Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)

1964-12-20 / 353. szám, vasárnap

A PARANCSNOK ADLER KAROLY EMLÉKÉRE Húsz esztendővel ezelőtt, december huszadikán gyilkolták meg a fasisz­ták Adler Károlyt, a Petőfi-partizán­brigád parancsnokát. A bátor lévai, később levočai kommunista fogtech­nikust harcostársai egyszerűen Otec­nek (apának) nevezték. Erre a névre Dobsina, Rozsnyó, Csetnek környékén ma ls jól emlékeznek. Adler Károly emléke örökre beíródott az emberek szivébe. Negyvennégy őszén a nemet hadve­zetőség erős csapatokat vont össze Dobsina térségében. A parancs világos én egyértelmű volt: minden áron és eszközzel fel kell számolni a parti­zán egységeket. A Petőfi-partizánbrigád parancsnok­sága is tudomást szerzett a dolgokról. Sajnos, a gyűrű már bezárult és egy­re szűkült. A brigád ekkor már több mtnt ötszáz harcost számlált. Ilyen nagyszámú csapat élelmezése nagy gondot okozott. Észrevétlenül átmen­ni a gyűrűn, szinte lehetetlennek bi­zonyult. Az emberélet még ilyen kö­rülmények között ls a legdrágább volt. A felsőbb helyről érkezett pa­rancsban is az állt: kerülni kell a fö­lösleges emberáldozatot. A brigád oszoljon apróbb egységekre, és úgy próbáljon klszabadulnt a körülzárás­ból. Alsósajó környékén Otec csoportjá­nak előőrsei ellenséget jeleztek. Visz­szaút már nem volt. A németek is észrevették a partizánkülönitményt. Nyomban erős tüzet nyitottak. A kis csoport hősies elszántsággal védeke­zett. A harc hevében jóformán észre sem vették, hogy a németek a me­nekülés minden lehetőségét elzárták előlük. Már az volt a jelszó: Minél drágábban adni az életüket. A lőszer kétségbeejtően fogyott, bár csak biz­tos célpontra lőttek. Hullott az el­lenség, de Adler Károly csoportja is fogyott. Már csak öten voltak, és utolsó töltényüket is kilőtték, amikor a németek rájuk rohantak. Az ellen­ség kezére került a parancsnok is. Harc közben Irta Adler Károly két utolsó levelét: egyiket családjának, amelyet ma is ereklyeként őriznek, a másikat Kozlov őrnagynak, a brigád­parancsnoknak. özvegy Adler Erzsébet a felszaba­dulás utáni napokban megkapta férje levelét. Ma is kincsként őrzi. Idézzük a búcsúlevél néhány sorát: „ ... nem adatott meg mindenkinek a hosszú élet. Nem hiszem, hogy életben ma­radok. pedig nagyon szerettem volna megérni a felszabadulás napfát. De így is érzem, nem éltem hiába....'" • • # Borús decemberi reggelre ébredt a város. Dobsina főterén keményen dob­bantak a csizmás lábak. Kurta ve­zényszavak csattantak, és az SS-szá­zad, a kivezényelt gárdisták négy­szögbe fejlődtek. A tábori csendőrség tagjai puskatussal kényszerítették ki az utcára a város lakóit. Lássa meg és vésse emlékezetébe mindenki, mi vár a hazaárulókra. A négyszög közepén hatalmas, te­rebélyes gesztenyefa állt. Egyik ági­ról kötél csüngött alá. Kötél, hurok­kal a végén. Dermesztő volt a csend. Majd hirte­len dobpergés törte meg a némaságot. A fa alatt jól megtermett, véraláfutá sos arcű férfi állt. Jóformán tudomást sem vett a lábhoz eresztett puskával álló katonákról. Tekintete valahová a távolba meredt. A fekete posztóval bevont dobok egyhangúan peregtek. Vajon mire várnak még a pribékek? Minek ez a nagy ceremónia? Szél zörgette a hatalmas gesztenye­fa meztelen ágait. Adler Károly gon­dolatban búcsúzott... Fiatal feleségé­től, hároméves kisfiától, az elvtársak­tól, akik talán még megérik azt a napot, amikor Dobsina, Rozsnyó, Cset­nek fölött is felkel a nap .. . Búcsú­zott az élettől, amelyet harmincnégy esztendejével annyira szeretett. A dobpergés már szinte a velőkig hatolt. Vajon megkapják-e a levelet, akik­nek küldte? Hirc Jenőnek sikerült-e kiszabadulnia a gyűrűből? Mi történ­hetett Tóth Jóskával? Eljuttatta-e fi­gyelmeztető üzenetét Kozlov őrnagy­nak? A kérdésekre már sohasem kapott feleletet. Azt sem tudta, hogy Rozsnyó főterén szintén négvszögfit alkotott a kivégző osztag: Tóth Jóskának is ki­jelölték már a bitéfát. » • * Adler Károly kommunista volt. így élt, és így is halt meg. Az ellenség, az ezíistvillámos egyenruhába öltözte­tett hóhérok még itt a bitófa árnyé­kában is kerülték a tekintetét. És ott a négyszögön túl könny csillant a szemekben. Dobsina népe siratta a bátor partizánt, az embert, a kommu­nistát, aki nemcsak a harcban, do a halálban is rettenthetetlen volt. Sz. 7. Hétfő, december 21. BRATISLAVA 1B.00: TV-érdekességek. 18.30: Időszerű kérdések. 19.DO: TV Híradó. 19.30: Ostravai másodpercek. 20.00: Havasi kalandok. 21.30: Cseh zenei hangverseny. TV-film. 22.00: TV Híradó. BUDAPEST 9.30: 10.00: 10.15: 11.30: 10.00: 16.45: 16.50: 17.05: 17.30: 17.50: 10.30: 18.55: 19.20: 19.30: 19.45: 20.25: 22 05: 22.25: Iskolá-tv (lstrt.). Az erdei házikó, mese. Hagymácska, Ifjúsági tv-játék. Mesterházi: Példázat III. Tegnapi bölcsesség. tv-Játék. Közvetítés Debrecenből, az Ideig­lenes Nemzetgyűlés és kormány megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésről. Hírek. A puszta télen, kisfilm. Várja őket a íalu, kisfilm. Alföld. 1964. riportfilm. Lányok, asszonyok — a Debrece­ni Ruhagyárban. Barangolás könyvek között.. Jelentés Magyarországról . . . , kis­film. Esti mese. TV Híradó. Százados kincsek között... Köz­vetítés Debrecenből. Ludas Matyi, magvar film. Ma este Szabó Pál dedikál. TV Híradó, 2. kiadás. Kedd, december 22. BRATISLAVA 9.00: Havasi kalandok (ism.). 10.30:: Ostravai másodpercek (Ism.). 11.00: TV-érdekességek. 17.50: Ifjúsági adás. 19.n0: TV Híradó. 19.30: Minőség-olimpia. 20.10: Johann Strauss: Egy éj Velencé­ben. tv-vlgopera. 21.45: TV Híradó. Szerda, december 23. BRATISLAVA 9.15: Ipari adás. 9.45: Filmhíradó. 10.00: Látogatás nyugdíjasotthonokban. 10.25: Első prágai ..spejblovlzió". Vidám szórakoztató műsor. 15.30: Fejőnűk tanfolvama. 17.00: Diákklubok műsora. 18.00: Kíváncsi kamera. 19.00: TV Híradó. 19.30: Öt öv munkája. Karácsonyi rsnnd a Kelet-szlovákiai Vasmű építke­zésén. Riportműsor. 20.00: Szárnyaló dallamok. 20.10: Dold-Mlliajlik: Ordasok között, 3. rósz, tv-film. 21.40: Nyílt percek. Beszélgetés érdekes emberekkel. 22.10: TV Híradó. BUDAPEST 9.00: Iskola-tv. S.30: TV Híradó (ism.). 9.40: Jelentés Magyarországról (k.s film). 12.05: i'avasz a Brodway-on (amerikai film). 17.13: Hírek. 17.20: Kisdobosok műsora. 17.40: Kukkantó. 18.30: Házunk tájn . . . 18.35: Autósok, motorosok. 18.50: Összeragasztott lapok. Egy szocia­lista brigád naplójából. 19.10: Földön járó csillagok. Beszélgetés Devecseri Gáborral. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.45: Napi jegyzetünk. 19.50: Ébredjetek és énekeljetek (ma­gyarul beszélő nyugatnémet film, csak 14 éven feltllieknekl). 21.15: A szoba (francia balettfilm). 21.30: Költészet. Látogatás Horváth Fe­rencnél. 22.00: TV Híradó. 2. kiadás. Csütörtök, december 24. BRATISLAVA 10.00: AranycsDlagps ..bf.rcegtiő, .mese-. . film. 11.30: Kamarazene. 15.15: Gyermekműsor. 18.15: Robot Emil a hegyekben, filmgro­teszk. 17.00: Ifjúsági adás. 18.00: Fehér szépség. Zenés-verses fotó­montázs. 18.20: Filmösszeállítás európai és ázsiai karácsonyi szokásokról. 19.00: Karácsonyi dalok. 19.30: TV Híradó. 19.50: Oscar Wilde: A boldog herceg, elbeszélés. 20.15: Ballada Vojta Marlnájáról, tv­film. 21.25: Ján Chalúpka: Minden fordítva. A bratislavai Új Színpad előadá­sa. 23.05: Régi. de friss... TV-összeállítás régi szlovák slágerekből. 23.55: Sikoly, cseh film. BUDAPEST 9.50: Állatkerti séta (kisfilm). 10.20: A hűvös erdő (mesejáték;. 11.55: Karácsony a Germán Tyitov Űttü­röházbnn. Berlinben. 16.30: Leskelődés helyett (rajzfilmsoro­zat). 18.55: A 125 éves Herend. 19.15: Mlhályfi Ernő jegyzete. 19.20: Pablo Casals (portréfilm). 19.10: Beethoven: IX. szimfónia. 20.50: Irodalmi képeskönyv: Dickens: Karácsonyi ének. Péntek, december 25. BRATISLAVA 10.00: Maruška és a hét törpe, filmmé- 15.40: 17.30: Bolondos divat. 17.50: Az AnMllák gyöngye (kisfilm Ku­báról). 18.05: Tokióból jelentettük . .. 19.05: Téli versek. 19.20: Esti mese. 19.30: Hírek. 19.40: Könnyűzenei vendégkönyv (olasz táncdalénekesek). 20.00: Bencslk Imre: Nagymama (tv-ja­ték). 20.50: Lemezalbum. 22.00: Angyal kalandjai. Gyilkos gyémán­tok (angol film. csak 14 éven fe­lülieknek!). 22.50: Slágermúzeum II. Szombat, december 26. BRATISLAVA 10.00: Meselámpa. Gyermekműsor. 14.00: Az Intervízió műsora. Sportdél­után. 18.00: Pionírműsor. 19.00: TV Híradó. 19.30: István napi vigadozás . . . 20.30: Goldoni: A képzelt beteg. (Molié re vígjátékának parafrázisa.) 21.50: TV Híradó. 22.05: Dupla király, cseh filmvígjáték. BUDAPEST 9.50: Pinocchio (NDK-bábfilmJ. 10 20: Foxi Maxi kalandjai. 10.40: Vadászat felvevőgéppel. Erszényes medvék és lantmadarak (kisfilm). 10.55: Mesterművek. Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny. 16.05: Hókirálynő. Mesejáték 2 részben. 17.35: Erzsébet híd. fotópályázat ered­ményhirdetése. 17.55: Francia sanzonösszeállítás. 18.20: Külpolitikai fejtörő. 19.20: Esti mese. 19.30: Hírek. 19.40: Az én kortársaim. I. rész (tv­film). 20.55: Vendégeink voltak (filmösszeálií tás). 21.20: Az én kortársaim, II. rész. Vasárnap, december 27. BRATISLAVA 11.15: Tokiói képeslap. 15.10: Ezüst favorit, cseh gyermekfilm. 18.00: Prágai Korcsolya 1964. tv-film. 17.10: Ľudmila Podjavorlnská: Csin-Csin, bábjáték. 18.10: Kis manöken, gyermekfilm. 19.00: TV Híradó. / 19.30: Szlovák népi balladák. 19.55: Jesenskj-Bahna: Napfürdő, tv­film. 20.40: Mozart: A színigazgató, tv-opera. 21.35: Nevessünk! Összeállítás angol filmvígjátékokból. 22.25: TV Híradó. 22.40: A drága megboldogult. Stanley Hougston egyfelvonásosának tv­változata. BUDAPEST 9.55: Tücsök úrfi (bábjelenet). 10.05: Foxi Maxi kalandjai. 10.30: Vadászat felvevógéppel. Eltűnt ál­latok (kisfilm). 10.55: A kis bice-bóca (ifj. tv-film). 11.20: rrokofjev: Péter és a farkas (me­sebalett). 14 00 -24.00: Tessék választani! 14J5: Népze-sei összeállítás. 14.35: A hírlapíró és a halál (tv-Játél; Krúdv Gyula novelláiból). 15.35: Michelangelo (emlékműsor). 10.05: Marina (magvarul beszélő nyugat német film, csak 14 éven felüliek neki). 10.00: Látogatás Karel Zeman kaland­film rendezőnél. 10.35: A só többet ér az aranynál, tv­mese. Ján Hollý: A furfangos diák, tv­játék. 17.05: Ifjúsági adás. 18.00: A cirkusz világában. 19.00: TV Híradó. 19.20: Laco Novomeskv költő 60 éves. 20.00: Jánoiík. kétrészes szlovák film. 23.00: TV Híradó. BUDAPEST 10.00: 10.25: 11.15: 16.15: 17.00: 17.25: 17.45: 18.10: 18.20: 18.45: 18.55: 19.05: A szil 21.45: Vadászat felvevőgéppel. A kengu­ru születése (kisfilm). Négylábú sztárok. Kisfilm a Hol­land Cirkusz egy hétköznapjáról. Süssmayr: Nagypapa nevenapja — gyermekkantáta. Lengvel reneszánsztácnok. Mesterségem a veszély. Akrobati­kus autóvezetés (kisfilm). Hogy volt, hogy volt. A Bihari Já­nos Művészegyüttessel Belgium­ban. Déli express (francia rövidfilm). 2X5 Karinthy Frigyes: Flóra. Képek a könyvben. Az ember tra­gédiája illusztrációinak bemuta­tása. Az érem harmadik oldala. Kom­lós János műsora. Esti mese. Közvetítés a József Attila Színház­ból. Berkesi: Villa. Bécs mellett (csak 14 éven felülieknek!), netben: TV Híradó. TV Hlrsdő, 2. kiadás. mm NÉHÁNY SZÚT A DIFFERENCIÁLT OKTATÁSRÓL A CSKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK legutóbbi, az iskolaügyekkel foglalko­zó határozata óta egyre több szó esik a differenciált, azaz megkülönbözte­tett tanítási módról. E kérdés megoldása nemcsak ha­zánkban vált Időszerűvé, hanem úgy mondhatjuk, hogy ma már világprob­léma. A Szovjetunióban, Magyarorszá­gon és a többi szocialista országok­ban is egyre behatóbban foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Szaklapokból és pedagógiai tanulmányokból értesül­tünk, hogy a fejlett kapitalista orszá­gokban, így Angliában, Franciaor­szágban és főleg Svédországban élen­járnak a felvetett probléma néhány sajátos kérdésének megoldásában. Miért van szükség differenciált ok­tatásra? A technika gyors fejlődése, az új tudományágak sokrétűsége, az auto­matizácló térhódítása, az óriási isme­retanyag egyre jobban megköveteli a differenciált oktatást. A kérdés meg­oldását sürgeti az ipari, gazdasági és tudományos életben felmerülő szak­emberhiány. Az új tudományágak gyors fejlődése pedig megköveteli, hogy meggyorsítjuk a tudósképzést. Mindez a differenciált oktatás teljes megoldását sürgeti. Maga a differenciált oktatás nem ismeretlen és nem is teljesen új pe­dagógiai módszer, mivel néhány vo­natkozásban már jelenleg is alkal­mazzuk. így például évente megrendezzük a matematikai és fizikai olimpiádo­kat. Ezen keresztül többet foglalko­zunk a tehetséges matematikusokkal, fizikusokkal. A tehetségek felkutatá­sát és az egyéniségek kibontakozását segítik elő az alkotó- és szavaló­versenyek. Ez még nem a szó szoros értelmében vett differenciált oktatás, ez a differenciált oktatásnak csupán egyik különleges változata. A diffe­renciált tanítást szolgálja a középis­kolában az az eljárás is, amikor a felvételi beszélgetés után a tanulókat hajlamaik és érdeklődési körük sze­rint, matematika—fizikai, biológia— kémiai, vagy általános, azaz humánus osztályokba osztjuk Be. Ezéftbén áz osztályokban a tanulók már részben differenciált oktatásban részesülnek. A szakosított osztályoknak az az elő­nye, hogy a tanulókat alaposabban készítik fel a főiskolák egyes tagoza­taira. Differenciált oktatás folyik ná­lunk a népművészeti iskolákban, Ma­gyarországon pedig a zenei általános iskolákban. A kisegítő iskolákban a szellemi fogyatékosságú tanulókkal fogla'koznak eltérő módszerrel, mint a ki'encéves iskola megfelelő osztá­lyaiban. E példákból láthatjuk, hogy a diffe­renciált oktatás nem új elgondolás. Jelenleg csak a differenciálódás ki­szélesítéséről és az eljárás módszeres felépítéséről van szó. ERRE AZÉRT VAN SZÜKSÉG, mivel a tanulók felfogás, értelmi fok, fizi­kai és szellemi fejlődés szempontján ból különböznek egymástói. Más és más az érdeklődési körük, hajlamaik, nevelési körülményeik, környezetük. A tanulók az ismeretekre különbö­zően reagálnak, különbözően sajátít­ják el az anyagot. Vannak például tanulók, akik egyszeri hallásra átve­szik az anyagot és az iskola ma még nem állítja őket igényesebb követel­mények elé, mások viszont nagyon nehezen tudják elsajátítani az új is­mereteket. Mi pedagógusok tapasztalataink alapján azt szoktuk mondani: „Min­den emberben van valami érték, va­lami nemes vonás, csak Idejében fel kell azt fedni a gyermeknél és ápolni, fejleszteni kell." Jelenlegi tanítási módszerünknek egyik gyenge oldala éppen abban nyilvánul meg, hogy ke­vés időt tudunk szentelni a tanulók hajlamainak felismerésére és a ked­vező megnyilatkozások ápolására. A differenciált oktatás következő változataival találkozunk: Intelligen­cia-vizsgálat, vagyis az általános ké­pesség felmérése alapján történő dif­ferenciálódás; a tanulókat értelmi koeficiens alapján típuscsoportokba osztják be és a csoportoknak megfe­lelően történik a gyermekek oktatása. Ennek a módszernek első képviselője Binet gyermekpszichológus és dr. Si­mon francia orvos volt, akik kidol­gozták az értelmi fejlettség mérésére szolgáló teszt-sorozatot. A Binet-mód­szer ma már elavult, de e vizsgálati módszer alapján több pszichológus korszerűbb vizsgálati módszert állított fel. Ezt a módszert főleg az USA-ban alkalmazzák. Nálunk a katonai isko­lákba történő felvételeknél alkalmaz­nak képességkutató vizsgálatokat. A differenciált oktatás mísiV nirV szere a kisegítő osztályokban v&lfí «!» tatás a gyengébb lellogású gye'i..v kek számára. Sajnos a kisegítő isko­la vagy osztály fogalmát nem értel­mezik helyesen. A kisegítő osztályok­ba elsősorban nem az abszolút debil, szellemileg korlátolt gyermekek tar j toznak, hanem a lassú felfogású, fej­lődésben elmaradt, gyenge fizikumú tanulók, akikkel még érdemes fog­lalkozni, és akik megfelelő tanítási módszerek mellett elsajátítják az elő­írt anyag minimumát. Véleményem szerint nem elegendő járásonként egy kisegítő iskola lei­állítása. Minden olyan nagyobb isko­la mellett — ahol 15—18 kisegítő osztályra szoruló tanuló van — kel­lene egy osztályt engedélyezni. Így a normális osztályban folyamatos le­hetne a tanítás és az elmaradt tanu­lókra fordított időt az egész osztály tanulmányi színvonalának emelésére lehetne fordítani. A szülők is más szemmel néznének a kisegítő osztá­lyokra, mint most. Svédországban ki­szélesítették a kisegítő iskolák háló­zatát és ezekben az iskolákban nagy gondot fordítanak a tanulók manuá­lis képzésére. A HARMADIK MÓDSZER az osztá­lyon belüli differenciált oktatás. E módszer lényege, hogy a jobb ma­tematikussal, kémikussal szemben magasabb követelményeket állítanak lel. Tehát a jobb tanulóktól többet követelnek, mint a közepes, vagy a gyengébb tanulóktól. A dolgozati pél­dák között A, B és C jelzésű felada­tok szerepelnek a jó, közepes és a gyengébb tanulók számára. Ezt a módszert néhány iskolában már eddig is alkalmazták. Ez a módszer vagy a gyengébbek­nek, vagy a jobbaknak kedvez, attól függően, hogy a tanítónak melyik csoport a szívügye. Ritkább az az eset, amikor a tanító mindkét cso­porttal egyforma lendülettel és lelki­ismeretességgel tud bánni. Az osztá­lyon belüli differenciált felejtetési módot segíti elő a program szerinti számonkérési mód. Az osztályon be­lüli differenciált oktatás velejárója a tanulókörökben és az érdekkörökben végzett munka is. A differenciált oktatás negyedik formája a külön osztályokban végzett csoportos tanítás. Az osztályok bon­tásával történő differenciált oktatást csak a pályaválasztás után ajánlatos bevezetni. így egy csoportba kerülnek a középiskolába és a szakiskolába je­lentkezett tanulók. A másik csoportba kerülnek azok, akik tanoncviszonyba jelentkeztek, tekintet nélkül előmene­telükre. Egy-egy osztályban így több lehe­tőség nyílik a vizsgákra való felké­szítésre, a felvételi után pedig na­gyobb gondot tudunk fordítani azokra a tantárgyakra, amelyekre a tanulók­nak az iskolában szükségük lesz. Ugyanakkor a tanoncviszonyba je­lentkezetteknél ís több időt tudunk szentelni a felvételi vizsga anyagá­nak. így többek között a százalékszá­mításra. köbtartalom, felület és terü­letszámításra, a gyakorlati matemati­kára fordítunk nagyobb gondot. A szlovák konverzaciós témák közül a tanoncokat és az egyes szakmákat érintő beszélgetéseket kell előtérbe helyezni. A többi tantárgyakból is ki kell választani azt a maximális anya­got, amit a tanulóknak jól el kell sajátítaniuk. Bízunk benne, hogy a szülők megér­tik, itt nem diszkriminációról van szó, sem pedig kedvenc tanulók kivá­lasztásáról, hanem ez a kiválasztás a tanulók legsajátabb érdekében tör­ténik. Nálunk Nagymegyeren a IX. osztályba járó tanulók szülei megér­tették, és maguk is javasolták az osz­tályok Ilyen irányú bontását. MI PEDAGÓGUSOK IS ezt a bontást tartjuk a leghasznosabbnak. Ezekből a példákból és a módszerek többféle­ségéből látjuk, hogy e kérdés még most kristályosodik csak ki. A szülők­nek is támogatni kell ezt a folyama­tot, mert ez az oktatási módszer elő­segíti a tanulók pályaválasztását és a vizsgákra való felkészülést egy­aránt. A gyengébb tanulók sem vesz­nek el, mivel a differenciált oktatás nekik is segít és ami a fontos, buz­dítja őket. Nekünk pedagógusoknak pedig szükségünk lesz a minimális és a ma­ximális tanterv kidolgozására. TELEKY MIKLÓS, Nagymegyer KORSZERŰ BÁNYA JELENTŐS GAZDASÁGI SIKER (CTK) — A legkorszerűbb szlová­kiai szénbánya, a Cígef Bánya szom­baton teljesítette évi tervét. Az eb­ből az alkalomból rendezett gyűlé­sen elhatározták, hogy az év végéig további 15 000 tonna barnaszenet jö­vesztenek. Az új bánya építésénél a kooperációs vállalatok is idő előtt biztosították a beruházási leladatok slvégzését. 1884. december 20. * (Jj SZÖ S

Next

/
Thumbnails
Contents