Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)
1964-12-17 / 350. szám, csütörtök
A BOjNicEi ÁLLATKERTBŐL a közelmúltban egy ötéves csimpánzt szállítottak a martini állatgondozóba. Az üszkös nyelv-anginában szenvedő állatot megoperálták Műtét közben azonban légzőszervei és szíve megbénultak. A három percig tartó klinikai halált szívmasszázs segítségével megszüntették és az operációt sikeresen befejezték. MEGKEZDŐDTEK a Karlove Vary-I. Park Szálloda és Florentina bár átalakítási munkálatai, amelyeknek során az űthálozatot is megjavítják. A munkálatok első részét 1966 első felében, tehát a nemzetközi filmfesztivál kezdete előtt befejezik. AZ ÜNNEPI utazások zavartalan lebonyolítása érdekében a Csehszlovák Államvasutak Keleti Igazgatósága ismét üzembe helyezi a Tátra-expresszt. Először december 21-én indul Bratislavából Kassára. A kétirányú forgalom további megkönnyítését jelenti, hogy az expressz december 22-én, 23án, 27-én és 28-án, valamint január 2-án, 3-án, és 4-én, tehát a csúcsforgalmi időben közlekedik. A helyjegyeket már három nappal előbb megvehetjük a pályaudvarokon. A DEMÄNOVAI Béke-barlangban földalatti keskeny nyomtávú vasútat ŕpítenek a látogatók számára. A völgyben létesített au.tocampingtől ötkilométeres bekötőút épül, amelyen a turisták elérhetik az Alacsony-Tátra gerincét. ELKÉSZÜLT a Szovjetunió első tenger alatti gázvezetéke. A Káspitenger alatt húzódó 18 kilométeres vezetéken és hozzá csatlakozó csőhálózaton keresztül a gáz a Iökhajtásos repülőgép sebességével jut el a tengeri fúrótornyoktól a part felhaszláló üzemekhez. A BRATISLAVAI „Ferencesekhez" címzett borozó és az oseki üdülő művészi berendezését a Spišská Balá-i Népi Szövetkezet műasztalos-részlege készítette. A Vojtech Cauder vezetése alatt dolgozó kollektíva mintegy 400 különböző művészi kivitelű bútort és népművészeti berendezési cikket gvárt. 1 MEGSZŰNT a vízszolgáltatfis az árvíz miatt az argentíniai Babia Blanca kikötővárosban. A kiáradt Sauce Grance folyó ugyanis elöntötte a víztisztító berendezést. HAZÁNK dél-csehországi kerületében több mint harminc történelmi jelentőségű vár és kastély őrzi a múlt emlékeit. Ezenkívül 7 városi műemlék-rezerváció, több mint 100 második és harmadik kategóriába tartozó vár, valamint a népi építőművészet számos maradványa adja meg a kerület vonzó jellegét. RENDKÍVÜLI időjárás uralkodik egy hét óta Észak-Indiában. Keddre a hideghullám áldozatainak a száma harmincra emelkedett. HAMUBÖL készítenek komposztot Smifici nad Labem komposztkészítő telepen. Kétezer köbmétert már előkészítettek a tavaszi idényre, és még ebben az évben 20 000 köbmétert készítenek. A biológiailag rendkívül hatékony komposzt előállítási ára — a vasúti szállítás költségeivel együtt — köbméterenként 38 korona. A jugoszláv férfi kosárlabda-válogatott két mérkőzést játszott Csehszlovákia legjobbjai ellen, és mindkettőn megszerezte a győzelmet. FelvételUnkiin három csehszlovák játékos sem tudja megakadályozni Kovacsicsot a vendégek egyik legjobbját a kosárradobásban, a pezinokban lejátszott találkozón. (Alexy felv.) Ma este sorsolják Bécsben az Európa Kupa és a Kupagyőztesek Kupája negyeddöntőit Csütörtökön 18 órakor sorsolják ki Bécsben, az Osztrák Labdarúgó Szövetség dísztermében az Európa Kupa és a Kupagyőztesek Kupájának negyeddöntőit. A sorsolást — érthetően — nagy érdeklődés előzi meg. Az Európa Kupáért idén játszanak tizedszer. A kupát eddig a Real Madrid ötször, a Benfica kétszer, az AC Milan és az Internazionale pedig egyszer-egyszer nyerte meg. A mostani negyeddöntő mezőnyében a következő csapatokat találjuk: Internazionale (olasz), Real Madrid (spanyol), Benfica (portugál), Liverpool (angol), Glasgow Rangers (skót), FC Köln (nyugatnémet), DWS Amsterdam (holland) és Győri Vasas ETO [magyar). Az Európa Kupa francia kezdeményezésre indult, s ennek megfelelően a francia lapok igen sokat foglalkoznak ezzel a díjküzdelemmel. A Francé Football például táblázatot közölt, s ebben a sorrendet a következő módon állapította meg: a negyeddöntőbe jutott csapatok 1, az elődöntőbe jutottak 2, a döntőbe jutottak 3, a győztesek pedig 4 pontot kaptak. A fenti pontozás alapján a sorrend a következő: SpanyolorAz Orbis továbbjutott az Európa Kupában A nőt kosárlabda-bajnokcsapatok Európa Kupájáért a csehszlovák bajnok Slovan Praha Orbis az első fordulóban az NDK bajnoika, a Chémie Halle ellen mérkőzött. A csehszlovák csapat már az első mérkőzését megnyerte és most biztosan győzött a visszavágó találkozón ls. Prágában 85:51 volt az eredmény az Orbis javára. A csapat legeredményesebb tagja Hubálková volt, aki 21 pontot szerzett. A Slovan Praha Orbis a második fordulóban a Radnieski Belgrád ellen mérkőzik. Az első találkozó színhelye január 7-én Belgrád lesz, űiíg a visszavágóra egy héttel később Prágában kerül sor. Az iskolák és a III. Országos Spartakiád Tegnap az Iskola- és Kulturális Ügyek Minisztériumában a minisztérium illetékes vezetői sajtótájékoztató keretében ismertették a III. Országos Spartakiádra történő előkészületek helyzetét. ra is. Ez sem a pedagógia, sem pedig a tanterv szempontjából nem hasznos. ' Több középiskolában a felnőttek számára előírt gyakorlatokat tanítanak, amivel szintén nem lehet egyetérteni, mert ezek a gyakorlatok csak 18 éven felüliek számára alkalmasak. Ugyancsak szabálytalan, ha a tanterv szerinti testnevelési órán az igényes és nehéz részeket tartalmazó HESZ-gyakorlatokat tanulják. Néhány járásban nem tartják be a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Központi Bizottsága és az Iskola- és Kulturális Ügyek Minisztériuma megállapodását arról, hogy az érettségiző diákokat nem szabad a tömeggyakorlatokba bevonni. A sajtóértekezleten jelenlevő Václav Hendrych miniszterhelyettes többek között kijelentette, hogy a spartakiád-gyakorlaton való részvétel nem lehet az egyedüli alapja az év végi testnevelési (sőt magaviseleti) osztályzatnak. A III. Országos Spartakiádou, a Prágai Testnevelési Intézet hallgatói impozáns ugródeszka-gyakorlattal vesznek részt. Az Iskola- és Kulturális Ügyek Minisztériuma mindent megtesz annak érdekében, hogy a III. Országos Spartakiád előkészületeit az illetékes szervekkel együtt biztosítsa. Ezért tartja szükségesnek, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a lehetőségek szerint eltávolítja azokat a nehézségeket, amelyek e nagy, egész társadalmunkat érintő testnevelési esemény előkészítése során felmerültek. (sm) A kilencéves alapiskolákban az egyes spartakiád-tornagyakorlatok bétanulásákor nehézségek mutatkoztak. A testnevelési egyesületek egyes spartakiád-tornagyakorlatainak előkészítését teljesen a kilencéves iskolákra hagyták. Mivel a gyakorlatokat a testnevelési egyesületek feltételei alapján állították össze, így figyelmen kívül hagyták a'kilencéves alapiskolák II.—V. osztályainak speciális feltételeit. Például, a „Játszva tanulunk" című gyakorlatban a fiúk és a lányok gyakorlata különböző. Több iskolában öszszevonták a párhuzamos osztályok testnevelési óráit, de mivel a lányok és a fiúk tornagyakorlata eltérő, a gyakorlatot nem lehet egy tornateremben tanulni. Ezért sok helyen sor került az osztályok összevonásászág 30, Olaszország 18, Portugália 12, NSZK 11, Franciaország és Anglia 9—9, Skócia 8, Hollandia 6, Ausztria, Svájc, Jugoszlávia 5—5, Belgium, Csehszlovákia, Magyarország 4—4, Svédország 2, Bulgária, Dánia, NDK és Törökország 1—1 pont. A Kupagyőztesek Kupájában eddig a Sporting Lisszabon, az FC Torino, a West Ham United és az FC Zaragoza jutott a legjobb nyolc közé. Tegnap három mérkőzést játszottak, -a nyolcaddöntőt azonban csak deóember 29-én. fejezik be, a Lausanne —Szlavija Szófia harmadik találkozójával. A harmadik nagy vetélkedés, a Vásárvárosok Kupája, már a harmadik fordulóhoz jutott. Harmichat csapat közül tizenkettő van még versenyben. Ezek között három spanyol, két olasz, két angol, továbbá egyegy bolgár, belga, skót, francia, és magyar csapat szerepel. Amikor szeptemberben megkezdődött az említett három díjküzdelem, arra 31 európai ország S9 csapata nevezett. Szerda délig a csapatok kétharmada kiesett, és már csak 16 ország 33 csapata maradt versenyben. Nemzetenként ezek így oszlottak meg: 5 spanyol, 4—4 olasz és angol, 3 skót, 2—2 nyugatnémet, magyar, portugál, belga, bolgár, 1—1 holland, svájci, lengyel, román, jugoszláv, walesi és francia csapat. Váratlan 3:3 A Kanadában portyázó szovjet jégkorongozók kedden este a Lakehead Sanior és az AU-Stars vegyescsapata ellen mérkőztek Fort Williamban. Meglepetésre a kanadai vegyescsapat 3:3 arányú döntetlent ért el a szovjet válogatott ellen. Mint ismeretes, a szovjet csapat előző két mérkőzését megnyerte, . 3:2-re nyert Kanada junior-válogatottja és 4:ü-ra Kanada országos válogatottja ellen. Megtépázzák-e Scholiander SZÍNHÁZ Csütörtök, december 17. FILMSZÍNHÁZAK (Bratislava): HVIEZDA: A védő esete (szlovák) 15.30, 18, 20.30, SLOVAN: Egy bolond krónikája (cseh) 15.30, 18, 2U.30. PRAHA: Maigret felügyelő tombol (francia) 10.30, 13,30, 16, 18.30, 21, DUKLA: A nagy föld (amerikai) 16, 19.30. POHRANIČNÍK: Üt bíinüs (cseh) 15.45, 18.15, 20.45, TATRA: Ég és pokol (japáni 15.45, 18.15, 20 45, PALACE: A nagy pénz (angol) 22, MIER: A bosszú (spanyol) 16.30, 19, OBZOR: A baskervillei kutya (angol) 18, 20.30, DIMITROV: Nápolyi körhinta (olasz) 17.30, 20 PARTIzán: Római vakáció f amerikai) 17, 19.30, MÁJ: Gól büntetésből (szovjet) 18, 20.30, MLADOSŤ: Komédia happy end-del (cseh) 17.30 20, ISKRA: Epekedő szerelmes (francia) 17.15, 19.45, ZORA: Vádlott (cseh) 17.30, 20, POKROK: Egy ember ára (angol) 17, 19.30, ÜDÜLŐ- ÉS KULTŰRPARK: Csak ketten játszhatják (angol) 19. FIMSZlNHÁZAK (Košice): SLOVAN: Maigret felügyelő tombol (francia), 0SMEV: Az Ezüst-tó kincse (NSZK), TATRA: öregek a komlóföldön (cseh), PARTIZÁN: A világ minden aranya (francia). A SZÍNHÁZAK (Bratislava): NEMZETI SZlNHÁZ: Legenda a szerelemről (19), HVIEZDOSLAV SZlNHÁZ: A vágy villamosa (19), KIS SZÍNPAD: Amphitryon (19), Of SZÍNPAD: Fekete macska (19.30), TÁTRA-REVÜ: Szervusz, Péteri (20), ZENÉI SZlNHÁZ: Ray Charles énekel és játszik (19.30). ÁLLAMI SZlNHÁZ: (Košice): MA: Rómeó és Júlia, HOLNAP: Napéjegyenlőség (19). A CSSZBSZ HÁZA (Bratislava): Kiállítás: Kőolajtól a plasztikanyagig. Nyitva: (kedd kivételével): 9-től 20 óráig. 10.00 NDK-kisfilmek. 19.00 Egészségügyi előadás. Kollégák, film Akszjonov regényéből. A TELEVÍZIÓ MŰSORA BRATISLAVA: 9.00 Orosz társalgás. 9.30 Jegesmedve-öböl, lengyel dokumentumfilm. 10.40 TV-érdeke;ségek. 17.00 Kicsinyek műsora. 17.30 Orosz társalgás (Ism.). 18.00 Ifjúsági adás. 19.00 TV Híradó. 19.30 Utazás a Föld körül: Svédország. 20.00 Dold-Mlhajlik: Ordasok között, tv-játék. 2. rész. 21.20 Befejezetlen. Búcsúzás J. Soupal érdemes művésztől. 21.35 Beszélgetés a filmművészetről. 21.50 TV Híradó. 22.05 Orosz társalgás. BUDAPEST: 17,10 Iskola-tv. Fizika. 17,43 Hírek. 17,50 Paletta. 18,25 Mezőgazdasági tanfolyam: Gépek az állattenyésztésben. 18,55 Telesport. 19,20 Esti mese. 19,30 TV-hlradó. 19,45 Napi jegyzetünk. 19,50 Holnap már késő (olasz film, csak 14 éven felülieknek). 21,30 A jövő hét műsora. 21,40 Minden negyedik forint (Ipari vitaműsor). 22,00 TV-híradő. 2. kiadás. 22,20 Születésnapi beszélgetés Ladomerszky Margittal. Felhős, ködös-idő, a- síkságokon helyenként eső, másutt havazás. • Várható éjszakai hőmérséklet 0 — mínusz 3 fok, legmagasabb nappalt hőmérséklet 1 — 4 fok. Délkeleti szél. . .. _ 0 Bonlieu, a franciák 27-éves ollmniai bajnoka nyerte a Valld'lsere-ben megrendezett óriás műlesikló versenyt honfitársa, Killy, a svájci Kálin és az ugyancsak svájci Fabre előtt. • Nitra — Béc* városközi férfi kézilabda mérkőzés lesz szombaton Nitran. • Az FC Santos nyerte Brazília Sao Paulo államának labdarúgó-bajnokságát. A Brazil Kupáért első ellenfele a Flamengo együttese lesz. A kupa elődöntőjének másik mérkőzését a Bangu vívja a Fluminense együttesével. • A Przeglad Sportowy ismert lengyel sportlap összeállította az idei atlétikai ranglistát. A Tap szerint az európai országok sorrendje a következő: 1. Szovjetunió, 2. Lengyelország, 3. NSZK, 4. Nagy-Britannia. 5. Franciaország, 6. Olaszország, 7. Magyarország, 8. NDR, 9. Csehszlovákia, 10. Finnország. • Bukurestben szerepelt a Dukla Ho"donín birkózó-csapata. Ellenfele a Steaua Bukarest -volt, melytől 5.5:2.5 arányú vereséget Szenvedett. 9 Engan, Brandtzaeg, Wirkola, Coucher é» Arntzen képviseli Norvégia színeit az Ausztriában és NSZK-ban megrendezésre kerülő négysánc síugró versenyen. A Norvégiában vasárnap megtartott idei első síugró versenyt Engan nyerte 89,5 és 90 méteres ugrásokkal. Portugália: Benfica—Oporto 4:0, Belenenses—Varzim 2:1, Torriense—Sporting 3:0, CU Leixoes—Guimaraes 3:1, Academica—Seixal 5:0, — Lusitano 4:0, Braga—Stubel 2:1 A 9. forduló után: Benfica 15, CUf 13, Academica 13. Svájc: Basel—Sérvette 2:3, Biel— Chiasso 0:1, Chaux de Fonds—Luzern 2:1, Lausanne—Yong Boys 2:2, Lugano— Gŕenchen 1:0, Lion—Bellinzona 6:2, Zürich—Grasshoppers 1:1, Az élen a helyzet: Lausanne 18, Chaux de Fonds IS, Lion 14 ponttal. Spanyolország: Real Madrid—Levante 4:1, Cordoba—Murcia 0:0, Elche— Coruna 3:0, Zaragoza—Betis 2:1, Sevilla—Las Palmas 1:2, Espanol—Bilbao 3:1. Vezet az AC Atletico Madrid a Zaragoza előtt. Tokió után csaknem „olimpiai" döntő lesz december 19-én Marseilleben. Az új uszoda avatása alkalmából kiváló versenyzőket hívtak meg, a 100 m-es gyorsúszásban pedig sor kerül a négyszeres aranyérmes Don Scholiander, honfitársa, Ilmán, a világcsúcstartó Gottwalles, továbbá a tokiói döntőben szerepelt magyar Dobay Gyula találkozójára. Don Scholiander a nagy verseny előtt így nyilatkozott: —Hétfőn tartottam az első edzésem. Ezt megelőzően utoljára október 20-án, Tokióban voltam vízben. A franciák meghívását azonban nem utasíthattam vissza. Sidó,angol színekben* Az Angliában szereplő magyar asztaliteniszezők Wattfordban érdekes mérkőzést vívtak a helyi klub csapata ellen, melyben Sldó Ferenc magyar szövetségi kapitány, a volt sokszoros világbajnok is szerepelt. A Sidóval megerősített wattfordi együttes 5:3-ra verte a Bérezik— Pignitzky—Földyné—Jurikné összeállítású magyar vegyescsapatot. Sidó az angol Shannonnal 14:21, 21:17, 22:20 arányban győzött a Pignitzky —Jurikné kettős ellen. Néhány meglepetés: Rowe—Földyné 2:1, Neale — Bérezik 2:1. 17 ország versenyzői Párizsban Párizsban megkezdődött az év utolsó nagy sportfesztiválja. A Francia Munkás Sportszövetség (FSGT) megalakulásának 30. évfordulója alkalmából ünnepi versenyeket rendeznek 17 ország versenyzőinek részvételével. A küzdelmek tulajdonképpen már 13-án megkezdődtek, az ünnepélyes megnyitóra azonban csak pénteken kerül sor a Couber t in-stadionban. A jubileumi versenyeken részt vesznek a csehszlovák és a magyar sportolók is. Különösen nagy érdeklődéssel várják Párizsban Vera Cáslavská háromszoros olimpiai bajnoknő szereplését. A magyarok három sportágban: asztaliteniszben, súlyemelésben és úszásban indulnak. A középdöntők után. A közelmúltban fejeződtek be a cseh' szlovák egyéni sakkbajnokság középdöntői és így már ismeretesek az 1965. évi döntő résztvevői. Amint értesültünk, ezentúl a bajnokságot (kezdve az alapfokú versenyektől a döntőig) kétéves ciklusokban fogják lebonyolítani, úgy, hogy a döntőre csak a jövő év októberében kerülne sor. Ez a nyilván takarékossági szempontokat követő Intézkedés aligha segíti elő sakkozásunk fejlődését. Hiszen kevesebb lesz a versenyzési alkalom és a kétéves ciklus alatt alaposan megváltozhatnak az erőviszonyok: a döntőbe jutott versenyzők teljesen formán kívül kerülhetnek, illetve új tehetségek törhetnek fel, akik egyegy selejtező elmulasztása folytán csak további két év múlva szólhatnak be a legjobbak küzdelmébe. Egyébként az elődöntők 3—3 győztesén (Janata, Alster, Pithart, Jankovec, Macháček, Hora, Trapl, Flórian, Nowak, a 74 éves Opocenský érdemes sportmester, valamint két bratislavai nk. mester: Kozma és Ujtelky) kívül részt vehet a két nagymester: Pachman és Filip, továbbá Hort, Jansa, Kaválek és a tavalyi bajnokság eredménye alapján: Blatný, Smejkal és Kupka. Egy játszmát mutatunk be a középdöntőkből: Angol megnyitás. Világos: M. Ujtelky (Bratislava) — Sötét: Zb. Nowak (Teplice) 1. c4 e5 2. Hc3 Hc6 3. g3 g6 4. Fg2 Fg7 5. a3 Hf6 6. e3 (nem ment jól 6. b4 e4l miatt, pl. 7. Fb2 0-0 8. He4:? He4: 9. Fg7: Hf2l stb.) 6. ...0—0 7. Hge2 d6 8. d3 Fe6 9. Hd5 Vd7 10. h4i? Bab8 11. Hec3 He7 12. Hf6:+ Ff6: 13. h5 Fg4 14. f3 Fe6 15. Kf2l d5 16. cd5: Hd5: 17. He4 Fg7 18. Fd2 Vb5 (hibás lépéssorozat bevezetése, mely végül is a világos királyfutó jobb elhelyezését teszi lehetővé. Számításba Jött b6 majd r,5.) 19. Vc2 Ff5 20. g4 Fe4: 21. de4: Hb6 22. Ff 11 (lásd az előbbi megjegyzést!) 22. . . . Vd7 23. a4l (hogy Fc3 után ne jöhessen Ha4) 23. . . . Bfd8 24. Fc3 Ve7 25. Vb3 Hd7 26. Fc4 b6 27. Bh3 a5 28. hg6: hg6: 29. Bahl Hc5 30. Vc2 Vd7 31. b3 Kf8 32. Bh7l (akadályozza a sötét király menekülését.) 32. . .. He6 33. Kg3 Hg5? (hiba az időzavarban, de sötét már csak „lavírozhatott" pl. 33. . . . c6-al. Idővel kifogytak volna a lépései.) 34. Bg7:+ 1 (ez a minőségáldozattal kombinált Usztáldozat matthálóba kergeti a sötét királyt.) 34. Kg7: 35. Fe5:+ 16 36. Ff6: +1 Kf6: 37. Vc3+ Ke7 38. Vg7+ Kd6 39. Bdl + Kc6 40. Fb5+ és sötét feladta. 361. sz. fejtörő. Clark és Rudd (British Chess Fed. 1946—47) Világos indul és 2 lépésben mattot ad. {2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kh7, Vf7, Bel, Hd5 és e4, Fc7 és h3, gy: f2, h5 és h6 (10 báb). Sötét: KÍ5, Vh4, Bg4, Hc6 és e7, gy: f3, f4 és f6 (8 báb). A megfejtés beküldésének határideje: december 28. A megfejtések az Oj Szó szerkesztőségének a címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között minden héten könyveket sorsolunk kl, továbbá á 1 1 a n d ó megfejtési létraversenyt vezetünk. A 359. sz. fejtörő' (A. G. Corrias) helyes megfejtése: 1. Vblll Az e heti nyertesek: Alpár Július, Bratislava, Vidlicová u. 40. Lukács László, Dolné Zahorany 57, p. Veiké Dravce, rimaszombati járás. Delmár Gábor • Montevideoban meghalt 60 éves korában Pedor Petrone. az egykori világhírű labdarúgó, aki Uruguay válogatott csapatában aratta nagy sikereit, Tagja volt annak az uruguayi válogatottnak, mely 1924-ben és 1928-ban olimpiai-, 1930-ban pedig világbajnokságot nyert. • Svédország idei legjobb sportolójává Sixten Jeinbergel. a .,síkirályt" választották. A sportújságírók ankétján 941 szavazatot kapott, s megelőzte Petersont, a világhírű kajakost, akire 689 szavazat jutott. A SPORTFOGADÁS HÍREI A ŠPORTKA 50. hetének nyereményelosztása a következő: 1. díj: nincs nyertes, II. díj: 50 nyertes á 20 400 korona, III. díj: 2631 nyertes á 485 korona, IV. dlj: 51 385 nyertes á 50 korona. A prémiumelosztás a következő: I. és II. dl): nincs prémium, III. díj: 38 prémium á 6000 korona, IV. díj: 684 prémium á 500 korona. ,.Dj Szó" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi 'Bizottsága Szerkeszti s szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava Gorkého u 10 sz Te'efo-r 512-23, 522-39, 537-16 — főszerkesztő. 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Kiadóhivatal: Britlslava, Gorkého 8., telefon 503-89. Előfizetési díj havonta 8 - Kffs TerJtszti a Posta HIrlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Ústredná expedícia tlače, Bratislava, Gottwaldovo nám 48/V1I K "'<i«M