Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)
1964-12-21 / 354. szám, hétfő
jčá, egyesületek 1 . SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA BRATISLAVA 1964. DECEMBER 21. Hétfő XVII. ÉVFOLYAM 354. szám Ára 30 fillér Ot éve épül a Kelet-szlovákiai Vasmű Eddig 75 000 tonna acélvázat és 1 millió köbméter betont használtak fel • Tízmillió köbméter földet mozdítottak el, 100 kilométer betonutat építettek és 138 kilométernyi vasúti mellékvágányt fektettek le A Kelet-szlovákiai Vasmű építkezésének ötödik évfordulója alkalmából a vállalat vezető dolgozói sajtóértekezleten tájékoztatták az újságírókat az elvégzett munkákról és legifjabb kohóiizemünk jövő évi leiadatairól. Az öt év alatt az egyes objektumok leiépítéséhez több mint 75 000 tonna acélvázat, továbbá csaknem 1 millió köbméter betont használtak fel, és több mint 10 millió köbméter földet mozdítottak el. Ezenkívül összesen 100 kilométernyi betonutat építettek és 138 kilométernyi vasúti mellékvágányt fektettek le. A vasműben a jövő év folyamán további kohászati objektumokat helyeznek üzembe. Az első nagyolvasztót, május elsején helyezik üzembe, október 1-én pedig a meleghengersoron kezdik meg a termelést. A jövő év végén a Vasműnek már több ezer alkalmazottja lesz. Az állami tervben kitűzött feladatok az ideihez viszonyítva háromszorosára növekednek. Milyen idő lesz az év utolsó napjaiban Miért enyhe eddig a tél © Dél-Olaszországban 18 fok meleget mértek O Hideg levegő áramlik Közép-Európába © Nálunk is csökken a hőmérséklet Kelet-Szlovákiában a bystrái Cementgyár dolgozói ez idén is becsülettel teljesítették feladataikat. Decemberben már terven felül gyártották a cementet. Felvételünkön az üzem egyik kiváló kollektíváját, a második égető kemencénél dolgozó szocialista munkabrigád tagjait mutatjuk be. [CTK — G. Bodnár felvétele) szo m II ISTA*i if TA'BO R ORSZA'GAI BÖ • SZOVJET MAGYAR EGYÜTTMŰKÖDÉS A GÉPKOCSIGYÁRTÁSBAN A szovjet és a magyar kormány között nemrégen lefolyt tárgyalások szerint feltételezik, hogy a Magyar Népköztársaság 1970-ig 4000 autóbuszt szállít a Szovjetunióba. A KGST országok igényeire való tekintettel ugyanis Magyarország 1970-ig az eddigi 2500 autóbusz helyett 800Ó-et fog gyártani. Ezenkívül megkezdik 8—12 tonnás speciális teherautók gyártását is, amelyekből Magyarország 1970-ig 2000-et szállít a Szovjetuniónak. • REPÜLŐGÉPEK SEGÍTIK A MEZŐGAZDASÁGOT A polgári repülők egyre 'jelentősebb segítséget nyújtanak a rónán mezőgazdaságnak. Ebben az évben 12 000 órán át voltak a levegőben. Évi tervüket 11 hónap alatt teljesítették. 160 ezer hektárnyi gabonaföldre 22 millió kilogramm műtrágyát szórtak. A kártevők elleni vegyszerek permetezésével nagy kiterjedésű erdőterületet és zöldségültetvényeket óvtak meg a kártevőktől. A román repülők ezenkívül nagy segítséget nyújtanak a geológusoknak is. • BEFOGJÁK A SZELET A VILLANYÁRAM-TERMELÉSBE A lengyel síkságok erős széljárásukról ismertek. A lengyel energetikusok sokat törték fejüket, hogyan használhatnák fel a szél erejét. A számítások szerint Lengyelországban szélhajtású villanyművek évente 5 milliárd kW óra villanyáramot termelhetnének, ami 3 milliárd zloty értéket jelentene. Tervet dolgoztak ki, amely szerint 1970—75 között összesen 200 000 szélhajtású dinamót szerelnének fel villanyáram termelésére. Ezáltal megoldhatnák a sok szétszórt tanya és település áramellátását, ugyanakkor erősíthetnék az állami energiahálózatot. • TELJESÍTETTÉK AZ ÉVI TERVET A magyarországi nógrádi szénbányákban eddig 200 szocialista munkabrigád teljesítette már az évi tervet. Az idei szocialista munkaverseny — amelyben iöbb mint 3000 doígozó vesz részt — a terv teljesítésén kívül elsősorban a szén kalóriaértékének megjavítására és a jövesziési költség csökkentésére törekszik. Újabb hasznos találkozó Közel háromórás megbeszélés a szovjet és az amerikai külügyminiszter között Washington (CTKJ — Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter Moszkvából való visszatérése előtt találkozott Dean Rusk amerikai külügyminiszterrel: A két államférfi találkozóján szovjet részről jelen volt Szemjonov külügyminiszter-helyettes és Dobrinyin nagykövet, amerikai részről Stevenson állandó ENSZ-küldött és Thompson, az USA szovjetunióbeli nagykövete. Később megjelent Fedorenko, a Szovjetunió állandó ENSZ-küldötte is. Az amerikai külügyminiszter vendégével az amerikai—szovjet kapcsolatok kérdéseiről és számos nemzetközi problémáról tárgyalt, elsősorban a leszerelésről, különös figyelmet szentelve az atomfegyverek további terjesztése meggátolásának és a katonai költségvetések csökkentésének. Szőnyegre került az európai helyzet, mindenekelőtt a német kérdés békés elintézése, továbbá a délkelet-ázsiai viszonyok, közelebbről Dél-Vietnam és Laosz helyzete. A találkozó végeztével Gromiko a várakozó újságírók számos kérdésére válaszolt. A találkozásról mint hasznos beszélgetésről szólt, s többek között azt is mondta, hogy a Szovjetunió hajlandó lenne az atomfegyverek terjesztésének beszüntetéséről egyezményt aláírni. A szovjet külügyminiszter a német kérdés békés megoldásáról, mint égető problémáról szólt. Az ENSZ pénzügyi válsága megoldásának kérdéséről sem Gromiko, sem McCloskey, az amerikai külügyminisztérium szóvivője nem nyilatkozott. McCloskey, az eszmecserét ugyancsak hasznosnak nyilvánította. Nálunk a téli időszakban két döntő éghajlati tényező „szabályozza" a hőmérsékletet. Az egyik az Északisark, azaz az északi, sarkkörön túli területek, a másik az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger. Az Északi-sarkon, amelyet amolyan természetes hűtőszekrénynek nevezhetünk, állandóan újabb és újabb hideg sarki légtömegek keletkeznek. Ezeknek egyes hullámai idővel elérik Közép-Európát, és hazánk területén is lehűtik a levegőt. A másik hatás, az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger hatása, ezzel ellentétes: innen kapjuk a meleg időt, gyakran esőkkel kísérve. Az elmúlt héten Európában nagyobb részt enyhe idő uralkodott. A nyugatról és északnyugatról beáramlott melegebb légtömegek következtében Szlovákiában is nedves és felhős volt az időjárás, ködképződésekkel és esővel. A nappali hőmérséklet plusz 1—4 fok között mozgott. A délnyugat- és dél-szlovákiai síkságokon a maximális napi hőmérséklet plusz 5—8 fok volt. Rendkívül meleg volt az időjárás a Földközi-tenger térségében. Például Közép- és DélOlaszországban, az Adrián és Görögországban a legmagasabb nappali hőmérséklet elérte a plusz 15—18 fokot. A nappali fagyok csupán ÉszakNorvégiában, Svédországban, Finnországban és a Szovjetunió északi területein tartották magukat, ahol a hőmérséklet mínusz 1 és mínusz 4 fok között mozgott. Az éjszakai hőmérséklet ezeken a területeken mínusz 4 — mínusz 9 fokra csökkent. Amint látjuk, az igazi tél csaknem egész Európában hiányzott. A hét végén megváltozott az időjárás. Északról újabb sarki légtömegek áramlanak Finnországba, Norvégiába, Svédországba és a Szovjetunió északi területeire havazás kíséretéijen. Az első hideg hulláin szombaton elérte Németország északi részét, és tovább haladt délkelet felé. Ugyanebben az időben Norvégia déli területein mínusz 4 — mínusz 6 fokot mutatott a hőmérő. Az európai időjárást ciklon uralja, amely a Szovjetunió közepéről északkeleti irányba húzódik. E ciklon oldalán áramlik a skandináv államokba a már említett hideg levegő. A másik ciklon a Földközi-tenger nyugati részéről a Balkán felé halad, s innen északkeleti irányban folytatja útját. Ez a ciklon hozzánk is eljuttatja a hideg északi levegőt. December 21-e és 27-e között, tehát karácsony hetében felhős időre számíthatunk. Időnként havazásra is sor kerül. Az éjszakai hőmérséklet a síkságokon mínusz 2 — mínusz 5 fok. a völgyekben pedig mínusz 5 fok alatt lesz. A nappali hőmérséklet a síkságokon 0 fok körül mozog, majd másutt mínusz 1 — mínusz 3 fok. A hét másik felében valószínűleg még jobban lehűl a levegő. P. F. A KGST-országok egybehangolják kohóipari terveiket Leningrád (ČTK) — December 15— 20. között Leningrádban tartották a KGST állandó kohóipari bizottságénak ülését. Az ülés résztvevői közleményt írtak alá, amelyben leszögezik, hogy a bizottság fokozott figyelmet fordít a KGST-országok 1966—1970. évi kohóipari terveinek egybehangolására. Egyebeken kívül a bizottság tárgyalt a termelés szakosításáról és egybehangolásáról, az új fejtési technika bevezetéséről, az ércdúsítás új módszereiről s a vaskohászat többi fontos problémáiról. A bizottság jóváhagyta a jövő évi munkatervet. A közszolgáltatás fejlesztésének új útja Biztatóak a kísérleti üzemek három havi tapasztalatai • A galántai Közszolgáltatási Vállalatban bevált az új rendszer • A kezdeti nehézségek elől nem szabad meghátrálni Ez év júliusában több vállalatnál bevezettük a helyi gazdálkodás új, tökéletesebb tervezési és irányítási rendszerét. — Bár a kezdeti eredmények kielégítöek — mondotta Štefan Gašpar í k elvtárs, a Helyi Gazdálkodás Központi Igazgatóságának vezetője —, az új rendszer zökkenőmentes kifejlődéséhez eléggé nehéz út vezet. A kísérleti vállalatoknak a legnagyobb türelmet és kitartást kell tanúsítaniuk. Melyek azok a vállalatok,, amelyeket a Helyi Gazdálkodási Központ Igazgatósága erre a célra kiszemelt? A figyelem egyelőre a libereci Szerelöüzem, a galántai Közszolgáltatási Vállalat, a Galántai Járási Iparvállalat, a príbrami és a strakonicei Közszolgáltatási Vállalat néhány hónapos munkájára, tapasztalataira irányul. Ha ezek beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, az új rendszert másutt is bevezetik. A GALÁNTAI KÖZSZOLGÁLTATÁSI VÁLLALATBAN A kísérleti vállalatok munkásságát elemezve, a galántai Közszolgáltatási Vállalat kezdeti eredményeit vettük nagyító alá. A négy önálló vállalat egyesítésével létesített új járási szervben a Galántai Helyi Nemzeti Bizottság vezetésével ez év július elseje óta folyik az újszerű tervezés és irányítás. Ennek célja megállapítani, képes lesz-e az új járási vállalat adminisztratív dolgozói számának csökkentése és az új munkaszervezési formák alkalmazása melleit olyan kiváló eredményekre, mint amilyenekkel elődje már régebben telhívta magára a figyelmet. Köztudomású, hogy a szóban forgó kísérletet csak akkor koronázhatja siker, ha megteremtik ennek szükséges feltételeit. A gazdaságosság csak a szolgáltatások kiterjesztésével, azok jövedelmezőségének növelésével, a veszteségek csökkentésével fokozható. Ezekről a feltételekről gondoskodott a terv. Előírta, hogy az alkalmazottak számát 29 dolgozóval kell csökkenteni, és más intézkedésekkel együtt ezzel évi 604 000 korona költségmegtakarítást kell elérni. És az eredmény? Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a terv reális volt, a kísérlet sikerült. A járási vállalat az első három hónapban a vezető dolgozók létszámát 28 fűvel csökkentette. Ott, ahol az egyesítés előtt 73 vezető, vagyis az alkalmazottak 11,96 százaléka dolgozott, ma 45 vezetőt foglalkoztatnak, am' az alkalmazottaknak csupán 7,37 százaléka. Ez szeptember 30-ig 147 Í100 korona megtakarítást eredményezett. GAZDASÁGOSABBAN HASZNÁLJÁK KI A HELYISÉGEKET A szolgáltatások kiterjesztése érdekében raktáraik egyesítésével értékes férőhelyre tettek szert. Így például a volt vágsellyei vállalati igazgatóság helyiségei ma korszerű borbély-, fodrász- és kozmetikai üzemként szolgálnak. A seredi vállalat felszámolásával a felszabadult helyiségekben, rendbehozásuk után, műhelyek lesznek. Sikerült 15 vidéki üzemet kibovíteniiik, kiegészítették berendezésüket, úgyhogy színvonaluk ma már semmiben sem marad el a városiaké mögött. NAGYOBB LEHETŐSÉGEK, IDŐMEGTAKARÍTÁS A vállalat átszervezésének köszönhető a turisztika és az üdülési lehetőségek fellendítése is. Sereden például a Vág jobb partján ma már korszerű sátortábor és jól felszerelt autócamping várja a vendégeket. A vállalatok összevonása lényegesen megkönnyítette a járási nemzeti bizottság munkáját is, melynek ma csak két vállalatot, a galántai Közszolgáltatási Vállalatot és a Galántai Iparvállalatot kell irányítania. Ezáltal a nemzeti bizottság behatóbban foglalkozhat a vállalatok problémáival és figyelmét főleg az elvi kérdések megoldására összpontosíthatja. A galántai, serecfi, vágsellyei városi nemzeti bizottság és a Farkasdi Helyi Nemzeti Bizottság szintén sok időt takarít meg az átszervezés folytán. Nagyobb figyelmet szentelhetnek a lakosság igényei kielégítésének. A tervezés és az irányítás új rendszere a közszolgáltatásban dolgozók anyagi érdekeltségével is számol. Ma már mindenkinek személyes érdeke, hogy munkáját a lehető legjobban (•• a leggazdaságosabban végezze. NINCS TÖBBÉ PANASZ A MOSODÁKRA A szolgáltatások fejlesztése terén nagyon jó eredményeket értek el a galántai járásban a mosodák és a tisztítók. A mosodák kapacitását a kísérleti időszakban két műszakban 75,5 százalékra, míg a múlt évben mindössze 54,5 százalékra használták ki. A tisztítók a tavalyi 55,7 százalékkal szemben az idén a kísérleti Időszakban 80,8 százalékban használták ki a gépeket. Az évi terv a lakosság részére 200 tonna fehérnemű mosásával számolt. Ezt a feladatot már szeptember 30-ig 1,4 tonna híján teljesítették. A járásban 1963-ban egy lakosra 1,30 kilogramm fehérnemű mosása jutott, ez a mennyiség az idei első kilenc hónap során 1,55 kg-ra emelkedett. A szállítási határidők terén ugyancsak kedvezők az eredmények. Az 1963. évi helyzettel szemben a fehérneműmosás esetében 12 napról 9-re, a ruhatisztítás terén a főidényben 20 napról 16-ra, egyébként 12 napról 10-re, a fehérneműjavítás esetében a főidényben 35 napról 20 napra, egyébként 15 napról 13 napra, a motorkerékpárok javítását tekintve pedig az eddigi 9 napról 7-re csökkent a javítások határideje. Emellett a szolgáltatások minőségi is lényegesen megjavult. Az alig negyed évig tartó kísérlet túlságosan rövid idő a végső következtetések levonására. Az ls természetes, hogy még számtalan nehézség vár megoldásra. A kísérleti vállalatok kecsegtető eredményei azonban máris azt mutatják, hogy az öj elvek helyes alkalmazása a szolgáltatások további fejlesztéséhez vezet. KARDOS MÁRTA