszt az ENSZ-közgyűlés elé egy európai biztonsági értekezlet összehívására, melyen valamennyi európai ország és a két nagyhatalom — a Szovjetunió ós az Egyesült Államok venne részt. Rapacki a szerzője a közép-európai atomfegyvermentes övezet kialakítása tervének ls. Feltételezhető, hogy Rapacki ezek­ről fe kérdésekről tárgyal majd a fran­cia államférfiakkal is. utazott, ahol az ünnepeken keresztül is dolgozni akar az új költségvetési javaslaton. A helyzet azonban hirte­len megváltozott, és valószínűleg kénytelen lesz a dél-vietnami válsá­gos helyzettel foglalkozni. A saigoni államcsíny kellemetlen meglepetést jelentett Washington szá­mára. Johnson elnök a múlt héten az újságírók előtt kijelentette, hogy Ngo Dinh Diem diktatúrájának meg­döntése óta a jelenlegi kormány a legerősebb. Most az a kérdés, hogy az Egyesült Államok melyik saigoni csoportot tá­mogatja majd, ha nem sikerül komp­romisszumot kötni. Ez a kérdés to­vábbra is nyílt marad, mivel Washing­tonnak nincsenek jelenleg megbízható hírei a saigoni helyzetről. Feltétele­zik, hogy Tran Van Huong eddigi miniszterelnök csupán a papíron töl­ti be hivatalát. Megfigyelők szerint az Egyesült Ál­lamok elsősorban a buddhista zavar­gásoktól fél. A Saigonból érkező hí­rek szerint a buddhista vezetők köré­ben növekszik a feszültség. A sai­goni amerikai nagykövetség állandó kapcsolatban áll Tich Tri Quang budd­hista vezetővel, aki nyilván nem bí­zik a puccsistákban és a helyzet to­vábbi fejlődését várja. Johnson elnök Rusk külügyminisz­terrel és Ball külügyminiszter-helyet­tessel tárgyalt a vietnami helyzetről. Reedy, a Fehér Ház képviselője be­jelentette, hogy Johnson elnök teljes mértékben bízik Taylor amerikai nagykövetben. Az amerikai külügyminisztérium szóvivőjének bejelentése szerint a kormány nagyon komolynak tartja a dél-vietnami helyzetet. Megcáfolta azt a hírt, hogy az Egyesült Államok tá­mogatásának beszüntetésével fenyege­tett, ha nem újítják fel Tran Van Huong kormányának jogerejét. Johnson emlékirata a sokoldalú atomütőerőről Washington (CTKJ — A New York Times tudósításának közlése szerint Johnson elnök emlékirattal fordult Rusk külügyminiszterhez és McNama­ra hadügyminiszterhez, melyben mér­sékeltebb álláspontot követel tőlük a sokoldalú NATO atomhaderő amerikai tervének kiharcolásában. Az emlék­irat állítólag hangsúlyozza, hogy ke­rülni kell az olyan lépéseket, melyek még jobban megbontanák a NATO­szövetségesek közti kapcsolatokat és megsértenék a kölcsönös egyezmény, elvét a fő szövetségesek között. Washingtoni körök szerint Johnson meghátrált a politikusok elől, akik a legelejétől fogva kétkedően fogad­ták a sokoldalú atomütőerő tervét. A sokoldalú atomhaderő kísérleti hajója a nyugatnémet kikötőkben Bonn (CTK) — A bonni hadügymi­nisztérium bejelentette, hogy a Rlc­ketts amerikai rakéta-torpedórombolő, a sokoldalú atomhaderő kísérleti ha­jója, nyugatnémet kikötőkbe érkezik. A Ricketts hajón próbálják kl, bevá­lik-e a vegyes legénység. A hajó részt vesz a kiéli kikötőben megrendezett ,,-kieli-héten", melyre nagyszámú kül­földi hadihajót hívtak meg. 19 B4. december 23. * 0] SZÖ 3

Next

/
Thumbnails
Contents