Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)

1964-12-23 / 356. szám, szerda

Legnagyobb érték az ember Az SZNT egészségügyi bizottságának ülése (CTK) — Az SZNT egészségügyi bizottsága tegnapi ülésének egyik fon­tos napirendi pontja a szlovákiai bá­nyákban és kohókban dolgozókról való egészségügyi gondoskodás szín­vonalának elemzése volt. A bizottság megállapította, hogy a bányászok és a kohászok gyógykezelési, Illetve meg­előzési gondoskodásának biztosításá­ban aránylag Jó eredményeket értünk el. Azokban az üzemekben, amelyeknek terjedelme megfelel a normáknak, be­rendezték saját egészségügyi központ­jukat, rendszeresen kivizsgálják az újonnan felvett alkalmazottakat, a kö­zös étkezdék egészségügyi körülmé­nyeit szintén rendszeresen felülvizs­gálják stb. Ezzel szemben egyes üzemekben még mindig számos fogya­tékosság akad. Például a bányákban még mindig nem intézkednek kellő­képpen a portalanítás, a mikroklimati­zációs körülmények Javítása érdeké­ben, s még mindig nem számolták fel — a lehetőségek szerint — a fizikai megerőltetést. A munkahelyek, az egészségügyi, szociális berendezések, az egészségügyileg hibátlan ivóvízzel történő ellátás, a munkaruhákról való gondoskodás terén még sok a fogyaté­kosság, főleg a karbantartást illetőleg. Egészségügyi szempontból az érc­és vasércbányák legnagyobb problé­mája a szilikózist okozó por. 1962-ben és 1963-ban a bányaüze­mekben lényegesen csökkent a szili­kózis megbetegedések száma. Általá­ban Javult a bányák szellőztetése, s a szilikózis elleni harcban különö­sen hatékonynak bizonyult a munka­helyek mesterséges szellőztetése, pél­dául a Lucia-bányában, a Mlynkyben, Nižná Slanán. 2iar nad Hronomban a Szlovák Nem­zeti Felkelés Üzemben, ahol a leg­nagyobb egészségügyi problémát a munkahely levegőjében található fluor okozza, ebben az évben megkezdték az elszívőberendezés rekonstrukcióját, amelyet a harmonogram szerint jövő év november l-ig kell befejezni. Döntő a gazdaságosság A Vítkovice! Klement Gottwald Ko­hómü dolgozói a közelmúltban felhí­vással fordultak az ország legjelen tősebb üzemeinek dolgozóihoz. A vlt­koviceiek mozgalmának célja jó minő­ségű termékek gyártása és magas fo­kú gazdaságosság elérése. — A jó minőségen — mondták a versenyt szervező üzem dolgozói — nemcsak a gyártmányok jó minőségét értjük, hanem például a világszínvo­nallal való összemérés eredményét. A felhívás kibocsátása óta eltelt időszak alatt kiderült, hogy az új, az eddiginél tökéletesebb irányítási rend­szer megvalósítása ösztönzőleg fog hatni a termékek minőségének meg­javítására ís, mert a gazdaságossági mutatószám fogja megállapítani, ho­gyan teljesíti egy-egy üzem a reá rótt feladatokat. Az ilyen módon kidolgo­Póruljárt tolvajok Losonc — (agj — Petik György ragyolci lakos, a helyt AKI fű­tője és felesége, az egyik éjjel ész­revették, hogy két alak bemászik a szomszédos vendéglő ablakán. Nem té­továztak, felköltötték a fiúkat ls, az­tán fejszét, vasvillát ragadva odaáll­tak az ablak elé és a közbiztonsági szervek megérkezéséig visszatartották a menekülni szándékozó tolvajokat. A két éjszakai „vendég" M. K. košicei és P. V. Dubnica nad Váhom-i lakos volt. A Petik házaspár lélekjelenlété­vel sok ezer korona értéket mentett meg népgazdaságunknak. A legjobbak Štúrovo — (n. j.) — A helyi álla­mi gazdaságban szép eredményt értek el a fejőgulyások. Az Ivanovót részle­gen Gyurcsovics Mihály 10,25, a kismuzslal részlegen Kollár Ele­mér 9,56, a peresi részlegen Vác­lav Ferenc 9,22 és az ebedi rész­legen Hűvös Vilmos 8,77 liter napi átlaghozamot ért el tehenenként. zott értékelési rendszer egyúttal az egyén — a műszaki szakemberek te­vékenységére is ösztönzőleg hat. (CTK) Közélet KITÜNTETÉS Dezider KardoS, államdljjal kitünte­tett zeneszerzőnk ma tölti be 50. élet­évét. A kormány a szlovák szimfonikus zenei alkotás fejlesztése érdekében kifejtett jelentős tevékenysége elisme­réseként az „Érdemes művész" meg­tisztelő címet adományozta az ünne­peltnek. Hazautazott a kubai miniszter Marcelo Fernandez Font, a Kubai Köztársaság külkereskedelmi minisz­tere — aki négy napot töltött Cseh­szlovákiában — tegnap éjszaka Prá­gából Kubába utazott vissza. A repülőtéren František Hamouz külkereskedelmi miniszter és dr. Ar­mando Florez Ibarra, a Kubai Köztár­saság prágai rendkívüli és meghatal­mazott nagykövete búcsúzott el a ked­ves vendégtől. Csehszlovák-olasz egyezményt írtak alá Alberto Brugnoli, Olaszország prá­gai rendkívüli követe, meghatalmazott miniszter és Josef Keller, a Külkeres­kedelmi Minisztérium osztályvezetője tegnap Prágában aláírta a csehszlo­vák—olasz árucsere-egyezmény 1965. évre vonatkozó jegyzőkönyvét. Eredményes esztendő Cenék Tomšík elvtárs, az állami beruházási bizottság elnökhelyettese tájékoztatta a sajtó képviselőit a be­ruházási építkezések idei tervének teljesítéséről és a jövő évi feladatok­ról. A központilag irányított 212 ipari és 26 polgári építkezést befejezték, 159 üzemeltetése még az Idén, a többi a jövő év első negyedében megindul. Az üzemek gépi berendezésének, tech nológiai felszerelésének tervét netn sikerült 100 százalékra teljesíteni. Ami a lakásépítkezéseket illeti, a ta­valyi 25 százalékkal szemben ez Idén 50 százalékot tesz ki a példás minő­ségben átadott lakások száma. Az állami beruházási , bizottság — az elmúlt évek tapasztalatain okulva — az 1965-re tervezett új építkezések javaslatát igen szigorúan bírálja el. A beruházások 17 és fél milliárd ko­ronát képviselő követelményeit 11 és fél milliárd koronára csökkentette. A kormány 207 új építkezés megkezdését hagyta jóvá, ez azonban még nem végleges szám. A Kelet-szlovákiai Vasmű ez idén első ízben az utolsó koronáig teljesí­tette a tervet. Minden feltétel megvan Kivizsgálták a štrbai vonat-összeütközés okát (CTK) — December 10-én Štrba és Východná között az 5597-es számú tehervonat belefutott a sínpáron leál­lított 4435-ös számú tehervonatba. A vizsgálat megállapította, hogy az 5597­es számú szerelvény vezetője a rossz látási viszonyok ellenére fokozott se­bességgel haladt. Amikor a pályán veszteglő szerelvényt észrevette, any­nylra közel volt már hozzá, hogy már nem akadályozhatta meg az összeüt­közést. Mimi ttincó, ózaíattcuÁat? Már jóformán csak órák választanak el bennünket a karácsonyesttől. Ilyen­kor mindenki lázas sietséggel igyek­szik megvenni a még szükséges élel­miszereket és az ajándékokat Érthető tehát azok bosszúsága és idegessége, akik hiába keresik az üzletekben a legelmaradhatatlanabbat — a szalon­cukrot és a csokoládés figurák kollek­cióit. Több panasz érkezett már szer­kesztőségünkbe is, (gy felvilágosítá­sért dr. Kálay Istvánhoz, a nyu­gat-szlovákiai nagykereskedelmi vál­lalat igazgatóhelyetteséhez fordul­tunk • AZ IDÉN TALÁN KEVESEBB SZALONCUKOR KERÜLT AZ ÜZLE­TEKBE? — Ezt egyáltalán nem mondhatjuk. Annak ellenére, hogy tavaly csak a ml vállalatunkban több mint 10 tonna karácsonyi édesség maradt raktáron, nem csökkentettük idei megrendelé­sünket. • MIÉRT FOGYOTT TEHÁT KI A SZALONCUKOR? — Kissé frázisként hangzik ugyan, hogy mindenért a külföldi turistákat okoljuk, mégis csak ezzel magyaráz­hatjuk az Idei nagy árufogyasztást. Vámőreink tanúsíthatnák a legjobban, hogy úgyszólván minden külföldi le­galább egy doboz szaloncukorra! uta­zik tőlünk haza. Erre ml csak büsz­kék lehetünk, hiszen ez az áru jó mi­nőségére vall. • ÉS MI LESZ A HAZAI FO­GYASZTÓKKAL? — Mindent megteszünk, hogy ne maradjon egy karácsonyfa se szalon­cukor nélkül. Mindennap újabb szál­lítmányokat bocsátunk a piacra. A teg­napi és a mai nagy „Injekciók" után reméljük, hogy az utolsó megkésett vevők kívánságainak is eleget teszünk. A szerkesztőség megjegyzése: Teg­napi üzletjárásunk alapján távolról sem láttuk Ilyen rózsásnak a helyze­tet. Az „Injekciók" ellenére Bratislava üzleteinek zömében se híre, se hamva nem volt a szaloncukornak. Felvető­dik néhány kérdés: 1. Miért nem lehet operatívabban intézkedni, főleg más, jobban ellátott kerületek készleteiből kielégíteni a keresletet? 2. A karácsonyi piac szervezői a nyári tapasztalatok alapján miért nem számítottak a külföldi turisták­kal? 3. Mivel magyarázható, hogy szer­da délelőtt a várostól 25—35 km-nyi távolságra, például Pezinokon, Mod­rán és a környékbeli falvakban, aho­vá nem vetődik el egy fia turista sem — szintén csődöt mondott min­den próbálkozás? Egyszóval — úgy hisszük — nem­csak az Idegen turistákban kell ke­resnünk a bűnbakot... —ili— ahhoz, hogy 1965. május elsején meg­induljon a XX. évforduló címet viselő első nagyolvasztó. —va A szovjet parlamenti küldöttség befejezte görögországi látogatását Athén (CTK) — A Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának küldöttsége — mely a görög parlament meghívására egyhetes látogatást tett Görögország­ban — befejezte látogatását és visz­szautazott hazájába. Az athéni repü­lőtéren Atanasziadísz Nova-.z, a par­lament elnöke búcsúzott a vendégek­től. Odaítélték a Csehszlovák Televízió díjait. (ČTK) — E napokban zárult a Cseh­szlovák Televízió pályázata, amelyet korszerű témát feldolgozó eredeti TV­játék szövegkönyvére hirdetett. A pályázatban való részvételre húsz szerzőt szólítottak fel. Az öttagú bírá­ló bizottság az első díjat senkinek sem ítélte oda, a 12 000 koronás második díjat Zdenék Bláha kapta a Volt egy­szer egy jövő című szövegkönyvért. A két 7000 koronás harmadik díjat Jindfiška Smetanovának Egy nagy kor­szak vége című alkotásáért és Jifí So­tolának Antiorfeusz című színdarab­jáért ítélték oda. A bíráló bizottság Václav Havel Lepke az antennán című TV-játékát 5000 korona különdíjra és Jifí Klo­bouk A hintaszék című szövegkönyvöt 3000 korona különdíjra méltatta. A díjakat Jifí Pelikán, a Csehszlovák Televízió központi Igazgatója tegnap adta át az említett szerzőknek. Mezőgazdasági termelés címen új magyar nyelvű szaklap Jele­nik meg Bratislavában. 1965 Januárjá­tól ugyanis havonta kézhez kaphat­ják a mezőgazdaságban dolgozók új szaklapját, a Mezőgazdasági Terme­lés-t. Az új szaklap, harminchat oldal­nyi terjedelemben foglalkozni kíván a földműveseket érdeklő szakkérdé­sekkel, a nagyüzemi állattenyésztés és növénytermesztés, a mezőgazdasági gépesítés és ökonomika, a gyümölcs­ös zöldségtermesztés, a talajerőfoko­zás, valamint a termelés többi ágaza­tának problémáival. Célja elősegíteni a szakmai továbbképzést, Ismertetni a legújabb munkamódszereket és rámu­tatni a fogyatékosságokra. Egyúttal szeretne — legalább részben — olva­sóinak szórakoztatásáról ls gondos­kodni. Az új, tanulságos cikkeket közlő mezőgazdasági szaklapot föld­műveseink figyelmébe ajánljuk. Meg­rendeléseket már most minden posta­hivatal és postai kézbesítő felvesz. Kik nyertek (CTK) — A sorsolással egybekö­tött hulladékpapír-gyűjtési akció ke­retében Bratislavában kisorsolták a nyugat- és közép-szlovákiai kerületek nyerteseit. A 14 napos jugoszláviai repülőutat a 151 604 számú és a 48 549 számú sorsjegyek nyerték. A szeptember 1-től november 30-lg tartó gyűjtési verseny eredménye a nyugat-szlovákiai kerületben 743 900 kg, a közép-szlovákiai kerületben pe­dig 400 000 kg hulladékpapír, Az Afrikai Egység Szervezetének felhívása a Biztonsági Tanácshoz New York (CTK) — Az Afrikai Egy­ség Szervzetének miniszteri tanácsa felhívta a Biztonsági Tanácsot, ítélje el a kongói belga—amerikai Inter­venciót ós támogassa az AESZ törek­vését a kongói probléma megoldásá­ra. A miniszteri tanács ülésének befeje­zéséül 22 szavazattal határozatot fo­gadtak el. Az ülésen kizárólag a kon­gói kérdéssel foglalkoztak. Beszámo­lót a kenyai küldött tartott. A Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank ľTanácsának ülése Moszkva (CTK) — Moszkvában be­fejeződött a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank Tanácsának kétnapos ülése. Az ülés, melyen Me­nescu, Románia képviselője elnökölt, a kölcsönös megértés jegyében, a testvéri barátság légkörében zajlott le. Az ülésen a bank jövő évi tevé­kenységének kérdései kerültek meg­vitatásra. Olaszországnak még mindig nincs elnöke Róma (ČTK) — Az olasz elnökvá­lasztás tizedik menete is eredmény­telen volt. Az eddigi menetektől elté­rően a szocialista képviselők és sze­nátorok Pietro Nennlre szavaztak. Ed­dig Saragat mellett álltak. A tizenegyedik menet sem oldotta meg az elnökválságot. Fanfani, a Ke­reszténydemokrata Párt jelöltje és Pastorek lemondott jelöltetéséről. Leo­ne, a Kereszténydemokrata Párt hiva­talos jelöltje most sem szerezte meg a szükséges többséget, azaz a 482 szavazatot. Leone 382 szavazatot kapott, ami 83 szavazatta] több, mint a tizedik menet­ben. Terraclnl kommunista jelölt 252 szavazatot kapott. Nenni 98-at. A ti­zenkettedik menetre a késő délutáni órákban került sor. Eredményéről lap­zártáig nem érkezett Jelentés. A miniszteri tanács értékelte a bit zottságnak a kongói helyzet megoldá­sáról szóló jelentését és megbízta őt, küldjön különbizottságokat a Kon­góval szomszédos országokba, ahol ezek Kongó és a szomszéd államok közti kapcsolatok rendezésére töre­kednének. Gromiko ülbrichttal tárgyalt Berlin (CTK) — Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke fo­gadta Gromiko szovjet külügyminisz­tert. A tárgyaláson részt vett Willi Stoph miniszterelnök és Erich Ho­necker, az NSZEP poütikai bizottsá­gának tagja. A megvitatott kérdéseke ben mindkét fél azonos nézetet val­lott. Gromiko találkozott Lothar Bolz külügyminiszterrel ls, valamint a külügyminisztérium további dolgozói, val. A délutáni órákban a szovjet külügyminiszter Moszkvába utazott. üj kormány Izraelben Jeruzsálem (ČTK) — Levi Eskol mi­niszterelnök bemutatta a parlament­nek új kormányát. Az új kormány tel­jes mértékben megegyezik az egy hét­tel ezelőtt lemondott kormánnyal. A miniszteri tárcák betöltésében sem történtek változások, csupán Akira Gorvin eddigi tárcanélküli miniszter, az újonnan alakult turisztikai minisz­térium élére került. Eskol, a Mapaj Pártban keletkezett viszályok miatt mondott le. A viszály az ő győzelmével végződött, amit a régi kormány visszaállítása is bizonyít. Fellebbezés a Novak-iigyben A bécsi államügyészség súlyosbítás végett fellebbezést nyújtott be Franz Novak ügyében. Nova kot, Eichmann közvetlen munkatársát az esküdtszék a múlt héten nyolcévi börtönre Ítélte, de a gyilkosság vádja alól felmentet­te. Novak védője viszont semmisségi panaszt nyújtott be. A magyar kormány pozitív lépéseket vár az ENSZ közgyűlésétől New York (ČTK) — Az ENSZ-köz­gyűlés hétfő délutáni ülésén felszó­lalt Péter János magyar külügyminisz­ter. Rámutatott az ülés többszöri el­napolására, amit a kongói katonai In­tervencióra és arra használtak fel, hogy az egyes tagállamokkal szemben olyan követeléseket támasszanak, melyek ellentétben állnak az ENSZ alapokmányával. Az idei ülésszak körüli mesterkedé­sekkel gyengíteni akarták a szerve­zetet, s azt újból a gyarmatosító és újgyarmatosító erők eszközévé akar­ják változtatni. A Szovjetunió és a többi illetékes ország szilárd állás­pontjának és a fiatal független álla­mok eltökéltségének köszönhető, hogy ezek a mesterkedések csődöt mondtak és az ENSZ-t nem fenyegeti veszély. Meg kell említenünk több európai kérdést, mellyel egyesek fegyverke­zésük szükségességét magyarázzák. Ide tartozik a német kérdés ís, melyet a két német állam létezésének elis­merése alapján kell megoldani. A magyar kormány pozitív eredmé­nyeket vár az ENSZ-közgyűlés ez évi ülésszakától — hangsúlyozta a ma­gyar külügyminiszter. A továbbiakban Madagaszkár kül­dötte és Csang Kaj-sek képviselője szólalt fel. Az általános vita tegnap délelőtt Mexikó és Kamerun képvise­lői felszólalásával folytatódott. KOMMENTÁRUNK: Teljesíti-e Johnson a szakszervezeteknek tett igéretét? Ä demokraták és Johnson elnök vá­lasztási sikeréhez nagymértékben hozzájárultak a szakszervezetek is. A szakszervezeti tagok többsége ha­gyományosan a demokratákra sza­vaz. A szakszervezetek szavazataikkal egyúttal választ adtak Goldwater szélsőséges szakszervezet-ellenes po­litikájára, s emellett egyetértésüket fejezték ki a Demokrata Párt válasz­tási programjával. A program töb­bek között hangoztatta, hogy a párt támogatni fogja a szakszervezetek követelését, hogy hatálytalanítsák a munkára való jogról szólő törvényt. Az AFL-OiO Szakszervezeti Központ vezetői meglátogatták Johnson elnö­köt, hogy megemlítsék neki a vá­lasztások előtt tett ígéretét és be­jelentsók, hogy a szakszervezetek nyomást akarnak gyakorolni az új kongresszusra, mely januárban ül össze. A kongresszusban jelenleg a demokraták 38 mandátummal vannak túlsúlyban. Ezért a szakszervezetek a most vagy soha jelszót tűzték ki, mi­vel attól félnek, hogy az 1966-os kongresszusi választások után csök­kenhet a liberális képviselők száma. A szakszervezetek már több éve harcolnak a munkára való jogról szóló törvény hatálytalanításáért. Egy új törvényt akarnak, mely hatályta­lanítaná a Taft—Hartley-törvény 14. cikkelyét. A cikkely értelmében a szakszervezetek nem létesíthetnek ún. szakszervezeti műhelyeket vagy üze­meket, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ilyen üzemekben valamennyi munkásnak be kell lépnie a szak­szervezetbe. A Taft—Hartley-törvény viszont tiltja ezt, azzal a céllal, hogy gyengítse a szakszervezeteket és megerősítse a munkaadók helyzetét. A Taft—Hartley-törvény elfogadása után heves vita folyt a törvény 14. cikkelyéről. Végül kompromisszumot fogadtak el, mely szerint a szak­szervezetek követelhetik a szakszer­vezeti műhelyek létesítését, de az egyes államok kongresszusait egyút­tal feljogosították, hogy olyan tör­vényeket fogadjanak el, melyek le­hetetlenné tennék a szakszervezeti műhelyek létezését. Eddig 20 állam élt ezzel a lehetőséggel. Kongresszu­saik elfogadták az ún. munkára való jogról szóló törvényt, me>ly szerint a munkásnak joga van a munkára anélkül, hogy be kellene lénie a szakszervezetbe. Januárban az új kongresszus összeillésekor a szak­szervezeti vezetők Washingtonban ta­lálkoznak majd. Hatni akarnak a kép­viselőkre, hogy támogassák az új törvényt, mely hatálytalanítaná a Taft—Harley-törvény 14. cikkelyét. Sok függ most az elnöktől. Megfi­gyelők szerint nem akar beavatkozni ebbe a problémába, mivel nem akar­ja megharagítani sem a választókat, sem a vállalkozókat. Előreláthatólag drámai jelenetekre kerül majd sor a kongresszusban, s heves vitákra Johnson és a szak­szervezetek között. A választ nem le­het halogatni és a szakszervezetek ígéretekkel sem elégszenek majd meg. Határozott választ, Igent, vagy nemet várnak. A közeljövő megmu­tatja, hogy Johnson teljesíti-© a szak­szervezeteknek a választások előtt adott ígéretét. EMIL SlP ÚJ SZÓ 2 * 1964. december 23.

Next

/
Thumbnails
Contents