Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)
1964-12-23 / 356. szám, szerda
I Világ proletárjai, egyesüljetek SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA BRATISLAVA 1384. DECEMBER 23. Szerda XVII. ÉVFOLYAM 358. szám Ára 30 fillér A Nemzetgyűlés elnökségének tegnapi üléséről Elfogadták az ENSZ alapokmánya egyes pontjainak módosítását (ČTK) — A Nemzetgyűlés elnökségének mai ülésén, melyen részt vett Karel Kurka külügyminiszter-helyettes, az alkotmány 42. pontja alapján elfogadták az ENSZ alapokmánya 23., 27. és 61. pontjának módosítását, amelyet az ENSZ 1963. december 17-i ülése javasolt. A módosítás értelmében a Biztonsági Tanács tagjainak száma 11röl 15-re, a Gazdasági és Szociális Tanács tagjainak száma 18-ról 27-re emelkedik. A változást az afro-ázsiai gyarmati rendszer gyors hanyatlása és az új független államok keletkezése tette szükségessé. Míg az ENSZ-nek alapítása idején csak 51 tagállama volt, ma már ezek száma 115-re emelkedett és ezért jogosan követelték, hogy ará* nyuknak megfelelően vehessenek részt az ENSZ legfőbb szerveinek munkájában. A sioviel kormányküldöttség illemeinkben (ČTK) — A hazánkban jelenleg idéző szovjet kormányküldöttség Pjotr Fagyejevics Lomakov, a Szovjetunió Minisztertanácsának alelnöke, a Szovjetunió Minisztertanácsa Állami Tervbizottságának (GOSZPLAN) elnöke vezetésével Oldfich Cerník miniszterelnök-helyettes, az Állami Tervbizottság elnöke kíséretében ellátogatott néhány ipari üzemünkbe. A küldöttség tagjai a Mladá Boleslav-i Gépkocsigyárban különösen a Skoda 1000 MB típusú személygépkocsik gyártása iránt érdeklődtek. Többek között ellátogattak a libereci Sllli íS. iÉil ľ«É i p'vm-t? ; H§ •• iiliľ 11® mm v JÍlÉ ' ' : ..KI JÍlÉ SÄÄ® fiilllf M isii! fflííí': 1 A felszabadulás 20. évfordulójának tiszteletére a Havliökűv Brod-i K. H. Borovský kötőüzem dolgozói versenyre hívták a kelet-csehországi iparvállalatok dolgozóit. Célul tűzték ki, hogy a jövő évben 30 000 kg kiváló minőségű áruval többet termelnek. Képünkön: Jana Bruknerová ifjúsági szocialista munkabrigádja a fonoda egyik legjobb kollektívája. (ČTK — B. Krejči felv.) Ülésezett a CSKP KB közgazdasági bizottsága Ä rendkívül igényes munkát folytatni kell (CTK) — D. Kolder elvtárs elnökletével hétfőn ülésezett a CSKP KB közgazdasági bizottsága, hogy megvitassa a tervszerű népgazdaságirányítás rendszere tökéletesítésére tett javaslatok előkészítésének eddigi eredményét. Ezeket a javaslatokat a CSKP KB elnökségén is megvitatják. A bizottság egyetért az irányítási rendszerre vonatkozó javaslatokban foglalt elgondolásokkal. Jóváhagyása után ez a rendszer lesz a párt gazdaságpolitikája valóra váltásának hathatós eszköze A bizottság hangsúlyozta, hogy az említett előkészületben levő rendszer szervezesen összefügg népgazdaságunk közeljövőben megoldásra váró problémáinak rendezésével, de különösképpen az 1985. évi terv teljesítésével, valamint az 1968—1970-es évekre vonatkozó tervek előkészítésével is. A CSKP KB közgazdasági bizottsága úgy véli, hogy a tervezet nem mindegyik részét dolgozták ki egyaránt mélyrehatóan, s ezért hangsúlyozta azt az állásfoglalást, mely szerint e rendkívül igényes munkának folytatódnia kell. A tervszerű irányítás sikeres tökéletesítése nagymértékben függ az egyes vállalatokon belüli gyakorlattól. A tervszerű irányítás tökéletesítésével összefüggő eddigi munkálatok is alkalmat adtak a vállalaton belüli irányító tevékenység szükséges elmélyítését célzó értékes indítványokra. A CSKP KB közgazdasági bizottsága többek között azt is hangsúlyozta, hogy a szóban forgó rendszer meghonosítása múlhatatlanul szükséges, s e rendszer egyes elveinek hatékonysága a megteremtett feltételektől függ. A közgazdasági bizottság ezt szem előtt tartva azt javasolta, hogy az 1985—1966-os évekre előirányzott feladatokra való tekintettel össze kell állítani a tökéletesített rendszer érvényesítésének pontos ütemtervét. Tíz nappal a határidő előtt (ČTK) — A košicei Kelet-szlovákiai Gépgyár dolgozói tegnap indították útjára az óriási xantogenációs gépekhez szükséges pótalkatrészeket a szovjet vegyipar számára. Ezzel a szállítmánnyal a gépgyár dolgozói tíz nappal a határidő előtt tettek eleget a szovjet megrendelésnek. Ezenkívül két hatalmas, 25 tonnás viszkózaérlelő berendezést is leszállítottak. Az exporttervek sikeres teljesítése elsősorban az 510. céh dolgozóinak érdeme, akiknek jóvoltából eddig már 2 000 000 korona értékű gépi berendezést szállítottak a Szovjetuniónak. Üzemeink jelenítik: AZ ÉVI TERVET TELJESÍTETTÜK • Az észak-csehországi bányászok tegnap teljesítették a szénfejtés évi tervét. Összesen 49 674 000 tonna szenet fejtettek. Hála a magas fokú gépesítésnek, s a dolgozók szakképesítése növelésének, tíz év alatt teljesítményük megkétszereződött. Az észak-csehországi bányászok a szénkörzet történetében először közelítették meg az évi 50 millió tonna szénmennyiséget. • A prešovi Piloimpregnában — ahol többek között vasúti talpfákat is gyártanak — tegnap teljesítették az évi tervet. Az üzem ebben az évben az ostrava-karvinái szénkörzet számára 420 köbméter speciális talpfát szállított a keskeny nyomtávú bányavasút számára. A Piloimpregna dolgozói eleget tettek összes külföldi megrendeléseiknek is. • A Szlovák Keményítőgyárak štúrovói üzeme december 20-án teljesítette évi tervfeladatait. Az üzem dolgozói exportfeladataikat is teljesítették. Kiviteli szállítmányaikra még egyetlen panasz sem érkezett. Az üzem decemberben elnyerte a „Példás minőség üzeme" címet. Néhány tapasztalat a galántai járásból Az eszmei nevelőmunka új módszerei (élj — A népgazdaság új irányítási rendszerét a következő gazdasági év folyamán és a további esztendőkben vezetjük be fokozatosan. Ez nemcsak a gazdasági dolgozókra ró feladatot — az eszmei fronton tevékenykedőket is fokozott munkára serkenti. A galántai járási pártbizottság ideológiai bizottsága téziseket dolgozott ki az üzemek és a földművesszövetkezetek agitációs és propagációs munkájának a megjavítására. A téziseket a kiválasztott intézmények és falvak agitációs propaganda felelősei megvitatták, s még ez évben a párt járási bizottságának elnöksége is állást foglal a kérdésekkel kapcsolatban. Nézzük a vita során felmerült problémákat. kat kapnak. Az üzem dolgozói elvárják — hangsúlyozta Vltko elvtárs — hogy ezt az ügyet is elintézzék. Tiltakozó gyűlések Brit Guayanában Georgetown (ČTK) — Brit Guayanában Cheddi Jagan Népi Haladó Pártja szervezett ismét tüntetéseket a választási csalás ellen. Mint ismeretes, a december 7-én megtartott választások alapján Forbes Burnham, a Népi Nemzeti Kongresszus képviselője került a kormány élére. Jagan az egyik tüntetésen kijelentette, hogy Brit Guayanának nem lehet erős kormánya a Népi Haladó Párt részvétele nélkül. Burnham miniszterelnök eddig csak a kormány hét tagját nevezte ki A kormány összeállítása jelentős ne hézségekbe ütközik, mivel a Népi Nemzeti Kongresszus és az Egyesüli Erő között nézeteltérések merültek fel Londonban a gyarmatügyi miniszterrel folytatott tárgyalásokon. A szocialista munkabrigádok mozgalmának értékeléséből kiindulva dr. Poliak, a járási pártbizottság ideológiai bizottságának tagja megállapította, hogy épj>en a helytelen, avagy hiányos agitációs vagy propagációs munka miatt a brigádok tevékenysége formális törekvésekbe fullad. Említést tett egy leánybrigádról, amely példás munkája mellett a kollektív mozilátogatástői a könyvvitákig minden követelménynek eleget tett, de közülük egy sem ismerte a szocialista családvédelmi törvényeket. Egészségügyilélektani szempontból is kevéssé vannak felkészülve eljövendő anyai hivatásuk betöltésére. A járási és üzemi újságok problémáival foglalkozott Vitko elvtárs, a vágsellyei nitrogéngyár agitációs és propagációs osztályának dolgozója. Kifogásolta, hogy a járási új ság keveset ír a járás ipari üzemeiről Természetesen ennek okát nemcsak a járási lap szerkesztőiben kell keresnünk Hibásak az üzemi propaganda felelősök is, mert nem keresik az utat a járási laphoz. A járási újsáj; segítségére nagy szükség lenne, hls? a vágsellyei gyár és az építésében ér dekell üzemek dolgozói néha öt-ha< napos késéssel csak vállalati újságo Új formákat kell találnunk arra is, hogyan fokozzuk a lapterjesztés eredményességét a dolgozók kötében. Nem várt eredményeket hozott a vágsellyeiek ötlete. A lapterjesztés féléves adatai kimutatták, hogy a Československý šport című újságnak előfizetőgárdája a gyárban aránytalanul kis létszámú. Az üzemi klub vezetősége meghívta Golonkát, neves élsportolónkat egy estére, ún. beszélgetésre. S az eredmény: az említett lap előfizetőinek száma érezhetően gyarapodott. Ne hivatkozzunk mindig a régi módszerekre próbáljunk inkább új, de annál hatásosabb eszközökkel hatni embertársainkra Erre hívta fel a figyelmet Huinpl elvtárs, a vágsellyei mezőgaz dasági iskola Igazgatója. A személyes agitáció például még mindig fagypon ton áll Jobban kell kihasználnunk a ttűszaki berendezéseket, a filmkame -át, a hangfelvevőt és egyebeket. És még egy dolog, az agitációs és propagációs munkát nem lehet direktívák kai eredményesebbé tenni. A vita felszínre dobott még sok más problémát ís. Nem feladatunk a vita értékelése, ezt majd a járási pártbizottság elnöksége végzi el. Kikívánkozik azonban egy kérdés: Mi legyen a további munka kiinduló pontja? Az e kérdés körüli vita volt az összejövetel záróakkordja. Egyesek a falusi agitációs-propagációs munka fellendítésében látták a kérdés megoldását. Mások kiutat kerestek az akciók mennyiségi mutatóiból azok minőségének kijavításához. És arra is rámutattak, hogy a pihenés, a munkaerő mielőbbi reprodukálása is elsődleges követelmény. Az agitátorok szakképzettségével is törődnünk kell, állapították meg. Az önkéntes, fizetetlen agitátorokról sem szabad megfeledkeznünk. Egységes irányítás és egyöntetű tervezés nélkül nem jutunk messzire — szögezte ie az ifjúsági szervezet járási vezetőségének képviselője. S kimondatlanul bár, de itt bukkant fel először az a kérdés: kinek kell vállalnia a munka dandárját az agitációs és propagációs munka eredményesebb fejlesztésében? Monda nunk sem kell, hogy a tömegszerve zeteknek... Nem utolsósorban figyelmet érde mel az a megállapítás is, hogy a pro pagációs és agitációs munka gazda ságosságát is szem előtt kell tarta nunk. Meg kellene már végre talál nunk helyesen értelmezni a reklámot, az új agitatív módszereket, a művelődést és a szórakozást, mint az eszmei nevelőmunka alapvető tényezőit és azokat a legkisebb közösségbe, a járás legtávolabbi községében is helyesen kell alkalmaznunk. Skloexport és a Jablonec nad Nisou-I külkereskedelmi vállalatokba. Az ostrava-kunčicei Klement Gottwald Oj Kohóműben a hegesztés nélküli és a csavarvonalas hegesztésű csövek, az acéllemezek gyártása s egy óriási tengely sajtolása, Karvinán pedig a csövek különleges hegesztése kötötte le a vendégek figyelmét. Nagy érdeklődéssel követték a hajómotorok forgattyútengelyeinek előállítását a Vítkovice! Klement Gottwald Vasmű ostravai nehézgépipari üzemében, ahol az első atomerőművünk berendezése előállítását is megfigyelhették. A csehszlovák és a szovjet kormányküldöttség tagjai tegnap a két ország 1966—1970. évi népgazdasági terveinek összehangolásáról tárgyaltak. A szovjet vendégek azután megtekintették a prágai CKD elektrotechnikai üzem és öntöde egyes részlegelt, majd ellátogattak a nemzetközi energetikai ii'ányítóközpontba. Nováky segít A Zemianske Kostoľany-i Nováky III. Villanyerőmű — amely egyelőre próbaüzemeltetésben van, s így nem fejti ki tervezett teljesítőképességét — részben tehermentesíti áramhálózatunkat a téli csúcsforgalomban. Novemberben és decemberben több mint 72 millió kWó áramot termelt. Az új villanyerőmű északi blokkját már előkészítik a rendes üzemeltetésre. Havlicköv-Brod a győztes (CTK) — Jirí Burian mérnök, az erdő-, mező-, és vízgazdasági miniszter tegnap a burgonyatermesztők országos konferenciáján Jihlavában megju» talmazta a legjobb termesztőket. Hazánk 52 burgonyatermesztő járása közül ismét Havlíčkuv Brod — a verseny kezdeményezője — nyerte el az elsőséget. Ebben a járásban 8874 hektáron termelnek burgonyát, 249,3 métermázsa átlagos hektárhozammal. A versenyben a második a pelhrimovi, a harmadik a klatovyi és a negyedik $ Jihlava! járás. Gépexportunkat dicséri (CTK) — A brnói Smeral Művek idei gépsorozatából e napokban szállítják a Szovjetunióba az utolsó s egyben legnagyobb sajtológépet. A 280 tonna súlyú LKM-típusú gép üzemi nyomása 4 millió kilogramm. A hatalmas alakítógépet szállító első vagon már útban is van a Čierna nad Tisou-i rakodőállomás felé. További hat vagont még a karácsonyi ünnepek előtt útnak indítanak. Évente két és fél milliárd koronát költünk csomagolásra. A smíchovi Csomagolástechnikai Intézet gondosan keresi a legalkalmasabb nyersanyagokat. A képen Hanka Celnerová egy papírzacskó minőség próbáját végzi. [ČTK B. Krejči felvétele J,