Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)

1964-12-20 / 353. szám, vasárnap

„Jöjj el, szabadság, te szülj nekem rendet.. [József Attila) T

ornaija határát nyugaton a Mátyás lábnyomát őrző gömöri hegy szegélyezi. Az igazságos király ezen a hegyen kapáltatta meg az urakat, lejtőnek lefelé. Keleten a Pusztaoldal bozontos háta magaslik. Északon a pelsőci hegyek közül lesiető Sajó völgyét látod, mely a városkától délre síksággá terül széjjel. Feljegyezték, hogy e város népe a szabadságharcban egy emberként állt Kossuth zászlaja alá. A Sajó mellett elterülő réteken verte meg Dembinszky 1849-ben Schlick tábornok seregét. Különben a múltjához nem fűződik semmilyen nevezetesség. Régi házai látták egyszer Petőfit, amikor Rozsnyóról Tompához Bejébe igyekezvén keresztülkocsizott a helységen. A határt évszázadokon át földesurak birtokolták, akik 1944 telén kihullottak a történelem rostájából. Mi is történt ebben a városkában 1944 decemberében? Az emlékek húsz év távlatából tűnnek elénk, gyalázatról és örömről, vérről és hősiességről beszélve. Azon az emlékezetes téli napon, amely az elhaló régi világot eltemette, hogy ugyanakkor a születő új élet bölcsője legyen, szokatlan csönd honolt az utcákon. A vasúti raktár épülete már korábban leégett, a viszszavonuló németek felgyújtották. A téglagyárat is el akarták pusztítani, de ezt a tervüket a gyár munkásai meghiúsították. Az idő rövidsége miatt nem tehettek mást: a gyanús embereket magukkal hurcolták. A városka egyetlen ipari üzeme így épségben vészelte át a nehéz időket. A gettó is üres volt már, lakóival Németország felé robogtak a lepecsételt vagonok. A város kommunistáit kiragadták családjuk köréből, s gyűjtőtáborba szállították. Ezen a napon a garázdálkodó SS-legények és nyilasok nem jártak többé az utcákon. Az ágyúk elhallgattak, a hetek óta tartó zűrzavarnak hirtelen vége szakadt. A német frontkatonák is eltűntek, akiket elcsigázottan, piszkos egyenruhában tegnap még látni lehetett a házak között. A visszavonult tüzérség nyilván új állásait építette a gömöri hegyen. A város lakói leköltöztek a pincékbe, az esetleg megújúló ágyútűztol félve. Nem kellett már a halkra állított rádiók gombját csavargatni, hogy tudomást szerezzenek a front állásáról, immár mindenki tudta, a fasiszták ezt a vidéket is elvesztették. A síri csendet egyszerre kézifegyverek ropogása váltotta fel. Az ütközet a felrobbantott síneken túl, a Pusztaoldal irányában folyt. Az emberek olykor kidugták fejüket a pinceajtón, hogy megállapítsák, honnan hallatszanak a géppisztoly-sorozatok. Tornaija [ 1944. december 20. I SAJÓ MENTI KRONIKA Csigalassúsággal leltek a percek, negyedórák. Önös, szürke ég feszült a kihalt város fölé ... Nemsokára vágtató lovasokkal népesedett be a város, s az emberek előjöttek a pincéből, kiálltak a kapuba. Ugyanaz nap estéjén a szovjet katonák hozzá akartak fogni a felrobbantott Sajó-híd javításához, hogy hídfőállást építsenek ki. Ez a munka azonban nagyon nehezen ment, s egy időre lehetetlenné vált, mert a német ágyúk a hegyről, kedvező helyzetből, tűz alatt tartották a folyópartot. A lövedékek a várost sem kímélték, tetők, házfalak szakadtak be recsegve-ropogva a becsapódások nyomán. A felszabadítók megtorpantak a folyó menti réteken. Ám a városka már a kezükön volt, a főtér egyik házán kifakult vörös zászló lengett. Igy érkezett - meg a szabadság a Sajó menti kisvárosba, látszólag könynyen és egyszerűen. Így érezte ezt e sorok írója is, aki diákként élte át Tornaiján ezt a napot. Csak később tudta meg a város népe, milyen véráldozat árán szorította ki a szovjet hadsereg az ellenséget. Akkor, amikor a főtéren feltűntek a deszkából ácsolt, pirosra festett fejfák és a súlyos sebesülteket szállító koc?ik. Az ágyú- és aknatűz zaja nvugati irányból még jó ideig hallatszott a városban. Az élet közben újra megindult, az utcák megteltek kissé zavart és bizonytalan, ára mindenáron valamit tenni vágyó emberekkel. E zavar más jellegű volt, mint a németek kivonulása előtt. A leesett hó friss szaga betöltötte a levegőt, a tetők fehéren világitoltak, s ki tudja, honnan, de mindenki szerzett egy arasznyi fenyögalyat. hogy jobb híján ezzel ünnepelje meg a karácsonyt. A

zóta sok víz folyt le a Sajón, sok év telt el munkában és gondban, sikerben és reményben. A főtéren húsz éve cirillbelűs emlékmű s elölte cementlapra állított ágyú emlékezteti a járókelőket a harcokra. A téglagyár bányájában dolgozó munkások már régen félretették a lapátot: kotrógép kanalazza az agyagot. A massza présen keresztül jut az önműködő levágóba, s az megfelelő nagyságú darabokra szeleteli. Valamikor a szeletelést is kézzel végezték. A gyárban műszárító és modern alsó buzatú kemence épült. Az udvaron mutatós, új épület áll, ebben kapott helyet a kultúrterem és az üzemi konyha. Ez utóbbinak elsősorban a vidékről bejáró alkalmazottak örülnek, akik régebben gerendákon vagy küszöbön ülve papirosból ettek, mikor a sziréna ebédidőt jelzett. Bicskával vágták a szalonnát, kenyeret. Csak az itt dolgozó munkások tudják igazán, mit jelentenek ezek az új létesítmények. Az idősebb emberek még jól emlékeznek az 1932-es évre, amikor leállt a gyár, s munkásai cselédnek szegődtek, vagy földönfutókká váltak. A régi Alsópiacon, ahol hajdan keserű lapu, papsajt és bojtorján bokrok erdeie burjánzott, hosszú épületek, gépszínek, műhelyek emelkednek. Az egykori üres terület a gépállomás birodalma. Olajos kezű emberek járnak az épületek között, s őskori állatokra emlékeztető mezőgazdasági gépeket látni mindenfelé. A templomtér mögött Impozáns többszárnyú emeletes épület vonja magára az erre vetődő idegen figyelmét. Mikor évekkel ezelőtt egyszer itt jártam, akkor kezdték építeni ezt az új iskolát Gumicsizmás kőművesek, téglaszállító futószalagok dolgoztak, teherautók brummogtak a szürke ég Kiált. A tanítás ezelőtt több helyen folyt, romos kastélyban, magánlakások szobáiban, alkalmatlan, szűk helyiségekben. Az iskola elkészült, s a helybeliek már rég megszokták, talán eszükbe sem jut a kukoricás, amelynek helyén felhúzták a falakat. A volt Tornallyay-kastélyban 1950ben gyermekotthon nyílt, kertje később városi park lett. A szép fekvésű kertben jelenleg szabadtéri színpadot építenek, amely tavaszra elkészül. Nagyobb szabású műsorsorozaltal avatják majd fel, egy jól működő környékbeli irodalmi színpad és egy színjátszó vendégegyüttes fellépésére is számítanak. Okos József, a nincstelen uradalmi cseléd fia, aligha hitte volna húsz évvel ezelőtt, hogy mire halántéka deresedni kezd, ő lesz a tornaijai művelődési otthon igazgatója. Az otthonnak a hajdani „Fehér Ló" fogadó nyújt fedelet. Itt található a városi könyvtár az olvasóteremmel, a mozi és a tágas színpaddal ellátott kultúrhelyiség, amelyben 250 ülőhely van. A kulturális élet krónikájába az országos hírű tánccsoport, a Pazderák Bertalan vezetése alatt működő irodalmi kör és a Csemadok színjátszó együttese írták a legszebb fejezeteket. A lőtér parkját is érdemes megtekinteni. A park helyén egykor kockakővel burkolt, sivár terület, vásárok, hetipiacok színhelye volt. Egyszerű köznapokon üresen ásított a tér, s lebangoltságot, álmos unalmat árasztott. Vásárkor kupecek alkudozásától, kikiáltók szavától volt hangos ez a tájék, kóbor kutyák szaglászták a hulladékot. Ma rendezett parkot, szökőkutat, díszbokrokat látsz ugyanitt, melyek közt tavasszal és nyáron tarna virágok integetnek. Az autóbuszmegálló is itt van a közeiben, betonúton, hogy az utasok tiszta helyen várakozhassanak. Hajdan gyalog vágtak neki a falusiak az országútnak, ha be akartak jönni Tornaijára. X megállótól jól látni a szülőotthon és a poliklinika épüleiét. Felszerelése korszerű, gazdag, többek közt röntgen-laboratóriuma is van. A körzeti orvosokon kívül ma már csaknem valamennyi járási szakorvos tart rendelonapokat a városban. Az elmúlt években mezőgazdasági szakiskola létesült a városban, mely azóta már számos szakembert- adott az országnaK. Külön érdemelnek említést a gomba módra szaporodó bérházak és családi otthonok. A békés munkában eltelt nap után hirtelen száll le a téli est a négyezer lelket számláló kisvárosra. A diákok, hónuk alatt táskával a busziioz, vonathoz sietnek, mások mozijegyért indulnak a művelődési otthonba. A kivilágított kirakatokban karácsonyi díszek csillognak, s a gyerekek kézen fogva húzzák anyjukat a boltok felé. A meleg otthonokban tv-készülékek gombja kattan,' s a képernyőkön megjelenik a jólismert monoszkóp ... A főtér karcsú lámpáinak fénye alig jut el a cirillbetüs emlékműig, amely fák és bokrok között áll a helyi nemzeti bizottság épülete mögött. i. homályba burkolódzik előtte a szürkére festett, felemelt csövű ágyú. Az űj élet azon a decemberi napon született, amikor a Pusztaoldal felől kézifegyverek ropogása hallatszott, s nemsokára rá a főtéren lengni kezdett a napszítta harci zászló. A

z eleseit katonák, a hegyekben porladó partizánok, a táborokba hurcolt rabok nem láthatják az új élet eredményeit. Emlékük arra kötelez benünket, hogy továbbra is jól éljünk lehetőségeinkkel. Hozzátehetjük József Attila szarvait: „Ez a mi munkánk. És nem is kevés." VERES JÁNOS Nágy özvegy bánata Nyílt titok, hogy az amerikai nagykövetségek igazi feje nem a diplomáciai vezető, hanem a mellette „szürke eminenciásként" háttérben meghúzódó ClA-főnök. így aztán „udvarias fikciónak" tartják a nagykövet diplomáciai tevékenységét, mert úgyis az történik, amit a nagykövet háta mögött a központtal állandó összeköttetésben álló CIA-ember akar. „Szociológiai" felmérések szerint a CIA az amerikai nagykövetségek munkatársainak 60 százalékát szervezte be. Amikor Allén Dullesnek egyszer szemére vetették, hogy szervezete beavatkozik más állatik ügyeibe, és pfszkos játékot űz kormányok megbuktatásával vagy uralomra juttatásával, kertelés nélkül így válaszolt a támadásokra: — Mi támogatjuk barátainkat. Talán azt akarják, hogy ellenségeinket támogassuk? LATIN-AMERIKAI KÖZJÁTÉK 1954-ben kedvező alkalom nyílt arra, hogy a CIA bebizonyítsa, milyen magabiztosan játszsza a „láthatatlan kormány" szerepét. Guatemalában Arbenz elnök kommunistabarát kormánya nagyszabású reformokra készült, s az amerikai monopóliumok veszélyben látták guatemalai érdekeiket. A washingtoni fejesek eldöntötték: Arbenznak mennie kell. Most már csak az volt a kérdés, hogyan keverje a CIA a kártyát, hogy menjen minden, mint a karikacsapás. Először is elhitették Guatemala szomszédaival, Hondurasszal és Ecuadorral, hogy Arbenz területi igényekkel lép fel velük szemben, s hogy „jóindulatú" figyelmeztetésük ne legyen feltűnő, mindjárt hozzátették: Guatemala a Panama-csatorna övezetére is kitakarja terjeszteni „bomlasztó aknamunkáját", ez pedig észak-amerikai érdekekbe ütközik. A rágalomhadjárat nem volt hatástalan; most már csak alkalmas sakkfigurát kellett találni Arbenz kiütésére. A CIA ezt is megtalálta Armas elbocsátott ezredes, hírhedt antikommunista személyében. Vezér már volt, csak fegyverek kellettek. Dulles emberei elhíresztelték, hogy az őserdőben gyülekeznek Arbenz ellenfelei, s csak fegyverre várnak. 1954. május 17-én három B-26 mintájú amerikai repülőgép szállt le az egyik nicaraguai repülőtéren. Huszonhat tonna puskát, gépfegyvert, géppisztolyt és lőszert szállított, mely csakhamar gazdára talált a nicaraguai és hondurasi őserdőkben. A három bombázó még egyszer feltűnt Latin-Amerika egén. A gerillatámadás megindulásakor bombázta a guatemalai fővárost, s meggyorsította Arbenz bukását. Armas nem váltotta be hangzatos ígéreteit. Jelenleg a négymillió lakosú országban a termőföldek 1100 család birtokában vannak, de az ország igazi ura három észak-amerikai társaság, elsősorban a United Fruit Company. TITOKZATOS CSEKKEK Mint a mesében: Élt egyszer négy amerikai pilótafeleség az alabamai Birmingham városában. Azelőtt nem jártak össze, nem tartottak fenn különösebb barátságot, de egy idő óta összehozta őket a sors. 1Í161 tavaszán ugyanis férjeik rejtélyes módon eltűntek. A négy aszszony várt, várt, már az özvegyi fátyol felvételére gondolt, de szívük mélyén mégis élt valamilyen halvány remény, hátha . .. A négy özvegy — nyugodtan nevezhetjük őket özvegyeknek — egy idő óta kéthetenként 245 dollárra szóló csekket kapott. Nem tudták, ki lehet az a titokzatos jótevő, aki gondoskodik róluk, de nem mertek kérdezősködni. Valami rosszat sejtettek, s úgy érezték, figyelik őket, lehallgatják telefonbeszélgetéseiket, felbontják leveleiket, s talán valami szörnyű dolog történne velük, ha megmukkannának. Gyanújuk még jobban erősödött, amikor 1962. április 26-án egy ismeretlen úriember kereste fel őket. Thomas D. Macdowel ügyvédként mu tatkozott be, és férjük hollétéről érdeklődött. Mrs. Grey, az egyik eltűnt pilóta felesége elmondta, hogy férje a Uighess társaság jól kereső próbarepülője volt, de április közepe óta nem hallott róla. Lehet, hogy az óceánba zuhant. Említést tett a titokzatos csekkekről, és azt is elmondta, hogy férje 1990 dolláros havi fizetését továbbra is megkapja. Ugyanezt mondta Katy Baker pilótafeleség is Macdowelnek. Az őszülő hajú úriember megköszönte a felvilágosítást, hallgatásra intette az asszonyokat, s tudatta velük, hogy a csekkeket barátjától, Alex E. Karlson úrtól, egy ügyvédi iroda, valamint a Double Clieque Corporation társaság igazgatójától kapják... ELŐJÁTÉK A négy pilótafeleség nem lett okosabb, illetve semmit sem tudott meg férjéről. Schamburger, Grey, Rey és Baker hivatalosan valóban prőbarepulók voltak, és „életveszélyes foglalkozásukért" szépen honorálták őket. Ezt a „story"-t minden feleség ismerte. Azt azonban egyikük sem sejtette, hogy férjük a CIA szolgálatában állt, és titkos megbízatásokat teljesített. Macdowel látogatásakor a négy pilóta holtteste már a tengerben, vagy kubai földben porladt.. . Karlson irodája, az említett Double Cheque Corporation intézménye valójában nem volt más, mint kémtoborzó iroda. De nemcsak kémekkel, hanem közönséges zsoldosokkal is foglalkozott, akikre a CIÁ-nak Kubában lett volna szüksége. Az amerikai „láthatatlan kormány" a hét év előtti guatemalai sikertől felbátorodva nagy fába vágta a fejszéjét. Megkísérelte azt, amit a hivatalos kormány sem külpolitikájával, sem diplomáciai és gazdasági intézkedésekkel nem tudott elérni: F idei Castro kubai forradalmi rendszerének megbuktatását. A készülő támadás tervéről Kennedy elnök is tudott. De nem tudott mindent! Az elnök elvben egyetértett a kubai beavatkozással, de volt egy kikötése: Az Egyesült Államok keze „tiszta" maradjon, intézzék a dolgot kubai ellenforradalmárokkal, Castro ellenfeleivel, s az amerikai fegyveres erőket hagyják ki a játékból. A CIA azonban nem tartotta magára nézve kötelezőnek az elnök utasításait; a saját szakállára kockázatos vállalkozásba kezdett, s a kudarc után az elnökre a szerecsenmosdatás szerepe várt... Karlson irodája vígan toborozta a zsoldosokat, s ezzel megkezdődött a történelemben a Playa Giron-i partraszállás néven ismert amerikai kudarcvállalkozás előjátéka. FARKASOK KÖZÖTT Az első számú feladat az Egyesült Államokban élő kubai emigránsok egyesítése volt. Két nagy szervezetbe tömörültek: az MRRbe (Forradalmi Helyreállítási Mozgalomba); ez főként a kubai forradalom kiábrándult híveiből, Castro ellenfeleiből állott, továbbá a z MRP-be (Nemzeti Forradalmi Mozgalomba), melyben volt ültetvényesek, emigráns gyárosok, Batisía-tisztek stb. szervezkedtek. Tehát a kubai emigránsok csoportjaiból megalakították a Demokratikus Forradalmi Pártot, és Floridában megkezdték a „felszabadító hadsereg" toborzását. Áz első 32 újonc rövidesen Guatemalába érkezett, s ott Roberto Aledjes gazdag ültetvényes földjén álruhás amerikai oktatótisztek megkezdték a kiképzést. 1961 nyarán mar tekintélyes számú zsoldos gyűlt össze. Néhány hónappai az első bevetés előtt marakodás tört ki a „farkasok" táborában. A iegénység körében elég népszerű volt Manuel Ariimé Bues kapitány, aki Castro hadseregében szolgált, és valamikor Oriente tartományban a földreform végrehajtását irányította. Született hordószónok volt, s nagyszerűen értett a forradalmi frázisok pufogtatá-.ához. Bissel és Bender, az 54/12. ügyosztály főnökei nagy „felvilágosító" munkái végeztek a legénység körében, hogy elhitessék: Artimét „alkalmatlansága" miatt csapták el a zsoldosok éléről, és cserélték ki Roberto San Roman kapitánnyal, Batista egykori hü tisztjével. 1500 emberből 200 ember San Romannak megtagadta az engedelmességet. — Nézzétek, fiúk, Artime nem akart politizálni. Pedig beláthatjátok, hogy politika nélkül nem megy ... — Büdös kommunisták vagytok, azért nem akarjátok San Románt... tajtékozott Bérli, a CIA másik megbízottja. A VÁLASZ SZTRÁJK VOLT — Engedelmeskedtek, vagy szitává lövünk benneteket — tombolt Bérli. A többség beadta a derekát, már csak húszan dacoltak. Ezek közül kilencet 4,5X9 méretű betonpadiózatú, vastetejű, elektromos burkolatú „kóterbe" zártak. Tizenkét napig senyvedtek ott, s amikor kiengedték őket, másik kilenc társukkal együtt elindították a dzsungelbe, hogy az ottani börtönben várják be a nagy akció végét. Itt érte őket a CIA legnagyobb kudarcának híre, mely egyben az életet jelentette számukra. Következik: A NAGY.. KUDARC SZÓ 4 * 196

4- december 20.